Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. SZEPTEMBER 14. I Arcképváilat I A titkárasszony tekintélye Másfél évtizede, az egyetemi' évek közepetáján még úgy gondoltam, hogy a bírói pulpituson van a helye. )Arra készült, hogy polgári perekben ítélkezzen. Hogy nagyon (hétköznapi dolgok miatt nem teljesülhet az álma, be sem kalkulálta. De nem panaszkodik! — Friss diplomával két lábbal a földön állva kellett döntenem. Ennek 13 éve. Akkoriban nagyon rosszul fizették a bírákat, hát még a kezdő fogalmazókat. Édesanyámat ez idő tájt százalé- kolták le. a húgom még tanult. Nem az elhivatottság a szükség kényszerített arra, hogy a szolnoki tanácsi apparátust válasszam. Akkor azt hittem, csak átmenetileg: kicsit összeszedem magam, azután bíró leszek. Tévedtem. Meg sem fordult a fejemben, hogy váltsak. Maradtam. A jogász kollégáim is azt mondják, amit én: aki belekóstol ebbe a munkába azt, miért, miért nem, de fogva tartja. Pedig aki az államigazgatásban dolgozik, sohasem lehet elégedett. Mindig jobban akarja csinálni, és ritkán kap visszajelzést, hogy sikerült-e neki. — A pénz miatt választotta a tanácsot, de nem a pénz marasztalta. — Hát nem. Azóta a tanácsiak munkája kicsit devalválódott. Különösen az ügyintézőket fizetik rosszul, Pedig sok ember az ő munkájuk alapján ítéli meg a tanácsot, mert ők kerülnek naponta velük szembe, olykor rájuk csapják az ajtót. — Vagy akik miatt a tanácsot szidják. — Ilyen is van. Higgye el, hogy nem a jószándék, a hozzáértés hiánya miatt lassúbb, bonyolultabb a kelleténél az ügyintézés. A jogszabályok az előírt feltételek kötik gúzsba az ügyintéző kezét. Ebben a nem túl nagy tanácsi apparátusban, ahol ötvenen dolgozunk, a rugalmasság, a bizalom, az ülgyintézés vezérelv» És mégis... — Az a benyomásom, hogy az egyszerűsítés, az ember- központúság inkább beszédtéma. mint gyakorlat. — Ez így igazságtalan. Az egyszerűsítés ^kezdődött, és folytam kell. Elhagyni a sallangokat, közelebb kerülni az emberekhez, nyitottabbá tenni a várospolitikát. Előre és időben tájékoztatni a lakosságot mindenről, ami körülötte, ami érte is törtél nik, de átmeneti kellemetlenséggel jár, vagy fizetni kell érte, mondjuk — mert most éppen ez aktuális — településfejlesztési hozzájárulást. — Ha már \szóba ) hozta. Mekkora összegre gondoltak? • — Néhány hete a tanácsülés egyetértett a javaslattal: az évi 800 forinttal, amit iskola-, óvodabővítésre, tornaterem építésére fordítanak. A döntés joga Kisújszállás lakóié. Dr. Szilágyi Gyöngyi mindössze hat éve a város lakója. Pályát nem változtatott, de lakóhelyet igen. Férjével és hároméves Feri fiával Szolnokról Kisújszállásra költözött. Nem jellemző váltás. — Mi késztette. vagy kényszerítette rá? — A józan megfontoltság. 'Garzonban laktunk Szolnokon, nem sok esélyünk volt rá, hogy belátható időn belül (nagyobb lakáshoz jussunk. Kisújszálláson igen. Továbbá ide osztályvezetőnek hívtak. Ez egyértelmű szakmai előrelépést jelentett, még akkor is, ha abban az időben mér a megyei tanács szervezési és jogi osztályán dolgoztam. Hívtak?! Ez túlzás. Hallottam az üres állásról, és elkezdett ■motoszkálni bennem, mi lenne ha.... Kisújszállás mindig is tetszett, kellemes, szép hely. Ha az állás nem ebben a városban lett volna, biztos, hogy nem mozdulok. — Megváltozott az életük'> — Igen, de nem attól, hogy kisvárosban élünk. Nem nyüzsgő, inkább otthonülő emberek vagyunk. A férjem nem változtatott munkahelyet, Szolnokon maradt, naponta ingázik. 1982 óta a városi tanács vb-tit- kára vagyok. Ez a beosztás bizonyos protokoláris kötelezettséggel, esti elfoglaltságokkal jár. Nemcsak részt veszek a városi ünnepségeken, hanem gyakran a szervezését is vállalom. Élvezem, szeretem csinálni. Bármilyen irányba is kalandoztunk el beszélgetés közben, a szót mindig a munkára terelte, amelyben mindennap megmérettetik hozzáértése, képessége, még embersége is. Egyetlen pillanatig sem fáradozott azon, hogy a női vezetők sanyarú sorsát, örökös bizonyítási kényszerét ecsetelje. Természetesnek tartja, hogy partnerként kezelik férfikollegái, hogy parázs vitái vannak a hasonló korú tanácselnök helyettessel, hogy ellenérveit nem nyeli le akor sem, ha az általa nagyrabecsült tanácselnökkel nincsenek egy véleményen. Azt tartja róla, hogy jó érzéke van az irányításhoz. És ő mit tart magáról? Nem sokat gondolkodott a válaszon. — Lehetnék erélyesebb. — Kell a tekintélyhez? — A tekintély nem ezen múlik. — Hanem? — Értem-e a dolgom? Következetes vagyok-e? Egészséges-e az igazságérzetem? Milyen példát mutatok? Csak annyit dolgozom-e amennyit muszáj, vagy azt vallom, hogy csak a megoldott feladatot lehet kipipálni? És én ezt vallom. — iNőnek való amit csinál? Azt tudom rá mondani, hogy nőnek is való. De ha elhisszük, hogy a nők türelmesebbek, gondosabbak, aprólékosabbak, akkor a vb- titkári munka egy részét kifejezetten nekünk találták ki. (Bár a városi és a városi jogú nagyközségi tanácsok vb-titkárainak mindössze egyharmada nő.) A tanácsi Apparátus törvényes működéséért a vb-titkárnak kell vállalnia a felelősséget. A tanácsülés, a vb-ülés elé kerülő anyagok a közvetlen irányításom alatt lévő tíztagú titkárság közreműködésével készülnek. A végrehajtás ellenőrzése is a feladataim közé tartozik, ez az a terület, amiben a legkevesebbet tudtam eddig produkálni. A tanácsrendeletek 'karbantartásai tö igényessége felett is nekem kell őrködni, a hatósági ügyek intézését állandóan szemmel tartani. Nem sorolom. Szerteágazó1, sokszonfu, izgalmas munka. Ha valaki ezt mondja nekem az egyetemen kinevetem!. Államigazgatásból egyébként is buktam. Emészthetetlen massza volt, nem tudtam bebiflázni. Meggyőződésem, hogy másképp kellene tanítani. A joghallgatók többségének fogalma sincs arról, hogy igazából, miről szól a több száz oldalas szürke tankönyv. Pedig az államigazgatás szerkezete, a hatáskörök felosztása áttekinthető és egyszerű. A sors iróniája, hogy ma lő tanít államégazgátás'i ismereteket a kisújszállási gimnáziumban. ' Kovács Katalin Megkezdték az alma feldolgozását a Felső-Tisbamenti almafeldolgozó üzemben Sza- bolcsbákán A tervek szerint ebben a szezon ban naponta 20 vagon almából készül a finom lé. Képünkön: az alma feldolgozása. (MTI fotó: Elek Emil felvétele — KS) Tűi a meséit világán Ügy növünk fel. hogy eszünkbe sem jut gyermekkorunk mesevilága. Pedig de sokszor együtt tludtunk el Jancsival és Juliskával, ott volt álmunkban a szépséges Hamupipőke a törpéivel. Az első állatkerti to- tyogásunkat is meséink kamrájába raktároztuk: a legvéresebb grizzly medve is Mici Mackó volt számunkra, s azt hittük, hogy az elefánt csokoládéból van, mert mindig csokihegyekről ábrándoztunk. Az oroszlánköiyök cica volt. A szamár és a versenyló közötti különbségről se tudtunk semmit. A kis cicák persze azóta megnőttek. Papírpénzek és réziapocskák Négy égtáj, öt világrész állata, madara, füve, fájáéi néhány struccugirásnyira a Zagyvától, mindössze négy hektáron. Hivatalosan, kul- túrparknák hívják: a szarvasi arborétum segítségével olyan növényzet henosodott meg a jászberényi Hűtőgépgyár szomszédságában, amelyre joggal büszkék a herényiek, de az alig ötéves állatkert egy-egy nevezetessége js párját ritkítja. Jobbára állatkertnek titulálja a nagyközönség a kultúrpar- kot, talán azért, mert a messzi földrészek állatai nagyobb hatással vannak á látogatókra, mint az egzotikus növények, de lehet, hogy azért kerüli meg a köznyelv a kultúrpark szóhasználatot, mert érzi, a ]oark fogalmában már ott munkál a kub túra ténye is. Dehát nemez a lényeg, sokkal fontosabb ennél, hogy egyes nyári vasárnapokon bizony kevés a kapuk „áteresztő” képessége, sorban, kell állnia, aki be akar jutni a,z „állatkertbe”. Pedig a jegyváltással nem kell bíbelődni, a „becsület- kasszába” meghatározott összeget kell bedobni. Nemigen ellenőrzik, hogy mindén esetben megtörténik-e? Kónya Leó, a kultúrpark vezetője' arra a kérdésünkre hogy kinél mennyit ér a becsület, azt mondta, „a legszebb 'búzában is megterem az ászát, de hozzátette: a tíz- és a kétforintosokon kívül nagyon sokszor 50—100 forintosokat találnak kassza- bontáskor. Nekem többet ért a látvány 10 forintnál, s ha már rám bízzák tulajdonképpen, hogy fizetek-e vagy sem, hagy határozzam meg én, hagy döntsem el én, hogy mennyit adok, mondta egy látogató, aki négy darab tíz- vagy húszforintost dobott a perselybe. A becsületkassza mögött, az út másik oldalán egy szerényen meghúzódó fakeret, rajta rézlapocskákon felirat, kik, mivel, hogyan segítették, hogy tigrisek, oroszlánok, dromedárok, medvék, ezer színű úszó és röpülő madarak élhessenek a Zagyva öntéstalaján. Ott a budapesti, a veszprémi, a debreceni állatkert neve — köszönet nekik is —, de azért mégsem az övéké az érdemek java, ők a .kistestvért” segítették, hanem a házigazda gyárén kívül azoké a termelőszövetkezeteké, állami gazdaságoké és magánszemélyeké, akik avatatlanul is a jó ügy mellé álltak, nem tíz, nem húsz, de mégcsak nem is száz forinttal. Környezetvédő tigrisek Jelenleg már 130 állatfajta él a parkban, szárazon és vízen, rács mögött vagy a pázsiton sétálgatva, összesen több mint kétezer különféle nagyságú, életformájú és szokású jószágnak, madárnak sünnek, békának stb. adnak enni naponta egyszer, kétszer, többször. Húsból több fogy naponta egy mázsánál; szemes és szálas takarmányból is. Viszonylag mégis Olcsó az állattartás, mert a húsevőkkel megőriztették természetes funkciójukat. Az úgynevezett elkobzott, tehát emberi fogyasztásra alkalmatlan — de az állatorvosok által szigorúan ellenőrzött — hús kerül az állatok elé. Az elhullott állatok megsemmisítése igen nagy gondot jelentett a környékbeli gazdaságoknak, különös tekintettel a környezetvédelmi rendelkezésekre. Nos, a herényi tigrisek, oroszlánok és egyéb húsevők .maradéktalanul” elvégzik mindazt, amivel az ember megküszködne. A jószágok nem piszkítják a termőföldet, nem szennyezik a levegőt, nem hagynak maguk után elpusztíthatatlan hulladékot — megeszik, megemésztik az elébü'k rakott tetemeket. A rácsok előtt állva, a ragadozók jóízű lakmározását nézve, kikerülhetetlén a kérdés; hogy viselkednének a vadállatok, ha szabadon engednék. őket. Egyáltalán: némelyikük tíz, húsz évet töltött a ketrecében, megmaradt-e vadállatnak? A gondozók szerint ezek a jószágok eredeti környezetükbe visszahelyezve előbb-utóbb elpusztulnának. Képtelenek volnának már beilleszkedni a megélhetésükért folytatott harcba, hiszen mindent megkaptak eddig az embertől. Más vélemény szerint el sem mennének a környékről, vagy ha igen, az evés idejére mindig visszajönnének. A vadkacsák, vadlibák ás más víziszárnyasok néha-néha „kiröppennek”, majd visszatérnek megszokott helyükre. Megtörtént, hogy egy vadkacsa „eltojt”, de ahogy kikeltek fiókái, a „mama” hazahozta őket. A legtöbb állat megszokta a közönséget. Csak egyszer „támadott ki” valami patkányféleség egy kisgyerekre, megharapta az ujját. Ezenkívül nem okoztak balesetet a jószágok. Pedig némelyik néző abban leli kedvét, hogy bottal, esernyővel, amivel tudja, szarkáim, piszkálni igyekszik a jószágokat. A rács úgy tűnik, nem az állatot teszi félénkké, gyámoltalanná, hanem az embert bátorrá. Egy 6—8 év körüli kisfiú — a mamája kíséretében — légpisztollyal mentbe a madárházba, s lövöldözte a madarakat. Van itt elég, mondta az anyuka — mármint 'madár — amikor felelősségre vonták. Ha már a madarakat nem sajnálta, legalább a kisfiát óvta volna meg a vandalizmustól. Az 1500 légköbméteres madárházban, ahol több száz különféle, fajta madár él, nincs kannibalizmus. Veszélyes barátságok Tízezer kilométereket kellene utaznunk azért, hogy észak és dél, kelet és nyugat állatait megláthassuk — ha nem volnának állatkertek. Be kellene járnunk a földet, az őserdőket, a tengereket, a sivatagokat, a felhőket hasító hegyeket, hogy az élővilágról valamelyest tudjunk valamit. Ha nem volnának állatkertek... A tudomány szolgálói ezek a ketrecben élő jószágok,^ a megismerés szükségeszeírű folyamatának áldozatai, hiszen szabadságukat veszítették, természetes közegüket nem tudja pótolni az ember. A jászberényi állatkertiben tíz, tizenkét állatbarát gondozza a vasrácsok, ketrecék, vizek lakóit. Felelősségteljes munka, nagy odaadást, pontosságot igényel, mert az egyes állatok érzékenyebbek a legfinomabb műszernél, azonnal jelzik a természetestől való eltérést. A különböző éghajlatról származó állatoknak más és más a hőigényük. A fűtésszabályozás nagyon fontos, a jószág rögtön jelzi, ha fázik, vagy melege van, a technológiai előírások megsértése az állat számára végzetes lehet. A természetet nem lehet becsapni, nem tűri el büntetlenül a rossz, hanyag, felelőtlen munkát. Az állatgondozók szemmel láthatóan — de eredményeik is igazolják — 'nagyon szeretik a rájuk bízott jószágokat —, anélkül, hogy a bizalmukba fogadnák őket. Nehéz úgy szeretni a nagyragadozót, hogy az bármely percben támadhat. Nem teszi tíz, 'húsz évig, majd egyszer egy rossz pillanatában ... Talán nem is rossz- indulatból, csupán játékosságból ... Volt a herényieknek egy kis medvebocsuk, cumisüvegből szoptatták, úgy nevelték fel, nagyon szerették. Mégis el kellett adniuk, mert a süldő jószágnak már életveszélyessé vált az ölelése. A gondozók mindennap bejárnak takarítani a ragadozó nagyvadak ketrecébe is, de a tigrissel^ a párduccal, a leopárddal, az oroszlánnal sosem, egyetlen percre sem maradnak egy 'helyiségben. Igaz, az állat már tudja, hogy amikor az egyik ketrecét takarítják, akkor neki a másikban a helye. Igényes csimpánz menyasszonyt keres A budapesti zoon kívül Veszprémben, Pécsett. Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten, Nyíregyházán és Jászberényben van állatkert, illegve vadaspark. Az állatkertek szövetsége fogja össze, segíti munkájukat. Ez nemcsak elvi, szakmai, hanem gyakorlati segítség is, például az állatok cseréjét is a szövetség segítségével bonyolítják. A jászberényiek munkáját különben a csereállatok magas száma is dicséri: jelenleg 8 tigrisük van, más jószágból is jó a szaporulatuk, de olyan ritkaság is látható ott, mint például az Üstökös Mangabe. Ebből a majamfajtából nincs is több az ország más állat- kertjeiben. A közelmúltban két azonos ketrecben levő oroszlán nézett „anyai örömök” elé. A gondozók aggódtak, hátha féltékenyek lesznek egymás kölykeire, s támadnak. De nem így történt, közösen nevelték fel kicsinyeiket. Nehezebb a csimpánzok „családi életét” egyengetni. A csimpánzok ugyanis csak az általuk kiválasztott partnerrel hajlandók „frigyre lépni”, s olyan állatgondozó azért még nem született, aki ismerné a „csimpánzlegény” vagy eladó „lány” ízlését. Így aztán a „komendálások”, az ember irányította párosí- tási kísérletek sorra megbuknak. Menynit ér — hozzávetőlegesen — a jászberényi állatkert állománya, kérdeztem, naivul Kónya Leótól, a kultúrpark vezetőjétől. Egy tigris 50—60 ezer forint, egy kakadu 100 ezer, egy púpos- teve 5—600 ezer forint, mondta, s jól hangsúlyozta, az állatkert eszmei értéke óriási, pénzben ki sem fejezhető. A hanghordozásából megéreztem, hogy nem az áru-értek összefüggésében értékeli a szinte semmiből teremtett, a mesék varázsát és a megismerés tényeit adó, 4 hektáros földdarabkát. A jászberényi kultúrpark- nak évente 5—600 ezer látogatója van. (Tiszai Lajos
