Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-18 / 167. szám
1985. JÚLIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Házigazda a Kodály Iskola Vakáció a Pelikán táborban A nyárI napköz! Is lohst Jó Az egyik diák az Adriánál, a másik a Balatonnál, a harmadik falun a nagymamánál tölti a vakáció egy részét. A fennmaradó hetekben aztán vagy „kulcsos” gyerekként teng-leng, vagy nap- közisi táborban nyaral. Az utóbbi lehetőség nem túl népszerű a kisdiákok kóréhem Az idén azonban már nem is annyira ez a jellemző. Szolnokon három nyári napközi — a Széchenyi lakótelepen, a Tiszaliget'ben és a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában — várja a gyerekeket. Az utóbbi intézmény „lakói” Pelikán tábornak nevezik nyári otthonukat, amelyet valóban otthonuknak is éreznek. A kiadós ebéd után nem győzik dicsérni a programot, a tábort. Akad köztük olyan diák, aki délután hazamegy „bejelentkezik” a szüleinek, aztán újra visszarohan az iskolába egy-egy focimeocs kedvéért. Vagy, mint egyikük mondja, mert otthon úgyis csak „kizavarják” az udvarra játszani. A táborban viszont jobban érzi magét. A csaknem száz gyerek között egy sem akad, aki a napközire panaszkodna. „Ezt is megértük” — nyugtázzuk örömmel a tábor pedagógusaival, jelenleg a Kassai Üti Általános Iskola tanárnőivel. A tábor vezetőjét Jurás Miihálynét, szintén a Kassai úti iskola nevelőjét a siker titkairól faggatom. — Igyekeztünk olyan elfoglaltságokat, játékokat kitalálni, ami leköti, érdekli a gyerekeket. Unatkozásra valóban nincs idő. Eleinte, amikor hűvös, esős idő volt az iskolában és a szomszédos úttörőházban játszottunk, foglalkozásokat tartottunk, kirándultunk. A napközinek otthont adó iskola és az úttörőház is nagyon sok segítséget ad ahhoz, hogy a diákok valóban jól érezzék magukat. Mióta beköszöntött' a kánikula, a délelőttöket természetesen a strandon töltjük el. Délután, aki elfáradt, álmos az aludhat, a többiek olvashatnak, rajzolhatnak, sportolhatnak. Gyakran előfordult, hogy a közelben csellengő „kulcsos gyerekeiket” becsalta a táborba a kíváncsiság, a vidám zsivaly. Természetesen azonnal bevettük őket is a játékba. — íNyilván jobb helyük lenne nekik is « napköziben. — Feltétlenül, hiszen a diákok úgy élhetnek itt, ahogy otthon, illetve abból a szempontból másképpen, hogy több, hasznosabb időtöltés közül választhatnak. Természetesen sokkal kötetlenebb és szabadabb formában, mint az iskolában, de mégis tanulnak. Hozzátartozik a napi programhoz az olvasás, a testedzés; s a seregnyi készségeket fejlesztő foglalkozás, mint például a rajz, az éneklés, a fafaragás, varrás, s még a főzés is. Az úttörőház konyhájában naponta megfordulnák a pyerekek, még a fiúk is szívesen szakácskodnak. — .Barátságok is kialakul, nak \a fíiákok iközött, és sokat mesélehetnek egymásnak iskoláikról. — Nyolc iskola a Tallinn, a Ságvári körúti, az Áchim úti, a Rákóczi úti, a Költői úti, a Beloiannisz úti, a Kassai úti és a vendéglátó Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói laknak a táborban. Versengve dicséri természetesen mindenki a saját iskoláját. — Mennyi időt <töltenek a gyerekek a táborban? V — Szerencsére csak kevés az olyan diák, aki a vakáció mind a nyolc hetét itt tölti. El-elmennak nyaralni, úttörőtáborba, s utána újra jönnek a napközibe. Igazán nagy örömünkre szívesen. Jurásné asztalán seregnyi köszönő levél, amelyet a szülők írtak ugyancsak azt igazolja, hogy a gyerekek jól érezték magukat a Pelikán táborban. Hasonlóan vélekednek az idén a többi napközis tábor lakói is. Ügy tűnik, az elmúlt évek kedvezőtlen tapasztalata már a múlté. Az idén a különböző intézmények úttörőházak, iskoláik, művelődési házak, mozik, üzemek, vállalatok, szülők a korábbiaknál jobban együttműködve szervezték meg a gyerekek nyarát. S talán a jövő nyáron a mostani kulcsos gyerekek is inkább a napközis táborban vakációznak majd. T. G. Alkalmi kiállítás a legsikerültebb munkákból „Lakáskultúra-művészet” címmel közművelő dési rendezvénysorozatot indított a szolnoki Domus Áruház, Első alkalommal Gyalai Béla festőművész alkotásaival ismerkedhetnek — augusztus 7-ig — a vásárlók és az érdeklődők. Felvételünk a kiállítás tegnapi megnyitóján készült A Zögllngt&l a motoros „sárkányig” 5. Arcok, epizódok a szolnoki sportrepülós ötven évéből Kata! István motorsfeerelő-műszerész, csörtőkezelő, a legendás „Kátai bácsi*’, aki 1935—1955 között a szolnoki repülők egyik doyenje volt. Nevéhez fűződik az 1940-es évek elejéről a legemlékezetesebb géptörés. A repülőtéri krónikások szerint a Pilis nevű vitorlázógépet — miután István bácsi ,,leszállt” vele — csak seprűk, lapátok és szalmahordókosarak segítségével lehetett „beszállítani” a hangárba. De a roncsok alól sértetlenül mászott ki „Kátai bácsi”, s mint valami gazdag vendég egy előkelő étteremben, úgy szólt oda Schneider Emilnek: ,,Főoktató úr, volt egy Pilisem is...” Az ejtőernyősök szervezése és kiképzése 1949-ben kezdődött meg Szolnokon, de az első ugrásokat még a ferihegyi repülőtéren hajtották végre. A szandai réten 1952- ben ugrottak először, Dugonics Pál, Kaszab László, Kovács Ottó, Kiss Károly, Tar Ernő, Tozonyi Kálmán, Németh Julianna és mások, — többségükben repülőnövendékek, repülő oktatók. 1953-ban az ejtőernyősök élére függetlenített vezető került, Mihálka László, s ha marosan megalakította a jászberényi, martfűi, karcagi ejtőernyősköröket. Egy 1953-ban keltezett jegyzőkönyv arról számol be, hogy pl. április 12-én a szandai- réten negyvenhárom ugrást hajtottak végre. Tíz évvel később a XI. nemzeti ejtőernyős bajnokságot már a szolnokiak nyerték meg, az 1000 méteres egyéni, kombinált célbaugrás magyar bajnoka Varga József, a 2000 méteres egyéni stílusugrás magyar bajnoka pedig Hüse Károly lett. 1974 nyarán Szolnokon rendezték meg az ejtőernyősvilágbajnokságot. 1978 május 26-án a magyar ejtőernyős sportot pótolhatatlan veszteség érte, a 6262-ik ugrásakor életét vesztette Hüse Károly, a nagy ejtőernyős válogatott csapatkapitánya. A szolnoki ejtőernyősök ma is kegyelettel emlékeznek mesterükre, s méltóan szerepelnek a különböző rangos hazai és nemzetközi versenyeken. A szolnoki repülőklub napjainkban már az ország egyik leggazdagabb és legeredményesebben működő klubja. 1948—1984 között több mint százezer felszállást hajtottak végre, a klub saját erőből tovább növelve pompás gépparkját, két Cirrus VTC és két Pirát gépet vásároltak. A teljesítménygépekkel a szolnoki sportrepülők igen szép eredményeket értek el, közülük heten teljesítették az „aranykoszorús” feltételeket. 1979-ben újabb szakosztállyal gazdagodott a szolnoki repülőklub, megalakult a hőlégballon szakosztály. Megépítették „járművüket” a Tomit. Az 1980-ban végrehajtott berepülés után ez a „madár” a Ha—805-ös lajstromjelet kapta, s nem sokkal később — Magyarországon először — átrepülték vele a Bükköt! A repülőklub negyedik szakosztálya a sárkányrepülőké, amely. 24 taggal alakult meg 1981-ben — tehát az országban viszonylag későn —, majd megkezdődött a gépépítés. Az első segéd- motoros felszállásra is hamarosan sor került, néhány szakosztályi tag elérte a Pilóta I. minősítést. A „motoros sárkányok” az utca mai emberének ugyanolyan csodabogárnak számítanak, mint fél évszázaddal ezelőtt a Zöglingek, Tücskök, Vöcskök. A közeljövőben könyv jelenik meg a szolnoki sportrepülés történetéről, írója 18 VJMsŰ^-lÉsáíd^^. _____ K irály Sándor „B” vizsgás növendék, 1942-ben Király Sándor, nyugdíjas sportrepülő. — Hogyan is született meg ez a könyv?... illetve ma még csak kéziratról beszélhetünk. .. — Mondjam azt, hogy az élet írta. . . 1942-től magam is aktív sportrepülő vagyok, sok mindent megéltem a szandai repülőtéren, jót is rosszat is. Kezdetben nem volt „aranyélet” a repülés sem, aztán a felszabadulás után mindent újra kellett kezdenünk, összegyűjtöttem az emlékeket, az elődökét, a kortársakét, a magamét, a különböző korszakok dokumentumait, fotókat, újságcikkeket. .. — Mikorra várható a könyv megjelenése? — Ha a kiadó és a szolnoki nyomda is „úgy akarja” ez év november közepére. .. — A könyvben bizonyára találnak majd az olvasók jó néhány repülő sztorit, — ne használjuk ezúttal a közkedvelt „hajózó dumát”, nehogy valaki félreértse. Ezúttal a saját repülő-élményeiből ha elmondaná a legizgalmasabbat. — 1960. december 18-án Molnár István repülőtérparancsnokkal a csehszlovákiai otrokovicei repülőgépgyárba utaztunk, hogy onnan haza repüljünk a klub által megvásárolt Blanik nevű kétüléses vitorlázó géppel. Köd, havazás, Ferihegy nem fogad. Végre 24-én délelőtt 11 óra 30 perckor az útlevelünkbe beütötték, hogy elhagytuk Csehszlovákiát. Jó, jó de még fel sem szálltunk. — Motoros vontatással „hozták” a gépet? — Igen, déltájt a vontatógép is megérkezett. Közölték, hogy a magyar légtérbe a motoros gép nem repülhet be, így a határ előtt 10 kilométerrel le kell kapcsolni. Még csak ez hiányzott. Mindegy csak hazaérjünk! A parancsnok az első ülésben, én mögötte. Megegyeztünk, ő vezet, én navigálok. Elindultunk Gottwaldov, Zsolna irányába, a Kárpátok lejtőin. Hamarosan olyan ködbe, kerültünk, hogy a vontatógépet is csak olykor-olykor láttuk. De aztán egyszerre csak ránkcsapott egy MÍG 15-ös kötelék. Mind a három „kidobta a futóművét, jelezvén: szálljunk le. De a mi vontatópilótánk csak ment, csak ment. Valahogy elértünk a Vág völgyébe, felemelkedtünk 2 ezer méterre. Mínusz 25 fok volt a külső hőmérséklet, de a kabintetőt ki kellett nyitnunk másképpen nem láttunk. — Meddig tartott a vontatás? — Amikor a gép „eltűnt” előlünk — tehát lekapcsoltunk — megnéztem az órámat 14 óra 10 perc volt. — Ekkor a magyar határtól 10—15 kilométerre voltak. — Igen, de roppant nehéz volt tájékozódni, mert mindent vastagon fedett a hó. Végre egyszercsak a parancsnok felkiáltott: ott a Duna! Esztergomban szálltunk le. — Volt nagy öröm! — A rendes embernek ilyenkor már otthon a helye, mit szórakozunk, már karácsony van! — szidtak össze a határőrök, vámosok, akik már a repülőtéren vártak bennünket. Még az esztergomi hangármester, tehát a „szakmabéli” is morózus volt: Kérem az ejtőernyőket átadni! elsápadt, amikor közöltük vele; anélkül jöttünk, nem kaptunk ejtőernyőt... Később derült ki, hogy a vontatópilótánk — egyébként berepülő pilóta! — is „sietett haza” a családjához, ezért „nem vette észre” a MIG-ek leszállási parancsát, így hoztuk haza a Blanikot. Emlékezetes nekem az a madár. .. • • * Ezúttal köszönjük meg Király Sándornak, hogy megjelenő könyve fotódokumentációjának egy részét rendelkezésünkre bocsátotta, riportsorozatunk megírását szakvéleményével is támogatta. Tiszai Lajos Fotó és reprodukció: Tarpai /Zoltán Vége ügyeskedés közben repül az idő Repül az első motoros sárkány Szolnokon. Háttérben az új hangár
