Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
Nemzetközi körkép 1985. SZEPTEMBER 21. Új forduló Genfben A nyár elején, amikor Genfben véget ért a szovjet—amerikai tárgyalások második fordulója, és hivatalosan bejelentették, hogy a harmadik fordulóra szeptember 19-től kerül sor, a politikai megfigyelők nem voltak túl optimisták. A moszkvai Novoje Vremja akkoriban a „Genfben nincs semmi új” című vezércikkében jogosan vetette Washington szemére: a két fél januári előzetes megállapodásától eltérően a Reagan-kormányzat mesterséges akadályokkal igyekszik eltorlaszolni a kölcsönösen elfogadható megegyezéshez vezető utat. A brüsszeli NATO-főhadiReagan amerikai elnök és nemzetbiztonsági tanácsadója, McFarlane szállásához közel álló lap, a Les Nouvelles Atlantiques — a Genfben tárgyaló amerikai küldöttségvezetőnek a NATO-tanács előtt elhangzott tájékoztatójáról írva — aláhúzta: „A kilátásokról az Egyesült Államok képviselője meglehetősen borúlátóan nyilatkozott... A legfőbb probléma, amely a két felet szembeállítja egymással, Reagan elnök SDI- programja, hadászati védelmi kezdeményezés." Szovjet kezdeményezések És ez igaz. A Genfben hamarosan megnyíló új fordulóban várhatóan ismét ez lesz az amerikai magatartás próbaköve. A legutóbbi fehérházi nyilatkozatok, a Pentagon lépései — mindenekelőtt az első csapásmérő hadászati fegyverekkel, a kozmikus hadviselés előkészítését szolgáló eszközökkel felgyorsított kísérletek — azonban nem arra vallanak, hogy az Egyesült Államok politikai és katonai felső vezetése változtatni kívánna eddigi tárgyalási pozícióján. Pedig a Szovjetunió már eddig is eléggé messze elébe ment amerikai partnerének. Az atomfegyverek el- sőkéhti alkalmazásáról történt egyoldalú lemondás, a közepes hatótávolságú nukleáris harceszközök további európai telepítésének befagyasztása, a műholdromboló fegyverek kozmikus pályára állítására, majd legújabban a mindenféle nukleáris robbantási kísérletek moratóriumára kimondott önkéntes kötelezettségvállalás éppen elég tanú bizonyságot szolgáltatott Moszkva jószándékáról, őszinte megegyezési készségéről. E nagyvonalú gesztusok természetesen csak a viszonosság elve alapján maradhatnak érvényben, mert ha Genfben a már előre jelzett, de még részleteiben nem ismert újabb szovjet leszerelési kezdeményezések is süket fülekre találnak, akkor ebből le kell vonni a helyzet diktálta konzekvenciákat. A tét és ezzel együtt a tárgyaló felek felelőssége igen nagy. A tények ismeretében bízvást mondhatjuk, a Szovjetunió ennek tudatában cselekszik és egyetlen alkalmat sem szalaszt el a holtpontról való elmozdulás érAj év elején a genfi tárgyalások tárgyát és célját illetően még egyetértés volt... Képünkön: Gromiko volt szovjet külügyminiszter Schultz amerikai külügyminiszterrel dig a végtelenségig elhúzza azokat, miközben a színfalak mögött felkészül az űrhadviselésre, az abszolút katonai fölény remélt megszerzésére. A kockázat túl nagy Igaza van Nino Pásti nyugalmazott olasz tábornoknak, a NATO-főparancsnok egykori helyettesének, aki úgy véli: az az amerikai elgondolás, hogy tűzön-vízen keresztülvigyék az űrfegyverkezési programot, gyakorlatilag meghiúsíthat bármilyen tényleges korlátozást a hadászati rakéta- atomeszközök területén, sőt újabb fegyverkezési fordulót indíthat el. Ennek kihatásai a mai, még inkább a holnapi haditechnikai fejlődés színvonalán már szinte kiszámíthatatlanok. Most még meg lehetne húzni a vészféket, hiszen a világűrben egyelőre nincsenek kölcsönös megsemmisítő csapásra alkalmas fegyverek, de ez belátható időn belül bekövetkezhet. A kockázat túlságosan nagy ahhoz, hogy a döntést katonákra lehessen bízni. A genfi harmadik fordulóban, különösképpen a közelgő szovjet—amerikai csúcstalálkozón minden azon múlik, hogy mindkét fél egyformán átérzi-e az egymásrautaltság, az együttélés történelmi kényszerét, a minden eddiginél nagyobb veszély elhárításában viselt különleges felelősséget. Serfőző László alezredes dekében. Hűen a SALT—1 szerződés betűjéhez és szelleméhez, nem szándékozik kiépíteni átfogó rakétaelhárító rakétarendszerét, s ha Washington elállna az űr- fegyverkezési program gyakorlati megvolősításától, kész lenne hadászati raké- ta-atomerőinek a negyedénél is nagyobb arányú csökkentésére és a jelenlegi európai állomásoztatású közepes hatótávolságú rakéta- nukleáris eszközeinek igen jelentős redukálására. Természetesen csak akkor, ha erre a Nyugat megfelelő el- lentétezéssel válaszolna. Reagan spekulációi Sajnálatos, hogy a genfi tárgyalóasztalra letett szovjet indítványok sorra-rend- re visszautasításra találtak. Amikor Paul Nitzét, Reagan elnök fegyverkorlátozási tanácsadóját egy ízben arról kérdezték, valamikor a jövőben lehetségesnek tartja-e a megállapodást a Szovjetunióval, azt válaszolta: nem tartja kizártnak, de ehhez mennyiségileg és minőségileg elsősorban a másik félnek kellene radikálisan leépíteni hadászati potenciálját. Amit azután mondott, az úgy értelmezhető, hogy a a Reagan nevével fémjelzett csillagháborús elképzelések realizálásában az Egyesült Államok teljesen szabad kezet követel magának. Még jól emlékezhetünk a „két csatornás” szovjet- amerikai párbeszéd 1979 végi megszakadásának körülményeire. Washington akkor a Pershing—2 rakéták és a robotrepülőgépek nyugat-európai telepítéséhez próbálta volna spanyolfalul felhasználni Genfet, ehhez viszont a szovjet fél nem adhatta hozzájárulását. A „befejezett tények” washingtoni katonapolitikájának következménye ismert: az Egyesült Államok, a NATO részéről megkezdődött a kontinentális katonai egyensúlyi állapot megbontásának folyamata, amire a Szovjetuniónak — szövetségeseivel együtt — meg kellett tennie á kiegyenlítő védelmi válaszintézkedéseket. A helyzet most megint kísértetiesen hasonlít a korábbira. A Reagan-kormányzat ismét arra spekulál, hogy a megállapodási szándék látszatát keltve, eleve kudarcra kárhoztassa az eszmecseréket, vagy peil en&ye/orszdjr Félidejében a választási kampány Augusztus 15. óta egész Lengyelországban folynak a választói gyűlések, amelyeken megvitatják a Hazafias Nemzeti Üjjászületési Mozgalom választási programját és bemutatják a választópolgároknak azokat a jelölteket, akik az október 13-i size jm-válaszolásokon versengeni fognak a 460 képviselői mandátumért. A képviselőjelölteket rendszeresen bemutatják a sajtóban, a rádióban és televízióban. Az új lengyel választójogi törvény szerint a választók egyszerre két — az országos és a körzeti—listára szavaznak. Az országos listán 50 jelölt neve szerepel. A jelöltek a politikai, társadalmi, gazdasági tudományos és kulturális élet neves személyiségei. Közülük 22 a LEMP, 8 az Egyesült Parasztpárt, 4 a Demokrata Párt tagja, 16 pedig párton- kívüli, akik a többi között a katolikus és más keresztény világi szervezeteket képviselik. A körzeti jelöltlisták szá- ma 74, tehát valamivel több mint a vajdaságok száma, mivel a nagyvárosokban, így Varsóban, Lódzban, Katowicében, Krakkóban és másutt 2—3 választási körzetet jelöltek ki. Ezekről a körzeti jelöltlistákról választják meg a leendő szejm képviselőinek mintegy 89 százalékát. A 820 körzeti jelölt listáját — akik közül 410 kerül be a szejmbe — csupán a választások előtt egy hónappal véglegesítik. A végleges körzeti jelöltlisták összeállítását szolgálják a most zajló választási gyűlések, amelyek bizonyos értelemben előválasztásoknak is tekinthetők. A választási kampány félidejében a helyzet a következő: a jelöltek előterjesztésére feljogosított valamennyi szervezettől (az új választójogi törvény szerint ezeknek a szervezeteknek a száma több mint 470!) ösz- szesen több mint 1700 jelölt neve érkezett be. A választójogi törvény megköveteli, hogy mindegyikük (vonatkozik ez az országos listán szereplő ötven jelöltre is) bemutatkozzon a választók előtt a választási gyűléseken, vagy a tömegtájékoztatási eszközök segítségével. A választójogi törvény előírja azt is, hogy a vajdasági választási bizottságoknak a jelöltekkel kapcsolatos valamennyi választói véleményt és észrevételt figyelembe kell venniük a végleges döntés meghozotalá- nál. A választási bizottságok jelölik ki a javasolt 1700 közül a körzeti listákon szereplő 820 jelöltet. Ma még korai lenne ösz- szegezni a választási kampány első szakszót. Az azonban már most is elmondható, hogy a választói gyűléseken egész Lengyel- országban nagy a választók részvételi aránya. S az is általános tapasztalat, hogy szinte minden gyűlésen a szorosan vett helyi, tehát az adott körzettel vagy az ottani nagyüzemekkel kapcsolatos problémákon kívül szó esik a legfontosabb országos kérdésekről is. A választók saját észrevételeiket ismertetve a leendő képviselőjelöltektől is megkövetelik a konkrét válaszokat: mi a véleményük a felmerült kérdésekről, s hogy megválasztásuk esetén miként kívánják hasznosítani a szejmfórum adta le- letőséget a hiányosságok sikeres felszámolására, s az ország gyorsított üteműtfej- lesztésére. Krysztaf Strzelecki Továbbra is óvatos a bankvilág Nem múlt el nyomtalanul a két évvel ezelőtti adósság- válság. Az akkori nagy megrázkódtatás — több ország, együttes fizetésképtelensége — hosszú ideig bénító erővel fogta vissza a nemzetközi hiteltevékenységet. Igaz, a pénzvilágnak mára már sikerült megtalálnia az adósságkezelés alkalmas módszerét, a tartozások átütemezésével, a nemzetközi szervezetekkel kialakított együttműködéssel elkerülte a legrosszabbat, a pénzügyi rendszernek, és köztük a nagybankoknak tömeges összeomlását. A „boldog idők” azonban már aligha térnek vissza: a pénzügyi krach veszélye elmúlt ugyan, de végleg lezárult az „olcsó pénz” korszaka. Ezek a tanulságok szűrhetők le a központi bankok bankjának, vagyis a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) a múlt évi nemzetközi hiteltevékenységéről adott jelentéséből. 1983-ban még gyors ütemben növelték kölcsöneiket a nemzetközi bankok, mintegy pótolandó az előzőleg visz- szafogott hitelezéseket, - a múlt év első felében viszont mindössze fele akkora ősz- szeggel, 6 milliárd dollárral folyósítottak több hitelt. Sőt a tényleges megajánlott dollárösszeg még ennél is jóval kevesebb volt, ha figyelembe vesszük, hogy mennyire megerősödött az elmúlt évben az amerikai valuta. Természetesen nem az amerikai pénz tartós „magasrepülése” volt az oka a bankárok óvatosságának, hanem a változatlanul fennmaradó gyanakvás és bizalmatlanság bizonyos adós országokkal szemben — állapítja meg a BIS jelentése. A kockázatok alapos mérlegelése, a körültekintés, a józan megfontolás persze mindig is sajátossága a pénzembereknek, úgyhogy nem feltétlenül kárhoztatandó az óvatosság. Az elmúlt évet az jellemezte, hogy a bankárok gyanakvása egyre differenciáltabbá válik, fenntartásaik térségenként, országonként, tehát adósokként eltérőek. A KGST-tagországok hitelezéséről közölt adatok fényében például úgy tűnik, a megfontolt hitelfelvételek, de legfőképp a szocialista országok külkereskedelmi gyakorlata kezdi meghozni gyümölcsét. Az európai szocialista országok 1983-hoz hasonlóan a múlt évben is mérsékelték a nyugati bankokkal, kormányokkal szembeni adósságaikat. Egyes szakértők már azt a megjegyzést is megkockáztatják: a kölcsönökért folyamodók szinte válogathattak az ajánlatok között. A latin-amerikai országok már évek óta súlyos adóssággal küzdenek. Mindenki nagy figyelemmel kísért, hogy miként tudnak kilábalni a mintegy 360 milliárd dollárt kitevő adósságokból. Ismeretes, hogy több latin-amerikai országban komoly importkorlátozó rendelkezéseket vezettek be, bár az iparilag fejlettebb országok — Argentina, Brazilia és Mexikó — importra kényszerülnek. A súlyos adósság ellenére Is a kereskedők versengenek e térség országainak piacaiért. Magyarország főleg gépjárműveket és iparcikkeket szállít Latin-Ameri kába, ahonnan déli gyümölcsöket, kávét és egyéb élelmiszereket kap cserébe A fejlődök gondjai A megbízható, vonzó adósok közt tartják tehát számon a szocialista országok többségét, főként azért, mert a gazdaságok megszilárdításában elsőként értek el eredményt az adóssággondok által érintett országok közül. A megváltozott világgazdasági környezethez a legkevésbé azok — elsősorban a latin-amerikai kontinens országai — tudták alkalmazkodni, amelyeket amúgyis a legerőteljesebben rázkódta- tott meg a nyolcvanas évek elejének válsága. Exporterőfeszítések ellenére Mexikó még mindig 70, Brazília 64,5 milliárd dollárral tartozik, a kontinens egészének pedig 360 milliárd dollárt kellene a fejlett országoknak visszafizetnie. Számos eladósodott fejlődő ország, köztük néhányan a legnagyobb adósok közül 1980 óta tavaly javított első ízben valamelyest pénzügyi helyzetén, a többség helyzete azonban tovább rosz- szabbodott. Az elmúlt évtized vége felé még úgy sikerült a harmadik világ országainak megszerezni a kivitelen keresztül a törlesztéshez szükséges pénzösszegeket, hogy nyersanyagaik, mezőgazdasági terményeik magasabb árával kalkulálhattak. Ekkor évente 31 százalékkal bővült adósságállományuk, de 36 százalékkal • több exportjövedelemre tettek szert. 1980-tól gyakorlatilag napjainkig az emelkedő kamatterhek mellett ka- tasztrófális helyzetbe hozta őket a nyersanyagok árának esése, az áresést ugyanis képtelenek a kivitel meny- nyiségének további felfutásával ellensúlyozni. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy csak néhányan és csak a keresett feldolgozott termékek szállítói közül — például Brazília — javítottak valamit helyzetükön. Fordulatra várva A nemzetközi bankvilág fenntartása a többséggel szemben változatlanul erős: csak végszükség esetén és csak a láncreakciószerű fizetési válság elkerülése érdekében hajlandók ma is újabb hitelekkel segíteni rajtuk. Nem enyhül a velük szembeni gyanakvás, az óvatosság, jóllehet az egyre feszültebb helyzetért egyre kevésbé vonhatók ők maguk felelősségre. Már az elvisel- hetőség küszöbéig korlátozták behozatalukat, a minimumra fogták vissza a tőkebehozatalt, csökkentették a hazai fejlesztéseket, így a továbblépést a külső környezet változásától, a fejlett tőkés világtól remélik. A kontinenseket átfogó válságok elkerülése érdekében követelnek- pénzpolitikai fordulatot, a magas kamatok, a dollárban jelentkező terhek enyhítését, és a kivitel akadályozó kereskedelmi akadályok felszámolásáért. Összeállította; Majnái József
