Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
1985. SZEPTEMBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tejipari korszerűsítés Új gépsorok öt üzembe Ifibbet gyártanak a féltartás tejből — Beruházás Jászberényben is Tegnap délelőtt Budapesten, a Tejipari Tröszt székházában, aláírták azt a hosszú lejáratú hitelszerződést, amelynek értelmében öt tejipari vállalat egy-egy üzemében — így Szegeden, Csornán, Kaposváron, Debrecenben és Jászberényben — a közeljövőben olyan gépsorokat szerelnek be, melyek üzembehelyezésével egy hétig hűtés nélkül is eltartható, úgynevezett féltartós tejet állíthatnak elő. Ilyen terméket jelenleg csak Tatabányán és a főváros egyik üzemében gyártanak. Elkészülése után egy-egy új gyártósor évi 15 millió liter féltartós tejet állít majd elő. így az 5 gépsor, a már üzemelőkkel együtt a fogyasztókhoz kerülő tejnek mintegy 12 százalékát — 90—95 millió litert — tud majd ultrapasztőrözni és a pasztőrözött tejnél erősebb tasakba tölteni. Nem vitatható, hogy a fogyasztói előnyökön túl a a féltartós tej forgalmazásával csökkenthető a jelenlegi visszárukból származó tetemes veszteség is. Mert mi a helyzet jelenleg? A mostani technológiai feltételek mellett a tejet nyári időben csak egy napig télen pedig két napig lehet értékesíteni. iEzen túl csak jóval olcsóbb áron, állati takarmányként értékesíthető. A fél tartós tejek esetében ez a veszély nem áll fenn. hiszen — mint már említettem — akár egy hétig is eltartható hűtés nélkül. Ugyanakkor jelentős veszteség éri a vállalatokat az elfolyó tej miatt, ami a zacskók hibás lezárásából adódik. Az új technológia ezt is kiküszöböli. Hiszen jóval erősebb — dupla falú — tasakokba töltik a tejet. A hibás csomagolásból adódóan — a statisztikai adatok szerint — jelenleg 7 ezer tehén évi tejtermelése megy veszendőbe. 1986 utolsó negyedévében Jászberényben is elkezdik a féltartós tej gyártását. S ezzel majd megyei szinten is több mint ezer tehén tejtermelése megtakarítható, ha figyelembe vesszük a visszáruból és az „elfolyásból” származó veszteségeket is. A jászberényi üzem évi kapacitása 15 millió liter tej lesz, melyből 9 millió a főváros és környékének, a 3 millió liter pedig Gyöngyös és üdülőkörzetének ellátását szolgálja, 3 millió liter a megyében marad, s így a lakossághoz kerülő tej több mint 10 százaléka féltartós tej lesz. S ami egyáltalán nem lényegtelen, jóval olcsóbb a tartós tejnél, s ugyanakkor az előzetes számítások szerint évente mintegy 15 millió forinttal javul a nyereségessége a szolnoki Tejipari Vállalatnak. — N — Nyárvégi zápor áztatja az utakat, terepjárónk sziszegve surran az aszfalton. Nagy- iván előtt letérünk a műútról, s pár száz méter után tábla jelzi, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területére érkeztünk. Elénk tárul a hatalmas síkság. A szél vadul rohamoz, háznak, embernek egyelőre nyomát sem látni. Megejtően szép a puszta. Aki ritkán jár erre, biztos rabul ejti. — Jó, hogy most jöttek, mert ha beáll az esős idő, járhatatlanná válnak az utak — szólal meg mellettem Imre Péter, a Közép tiszai Állami Gazdaság állattenyésztési osztályvezetője. Mintha a terepjáró is igazolni akarná gazdája állítását — mint egy makrancos kiscsikó — ugrálni, farolni kezd. A laposokban már gyűlik a víz. A távolban két épület emelkedik. — Oda megyünk — mutat feléjük kísérőnk. Az ott Gyúrókét, a szürke gulya nyári szád lása. Megérkezünk. Óvatosan lépkedünk az eső áztatta földön. Bőrig ázott kutyák sündörögnek körülöttünk. A két ház kőhajításnyira van egymástól. Ablakaik a távolt kémlelik, mintha látogatóra várnának, pedig, különösen ilyen időben, ritkán téved erre idegen. De vannak, akik csak itt érzik jól magukat. Közülük való Fekete József is, aki 1969 óta éli a pásztorok életét. Talán már az anyatejjel magába szívta a puszta, az állatok szeretetét, hiszen édesapja is ezt a foglalkozást űzte több évtizeden keresztül. Lábán gumicsizma, fején hatalmas karimájú gulyáskalap díszeleg. Beljebb tessékel az alacsony mennyezetű, fehérre meszelt szobába. Amikor észreveszi, hogy a kalapját csodálom, megszólal: — Meg Nyári szálláson a szürke gulya akariák venni Pesten, amikor fönn voltunk az OMÉK-on. Négy ökröt, két tehenet a borjaival, meg egy bikát vittünk a kiállításra. A bika nagydíjas lett. Nem is csoda, hiszen ez az ország legszebb szürkemarha-állománya — teszi hozzá némi büszkeséggel. — Jobban szeretek én itt lenni, mint abban a tömegben. Innen messzebbre el lehet látni — mondja nevetve egy pillanatnyi szünet után — Ötévenként van mezőgazdasági kiállítás a fővárosban, de én nem bánnám, ha csak 20 évente lenne. Körbenézek a szobában. Az egyik sarokban televízió. — Azt sem szeretem nézni — bök feléje. — Este 10 óra, amikor ágyba kerülök, s a napfelkelte már talpon talál. Tudja, a jószágra vigyázni kell, mert különösen ha nem laktak jól, könnyen elkóborolhat egyik-másik állat. Ez itt 300 hektáros terület, kereshetném ha egy is eltűnne közülük. — Jóska még a szabadsága ideje alatt is ki-kinéz a gulyára, nem tud meglenni nélküle — szól közbe Imre Péter. — Ez olyan tudomány, amit nem tanítanak az iskolában — bizonygatja a főnök. — így igaz — helyesel a nagy vörösbaj szú fiatalember. — Ismernek már a jószágok. A hangomra jobban figyelnek, mintha karikással csapnék oda nekik. — Menjünk ki a gulyához — szól közbe a főállattenyésztő. — Két kilométerre lehet. Beülünk a Nisába, s az autó bukdácsolva elindul. Előttünk már a nagyiváni templom tornya látszik, majd megkerülünk egy nádast, és feltűnik a legelésző gulya is. Embernek egyelőre nyomát sem látni. Hanem mégis... A távolban feltűnik egy lovas, s pár pillanat múlva fújtatva megáll mellettünk. Szemmel láthatóan elázott rajta a kabát. — Nem is eső-, hanem viharkábát ez — kászálódik le a nyeregből Juhász Imre, majd tovább magyaráz: — Sok a víz, még a lónak is térdig ér. Meg aztán a marha sem kevés, így szükség van a lóra meg a kutyákra — biccent a három korcs felé. — Másképp nem is lehetne összeterelni az állatokat. — Mikor jöttek ki? — Április legvégén indultunk el a téli szállásról, az ide 20—25 kilométerre lehet. S addig leszünk itt, míg le nem esik az első hó. Akkor majd indulunk vissza. Lábon hajtjuk az állatokat, de ezt a pár kilométert észre sem veszik. — Nem is szabad — magyarázza kísérőnk. — Hiszen ezeket a marhákat az 1700— 1800-as években Augsburgba, Nürnbergbe, Magdeburgba, Bécsbe, Velencébe is elhajtották lábon, úgy, hogy közben szinte semmit sem fogytak. Körülöttünk a szél nyarga- lászik. összébb húzom a kabátom. Amikor az öreg gulyás észreveszi mozdulataimat, megszólal: — Az ilyen időt jobban szeretik — bólint a legelésző tehenek felé. — Tudja, a nagy melegben sok a légy, olyankor nem pihen az állat. Elköszönünk. Beülünk a kocsiba, s elindulunk toronyiránt. Szaporodni kezdenek az akácok, a nyárfák, s tisztán kivehetők már Nagyiván házai. Nagy Tibor Fotó; Dede Géza Aprltógőpgyárl export Állni kell a sarat Hosszabb távon megéri Információk a legújabb technikáról Országunkat igen fontos érdekek, fűzik a tőkés külkereskedelem mérlegének aktívumához, a bevételi többletet pedig csak akkor lehet elérni, ha a vállalatoknak maguknak is érdeke exportálni. De miért értékesíti kemény valutáért termékeit például a jászberényi Aprítógépgyár? a kérdés különösen akkor tűnik jogosnak, ha tudjuk, a tőkés piacra termelőkkel szemben, támasztott szigorú követelmények (rövid határidő, minőség) mellett ennek a vállalatnak még egy nehézséggel meg kell küzdenie: gyártmányainak alapanyagai kohászati termékek. Kényszer — Ez pedig igen nagy hátrány — magyarázta Keresztesi Sándomé gazdasági ilgazíga tóhelyettes —, mert nálunk ezeknek az anyagoknak az ára folyamatosan emelkedik, nyugaton viszont a kohászat válságban van, termékeinek ára nem növekszik. Amikor egy-egy partnerünkkel a megrendelt gyártmány áráról tárgyalunk, nem valami eredményesen érvelhetünk azzal, hogy a mi anyagköltségeink nőnek. Nem vonják kétségbe állításuakat, de azonnal visszavágnak: a lemezeket, öntvényeket ők még mindig annyiért vehetik meg, mint egy-két évvel ezelőtt. Ha mi árat akarunk növelni, inkább attól rendelnek, aki olcsóbb anyagokat tud beszerezni. Hiába elégedettek a munkánkkal... Nemrégiben az NSZK-ban több napig harcoltunk, így sikerült elérni 0,2 (nem tévedés !) százalékos áremelést. — És azt se felejtsük el — kapcsolódott a beszélgetésbe Fehérvári Rudolf igazgató — a tőkés piacról érkezett megrendeléseinket néhány hónap múlva már teljesíteni is kell, Magyar- országon ilyen gyorsan anyagot beszerezni csak jelentős felárak megfizetésével lehet. Mégis, az Aprítógépgyár, ha a vállalati átlagot eléri az export jövedelmezősége, a nehézségek ellenére is vállalkozik a kivitelre. Számolás nélkül egyetlen kínálkozó lehetőséget sem hagy ki: jellemző, hogy 100, a lehetséges vevők részére készített ajánlat közül 4—5 végződik üzletkötéssel! Milyen érdekek fűzik a jászberényi vállalatot a konvertibilis exporthoz? Az aprítógépgyári vezetők a kérdésre adott válaszait hallgatva az ember gyorsan rájön, az érdek szót használni itt nem a leghelyénvalóbb. A vállalat a ’70-es évek végén jelentős hiteleket vett fel, ezek odaítélésének egyik feltétele a konvertálható árualap, végeredményben a tőkés export növelése volt. A szerződések értelmében a vállalatnak évente 70—80 millió forintnak megfelelő kemény valutához kell hozzájuttatnia az országot. Nyugaton eladni tehát — legalábbis ha nem akar „büntetést” kapni a cég — kötelesség. Teljesítésének feltételei az utóbbi időben sokat változtak. Amikor a hitelszerződéseket megkötötte a vállalat, azért is érdemesebb volt konvertibilis valutát exportálni, mert a kivitel ösztönzésére szolgáló úgynevezett visszatérítés akkor 20 százalékos volt, ma azonban értéke csupán 5 százalék. Tehát, nemcsak a piaci feltételek romlottak. nemcsak kedvező árakat nehezebb elérni, jó megrendelésekhez is nehezebb jutni. Érdekek Csupán csak ezeket a dolgokat elmondva azonban úgy tűnik, szabadulnánk a tőkés exporttól, csak nem lehet — tette teljesebbé a képet Fehérvári Rudolf. — Pedig nem így van: nagyon is szükségünk van rá. Hiszen csak itthonra és a szocialista országokba szállítva, lehet, nem is tudnánk mindig lekötni kapacitásainkat. De még ha nem így lenne is. „Kivonulnunk” a fejlett ipari országokból nagy badarság lenne. Mert az innen kapott megrendelések révén például, nagyon fontos műszaki információkhoz jutunk, eleven kapcsolatunk van az élenjáró technikával, ez pedig szinte megfizethetetlen. De vannak más előnyök is: korszerű optikai lángvágó berendezésünket az egyik nyugati vevőnktől bérelve nem kellett pénzt költeni a beruházásra, várni az import engedélyezésére. Valóban igaz, a hazai, a tőkés és a szocialista piac egyenrangú. hiszen mindenhol azt (vizsgáljuk üzletkötés előtt, hogy elegendő jövedelmet hoz-e a megkötendő szerződés. De nem szabad csak így számolni, és csak a néhány hónap múlva megkapható nyereséget méricskélni. Hosszabb távra kell gondolkodni. Keresetek — És néha pillanatnyi áldozatot is kell hozni — tette hozzá az igazgató. Ha kockázatos is, a tőkés piacokon nemcsak azért van ott az Aprítógépgyár, mert hitelszerződések kényszerítik erre. Szerencsére, mert lehet — és az aprítógépgyáriak tudnak is — válogatni a lehetséges megrendelések között, a jászberényi vállalat a nyugati kivitelben legalább akkora jövedelmet ér el, mint a vállalati átlag. Ügy, hogy a „kötelezőnél” valamivel többet, az idén körülbelül 80 millió forint értékű terméket exportál. Hogy az itt kötött üzleteknek vannak hátrányai is? (Az árakat itt emelni nehezen lehet, márpedig a belföldi árak is csak a konvertibilis forgalomban elért növekedés mértékében lehetnek nagyobbak.) „Megfontolt gazdasági vezető ezen (legfeljebb sajnálkozik, de nem égeti fel maga mögött a földet.” — De ne feledkezzünk meg a hátrányok mellett az egyéb előnyökről sem — hívta fel a figyelmet egy igen fontos momentumra Keresztesi Sándomé. — Az országnak igen fontos a konvertibilis valutabevételek növelése, és a gazdasági szabályozók az ezért tenni tudó gazdálkodókat előnyökben is részesítik. A konvertibilis kivitel növekedésével érvelve mi nemrégiben kértünk — legutóbbi információink szerint kapunk is — bérpreferenciát. Tehát az eredeti szabályok szerint elérhetőnél gyorsabban növelhetjük dolgozóink keresetét. V. Szász .József Szolnokon az áiész villanymotor-tekercselő egységében havonta 50—80 erősáramú motort újítanak fel, mintegy 100 ezer forint termelési értékben Fotó: H. L. Tavasztól osaij* a pusztán
