Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-05 / 208. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. SZEPTEMBER 5. IA tudomány világa ) Zajtalan mentőkocsi Csillagok rádióüzenetei Több mint száz éve ismert, hogy a Nap es a csillagok elektromágneses hullámokat sugároznak — a röntgensu­gárzástól a rádióhullámokig — a teljes spektrumban. Már a rádiótechnika őskorá­ban, a 19. század végén kí­sérletet tettek a Nap rádió- sugárzásának az észlelésére, ez azonban nem sikerült, ma­ga a kísérlet is feledésbe merült. Csak századunk har­mincas éveiben jutott el a technika arra a fejlettségi szintre, hogy észlelni és rög­zíteni tudja a kozmoszból ér­kező gyenge rádióhullámo­kat. A világűrből a rádióhullá­mok által szállított informá­ció rendkívül fontosnak bizo­nyult a csillagászat számára. Ennek elsősorban az az oka, hogy a rádióhullámok hul­lámhossza nagyjából millió­szorosa a fény hullámhofz- szának. Ezért a kozmosz olyan részei, melyek a fény számára áthatol hatatlanok, a rádióhullámok számára át­látszóak. Másrészt a rádió­hullámok olyan fizikai folya­matokról hoznak hírt, ame­lyek a csillagközi tér hatal­mas térségeiben játszódnak le, és optikai műszerekkel nem, vagy csak részben fi­gyelhetők meg. A rádióteleszkópok a leg­érzékenyebb műszerek közé tartoznak, amelyeket az em­ber valaha is épített. Ezzel a berendezéssel 700 csillagá­szati egység távolságból (1 csillagászati egység megfelel a Nap—Föld távolságnak) észlelni lehetne egy gömbsu­gárzó 1 watt teljesítményű kis adót. Ez olyan elképzel­hetetlenül kis energiaárain, amelyet 200 millió évig kel­lene összegyűjtenünk, hogy egy zseblámpaizzót 0,01 má­sodpercre felvillanthassunk vele. Egy rádióteleszkóp szerke­zetileg három fő egységből épül fel: az antennából vagy antennarendszerből, melynek feladata a sugárzási energia összegyűjtése és a sugárfor­rás irányának meghatározá­sa; a vevőberendezésből, mely az antenna által felfo­gott jeleket felerősíti. és adatrögzítésre alkalmas for­mába hozza, és az adatrögzí­tő berendezésből. Az anten­nát gyakran nevezik rádió- teleszkópnak. A rádióteleszkópnak két fontos jellemzője van: az érzékenysége és a feloldóké­pessége. Az érzékenységtől függ, hogy milyen gyenge sugárzást képes még érzékel­ni a műszer; az egyenes arányban javul az antenna gyűjtöfelületének a méreté­vel. A felbontóképesség lehe­tővé teszi a különböző irá­nyokból érkező sugárzások megkülönböztetését; ez egye­nes arányban javul az an­tenna átmérőjének növelésé­vel. Képünkön az amerikai green-banki rádióteleszkóp, amelynek átmérője 43 méter, és nagypontosiságú mérések végzésére alkalmas. Hz elektronikus korszak építőkövei Az integrált áramkörök olyan elektronikus egységek, amelyekben a miniatürizált építőelemek (ellenállások, kapacitások, tranzisztorok stb.) egymással megbontha­tatlan kapcsolatban vannak, s egy meghatározott felada­tot látnak el. Az integrált áramkörök kidolgozása, tö­kéletesítése fokozatosan tör­tént. Az egyre bonyolultabb kívánalmak teljesítésére al­kalmas. építőelemekhez az egykristályos integrált áram­körökön át vezetett az út. Kifogástalan kristályrácsú szilícium-egykristályt szele­tekre vágnak, s erre a rács­szerkezet folytatásaként — különböző elemekkel szeny- nyezett — szilíciumréteget növesztenek. A felületen oxi­dálják, s az így kialakult ré­tegen fotolitográfiával ké­szült megfelelő maszk segít­ségével, maratással ablakocs­kákat nyitnak. Ezeken át to­vábbi elemeket, adalékanya­gokat diffundáltatnak az alapkristályba vagy a ránö­vesztett rétegbe. A diffúziós behatások határfelületein félvezető átmenetek alakul­nak ki. A méretek rendkívü­li mértékben csökkenthetők, s igen kis helyen, egymás mellett, számos áramkör ala­kítható ki. Az elkészült áramkörrendszert vagy köz­vetlenül kivezetésekkel .és tokkal látják el, vagy a hib­ridtechnológia morzsaeleme­ként újabb áramkörökbe ül­tetik be. Ezzel a technológiával na­gyon összetett, s ugyanakkor igen stabilis, megbízható ele­mek alakíthatók ki, amelyek elhasználódása, öregedése olyan lassú, hogy sokkal ha­marabb bekövetkezik azok­nak a szerkezeteknek elavu­lása, amelyekben felhasznál­ják őket, mint maguknak az integrált áramköröknek. Kóros e Az. elhízott emberek szá­ma növekszik a gazdaságilag fejlett országokban. Az Ame­rikai Egyesült Államokban a laltósság egyharmada túlsú­lyé«, de az európai államok (így például Franciaország, az NSZK) sem maradnak le ezen a téren. A kövérség még nem jelent betegséget, kóros állapotot, de egészség- ügyi és járványtani kutatá­sok eredményei azt tükrözik, hogy a kövérség bizonyos betegségekre hajlamosít. Pél­dául az elhízott egyéneknél könnyebben alakul ki a cu­korbetegség, a szív- és vér­keringési betegségek, a ma­gas vérnyomás, stb. Sajnos a kóros elhízás mai gyógyszeres és diétás kezelé­se nem hoz mindig kielégítő eredményt, nyilvánvalóan azért, mert az elhízás általá­ban több tényezőre vezethető vissza. A táplálkozási fakto­rok mellett hormonális té­nyezők, mozgáshiány, stb. is okozhatnak elhízást. Nyílt kérdés még, hogy öröklődik-e az elhízásra való hajlam? Kísérleti patkányoknál bebi­zonyították, hogy igen, de az embernél ezt még nem sike­rült bizonyítani. Vár a bronzkorból A bronzkorból származó, legalább három és félezer éves vár maradványait tár­ták fel szovjet régészek Ke- let-Kazahsztánban, az Isim folyó partján. A kutatók ed­dig úgy vélték, hogy megerő­sített várak csak jóval ké­sőbb, időszámításunk előtt á 7—6. században épültek a Szovjetuniónak ezen a ré­szén. Az újonnan talált erődít­ményt mély árok és védő fóldsáncok vették körül. A védővonalakon belül kör alakban építették a földbe vájt lakóhelyiségeket. Bizonyára kevesen tudják, hogy Európában elsőként ha­zánkban használtak gépere­jű járművet men tő kocsi ként. már 1902-ben. Az autó csak az elsősegélynyújtókat vitte, a sérültért lovas kocsi ment ki. A teljes gépesítésre való áttérés csak a 30-as évek de­rekán történt meg. Ugyanak­kor fontos határozatot is hoztak: a mentőkocsiban a hordagyat lehetőleg úgy kell elhelyezni, hogy a hátsó ten­gely felett legfeljebb a beteg bokája lehet. Azt is kimond­ták, hogy a kocsik menetse­bessége nem haladhatja meg az óránkénti 40 kilométert. A konstruktőrök kezdettől fogva sokat bajlódtak a men­tőkocsi tervezésével, de ta­lán máig sem sikerült kiala­kítaniuk a valódi — men­tés céliára teljesen megfe­lelő — mentőautótípust. A mentőautóval szemben ugyanis jól körülhatárolt és szigorúan meghatározott kö­vetelményeket támasztanak a szakemberek, s ezeknek egyetlen olyan típus sem fe­le] meg, amelyet személy- gépkocsiból vagy teherautó­ból alakítottak ki (helyeseb­ben: alakítottak át.) Már eleve kétféle járműtípusra van szükség, ugyanis kü­lönbséget kell tenni beteg- szállító és balesetellátó ko­csi között (az utóbbit rövi­den csak esetkocsinak neve­zik.). A betegszállító kocsi általában egyhondágyas, az esetkocsiban legalább két beteg, valamint orvos, ápoló és a mentőfelszerelés szá­mára is kel] helynek lennie. Mindkét, járműtípusnál elő­feltétel (lenne), hogy a be­tegeket. sérülteket a szál­lítási trauma elkerülésére egyenletes sebességgel, és Iminél kevesebb fordulással kellene szállítani. Ez azon­ban a városi forgalomban gyakorlatilag megvalósítha­tatlan, s a lassú szállítás egyébként is ellentétben áll a sürgős beavatkozás köve­telményével. Képünkön egy olyan — angol gyártmányú — villa­mos hajtású betegszállító kocsit láthatunk,' amelynek nem a gyorsaság a fő eré­nye, hanem a kényelmes belső tér és a rendkívül nyu­godt, csendes futás. A kocsi meglehetősen széles építé­sű, ezért a vezetőfülkéjében nem csuklósán nyíló, hanem tolóajtók vannak. Az ak­kumulátorok éjszakai feltöl­tésekor a kocsitérben lévő hőtárolós kályhát is feltöl­tik amelyből azután nap­közben fokozatosan „veszik ki” az elraktározott hőt. A m r ■ ■■ mm A muszív jovoje7 A Barnard professzor ál­tal 1967-ben végrehajtott el­ső szívátültetés óta eltelt esztendők alatt bebizonyo­sodott, hogy a szív transz­plantáció útja a mindenna­pos gyógyításban járhatat­lan. Ugyanakkor milliók várnak a világon szivük tar­tós megjavítására vagy pót­lására, így mindjénképpenl megoldást kell találnia a tu­dománynak e problémára. Igén sok tudós megfelelő szívszerkezetek létrehozását, s azoknak az emberi szerve­zetbe — hosszabb-rövidebb időre — való beépítését lát­ja az egyetlen jövőben jár­ható útnak. A műszív elképzelésének az volt a reális alapja, hogy a szív tulajdonképpen tech­nikailag meglehetősen egy­szerű feladatot végez. A négy üregből — két pitvar­ból és két kamrából — álló szerv kettős működésű szi­vattyúnak tekinthető, amely­nek egyik fele a nagy vérkört, a másik fele pedig a kisvér- kört látja el vérrel. A tech­nikailag valóban egyszerűen működő élő szerkezet me­chanikus utánzását azonban sokáig számos nehézség akadályozta. Építkezők figyelmébe! Még tart az engedményes cementvásár, valamennyi állami Tüzép-telepen lakossági vásárlók részére mázsánként 30,— Ft ár­engedménnyel értékesítjük cemcntkészle- teinket. A Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat telephelyei várják kedves vásár­lóikat. (9669) Az volt a követelmény, hogy a beültetendő műszív­nek olyan anyagból kell ké­szülnie. amely szerkezetileg megfelelő, elég tartós, ugyanakkor nem lökődik ki az élő szervezetből. Hajlé­kony műanyag szövetének károsodás nélkül kell bírnia a napi kb. százezerszeres hajtogatást. A vérrel közvet­lenül érintkező belső felüle­tén olyan különleges bevo­natot kell létesíteni, amely nem károsítja a vele érint­kező vértesteket. Mindemel­lett méretei nem haladhat­ják meg a természetes szí­vét. Végül valamilyen mó­don biztosítani kell a mű­ködéshez szükséges vezérlést és energiát. A felsorolt nehézségek las­sanként megoldódtak, kivé­ve a folyamatos energiael­látást. A mai napig nem si­került jobb megoldást talál­ni, mint azt, hogy a testen kívül elhelyezett pneumati­kus vagy hidraulikus rend­szer működtesse a beültetett szívszerkezetet, amelyhez a beteg egy csőpárral csatla­kozik. Az egyre biztatóbb állat- kísérletek után az első mű­szivet 1982-ben ültették be egy 62 éves amerikai férfi mellkasába. megelégedvén azzal, hogy a szerkezet csu­pán a funkcióját tudja utá­nozni a természetes szerv­nek, de nem a funkciója mi­kéntjét. A szívprotézis két ikamrából állt, mindkét kam­rát membrán osztja két részre; az egyik térrész a ,vért veszi fel, a másikba a kompresszorból jövő leve­gő jut. A levegő felfújja a membránt, és kiszorítja a vért a kamrából. A követke­ző ütemben, amikor a szi­vattyú kiszívja a levegőt a kamrából, a membrán a kamrafalhoz simul: a vér be­áramolhat. Az első műszíves 112 na­pot élt még szive helyén a Jarvik—7 nevű .elektrohid­raulikus szívszerkezettel. (Meg kell jegyezni, hogy a szerkezetet nem a teljesen eltávolított szív helyére il­lesztik be, hanem a szív pit­varára varrják rá, tehát a kamrák funkcióiát pótolva pumpálja a vért a keringé­si 'rendszerben.) Ez a műszív voltaképpen tökéletesen mű­ködött, s a beteg nem is „szívelégtelenség” következ­tében hunyt el, hanem vese­Az életképtelen emberi szív időleges pótlása céljából az­zal is kísérleteznek, hogy majomszív beültetésével old­ják meg a problémát. Egy pávián szívét kapta meg a képen látható — egyébként életképtelen — amerikai cse­csemő, aki három hetet élt még a majomszívvel; szerve­zete azután kivetette az ide­gen szövetet problémák, bélműködési za­varok. valamint a korábbi súlyos tüdőtágulás elhatal­masodása miatt. Csaknem két esztendőt kellett várni rá, míg 1984. november 25-én sor került a második műszív-beültetésre. Az ezúttal valamivel fiata­labb, 52 éves férfi gyógyít­hatatlan szívbetegségben szenvedett, s ez volt az utol­só remény az életben tartá­sára. A Jarvik—7-et időköz­ben valamelyest tökéletesí­tették, billentyűzetét titán­ötvözetből készíteték el, s hozzá egy olyan hordozható, mindössze ö.t és fél kiló sú­lyú kompresszort is szer­kesztettek, amely lehetővé teszi, hogy a felépült beteg mintegy három óra időtar­tamra bárhová eltávozzék. A világ második műszíve­sének továbbélési esélyéről megoszlanak a vélemények. A műtét végrehajtói remé­lik, hogy legalább egy évvel sikerült meghosszabítaniuk a beteg életét (bár a szerke­zet élettartama persze en­nek a többszöröse.) Annak ellenére, hogy a szerkezet maga, a vezérlés és az ener­giaellátás egyre tökéletese­dik mindenki tisztában van vele, hogy ez még nem a végleges megoldás. Valószí­nűleg néhány éven belül si­kerül majd annyira lekicsi­nyíteni az ellátórendszert is, hogy azt a műszívvel együtt beültethessék a páciens szervezetébe. Az ideális mű- szívnek ugyanis olyannak kell lennie, hogy hordozója tudomást se vegyen róla. B. í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom