Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
1985. JÚLIUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből A szavanna fia A francia filmgyártás nagy öregje, Yves Allégret 78 évesen új filmet forgatott, A szavanna fiát. Az idős művész személye és életműve jól ismert a kamaszkoron túllépett moziba járó közönség előtt. Renoir és Fejős Pál asszisztense volt. 1941-bén rendezte első játékfilmjét, amelyet számos sikeres munkája követett, pl. az 1963-ban forgatott Germinál. A sízavanna fia valamelyest a Maugli-történet „át- érzése”, de nagy szakmai biztonsággal készített, látványos, szórakoztató film. Semmi sem hiányzik belőle, ami az effajta sikerfilmek sajátossága: egzotikum, kaland, vadászat. A főhős Ozowei a fehér gyermek, akit a színes bőrű harcosok találnak meg, nevelnek fel. Nincs felhőtlen gyermekkora a bantuk falujában Ozowei nek, mert, bár számos barátja van, bizalmatlanság vesizi körül, s jó szándékát sűrűn bizonyítani kell. A rendező nem elégedett meg a nem túl eredeti mesével, messzebre igyekszik láttatni. A bennszülött törzsek nem csupán a történet kedvéért hadakoznak egymással, a fehér gyarmatosítók filmbéli jelenléte sem véletlen, hanem háttér ahhoz, hogy -Allégret mondanivalója teljességében érthetővé váljék. Sajnos, A szavanna fia „üzenete” nem hízelgő a „teremtés koronájára”, a vérszomjas oroszlánoknál, az alattomos kígyóknál, mindenféle, fajta nagy és kis vadaknál jobban veszélyes lehet az emberre az ember! A miért fájdalmas kérdése is ott van a filmben Allégret szándéka szerint. Lehetetlen nem megéreznünk a mívesen elbújtatott. napjainkhoz szóló mondanivalót: éljetek egymással békességben, emberek! A nemes gondolatot hordozó alkotási természetfilmnek sem utolsó. Allégret és operatőre mindent tud arról, hogy a szavannák világát csak fényképekről, leírásokból ismerő néző mit akar látni, mi „fogja meg” képzeletét, mi elégíti ki kíváncsiságát. Azt hiszem, ha tizenéves lennék, többször egymás után megnézném a A szavanna fiát, jónéhány természetrajzórával is felér a nem túl nagy igényű, de mindenképpen hasznos, élvezetes, jól „megcsinált” film. — ti — Könyvről könyvre Levendel Júlia: így élt Kosztolányi Dezső Jelentőségéhez mérten mintha kicsit csöndesebben emlékeztünk volna meg Kosztolányi Dezső születésének századik évfordulójáról. Igaz ugyan, hogy a Koszto- lányi-életműnek a legkevésbé van szüksége arra, hogy ünnepi reflektorok csillantsák meg legértékesebb rétegeit; egyszerűen azért, mert Kosztolányi — a szó leghétköznapibb értelmében is — jelenlévő költő. Kötelező „tiszteletkörökre'’ pedig végképp nincs szüksége ennek a hatalmas minden ízében XX. századi életműnek. Hozzáférhető, okos, pontos Kcsztolányi- éJetrajzJra viszont szükség van: éppen ezért jelentette meg a Móra kiadó így élt... sorozatában Levendel Júlia biográfiáját. Levendel Júlia folytatja a sorozat hagyományait: népszerűsítő, elsősorban az ifjúságnak szóló életrajzot írt Kosztolányiról, természetesen monográfusi igénnyel, de egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy leglényegesebb az alkotói pályakép. Amellett, hogy e pálya korrekt rajza jól sikerült a szerzőnek, bőségesen olvashatunk Kosztolányi meghökkentően színes hétköznapjairól, amelyek nélkül emberi* portréja •igencsak hiányos maradt volna. S mert ismeretterjesztő műről van szó: olvashatjuk a legfontosabb versek, regények elemzését is. Kosztolányi-életrajzzal, az életművet elemző munkákkal az évforduló nem kényeztette el az olvasókat a könyvkiadása innen nézve akár hiánypótló műnek is tekinthetjük Levendel Júlia kötetét. — vágner — Eredményhirdetés Veszprémben Különdij Takács Katalinnak Új zenei színfolt Szolnokon Nyári orgonahangversenyek Északnak, egy aranyérem nyomában Hasznos István 1952-ben a magyar vízilabda-válogatott tagjaként olimpiai bajnokságot nyert Helsinkiben. Minden idők legsikeresebb olimpiáján 16 aranyérmet gyűjtöttek sportolóink, így ez az emlék magasan kiemelkedik nemzeti sporttörténetünkből. A közelmúltban a Szolnoki Vízügy SE csapatával vissszatért Hasznos István a 33 év előtti helyszínre. — Milyen emlékek keltek életre a viszontlátás nyomán? — Nehezen ismertem rá Finnország fővárosára; egy csendes szolid kisváros volt 1952-ben és napjainkban egy zaklatott forgalmú, nyüzsgő világváros lett. A különbséget már a kikötőben látni lehetett; valamikor a csendes öbölben amolyan „emberszabású” hajók ringtak a hullámokon, halárusok kínálták frissen portékájukat. Most két hatalmas hajó uralta a kötőt: mindegyikük nyolcemelet magas, gyomrukba 16 szerelvény és néhányszáz autó fért be. Változott az uszoda is, ahol Mexikó ellen 13:4-re és az NSZK ellen 10:0-ra nyertünk. — A falelátókat lebontották, helyükön, a medence szélén — hogy mennyire múlik az idő! — ma már égig érő fenyőfák állnak. A medence a régi, most a fiúk ebben verték meg Finnország válogatottját — miközben én nosztalgiázva a kapu mögött úszkáltam. — Megfordultunk abban a stadionban is, ahol az olimpiai megnyitót tartották'. Hirtelen eszembe villant erről egy kép; emlékszem, a dísztribün előtt úgy elkapott a hév, hogy katonásan vertem a vigyázzmenetet, míg Bene III ökölvívó Európa-baj- nok Tám nem szólt, hogy „ugyan ne spricceljem már össze salakkal a nadrágját!” — A Vízügy SE csapatában játszik a fia is.. Nem vallottak szégyent a srácok? — Az a véleményem, hogy ha a szolnoki gárda pihenten Exkluzív interjú áll ki, bármelyik klubcsapatot, vagy válogatottat megszorítaná a világon. Jól együtt van ez a társaság. Én 26 évesen lettem először válogatott — a fiam most eny- nyi idős, és már 1980 óta tagja a válogatott keretnek. Számunkra egy NDK-s út vagy romániai kiruccanás élmény volt. — a fiam Görögországban, Hollandiában szinte otthonosan mozog. — Térjünk vissza az ’52- es olimpiához. Kiknek a győzelmét szurkolta személyesen végig? — Keleti Ágnesét, Köröndi Margitét, aztán Csermák Jóska 60,34 m-es kalapácsvető eredményének is szemtanúja voltam. Szurkoltam a labdarúgó-döntő utolsó 50 percén is, láttam Czibor gólját. Az olimpiai bajnok tiszteletére fogadást adott a magyar követség. Sétahajózni vittek bennünket a Finnöbölbe, ám amikor a hullámok jöttek, vissza kellett fordulni, mert Papp Laci nem bírta a hajókázást. Képzelje, annyian voltunk aranyérmesek, hogy alig fértünk a hajón. — Mit kapott abban az időben egy olimpiai bajnok? — Én 10 ezer forintot, amiért bútort vettem. Nagy pénz volt ez akkor, hiszen egy Skoda személygépkocsi 14 ezer forintba került. Egyébként a garnitúrából a két ágy még mindig megvan. — Milyen tapasztalatokat szerzett a mostani utazás során? — Finnország az ezer tó országa; ha valamiben, hát vízben nincs hiány. Mégis az uszodában olyan zuhany van, amelyik félpercenként automatikusan elzár. Üjra meg kell nyomni a gombot, ha valaki ismét használni akarja. Nálunk, ha este valaki nem zárja el a csapot, reggelig folyik a víz. A helsinki stadion környékén tucatnyi labdarúgópályán fociznak fiatalok, felnőttek. Az erdei utak fürészporral vannak felszórva és ezrek fut- károznak rajta: sportolók, civilek vegyesen. Alighanem ezt nevezik a szó igazi értelmében tömegsportnak. — Svédországban sem most volt először ... — Valóban, 1952 májusában Stokcholmban a válogatott két mérkőzést vívott a svédekkel. Az első napon — a hivatalos mérkőzésen — nyertünk, aztán a második napon csapatunk kikapott. Kisvízben, jelentős bírói segédlettel győztek le bennünket a házigazdák. Ettől azért még néhány hónap múlva olimpiai bajnokok lettünk. Most Stockholmban ugyanolyan és mégis egészen más. Mint mondják, az egész belvárost újjá építették. Régi stílusban új házak- emelkednek, csak a posta, a királyi palota és néhány műemlék maradt érintetlen. Éjszakára mindenki kivonul a centrumból „alvó város” veszi körül a fővárost, gyorsvasúttal, 30—40 kilométerről, 15— 20 perc alatt be lehet érni a centrumba. A beszélgetésünknek az vet véget, hogy kezdődik a női vízilabda-mérkőzés, és a leánycsapat edzője id. Hasznos István, olimpiai bajnok. Ö az, akinek egyetlen szavára készséggel elhiszem, hogy mindenütt jó, de legjobb a „Damiban”. Hiszen ezt bizonyítja egész eddigi életével. Palágyi Béla A vasutasnap tiszteletére Országos énekkari találkozó A XV. Veszprémi Tévé- találkozó sízombaton este ünnepélyes díjkiosztással fejeződött be. A drámai kategóriában 11, az operában pedig 8 produkció versenyzett. A drámai kategória fő- díját, Borsos Miklós Balatoni szél című szobrát a Mo- lf.ere színművéből készült Nők iskolája című televíziós játék nyerte el, amelynek rendezője Fehér György. Az operakategória fődíját a zsűri Rossini: Alkalom szüli a tolvajt című kisoperájának televíziós változatáért adták. (Békés András rendező munkája.) Veszprém városának díját a Galgóczi Erzsébet írásából készült — Nemere László rendezésében — Szent Kristóf kápolnája című tévéfilm nyerte el. Az idén másodízben adták át — az operakategóriában — a budapesti tavaszi fesztivál különdíját, ezúttal Petrovics Emil Lysistrate című koncertloperájáért, amelyet Maár Gyula rendezett. A versenyfilmeket tíz társadalmi zsűri tekintette meg és mindkét kategóriában közönségdíjat adtak át. Az operák közül a Félix László rendezésében készült Mirandolinát, a drámai kategóriában pedig a Szent Kristóf kápolnáját ítélték a legjobbnak. A fődíjakon kívül tizenkét különdíját adtak át. Különdíját kapott többek között Takács Katalin, a Szigligeti Színház tagja is a Vonzások és választások című tévéjátékban nyújtott alakításáért. A Tisza-parti megyeszékhely sokszínű, nagyhagyományú zenei élete mától újabb színfolttal gazdagodik, a nyáron négy alkalommal — a legrangosabb művészek közreműködésével — orgona- hangverseny lesz a belvárosi nagytemplomban. A hangversenysorozat egyik kezdeményezője és gazdája a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Az új zenei lehetőségről és a programról kérdeztük Kovács Mihályt, az intézmény igazgató- helyettesét. — Az ötlet négy évvel ezelőtt született, amikor a Szolnoki Nyár programsorozatát véglegesítettük. Sokak igénye volt, hogy az orgonazenét kedvelőknek ne kelljen Budapestre vagy Tihanyba elutazniuk, próbáljunk erre lehetőséget keresni itt helyben, Szolnokon. Olyan orgona, amely hangversenycélokra is szóba jöhetett, csak a belvárosi nagytemplomban van, azt is fel kellett azonban újítani. A szövetségi politika egyik gyakorlati bizonyságaként az egyházi vezetés készséggel hozzájárult, hogy a megyeszékhely egyik legszebb barokk műemléképületét és annak orgonáját (és kiváló akusztikáját) közművelődési célokra igénybe vegyük, nyaranta ott rendezve az orgonahangversenyeket. Ugyancsak széles körű közös öszszefogás eredményeként újúlt meg a múlt században épített kiváló orgona, melyet a szakemberek az ország legjobb hangszerei között tartanak számon. — Mely szerzőkkel és az előadóművészek közül kikkel ismerkedhetnek meg a négy hangversenyen a zenebarátok? — Az Országos Filharmónia segítő közreműködésével igényes műsort tudtunk ösz- szeállítani, s ehhez a legnevesebb előadókat megnyerni. A négy estén Lehotka Gábor, Kovács Endre, Déri András és Hollay Keresztéig orgonaművészek; Palotai István trombitaművész; Simánál József és Varga Magda, a Magyar Állami Operaház magánénekesei, valamint a Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Szolnoki szimfonikus zenekar előadásában csendülnek fel Bach, Liszt, Kodály, Mendelssohn, Verdi, Schubert, Händel, Hassler, Bárdos Lajos és Lehotka Gábor művei. — Valóban a legrangosabb szerzők és előadók szólalnak meg Szolnokon. — Ügy véljük, hogy a nyári közművelődési rendezvényeknek — különösen, ha egy hagyományteremtő célzatú, új kezdeményezésről van szó — a legjobbat kell nyújtaniuk, olyat, amely igazi művészi élményt ad, és zenei életünk, kultúránk hírnevét is öregbíti. L. Gy. A közelgő 35. vasutasnap tiszteletére immár negyedik alkalommal sereglenek Szolnokra az ország vasutas énekkarai. A lassan hagyományossá váló találkozó lehetőséget nyújt a vasút dolgozóinak arra, hogy ne csupán a termelésben, a hétköznapi munkában, hanem a művészetben, a kultúra értékeinek ápolásában is alkotó módon vehessék ki részüket. Mert olyan énekkarok álltak Szolnokon dobogóra, akik önként vállalt hivatásnak, nem csupán jó kedvvel végzett időtöltésnek tekintik a közös éneklést. Túlzás nélkül mondhatjuk, a .vasút amatőr művészei környezetükben, munkahelyükön az ének és a zene megszerettetésének elhivatott prófétái. Az énekkarok több évtizedes múltra tekintenek vissza, országos rendezvényeken, találkozókon • szolgálták és szolgálják napjainkban is a munkásdalkultúra ápolását. Nem kis büszkeséggel szokták emlegetni, hogy a vasutas amatőr művészeti csoportok közül a legnépesebb tábort az énekkarok alkotják — félezernél is több a létszámuk. Két kórusuk — a szolnoki és a szombathelyi — pedig a „Kiváló Együttes” címet is elnyerte. A szombaton kezdődött énekkari találkozó mintegy nyitánya az idei 35- vasutasnap alkalmából rendezett nagyszabású eseménysorozatnak. A rendezvénynek ezúttal is a MÁV Művelődési Központja adott otthont. Az első nap műsora — a kialakult hagyományoknak megfelelően — most is nyitó- hangversennyel kezdődött: az összkar előadásában Karai—Juhász A munkásotthon homlokára című szerzemény csendült fel. majd Juhász Zoltán, A Vasutasok Szak- szervezete Központi Vezetőségének titkára mondott ünnepi beszédet A találkozó művészi jé- lentőségéről és városunk szerepéről többek között így szólt: „Nagy örömünkre szolgál, hogy az énekkari találkozót ismét itt, a kultúrát szerető és fejlesztő városban, Szolnokon tarthatjuk meg. Biztosak vagyunk abban, hogy dalosainkat az egész város szeretettel fogadja, s bízom benne: ezzel a találkozóval is hozzájárulhatunk Szolnok zenei életének gazdagításához”. A megnyitó beszédet a szolnoki MÁV Járműjavító férfikara követte. Buday Péter vezényletével. Érett, jó felépítésű műsorukban egy ősbemutatóra is sor került: Ernesaks észt szerző Májusi holdas éjjel című művét adták elő. A kórus külön erénye volt a szép szövegmondás, illetve a tájszólásszerű kiejtés a Karádi nótákban. Mindenképpen dicséret illeti Morley Tűz, tűz című szerzeményének dinamikus sodrású interpretációját, de összességében a kifejezőkészség is magával ragadó volt. A ceglédi vegyeskar otthonosan mozgott a Tiszai dallamok előadásakor, míg a ceglédberceliek vegyeskarának produkcióját a tiszta intonáció jellemezte. A debreceni „Egyetértés" férfikar nagyszerű „hanganyaggal” érkezett a találkozóra, s a miezőny egyik legjobbjának bizonyult. A hangverseny délutáni programja során először a szombathelyi „Haladás” férfikar lépett színpadra. Egyenletes teljesítményt nyújtottak, azonban a Karai- szerzeimények zsúfolttá tették a műsorukat. A gyékényest vegyeskar megszólalásakor itt-ott érződött az ösz- szeszokottság hiánya, a választott műsort viszont kotta nélkül énekelték. (Új dirigensük alig néhány hete került a kórus élére). Az NSZK-beli Neu-Isen- burgból érkezett a Gesangverein „Frohsinn-Sängerbund” 1834 nevű kórus, amely jórészt olyan szerzők műveit szólaltatta meg, akik ismeretlenek nálunk. A saját kórusművészet bemutatása megismertetése piano alaptónusban egyfajta zenei vallomást jelentett első szám első szentélyben. A záhonyiak a Pataki diákdalokkal nagy hiányt pótoltak. A sze- nediek kamarakórusának összeállítását szívesen hallgatta a közönség, slágerműsor volt ez a javából. A miskolciak kezdőszáma jónak bizonyult, mert hiszen nem mindegy, hogyan szól egy kórus a közönséghez. A hangversenyek befejeztével szakmai értékelést tartott a zsűri: Fasang Árpád zeneszerző, Tóth Mihály és Nógrádi László karnagy. Utána ismerkedési est következett. Vasárnap délelőtt a vasútállomás előtti Jubileum emlékműnél tartott záróünnepséggel fejeződött be a vasutas amatőr művészeti együttesek hírnevét méltón öregbítő találkozó. — jurkovics —
