Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-10 / 212. szám

1985. SZEPTEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kosztolányi napló, Huszárik monográfia A Múzsák új kötetei A tavaly Budapesten meg­rendezett Országos Közmű­velődési Tanácskozáson el­hangzott előadásokat és az írásban benyújtott hozzá­szólásokat könyvafakbain megjelentette a Múzsák Közművelődési Kiadó. A könyvműhelyben a közel­múltban számos kötet ké­szült el. Boltokba került Kosztolányi Dezső gyors­írással írt, s nemrég a nagy- közönség számára is olvas­hatóvá tett naplója, amely­ben verskezdeményeket „no­vellavázlatokat, idegen nyel­vű idézeteket, emlékeket rögzített. A kötet a Petőfi Irodalmi Múzeummal közös gondozásban látott napvi­lágot . A filmművészet ked­velői Huszárik Zoltán és Rainer Werner Fassbinder életéről, munkásságáról ol­vashatnak monográfiát. A magyar művelődéstörténet 1930—1950 közötti szakaszá­nak dokumentumát adja a Fél évszázad két évtizede című kötet. A művelődés- történeti szemelvénygyűjte­ményben egyebek között a munkásmozgalom és a kul­túra kérdéskörében elhang­zott beszédeket, megjelent cikkeket közlik. Vakoknak és csökkentlátóknak Hangoskönyvek A vakok és csökkentlátók tanulásához, művelődéséhez és szabadidejük hasznos el­töltéséhez szánt segítség­ként bevezette a magnóka­zettára rögzített művek köl­csönzését a szolnoki Verse­ghy Könyvtár. Jelenleg har­minchat „hangoskönyv” kö­zül választhatnak az érdek­lődők, s ezek sorában klasz- szikus irodalmi alkotások, közkedvelt regények, népsze­rű természettudományos és művészeti témájú művek egyaránt találhatók. A jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet tájháza a századfordulói jász tanyák épületeit és berendezését idézi fel. Az épületek kialakítását és a paraszti életmód bemutatását szolgáló eszközök, használati tárgyaik gyűjtése a helyismereti szakkör gondos munkáját dicséri. A tájház május 1-től október végéig minden hét végén nyitva ál] az érdeklődők előtt. Fotó: D. G. Eltűntek a kérdőjelek Rockzene és színház Az 1983-as budapesti Király dombi bemutató után Szegeden a Dóm téren játszották Szörényi Levente—Bródy János: István, a király című rockoperáját. Ezt afe 1984-es szegedi előadást, hasonlóan a Király dombi és a filmbeli változathoz, Koltai Gábor rendezte, (MTI-Fötó, Ilovszky Béla felvétele) Másképpen dráma és rock. Az István, a király óta Magyarországon is eltűntek a kérdőjelek e két műfaj há­zassági változatai mellől. A magyar színházművészet be­járta az utat a korszerűség egyik feltételéhez: a felgyor­sult életritmusú mai ember felgyorsult zenei ritmusához. A mértéktartástól (Képzelt riport, Harminc éves vagyok) a kockázatvállalásig (Sztár- csinálók, Farkasok) a veretes irodalmi alapműtől (Kőmíves Kelemen) az idegen rockze- jnedráma magyar színpadra állításáig i(Evita, Macskák) tisztességgel kipróbáltuk a rockzene és dráma lehetsé­ges ötvözeteit. A leírt példák sora nem teljes, de jellemző. Nemcsak a magyar színpadi művészet európaiság iránti igényét mu­tatja fel, hanem bizonyítja — néhány ponton elért — európai színvonalát is. A színpadi rockzene legtermé­kenyebb és a Who zenekar Tommy és Quadrophaenia című rockzenedrámái mellett — legszínvonalasabb szerző­jét, Andrew Lloyd Webbert két rendkívül egyéni elő­adással mutattuk be. Már az Evita öt évvel ezelőtti mar­gitszigeti előadásain Katona Imre rendező a műnek olyan vonásait tapintotta ki és leplezte le, amit a londoni rendezés sem érzett ki belő­le: az Evita-kultusz — a tö­meghisztéria! — szappanbu­borék-értékét. Az előadás egy pillanatában — világos, egy­értelmű jelzésként — szívó­szállal másodpercnyi életű szappanbuborékokat fúva- tott a szereplőkkel a színpad fölé, a közönség felé. Szirtes Tamás a Macskák Madách Színházbeli átvéte­lével pedig a „keményvalu­tás” turistanézők számára is megmutatta színészkultúránk sokszínűségét. Mert lehet: külföldön sok pénzt fizetnek a hármas képességet — szí- nészet-ének-tánc — egyaránt magukban hordozó színpadi művészeknek, s így azokból van elegendő. De a Madách- ban egyes művészek eredeti műfajuktól eltérő egyéni te­hetségét is felfedezhettük, például Bencze Ilonában, Tí­már Bélában vagy Póka Évá­ban, nem szólva Haumann Péterről. Aki látta a Macs­kák külföldi előadásait is, tudja: Haumann szinte el- szürkítette szerepének — hozzá képest tényleg közép­szerű — londoni és bécsi ala­kítóit. Ilyenkor sajnálhatja a magyar színész, hogy nem beszél a színpadi játék szín­vonalán egy világnyelvet, s csupán emiatt nem válhat világsztárrá. Londonban a technikai erő és a rockos színpadi stílus, Bécsben — híven a Theater and der Wien hagyományos zenei igényességéhez — a zenei pontosság volt la Macskák előadásának jellemzője. A Madáchban pedig a magyar bemutató éppen sokszínű művészegyéniségei révén vált — a külföldi produkciókkal összehasonlítva — jobbá. Így futottunk bele az Ist­ván, a király színpadi válto­zatának országos sikerébe, s leltük meg az ifjúság életér­zésének, korszerűségigényünk­nek, nemzeti önbecsülésünk­nek egyik hű tükrét. De a magyar mű egyúttal európai igényű is. Hiszen a fogalmi bizonytalanságokat magá­ban hordozó rockoperának — a világon eddig mindösz- sze tíz-tizenkét — igazi érté­kéből, a nem az angol—ame­rikai rock zenei világában született művek általában történelmi-nemzeti rockzene­drámák. Tizenöt éve mutat­ták be a párizsi Mogador színházban A francia forra­dalom című rockoperát, s öreg és fiatal francia néző egyaránt francia kokárdával vonult ki az előadásokra. Majd 1975-ben Zágrábban a horvátok parasztforradalmár hőséről, Gubec Mátéról szóló Gubete bég című nemzéíL törtéfíelmi zenedráma szüle­tett meg. Utóbbit egy ven­dégjátékon a pesti közönség is láthatta. A szerves drámát hordo­zó színpadi rockzene fejlődé­se azonban Európában leg­újabb korszakába érkezett: a klasszikus drámairodalmi sőt, operairodalmi művek át­dolgozásához. Úgy mondják: szentségtöréshez. Nem az evangélium feldolgozásához, mint Andrew Lloyd Webber tette a Jézus Krisztus Szu­persztárban. Nem is az epi­kai műfajban megírt törté­nelemhez, mint a Juno és Avos című Moszkvában és Pesten bemutatott rockóp'e- ra. A rock most évszázadok időtálló és sértetlen drámai műveihez nyúlt hozzá — ihangágyűki' -.üvöltétésévelf*. A legnagyobb merészséggel, kihívással. Bécsben a Rein­hardt szeminárium' »növen­dékei „rockosra vették” a Rómeó és Júliát, ahol Rómeó hellóval köszönti kedveséit. Mi lesz tehát most? Do­báljuk meg kővel a szentség- tőröket? — De hiszen másfél évtizede a párizsi dzsessz zeneszerző, Jacques Loussier öt nagylemezre dolgozta át Johann Sebastian Bach sok művét. Kicsit ritmikusra, ki­csit dzsesszesre, de valami­lyen bachi orgonás fennség- gel. Nem Bach-zene lett per­sze. De nem is felháborító. Más. Szép. Mint 1980 szep­temberében Pesten és Debre­cenben hallhattuk néhány részletét. Végül is minden kultúra a korábbi kultúrák rétegeire épül, ha nem egye­nest azokból él. A drámai mű örökértékűsége pedig ar­ról ismerszik meg, hogy örökké időszerűek a gondo- latkötegei. Ezért inkább talán várjuk meg a produkciókat, és ha a zenedrámai gondola­tok — minden furcsa színpa­di külsőség és zene ellenére — az eredeti, „örök” gondo­latokat hordozzák, akkor fi­gyeljünk rájuk. Ha nem? — Hát akkor jöhet a kőhajítás. Vagy legalábbis a megvető füttyszó. Az utóbbi — néha egészséges — megnyilvánu­lás úgyis hiányzik színházi életünkből. Földessy Dénes A barátság szárnyain 2. MOSZKVA Ahhoz, hogy hajdani fővárosból a jelenlegibe eljussunk, némi kényel­metlenséget — éjszakai vonatozást — kellett vállalnunk. Mint később kiderült, Moszkva bőven kárpótolt bennünket a fáradságért. A fővárosban az 1980-as olimpiá­ra épült Szevasztopol Hotelben kap­tunk szállást, messze a városköz­ponttól. Ám Moszkvában nincsenek nagy távolságok, hiszen a kitűnően megszervezett tömegközlekedés leg­fontosabb eszközével, a híres-neve­zetes metróval bármelyik városrész könnyen elérhető. Történelmi kövek között A moszkvaiak méltán büszkék a metrójukra, amelynek építését 1935- •ben kezdték el. és amely fölött a komszomolisták védnökséget vál­laltak. (A védnökségvállalás emlé­két őrzi a Leningrad pályaudvar előtti Komszomol tér.) A vonalakat a lehető legésszerűbben alakították ki, hogy a főváros legtávolabbi csücskében lakók is eljuthassanak a központba vagy akár egy másik vá­rosrészbe. /l.z utazás mindössze öt kopekbe kerül. A barátság küldöttség tagjai a szállodában gyorsan rendezték a vonatozás alatt kissé szétzilálódott külsejüket, és a csoportok máris el­indultak moszkvai városnézésre. Moszkva nevére először egy 1147- es oklevélben bukkantak a kutatók, így a város az idén már 838 éves. Mérhetetlenül sokat szenvedett, többször elpusztult és újjáépült. Ma a világ ötödik legnagyobb városa, nyolcmillió állandó lakossal, csak­nem félmillió diákkal és naponta legalább hárommillió fcül- és bel­földi vendéggel. Gyűrűs-sugaras for­mában épült, pillanatnyilag a leg­külső gyűrűje a százkilenc kilomé­teres autópálya. Azért pillanatnyi­lag. mert már megkezdték a gyűrűn kívüli „helyfoglalást”. A városnézés első állomása ter­mészetesen a Vörös tér volt, ahol a turisták állandóan hatalmas töme­ge kavarog Mi is beálltunk közé­jük, és végignéztük a Lenin-mauzó- leum előtti őrségváltást, amelynek lenyűgöző koreográfiáját másodper­cekre kidolgozták. Körülöttünk el­csendesült a bábeli nyelvzavar — éppen egy angol csoport mellé sod­ródtunk — és csak a fényképezőgé­pek szapora kattogása zavarta az őrségváltás alatt végig kongó Kreml-harang fülbemászó dallamát. A barátségrepülő utasainak prog­ramja az Ismeretlen katona sírjának megkoszorúzásával folytatódott. A síremléket 1967-Jben emelték a nagy honvédő háborúban elesettek tiszte­letére. Számunkra szokatlan látvány volt, hogy esküvői ruhába öltözött fiatal párok egész sora érkezett fo­lyamatosan, hogy életük nagy ese­ményén virágot helyezhessenek el a sírnál. A szovjet emberek előtt mindez természetes, hiszen alig él az országban olyan család, amely ne gyászolna valakit. Végigsétáltunk a Kreml udvarán, meg-megállunk, az épületek előtt, ámulva hallgattuk az idegenvezető szavait, hogy például az 1961-ben készült Kongresszusi Palota szín­háztermének nézőterén hatvanezren férnek el, hogy a Katalin cárnő ál­tal arany és bronz ötvözetből elő­állított harang súlya kétszáz tonna, de mert a kivitelezés során letört egy negyven tonnás darabja, sose használták. A cári fényűzés bizo­nyítékaként jónéhány székesegyház és templom magasodik a Kreml ud­varában, hiszen mindenáron az orosz pravoszláv világ fővárosává akarták nagyítani Moszkva köz­pontját A hosszú sétától fáradtan, a ta­pasztalt élményektől kissé kábultan buszoztunk vissza a szállodába, ahonnan délután barátsági gyűlésre indultunk. A moszkvai Barátság Házban a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetői fogadták a csoportunkat. Meghallgattuk három veterán szí­nes történeteit, amelyek Magyaror­szághoz kötődnek, ugyanis mind­hárman részt vettek a hazánk fel­szabadításáért folyó harcokban. A társaság fővárosi elnöke beszámolt arról, hogy a Szovjetunióban össze­sen ezerhétszáz alapszervezetet számlál a Szovjet—Magyar Baráti Társaság. Az egyik alapszervezet képviselője, a II-e6 számú óragyár dolgozója elmondta, hogy a gyárnak szoros magyarországi kapcsolatai alakultak ki, gyakran látnak vendé­gül magyarokat és ők is gyakran vendégeskednek a Balatonnál. Sebtiben kötött élménycsokor Szinte észrevétlenül érkezett el hazautazásunk előestéje. Hadd áll­jon itt néhány frissen kötött él­ménycsokor az öt napról: Hegedűs András, a Tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet főágazat- vezetője: — Nem könnyű megfogalmazni, mit adott az utazás, hiszen olyan töményen kaptuk a látnivalókat, hogy bizony időibe telik, amíg ren­deződnek bennem. De talán majd a képeslapok segítenek az eligazo­dásban. Mindenesetre feledhetetlen marad számomra a szovjetunióbeli látogatás, lesz mit mesélni az ottho­niaknak. Zsidó Sándor, a Szolnoki Közúti Igazgatóság autóvillamossági szere­lője: — Egész életemben bántam volna, ha nem jövök el, ezért köszönet il­leti a főnökeimet, akik lehetővé tet­ték a részvételemet. Moszkvában nem most jártam először, mondhat­nám hazajöttem, de persze még így is találtam újdonságokat Lenin- grádban ezelőtt nem jártam, jó volt találkozni azokkal a nevezetes­ségekkel, amelyekkel eleddig csupán az útikönyvekben és az iskolai tan­könyvekben találkozhattam. Borzi János, a Szövtaxi gépkocsi- vezetője, a csoport „humorforrása", aki mindig kész volt szellemes be­mondásokkal szórakoztatni utastár­sait: — Élmények...? Egyelőre csak egy nagy káosz van a fejemben, egy­mást kergetik a leningrádi és a moszkvai emlékek. Ami biztos, hogy a hatalmas méretek után szokatlan lesz Szolnok utcáit járnom, bizonyá­ra majd otthon leszek képes rend- betenni magamban a látottakat. Tóth András, a kisújszállási párt- bizottság első titkára: — Mindenekelőtt dicséret illeti az Ibuszt, hogy hozzásegítette ezt a kétszáznyolcvanhét embert az élmé­nyekhez, vagyis úgy szervezték meg a programokat, hogy minél keve­sebb legyen az „üresjárat”. Nekem emlékezetes marad a két barátsági nagygyűlés, hiszen sikerült köze­lebbről megismerkedni a szovjet emberek életével, vágyaival, tervei­vel. ■ • • A krónikás ha arra vállalkozik hogy lehetőleg részletesen és hűsé­gesen beszámoljon egy népes dele­gáció utazásáról. nehéz helyzetbe kerül. Azaz: szerettem volna minél többet elmondani a Szolnok megyei­ek barátság-repüléséről, ám a ter­jedelmi kötöttségek ennyit enged­tek meg. Marad tehát a remény, hogy talán sikerült visszaadni a Szovjetunióban töltött napok han­gulatát, és néhány részletet az él- ményözönböL Bendó »János (vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom