Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-30 / 229. szám
1985. SZEPTEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 T/sxa ligeti napok Menetdal-bemutató Sportvetélkedők - Főzőverseny Hét végén csupa nyüzsgés volt az egyébként csendes Ti- szaliget. Pénteken délután a Felszabadulási emlékmű környékén ünnepélyes eseményekre került sor. Az általános iskolás menetdalosok lelkes énekszóval vonultak fel az emlékmű elé, így köszöntötték társaikat, az úttö- rögárda új tagjait. Az apró gárdisták a csapatzászló s a (Vendégek — köztük Varga Sándorné, a Szolnok városi pártbizottság első titkára — előtt tettek fogadalmat, majd meghallgatták a fegyelmezett és látványos menetdal-bemutató értékelését. Az ünnepélyes események után középiskolás mai dalosok és Boros Lajos műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. Szombaton már kora reggel messziről is látható, go- molygó füstfelhő ereszkedett a tiszaligeti strand melletti fák koronáira. Amíg a sportpályákon a végső összecsapásra készültek a csapatok Menetelnek az ifjú dalosok Az Olajbányász—Papírgyár csapatai kispályás labdarúgó-mérkőzésének egyik forró pilla nata és a strand előtt sátrat verni igyekeztek a vásáros árusok; a diákok ebédfőző versenyéhez előkerültek a nyersanyagok és a bográcsok. ínycsiklandó illat szállt minden felé, egy óra múlva bográcsgulyás. csírkepörkölt, betyárpecsenye fortyogott a kondé- rokban. Egy tízéves mesterszakács izgatottan szalajtott a kuktáért, aki a szomszédos ,,'konyha” titkait fürkészte; elfogyott a tűzrevaló. Az alkalmi pincérlány ebédhez terített: a hatalmas kosárból terítő, tányérok, kanalak, kenyér és szalvéta került elő. Délben már minden készen volt. s a „Lekozmál- tam gmk!” is reménykedve (várta a kóstolásban lassan jóllakott zsűri szakértő ítéletét. A Rákóczi úti iskola ílekkenje vitte él a pálmát, rajtuk kívül a hatvanhárom csapatból tíz — a kiadós ebéd után desszertként — kapta a jutalomtortát. Aki délután sétált ki a ligetbe, az sem járt rosszul; a KISZ-esek profi módjára főzték az ízletes vacsorát. S ha valaki édességre vágyott, a kirakodóvásárban felkereshette a mézeskalácsost. Nem messze ettől, egy kopott pádon egy egyszerű k1- írás csalogatott: grafikabolt. Két lány kínálta a portékát, a Münnich Ferenc Üti Általános Iskola rajzszakkörének műveit: színes tűzrna- darat. táncoló indiánt és János vitézt ágaskodó lován. A stadion alkalmi színpadán — a záróünnepségen — Tulipán Katalin és Tímár Tamás pantomnmműsora után a Corvinka, a Vadvirág, a Tallinnka együttes — pöttöm leányok és legények — járták a táncot. Este a medencebálon a Kalyi Jag cigányfolkról-együttes varázsolt elénk egy alig ismert világot. Ezzel ért véget a Tiszaligeti napok programja. A rendezvénysorozat egy héten keresztül csaknem ötezer ember kikapcsolódását szolgálta — nem beszélve arról a maidnem tízezer sportszeretőről, akik a különböző versenyeken mérték össze erejüket. A politikai, kulturális és sportrendezvények résztvevői így búcsúztak egymástól: viszontlátásra jövőre! — bju — Fotó: Nagy Zsolt Nehéz dolga volt a főzőverseny zsűrijének (Felvételünkön jobbról a győztes Francén Árpád) A záróműsor kedves színfoltja volt a Corvinka gyermek táncegyüttes fellépése Exkluzív Interjú | YSŐHIflCSkátÓI a madárszimfóniáig Kollányi Ágoston Kos- suth-díjas filmrendezőt harminc éve ismerem. Nem, níem személyesen; „élőben” csak a legutóbbi országos képzőművészeti filmszemle óta. Korábban a szellemével találkoztam, amelyik alaposan felkavarta szülőföldem háborítatlan nyugalmát. Kőkapun forgatták ugyanis 1955-ben a Kati és a vadmacska című természetfilmet és érthetően lázban volt mindenki, akit megérintett a stáb nyüzsgése. De büszke volt az is, aki csak hallomásból vette hírét a film készítésének. Ügy érezte a hegyközi ember, hogy a film révén kissé bekerül a halhatatlanságba. Mert akkor a film még esemény volt: a celluloid szalag nem kígyózta ke- resztül-kasul életünket. A Kati és a vadmacska a mi filmünk volt. Kollányi Ágoston szép, idős ember. Olyan, aki harmonikusan tudja elrendezni magában az idő múlását. — Honnan eredeztethető a kapcsolat a természettel? — Esztergomban születtem. A házunkból szinte a Dunába léptem. Fiatal koromban eveztem, síztem, futballoztam. Ennek köszönhetem, hogy a második világháború során élve jutottam el a Don-kanyartól a francia fogságig. — Olyan gyerek volt, akinek a nyakában állandóan ott lógott a fényképezőgép? — A kérdés jó apropó arra, hogy eloszlassak egy tévhitet: rólam mindenki azt hiszi, hogy filmfelvevővel kuporgok egy nyíló virág mellett, vagy kucorgók egy magaslesen, hogy elkapjam a természet legintimebb pillanatait. Nos, akik ezt gondolják, azoknak csalódást kell okoznom: én soha nem fényképeztem, és filmfelvevő sem volt a kezemben. A munkám sokkal szürkébb és egyhangúbb. Fejben. íróasztal mellett született meg valamennyi filmem ötlete, aztán a kivitelezésnél megkerestem azokat az embereket — természetbúvárokat, ornitológusokat, filmes szakembereket — akik életre keltették ideáimat. Az operatőröm gyakran volt Vancsa Lajos. Az alkotás folyamatában aztán tervezhetetlenül nagy szerep jutott a rögtönzésnek, hiszen a természet olykor tékozló bőséggel szórja az ötleteket: megnyílik, közel enged magához — máskor bezárkózik, megközelíthetetlen lesz és a legdé- delgetettebb terv is kútba esik. — Hogyan született a Kati és a vadmacska? — Eljátszottam azzal a gondolattal, mi lenne akkor ha egy kislánynak a kedvenc cicái közé egy vadmacskakö- lyök keveredne? Ez volt az alapötlet. Menetközben aztán Kőkapun és vidékén olyan színes egyéniségekre, készséges segítőkre találtam — többek között az azóta már elhunyt híres vadász, Kababik Józsi bácsi személyére —, akik tovább göngyölítették a cselekmény fonalát. — Tudom, hogy a film nagy siker volt, mintegy másfél millió nézőt vonzott, és közrejátszott abban, hogy ön 1958-ban Kossuth-díjat kapott. — Az a kitüntetés számomra előleg volt. Mindig is szerencsés embernek tudtam magam. Például milyen szerencse volt, hogy Kati szerepére sikerült egy olyan vonzó új arcot találni, akinek nagy része volt a sikerben. Szép kislány lett Katiból. ez volt az egyetlen filmes fellépése; valahová Svájcba ment férjhez. Aztán vajon nem „mázli”-e az hogy akkor kezdtem filmet csinálni, amikor még hazánk természeti tájainak nagyrésze feltáratlan volt? Ma már szenzációs anyagért a Himalájára, a tenger fenekére vagy az Északi-sarkra kell utazni. — Az ön szerénysége legendás. Ezért nem beszél arról, hogy az eltelt évtizedek során bőségesen meghálálta az előlegezett kitüntetést: a cannes-i fesztiváldíjas Bölcsőktől az Örök megújuláson át a legfrissebb filmjeiig, az Állatkerti álmokig, vagy a Noé bárkáiig olyan életművet alkotott, ami mérce lehet az utódok számára. Melyik művét láthatjuk legközelebb? — Az Ember előtti zene címmel készült filmem vár bemutatásra. Dr. Szőke Pé- ítér kutató a miadárhangok lassításával valóságos szimfóniáikat analizált ki a madarak két-három másodperces cserrenéséből. Mi ezt a zenét jelenítjük meg új filmemben. — Fia, ifj. Kollányi Ágoston, a televízió egyik legnépszerűbb műsorának, a Deltának a rendezője, A többiek? — Judit lányom film vágó; Gyula a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola gyengeáramú szakán végzett; Irén a számítástechnikát választotta élethivatásul. — Mi a magyarázata annak, hogy most. amikor a természet szinte drámai módon teszi fel a kérdéseket az ember számára, a művészet katarzisával ható természetfilm nem születik ezek megválaszolására? — Erre én sem tudok válaszolni. Egyelőre az álmatlan éjszakákig jutottam el... Filmjeinek rajongói remélik, hogy ezeken az álmatlan éjszakákon megszületik egy új alkotás gondolata, amely ellenállhatatlan erővel mozgósít majd a természet védelmére. Azért Is, hogy unokáink eredetiségükben láthassák Kollányi Ágoston munkásságának mesés helyszíneit. Palágyi Béla A hét filmjeiből Keserű mosoly A különböző világnézetű, érzelmi töltésű generációk egymás mellett élésének úgy tűnt minden gondját felvállalta már a mai magyar filmművészet. Gyarmathy Lívia Egy kicsit én., egy kicsit te... című filmje eloszlatta ezt a látszatot, kiderült, hogy a zártság hogyanja újabb és újabb gondolati megközelítéseket hoz felszínre. A közös lakás netán egy kísérleti lombikként is felfogható, nagyjából ismertek a különböző „töltésű”, magatartású emberek, de a ,.részeredmények” már kiszámíthatatlanok. Pedig nagyon egyértelműnek tűnik minden. Még netán idealizálni is lehetne a helyzetet: együtt a család, a nagyszülők, a házaspár és az unoka. Ha jól meggondoljuk a polgári irodalomban könyvek sora minősíti így, vagy úgy, de leginkább dicsérve ezt a helyzetet. De hangsúlyozzuk, többnyire a jobbik oldalát mutatták be a több generációs családok egymás mellett élésének, amolyan „fecseg a felszín, hallgat a mély” meggondolással, és a problémákat elütötték a kanál sincs csördülés nélkül jelszóval Jó, jó, mondhatná bárki, más kor volt az. másfajta etikai szokásokkal, — hogy egyebekről ne is szóljunk. Ez igaz, de talán az sem mellékes, hogy a szükség akkor is megteremtette a maga sajátos körülményeit, s most is azt teszi. Legfeljebb az emberi viszonylatok tartalma változott. Jó és rossz irányban egyaránt. Eöszörményi Géza és Kardos Csaba forgatókönyve a kérdést nem makrómé retekib en közelíti, ha úgy tetszik egy öreg lakás különböző korú lakóinak mikrokozmoszát vizsgálja. Meghúzódó öregszülők — szenilis nagyapa, örömnélküli házasság, kilátástalan helyzetű süldőlány, az unoka, S mindenki mondja a magáét, többnyire szép csendesen, de Olykor gyilkosán. Látszólag mindenkinek igaza van, de — ahogy az általában lenni szokott — senki sem jut el a másik igazságának megértéséig. Nyilván a leánylka igaza szenvedhet legnagyobb veszteséget, hiszen ahogyan mondani szokták, a fiataloké a jövő. De adott családi helyzetből milyen jövő várhat Julira, az unokára. A családon belüli biztonság számára is csupán látszólagos, arra mindenesetre elég, hogy célok nélkül lehessen élnie. S (milyen furcsa fintor, hogy Júlia a semmit ígérő udvarló iránt is több bizalmat érez, mint kellene, netán azért, hogy meneküljön .az apja sztereotípiáitól. Esetleg azért mert Pali — az udvarló — akar valamit, színész, vagy festő szeretne lenni, mégha oly bizonytalanul is. Az apa figurája sem csupán annyi, hogy a sztereotípiáin túl ne jegyezzünk meg belőle semmit. Az ábrándozó földrajztanár, aki „nem vitte semmire”, sokkal értékesebb embernek látszik — Lukáts Andor nagyszerű, ebben a szerepében — környezete értékelésénél. Mókás, bohókás helyzetek színesítik a filmet, a figurák úgyszólván mindegyike mosolyt varázsol arcunkra, de hamar megérezzük a felszín alatti keserűséget, a többre érdemes emberek sorsát, ki-ki egy kicsit magáénak érzi, különösen azért, mert Gyarmathy Lívia rendezése .mesteri módon tudatosítja, hogy többet érően kellene élnünk, magunk és környezetünk javára. — ti I—
