Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-10 / 212. szám

1985. SZEPTEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Megyei labdarúgó-bajnokság Jászladányi bravúr Diktáltak a cukorgyáriak Szolnoki MÄV MTE juni­or—Kunhegy esi ESE 3:1 (1:0). Kunhegyes, 300 n. V.: Hagyó. SZMÁV MTE juni­or: Antal—Hajdú, Kun, Mol­nár, Földi, Soós .Varga, Új- falusi, Tóth J., Szokolay (Hingl), Dobos. Edző: Váral­jai János. KESE: Szabó J. —Szabó G., Lukács, Apostol, Varga, Herbály, Kovrig, Kiss J. (Lipták), Kiss L. (Kontra), Juhász, Békési. Edző: Gorzás Lukács. Az el­ső negyedóra hazai fölény­nyel telt el, helyzetek is adódtak, de azokat elügyet- lenkedték. Húsz perc utón kiegyenlítődött a mérkőzés. A vezetést a 21. percben Varga szabadrúgás góljával szerezte meg a vendégcsa­pat. A II. félidőben folyta­tódott a küzdelmes játék, a kapuk felváltva forogtak ve­szélyben. A 62. percben egy kapu előtti kavarodás után Lipták közelről a hálóba ta­lált. Az egyenlítés nem tar­tott sokáig, mert a vendé­gek védelmi hibából a 69. percben megszerezték a ve­zetést Szokolay révén, sőt a 82. percben újabb durva, egyéni hiba miatt növelni tudták előnyüket, Varga kö­zelről gurított a kapuba. A végig küzdelmes, de köze­pes színvonalú mérkőzésen a jobban akaró lelkesebb és fegyelmezettebben játszó MÁV MTE junior megérde­melten nyert. Sárga lap: Dobos, ill. Apostol. Jók: An­tal, Tóth, Kun, illetve Var­ga. Ifi: MÁV MTE II—KESE 8:0. Gorzás Lukács Tisza Clipő—Szászberek 2:0 (1:0). Martfű, 300 n. V.: Molnár. Tisza Cipő: Németh —Sipos (Nagy R.), Kardos I, Fürtös, Szőke, Hegedűs, Kes- jár I, Hálbensusz, Szántai, Kesjár II (Varga). Palcsó. Már a 2. percben gólt értek el a hazaiak. Hábensusz lé­pett ki középen, kiugratta Palcsót, aki futtából a hosz- szú sarokba lőtt. 1:0. Ezt követően érthetetlenül visz- szaesett a Martfű, kiegyen­lítődött a játék, de a ven­dégek igyekezetét csak egy kapufa jelentette, amikor Nagy a Szászberek részére megítélt büntetőt a jobb ka­pufára lőtte. Szünet után az átszervezett martfűi csapat kezdeményezett többet. Az 55. percben Kesjár I labdá­jával Hábensusz ugrott ki a védők között és növelte az előnyt. A befejezés előtt 3 perccel Nagy R., kapufa lö­vése jelentett eseményt. Kö­zepes iramú és színvonalú mérkőzésen a többet kezde­ményező Martfű megérde­melten nyert a mezőnyben időnként jól játszó Szászbe­rek ellen. Ifi: Tisza Cipő—Szászbe­rek 3:2. Szolnoki Cukorgyár—Ti­szaföldvár 1:0 (0:0). Szolnok, cukorgyári pálya, 200 n. V.: Szaszák. Sz. Cukorgyár: Csé- csey—Sönczöl, Márkus, Varga, Kovács I., Izsó, Fritz, Nagy (Kovács L.), Koncsik, Pusztai, Kalmár (Leitmann). A cukorgyári futball mati­nén a zöld-fehér labdarúgók érezték, hogy adósak az eredményes játékkal és a hazai győzelemmel. Ennek szellemében elszánt akarat­tal játszottak és 75 percig ők diktáltak a pályán. A rend­kívül izgalmas hajrában azonban a kultúráltan ját­szó vendégek kis híján ki­egyenlítettek. Góllövő: Leit­mann. Jó: Sönczöl. Kovács I. , Izsó, Nagy, Fritz, ill. Pet­rányi, Nagy I., Farkas, Ma­kó. Ifi: Sz. Cukorgyár—Tisza- földvár 6:1. Középtiszai Medosz—Me­zőtúri Főiskola 1:0 (0:0). Kenderes, 250 n. V.: Jancsó. K. Medosz: Farkas I.—Szi­lágyi, Farkas I., Süveges A., Csányi, Veres G. (Kugler), Horváth, Demeter, Süveges. J. (Nádas), Herczegh, Baktai S. Hűvös időben, erős iram­ban kezdtek a csapatok. Nagy elszántsággal harcoltak a mindkét fél számára fon­tos bajnoki pontokért. A mezőnyben egyenrangú küz­delem folyt, de a hazaiak te­remtettek több gólhelyzetet, amit azonban egy kivételé­vel elhibáztak, vagy a ven­dégek kitűnően védő kapu­sa hárított. Az erősen meg­fiatalított Kenderes, (félcsa­patra való ifjúságival) lel­kes játékával megérdemelt győzelmet aratott, a helyen- ként,.túl keményen játszó főiskolások ellen. Góllövő: Baktai S. Dicséret illeti az egész hazai csapatot küz­deni tudásáért, elszántságá­ért, a főiskolásoknál Sély, Patocskai és Vékony ját­szott jól. Ifi: K. Medosz—Szabó La­jos SE II 1:1. Besenyszög—Tiszafüred 4:1 (3:0). Besenyszög. 200 n. V.: Tlrencsényi. Peseny- szög: Boros B.—Csajbók, Dudok, Tóvizi, Koncsik, Bá­lint, Danyi K. (Zajacz). Bo­ros G., Varga J„ Varga T., (Lévai), Varga Gy. A végig jól bíráskodó Trencsényi sípjelére rögtön a hazaiak léptek fel támadólag. Korán (2 perc) elért vezető góljuk után is sorozatban vezették támadásaikat, s számos helyzetükből még hármat értékesítettek. A vendégek a mezőnyben ügyesen adogat­tak, de kapura alig jelentet­tek veszélyt, s így Beseny­szög teljesen megérdemelten nyerte a helyenként színvo­nalas találkozót. Gól: Var­ga Gy. (2), Varga J.. Danyi K., illetve Szabó. Jók: Tóvi­zi, Csajbók, ill. Somogyi. Ifi: Besenyszög—Tiszafü­red 3:0. Kisújszállási MÁV Egyet­értés SE—Jászkisér 2:0 (0:0). Kisújszállás, 500 n. V.: Tóth S. Kisújszállás: Máté—Tóth, Végh. Gazsó, Varga, Halász, Bíró L-, Bíró Z., Sebők, S. Nagy, Deme (Erdős). Kitűnő játékvezetés mellett az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A másodikban foko­zódott az iram és a 9. perc­ben S. Nagy a védők gyűrű­jéből kiugorva megszerezte a vezetést. Kitámadtak a jó képességű vendégek, de az erős rohamokat a hazai vé­dők biztosan hárították. A 89. percben Gazsó labdájá­ból ismét S. Nagy volt ered­ményes, eLhúzott a bal olda­lon, és a kimozduló kapus mellett laposan a hálóba lőtt A hazai csapat megér­demelten nyert a magasabb osztályt megjárt vendégek ellen. Jók: S. Nagy. Bíró L., Varga, Végh, Bíró Z„ ill. Kiss-Németh, Kovács. Ifi: Kisújszállás—Jászki­sér 1:0. Kunszentmártoni—Szajol 0:0. Kunszentmárton, 200 n. V.: Tombor. KTE: Gácsi— Hürkecz, Szarvak, Tóth, Pal­la, Bartucz, Gellér, Háben­susz F., Gulyás (Lovas, Du­dás), Pálinkás, Király. Kö­zepes iramú mérkőzésen mindkét fél a támadást erőltette, de a védelmek nyújtottak többet A 45. percben Bulyáki (Szajol) Bállá megrúgásáért piros lapot kapott. Fordulás után ás sok támadás futott mind­két részről. A 65. percben Király már a kapust is ki­csalta, de a kényelmes gu- rításba berobbant a közép­hátvéd, és a gólvonalról mentett. A hajrában, némi hazai fölény közben, mind­két kapus remekelt, de a két középhátvédes védeke­zéssel nem bírt a lendülete­sen játszó KUTE csatársora, és maradt az igazságos dön­tetlen. Sárga lap: Balogh J., Kántor (Szajol). Jók: Bar­tucz, Hürkecz, Szarvák, Bal­ia, ilL U. Szabó, Molnár, Szabó. Ifi: KTE—Szajol 6:0. Jászladány—Törökszent- miklós 3:0 (0:0). Jászladány, 150, n. V.: Földi. Jászladány. Diós—Suki F-, Nagy, Bíró, Veres, Pomázi, Göblyös, Lázár, Tóth (Piroska), Dó­mok, Suki S. (Tolvaj). Kel­lemetlen, hűvös időben az első 10 percben a csapatok rendezték soraikat, melyből kitűnt, hogy T öröks zen tavi k- lós védekezésre, míg Jász­ladány támadásra építette taktikáját. Az első félidő­ben a jól védő vendég kapus akadályozta meg, hogy Jász­ladány nem tudott gólt lőni. A második félidőben egy-két veszélyes kontra támadást vezettek a vendégek. A nyo­masztó hazai fölény a 75. percben góllal végződött, Lázár nagy lövésével 1:0. A 80. percben Piroska visz- szagurított labdáját 12 mé­terről Göiblyös vágta a háló­ba, 2:0. A 84. percben egy szép hazai támadásból Tol­vaj lőtt gólt, 3:0. Jászladány megérdemelten nyerte a ta­lálkozót, az utolsó 40 perc­ben teljesen széteső TSE el­len. Jók: Veressel az élen a teljes hazai csapat, ill. Mé­száros, Szebeni, Csőke. Sár­ga lap: Göblyös. ill. Rajt. Ifi: Jászladány—Török­szentmiklós 4:2. Rákóczid jfalu—Jászapáti 1:0 (1:0). Rákócziújfalu, 250 n. V.: Balogh. Rákócziújfa­lu: Dorkó—Pesti, Mihályi, Hellenpach, Horváth, Tát­rai, Kovács, Géléi, Hovod- zák. Szőke. Vadas. Kitűnő­en előkészített pályán a 12. percben Vadas nagy helyzet­ben hibázott. Támadott a hazai csapat, de a jó játék­erőt képviselő apáti közép­pályásai megszűrték azokat. A 25. percben Tátrai ritkán látható szóló után a kapust is kicselezve megszerezte a vezetést. 1:0. Utána Pesti 30 méterről küldött lövését Taj- ti a felső sarok előtt tornáz­ta ki. A második félidőben az ellenfél is nagyobb sebes­ségre kapcsolt, küzdelmes játék alakult ki. Több ígé­retes hazai akció után Géléi lesgó'lt rúgott. Nagy izgal­makkal ért véget a találko­zó. Ezen a délutánon jó já­tékot láthatott a hazai kö­zönség. Jók: Tátrai. Szőke, Mihályi, Kovács, Dorkó. ill. Tajti, Borics, Illés. Sárga Ilap: Hellenpach. A megyei bajnokság állása 1. Tisza C. SE 5 5 — — 18- 5 10 2. SZMÁV jun. 5 4 1 — 15- 3 9 3. Jászkisér 5 3 1 1 7- 4 7 4. Szajol 5 2 2 1 11- 6 6 5. Jászapáti 5 3 — 2 10- 5 6 6. KuTE 5 2 1 2 9- 6 5 7. Jászladány 5 2 1 2 8- 7 5 8. Szászberek 5 2 1 2 4- 4 5 9. Kisújszállás 5 2 1 2 7- 8 5 10. Sz. Cukorgy. 5 2 1 2 4- 8 5 11. R.-újfalu 5 2 1 2 6-12 5 12. Besenyszög 5 2 — 3 12-10 4 13. T.-földvár 5 1 2 2 5- 6 4 14. Tiszafüred 5 1 2 2 8-13 4 15. K. Medosz 5 2 — 3 6-11 4 16. T.-miklós 2 5 1 1 3 7-13 3 17. Kunhegyes 5 — 3 3 6-15 2 18. Mez. FSE 5 — l 4 5-12 1 A 6. fordulóban, szeptember 15., vasárnaD 16 óra: Szol­noki Cukorgyár—Tisza Cipó SE, Tiszaföldvár—Középti­szai Medosz, Mezőtúri FSE— Kunhegyes, Szolnoki MÄV MTE junior—Jászladány, Tö- rökszentmiklós—Kisújszállás, Jászkisér—Kunszentmárton, Szajol—Rákócziújfalu, Jász­apáti—Besenyszög, Tiszafüred —Szászberek. Úszás Mezőtúré a Földvári Kupa Szombaton rendezte meg a tiszaföldvári Tsz SK a III. Földvári Kupa országos meghívásos úszóversenyét. Kár, hogy az örökös vendég FTC az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. En­nek ellenére a Salgótarjáni Kohász, a Mezőtúri AFC Spartacus, a Jászberényi Lehel és a tiszaföldvári úszók, közel másfél százan igen élvezetes küzdelmet vívtak. A fiúknál a mező­túri Szabó, a tiszaföldvári Martos és a jászberényi Barna, míg a lányoknál a mezőtúri Berényi, a tisza­földvári Döbrössy és a 4X66 2/3 m jászberényi Lehel mell váltó tetszett a leg­jobban. A legeredményesebb tiszaföldvári versenyző: Döb­rössy Rita tiszteletdíjat ka­pott. Szépséghibája volt a vetélkedésnek, hogy a tava­lyi védő, a Szolnoki Vízügy SE távol maradt, azonban a vándordíját nem küldte vissza a rendezőknek. Eredmények. Fjúk 1331/3 delfin vegyes: 1. Szabó 2:0,75 2. Tóth 2:11,3, 3. Takács (mind Mezőtúr) 2:19. 33 1/3 béka mell: 1. Barna (Lehel) 32,0 2. Varga (Tiszaföldvár) 32,2 3. Király (Mezőtúr) 33,2. 66 2/3 delfin gyors: 1. Szabó 51, 2. Tóth (mind Me­zőtúr) 53, 3. Korcsmáros (SKSE) 65,5 66 2/3 m úttörő gyors: 1. Csípés (Mezőtúr) 47, 2. Godó (SKSE) 49:8, 3. Takács (Mezőtúr) 51,29 66 2/3 delfin fiú mell: 1. Szabó 1:03,8 2. Búzás (mind Me­zőtúr) 1:05,4 3. Marton (Ti­szaföldvár) 1:09,63. 4X66 2/3 delfin vegyes váltó: 1. Me­zőtúr 4:13, 2. SKSE 4:58,2, 3. Lehel SE 5:16:0. Leányok 133 1/3 gyermek vegyes: 1. Berényi (Mező­túr) 2:00,8, 2. Döbrössy (Ti­szaföldvár) 2:02,51, 3. Csil- lik (Mezőtúr) 2:12, 33 1/3 béka mell: 1. Csípés 32,0 2. Szabó (mind Mezőtúr) 36,0 3 Fekete (Lehel) 37,0 66 2/3 delfin mell: 1. Zsidai (SKSE) 1,01, 2. Nagy (Ti­szaföldvár) 1:05, 3. Túrán (SKSE) 1:06 100 m gyermek hát: 1. Graser (SKSE) 1:27,01, 2. Döbrössy (Tisza­földvár) 1:31, 3. Csillik (Me­zőtúr) 1:34. 100 m gyermek gyors: 1. Berényi (Mezőtúr) 1,18, 2. Graser (SKSE) 1,19, 3. Tóth (Tiszaföldvár) 1:24,14 66 2/3 m delfin mell: 1. De­meter (Lehel SE) 1.06, 2. Szöllősi (Tiszaföldvár) 1,07,12, 3. Balázs (Mezőtúr) 1:08,8 66 2/3 m úttörő mell: 1. Pronner 1,01, 2. Kéri (mind SKSE) 1:04,6, 3. Szűcs (Mezőtúr) 1:04,6 4X66 2/3 mell váltó: 1. Lehel SE 4:30,3, 2. Mezőtúr a/4 4:30,4, 3. Mezőtúr B/4 4 :41:8. A 3. Földvár Kupa védője Me­zőtúr 140 pont, 2. Salgótar­ján 77, 3. Jászberény 60, 4. Tiszaföldvár 54 p. Vízilabda Egyaránt kétpontos előny­nyel érkezett a vízilabda Or­szágos Ifjúsági MÉH Kupa Szolnokon rendezett döntőjé­be a KSI és a Szentes ifjú­sági csapata. A délelőtti mér­kőzéseket mindketten meg­nyerték a Tungsram, ill. a BVSC ellen. A helyosztók az 1—2. és a 3—4. helyért dön­tetlenül végződtek. A kupa sorsát végül is az elődöntő­ben lőtt több gól döntötte el a KSI javára. Ugyanígy dőlt el a harmadik hely is az if­júsági bajnok Tungsram ja­vára. Eredmények; Szentes— BVSC 13:11 (1:0, 5:4, 4:3, 3:4). V.: Kosztolánczi, Erdős. KSI— Tungsram 12:11 (4:3, 4:1, 2:4, 2:3). V.: dr. Steimetz, Erdős. Tungsram—BVSC 9:9 (2:2, 2:3, 4:2, 1:2). V.; Kozák T„ dr. Steimetz. KSI—Szentes 10:10 (1:2, 2:2, 5:4, 2:2). V.: Kosztolánczi, Erdős. KSI: Miller— Palatinszki, Lávái 2, Péter 2, Fazekas 1, Kal­tenbach 1, Krinács 3. Csere: Juszt Szabó 1, Czeglédi, Zrí­nyi, Fábri. Edzők; Dömötör Zoltán, Kácsor László. Szen­tes: Bodrogi—Pásztor, Cseh 3, Kiss G. 2, Zentár 1, Pongó 1, Tóth 2. Csere: Tar 1, Pel- lei, Puskás, Kárász, Berki. Edző: dr. Tóth Gyula. Vég­eredmény: 1. KSI 5, 2. Szen­tes 5', 3. Tungsram 1, 4. BVSC 1 pont. Az Országos Serdülő Kupa budapesti döntőjében; KSI— Szolnok 14:8. Szentes—Szol­nok 12:10. A szolnoki serdülő vízilabda csapat a döntőben a 4. helyet szerezte meg. , Asztalitenisz Biztosan győzött a bajnok NB 1. Férfi: Budapesti Spartacus—Honvéd Killián FSE 21:4. Bajnokhoz méltó, magasszínvonalú játékkal lepte meg a honvéd csapatot és az érdeklődőket a Bp. Spartacus. A közelmúlt kil- liános csapata — Kriston, Molnár, Káposztás, Szalaba — minden tekintetben fe­lülmúlta a jelenlegi Killi- ánt. Az augusztusi leszere­lést követően megváltozott összetételű HKFSE a folyta­tásban remélhetően talpra áll. Gy.: Kriston, Molnár, Káposztás 5—5, Szalaba 4, Pigniczki 2, ill. Simon 2, Leinweber, Imre 1—1. NB 11. Női: H. Killián FSE—Kecskeméti Spartacus SK 8:8. Egyenlő erők küz­delmét hozta a mérkőzés. Az első fordulóban a vendé­gek 3:1 arányban vezettek, de a Killián Szecseiné Ju­hász Erika vezetésével ki­egyenlített, sőt 7:4, majd 8:6 arányban fordított, a befejezés viszont nem sike­rült. Gy.: Szecseiné Juhász E. 3, Papp, Török 2—2, Csa­bai E. 1. ill. Dessewffy, Nagy II 3—3, Baán 2. NB 111. Férfi: Kecskeméti Spartacus—Jászberényi Le­hel 12:4. A Lehel a máso­dik fordulóban Kecskeméten játszotta bajnoki mérkőzé­sét és újabb súlyos veresé­get szenvedett. A Lehel győ­zelmeit Piffter 3, Hájos 1 szerezte. TEKE Nagyszerű rajt Vasárnap a teke férfi NB II-ben is megkezdődött a küzdelem a bajnoki pon­tokért. A MÁV MTE hazai pályán kezdett Mátranovák ellen. SZMÁV MTE—Mát­ranovák 8:0 (2473-2324 fa). Szolnok, Munkásőr u. Nagy­szerűen rajtolt a MÁV MTE, mint az előkészületi kupa találkozókon is tapasztalha­tó volt, ezúttal is egységes, kiemelkedő csapatteljesít­ménnyel aratott fölényes győzelmet. MÄV MTE: Rigó 429, Mészáros 427, Kántor 407, Dedrák 404, Mátyás 403, Hegyi (ifj.) 403. Edző: Bíró József. Mátranovák: Fodor 395, Kozma 395, Nádasi 393, Dósa 388, Kecskés 382, Nagy (ifj.) 371 fával. Győrben az országos Kis­alföld Kupa teketornán 30 egyesület 110 versenyzője lépett pályára. Számos NB I-es csapat is képviseltette magát, színvonalas küzde­lemben tisztázódtak a he­lyezések. A Szolnoki MÁV MTE négyes csapata az erős mezőnyben sikeresen helyt­állt. A csapatversenyben a szolnokiak a Dunaújvárosi Építők mögött — több NB I-es klubot is megelőzve — (Kántor 451, Mátyás 438, Rigó 419, Mészáros 405) 1713 fával az előkelő máso­dik helyen végeztek. Egyé­niben Kántor Sándor 451 fás. I. o. eredménnj sodik lett. má­A hét végén Mezőtúron rendezték meg a KP VDSZ sportnapot. Képünkön a szolnoki és a kunszentmártoni lányok csatáznak kispályás labdarúgásban Területi labdarúgó- bajnoki 4j Tisza 1. DUSE csoport 5 * — 1 19- * • 2. Rakamaz 5 3 2 — 16- 6 6 3. H.-böszörm. 5 4 — 1 14- 6 8 4. H. Papp SE 5 4 — 1 13- 5 8 5. Volán-R. 5 3 1 1 12- B 7 6. Leninváros 5 3 1 15-3 T 7. Balmazújv. 5 3 — 2 15-11 6 8. Karcag 5 3 — 2 10- 6 6 9. Jászberény 5 3 — 2 7-5 6 10. M.-szalka 5 3 — 3 10-14 4 11. H. Asztalos 5 2 — 3 1-j6 4 12. PMAV 5 1 — 4 Hl 2 13. T.-vasvári 5 1 — 4 3-10 2 14. Kisvárda 5 1 — 4 2-10 2 15. H.-szoboszl<5 5 — 1 4 4-14 1 18. sz. Vegyim. 5 — 1 1 3-16 1 Az 5. fordulóban, szeptember 15., vasárnap 15.30: Jászbe­rényi Lehel—duse, Mozgó, Karcag—Hákamaz, Tóth S., Kisvárda—Szolnoki Vegyimű­vek, Balmazújváros—volán­Rákóczt, MÉH KUPA DÖNTŐ SZOLNOKON

Next

/
Oldalképek
Tartalom