Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-15 / 191. szám

xxxvi. évf. 191. sz., 1985. augusztus is., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Közel-Kolot II Szovjetunió elutasítja különmegállapodások útját Dól-Szudán Megérett az idő a politikai rendezésre A dél-sizudáni polgárhábo­rúra csak politikai orvosság van, katonai nincs — jelen­tette ki az ügyvezető polgári kormány feje, Gazuli Daf- allah. — Régen megérett az idő arra, hogy a tárgyalóasz­tal mellé üljünk és megbe­széljük a déli körzet kor­mányzati ügyeit. Szavait az Esz-Szahafa újság tolmácsolta. A minisz­terelnök azt is mondta, hogy a központi kormányzat de­mokratikus megoldáson fá­radozik, ám ez sajnálatos elutasításba, dacba ütközik. Az április 6-án végrehaj­tott katonai hatalomátvétel után a katonai tanács veze­tőjévé emelt Szuvár ed- Dahab altábornagy megígér­te, hogy egy év múltán a hatalom átszáll a polgári politikusokra. A déli felke­lők vezére, John Garang azt követeli, hogy azonnal ve­gyék át a hatalmat a polgári vezetők. A Szovjetunió változatla­nul elutasítja, kilátástalan­nak tekinti a különmegálla­podások útját; a Közel-Ke­leten csak valamennyi érde­kelt fél közös erőfeszítései árán lehet helyreállítani a békét és az igazságosságot. Ehhez megfelelő formát biz­tosítana egy nemzetközi kö­zel-keleti konferencia, amelynek teljes jogú részt­vevője lenne a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, a Szovjetunió és az Egyesült Államok is — állapítja meg a Moszkovszkije Novosztyi című hetilapban Deonyid Zamjatyin. az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője. A casablancai arab csúcs a vezető arab országok tá­vollétében egy lépéssel sem vitte előre a közel-keleti rendezés ügyét. Az Egyesült Államok továbbra is arra tö­rekszik hogy a közel-keleti rendezést zsákutcába vivő Camp David-i alkuhoz ha­sonló, saját érdekeit szol­gáló megoldásokat találjon a térség gondjaira. A lényeg változatlansága mellett az amerikai kormányzat terved­nek mégis van egy új voná­sa: az a szándék, hogy a Reagan-tervet mások fel- használásával hozzák tető alá, s bevonjanak a külön- megállapodásokba néhány újabb arab országot. Zamjatyin szerint Wa­shington elsősorban a pa­lesztinok és más arabok egy része körében elterjedt ka- pituláns, megalkuvó áram­latokra építi számításait. Az amerikai kormányzat céljai­nak megvalósítására akarja felhasználni az idén febru­árban Amman ban megkö­tött jordániai—palesztin megállapodást. Az utóbbi időben a nyu­gati államok és egyes arab politikai vezetők is olyan tárgyalásokat szorgatmaz­(Folytatás a 2. oldalon) MA: Politikai intézményeink A sorozat 12., befejező része 3.oldal n tudomány világa 4. oldal I város felett Unt el a repüli Modellezők között Karcagon 5. oldal A háromnapos ünnepre Megfelelő kínálat élelmiszerekből Már a télre készül a Pannónia Bundák hazai iuhbórbúl Az élelmiszerkereskede­lem országszerte felkészült az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó háromnapos munkaszünetet megelőző várható nagy forgalomra. A tanácsok kereskedelmi osz­tályai már korábban egyez­tették és meghatározták az ellátással kapcsolatos teen­dőket a szállítókkal, vala­mint az állami és a szövet­kezeti kereskedelemmel. Megállapodtak az alapvető élelmiszerek — a kenyér, a tej, a hús és a húskészítmé­nyek — napi szállítási üte­mében. A termelőknek, szállítók­nak és forgalmazóknak igen körültekintően kellett fel­mérniük a várható igénye­ket. Mert igaz ugyan, hogy a boltok 18-án, vasárnap is nyitva lesznek majd a szo­kásos szombati menetrend szerint, sőt a szombaton megszokottnál több bolt vár­ja majd a vevőket; a leg­több munkahelyen azonban három egymásutáni munka­szüneti nap lesz, s a csalá­doknak 16-án és 17-én erre kell felkésczülniök. A termelőkkel, szállítók­kal folytatott tárgyalások alapján az alapvető élelmi­szerekből elegendő mennyi­ség áll az ünnepek előtti na­pokban a vásárlók rendelke­zésére. Megfelelő a kínálat húsból és húskészítmények­ből, lesz elegendő a hosszabb ideig eltartható húskészítmé­nyekből is. A legtöbb gondot a több napos ünnepek előtt mindig a kenyér és a péksütemény beszerzése okozza a vásár­lóknak. Ezúttal is számítani kell arra, hogy a forgalom­ba kerülő kenyér 15—20 szá­zaléka elősütött termék lesz, hiszen a pékségek kapacitá­sa egyébként nem bírná az igen nagy forgalmat A Pannónia Szőrmekiké­szítő, Konfekció és Kereske­delmi Vállalat már készül a télre. Az évente 100 ezer bundát gyártó nagyvállalat termelésének felét az igen praktikus és divatos irhaka­bátok adják, melyeknek elő­állítása a meleg nyári na­pokban is folyamatos. A gyártók az alapanyagot, a bárány- és juhbőrt ma még túlnyomórészt tőkés importból szerzik be. Legna­gyobb hazai partnerük, a Bábolnai Állami Gazdaság mindössze évi 15—20 ezer juhbőrt ad át, holott ennél jóval nagyobb mennyiséget tudnának felhasználni. Ezen a helyzeten igyekeznek most változtatni: olyan együtt­működést alakítanak ki, amelynek eredményeként jól jár a mezőgazdasági nagy­üzem és az ipari vállalat is. Mivel a bárányhús kelendő exportcikk, Bábolnán olyan julhfajtát tenyésztettek ki, amely szaporább az eddig honos „négylábüaknál)). Je­lenleg a juhokat élőállat­ként adják el a külpiacon, így a bőrt éppen a húsim­portőröktől vásárolja vissza a bundákat gyártó vállalat. A mostani együttműködés azt célozza, hogy a húst az állami gazdaság minél na­gyobb mértékben feldolgoz­va exportálja, és a bőr je­lentős része itthon marad­jon. A Pannónia vállalat azt tervezi, hogy erőteljes gyárt­mány- és technológiafejlesz­téssel a hazai juhbőrből a bundákon kívül más cikke­ket is előállít. így gépkocsi üléshuzatot, faliszőnyeget és más, a lakásban használatos árukat is készít. Külföldön élők részvételével Magyar agrár- szakemberek találkozéia Külföldön élő és hazai ma­gyar agrárszakemberek tu­dományos találkozót tarta­nak Budapesten augusztus 21. és 23. között. A tanácsko­zást először rendezi meg a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Agrártudományi Egyesület és az MTA agrár- tudományi osztálya. Képvi­selőik tegnap sajtótájékozta­tón ismertették a részletes programot. A tanácskozáson — amely időben egybeesik az Orszá­gos Mezőgazdasági, Élelmi- szeripari Kiállítás és Vásár­ral — szekciókban vitatják meg a növénytermesztés és -feldolgozás, a talajtan, ag­rokémia és növényvédelem, az állategészségügy, az ál­lattenyésztés, valamint a kertészeti termesztés és fel­dolgozás hazai és külföldi tapasztalatait. Megkezdték a szolnoki Széchenyi lakótelepen épülő vízto­rony 3 ezer 400 tonnás kelyhének a felemelését. A precíz technológiát igénylő munkát a jövő hét végére fejezik be a Vízügyi Építő Vállalat dolgozói. A víztornyot az év végén helyezik üzembe. Fotó: Dede Dél-afrikai falQUttaéa Az OBT elnökségének állásfoglalása A fajüldöző dél-afrikai re­zsim fokozódó terrorja ellen tiltakozva az Országos Bé­ketanács elnöksége tegnap állásfoglalást tett közzé, amelyben a magyar közvé­lemény felháborodását feje­zi ki a rendkívüli állapot bevezetése óta a Dél-afrikai Köztársaságban tapasztalha­tó kegyetlen rendőrterror miatt. A nyilatkozat rámutat, hogy a pretoriai vezetők az Egyesült Államok és más imperialista hatalmak reak­ciós köreinek támogatásával, az ENSZ határozatait sem­mibe véve törzsi rezervá­tumokba kényszerítik az or­szág feketebőrű lakosait, akik így saját hazájuk ven­dégmunkásaivá válnak. Az Országos Béketanács — csatlakozva a mind jobban szélesedő nemzetközi tilta­kozó mozgalomhoz — köve­teli a faji megkülönbözteté­sen alapuló rendszer teljes felszámolását, az összes po­litikai fogoly azonnali sza- badonbocsátását, a betiltott dél-afrikai szabadságmozgal­mak legalizálását, az állam- polgári egyenjogúságot a fe­kete többség számára, a gazdasági megkülönböztetés megszüntetését és az apart­heid-ellenes harc vezetőjé­vel, az Afrikai Nemzeti Kongresszussal való tárgya­lások megkezdését — fejező­dik be az OBT elnökségé­nek nyilatkozata. Aranykorona helyett pontok Térkép a talajról A talajosztályozások és a talajtani vizsgálatok alap­ján készült talaj térképek ab­ban segítik a mezőgazdászo­kat, hogy hol és milyen technológiával kell beavat­kozni a talaj termékenysé­gének fokozásába. Például az alföldi szikes talajból a nátrium egy részét kell ki­vonni, mert a szikes talaj vízbefogadó képessége mini­mális. Különböző távolságo­kon 20 méteres gödröket ás­nak, ilyen mélyen található kálciumos, vagy köznapi ne­vén sárga föld. Ezt szétterí­tik a táblákon és bedolgoz­zák a talajba, a kalcium pe­dig kiszorítja a felesleges nátriumot. Az országban a MÉM Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Központjában foglalkoznak ezzel a — szinte — csak szakemberek által ismert munkával. 1:10 000-től 1-100 000-hez méretarány­ban a legkülönfélébb térké­pek készülnek. Gyakorlati alkalmazásukhoz fel kell tüntetni a talaj jellemző tu­lajdonságait. Ezek: a kém­hatás, a mésztartalom, a hu­musz állapota, a tápanyag­jellemzők, és a talajvíz. Az ország népgazdaságilag hasznosítható területe hat és fél millió hektár, ennek ed­dig a feléről készült talaj- térkép. A vélemények: so­kan drágának tartják, má­sok szerint a belőlük szer­zett információ többszörös hasznot hoz. Szolnok megye az ország legjobban felmért részei kö­zé tartozik a mezőgazdasá­gilag hasznosított földek 80 százalékáról készült geneti­kus talajtérkép. A Jászság­ban 150 ezer hektár, a Tisza II. vízlépcső körzetében pe­dig 50 ezer hektár feltérké­pezett talaj van. A nagykun­sági térségben a vízgazdál­kodási szabályozást szolgáló beruházások megkezdése miatt, azok műszaki szerve­zéséhez van szükség a föld minőségének megfigyelésére. Jelenleg a maradék terüle­tek vizsgálatát végzik, így talajtani szakemberek dol­goznak Kenderesen, és éven­te 2 ezer hektár területet térképeznek fel Túrkevén. Az eddigi fehér foltok fel­derítése mellett folyamato­san felújítják a tíz évnél régebbi térképeket is. Az elkészült térképekhez or­szágosan 15 millió talajtani vizsgálatot végeztek mind­ezidáig. Várható, hogy a munka a következő években felgyorsul. Ehhez már a tu­domány is segítséget nyújt, hiszen alkalmazni lehet az űrfelvételeket az adatok fel­dolgozásánál, és a számító­gépet is. A jövőben fokozatosan állnak át a mezőgazdaság­ban a múlt században kiala­kult, de már elavult arany­koronás rendszerről az új, 100 pontos talajértékeWésne. A talajtérképek ehhez is se­gítséget nyújtanak. A Jászberényi Aprítógépgyár bérmunkát is vállal a különleges speciális Xogazógé- pén. Képünkön: a Tiszamenti Vegyiművek részére csigakerék-koszorút készítenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom