Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-30 / 177. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 30. Az idén Is... Találkozunk az ország közepén Békecentrum — Műsorról műsorra —Vásár mindenkinek Légiparádó — Kiállítások A panelházak egyhan­gúságához szokott em­ber egyre nagyobb nosz­talgiával fordul az olyan szép, a régi építkezés hagyományait őrző pa­rasztházak felé, mint amilyenben Horváth Im­re és felesége lakik Föl­desen a Vörös Hadsereg utcában. A 80 éves, vá­lyogfalú épületet jó kar­ban tartják tulajdono­sai, az időjárás okozta károkat 3—4 évenként kijavítják, így még éve­kig áll majd a paraszt­építészet egyre ritkuló emlékeinek egyike Föl­desen Rosszullétek, balesetek, sok rovarcsípés Telefon az ügyeletre Forgalmas hétvége a jászberényi rendelőkben Éppen 12-ikor nyitok be a jászberényi Thököly úti gyer­mekorvosi rendelőbe. A váró gyermeksírástól visszhangzik. A falakon fényképek, mesafigurák, a bejárattal szemben ak­várium. Hamarosan egy fiatal házaspár lép ki a rendelőből. — Valami történt a gyerek szemével — mondja a fiatal­ember, amíg a felesége a csöppséget öltözteti, — Sokszor igénybe vesszőik a hétvégi ügyeletet, de néhány hónapja, mikor még' Fényszarun laktunk, nehezen jutottunk el az orvoshoz. Augusztus 3-án és 4-én is­mét megrendezik a Képes Üjság békefesztiválját Puszi- tavacson. A két nap prog­ramját országos szervezetek­kel és intézményekkel — mindenekelőtt a Hazafias Népfronttal — közösen ala­kították ki. A műsor összeállításánál a kulturált szórakozásra igényt tartó, sokféle érdeklődésű közönségre gondoltak. És ar­ra, amit a hely szelleme su­gall: az ország közepén mu­tatkozzék be dallal, tánccal az egész, ország. A különbö­ző tájak, vidékek, nemzeti­ségek küldik el jeles öntevé­keny művészeti csoportjai­kat: együtteseket, szólistá­kat. Föllépnek néhányan a muzsika, a dal, az előadó­művészét országhírű kiváló­ságai közül is. Természete­sen nem maradnak ki a mű­sorból a rock, a dzsessz, a könnyűzene képviselői sem. Az Országos Béketanács békeeentrumáiban vitafóru­mot rendeznek. Ismert köz­életi emberekkel találkozhat a közönség. Az érdeklődök eszmét cserélhetnek időszerű bel- és külpolitikai kérdé­sekről, a békéről, a leszere­lésről. Lesznek sportversenyék, autós, motoros vetélkedők. Az MHSZ a repülő- és ejtő­ernyős parádén kívül tech­nikai bemutatóval — video­játékok, gépjármű-, rádió-, modellezőképzés — is szere­pel a fesztiválon. Az idén is várják a fesztiválra az ama­tőr festőket, grafikusokat. A fogyasztási szövetkezetek egész tevékenységükkel kí­vánnak bemutatkozni. Tehát nem csak vendéglátó- és könyvsátraikkal, termékbe­mutatóval szerepelnek, ha­nem bemutatják négy évti­zedes múltjukat és néhány amatőr művészeti együttesü­ket Föllépnek a Magyar Néphadsereg fúvósai és más együttesei is. A helyi tanács most is megrendezi az or­szágos kirakodóvásárt. Akik tölbb napot szeretnének el­tölteni Busztavacson, azok a rendezvény színhelyétől né­hány száz, méterre vüllany- nyal, vízzel ellátott helyen verhetik le sátraikat. A kö­rülbelül 5 ezer sátor befoga­dására kialakított területen egy sátorhelyért 50 forintot kell fizetni. „Mire VIT-tük” — olvas­ható majdt a fesztivál egyik színpadán, s ebből bárki tüs­tént megtudhatja, hogy itt a fiatalok, a KISZ-esek nagy­méretű, 9-szer 10 méteres pódiuma található. Az idei találkozó az eddigiekhez ha­sonlóan a béke jegyében zajlik. A béke gondolatköré­hez pedig jól illik a hagyo­mányok ápolása. A KISZ- esek színpadán magyar, ro­mán, bolgár, délszláv és gö­rög táncokat ismerhet meg, és tanulhat a közönség. A fiatalok színpadának egyik meglepetése a péntek esti filmvetítés, ahol egy premier előtti filmet mutatnak be. A címe egyelőre meglepetés, •dé bizonyos, hogy nem csa­lódnak a nézők. Vasárnap délután a KISZ- esek újabb meglepetéssel szolgálnak a közönségnek. Előző nap lesz a moszkvai VTT zárónapja, és az ott sze­replő művészek közül az, ép­pen hazaérkezők fellépnek Busztavacson is. Dr. Ragó Edit, ügyeletes gyermekorvos a 4 órás, dél­előtti rendelés után indul haza, hogy majd 3 órától folytassa a munkát. — Láz, köhögés, hasme­nés. szemgyulladás, — ilyen esetek voltak ma. Eddig ti­zenheten kerestek fel, közöt­tük egy jásaboldogházi kis beteg is, akinek a hétvégi injekciót kellett beadni. Négy-öt éve, hogy a város­ban bevezették a szombat- vasárnapi nappali ügyeletet. Hétvégén 30—40, de néha 100 esetben is keresik a ren­delőt Az épület utcafronti szár­nyában a felnőtteknél nem tartanak szünetet. Szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig fogadják a betegeket és a 12-226-os telefonszámon ti hívásokat. Jászberényben ez már így megy 1963 óta, a tavaly januári központi or­vosi ügyelet megszervezésé­vel pedig ide tartozik 6 te­lepülés is. Mindezt az ügye­letes nővér szobájában Bó- dis Magdolnától tudom meg, miközben mellettünk meg- megszólal az URH-készülék. — Dr. Szabó László, a te­rületi ügyeletes éppen Busz- tamonostoron volt, amikor IFényszarulból hívást kap­tunk. Egy idős asszonyhoz hívták. URH-val azonnal ér­tesítettem a doktor urat. ő rögtön indult is tovább. A másik ügyeletes orvos nem sokkal a kezdés után indult, azóta a jászberényi betegeket látogatja. Az au­tójában gyógyszerek és az alapvető orvosi műszerek, és vele is URH-készülékkel tartják a kapcsolatot. A rö­vid időre üres váróba egy középkorú hőt vezetnek be. Munka közben rosszul lett az Aprítógépgyár konyhá­ján. Dr. Debreczeni Líviát, a járóbeteg-ügyeletest a dél- előttről kérdezem. — ötvenhárom betegünk volt edldiig és kilencszer hív­ták az orvost. Jöttek az in­jekciós betegek, jöttek víru­sos torokgyulladással, láza­san. Feltűnően sok volt a rovarcsípés. — A városiak már isme­rik, a környékbeliek meg- szokták-e a központi orvosi ügyeletet? — Segélykérő telefonnal gyorsan értesíthetnek. A rá­szorulók és a beérkezett hí­vások álapján a területi ügyeletes a sürgősség szerint ütemezi az útját Az a ta­pasztalatom. hogy beválik az ügyelet, panaszt még riem hallottam rá. A bejelentők­től kérjük, lehetőleg minél többet mondjanak el a pa­naszokról, hogy az orvos in­dulás előtt a legfontosabb tüneteket már ismerje. Üjabb beteg érkezik, ro­varcsípéstől megdagadt láb­bal, majd autó áll meg a parkolóban. Így megy ez hétfő reggelig, az éjszakák sem szabadok. A kórház sebészeti osztá­lyának bejáratánál mentő­autó áll. a folyosón két toló­kocsis fiatalember, valószí­nűleg felvételre várakoznak. A vizsgálóban dr. Kutd La­jos ügyeletes orvos éppen te­lefonál, majd hozzám for­dul, mi a panaszom. Mon­dom, egészséges vagyok, a hét végi ügyeletről érdeklő­döm. — Alig egy órája ért vé­get a szomszédos szakorvosi rendelőben a sebészeti ren­delés, azóta érkezett 2 boka- törött fiatalember, két vak­bélgyanús és egy bélcsava- rodásos beteg. Most készü­lünk egy 8 éves fiú vakbéi- műtétóre. Az egyik kollégát hívtam be telefonon, mert egyedül vagyok az osztályon. A feladatunk egyébként hét végén a Jászság egész terü­letén a baleseti sérültek és az akut esetek ellátása Er­re vagyunk összesen hatan a beteghordóval együtt > A Szövetkezet úti gyógy­szertár bejárata melletti kis ablaknál felirat: az ügyelet csak sürgős eseteidben ve­hető igényibe. Nyomom a csengőt hamarosan nyílik az ablak. Megtudom, hogy a felirat ellenére mindenkit kiszolgálnak, így, ablaíkon keresztül. Rövid beszélgeté­sünket hárman is „megza­varják”, gyógyszer,kiváltás­sal. — lp — ogy engedett az idő, az öregem­ber kiballagott a pályaudvarra, s kiváltotta a nyugdíjasok kedvezményes autóbuszbérletét. — Eddig nem volt érdemes, — ma­gyarázta a vasárnapi ebéd­nél a kisebbik lánya család­jának, — ezen a kegyetlen télen szegény anyátok sem kívánta volna, hogy napjá­ban álldogáljak, fagyoskod- jak a sírja mellett. Már ez­után — hacsak nyári zápor el nem veszi a kedvem — akár minden nap vihetek ne­ki virágot. de meg a sír előtti ládikáha ültethetek is szagos mentát, rozmarin­got. Az volt a lelkem ked­vence, s ha nagy lesz a szárazság, öntözni is kell. Jó éve elmúlt, hogy az öregember árván maradt, el­hagyta a párja, nem ébredt föl egy téli reggelen álmából. Az öregember azóta sokat szomorkodott. Negyvenkét év jóban, rosszban nem sem­miség. Megszokták ők úgy egymást, hogy egy ránézés­ből kitalálták a másik gon­dolatát. No jó, jó, csörrent a kanál isi, villa is, de hát aki azt hiszi, a madarak csak jó­kedvükben csivitelnek. nem ismeri az életet. Az öreg különösen hétvé­geken érezte a magányt. Bár két lánya — gondosan be­osztván. a páros és páratlan hét vasárnapjait — ebéddel várta,- s az ágyneműjét is vihette az öregebbik automa­ta gépébe — kicsit húzódo­zott a gyerekei világától. Nem mondta. volna, de ma­gában sokszor elgondolta: úgy volt az ls jó, ahogyan régen, az anyjuk életében. Esztendős ünnepieken hozzá­juk jöttek a lányaik csalá­dostól. várták őket tyúkkal, kaláccsal, ök akkor mentek, ha valamelyik unoka beteg volt. A lányuk olyankor nem ment táppénzre, se szabad­ságra. Kettecskén reggel föl- szedelődzködtek, s ott töltöt­ték a napjaikat. Nem ha­szontalanul : a nagymama ebédet főzött, a nagypapa be­vásárolt. s ha délután ked­vük tartotta, még a lakást is rendbetették. Ez most nagyot változott. Az öregember ült a vasárna­pi ebédnél. Már megtanulta: az idősebb lánya kicsit só- sabban főz, a fiatalabb meg a borssal cseppet se takaré­kos. Kérdezgették sokszor, jó-e így, meg kívánna-e va­lami mást a rántott szelet, marhahúsleves helyett, de neki mindkét helyen minden nagyon jó volt. Egyszer azért elszólta magát, amikor arról beszéltek, hogy a mama sok csirkehúst főzött. — Beteges, öreg gyomornak jobb a ba-. ramfi — mondta, de gyorsan kiigazította magát: — Anyá­tok ugye szives volt. félt az érelmeszesedéstől, főleg miatta ettük a csirkét, ne­kem vasgyomrom van, én nagyon szeretem a sertéska­rajt is. Néha azért nem várta meg lányainál a vasárnapi va­csorát. Hazasétált délután, sí este lágy tojást főzött ma­gának, teát forrázott. Mindezt sokszor végiggon­dolta «már a temetőben, aho­vá kis műanyag öntözőkan­nával járt. A szerény sírem­lék mellett volt már egy k;s padja is. azon elidőzött. Las­san ahhoz is hozzászokott hogy milyen népes a temető tavasszal, nyáron, özvegyek lehetnek — állapította meg magában a feketébe öltözött asszonyokról, a botra támasz­kodó öreg-arakról. Később már szinte ismerősként ve­tett rájuk egy-egy pillantást. A kút kicsit messze volt a sírtól, s egy nap látta, meg­botlik egy fekete ruhás asz- szony, alighogy megmerítette kannáját. A víz kiömlött, rá a ruhájára,^ harisnyájára. Szó nélkül odalépett, elvette, újból megmerítette a kis lo­csolót, s az asszony minden tiltakozása ellenére a magáé­val összefogva vitte. Az asz- szony először szótlanul, utóbb beszédesen ment mögötte. Már két éve, hogy magára maradt, egy fia van, de két­száz kilométerre él tőle. — Legalább nem kell va­sárnapi ebédre menni — sza­ladt ki az öregember száján. Ezen leginkább maga csodál­kozott ugyan, de hát vissza­nyelni nem lehetett. — Óh, nekem inkább az hi, ányzik, hogy nincs kire főz­ni, vasalni — mondta perc­nyi gondolkodás nélkül az asszony. — Tudja, szeretek férfiinget vasalni, sok dicsé­retet is kaptam érte. a fér­jemtől, a fiamtól. Bár hét múlva az öreg­ember felfedezte, hogy az özvegy kedden, csütörtö­kön és szombaton jár a sír­jához. Ö is úgy osztotta be a locsolásokat. Egyre többet beszélgettek, s volt, amikor estefelé buszra is együtt szálltak. Az özvegynek kis öröklakása volt, a városköz­pontig utazott, az öregem­ber a kertvárosig, ott volt a szép. családi háza. Egy szombaton délután az asszony megkérdezte, megy-e vasárnap családi ebédre. Az öregember füllentett, maga sie tudta, miért: — Elutaznak a lányomék. mind a kettő. — Marhafarkot kaptam a hentesnél, — mondta az öz­vegy — főzök egy jó kis le­ves^ meg gyenge csirkéből tejfölös paprikást. Szívesen látnám Az öreg reggel végigmust­rálta a nyíló rózsákat, a bimbós szegfűket a kertjé­ben. Gondosan öt szál rózsát vágott le. Egyforma hosszú­ságú szárral, s leveleiből kü­lön bokrétát kötött hozzá. A virággal nem ült autóbuszra rögtöm elsétált a kertvárosi maszek cukrászhoz, vett négy finom csokoládés sze­letet. A jó ebéd után együtt mentek a temetőbe. Az öz­vegy nem vitt locsolót, csak egy nejlonszatyrot. — Elég lesz kettőnknek, — mondta. — megöntjük azt a kis virá­got ebből is. A férfi nem el­lenkezett. s este otthon a sa­ját fürdőszobájában szem­benézett önmagával: — Le­hetséges, hogy idős korban is szerelmes lehet az em­ber? Kedden, ahogy a kúthoz igyekeztek a locsolókkal, megállt egy pillanatra, meg­nézte jól, jönnek-e mások is az úton, s hogy nem, kezet csókolt. Az özvegy elpirult, lángolt az arca. Nem tiltako­zott, nem mondta, hogy ugyan már. Aznap hallgattak egész délután. Csütörtökön a férfi azt mondta: — Van egy halász ismerő­söm. Adna vasárnapra egy pontyot rántani.' — Fejéből, farkából jó ha­lászlevet főzünk, — mondta az özvegy, s valami neve­tésféle bujkált az arcán. — Fogadja el, nagyon szeretem a halat. Az öregember vasárnap hajnalban a csarnokban a legficánkolóbb pontyot keres­te, Hogy megtalálta, egyenest elindult vele az asszonyhoz. — Nem kell azért anya- könyvvezetőhöz menni — mondta délután az özvegy. — Manapság a fiatalok is összeköltöznek bagóhitre. Még a gyerekeink meghara­gudnának, azt mondanák, ki akarjuk semmizni őket az örökségből. Télen mindig ná­lam leszünk, ez jó meleg la­kás, nyáron meg megyünk a kertvárosba. Már csak a gyerekekkel kellett tudatni a hírt. Az asszony megmutatta a leve­let amit a fiának írt. Az ember szabódott az olvasás­tól, de mire letette a szem­üveget, elhomályosult a lá­tása. — Kis csillagom — mond­ta, s óvatosan megsimogatta az asszony arcát. — Hát én is ettől tartok, hogy én is magába szerettem egy kicsit. De hisz akkor, ha mindket­ten így vagyunk, csak elhi­szik nekünk, hogy szedet­nénk még tartozni valakihez. Elhitték. A két lánya ki­csit fellélegzett. Igen, észre­vették. hogy a papának sós a sós, borsos a borsos, s nyá­ron ők nem is, főznének va­sárnap, hanem hol kirándu­lási, hol uszoda, a gyerekek­kel menni szeretnének. De hát nem ez a fő'ok: mi lesz, ha megbetegszik, ha valami éri? Ök ugye dolgoznak, hogy látják el akkor. Kü­lönben is. — Papa — mondta az idő­sebb ve je. amikor bemutatta egy szombat délután az öz­vegyet — maga nem is vá­lasztott rosszul. Csinos, is, a kor se látszik rajta, még majd szerelmesek is lesznek he? — Jaj, de utálom, ha hü­lyéskedsz. — fakadt ki a lá­nya. — Hogy is lehetne már szerelmes két ilyen öregem­ber? Neked sos%ipő be a fe­jed lágya! — No, lányom, akkor ne­kem se — mondta az apja. s nem tudott másra gondolni, mint arra, de jó is, hogy rá­talált erre a tiszta kis asz- szonyra. — Miért ne szeret­hetném a kis csillagomat? Sóskúti Júlia Kis csillagom A nagyszínpadon zajló produkciókat figyeli — 1984-ben a közönség

Next

/
Oldalképek
Tartalom