Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 24. Gyászhfrek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk^ az ismerősökkel és a volt' munkatársakkal, hogy ID. LUDVIGH LÁSZLÓ AÉV-nyugdíjas életének 69. évében hirtelen elhunyt. Temetése időpontjáról külön értesítéssel leszünk. Gyászoló család. Szolnok. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem. drága édesanyánk, imádott leányom, FARKAS ANTALNÉT született Kelemen Éva ny. BM-dolgozó, hosszas betegség után elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása 1985. július 26-án (pénteken) 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr áti temetőben. A gyászoló férje, gyermekei és édesanyja, Szolnok. A Mezőtúri Városi Tanács és a gyászoló család fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy KÖVACS ISTVÁN sportfelügyelő július 20-án, életének 59. évében rövid betegség után váratlanul elhunyt. Munkáját közel négy évtizeden át — erőt és fáradságot nem kímélve — a város sportjának szolgálatába állította. Mint sportvezető és a városi munkásőr alakulat egyik alapítója, felelősséggel, nagy munkabírással végezte feladatait. Kiemelkedő munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Temetése 1985. július 25-én du. 16 órakor a mezőtúri felsőrészi temetőben lesz. Az elhunytat Mezőtúr Város Tanácsa saját halottjának tekinti. Mezőtúr Város Tanácsa, gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, ÖZV. TÓTH GYÖRGYNÉ 76. évében hirtelen elhunyt. Temetése 1985. július 25-én H órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló családja, Szolnok. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR LASZLÓNÉ — Szolnok, Madách út 1/18. szám alatti lakos — hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 25-én 15 órakor lesz a kőtelki temetőben. Gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a rokonoknak. az ismerősöknek, a szomszédoknak, akik édesapánk, nagyapánk,dédapánk, ZSÁK GYULA MAV-nyugdíjas temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a rokonainak, a szomszédainak, az ismerőseinek, hogy szeretett hozzátartozónk', BANYAI LAJOSNÉ született Nagy Irén. rubin- diplomás óvónő temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, a gyászoló család, Mezőtúr. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, az ismerősöknek, a jó szomszédoknak, a Rákóczi Tsz vezetőinek, a munkatársaknak, a VI. pártalapszervezetnek, akik HORVATH VENDEL temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a Szolnok megyei AÉV összes dolgozójának a szajoli Általános Iskola dolgozóinak, 1. osztályának* a szolnoki 633. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola II/d. osztályának, a MÁV szajoli dolgozóinak, a rokonoknak, a barátoknak, az ismerősöknek, akik szeretett férjem, apánk, BÁLINT ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. mély gyászunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szajol. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, a szomszédoknak, az ismerősöknek. a volt munkatársaknak, a szolnoki Szociális Otthon vezetőségének és nővéreinek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, HORVATH JANOS temetésén részt vettek, együttérző szavaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Ti- szapüspöki. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. az ismerősöknek, a szomszédoknak, a Rákóczi Tsz 2. sz. Iroda dolgozóinak, a munkatársaknak!, akik szerető férjem, édesapánk, nagyapánk. ID. VARCZAG GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Rákóczifalva. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapám. LÉVAI JANOS temetésén megjelentek1, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család, Szeged. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Szolnoki Papírgyár számviteli osztálya, a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti és oktatási osztálya dolgozóinak, akik drága halottunk, a felejthetetlen feleség. a pótolhatatlan édesanya, a gondos nagymama, DIENES LAJOSNÉ született Tasi Katalin temetésén résztvettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, gyászunkban velünk osztoztak. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN CSERKESZÖLÖN családi ház eladó. Érdeklődni ni. Keresztdűlő 6. Harongozó. (8046) __________ A ZONNAL beköltözhető kis családi ház eladó. Jászberény, Rácz út 24. (7951) TISZATENYÖN, 70 %-ban kész OTP-s, padlásszobás családi ház. üzlethelyiséggel áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni : Tiszatenyő, Ady E. út 15. inden nap 18 órá1. (7860)____________ 3 szobás öröklakás garázzsal eladó. Érdeklődni : Szolnok, Balogh Adám út 3. 1/3. 17 óra után. Kováts.__(H.__1736)___ N AGYKÖRŰBEN, a Tisza-parton 575 négyszögöl kukoricával bevetett terület eladó. Érdeklődni: Szolnok. Gorkij út 23. 17 órától. (H. 1737)______________ F ARMOSI másfél holdas szőlő az Aranyos dűlőben eladó. Alattyán Szabadság tér 2. (H. 1725) ELADÓ Zagyvára néző másfél szobás, loggiás, összkomfortos, öröklakás. Érdeklődni: 17 óra után Szolnpk. Kun Béla krt. 5. I1I/9. (H. 1929)___________________ CSALÁDI ház nagy keTttel a Strand mellett eladó. Jászapáti. Hunyadi út 24. (8099)_____________ H OLT-TISZANAL vízparti telket veszek vagy cserélek. Eger környékire vagy galyatetőire. Marján Sándor Eger. Vörösmarty út 32. Tel.: 13-404. (789ÍÓ SZOLNOK. Törteli út 8. szám alatt eladó 507 négyszögöl kert, állattartásra, kertészkedésre alkalmas, lekeritve. Érdeklődni: Szolnok, Gyufa út 10. délutáni órákban. (7281)__________________ GARÁZS eladó. Karcag városközpontban. Érdeklőin!: Karcag, Lőwy S. út 1. Hl. lépcsőház, in/9. (7976) KÉT családnak is megfelelő fürdőszobás, családi ház, nagy kerttel eladó. Kunszentmárton, Sallai út 13 /a. Érdeklődni egész nap. (7676)__________________ ELADÓ Jászberény külterületén gazdálkodásra kiválóan alkalmas tanya. A fedett épületrészek nagysága 400 m*. Ebből központi fűtéssel üzemel i00 ma, a többi hagyományosan fűthető. Külön lakóépület is van. Érdeklődni: Jászberény, Dárdás út 14/a. (H 1753) TÖRÖKSZENTMIK- LÖS, Ady E. út 18. sz. alatti két szoba, konyhás. kertes, családi ház 883 m^ telekkel szabadkézből tehermentesen eladó, csere esetén másfél szobás vagy garzon lakás is számításba jöhet. Ar minden vonatkozásban megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a helyszínen, ha az eredménytelen lenne. akkor Szolnok, 15-399-es tel 5t onszá- mon. (H. 1727) ELADÖ háromszintes, szövetkezeti lakás 2,5 4- 1,5 szoba. Szolnok. Sarló út 20. (H. 1700) NÉGYSZOBAS. 2 fürdőszobás, tetőtér- beépítéses, gáz-központi fűtéses családi ház garázzsal eladó. Szolnok, Radnóti út 36. (H. 1750) NÉGYSZOBAS. kertes, családi ház, melléképülettel, garázzsal. Szolnok legszebb részén eladó, a városközponthoz közel. Közületnek is alkalmas. Érdeklődni „őszi költözés” jeligére a kiadóba. __(8040)________ K UNS ZENTM AKTON központjában, Dózsa Gy. út 13. sz. alatt, kertes, családi ház eladó. Érdeklődni ugyanott. Szabó Józseíné. (7854)________ ____ T ISZAFÜREDEN. a Kiss Pál út 9. szám alatti ház sürgősen e La dó. Érdeklődni: Szabó Lajos. Abád- szalók. Alkotmány út 61/1. szám alatt. (7688)__________________ FARMOSI Muszáiy szőlő zártkertben, egymáshoz közel. 1000—1000 négyszögöl szőlő eladó. Vasúthoz, mű úthoz közel. Strand 2 km-re. Érdeklődni : Farmos, Muszáiy 7. szám alatt. (8120) ________ J ÁSZBERÉNYBEN, Bajcsy út 16. szám alatt, azonnal beköltözhető 3 nagyszobás ház, építési telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. (8149)__________ A B ADSZ ALÖKON üdülőtelek eladó az Arany János út 49. szám, alatt. Érdek- lődni helyben. (7894) ZAGYVARÉKAS, Petőfi út 18. alatti, családi ház eladó. Érdeklődni: Egység út 5. (H. 1732) KÉTSZOBÁS- családi ház eladó vagy elcserélhető megegyezéssel, 1,5 vagy kétszobás lakásra I: emeletig. Érdeklődni: Szolnok. Harmat u. 4. (H, 1733)_ 900 négyszögöl szőlő eladó. Tiszaföldvár, Ökincsem első 37., Kasztelné.__(8121) K ISÜJSZALIASON, a Győri út 13. számú házrész eladó. (8068)__________________ MÁSFÉL szobás, kertes, családi ház eladó. Rákóczifalva, Vörös Hadsereg út 56.__(7906)_____________ Z AGYVARÉKASON, a Rákóczi út 42. számú családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (7905) A SZAJOLI vasúti felüljárónál, a 4-es út mellett, a Tisza- parti mentesített részen saját tulajdonú, jó minőségű, művelés alatt álló 525 négyszögöl föld eladó — részben gyümölcsfákkal, októberi átadással. Érdeklődni egész nap. Szolnok, Rozmaring út 18. Hegedűs. (7722)__________________ Közvetlenül Csepel mellett 200 négyszögöl üres telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Gyöngyvirág út 23. (7879)__________________ ELADÓ 2 szobás, családi ház. Szolnok, Mester út 5. Érdeklődni: Szolnok. Szondy út 21. (7876) __________________ S ZOLNOK, Kiss János út 78. szám alatti 400 négyszögöl belső telek eladó. Érdeklődni: Ag út 2. Hétköznap 19 órától. (7451)_________ k étszobás, otp-s lakásunkat elcserélném rákóczifalvai családi házra. Szolnok, Orosz Gy. út 3. VI/26. 18—20 óráig- (H. 1757)_________ 1 40 m3-es, tetőtér- beépítéses lakás eladó. Kétszobás lakást — a Széchenyi kivételével — beszámítunk. Érdeklődni: egész nap Szolnok, Tompa M. út 14. n/3. Szekeres Pál. (H. 1796)______________ J ó állapotban levő ctsaHádi ■ ház telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Cím: Mezőtúr, Fóti út 35. Érdeklődni lehet egész nap: Gál Béla. Szajol. Fő út 70/a. (7467)___________ ELADÓ Szolnokon kétszobás, kon y hás, előszobás. fürdőszobás — 120 literes vízmelegítő, 3 villany hőtárolós fűtőtesttel, 6 V/db — nagy kerttel, családi ház. Megtekinthető minden nap, Szolnok, Gutenberg tér 16. özv. Juhász I-mre. (7427) 3 szobás, központi fűtéses, kertes, családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen egész nap. Tószeg. Deák F. út 20. szóm alatt. (81061)__________________ KUNSZENTM ARTO NB AN, a Felszabadulás út 12. szám alatti, 2 család részére is alkalmas családi ház eladó, 310 négyszögöl telekkel. (678) _________ J ÁSZBERÉNY központjában kertes társasházban 2 és fél szoba hallos földszinti lakás eladó. Műhely vagy garázs van. Székely Mihály U. 1. (7944)__________ J ÁSZBERÉNY központjában 2 szoba 4- ebédlő, garázsos összkomfortos családi ház eladó. Alkot- mány út 4. (7940) 250 négyszögöl telken, 2 szoba összkomfortos családi ház. gazdasági épületekkel Abonyban eladó. Érdeklődni: Abony, Szolnoki út 115. Brezvai. (H. 1710) SZOLNOKON, a Kertvárosban befejezés előtt álló, tetőtér-beépítés es ház eladó — lakáscserével is. Telefon: 14-213, este. (7325) TÖRÖKSZENT- MIKLÓS, V örösm arty út 67. szóm alatti 'kétszobás, kertes családi ház fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni a helyszínen naponta 17 órától. (7839) KÉTSZOBÁS családi ház azonnali beköltözéssel eladó. TÖ- rökszentmiklós. Erdős Imre út 43. (7637) CSALÁDI ház eladó, vagy szövetkezeti lakásra cserélem. Tö- rökszentmiklós. Táncsics út 25. (7838) AZONNAL beköltözhető 3 szobás, gázfűtéses. családi ház a városközpontban, 130 négyszögöl telekkel, melléképülettel eladó. Szolnok. Rákóczi út 22. szám. Érdeklődni: hétközben 17 óra után. Szolnok, Dobó I. út 6. Tóth __(7327)_______ V ÁROSKÖZPONTBAN régi családi ház eladó nagy portával. Érdeklődni a helyszínen Törökszent- miklós, Mező Imre út 18. minden vasárnap 14—16 óráig (7801)__________________ K ÉTSZOBÁS családi ház eladó. Érdeklődni : szombat délután és vasárnap egész nap. Törökszentmík- lós, Hock J. út 29. (7785)_________________ T ISZAPÜSPÖKI zártkert 250 négyszögöl telek kis házzal eladó. Érdeklődni : Túróczi Ferenc, Tiszapüspöki. Vörösmarty út 7, (7840)__ E LADÖ 3 szobás, kertes, családi ház Szolnok-Szandasző- lős, Kosztolányi u. 15. Tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni 17 óra után. ELADÓ 2,5 szobás kertes, központi fűtéses családi náz 1200 m2 kerttel és gyümölcsössel. Cibakháza. öregszőlő. 18. özv. Magyar Lászlóné. (H. 1414) ELADÓ Szolnok, Mátyás kir. út 5. II/7. szám alatti lakás készpénzért. Érdeklődni : dr. Kalász Anikó, Szolnok, Arany János u. 16., telefon: 11-661. (7805‘ SZOLNOKON az Ipar út 9. szám alatti családi ház, melléképületekkel, 154 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Ipar út 11. szám alatt. (7149)___________ K UNSZENTMAR. TONBAN, a Killián lakótelepen 2 szobás lakások eladók. Érdeklődni az OTP kunszentmártoni fiókjánál. (7466)__ J ÁSZÁROKSZAL- LÁSON befejezés előtt álló, de lakhatási engedély van, ötszobás, két fürdőszobás garázs, pince — a központban eladó. Műhelynek, üzletnek alkalmas. Érdeklődni: Széchenyi út 18. szám alatt. (7877) TISZAIGAR belterületén, a tiszafüredi mű út mellett 12® négyszögöl beépíthető telek eladó. Belőle : 250 négyszögöl jó karban levő szőlő, a többi príma szántó. Buszváró közel, vízvezeték a telken belül. Érdeklődni: Tiszaörs, Kossuth út 55. Huteráék. (8064i) ____________ E LADÖ Öcsöd központjában 360 négyszögöl telken, 2 szobás, üzlethelyiséges ház, gazdasági épületekkel. Érdeklődni : özv. Rácz Ferencné, Táncsics M. út 1. Öcsöd. 5451. (8048)___________ J ASZAPATIN. a Petőfi úton társasházi lakások eladók. Érdeklődni lehet az OTP jászapáti fiókjánál. (8130) GÉPJÁRMŰ ELADÓ 13 éves VW —1300-as bontásra vagy felújításra, valamint 45 mm-es száraz tölgy palló, lépcsőnek. Szanda- szőlős Sport út 42 (71278)__________________ ÖREG VoLskwagen, 350-es Jáwa eladó. Szolnok. Botond út 40. (7279)_____________ PM-es Trabant Special friss műszakival eladó. Török szentmiklös. Kossuth út 310. Búzás. (7870)__________ U Y-os Trabant Special eladó. Török- szentmiklós. Ifjúság Út 22. Mező, (7777) * 16 350-es Czetka Jáwa motorkerékpár eladó. Szolnpk, Kert út 25. Érdeklődni: 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (H. 1745)______ ÜJ. 5 ajtós 106-os ezüst metál színű Opel Diesel eladó. Átírható. Érdeklődni : Szolnok. Gerle út 11. IU/3. __(H. 1676) U G-s frsz.-u. jó állapotban lévő 1200-as Lada eladó. Fegyvernek, Felszabadulás út 61. (7468) UY-s Skoda, S—100- as eladó. Érdeklődni Zagyvarékas. Fürst S. út 15.. minden nap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. (7422) VENNÉK 10 000 kp- Ft 4- 4000 Ft havi részletre, csukott vagy nyitott tehergépkocsit 0,8 tonnástól. „Sürgősen” jeligére a kiadóba. (7728)___________ J ö állapotban levő Babetta kismotor eladó. Törökszentmiklós. Tópart ut__25. J Ö állapotban, levő TE-s Wartburg Tourist eladó. Abony, Berzsenyi út 1/ih Lőrirtczy. 17 óra után. (H. 1754) PT frsz-u. Lada 1500-as 1988-ig érvényes műszakival sürgősen eladó. (7798)__________________ ÜJ zárt Zsuk 0 km- rei eladó. Cserkesző- lő. Tatár dűlő 6. (7797)__________________ ELADÓ friss műszakival IY-Ovs rendszámú fehér Zsiguli Tiszaföldvár. Retek út 13., érdeklődni: 17 órától. (78110)_____ N ÉGYHENGERES Csepel Diesel motor szivattyúval eladó. Érdeklődni: Török - szentmiklós. Corvin Ottó út 4. (7ffl0) KARAMBOLOZOTT 1200-as Zsiguli sürgősen eladó. Érdeklődni: Törökszén tmiklós. Corvin Ottó út 4, sz. (7799) TG frsz-u. 2 évig használt frissen műszakizott Trabant Combi eladó. Kazán olcsón eladó. 2 évig használt 3500 Ft eladó, Tiszaföldvár Mezőtúr. Tolbuhin út 62., Nagy Lajos. (7787) UD-s Wartburg szétszedett állapotban vonóhoroggal, jó állapotú alkatrészekkel, egyben vagy külön is eladó. Ugyanitt Wartburg seb ess ég vá ltó-alkatrészek és felsőka- rosszéria-elemek is, esetleg felső sérült Karosszériát vennék. Martfű, Szabó Pál út 4. (7150)__________. 3 éves ARO 4x2 D friss műszaki vizsgával eladó. Jászberény», Faiskola út 23. (4566)_____________ 1 0 éves S-nlOO-as Skoda és egy fixes IFA pótkocsival eladó. Törökszentmik- lós, Karancs út 21. (7885) _______________ U H frsz.-ú 1200-as Lada eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap egész nap. Tiszaföldvár. Hársfa út 17. (7773)_________ E LADÓ 2 db vizsgázott Zastava, 1 db vizsga nélküli, valamint komplett motor és egyéb alkatrészek. Csere is érdekel (S—100. vagy kis Polski). Mező- berény. Kismester út 6/b. (7878) ________ S IMSON Schwalbe eladó. Törökszent- miklós, Vörös Had- sereg út 80. (7968) FL-es 1200-as Zsiguli eladó. Pusztamonostor. Rákóczi út 62. Érdeklődni minden nap, vasárnap kivételével. (8062) ___ F IAT 500-as új gumikkal olcsón eLadó. Trabant, ez évig műszakizott 10 000 Ft-ért eladó. Tisza- nána Petőfi út 9. (8148)__________________ V OLKSWAGEN Passat. 3 ajtós, áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni: Jászladén y. Széchenyi út 13. (H. 1436) adas-vétel ÜJ zsalus ajtó 2x90- es eladó. Bíró, Szolnok, Achim út 38. SAJÁT készítésű négykerekű kis traktor, külön pótkocsival eladó. Tö- rökszentmiklós, Birtok: Béla út 9., 17 óra után. (7784) 2 és fél éves csikó eladó vagy öregebb lóért elcserélhető. Érdeklődni: Cserkeszőlő, m. kereszt- dűlő 14. szám alatt, Csipái Imre. (7852) HAROMHÖNAPöS bernáthegyi kölykök, Hungária Champion apától eladók. Cím: Koroknál Sándor, 5310 Kisújszállás. Balassi B. út 9. (Benzinkút mögött.) (7977)_______ E LADÓ ZX 81 kB tárolóval, tartozékaival. Érdeklődni: Jó- zsef A. út 27. III/22. 600 kéve nád eladó. /Érdeklőim egész nap: Szolnok, Perc út 25. (8159) VÁMKEZELT SHARP 1607 számológép eladó. „Közvetítésért jutalékot fizetek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1735)______________ K ÜLÖNBÖZŐ méretű boros hordók, prés, daráló, taliga eladó. Szolnok. Csokonai út 86. Tasi. (H. 1740) SÖTÉT, új állapotban levő hálószobabútor. 3 ajtós szekrénnyel, olcsón eladó. Szolnok. Tulipán út 13. (H. 1739) VADÁSZGÖRÉNYEK eladók. Kisújszállás. Vöröstüzér út_39._ (7848) ABÁDSZALÖK központjában két hé* lyiséges. panelokból álló árusító pavilon eladó. Megegyezés szerint a helyszínre szállítom. Érdeklődni: Egyek, Tisza út 6. Telefon 2. 'esti órákban)._ (8066)__ R ÖNISCH márkájú, alig használt pianino eladó. Szolnok. Kun B. krt. 3. IV/10. (7757) KITŰNŐ minősítésű kantól gyönyört törzskönyvezett íi szetter kiskutyák kaphatók és előjegyezhetek. Felsőszőlő úti Kennelber kanommal fedeztetést vállalok. Érdeklődni: Süveges Zoltán. Kenderes, Felsőszőlő 6. szám (7572) TÖRZSKÖNYVEZETT. fülbet etovál fekete zsinóres pu- likölykök eladók Törökszentmiklós, Arany J. út 33. (7745) Dolgozókat alkalmazunk A Szolnok megyei Földhivatal felvételre keres üzemi konyhai alkalmazottat és hivatalsegédet kapcsolt munkakörbe, jelentkezés Szolnok, József A. út 46. II. em. 33. <7795) Szolnok Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat felvételre keres gépkocsikísérőket. Bérezés az 1983. ABMH sz. rendelet értelmében. Jelentkezés: tervüzemgazdasági és munkaügyi osztályunkon. Szolnok. Beloiannisz út 6. szám. (8152) A dolgozók Ruhaipari Szakközépiskolája az 1985—86-os tanévben is indít I. osztályt. Jelentkezés Szolnok, Petőfi út I. sz. titkárság. (7927) Műanyag terméket gyártó üzemünkbe női betanított munkásokat alkalmazunk, egyműsza- kos munkarendbe. Szakállas— Törökszentmiklós—Szolnok útvonalon saját autóbusszal szállítjuk dolgozóinkat. jelentkezntJc- het: Szolnok. Véső út 20. Alföldi Szilikátipari Vállalat. (7835) Az Építőipari Szállítási Vállalat miskolci szállítási üzemegység szolnoki kirendeltsége azonnali belépéssel felvesz gépjárművezető. autó-motorszerelő, karosz- szérialakatos, betanított munkás munkakörbe férfi munkavállalókat. Jelentkezés személyesen: 3. sz. ÉPFU kirendeltsége. Szolnok, Tószegi út 2. sz. (H. 1719) Az AUTÓKER szolnoki fiókja szakképzett pénztárost keres azonnali belépéssel, jelentkezni lehet: Szolnok, Beloiannisz út 22. sz. alatt. (H. 1720) RADIÖALLOMAs (Besenyszögi út) alkalmaz 45 éves korig egészséges, büntetlen előéletű, 8. ált. isk. végzettségű dolgozókat polgári fegyveres őr munkakörben. Jelentkezés személyesen munkanapokon 15.00 óráig. (H. 1721) A DÉLALFÖLDI PINCEGAZDASÁG KERESKEDELMI ELOSZTÓ RAKTARA, KISÜJSZALLAS, PILLANGÓ U 15. felvételre keres középiskolai végzettséggel és személygépkocsival rendelkező munkavállalót üzletkötői munkakör betöltésére. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet; a fenti címen a telep vezetőjénél. (7813) A SZOLNOK MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT felvételre keres központi árurakitárába raktárvezető helyettest. Bérezés: az 1983. ABMH, számú rendeletben foglaltak értelmében. Jelentkezés: tervüzemgazdasági és munkaügyi osztályunkon, Szolnok. Beloiannisz u. 6. szám. (7794) Budapesti Vegyipari Gépgyár (Bp., X. Gyömrői út 76—80.) felvételt hirdet öntödéjébe: kazánformázó és éjszakai rámoló munkakör betöltésére. Jó kereseti lehetőséget, vidékieknek IBUSZ-Jakást biztosítunk. Felveszünk továbbá öntödébe segédmunkásokat és betanított munkásokat. Részükre szükség esetén munkásszállást. biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti és Szociális főosztályán személyesen vagy a 271- 924-es telefonon. A munkahely a METRO Kőbánya—Kispest végvégállomása mellett van. (7163) A MÁV VILLÁM OS FŐNÖKSÉGE Szajol, felvételre keres fiatal szakmunkásokat Szajol és Üj- szász telephelyre. Kezdő órabér: 21,50 Ft. Feltételek: 18. életév betöltése, villamosipari vagy vasipari szakma. Jelentkezni le* bet: Szajol. MÁV Villamos Vonalfőnökség vezetőjénél. (H. 1696) SZMT VASIPARI VALLALAT gyártó- és karbantartó üzem, Szolnok. Bercsényi út 3. sz. Felvesz: marós, esztergályos, vízvezeték-szerelő, fűtésszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés sz üzemvezetőnél. (H. 1698) A SZOLNOKI TÜZOLTÖPA- RANCSNOKSAG 30 év alatti, katonai szolgálatot teljesített fiatalok részére felvételt hirdet gépjárművezetői és beosztott tűzoltói beosztásba. Felvételi követelmények: legalább 8 általános iskolai végzettség (előnyben közép-, illetve szakmunkás- képző iskolát végzettek), feddhetetlen előélet, gépjárművezetői beosztásba hivatásos vezetői engedély. Jelentkezés: a Szolnoki Városi Tüzoltóparancsnek- ságon, Szolnok, József A. út 14. sz. (H. 1697) Gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt alkalmazunk. Jelentkezni lehet: Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat Szolnok, III. sz. Irodaház. Ság- vári krt. 32. XIV. em. 24. Telefon: 18-881/363 mellék, személyzeti osztály. (H. 1641) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VlZMÜ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT központja felvételre keres éjjeliőrt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth Lajos út 5., igazgatási és jogi osztály. (7834) A MŰSZERIPARI SZÖVETKEZET, JÁSZBERÉNY, TÁNCSICS MIHÁLY U. 11. felvesz háztartási gépjavító, rádió-tévé-javító szakmunkásokat. Munkakezdés: azonnal, munkadíjazás: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Műszeripari Szövetkezet munkaügyi előadójánál. (7842) A Középtiszai Állami Gazdaság növénytermesztő szakembereket keres egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, központi, illetve kerületi állományba. Lakás biztosított. Fizetés a 25/1983. XII. 29. MÉM rendelet alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában a személyzeti vezetőnél. Levélcím 5340 Kunhegyes, Szabadság tél 9—10. (7650) A JÁSZBERÉNYI VÁROSI TANÁCS felvételt hirdet városgazdálkodási vállalat igazgatói munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség. Bérezés kollektív szerződés szerint. A jelentkezéseket kérjük írásban vagy személyesen benyújtani július 31-i? az alábbi címre: városi tanács vb városgazdálkodási osztály vezetője Jászberény, Lehel vezér tér 18. (7841) A Szolnoki Papírgyár felvesz középiskolai végzettséggel anyagbeszerzőt, műszaki anyagraktárost, raktári anyagnyilvántartót. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezési PV anyagellátási osztály Szolnok, Vörös Hadsereg u. I—12, (H 1685) A Szolnoki Erdészeti üzem felvételre keres mezőgazdasági gépszerelőt, műhelygépkocsira jogosítvánnyal rendelkező szerelőt, néhézgépkezelőt. Szajoli telephellyel buszvezetőt (D kát szükséges). Jelentkezni lehet: Szolnok, Szép u. 17. Tel.: 18-261. (7520) A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ azonnali belépéssel alkalmaz anyag- könyvelőt. Jelentkezni lehet a gazdasági ■ hivatalban, Szolnok, Táncsics M. út 15. (7826) KUNSÁG FÜSZÉRT-FIOK KARCAG érettségizett fiatalokat kocsikísérőnek alkalmaz. (8166) A SZOLNOKI NYOMDA VÁLLALAT felvételre keres finommechanikai műszerészt vagy lakatost. betanított köszörűst, tmk-segédmunkást. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28. szám, munkaügy. (7884) EGYESÜLT JÁSZSÁGI AFÉS2 üzletkötőt keres megyén belüli és kívüli területre, főleg iparcikk szakmában. A jelentkezők bővebb felvilágosítást az áfésa kereskedelmi főosztályán kapnak: Jászberény, Ady E. u. 22 alatt. (8163) Hirdetmény július— Jfí!1“' augusztusban már 3000 forintért, 5/4 colos csővel, 10 méter mélységig, minden további méter 50 Ft! Minden anyag hozzá- adásával (cső, szűrő, pumpa). Jótállás: 2 év. Levélcím: Sánta Béla kisiparos, 87ej ed, 6723 Murányi út 2/a. 15. Telefon: 02 51-239. (6767.) Felhívjuk Szolnok váró! és Szajol község lakóinál figyelmét, hogy 1985. július 20—30. közötti időszakban, í késő délutáni és a kora haj. nali órákban a város, illetve a község belterületén éí az árterületeken szúnyogir. tást hajtunk végre, meleg, ködképzéssel, illetve perme. tezéssel. A hatás fokotzási érdekében kérjük a lakosságot, hogy ezzel egyidejűiéi a szúnyogirtást a lakásaik, ban is végezzék el. Hortobágyi Állami Gazdaság Kör. nyezetvédelmi Üzeme, (79(54;