Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. SZEPTEMBER 28. I Arcképvázlat I Trafipaxszal járja az utakat Rövid dudálás, villantás, kézmozdulat. A homokszínű trafipaxos rendőrautó volánjánál ülő főtörzsőrmesternek szól, szinte minden kilométerkőnél. — Ismerősök? — Vannak ismerősök is közöttük. De a többség nem az. Olyan sokszor találkoztam velük az utakon, annyiszor láttak már, hogy ismerősként üdvözölnek. Tudja, aki 22 éve az országúton tölti az életét, annak úgy megszokták a jelenlétét, mint egy jellegzetes útszéli fáét. Az ősz hajú trafipaxost ismerik megyeszerte és nem Csörögi Gyulát, ö az ismerős névtelen rendőr, aki hol itt, hol ott bukkan fel, vagy húzódik meg AI-s rendszámú kocsival, amely láttán a reflexek fékezést parancsolnak. — Tartanak magától? — Remélem nem. Azt azonban tudom, hogy a gyorshajtókat fényképező masinától igen. Ahol ezzel a kocsival megállók, ott fél órán belül normálissá, jó ritmusúvá válik a közlekedés. Legalább ott! Visszafogják magukat az agresszív vezetők, a márkás, gyors kocsikkal hencegők. Ezért is van ez a műszer és nemcsak azért, hogy a szabálysértést vitathatatlanul bizonyítsa, hogy büntetni lehessen. De hiszek abban, hogy a bírságolás, a jogosítványelvonás a közlekedés szempontjából mindenképpen jótékony hatással van a „kárvallottakra” és másokra is. A közelmúltban tizenéves lányok haltak meg az álló teherkocsiba belerohanó autóban. Egy fiatal jegyespár lett áldozata az eszeveszett motorozásnak. Bárcsak büntetéssel megúszhatták volna! Talán ma is élnének, ha a trafipaxos kocsi jelenléte fékezésre kényszeríti őket. Halottakat, törött láibú, gerincű, koponyájú embereket, a vétkes könnyelműség áldozatait látni az úttesten 22 év után is szörnyű érzés, ugyanazt a tehetetlen keserűséget váltja ki belőlem, mint kezdő rendőr koromban. Nem az ő ötlete volt, hogy 23 évesen rendőr legyen. Sőt, 27 hónapi sorkatonai szolgálat után azt hitte, soha többet nem bújik egyenruhába. Falujának, Tomajmo- nostornak a körzeti megbízottja azonban a katonaság előtt vadőrként dolgozó fiatalembert nagyon el tudta képzelni kollégájának. Biztatta, győzködte .. . — Én pedig gondoltam egyet és nekivágtam. Jelentkeztem Szolnokon a városi rendőrkapitányságon. Fél évet vártam amíg tulajdonképpen szóba álltak velem, ugyanis a közlekedésrendészeten nem volt hely, én pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy közlekedési rendőr lehessek, hogy ott dolgozzak, ahol zajlik az élet, — Csak elhatározáson múlik, hogy valakiből közlekedési rendőr lehessen? Ilyen sima, ilyen egyszerű lenne? — Azt azért nem mondanám. A tiszta előélet, a feddhetetlenség legfeljebb belépőnek elég. 1963 november 1-én lettem rendőr, vagy ahogyan mi mondjuk, akkor szereltem fel. Egy év múlva mehettem tiszthelyettesképző iskolába, utána meg kellett szerezni a hivatásos gépjárművezetői jogosítványt. Ez a legkevesebb, amit elvárnak a közlekedési rendőrtől. Nem mondja, mert lehet, hogy azt hiszi, dicsekvésnek hatna, de tudom, hogy ő volt, aki az első trafipaxszal felszerelt kocsit kapta a megyében. Pontosan emlékszik a napjára. — 1973. július 12. Azóta hétszer cserélték az autót, de a sebességet mérő, jelző, a gépjárműveket számláló, a gyorshajtókat fényképező masina ma is ugyanaz. Bár valamelyest tökéletesítették, továbbfejlesztették, egy kicsivel már többet tud, mint 12 éve. — Munkája, mozgásterülete két évtized alatt nem változott. A közlekedési fegyelem, a közlekedő ember, a közutak morálja változott-e a 22 év alatt? — Hát... Nem mondhatnám. Nem vezetek semmiféle kimutatást, tapasztalataim, benyomásaim alapján nem sok jót, megnyugtatót mondhatok. Nem tudom statisztikával alátámasztani, de úgy érzem, hogy a 22 évből az idei volt a legrosszabb, soha nem történt ennyi végzetes kimenetelű baleset, mint az idén. És mit tehet a rendőr? Megpróbál még többször a kritikus, a leggyakoribb baleseti helyszíneken mozogni. Legalábbis én így gondolom, mert hiszek abban, hogy a rendőr jelenléte sokszor önmagában is megelőzheti a bajt. — Ritkán bár, de láttam amikor forgalmas útkereszteződésben állt és irányított. — Hozzátartozik a munkánkhoz. Amikor javították és félig lezárták a Tisza-hi- dat, előfordult, hogy 6 órán át megállás nélkül „vezényeltem” az útkereszteződésben. Mindig szerettem ezt csinálni. Élveztem, élvezem, ha a segítségemmel gördülékennyé válik a közlekedés. Tanuló rendőr koromban Pesten az Országház közelében egy főtörzsőrmester nő tanította meg a mozdulatokat. Akkoriban akár egész nap is bírtam volna, de most már néhány óira után nyilall a derekam és sajog a reumás bal vállam. Az állandó autózás következménye. Most már hiába vigyázok rá. — Többször említette a tanulást, mesélte, hogy a kezdőknek tapasztalt rendőrök a mesterei. Van tanítványa? — Hogyne! Kedves diplomás asszony, 6 hónapja együtt teljesítünk szolgálatot. Művelt, okos, nekem is van mit tanulnom tőle. Azt sem tagadom, mert büszke vagyok rá, hogy azok közül, akiket egykor hozzám osztottak be, ma már négy tiszt van. Egyikük a jelenlegi főnököm. — Soha sem vágyott magasabb beosztásba, nagyobb rangra? — Nincs érettségim, és ez ma már szempont az előléptetésnél. Hét éve vagyok főtörzsőrmester. A kollegák közül egyik-másik megkérdezi, jóhiszeműen, vagy mert egy kicsit piszkálni támad kedve: no, mikor leszel zászlós?. Nem tudom. És őszintén mondom, nem kulcskérdés az életemben. Beosztás, előléptetés ide vagy oda, úgy érzem, a munkámat megbecsülték, ha megérdemeltem, elismerték, dicsérő szóval vagy kitüntetésekkel. — Volt-e olyan pillanata, amikor változtatni akart? Amikor úgy gondolta, elég volt, leszerel? — Nem. Csak Szolnokról akartam elmenni. Albérletben laktunk a feleségemmel. Akkor 1600 forintot kerestem, és az albérletért 600 forintot fizettem. Ennek több mint 15 éve. Akkor gondoltam, ha nem kapok lakást, máshol leszek rendőr. — Lett lakás, egv szoba összkomfortos, azóta is abban élnek ketten. Sőt, azóta a felesége munkahelye is a szolnoki rendőrkapitányság. — Polgári alkalmazott a gépjármű-nyilvántartóban. 0 adminisztrálja a gépkocsikat, én ellenőrzőm. Ezért aztán a véletlen olykor furcsa szituációkat teremt: ellenőrzés, szondázás, egyértelmű ittasság, kéreim a jogosítványát, látom rajta a feleségem aláírását. No, mondom a sofőrnek, Csöröginé adta, Csörögi pedig elveszi. 'Kovács Katalin Anyagbeszerzők — Végre, hogy ez a szakma is az újságírók eszébe jutott — „fakadt ki” a hatás kedvéért egy kicsit mókásan rá is játszva Barsi Lajos, a Szotév anyaggazdálkodási osztályvezetője, amikor a munkatársával, Nagy Jánossal folytatott beszélgetés közben ránk nyitotta az ajtót. De csak félig-meddig tréfálkozott: — Egy építkezésen a költségeknek legalább a felét az anyagok ára teszi ki, sok országban éppen ezért a cég második embere az anyaggazdálkodással foglalkozó igazgatóhelyettes. Mert ha valamivel lehet fogni vagy elúsztatni a pénzt, a nyereséget, az az anyag. Ráadásul nemcsak ezért érdemelnek Magyarországon — az időnkénti szenzációkon, a bírósági híradásokon túl is — figyelmet az anyagbeszerzők, akik az üzemek mindennapi életéhez nélkülözhetetlen anyagokat, alkatrészeket előteremtik. Ahogy a szakma egyik régi ismerője megfogalmazta: nálunk is megtalálható akár egy 1925-ös évjáratú Rolls-Royce legkisebb mütyürkéje is, csak tudni kell, hol keresse az ember. Szívélyes kapcsolat — e nélkül nem megy — Amikor van bőségesen egy-egy kívánt cikkből a készletező vállalatoknál, akkor nincs gond, hiszen a kereskedő is minél gyorsabban túl akar adni az áruján, hogy a pénzéhez jusson. De valami mindig eltűnik a piacról — magyarázta a szakma nehézségeit Szénási Mihály, a Rákóczi- falvi Rákóczi Tsz dolgozója. — Ilyenkor nyakamba veszem az országot, persze egyáltalán nem mindegy, merre indulok. Nekem, aki még csak egy éve nyergei- tem át gépszerelőből beszerzővé, az egy-egy alkatrész keresésekor számításba jöhető helyeket sem volt köny- nyű megtanulni. Amikor ezen már túl voltam, rájöttem, más is kell: más téesz- ekben dolgozó kollégákkal beszélgetve arról is hallhat az ember, ki hol kapott két napja Nysa gumit... — És ha a kereskedelmi vállalat árukiadóit, előadóit ismeri az ember — hangsúlyozta a személyes ismeretség fontosságát Nagy János is — elég egy telefon, egy telex is megtudni, érde- mes-e útnak indulni, vagy jobb másfelé venni az irányt. Hová másfelé, például akkor, ha a gyártó vállalat csak nagy tételű megrendeléseket fogad el, a készletezőnél pedig egyetlen sincs a kért áruból a raktáron? Azokhoz az építő cégekhez fordulunk, amelyikeknél az anyagok „feleSzolnok, Kossuth tér iFotó: T. Katona László 1 őseivel” jó kajpcsolatot építettünk ki. Ha van nekik éppen fölösleges fénycső- armatúrájuk, adnak ha ők szorulnak meg valamiből, mi segítünk rajtuk. Rengeteg, a munkát köny- nyítő (időnként: egyáltalán lehetővé tévő) személyes kapcsolatra van szüksége annak, aki azt akarja ne „emlegessék” túl gyakran mert a műhelyekben dolgozóknak vagy az építkezéseken nem tudnak munkát adni. De hogyan alakulnak, szerveződnek ezek a kapcsolatok? A szakma, az anyaggazdálkodás sok területét kitapasztaló, eredetileg raktárosként kezdő Barsi Lajos erről így vélekedett: — Mondják nekem is: persze, a munkatársaid be- kocsikázzák az országot, míg a századik helyről előkerítenek tíz villanykapcsolót. Ilyenkor nemcsak azt szoktam elmondani, hogy biztosan nem jókedvükből kelnek fel akár fél háromkor, de ha vidékre mennek, legalább öt órakor. Azt is hozzáteszem, hogy nélkülözhetetlen az útba eső raktárokba akkor is betérni, ha éppen nem is kell rendelést leadni vagy az árut elhozni onnan. Egy kávé mellett elbeszélgetve, nemcsak jól jövő információkhoz juthat az anyaggazdálkodó, legalább ilyen lényegesnek tartom a kapcsolatok ápolását... Ennek a munkának az eredményességét nem szabad csak azon mérni, hányadik helyen jut hozzá a kellő dologhoz valaki. Az számít, hogy rendszeresen időben elő tudja-e teremteni, ami a vállalat folyamatos munkájához kell. Hogy elvárják-e a kedveskedést? A jó kapcsolat azonban egyáltalán nemcsak a közös kávézáson, gyakori találkozásokon múlik. Mi tagadás, mondták el az anyaggazdálkodók, „kiszolgálóiknak” jólesik a kedveskedés. Persze, hogy ki, mivel tud kedvében járni partnerének, az attól is függ, milyen cégnél dolgozik. Szőke Imre, a Rákóczi Tsz nyugdíjas raktárosa például — mert gazdasága ezek termesztésével foglalkozik — megtehette, hogy ilyenkor ősz táján hagymát, karácsony közeledtekor fenyőt vigyen városi munkatársainak. Az egy-két, természetesen engedéllyel elvitt fenyő vagy csokor virág nem tette tönkre a gazdaságot, a haszon viszont nagyon is érezhető volt. Nagy János pedig a Szotév reklámajándékaival, a céget és termékeit ajánló nejlontasakokkal, jegyzetfüzettartókkal kedveskedhet. — A legtöbb helyen nem várják el az ajándékot, de szívesen veszik. Szerintem nem is az értéküket nézik, mert az meglehetősen kicsiny — vélekedett Szőke Imre. — Az egyik Autóker- raktárban dolgozó hölgy például nagyon tudott örülni egy fél marék hagymamagnak. Feléjük ilyet nem lehetett kapni, és könnyebb egy pár sor hagymát elvetni, mint elduggatni. Szóval inkább emlékeztetők ezek. Jó, ha a raktárosnak eszébe jut az ilyen kedveskedés, ha 300 kilométer utazás és több órás várakozás után csak 10 perccel a kiadási idő letelte után kerülök sorra: nem csapja rám az ajtót. .. Persze, a tíz év alatt rossz tapasztalatot is szereztem. Az egyik, búvárszivattyúkat felújító üzem vet zetője például gyümölcsfá> kát kért a téeszünktől. Amikor hozzájuk mentem, vittem is a csemetéket — a számlával együtt. A megrendelő pedig felháborodott: ő nem így beszélte meg telefonon az „illetékessel". Persze, hogy nem hagytam magam, hiszen az „illetékestől” vettem át a fákat is, a számlát is, és a saját pénzemből fizettem ki. így jó pontot szerezni nekem néhány száz forintom se volt. Személyes kapcsolat, kedveskedő ajándékok — eszébe jut az embernek, hogy vannak helyek a világon, ahol inkább az eladó keresi a vevő kegyeit, — felmerül a kérdés, miért tartják az anyaggazdálkodók ezeket legalább olyan fontosnak, mint például a műszaki ismereteket? Egy tervszerűen működő vállalatnál — mint például a Szotév — természetesen a magyarországi szállítási határidőket belekalkulálva rendelnek anyagot, ám vannak el nem szalasztható, de későn érkező megbízások is. És ilyenkor a beszerzőkön múlik, sikerül-e egy jó üzletet megfogni. Más területen más okok teszik igen fontossá az anyagról gondoskodó „terepismeretét.” A mezőgazdasági üzemek például általában egyszerre jutnak pénzhez, beszerzőik ilyenkor kifosztják a raktárakat. Ha egyszer már főtt miatta a fejük, azt is megveszik, ami esetleg csak évek múlva kell újra: egy-egy alkatrész hónapokra eltűnik az avatatlan szemek elől. És persze nemcsak az anyagot és alkatrészt gyártóknál szokásos munkavállalási határidők hosszúak. Nem ritkán — főként a pénzügyi nehézségekkel küszködő, a még elfogadhatónál is kisebb raktári készlettel megélni akaró vállalatoknál, szövetkezeteknél — az óhajtott alkatrész beszerzésére szabott határidő szinte irreálisan rövid. Az ilyen gondokon legfeljebb egy jó anyagbeszerző segíthet. Kell a kalmárszellem De milyen a jó anyagbeszerző? Szőke Imre azt mondta, ő nem tudná megfogalmazni. Arról viszont beszélt, hogy mert ő reggel igen korán indult, még ma is nyugdíjasán is tizenegy órakor ©szik először. Ez a reggeli és az ebéd is — igaz ma már nem a mellette lévő ülésről, a kocsit vezetve fogyasztja el. Elődjével egyetértve Szénási Mihály is arról beszélt, hogy ő is sajnálna megállni, akár csak egy órára is, ebédelni: „a sorbanállási időt soha nem lehet kiszámítani, és lehet, a kényelmes evéssel töltött egy óra miatt késem le valamelyik raktár vagy üzlet nyitvatartását”. Nagy János szerint azt soha nem lehet ellenőrizni, hogy a beszerző azért nem hozta-e a kért dolgot mert égen-földön sincs, vagy mert nem akart sokat utána járni. Ezért aztán csak az a jó „anyagos”, aki úgy megy vásárolni, mintha a családnak venne. „Persze — tette hozzá .— lehet csak azért gondolkozom így, mert már 35 éve ennél a vállalatnál vagyok.” Én pedig egyfajta jó értelemben vett kalmárszellemet tartok a legfontosabbnak — mondta el véleményét Borsi Lajos is. Ezen nemcsak azt értem, hogy az anyaggazdálkodó nézzen szét a piacon, hol a legérdemesebb vásárolni (ma már azért kínálkozik választási lehetőség). Legalább ilyen fontos a megszállottság, a „jó szimat” is. V. Száa* Jóm!
