Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 24. Vezetőképzésünk kérdőjelei Nem is olyan régen még arról szóltak a szakmai publikációk, hogy a vezető- képzés nem örvend túlságosan nagy népszerűségnek a vezetők körében. A nyolcvanas évek elején még statisztikailag is kimutatható volt, hogy például a legnagyobb hazai nagyvállalatok csúcsvezetői, ha csak tehették, mellőzték — az egyébként részben kötelező — továbbképzést. Való igaz: a vezetőképzéssel kapcsolatos első központi határozatok mereven előírták, hogy a vállalati vezetőknek Öt évenként részt kell venniük a továbbképzésben. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés túlságosan is mechanikussá, következésképpen — és gyaníthatóan — ellenszenvessé tette a képzést a vezetők körében. Ók ugyanis úgy tartják, hogy a vezetési szakma elméleti tudnivalóinak ötévenkénti átismétlése merőben fölösleges. Viszont nem lenne fölösleges — ám kezdetben hiábavaló várakozás volt, — hogy a vezetőképzők lehetőleg gyorsan reagáljanak a gazdasági környezet aktuális változásaira; hogy oktatási tematikájukban érvényesítsék a gazdaságirányítás és a népgazdaság előtt álló feladatokból adódó konkrét vezetési tennivalókat. Gondoljuk csak meg: a „központi követelmények” is- métegetése, agitatív célzattal történő agyonmagyarázá- sa, a gazdasági szabályozók és az ezekhez igazodó rendeletmagyarázatok, s a mindezekhez kapcsolódó irányelvek és „főhatósági” állásfoglalások „értelmezése” lényegében nem vezetőképzési feladat. E tudnivalók elsajátíthatók a hivatalos lapokból, a szaksajtóból és persze a „főhatósági” eligazítások során. A gyakorló vezetők számára inkább az lenne a segítség, ha megtanítanák őket arra, hogy milyen módszerekkel, milyen technikai fogások alkalmazásával szolgálhatják legjobban a gazdaságpolitikai, illetve a gazdaságirányítási követelmények végrehajtását. Most — illetve az utóbbi években — úgy látszik, hogy szerencsés fordulatot vett a hazai vezetőképzés gyakorlata. Erre utal például az Országos Vezetőképző Központ, de más vezetőképző iskolák bőséges tematikájú céltanfolyam-sorozat is. Erre utal az is, hogy megkezdték a vezetői készségeket és képességeket fejlesztő „tréningek” rendszeresítését. Továbbá az is, hogy a vezető- képzéssel foglalkozó hazai intézmények között valamiféle versenyhelyzet van kialakulóban. Amelyik intézet jobbat, többet, a gyakorlati életben is használhatóbb ismeretekre koncentráló tanfolyami rendszert kínál, az inkább számíthat a lehetséges hallgatók —, illetve az őket foglalkoztató munkáltatók — érdeklődésére. Nagy kérdés azonban, hogy a napjainkra fölépített vezetőképző-hálózat, s annak irányítása mennyire tekinthető racionálisnak, s mennyire felel meg a hatékony működésfeltételeinek? Kezdetben, a Munkaügyi Minisztérium irányításával működő bázisintézet (az Országos Vezetőképző Központ) mellett több mint harminc ágazati intézet foglalkozott a vezetők képzésével, továbbképzésével. Hogy az ágazati intézetek manapság is az illetékes tárca irányításával dolgoznak — ez még csak-csak érthető. Hogy a bázisintézmény, a Munkaügyi Minisztérium megszűntével a művelődési tárcához került, ez inkább csak kényszerintézkedésként fogható fel. Végtére is mi köze lehet a vezetőképzés irányításához és felügyeletéhez egy olyan minisztériumnak, amely messze áll a gazdálkodás napi gyakorlatától, s még távolabb a gazdálkodási — következésképpen az irányítási — gyakorlatot is befolyásoló események, folyamatok és prognózisok elemzésétől? Még tovább gondolkodva: a valamikori harmincvala- hány vezetőképző iskola napjainkra alig húszra csökkent. (Nem számítva az államigazgatási továbbképzőket.) S bár a szakmában dolgozók szerint egyre inkább versenyhelyzetbe kényszerítik egymást ezek az iskolák, mégis úgy tűnik, hogy ez a „verseny” inkább csak afféle presztízs verseny; különösebb anyagi és megélhetési kockázat nélkül. Ha valamelyik intézet nem önfenntartó, vagy éppenséggel veszteséges, akkor bízvást számíthat a költségvetési dotációra. (Például az OVK jelenlegi költségvetése évi 40 millió forint, bevétele pedig mindössze 12 millió forint.) Ilyen körülmények között valóságos versenyhelyzet? ... Ha esetleg megszűnne a vezetőképzés ágazati irányítás alá vont rendszere; ha jelenlegi majdnem húsz helyett esetleg csak alig féltucat —, de csakis önfenntartásra ítélt — intézet működne, akkor talán valóban kialakulhatna a hallgatókért való kíméletlen —, de mindenképpen az oktatási színvonal emelését szolgáló — versengés. Végtére is mi szükség van arra, hogy az iparvállalatnál dolgozó vezető az Ipari Minisztérium Továbbképző Központjában tanuljon; a posta kötelékébe tartozó vezető pedig a Postavezérigazgatóság felügyeletével működő vezetőképzőben? A menedzsment manapság — és a fejlett ipari államokban már hosszú ideje — önálló tudományág. Általános érvényű tudnivalóit minden vezetőnek el kellene sajátítania, független attól, hogy milyen munkahelyen vagy melyik ágazatban dolgozik. Ügy látszik, hogy a hazai vezetőképzés — és főleg a vezetőképző intézmény- hálózat irányítói — még nem jutottak el ennek felismeréséig. Ezért is a sok intézet, s az intézetek munkáját jellemző párhuzamosság; ezért is a vezetőképzésre fordítható anyagi eszközök és szellemi energiák szétfő rgácsioló- dása. S bár nem lehel eléggé hangsúlyozni, hogy a hazai vezetőképzés szakmai színvonala a kezdetekhez képest — és főleg az utóbbi években — sokkal magasabbra emelkedett, mégis elgondolkodtató, hogy a vezetők kinevezésének változatlanul nem feltétele valamelyik vezetőképző tanfolyam elvégzése. Mi több: például egy OVK-diploma még ajánlólevelet sem jelent valamely vezetői állás megpályázásakor. K. S. Óriáshönyv az Országháziul Óriás méretű könyv került elő egy Hanság vidéki — lé- bénymiklósi — ház padlásáról.. A mű az Országházról szól, az avatás 10 éves jubileumára adták ki. Részletesen bemutatja az építés előkészületeit, annak lebonyolítását, s magát az épületóriást. A könyv súlya csaknem 10 kilogramm, mérete: 57- szer 37 centiméter; 62 oldalközi illusztrációt és 70 jórészt színes egész oldalas metszetet tartalmaz a Parlament életéről, termeiről, díszeiről, berendezéseiről, építészeti értékeiről. A könyv, amelynek írója és szerkesztője 'Pilisi Ney Béla volt, nem sokkal a századforduló után nyomatott ki a Stepha- neum Nyomda Részvénytársaság budapesti nyomdájában, utóbb a Győr-Sopon megyei könyvtárba került. Elkészült Nagykanizsán az az épület, amely a Szabadság tér — a város főtere arculatát változtatta meg. Az új épületben 33 lakás, eszpresszó, bútorüzlet, és javítóműhely kapott helyet Gyógyítás és megelőzés Körzetből üzembe Sebész szeretett volna lenni, de „falura kellenek most a jó képességű, fiatal orvosok”, érvelt a pályára irányító bizottság. A falu szocialista átszervezése kezdetén, 1959-ben határoztak így az egyetemről kikerülő fiatal medikusok jövőjéről. Némi beletörődéssel fogadta a döntést, és indult Miskolcra, kórházi gyakorlatra. Két év után rövid ideig még a karcagi kórházban dolgozott, azután vártak rá — a központi elképzelés szerint — a körzeti rendelők. A sok üres között volt egy Jászberényben is, így került haza ’62-ben. A vasút mellett, a Béta lakótelepen kapott rendelőt, ahol 3 ezer lakosú körzetéhez kiterjedt tanyavilág is tartozott. Az eredeti elképzelésén hamar túltette magát, és a kórházak belgyógyászati osztályain hivatástudattal készült az új munkakörére. — Fiatalon, 3 éves kórházi gyógyító munka után a körzeti rendelő óriási felelősséget jelentett. Nem tagadom, az első időben, főleg adminisztrációs, táppénzes ügyekben, segítségre szorultam. Volt kihez fordulnom, az idősebb kollégák megértettek, tanácsot adtak. A rendelőben azonban mégis egyedül van a körzeti orvos, hiányzik a közvetlen szellemi és technikai háttér. Más szerepet tölt be a gyógyításban, mint a szakorvos, de munkája ugyanolyan értékes. Sokáig az orvosképzés magára hagyta a körzeti orvosokat, én sem kaptam ilyen felkészítést. A gyakorlat tanított meg a teendőkre, módszePortré dr. Suba Györgyről, az Aprítógépgyár orvosáról rekre, a rejtett bajok, lelki gondok kipuhatolására. Dr. Suba Györgynek kedvező adottságai voltak ehhez. Megnyerő, közvetlen modora felnyitotta a körzeti orvosok számára nélkülözhetetlen kapukat. Megismerte, megszerette a körzetét, a lakók is hamar bizalmukba fogadták. Azt csinálta, amit szeretett volna — gyógyított. Igaz nem sebészkéssel, hanem vérnyomásmérővel, gyógyszerekkel és nemegyszer jó szóval, mert elég volt a gyógyuláshoz, ha a beteg kiönthette a lelkét. Suba doktor ilyenekre se sajnálta az időt. Tizenöt évig dolgozott ugyanannál az asztalnál, míg a szomszédos körzetben gyakori volt a váltás. Magától értetődő, hogy a gazdátlan területnek is rendszeresen ő lett az orvosa. — Jól összeszokott asszisztenciám volt, szerettem velük dolgozni. Azt vallottam, és arra neveltem a munkatársaimat is, hogy érdemes lelkiismeretesen tevékenykedni, mert a beteg, úgyis hozzánk jön vissza. A gyógyításra pedig ugyanannyian várnak, ha morogva, vagy ha vidáman, kedvesen fogadjuk őket. Az utóbbi esetben azonban jóval könnyebb a dolgunk, eredményesebb a munkánk és a betegnek sem mindegy, milyen embereket lát maga körül. A körzeti orvosi teendők mellett a kezdetek óta az Aprítógépgyárban ellátta az üzemorvosi teendőket is. A városban 1977-ben szervezték meg a két nagyüzemben a főfoglalkozású üzemorvosi állásokat, és természetes, hogy az Aprítóban Suba doktorra esett a választás. Ismerte a munkásokat, a termelési folyamatokat, a gyár egészségügyi, szociális körülményeit. Nehéz szívvel hagyta el a körzetét, de vállalta az új megbízatást. Hogy az orvosi pálya szélére sodródott volna? Nem így tartja. Munkája értelme továbbra is az ember, de most a szenvedő ember mellett több figyelmet kap az egészséges, a gyógyítás mellett a megelőzés. Szakmailag ugyanolyan érdekesnek és értékesnek tekinti az egészség megőrzését, a munkaképesség megtartását, mint az egészségügy más területeit. A por, zaj, hő, világítás káros hatásait rendszeres szűrővizsgálatokkal ellenőrzi, alkalmassági vizsgálaton dönti el munkafelvétel előtt, hogy a jelentkező a nehézgépgyártás melyik fázisába állhat be. Nagy türelemmel, mélységes emberséggel, következetesen szolgálja a gyár és a dolgozók érdekét, de ennél jóval többet is vállal. Népi ellenőr, a városi rehabilitációs bizottság elnöke, aktívan dolgozik a vöröskeresztben és rengeteg társadalmi munkát vállal. Több kitüntetés és elismerés után a 25 éves munkájáért most július 1-én Kiváló Orvos kitüntetést kapott. LP Felújitották a szegedi DömötüMornyol Felújították a szegedi műemlékek gyöngyszemének tartott Dóm téri Dömötör- tornyot. A Műemlékvédelmi Szövekezet dolgozói öltöztették új köntösbe az építményt. Helyreállítása a nedvesség károsító hatása miatt vált szükségessé. A műemlék a Fogadalmi templom mellett áll. A dóm építése előtt lebontott Szent Dömötör templom tornyába volt beépítve. Ritka értékét szerencsére már akkor felismerték, és ezért meghagyták. Mint azóta kiderült alapfala a XI., alsó négyszögletes része a XII., míg a felső csúcsíves ablakokkal díszített nyolcszögletes része a XIII. századból való. Bejárati ajtaja köré a későbbiekben építették be azokat a román stílusú homokkő faragványo- kat, amelyek az egykori szegedi vár bontásakor kerültek elő. A felújítás során az alapfalait vegyszerrel szigetelték, a tetőzetét megújították, a csúcsába olyan kőbe vésett keresztet tettek, amely régi rajzain látható. A torony homlokzatán kicserélték a régi porladó téglákat, tartósító bevonatot kaptak a falai. A lőrésszerű ablaknyílásaira új zsalugátert tettek. Tervezik, hogy később restaurálják a torony belsejében lévő keresztelőkápolnát díszítő Aba Novák freskót. A torony egyik oldalát most még takarják a szabadtéri játékok világosító tornyai. A nézőtér közeli években várható teljes újjáépítése után lesz csak majd teljesen szabadon látható az Alföld legrégibb műemlékének számító torony. Megújul a szárügeti állomás ■ A Budapest—Hegyeshalom közötti egyes számú vasútvonal korszerűsítése során megújult a Szárligeti állomás is. A nagy átmenő forgalmat lebonyolító, Budapesttől 52 Jun-re lévő állomás új felvételi épületet kapott, vágányhálózatát 7 vágányra bővítették, átépítik a villamos felsővezetőket és új, korszerű Domino típusú biztosító berendezést szerelnek fel. A munkákat a MÁV Budapesti Építési Főnökség és a Távközlési és Biztosítóberendezési Építési Főnökség szakemberei a harmadik negyedévben fejezik be. Ezután eaen a szakaszon 140 km-es vontatási sebességgel közlekednek a vonatok. Képünkön: Korszerűsítik a felsővezetéket.
