Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-09 / 211. szám
1985. SZEPTEMBER 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I Sport Sport-Sport I Modellezés Rossz időben jó eredmény Indítják a modelleket Labdarúgó NB II Gyengélkedik ä Szolnok Szombaton kelet-magyarországi I. osztályú minősítő modellező, vasárnap pedig a rádióirányítású vitorlázó kategóriában országos nyílt hazai versenyt rendezett Szolnokon a Szandai réten az MHSZ Szolnok megyei vezetősége, a megyei modellező szakszövetség és a Karkecz Károly szolnoki modellező klub. A két versenyen százhármán indultak. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyt. A rendkívül erős hideg szél befolyásolta az eredményeket, bár rendben, fegyelmezetten lezajlott minden, mindössze két első osztályú szint született. Kelet-magyarországi I. osztályú minősítő modellező verseny FI—A A/2 ifjúsági: 1. Batta Zoltán (Szentes), 2. Jakubovics Gyula, 3. Vernyik László (mind Nógrád). FI—A A/2 felnőtt: 1. Széplaki Gyula (Törökszentmiklós), 2. Papp Zoltán (Debrecen), 3 Elszánt arccal, szélnek nekifeszülő vállal, a természeti erőkkel dacolva nyomták a kerékpár pedált Szolnokon a II. Tisza nonstop résztvevői. A kegyetlenül metsző, hideg szél szabadon nyargalt az Űjszász felé vezető sík országúton. Még a gépkocsit is nehéz volt vezetni. A tiszaligeti KISZ táborból indult kerékpáros mezőny gyorsan szét is szóródott. Az újszászi parkerdőben elmondták, hogy tavalyhoz képest dupla idő alatt tették meg a 20 kilométeres távot. Az erdőben már korántsem volt olyan zord idő, üdítőként hatott a tíz kilométeres táv lefutása. A második négypróba ezúttal is sikert aratott. Bár kevesebben Voltak mint tavaly, de így is 153 indulót „könyveltek" el a verseny- bíróságon. Szombathelytől Debrecenig szinte az iegész országból jöttek. Az egyik próbázó például Debrecenből kerékpárral érkezett Szolnokra és a négypróba után ugyanúgy ment vissza. A legidősebb próbázó a budapesti 56 éves Pécsi Rezső, Két napon át Szolnok fedojtit oUthonfrj aI ,< középfokú tanintézetek második országos lovasbajnokságának. A Tiszaügetben jól előkészített pályán, kitűnő rendezés mellett adtak számot tudásukról a fiatalok. A tehetséges, kiválóan felkészített lovasok remekül ugró lovakkal, nemzetközi szintű, színvonalas versenyt vívtak. Bizonyság erre a 130 centiméter magas akadályon látott összevetés. Csupán a rossz idő rontott a hangulaton és a jó megjeleli renoczki László (Szolnok). FI—B: 1. Varga István (Kisújszállás), 2. Bán László (Heves megye), 3. Kiss Károly (Szolnok). Rádióirányíta-iú vitorlázó kategória, országos nyílt hazai verseny. F3 B kategória: 1. Vörös Endre (Sze a legifatalabb az ugyancsak fővárosi 13 éves Cseke Gergely volt, >aki édesapjával együtt teljesítette a négypróba követelményen. Gergő a KSI öttusázója, teljesítette a Vasi vasember követelményeit is, Szolnokon megkapta a Tejipari Vállalat általa legfiatalabb résztvevőnek felajánlott mintegy 8 kilogramm súlyú Hajdú sajtot. (Cipelése felért egy ötödik próbával.) Pécsi részt vett Rómában az idei veterán atlétikai világbajnokságon, ahol 800, 1500 és 5 ezer méteres távon indult. A résztvevők edzettségét bizonyítja, hogy a Tiszán a túrakajakban megtett 10 kilométeren sem történt semmi baj, a hideg szélben hullámzó vízen is rendben visszatértek. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy miért csinálják? Van aki karatézik és nagyon jó kiegészítőnek tartja a négytusát. Aztán visszatartja, hogy rágyújtson a cigarettára. (Dohányosok figyelem!) Más azt kérdezte, miért másszák meg a hegycsúcsot, miért ereszkednek a barlang mélyére? Néhánésű fiatalok versenye jóval nagyobb érdeklődést érdemelt volna. Kiemelkedtek a knezőhegyesi 'lovasok, de a szolnokiak is kitettek magukért, csapatban megszerezték a második helyet. Látványos volt a vasárnap délutáni egyéni verseny, amikor 19 lovas nyolc 120 centi- méteres akadályon vetélkedett, majd a hibátlanul lovagló legjobb hat lovas hat 130 centiméteres akadályon döntötte el a helyezéseket. A legjobb 19 között volt Sár* ged MHSZ Délép) I. o. minősítés, 2. Szeri András (Kecskemét BRG modellező klub) I. O., 3. Miki Mátyás (Győr MHSZ modellező klub),... 6. Bede Antal (Szolnok Karkecz Károly modellező klub). nyan a versenysport befejezése után jó levezetőnek tartják. Általános vélemény azonban, hogy edzetté teszi az emberi szervezetet, egészséges, a test ■ kiváló karbantartója. S, hogy hideg szél volt? Ez megkétszerezte a teljesítés feletti örömöt! A II. Tisza nonstop négypróba (40 kilométer kerékpáron Űjszászig és vissza, 10 kilométer futás az újszászi parkerdőben, 10 kilométer evezés túrakajakkal a Tiszán, 1 kilométer úszás a Damjanich uszodában) végeredménye. Férfi egyéni: 1 Vecseri Lajos (Szentes), 2. Zakariás, 3. Benkó (mind Győr). Női: Emhő Réka (Budapest). 2. Wolski (Eger), 3. Kiss (Esztergom). Csapat férfi: 1. JL©T Győr (Zakariás, Érsek, Balatoni, Benkó), 2. Buga József emlék szakkör Miskolc, 3. Csongor Budapest. Női: Amazonok Budapest (Hegedűs, Szántó, dr. Sípos), 2. Újszászi ötpróbás kör (Babosné, Fehérné, Madarász). Különdíjat kapott még a szolnoki Imre Barná- né, Pécsi Rezső és az újszászi Bartha István. vári Zsanett (Üjszász, Gimnázium), Börcsök Mónika (Egészségügyi Szakközépiskola, Szolnok), Márton Csaba (Pálfy János Műszeripari SZKI, Szolnok) és Menyhárt Brigitta (Tiszaparti Gimnázium), valamennyien a Szolnoki Lovas Klub tagjai, de nem sikerült hibátlanul lovagolniuk. Eredmények. Három forduló összesített eredménye alapján bajnok: Bende János (Katona József Gimnázium, Kecskemét) Szándék nevű lován, 2. Papp Péter (Nyomdaipari Szakközépiskola, Békéscsaba) Fecske ni., 3. Török Attila (Mikes Kelemen Gimnázium Battonya) Mani ni., ... 6. Menyhárt Brigitta (Tiszaparti Gimnázium Szolnok) Havas ni. Vasárnap egyéni döntő, összevetésben: 1. Bende János, 2. Dénes Judit (Ragó Sándor Élelmiszer- ipari SZKI Budapest) Bólya ni., 3. Papp Péter. Csapatban bajnok: Mezőhegyes B csapata (Kozma Attila Fórum ni., Török Attila Mani ál., Papp Péter Fecske ni.), 2. Szolnoki Lovas Klub (Börcsök Mónika Sárgarigó ni., Márton Csaba Erdész ni., Menyhárt Brigitta Irak ni.). 3. Balmazújváros. Kézilabda Két mérkőzésen egy pont NB I. Női: Ferencváros— Jászberényi Lehel SE 29:24 (14:19). Népliget, 300 n. V.: Belső, Jancsó. FTC: Szabó— Rácz 3, Fiedler, Hesz 6, Ko- bilik 5, Bejcziné 9, Csajbók- né 4. Csere: Szendiné 2, Kovács. Edző: Németh András. Lehel: Nagy—Vágóné, Agócs 5, Csala 2, Csendes 9, Hadházi 5, Borgulya 1. Csere: Budai 2, Tarné. Edző: Csan- kovazki Pál. Tatabányai Bányász—Jászberényi Lehel |0E 23:23 (11:10). Jászberény, 300 n. V.: Halmai, Kovács. Tatabánya; Meksz—Kiss 5, Németh, Jónás 3, Keckáné 3, Flaukó- né 9, Vojvoda 1. Csiere: Ceys- sens 2, Dobó, Domhainé. Edző: Sándor Ferenc. Lehel: Nagy—Vágóné 4, Budai 4, Csala 2, Csendes 4, Agócs 1. Hadházi 5. Csere: Borgulya 3, Szabó. Edző: Csankovszki Pál. Az első percekben a Lehel több biztos helyzetben hibázott vagy a remekül védő Meksz hárított bravúrral. Végig fej fej mellett haladt a két csapat. Labdarúgó NB II A BAJNOKSÁG ALLASA 1. S.-tarján 5 4 1 — 10- 1 9 2. Eger 5 3 2 — 10- 4 8 3. Diósgyőr 5 3 1 1 12- 6 7 4. Ganz-Mávag 5 3 1 1 7- 5 7 5. Keszthely 5 3 1 1 5- 3 7 6. D.-újváros 5 2 2 1 8- 4 6 7. Komló 5 3 — 2 10- 8 6 8. Szekszárd 5 2 2 1 5- 4 6 9. Vác 5 3 — 2 4- 6 6 10. SZEOL-Dél. 5 2 1 2 10- 6 5 11. Baja 5 2 1 2 9- 6 5 12. N.-kanizsa 5 2 1 2 8- 8 5 13. Nyíregyh. 5 2 — 3 6- 8 4 14. Veszprém 5 2 — 31 7-11 4 15. Metripond 5 2 — 3 5-10 4 16. szabó L. SE 5 1 1 3 5- 7 3 17. Debr. Kin. 5 1 1 3 4- 8 3 18. Szolnok 5 1 1 3 6-11 3 19. Sopron 5 — 2 3 5-10 2 20. K.-barcika 5 — 5 4-12 — Karcag—Kisvárda 4:0 (1:0). Karcag, 1300 n. V.: Hunyadi. KSE: Kiss — Puskás, Sándor, Szilágyi, Tóth, Nagy, Herczegh, Laurencsik, Antal, Orenstein (Venczel), Szabó (Hajdú). Edző: Gócs Lajos. Kisvárda: Kovács L. — Tóth, Kovács N., Balogh, Soós, Nyerges, Nagy, Badar, Kosa, Simon, Asztalos. Edző: Veres István. Már az első félidőben is többet és veszélyesebben támadott a Karcag, de a vendégek védelmé jó ideig ellenállt. A 33. percben Orenstein nagy lendülettel elhúzott a védők mellett és megszerezte a vezetést, 1:0. Fordulás után a meg-megújuló hazai rohamok felőrölték az ellenfél erejét. A 67. percben ismét Orenstein volt eredményes, 2:0, majd a 80. percben Antal lendületes megugrása nyomán zörgött a háló, 3:0. A 87. percben a beívelt szögletből Szilágyi fejelt remek gólt, 4:0. Karcag győzelme ilyen különbséggel is megérdemelt, a vendégek próbálkozásai nem jelentettek gólveszélyt. Jók; Sándor, Herczegh, Orenstein. ill. Kovács M. Ifi: Kisvárda—Karcag 1:0. Szöllősi Rakamaz—Volán-Rákóczi 2:2 (1:0). Rakamaz, 40Ó n. V.: Goóz. Volán-Rákóczi: Majer — Ladányi, Kántor, Bencsik, Török, Sebők, Rácz (Orbán, Menyhárt, Silye, Tubák. Szmutkó. Edző: Szatmári János. A hazaiak már 2 0-ra vezettek, de a vendégek nem adták fel és megérdemelten egyenlítettek. Góllövők: Farkas, Cséke, ill. Tubák (2). Jó: Cséke, Kiss M., ill. Sebők, Menyhárt, Silye, Tubák. Tiszavasvári—Jászberényi Lehel 2:1 (1:0). Tiszavasvári, 400 n. V.: Koroknai. Lehel: Havasi — Gál, Fényes, Gephard (Gémesi), Sulyok, Szántai, Váczi (Petró), KaMezötúri Honvéd—Sopron 0:0. Mezőtúr, 2000 n. V.: Kurmai. Honvéd: Brokhau- ser—Dávid, Tyukodi, Krecs- ka, Oláh, Dómján, Galambos (Simon), Quirikó, Hídvégi, Csató (Hüber), Lehota. Edző: Földesi János. Sopron: Horváth I—Gosztola, Benkő, Horváth G. (Tamás), Hegedűs), Vámos, Szalai, Németh, (Riba), Fehér, Wlczek, Der- csár. Edző: Gunyhó Ferenc. A szép számú nézőközönség annak ellenére, hogy gól nem született, jó mérkőzést láthatott. Nagy taktikai csata jellemezte a kilencven percet. Mindkét csapat maximá_ lisan betartva edzői utasításait, szoros emberfogással játszott. Ennek ellenére a 15. percben Lehota faképnél hagyta emberét és a labdát Hegedűs a gólvonalról vágta ki. Ezekben a percekben a Honvéd fölényben játszott, ugyanis két perccel később Krecska is gólt szerezhetett volna csapatának, de elpuskázta a lehetőséget. A 28. percben Lehota szólója érdemelt volna gólt, de a soproni kapus jól állta el a szöget. Ezután Galambos és Fehér sárga lapos figyelmeztetést kapott. A mérkőzés 66. percében Simont a 16-oson belül felvágták, de a bíró sípja néma maradt. Jók: Gosztola. Vámos, ill. Tyukodi, Dómján, Lehota. — akii — Dunaújvárosi Kohász— Szolnoki MÁV MTE 2:0 (1:0). Dunaújváros, 1500 n. V.: Köböl. Dunaújváros: Holló— Flórián (Kalmár, Németh (Törő), Miskovitz, Boldóczki, Menyhárt, Tatár, Ress, Csorba, Gróf, Csikesz. Edző: Kovács András. Szolnok: Boros—Zavaczki, Ágh, Baran, szab, Fejérvári, Fejes, Buk- hár. Edző: Néder István. Lehel támadásokkal kezdődött a mérkőzés, majd a 22. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. A bal oldalról beívelt labdát Amb- rusz fejelte a hálóba, 1:0. Szünet után az 51. percben újabb szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak és Durján jól eltalált lövése a bal kapufa mellett vágódott a hálóba, 2:0. A Lehel elkeseredetten rohamozott és a 87. percben Fényes révén szépített, 2:1. Jók: Ambrusz, Héli, Reznek, ill. Fényes. Ifi: Lehel—Tiszavasvári 9:1. Bankovics Püspökladány—Szolnoki Vegyiművek 5:1 (3:0). Szolnok, 200 n. V.: Fodor. Püspökladány: Bújdosó — Silágyi J., Nemes, Cs. Kiss, Szentjóbi, Szabó, Pusztai, Kertész (Szilágyi B.), Darai, Mile, Arany. Edző: Szolga Géza. Vegyiművek: Öllé — Kelemen, Tánczos, Nagy, Csizmadia, Vadkerti (Rozálek), Busi, Szabó J. (Zsidei), Balogh, Bíró, Tóvízi. Edző; Bálint Endre. Erős szélben kezdődött a mérkőzés, az első negyedórában a Vegyiművek kezdeményezett. Előbb TóRózsavölgyi. Kántor (Szőke), Szilágyi, Csábi, Sugár, László, Romanek (Hegedűs). Edző: Lódi László. A. negyedik percben Csikesz gyanús körülmények között esett el a 16-oson belül, de Köböl megkegyelmezett, nem adott büntetőt. A hosszúra nőtt Kohász-csatárok főleg a levegőben voltak urai a helyzetnek. A 12. percben egy rossz hazaadást Boros szögletre ütött, a beívelt labdát Ress fejelte a felső sarokba. 1:0. A hazaiak irányítottak, a Szolnok nem tudta az első idegenbeli gólját megszerezni ebben az idényben. A 37. percben Rózsavölgyi kiérdemelt egy sárga lapot, majd egy perccel a félidő vége előtt Sugár a kapufa közeléből mellé fejelt. A második félidő góllal kezdődött. Az őrizetlen Tatár komótosan lőtt kapura úgy 10 méterről és a labda az elvetődött Boros mellett csurgóit a hálóba. 2:0. Nagyon gyengén játszott a Szolnok, a fantáziátlan csatárjátékhoz kétségbeesett védekezés társult és ha Boros nem véd olyan nagyszerűen, kataszt- rófális is lehetett volna a vereség. A 70. percben Flórián a 16-osról fölé „bombázott”, majd Tatár cselezte „agyon” magát holtbiztos gólhelyzetben. Macska-egér játék volt a pályán — sajnos nem a MÁV MTE volt a macska. A piroskékek közül nagyon sokan játszottak hihetetlenül mérsékelt formában, amivei Lódi Lászlónak feladták a leckét. Csak Boros és Ágh játéka dicsérhető. A hazaiak közül Menyhárt, Tatár és Csorba játszott jól. — Palágyi — vízi, majd Bíró hibázott gólhelyzetben. Feljött a vendégcsapat és gyors csatárai révén alaposan megkavárta a hazai védelmet. A 18. percben szögletrúgás után a teljesen fedezetlenül hagyott Mile talált a hálóba, két perc múlva Mile lefutotta a hazai védelmet, és beadását Darai közelről a hálóba pofozta. A 35. percben a fegyelmezetlenül védekező hazaiak mellett Darai ismét a hálóba talált, 3:0. A 48. percben Bíró fordulásból szép gólt lőtt, 3:1. Ezzel a hazai csapat el is lőtte puskaporát. Ä vendégek azt csináltak a pályán, amit akartak. A hazai csapat teljesen szétesett, így a Püspökladány Mile és Darai révén még két gólt rúgott. Ezen a hazai csapat szempontjából fontos mérkőzésen a lelkesedés legkisebb jele sem mutatkozott, így a sportszerű vendégek győzelme ilyen arányban is teljesen megérdemelt. Jók: Darai. Míile, Nemes, Bújdosó. A hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. Ifi: Püspökladány—Vegyiművek 2:1. Az ezüstérmes szolnoki csapat, balról Börcsök Mónika, Menybárt Brigitta, Márton Csaba Bíró A totó 36. heti eredménye í. Bayern München—Hamburg 2:0 1 2. Dortmund—Mannheim 0:0 X 3. Leverkusen—Düsseldorf 3:1 1 4. Schalke 04—Hannover 2:2 X 5. Mönchengladbach—1. Fc Köln 1:1 X 6. Atalanta—Róma 1:2 2 7. Bari—Milan 0:1 2 8. Fiorentina—Sampdoria 1:0 1 9. Napoli—Como 2:1 1 10. Udinese—Torino 0:0 X 11. Cagliari—Cremonese 1:0 1 12. Cesena—Ascoli 1:0 1 13. Pescara—Bologna 2:1 1 Pótmérkőzések: 14. Sambenedettese—Empoli 1:1 X 15. Triestina—Arezzo 2:1 1 16. Genoa—Campobasso 2:0 1 //. Tisza nonstop négypróba Akaraterőből kitűnőre vizsgáztak Középiskolás lovasbajnokság Ezüstérmes a szolnoki csapat Területi labdarúgó-bajnokság Karcag és a Volán-Rákóczi jeleskedett