Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-17 / 218. szám
xxxvi. évi.218.sz., 1985. szent ii., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Moszkvában Gorbacsov elnökletével Áttekintették a genfi tárgyalásokkal kapcsolatos kérdéseket Lázár György távirata Nyikolai Tyihonovnak Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a Szovjetunió területe felett átrepülve táviratot intézett repülőgépe fedélzetéről Nyikolaj Tyihonovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez. ,.A Szovjetunió területe felett átrepülve, engedje meg, hogy a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a magam nevében elvtársi üdvözletemet ési legjobb kívánságaimat küldjem a Szovjetunió Minisztertanácsának' önnek, és az ön személyén keresztül az egész szovjet népnek” — hangzik a távirat. A másik fontos ipari növény, a cukorrépa szedését öt gazdaságban kezdték meg a hét második felében. A felvásárlást már megkezdték a cukorgyárban, a nagyabb ütemű átvételre e héttől számíthatnak a gazdaságok, a répa feldolgozását pedig szeptember 20-án kezdik meg. Helyenként törik már a kukoricát is, tegnap három téeszben és két állami gazdaságban dolgoztak a betakarítógépek a hibrid és a takarmánykukorica táblákban. Az utóbbi átlagtermése, a vasárnap estig letört mintegy 300 hektáron megközelíti a 6,2 tonnát. Jó minőségű silókukoricát takarítanak be a nagyüzemek, eddig a •termőterület 68 százalékáról szállították be a szecskázott tömegtakarmányt az állattenyésztési telepekre, a siló- kazlakiba. Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának elnökletével tartották meg tegnap Moszkvában, az SZKP Központi Bizottságában azt a tanácskozást, amelyen a szeptember 19-én folytatódó genfi szovjet—amerikai tárgyalásokkal kapcsolatos kérdéseket tekintették át. A tanácskozáson a nukleáris ési űrfegyverzet kérdéseivel foglalkozó tárgyalásokon résztvevő szovjet küldöttség megkapta a munkájához szükséges irányelveket. Érés idejének végéhez közeledik a megyében is a rizs, amit a ‘szövetkezeti szektorban 4028, az államiban 1913 hektáron termelnek idén. A Nagykunsági Állami Gazdaságban már befejezték a munkát a kombájnok a korai érésű fajtákat termő táblákban, a learatott 24 hektár átlagtermése nagyon jó, me ghalad jta a négy tonnát A többi fajta folyamatos betakarítását — bár a szakemberek szerint a kalászok alsó részében még nem érettek be teljesen a szemek — Szeptember húszadika után meg akarják kezdeni a rizstermesztő gazdaságok többségében. Nagy körültekintést igényel a rizsaratás megkezdése, mert elsietett betakarítással kár lenne egyetlen táblában is „felhígítani” az ígéretes terméshozamot. Nagyüzem van a gyümölcsöA megbeszélésen részt vetít Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Viktor Csebrikov, a Szovjetunió állambiztonsági bizottságának elnöke, Eduard Sevardnadze külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsall ja, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, valamint a Genfiben tárgyaló szovjet küldöttség vezetői: Viktor Karpov, Julij Kvicin- szkij és Alekszej Obuhov. sökben, a szilva, a körte valamint a sárgahéjú téli almafák között, és megkezdődött a munka a termő szőlő- ültetvényekben is. Sajnos, mint az országban legtöbb helyütt, azi dén megyénk szőlősgazdaságaiban is gyenge termés vár szüretelésre, a téli fagykárok miatt. Megkezdték a nagyüzemekben azokat a nyárvégi— őszeleji munkákat is, amelyeknek „gyümölcse” jövőre érik be. Összesen 171 és félezer hektár őszi vetést terveztek a megye gazdaságai, ebből 143 ezer hektár a búza, azaz valamivel több a tavalyinál. A repce vetése és a lucerna telepítése befejezéséhez ért a hét végén, és három gazdaságban már vetették az őszi árpát és a rozsot is. Az őszi vetésnek alá végzett talajmunkával jó ütemben haladnak a téeszbe- liek és az állami gazdasági dolgozók: a hét végén az előirányzott területnek már csaknem a felén vetésre kész volt a talaj. Az ősziek alá történő talajedőkészités ütemét a következő időszakban nagyban meghatározza majd, hogyan haladnak a gazdaságok a kukorica betakarításával, a kukoricatarlók megmunkálásával. MA: Cigányfiatalok háromnapos találkozája Szolnokon 3. oldal Hajózni szükséges... 4. oldal Tenger, napfény, ragyogás 5. oldal Újabb munkafelajánlások a Hűtőgépgyárban (Tudósítónktól.) A szocialista brigádmozga- íom újabb kezdeményezésekkel gazdagodott az elmúlt napokban a jászberényi nagyvállalatnál. A Zalka Máté nevét viselő kollektíva a szakszervezetek XXV. kongresszusára tett munkafelajánlást, amelyhez csatlakozott az alu termék- és fém- megmunkáló üzem valamennyi brigádja. Együttesen vállalták, hogy az éves terven feliül 15 ezer autó- és habszifoht gyártanak, valamennyit a hazai piacra, s ezzel lényegesen javítják a kínálatot. A hűtő- és klímatechnikai gyáregység kollektívája az SZKP XXVII. kongresszusára tett pótfelajánlást, a Szovjetunióban népszerű szupermarket áruházi berendezések szállítási határidejének egy hónappal történő lerövidítésére. Az árokszállásiak azt is vállalták, hogy terven felül egy 1700 négyzetméteres áruház berendezéseit is elkészítik az idén. Háromnegyedéves tervét a gyáregység (szeptember 10-re teljesítette, ebben nagy része volt a szocialista brigádok vállalásainak. Szedik a répát, törik a kukoricát Megfelelő a mezőgazdasági munkák üteme Húszadikán rajtot a Cukorgyár A mezőgazdasági üzemekből beérkezett szokásos heti információk szerint nincs az időszerű nyárvégi-őszeleji tennivalók között olyan, amelyikkel lépéshátrányban lennének a megye termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban. Az időjárás — amelynek főbb műit heti jellemzői; csapadék- mentes és az évszakhoz képest hűvös — nem akadályozta, hogy a gazdaságok idejében megkezdjék a napraforgó betakarítását. A 40 ezer 700 hektárnyi nagyüzemi terület 33 százalékáról került biztonságba vasárnap estig a növény magja, a Karcagi Magyar Május 1. Tsz-ben már le is vonultak a kombájnok a csiaknem 800 hektár napraforgóterületről. Teljes készültségben a nicaraguai hadsereg Teljes készültségbe helyezték a sandinista népi hadsereget Nicaragua északi. Hon- durassal határos területein a határtérségben kialakult feszült helyzet miatt — közölte a nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium egy illetékese. A forrás szerint a határ hondurasi oldalán több mint kétezer eUenfarradalmár áll készenlétben és vár a megfelelő alkalomra, hogy betörjön Nicaraguába. Roberto Suazo Cordova hondurasi elnök elvetette' a nicaraguai államfő javaslatát, hogy kezdjenek mihamarabb tárgyalásokat a két ország közötti ellenségeskedés beszüntetésére. A hondurasi elutasítást az elnöki szóvivő jelentette be vasárnap este. A Jánoshidai Vörös Hajnal Tsz-ben megkezdték a télire való takarmány „raktározását”. Képünkön a dolgozók silókazalt építenek Fotó: Tarpai Zoltán A Gyógyászati Segédeszközök Gyára kisújszállási üzemegységének fő profilja a győgycipők, bébi ruginadrágok, kórházi tolókocsik és rokkantkocsik gyártása. Az idén 2100 szobai kerekes széket és közel 500 utcai önhajtós kocsit gyártanak a mozgássérültek részére Fotó: Katona Ma kezdődik az ENSZ-közgyülés 40. ülésszaka Ma New Yorkiban megkezdi munkáját az ENSZ-köz- gyűlés 40. ülésszaka. A jubileumi ülésszak előzetes napirendjén több mint 140, az emberiséget foglalkoztató kérdés szerepel — írja a TASZSZ szovjet hírügynökség New York-i tudósítója. Ezek között első helyén szerepelnek a béke és nemzetközi biztonság megszilárdításával, a nukleáris veszély elhárításával összefüggő kérdések. Az ülésszakon szó lesz a fegyverkezési hajsza megfékezéséről a Földön és a világűrben, megvitatják a konfliktusok rendezésének, a feszültségforrások megszüntetésének, valamint az államok tárgyszerű együttműködése kialakításának problémakörét. A szovjet hírügynökség rámutat arra, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok azért szállnak síkra, hogy az ülésszak eleget tegyen „az ENSZ a jobb világért” jelmondatnak. Emlékeztet rá: a mostani ülésszak bonyolult nemzetközi helyzetiben kezdi meg munkáját Magyar napok Kijevben Marjai József megnyitója Marjai József miniszterelnök-helyettesnek, a magyar —szovjet gazdasági és műszaki-tudományos kormányközi együttműködési bizottság társelnökének beszédével tegnap Kijevben, az Ukrán SZSZK fővárosában ünnepélyesen megnyitották a magyar gazdasági és műszaki napokat. A vendéglátók nevében Sztanyiszlav Guren- ko, az Ukrán Minisztertanács elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket. Beszédében Marjai József emlékeztetett arra, hogy a párt és a nép egymás iránti bizalma kölcsönös, a szövetségi politika jegyeben tovább erősödik a közös célokért való nemzeti összefogás. Mi úgy tekintünk erre, mint a felszabadulás óta eltelt több mint negyven esztendő egyik legnagyobb eredményére. Nagy rokonszgnv, figyelem és aktív támogatás nyilvánul meg Magyarországon a Szovjetunió békeerőfeszítései iránt. Azon vagyunk, hogy siker koronázza Mihail Gorbacsovnak, az SZK KB főtitkárának az Egyesült Államok elnökével sorrakerülő tárgyalásait. A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva Marjai József felemlítette, hogy az idén tavasszal kormányfői szinten került aláírásra Moszkvában a Magyarország és Szovjetunió közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének 2000-ig szóló hosszú távú programja. Külön is hangsúlyozta a kormány elnökhelyettese az 1986—1990. évi tervek koordinációjával kapcsólatois (Folytatás a 2. oldalon.) Budapestre érkezett a szingapúri külügyminiszter I Szuppiah Dhanabalan, a Szingapúri Köztársaság külügyminisztere Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására tegnap reggel hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. A szingapúri minisztert a Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter fogadta. Jelen volt Debreceni István, hazánk Szingapúrban és Kemal Sziddique, Szingapúr Magyarországon akkreditált nagykövete is. Délelőtt a Külügyminászté- riumiban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A nyílt és szívélyes légkörű megbeszélésen Várkonyi Péter és Szuppiah Dhanabalan véleményt cserélt a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Kifejezték országaik szándékát, hogy a jövőben is tevékenyen hozzájárulnak a világ békéjének és biztonságának megszilárdításához, a leszerelés ügyének előmozdításához, a különböző társadalmi rendszerű államok közötti bizalom és párbeszéd erősítéséhez. A szingapúri külügyminiszter délután találkozott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel; véleményt cseréltek a világgazdaság időszerű kérdéseiről, valamint a két ország közötti gazdaságikereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Várkonyi Péter este díszvacsorát adott Szuppiah Dhanabalan tiszteletére a külügyminisztérium vendégházában.