Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
I 10 Nyugdíjasok fóruma 1985. AUGUSZTUS 3. Az élet harmadik harmadában Aki szociális otthonba kerül Melegen tűz a nap, a szolnoki szociális otthon felé tartva már messziről látom, hogy a ház előtti pádon üldögélnek, sütkéreznek néhá- nyan. — Kellett már ez a kis jó idő — mondja az egyik néni, — mis is legszívesebben itt nézelődünk, beszélgetünk. — Én éppen a testvéremtől jövök, —újságolja- egy másik. Tudja, itt lakik a közelben, nála szedtem ezt a szép virágot is, — mutatja a kezében tartott csokrot. Néha, — súgja a fülembe, — ha finomat főz, ebéddel is megkínál. A szerencsésebbek A szociális ottihon úgy él a köztudatban, mint egy zárt világ, ahová bekerülve már semmit sem várhatnak az idős emberek. Kétségtelen, hogy ide általában „jobb híján” kerünek az öregek, de éppen ezért nagyon fontos, hogy tudnak-e lelkileg tovább élni, vagy passzívan és önkéntes tétlenségben hagyják folyni a napokat. — Azok a szerencsésebbek, — mondja dr. Juhász Irma. az otthon vezető főorvosa, — akik nincsenek ágyhoz kötve, hiszen ők szabadon mozoghatnak, sétálhatnak. Kilencven idős ember él nálunk, és majdnem negyvenöt betegsége miatt ágyban fekvő. Ök rádiózhatnak, nézhetnek tévét, vagy kérhetnek könyvet, ha egészségügyi állapotuk engedi, ez azonban nem elég a lelki békéjükhöz. Közvetlenül a bekerülésük után a legrosszabb az öregeknek. Van olyan, aki arról panaszkodik, hogy nincs kivel és nincs miről beszélgetni, s ez a legszomorúbb, Az is nagy gond, hogy sokan kényszerülnek egy szobába, a legkisebb szobáink 5 ágyasak, a legnagyobbak 11, s a nagyon súlyos betegek számára nincs elkülönítő helyiségünk. így azután nagyon nehéz még a szobatársaikhoz is alkalmazkodni. Nincs sem társalgónk, sem dohányzószobánk, csak az ebédlőben ülhetnek össze egy kis tercierére, az pedig nem a legalkalmasabb. 1987. végére épül fel az új szociális otthon, ott 2—4 ágyas szobák lesznek és megfelelő közös helyiségek is, ami nagyon fontos. — Szokták látogatni az lakókat? itt — Legtöbbjüket meglátogatják, ha más nem szocialista brigádok, akik egy-egy szobát patronálnak, vagy bölcsődések, nagyobb gyerekek, akik műsorokat mutatnak be. A nem tartósan ágyban fekvő öregek egyharma- dát pedig ki szokták kérni a hozzátartozóik. Mi is elvisz- szük őket kirándulásokra, városnézésre. Most már két kis buszunk van, úgyhogy egyszerre huszonnégyen kirándulhatnak, általában az öregek napköziotthonába járókkal közösen. Augusztusban pedig öszesen negyvenen mehetnek Ábrahám-hegyre, 8 napos üdülésre. Ennek minden évben nagyon örülnek. Régebben az üzemek is jobban segítettek minket, buszt adtak, a Tejipartól pedig pénzt kaptunk festmények vásárlására. Most inkább mint „eszmei patrónusok”, társadalmi munkájukkal vannak jelen például: a Kőolaj nyomdája sokszorosítja nekünk a naplókat. Fényképek, emlékek — Én meg a piacra szoktam kijárni, — szól közbe egy harmadik, — hiszen ott árultam egész életemben. Gyakran meglátogatnak a fiamék, van úgyhogy ki is visznek. Otthon aztán eldolgozgatok egy kicsit a kertben, segítek a gyerekeknek. Az igazgatónőtől elbúcsúzva bekukkantottam néhány szobába. Mindenhol volt egykét idős ember, aki megörült jöttömre, s beszélt a családjáról, megmutogatta az unokák fényképét, panaszkodott a betegségére. Aztán olyanok is voltak, akik csak néztek maguk elé, az örökös sóhajjal: Bárcsak vége lenne már. . . Az a legnehezebb, de a legfontosabb is, hogy ne legyenek ilyen sóhajok, hogy sikerüljön a „vén fát” átültetni, s megmenteni az öregség csendes éveinek. Már éppen indultam, amikor a folyosón szinte belém- kapaszkodott egy néni. — Maga vendég? Jöjjön kedves, megmutatom a virágaimat! Ezeket én nevelge- tem, szaporítom. A szoba sarkában és az ablakban nagyon szép cserepes virágok álltak, itt-ott vázában vágott virág is. — Szegény férjem, amíg élt, de szerette ő is a virágaimat. Tudja, ő már a második férjem volt, a napköziben ismerkedtem meg vele. Együtt dominóztunk, beszélgettünk, aztán egyszercsak megkérte a kezem. Szép szál magas ember volt, engem is nagyon szeretett, úgyhogy hozzámentem. Utána beköltöztünk ide az otthonba, tavaly még együtt voltunk a Balatonon, aztán decemberben meghalt. A néni egyik percben sír- vafakad, a másikban mosolyog, de csupa élet, csillog a szeme. Láthatóan ad magára, rendezett a frizurája, vasalt, tiszta ruha van rajta. Kis örömök — Tudja, az volt mindig az örömöm, ha szépen felöltözhettem, aztán az urammal mentünk az iparosdalárdába. Szép ember volt. Most is van ám egy udvarlóm, — újságolja — csakhát pöttöm kis ember, nem kell az ilyen. Erzsi néni, — mert így hívják az idős asszonyt — lassan nyolcvan éves lesz, de úgy tűnik, sikerült megőriznie az életerejét, vidámságát. Jó volna az otthon minden lakóját ilyennek látni. P—t Tanácsok — idősebbeknek Az átlagos életkor örvendetesen emelkedik. Egyre több a végleges szabdaságát élvező nyugdíjas, akinek szervezetére a nyári örömök (napfény, víz, jó levegő, kellemes időben történő séták) életmeghosszabító, egészségjavító, ideális közérzetet adó hatással vannak. A napfény azonban olyan ingyen rendelkezésre álló természetes gyógyszer, amelynek (mint a legtöbb gyógyszernek) káros mellékhatásai is lehetnek, ha nem a kornak és az egészségi állapotnak megfelelő módon élnék vele. A nyugdíjas életszakaszban lévők a napfény áldásos hatását kora tavasztól késő őszig élvezhetik. Éppen ezért naponta kevesebb idő is elég az ideális mennyiségű napfény befogadására. Idősebb korban a napozáshoz különösen ajánlott a fényvédő anyagot tartalmazó napozószerek használata, melyek védik a bőrt a fájdalmas leégéstől. Nagyon sokféle készítményből válogathatunk (Fabulon, Nivea, Caola, Florena stb.) Nem ajánlatos bergamofil olajat tartalmazó készítményeket használni. A bergamott olaj fény- érzékennyé teszi a bőrt, növeli a leégés veszélyét. Népszerűek a Fabulon naptejek, amelyek nemcsak rendkívül .jó fényvédő hatással rendelkeznek, hanem értékes bőrtápláló és bőrvédő anyagokat is tartalmaznak. A Fabulon babanapozó karotint, vitaminokat, speciális íényszű- rű anyagot, bőrrákon zsiradékot és hidratáló anyagot tartalmaz, ezért napozáshoz különleges védőkrém idősebbek részére is. Napfürdő után a napozás által igénybe vett bőrt kenjük be jótékony hatású balzsammal. Ha minden elővigyázatosság ellenére előfordul, hogy bőrünk leég, a kellemetlen érzés enyhítésére használjunk Irix- permetet. Gyógyszertárban vény nélkül kapható. Kitűnő háziszer a leégett bőr kezelésére: salátaleveleket forrázzunk le tejjel, ha kihűlt, leveleket helyezzük a fájó bőrterületre, enyhíti a fájdalmat. F. K. Alkalmi divatbemutató medencében Apró nyári ■ ■ ■ ■ . ■ ■ ■ oromok Árnyékban még a sör is jobban esik Fotó: Nagy Zsolt Tanácstalanul bolyongok Rákóczifalván, Szabados Márton bácsit keresem. Megkérdezek egy járókelőt, hátha tudja, hol lakik. — A susztert keresi? Jó helyre megy, Szabados be csületesen dolgozik. Amit kiad a kezéből, azt meg is lehet nézni. A Sallai utcában lakik, az ötödik, vagy a 'hatodik házban. Kopogásomra ősz hajú, derűs tekintetű öregember nyit ajtót, s betessékel, a „szebbik” szobába. — Most már nemigen dolgozom — mondja —, csak A BERÉNYI TAKÁCSMESTER Valamikor sok olyan utcája volt Jászberénynek, ahol egy, vagy több cégtábla adta hírül, 'hogy ott, abban a házban mesterember lakik. Tímárok szíjgyártók, takácsok és kerékgyártók jó munkája dicsérte, őrizte a szakma becsületét. A valamikor, a régnél is régebben volt. Az egykori nélkülözhetetlen mesterségek azóta .kihaltak, a régi mesteremberekből is alig van már. Akik még itt maradtak, nyugdíjasként. számolják a múló napokat, már csak azért nyitnak be néha a porosodó műhelybe, hogy fiatalkori emlékeikkel találkozzanak. Jászberényben ezért is tekintik „fehér hollónak” Hegedűs Józsefet. A 70 esztendős takácsmester még .mindig Attila úti lakásának alagsorában berendezett műhelyben — a fényesre koptatott szövőszékek társaságában — kezdi és fejezi be a napot. Őse — az első Hegedűs — 1760 körül érkezett. Jászberénybe. A vándor takácsmestert a kender áztatására alkalmas belvízi tavas világ — a nagy Elefánt tavon kívül még vagy 10 kisebb tó — győzte meg arról, hogy itt érdemes letelepedni. Tudta, hoigy ahol kendert termesztenek, ott a takácsra is szükség van. A mesterség apáról fiúra szállt, több mint 100 éven át céhrendszerben dolgoztak. ( A kései leszármazott — a most 70 éves Hegedűs József — 13 éves korában kapaszkodott fel először a szövőszékbe. Az első napi termelés 6 törülköző volt. Az elismerő szavak, hogy most már meg tudja keresni a sóra- borsra valót, őt is odakötötték a szövőszékhez, úgy, hogy 70 évesen se tud megválni tőle. A féltucat pamuttörülköző azonban csak próbamunka volt. A takácsoknál szokásos sorrendet betartva „ráhajtott” a lenvászon szövésre. Csak miután megismerte a len minden tulajdonságát, tért vissza a pamuthoz, A kitartó munka eredménye volt, hogy megtanulta a szakma minden fortélyát. Ezek birtokában tudott a mesterségénél maradva, úgy váltani, hogy mindig a legkeresettebb portékával pakolt ki a vásáron. Sokáig a mátravidéki szénbányászok megrendelésére készítette a kényelmes pihenést segítő derékaljat. Amikor nehezebbé vált a bányászok élete és már nem telt derekaljra, áttért a di ■ vatot követő cejg-vászon (mostani változata a farmer) szövésére. Később keresett cikk lett a törülköző, újból jutott pénz a derékalj- ra, és jött a színes szőttesek, egy darabig a csiricsáré falvédők korszaka. Szakmai ismeretével és alkalmazkodó képességével mindig talpon maradt. Idejében letette a mestervizsgát, felnőtt fejjel egészítette ki 6 elemijét az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályával, beiratkozott a gimnázium esti tagozatára és 53 éves korában leérettségizett. Alkalmazkodó képessége még nem hagyta el. Néhány évvel ezelőtt áttért a reneszánszát élő rongyszőnyeg szövésére. Azóta is ezt csinálja és 70 évesen figyeli, hogy mikor keresnek ismét olyan terméket — legyen az pamut, vagy len — amelyért újiból beindítja a takács szövőszékét, — Illés — rokonoknak, ismerősöknek. Az idén töltöttem be a hetvenötöt, ilyenkor az ember már nehezebben bírja magát. Azelőtt pedig de sokat gürcöltem! Kellett a pénz, három családom született, sokba került a ruha, az iskola. Sosem éltünk urasan, bár a szükséges, az megvolt. Nem dicsekvésből mondom, de nekem mindig adódott munkám, pedig volt olyan idő, hogy a faluban 15 cipész is akadt, sőt ebben az utcában is dolgoztunk vagy öten. Nyáron meg olykor részes- aratónak is elmentem. Tudja, akkor még Szolnokon dolgoztam a ktsz-ben, csak 1956-ban váltottam ki az ipart. A munkatársaim meg irigyeltek, ahogy bevittem a szép, fehér kenyeret, amit a friss búzából sütöttek. Mondtam nekik, nincs abban semmi furfang, jöjjenek ők is kaszálni. — Hogy lett cipész, Márton bácsi? — Az anyám beszélt rá. nem tetszett nekem, hogy egész nap ott üljek a műhelyben, és javítsam a sok rossz lábbelit. Kőműves vagy hentes akartam lenni, mint a testvéreim. Aztán mégis az anyám szava döntött, és elmentem tanoncnak. Hetente egyszer jártunk iskolába, a többi napokon meg inaskod- tunk. Nem nyolcórás munkaidő volt ám akkor! Már reggel hétre oda kellett menni a mesterhez, és este kilencig is dolgoztunk. Csináltunk új cipőket is. Különösen búcsú előtt volt kapós a sok kopogós sarkú, szép lábbeli. Máskor meg csendőröknek csináltunk roggyantott szárú, fényes csizmákat. Az az igazi, új cipőt csinálni. Leginkább férficipőket szerettem készíteni, s tudja-e melyik a legszebb? A fekete lakkcipő antilopbetéttel. Van olyan nekem is, már húszéves, de azt még mindig cipőnek hívják. Jöjjön, meg is mutatom, és legalább a műhelyt is meglátja! Lemegyünk a műhelybe, ahol sok időt töltött az életéből, a rossz lábbeliket gyógyítva, újakat varrva. — Itt bizony nincsen valami nagy rend — szabadkozik, — más az ahol asszony van. Már 23 éve meghalt a feleségem, azóta egyedül élek. A két lányom szokott látogatni, meg én is el-elmegyek hozzájuk. Született négy unokám, az egyik ide épített mellém, nekiadtam a féTportát. Mondta a feleségem, hogy nősüljek meg újra, de a gyerekek miatt nem tettem. El tudom én látni magam, most is kimostam ezt a nadrágot. Ha kell, még főzök is, holnap például zöldbab lesz, azt nagyon szeretem. — Nem mondom, néha rossz egyedül. Főleg azért, mert lassan a barátok is elhalnak mellőlem. Már csak egy komám él, őt ma este meglátogatom, mert már beteges. Régen sokat jártunk együtt moziba, még színház- bérletet is váltottunk Szolnokra, az volt az én szórakozásom. Meg az iparoskor, ahol összejöttünk esténként, de már vagy tíz éve megszüntették. Mostanában olykor kiülök a kapuba' és várom, hogy sötét legyen, és lelökhessek. Néha eljönnek az ismerősök, szomszédok, olyankor jólesik elbeszélgetni. Itt születtem, itt éltem világéletemben, sok az ismerős. Közben megmutatja a műhelyben javításra várakozó szandálokat: ennek a sarka kopott el, amannak a pántja szakadt. Néhány már a polcon áll. szépen kifényesítve. Aztán előkerülnek a saját készítésű cipői is. Ezt a barnát egy táskából varrtam, nem is látszik rajta. Mindnek jó erős a talpa, ezek nem két hétig tartanak, mint a maiak. Ez pedig — mutatja büszkén —, a húszéves ünneplőéi pőm: fekete lakk, antilopbetéttel. Hogy tetszik? P—t II napfény áldásos hatása A suszter, akinek jó cipője van...
