Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
1985. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Párizst látni, és... Tanulmányút a művészetek fellegvárában LAKÓHELYI KÖZMŰVELŐDÉS Nem hagyományos utakon Párizs varázslatos hangulatát szavakba önteni szinte reménytelen vállalkozás; a legragyogóbb leírások is csupán a város egy-egy jellegzetes arcát mutatják be. De milyen valójában az a történelmi metropolisz, amelyet Victor Hugo a Nyomorultakban így jellemzett: „Párizs a Kozmosz szinonimája!”? Ezerarcú, sokszínű, impozáns — s lehetne fokozni a jelzőket egészen a nyelvtani abszurdumig. „Az ember- sűrűs gigászi vadon” — Ady- val szólva, mindenkinek mást-mást jelent. Az egyik látogatónak pusztán egy ötezer hektáros területet, amelyet telis tele zsúfoltak épületkolosszusokkal, műemlékekkel, a másiknak pompát, divatot, netán frivol köny- nyedséget, a harmadiknak az európai kultúra szellemi motorját. A múlt és a jelen gazdag emlékei a francia emberhez másképp szólnak, mint az ideutazó külföldi turistákhoz. Két szolnoki festőművész — Meggyes László és Fazekas Magdolna — május elején indult Párizsba, hogy meghódítsa a „szép ámulá- sok szent város” ezerféle árnyalatban pompázó háztetőinek, Szajnán ringó hídjainak, nyüzsgő tereinek, utcáinak, s a nagy idők nagy tanúiként égbe magasodó épületeinek tobzódó színeit. A magyar alföldi tájat magáénak érző, a szolnoki Művésztelepre gyakran visszalátogató festőművész, Serge Delaveau és a gargilesse-i polgármester látta vendégül őket Franciaországban. A szolnoki művészek a négy hétből hármat Párizsban töltöttek. Beszélgetésünkkor záporoztak az élmények. — Tanulmányutunk előtt tudatosan készültünk párizsi tartózkodásunkra — mondja Meggyes László. — Programjainkban elsősorban különféle képzőművészeti kiállítások szerepeltek, mindenekelőtt a Louvre megtekintése. Kereken két napon át csodáltuk a festészet gyöngyszemeit, többek között a világhírű Mona Lisát és más Leonardo, Raffaelo, Tiziano egy festőművész, ha Párizsban jár, a szebbnél szebb utcák és terek láttán ne ragadna tollat vagy ceruzát. Meggyes László és Fazekas Magdolna sem csupán kiállítások megtekintésével töltötte gondosan beosztott idejét. Tucatnyi rajzot, vázlatot készítettek a nap minden szakában, mert másképp aranyozza be a napfény reggel Párizst, mint kora este, amikor is az égbolt kupolája prizmaként bontja fel a Nap sugarait, s ezer színben szórja a párizsi háztetőkre, a Notre Dame-ra, a Sacre Coeur-re, a kecses Eiffel-to- ronyra, a Champs Elysées- re. A két szolnoki művész mellesleg szerencsés évszakban érkezett a városba, hiszen Párizsban a tavasz és az ősz a legszebb, bár egy híres kupié úgy tartja: „Párizsban szép a nyár”. Valójában ilyenkor nem szép Párizs, mert szinte elviselhetetlen hőség van, s a városlakók többsége üdülőkörzetekbe vagy éppenséggel a Riviérára igyekszik a forró aszfaltteknőből. Megváltás a metropolisznak, ha az utcákra egyszer „beszökik az ősz” ... Meggyes László és Fazekas Magdolna másik úticélja a Párizstól délre fekvő kis falucska, az alig negyven házból álló Gargilesse volt. A Crouse folyó mentén, a hegyek oldalában épült falu a francia képzőművészek egy részének ad otthont ugyanúgy, mint nálunk a Művésztelep. Az itt töltött napok emlékét ugyancsak sok rajz őrzi, különösen a lejtős utcák, a rövidre vágott platánfák ágai (mint szenvedélyesen küzdő óriások karjai), a sziporkázó háztetők ihlették meg a szolnoki művészeket. Gargilesse a maga felejthetetlen hangulatával, színeivel, vendég- szerető lakóival élménydús íeltöltődést jelentett néhány napon át. — Gargilesse és a francia táj semmi máshoz nem hasonlítható atmoszférája megragadott minket — mondja Fazekas Magdolna. — A sűrített élmények apró részletekre bontott feldolgozása — úgy érzem — még hónapokig eltart, de a „kézzel fogható”, képi megjelenítésekhez már hozzákezdtünk. Nos, a szolnoki festészet rajongói bizonyára kíváncsian várnak egy magyar művészi szemmel láttatott képi „beszámolót” a franciaországi tanulmányútról.. Jurkovics János fotó: Dede Géza F azé kas Magdolna krétarajza a gargilesse-i házakról képeket. Kiutazásunk előtt a reprodukciókból ismert műveket szelektáltuk, és csak azokat jelöltük ki, amelyek minket kifejezetten érdekeltek, hiszen az egész Louvre-t alaposan végigböngészni nemhogy két nap, de két hónap is kevés lenne. — Mondanom sem kell, hogy értek bennünket meglepetések — veszi át a szót Fazekas Magdolna. — Teljesen más egy alkotást reprodukcióról szemlélni, és természetesen másként hat élőben. Mindamellett, hogy felemelő érzés volt szemtől szembe látni az egyébként üveg mögött féltve őrzött Mona Lisát, minket módfelett lenyűgözött Renoire Páholy, Goya De la Salama márkinő vagy Monet Nimfák című műve. Talán még ezeknél is szomjasabban itta szemünk Botticelli freskóit, amelyekről szinte nem is tudtunk, mert idehaza nem akadt a kezünkbe olyan kiadvány vagy katalógus, amely ezeket ismertette volna. — A Louvre után a francia képzőművészek éppen akkor nyíló nemzeti kiállítását „vettük célba” — folytatja az emlékezést Meggyes László. — Serge Delaveau- nak köszönhetően már a megnyitón jelen lehettünk a Grand Palais-n, s a kortárs francia képzőművészet mintegy ezerötszáz kiállított képén keresztül a festészet szerteágazó és rendkívül összetett, ám a realizmushoz közelítő „állapotát” tanulmányozhattuk. Erre a tárlatra egyébként a későbbiek során többször visszatértünk. Nehéz lenne elhinni, hogy (öldlek és környezetvédők, állatbarát ligák és kulturális egyesületek hajlatnak magukról szerte a világban. Mintha 1 az utóbibi időkben az emberek közvetlen környezetük felé fordulva, a helyi problémák megoldására áldoznák legszívesebben idejüket, energiájukat. Az elmúlt négy-öt évben Magyarországon is megélénkült az egyesületi élet. Szakmai szervezetek egész sora alakult spontán kezdeményezésre. Kulturális szervezetek, társaságok egyesületek létesültek, vállalva a szabadidő és a szórakozás szervezését. A hazai viszonyoknak megfelelően természetes, hogy ezek az egyletek elsősorban a kultúra területén jöttek létre, így első lépéseikkel a közművelődés és a kultúrál is szakigazgatás különféle szintű képviselőivel találkoznak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek még nem készültek fel kellőképpen a fogadtatásukra. Elég itt emlékeztetni az utóbbi évek néhány nagy vihart kavaró engedélyezési eljárására: a Naturisták Egyesületének létrejötte körüli hosszú huzavonára. Persze csak azok az esetek maradnak meg emlékezetünkben, amelyek jelentősebb sajtónyilvánosságot kaptak. A hónapokig fektetett aktáról, a tonnái kifogások? miatt halogatott engedélykiadástól nem szerez tudomást a közvélemény. A hazánkban érvényes egyesületi törvény pedig elég vi - lúgosán fogalmaz. Többnyire engedélyez, és nem tilt, együttműködésre kötelez, és nem alá-, fölérendeltségi viszonyokat teremt. Az első nagyobb hullám a lakóhelyi klubok tömeges alakulása volt. A lépcsőházak szögletei ben, mosókonyhákban, alagsori helyiségekben kisebb lakóközösségek által alapított klubok nemcsak az államigazgatási szer - vek gyanakvásával kellett, hogy meglküzdjenak, de legtöbbször a közművelődés munkatársai sem fogadták őket szívesen. Konkurenciát, a feladatok haszontalan meg növelőit látták bennük. Néhány helyen azonban, felismerve az együttműködésben rejlő lehetőségeket, tártál - más szövetséget kötöttek a hivatásosok és „amatőrök”. Ezt a barátságot nehezítette azonban az a körülmény, hogy a pénzforgalmi szabályok legtöbbször egyszerűen nem tették lehetővé az állami támogatás eljuttatását az érdekelt közösségekhez. A szervezeti, adminisztratív kérdések megoldásával párhuzamosan — sokszor azok leple alatt — megindult az alakuló klubok integrálása a hagyományos közművelődési intézmény- rendszerbe. Ezzel az egyéni kezdeményezésre létrejött közösségek pontosan azt a változékonyságot, rugalmasságot, spontaneitást veszítik el, amelyek pedig lényegüket jelentették. Hasonlóan jelentős szerepet játszik az egyéni kezdeményezés az új virágkorát élő városvédő, városszépítő egyesületi mozgalomban. Sokan hajlamosak ennek sikereit egyetlen okkal, a televízió népszerű Unokáink is látni fogják című sorozatának hatásával magyarázni. Az igazság viszont az, hogy Ráday Mihály és alkotótársai csak idejében ismerték fel az egyre fokozódó érdeklődést. Népszerűsítették azt a gondolatot, amely — ahogy mondani szoktuk benne volt a levegőben. Olyan emberek, akik eddig sem társadalmi munkára való felhívásokra, sem közművelődési programokra nem mozdultak, ezekben az egyesületekben rendszeres munkát végeznék, kutatják szű- kebb lakóhelyük múltját, vigyázzák jelenét, jövőjét. Számtalan helyen ezek az egyesületek is a közművelődési intézmények égisze alatt működnek, felismerve azt, hogy kölcsönösen gazdagíthatják, színesíthetik egymás proigram'kiinálatát, bővíthetik lehetőségeik körét. A városvédő egyesületek alakulásuk első pillanataiban mindenütt az információhiánnyal kell, hogy megküzd jenek. Nincsenek adatok a város múltjáról, nem ismerik a lakosok a fejlesztési elképzeléseket, nem tudják kii miiben illetékes, milyen a szőkébb hazát érintő döntések meghozatalának mechanizmusa, illetve milyen ponton avatkozhatnak bele a lakosok az ügyek intézésébe. Az információ — más területeken is — a társadalmi élet demokratizálásának elsőrangú feltétele. Ennek összegyűjtése, forgalmazása a mai napig specializált, széttagolt szervezetekben folyik. A tanács tájékoztatja a szakigazgatási szervek tevékenységéről 1— rendszerint szakterületenként eltérő módszerekkel, formákban —, a kereskedelem a vásárlás feltételeiről, a közlekedési vállalat a menetrendekről. Nehezen áll össze egy univerzálisan használható városkalauz. Egyes közművelődési intézmények. már felismerték azt, hogy képesek szakmai, illetékességi határokat is átlépve információikat gyűjteni, feldolgozni, forgalmazni a mindennapi élet szinte ősz- szes területéről. Elsőként a Népművelési Intézet és a bakonyoszlopi községi tanács jelentette meg Közérdekű Közösségi Kalendárium címmel mindazokat az információkat, 1 amelyeknek ismerete elengedhetetlenül szükséges a község intézményeinek használatához, egyben fórumot teremtettek arra, hogy a hasonló érdeklődésű polgárok egymásra találjanak. Másodikként — de most már professzionista alapossággal — a dombóvári Városi Művelődési Központ jelentette meg a város és a környező községek kalendáriumát. Több száz oldalon sorjáznak benne az információk, segítve a tájékoztatást minden olyan területen, amelyen az átlagember legtöbbször csak esetiik-botllk. Ebbe a tájékoztatási munkába az elektronikus hírközlés is bekapcsolódni készül. Néhány településen már működik közösségi televízió, sok más helyen is készülnek ilyen adások beindítására. Érdekességük éppen abban van, hogy a legszűkebb környezet mindennapi gondjaival foglalkozik, hogy lehetővé teszi az azonnali visz- szacsatolást, a beleszólást. ehéz anyagi hely zetében a köz- művelődés sok munkása gondolhatja, most hogy újabb feladatokra kell vállalkoznia, megint valami olyanhoz, amihez nem ért, amire nincs ember és pénz. Ez azonban, nem jelenti a feladatok mechanikus szaporítását. Ha szükséges, akkor a kisebb hatékonysággal művelhető hagyományos közművelődési formáik ésszerű szelektálásával kell megteremteni annak lehetőségét, hogy a köz- művelődés ne veszítse el az esélyét arra, hogy részt vegyen olyan folyamatok irányításában, amelyek döntősen befolyásolják szűkebb közösségeink életét P. F. EURÓPAI NSÁGI 6S TTMÜK vínrit józi&f A Magyar Posta augusztus 1-én, a Helsinki Záróokmány aláírásának 10. évforduló- ja alkalmából 20 forint névértékű sorszámozott bélyegblokkot bocsátott forgalomba Meggyes László tollrajza Párizsról
