Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-02 / 153. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 2. A Nap kél. 4.51 — nyug- f szik 20.45 órakor. A jj Hold kél 21.24 — nyug- s szik 4.07 órakor. Mogerősödő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: \ A délelőtti óráktól inkább csak keleten lesz erősen felhős I az ég, és csupán elszórtan várható zápor, zivatar. Az északnyugatira, majd északira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20, 25 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: Túlnyomóan napos idő várható: számottevő csapadék már nem várható, legfeljebb helyi záporok kialakulása lehetséges. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 9, 14 fok, majd 15 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 25 fok körül, majd 25, 30 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék nem várható. Mozi Szolnok Vörös Csillag: A házi1985. JÚLIUS 2. KEDD OTTÓ NAPJA A MALÉV új egyenruháit Pierre Cardin modelljei alapján Magyarországon készítik. A szolnoki Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezetben varrták korábban a férfi nyári nadrágokat és most a téli öltönyöket is. A jó minőségű munkával elégedett a Hungarotex márkázott termékek osztályának átvevője, Réti Mihály, aki a 600 öltöny mindegyikének ellenőrizte szabását Újabb táborok nyíltak Zalai fiatalok szépítik Szolnokot buli folytatódik (ül. helyáron. 16.30, 18.30 és 20.30 órakor). Tallinn: Androidok lázadása (III. helyáron. 19.30-kor). Tisza A-terem: A legyőzhetetlen Vu- tang (14 év. f., m. helyáron, 17 órakor). Széplány ajándékba (14 év. f., m. helyáron. 19 órakor). B-terem: a hid (19 órakor). C-terem: Higgyetek nekem! (17.30 órakor). Reptér: szünnap. Vegyiművek: szünnap. Széchenyi: szünnap. Szandasző- lős Terv: szünnap. Abádszaiók Petőfi: szünnap. Jászberény Lehel: A cápa (16, in. kiemelt A Tiszavidék Skála áruház él elmí szerosztályán vásárlókat — legalább is azokat, akik kedvelik a hamSZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkő Mihály Szerkesztőség címe: 5001 Szolnok. I. sz. Irodaház TeL: 17-050 Kiadja: Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105. TeL: 17-850. Telex: 13—357 Felelős kiadó: Virágh Iván Szólnék! Nyomda Vállalat 5001 Szolnok. Vörös Csillag út 20. Tel.: 17-130 Felelős vezető: Gembkőtő Béla Szolnok 1985. Július hó 2859 Terjesztő szerv: a Magyar Posta ISSN szám: HU 01330750 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hír lapkéz besítőknét. a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) 'Budapest, V-, József nádor tér L 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással KHI 215-98162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: 1 évre 518 Ft, fél évre 25» Ft. egy hóra: 43 Ft Megjelenik: naponta, vasárnap kivételével. XXXVI. évfolyam 153. szám. 1985. július hó 2. helyáron). Mo-presszó: Péntek 13. Jászapáti Táncsics: szünnap. Karcag Déryné: Rocco és fivérei I—I [. (14. dupla helyáron). Kisújszállás Ady: öt láda aranyrög (Hl. helyáron). Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszent- márton Körös: szünnap. Mezőtúr szabadság: Gyermekrablás Caracasban (14. II. hely áron). Dózsa: szünnap. Rákóczifalva: Rákóczi: szünnap. Tiszaföldvár Táncsics: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: Ládzsák hajnalban (II. hely- áron). Törökszentmiklós Dózsa: Az örökség bajjal jár. Túrkeve Vörös Csillag: Túl nagy rizikó (14, n. helyáron). burgert — meglepetés várta tegnap. Kialakítottak ott egy shop-ot, ahol frissen fogyasztható Skála-tourger készül az éhségüket csillapítani vágyó vevőknek. T otótá jékoztató Harminchét 13+1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők : 13 plusz 1 találatos szelvény 37 darab, nyereményük egyenként 104 516 forint; 13 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 69 055 forint; 12 találatos szelvény 1496 db, nyereményük egyenként 1754 forint; 11 találatos szelvény 17 363 db, nyereményük egyenként 151 forint; 10 találatos szelvény 117181 db, nyereményük egyenként 34 for irr. 007 jelenti Ütközés figyelmetlenség miatt Jászapáti külterületén Kálmán László 46 éves gépkocsivezető, helyi lakos személygépkocsijával áttért az úttest baloldalára és ott összeütközött Scuhivampl József 49 éves esztergályos, taksonyi lakos vele szemben közlékedő személygépkocsijával. A vétlen személy- gépkocsi vezetője meghalt, Kálmán László életveszélyes sérülést szenvedett. A vizsgálat . eddigi adatai szerint a balesetet okozó gépkocsivezető figyelmetlenül vezetett. A Zala megyei KISZ Bizottság és a szolnoki Közterületfenntartó {intézmény szerződést kötöttek környezetvédelmi építőtábor rendezésére. A szerződés értelmében júliusban Szolnokon, kétszer kéthetes turnusban 30—30 zalai fiatal segíti társadalmi munkában városunk szépítését. JA kertészeti és parkfenntartási munkát végző ifjak első csoportja vasárnap megérkezett Szolnokra, elhelyezkedett a tiszaligeti KISZ-tá_ borban, amely két hétig lesz otthonuk. Tegnap már munkához is láttak a városban. A kereskedelmi és venNyereménvbetéikönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár tegnap Balatonszéplak- felsőni rendezte meg a nyere- ményibetéitikönyvek 1985. II. negyedévi sorsolását Mindazok az 1985. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három Számjegye (szlámvégzödése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1985. II. negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. 125/25; 157/100; 220/25; 229/50; 274/100; 389, 50; 408/25; 419/50; 459/25; 487/25; 523/50; 657/25; 684/25; 696/250; 697/25; 708/25; 723/50; 807/25; 932/25; 933/25. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet július 18-tól fizeti ki. déglátóipari szakmát tanuló 16 lány és 27 fiú ugyancsak ■ tábornyitásra- érkezett tegnap Szolnokra, nekik a 633- as Szakmunkásképző Intézet leánykollégiuma és a 605- ös kollégiuma adott szállást. Közművelődési táboruk célja, hogy felvázolja a szabadidő eltöltésének helyes modelljét, közéletiségre neveljen, gondolatokat ébresszen a KISZ-ben végzendő kulturális munka tervezésével és lebonyolításával kapcsolatban. Mindezekhez segítségül, megismerkednek a város közművelődési lehetőségeivel, erre egy hét áll rendelkezésükre. Szászbereknél Két napra lezárják a 32. utat A MÁV Miskolci Igazgatósága a Szászbereknél ideiglenesen kialakított közúti-vasúti útátjárót véglegesíti. A vágányszint és irányszabályozás, valamint a burkoló elemek elhelyezése miatt — a Közúti Igazgatóság engedélyével, — ma reggel 6 órától holnap 18 óráig teljes szélességében lezárják a 32_es, hatvan— szolnoki főutat az Ujszász— Vámosgyörk vasútvonal szintbeni kereszteződése előtt. A Szászberek vasútállomás felőli oldalon terelik el a járműforgalmat a kétirányú közlekedésre alkalmas, aszfaltburkolattal ellátott terelőútra. A közlekedés zavartalanságára és biztonságára jelzőőrök ügyelnek mindkét irányból. iHirek I Ösztönzők brigádoknak A brigádmunka tartalmának javítására minden évben új módszereket igyekeznek keresni a Tisza Cipőgyárban. Arra törekszenek, hogy az évközi értékelés és jutalmazás során hathatósabb legyen a differenciálás. Aki többet vállal a munkaverseny-feladatok teljesítéséből, a mozgóbérből is nagyobb arányban részesüljön. Ösztönzik a komplex brigádok létrehozását is. Egyre jobban élnek azzal a lehetőséggel, hogy egy-egy fontos vállalati feladatra munkásokból és műszaki értelmiségiekből álló brigád jöjjön létre, s az adott munkát a tervezéstől a megvalósitásig vigye végig. A TITÁSZ szolnoki városi kirendeltsége feszültség alá helyezte a Keskeny János út—Csokonai út között — a benzinkút mögött — áthelyezett 1 ikV-os kisfeszültségű hálózatot valamint a Fazekas Mihály u. 25. számú ház előtt lefektetett 1 kV-os földkábelt. — NEM HALADT a tervezett ütemnek megfelelően a szolnoki felszíni vízműnél az alumíniumszulfát nedves tárolók hibáinak javítása, ezért a Víz- és Csatornamű Vállalattal egyeztetve a Mélyépterv vette át az Ovibertől a hátralévő munkát. Az új javítási technológiával várhatóan október végére befejezik a vállalt feladatot. — NAGY FIGYELMET fordít a kiképzésére az MHSZ vezetősége a honvédelmi kluboknál működő tartalékos szakosztályokban. Mozgósításukra a június 29- én Verpeléien, a helyőrségi lőtéren megtartott hadi géppisztoly- és pisztolyilövésizet- re is 280 résztvevő utazott klub j árkiból. — MEGKEZDŐDÖTT az új művelődési ház építése Jászapátin, Makovecz Imre Ybl-díjas építész tervei alapján. A nagyterem oszlopsora alatt, a kedvezőtlen talajviszonyok miatt talajcserét alkalmaztak, a további munkát már hagyományosan folytatják a helyi Költségvetési Üzem dolgozói. — A DÓZSA Gyalogos Tiszti Iskolán 1950 szeptember 26-án avatott tisztek 35 éves találkozóját 1985. október 5-én 16 órai kezdettel tartják Budapesten. A találkozóra várják a volt növendékeiket, párán csnakaifcat, tanáraikat és családjukat. A részvételt levélben, a résztvevők száma és pontos cím feltüntetésével augusztus 29-ig kenik közölni az MN HÁVP 1885 Budapest. Postafiók: 25. címre. — TELT HÁZAT vonzott a napokban a kunszentmártoni BNV—Áfész—Uniszöv ifjúsági és munkás,klub rendezvénye a művelődési központba. Szabó Lászlót, a televízió Kék fény című műsorának népszerű műsorvezetőjét hívták vendégül, aki a műsor készítésével ismertette meg az érdeklődőiket és friss bűneseteikről is tájékoztatta őket,. AZ ORSZÁGOS MEGJELENÉS ELŐTT ! Egy megszállott professzor titokzatos találmánya. Feszült cselekményü sei-fi történet. Július 4-én és 5-én 1 /2 6-kor is tartunk előadást! A Magyar Színkör társulata a hét végén Szolnokon szerepelt, Arisztophanes Lysistrate színművét adták elő — A nők diadala -eí mmel. A pikánsnak hirdetett előadásra borsos árort lehetett jegyet kapni. Hogy megérte-e ...? — mindenkinek, aki látta, magának kell eldöntenie. Képünkön az elődás egyik mozgalmas jelenete Fotó; N. Zs. Kényszerszünet után az Edda Művek újra ,,termel”. Az elmúlt héten Szolnokon is bemutatkozott az új felállású együttes, amelyben a régi tagok közül csak Pataki Attila és Fortuna László maradt. Az új tagokat olyan szerencsés kézzel válogatták maguk mellé, hogy fellépésük a régi sikerek hangulatát tudta adni. Felvételünkön a koncert egyik forró pillanata. Fotó; Hargitai A meglepetés: Skéla-burger