Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-12 / 188. szám

1985. AUGUSZTUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Területi labdarúgó-bajnokság Vereség nélkül rajtoltak megyénk csapatai A Vegyiművek—Olefin mérkőzésen Busi lőtte b hazaiak egyenlítő gólját. Fotó: Korányi Jászberényi Lehel—Kis- várda 1:0 (0:0). Kíüsvánda, 1000 n. V.: Luteráni. Lehel: Havasi—Gál, Fényes, Geto- hart, Váczi (Fejérvárá), Szántai, Sulydk, Kaszab, Fe­jes, Nagy, Petró (Buklhár). Edző: Nédar István. Kisvár- da: Vadász L—Tóth, Ko­vács II., Sós, Nyerges, Ta­kács, Ruigóczki, Badar (Ba­logh), Szántó, Simon, Kósa. Edző: Veres István. Az első félidő 'kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt adódott helyzet, ezek. azon­ban sorra kimaradtak. Szü­net után nagyobb sebességre kapcsolt a Lehel és az 54. percben megszerezte a ve­zetést. Sulyok ment el a baloldalon, az alapvonal kö­zeléből a középen felfutó Fe­jes elé tálalt, aki a bal ka­pufa mellett a hálóba gurí­tott, 1:0. A 70. percben Fe- jérvári nagy lövését védte Kovács I. A. 75. és a 83. percben a hazaiak előtt is adódott helyzet. Havasi azonban bravúrosan védett. Jók: a Lehel minden játé­kosa dicséretet érdemel, ill. Nyerges, Szántó és Simon. Ifi: Kisvárda—Lehel 4:1. — Bankovics — Szolnoki Vegyiművek— Olefin SC 1:1 (1:1). Szolnok, 600 n. V.: Fodor. Vegyimű­vek: Öllé—Felföldi, Tánczos, Nagy, Kelemen, Rozálek, Szabó (Vadkerti), Busi, Gó­lya (Tóvizi), Balogh, Bíró. Edző: Bálint Endre. Olefin SC: Dohány—Kovács. Szilá­gyi, Paulovics, Kaszás, Bo- dolai, Szép, Feledi, Lukács, Kapus, Répási. Edző: Gu­nics József. Az újonc Vegyi­művek kissé lámpalázas an kezdett, a rutinos Olefin gyors csatárait próbálta tá­madásba dobni. Jó volt a mérkőzés, lüktetett a játék. A 15. percben baloldalról végzett el szabadrúgást az Olefin, a beívelt labdát a hazai védők röviden men­tették és Kaszás 18 méterről a bal alsó sarokba talált, 0:1. Egyre jobban belelen­dült a Vegyiművek. A 25. percben Busi kapta a lab­dát és két csel után a hosz- szú sarokba lőtt, 1:1. A II. félidőben tovább folytató­dott a nagy harc, a Vegyi­művek remekül alkalmazta a megbeszélt taktikát. A vendég játékosok rohamo­zása közepette 3 perccel a befejezés előtt Balogh nagy­szerűen lépett ki a védők között átadta a labdát a má­sik oldalra, Vadkerti egy­ből a középen teljesen üre­sen álló Tóvizihez passzolt, aki három lépésről a fekvő kapusba lőtt. Remek tárná­dé- és mérkőzéslabda volt. A kemény, helyenként durva mérkőzésen három leninvá- rosi és egy hazai játékos ka­pott sárgalapot. Jók: Öllé, Tánczos. Busi. illetve Bodo- lai Kaszás. Kapus. Ifi: Vegyiművek—Olefin 0:1. — Bíró — Karcag—H. Asztalos SE 3:0 (3:0). Karcag, 1200 n, V.: Veres. Karcag: Kiss—Tóth J., Sándor. Tóth Gy.. Nagy, Venczel (Antal). Herrzes. Orenstein, Laurencsik, Haj­dú, Szabó. Edző: Gócs La­jos. H. Asztalos: Cziotka— Hegedűs, Czakó, Poór. Pető, Lakatos, Vonyigás, Fekete, Papp (Katona), Horváth, Lé- nárt. Edző: Siska László. Változatos mezőnyjáték köz­ben a 15. percben Hajdú tört kapura, s 14 méterről a bal felső sarokba bombá­zott, 1:0. A 25. percben ka­varodás támadt a Honvéd kapuja előtt, a labda Hajdú­hoz került, aki újabb góllal növelte az előnyt, 2:0. A 42. percben a beívelt szögle­tet a jó ütemben felugró Szabó fejelte a hálóba, 3:0. Fordulás után is a hazai csapat volt a többet kezde­ményező. A 60. percben egy szöktetésre Nagy jó ütem­ben rajtolt, de a kapus el­húzta a lábát. A megítélt 11-est Sándor mellé lőtte. A kihagyott büntető kissé visszavetette a karcagiakat, a Honvéd bátran kezdemé­nyezett, de próbálkozásai csak a 16-osig jutottak. A karcagiak játékába is egyre több hiba csúszott, így az eredmény nem változott. Helyienként mutatós játéká­ért az egész karcagi csapat elismerést érdemel, a Hon­védből Pető játéka emelke­dett ki. — Szöllősi — További eredmények: Haj ­dús zob őszi ói Bocskai—Ra- kamaz 2:2, Debreceni USE —Mátészalka 4:2, H. Papp J. SE—Balmazújváros 1:4, Püspökladány—Hajdú­böszörmény 1:4. Tiszavasvá- ri Lombik—Volán-Rákóczi 1:2 (0:2). Olimpiai ötpróba csónakba szálltak Szombaton ötödik állomá­sához érkezett az olimpiai ötpróba rendezvénysorozata; ekkor rendezték meg a vízi­túra kispróbát. A férfiaknak 14—50 év között 7 óra alatt 40, — míg a nőknek és a fen­ti korosztályhoz nem tartozó férfiaknak 20 km-t 4 óra alatt kellett leevezniük. Szol­nokon a Tisza bal partján, a tisizaligeti sportcsarnok irá­nyában a Tiszán lehorgony- zott stégnél gyülekeztek a résztvevők. Sajnos a reggeli borús, esőre hajló idő sokakat visszatartott az indulástól, így a rajt idejére, 8 órára, mindössze ötvenegy férfi és hét nő adta le nevezését. Jöttek a résztvevők az or­szág legkülönbözőbb részei­ből; Nagykőrösről, Szeged­ről, Gyöngyösről, Salgótar­jánból', Egjeiíből, Püspökla­dányból, Gyuláról, de termé­szetesen a legtöbben Szol­nokról, Martfűről, Török- szentmiklósoról, és Karcag­ról. Ezúttal sem hiányoztak az új szász! ötprőbás kör tagjai, élükön Fehér János sportköri elnökkel, aki fele­ségével együtt törzsvendége már a sportakciónak. Szám­vetéskor megtudtuk, hogy a 40 knres távot egy férfi, a 20 km-es távot ugyancsak egy férfi kivételével minden résztvevő sikeresen teljesí­tette. — Vincze — Labdarúgás NB. és ifjúsági bajnok­ság: Szolnoki MÁV MTE— Diósgyőri VTK 1:0 (1:0), Szolnok, Mátyás király úti ifjúsági sporttelep. Vez.: Molnár. SZMÁV MTE: Hat­vani—Kemenczei, Szabó, Szántó, Szénási—Vadicska, Csató, (Kővári), Horváth— Kovács (Bíró), Major, Bon- tovics, (Garáz). Edző: Mun­kácsi József. Nagy küzdel­met vívott a két csapat. A MÁV MTE-nek nehezen si­került itthon tartani a 2 bajnoki pontot. Gollövő: Ma­jor. Jó: Hatvani, Szántó, Ke­menczei. NB-s serdülőbajnokság: MÁV MTE—Diósgyőri VTK 3:0, (2:0), Szolnok, Mátyás király úti ifjúsági sportte­lep. Vez: Pál. Góllövő: Tó­szegi, Vasas, Fehér. Jó: Paál, Vasas, Farkas, Molnár. Darnyi újabb aranyérme Tegnap Szófiában befeje­ződött az úszó-, műúszó-, műugró- és Európa-bajnok- ság. A vízilabdatorna utolsó összecsapása, a Magyaror­szág—Hollandia mérkőzés előtt már szinte minden fon­tos kérdés tisztázódott. El­dőlt, hogy az Európa-bajno- ki címet a Szovjetunió sze­rezte meg Jugoszlávia és az NSZK előtt, az „A” csoport­ból a görögök búcsúztak, he­lyükre Románia került a II. osztályból. Az egyetlen bi­zonytalanság a 4. és 5. hely körül adódott. Amennyiben a magyarok öt gól különb­séggel győztek volna, övék az előkelőbb pozíció. De csak néggyel nyertek, így a Olaszország lett a 4.öniután 12:9-re kikapott az NSZK-tói. Magyarország—Hollan­dia 10:6 (2:2, 3:2, 3:0 2:2) A 200 m férfi vegyesúszás­ban Darnyi Tamás újabb aranyérmet nyert 2:03.23 perces, új országos felnőtt és ifjúsági csúccsal. Totó 1. Düsseldorf—Mannheim 4:11 2. Nürnberg—Boohum 0:12 3. FC Köln—Frankfurt l :l x 4. Hamburg—KaisersL 4:1 1 5. Saarbrücken—Dortmund 1:1 x fi. Hannover—Leverkusen 1:1 x 7. Stuttgart—Möncheng. 0:0 x 8. Osnabrück—Bielefeld 0:0 x 9. Hertha BSC—Oberhausen 2:3 2 10. Freiburg—Braunschweig 2a x 11. Darmstadt—Kassel 12 2 12. Karlsruhe—Bla Weiss 2:1 1 13. Duisburg-Fortuna Köln 0:3 J Fótmérközésiek: 14. SoOdngen—Stuttgarter K. l :1 x 15. Asohaffertburg—Hamburg 3:1 l 16. Wattenscheid—TB Berlin 2:1 1 Labdarúgó­toborzó A Szolnoki Cukorgyár lab­darúgó szakosztálya tobor- zót hirdet 10—15 év közötti fiataloknak. Jelentkezni le­het augusztus 13-án és 15-én a cukorgyári sporttelepen 15 órától. A jelentkezők csak tornacipőt vigyenek maguk­kal. Friss vizet a medencébe! Vízilabda válogatottunk igen gyengén szerepelt a szó­fiai Európa Bajnokságon. Ötödik lett, pedig a kontinens- tornák történetében ritka volt, akár a fehér holló az éremnélküli magyar csapat. Számottevő teljesítményt mindössze a nyitómérkőzésen, a jugoszlávok ellen tud­tunk produkálni, akkor amikor még tartott a „szufla" a követhetetlen elvek alapján összeválogatott együttesnél. Sajnos, Rusorán Péter szövetségi kapitány sem tudta átlépni a saját árnyékát. Számára a kinevezéskor a jár­ható út egy hosszútávra szóló program megvalósítása lett volna: generációs váltás sürgető igénye tűnt elodázhatat- lannak, ám Rusorán nem tudott ellenállni a kísértésnek és az idősebbeknek szavazott bizalmat. Ügy gondolta, ha bejön a húzása, elismert stratégaként tisztelik majd. Nos, nem sikerült az elképzelése. Az egykor annyira népszerű Faragóról már csak saját maga állítja, hogy ő a világ legjobbja, Csapó pedig még csere embernek sem volt egy főnyeremény. A külföldre szerződött játékosokon kívül a hazai vizek harcosai sem tündököltek kirobbanó formájukkal: Ne­mes kapus teljesítménye a közepes nívót sem érte el (tő­le jobb kapusok maradtak itthon), de Budavári és Ge­rendás is csak szenvedett a szófiai medencében. A konzekvenciák levonása az országos sportvezetés dolga lesz és bízunk benne, hogy ők arra ösztönzik majd a mindenkori szövetségi kapitányt, hogy térképezze fel a sportág valamennyi hazai értékét s a csapatépítésnél a jövőnek dolgozzon. Ebben az esetben maga mellett érez­heti azt a sportközvéleményt, amely ezúttal nem tudott szíve szerint szorítani a magyar válogatottért! — Pb — Egy sportág gazdát keres Nyaranta alig van olyan hét, hogy lovasver­senyre sízóló meghívót ne hozna a postás. Július 28- án. Abádszalókon tartot­tak lovasnapot, ahol az izgalmas versengést szín- pompás bemutatóval ele­gyítették. Augusztus 17- töl 20-ig a kőtelkiek ren­dezik meg a területi lo­vasbajnokság harmadik fordulóját, ahol szintén megkapja a várhatóan szép számú nézősereg az izgalom mellé a pompás látványosságot is. De Kun­madarason, Törökszent- miklóson vagy a szolno­ki Tiszaligetben is gya­korta gyűlnek össze azok, akik kitartó hívei az okos négylábúaknak — és ők bizony nincsenek ke­vesen: a nézők száma egy- egy alkalommal felér a megye legmagasabb szin­tű labdarúgó-mérkőzésé­nek drukkerhadával. A lovassport nemcsak közönséget vonzó attrak­ció: ha nem is mondhat­juk el, hogy ma Szolnok megye a magyar lovas­sport fellegvára, azért egyre több szívmelenge­tő sikernek örülhetnek a verseny ékre kiló toga tők. A közelmúltban nyert •országos bajnokságot Menyhárt Brigitta, a Szolnoki Lovasklub ver­senyzője, de megemlít­hetnénk klubtársát, Far­kas Józsefet is, akinek tudása ugyancsak tiszte­letet parancsol bármilyen mezőnyben. Fogathajtás­ban az abádszalóki Musz­kán István neve cseng a legismerősebben; ő a ket­teshajításban harcolt azért, hogy kijusson a szakág első világbajnok­ságára. Nem sikerült ne­ki, de a sportág irányítói szerint nagyon sok van a ..kezében” a munkában is derekasan helytálló ag­rármérnöknek. Amire a sportolók ju­tottak, nem kevés, ám úgy tűnik, éléinek a to­vábblépés Itehertőségének határához. Ha a lovas­sport hátterét megvizsgál­juk, kiderül, hogy — az egyetlen T.örokpizenit- miklóst kivéve — minde­nütt; egy-egy termelő- szövetkezet vállalta fel a sportág művelésének gondját, ami háttérnek nem egyszer kevés. Most elsősorban ne arról essék szó — ami egyébként köztudott —, hogy a lo­vassport drága mulatság. Igen, az, de a rávalót olykor erőn felül telje­sítve kigazdálkodjál a közös gazdaságok. Sok­kal inkább a magasabb szintű menedzselés, a sportdiplomáciai segít­ség, a megyei „ráfigye- lés” az, ami előre vihet- né a lovasok ügyét A sportágnak ugyanig nincs megyei szakszövetsége. A tekézőktől a galambá­szokig valamennyi sport­ágnak van megyei érdek- képviselete, ám a lovas­sportnak nincs. Pedig de jól jönne mondjuk Musz­kán Istvánnak a válogatás gondterheg időszakában egy-egy ajánló szó a szö­vetségben. Esetleg me­gyei szintű megállapodás segíthetne neki abban, hogy Mezőhegyesről vagy valamelyik más „menő” menésből megkaphatná használatra azokat a lo­vakat, amelyek ahhoz kellenének, hogy végre négyében is megmérje magát. Ugyanígy éreziné jótékony hatását egy me­gyei gazdának az ugró szakág is. Biztató, hogy a megyei sportvezetés nem zárkó­zik el, a szakszövetség megalakításának gon­dolatától, csakhát eddig úgy voltak vele, hogy a lovassportolók az ered­ményeikkel nem dönget­ték a kapukat. Most azon­ban eljött az ideje, hogy végig gondolják: milyen segítséget tud nyújtani a magasabb szintű ver­senyeztetéshez a megyei tanács vb testnevelési és sporthivatala ? — palágyi — Kézilabda NB II Biztosan nyert az Olajbányász Az Olajbányász egyik gyors támadása. Háttal a váci vé­dőfal Alföldi Olajbányász—Váci lázó 34:27 (15:11). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 400, néző, vezette: Klucsó—Lecs- rfhezki. Olajbányász: Szin- tai—Túróczi, Kocsis 9, Danyi 5, Rigó G., Laki 3, Rigó S. 1, RáUcai 2, Halápi, 3, Er­délyi 5, Sipos 1, Berényi 5. Edző: Horváth József. Az őszi nyitómérkőzésen nagy lendülettel kezdett az Olajbányász és 6:0-ra elhú­zott, A váciak lassan rendez­ték védelmi soraikat, s a fal előtti adogatással próbálták az iramot csökkenteni. Át- lövésekből és büntetőkből lőtt gólokkal 12:8*ra fel is zárkóztak. A második fél­időben sók szép akciógólt láthatott a közönség, az Olajbányász 28:20-ra növelte előnyét. A mérkőzés hajrájá­ban felváltva estek a gólok; az Olajbányász indításiból, a Vác átlövésekből szerezte ezeket. Az Olajbányász ma­gabiztosan, jól játszott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom