Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚNIUS 20. Gyásziiírek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, SZARKA ISTVÁN hosszú szenvedés után el­hunyt. Hamvasztás után, ké­résére szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra Debrecenben. Gyászoló fe­lesége, Kisújszállás. Mély fájdalommal tudatjuk; hogy édesapánk, MÉSZÁROS LASZLÖ május 21-én meghalt. Teme­tése június 21-én 12.30 óra­kor lesz a szolnoki Munkás­őr úti temetőben. A gyá­szoló fia, lánya, veje és unokái. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett fe­leségem, édesanyánk, nagyi- kónk, KERÉNYI GYULANÉ született Gáspár Rozália, éle­tének 74. évében, hosszú, tü­relemmel viselt szenvedés után elhunyt, június 21-én 14 órakor a jászdózsai te­metőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló csa­lád. A gyászoló család tudatja a rokonokkal, ismerősökkel, hogy ÖZV. CZAKÓ LÁSZLÓNÉ született Császi Apollónia, 79 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség következté­ben f. hó 14-én elhunyt. Temetése f. hó 24-én 12.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából lesz. A gyászoló család, Szol­nok. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk azokkal, akik is­merték és szerették, hogy szeretett feleségem, édes­anyánk, lányunk, menyünk, BREZVAI SANDORNÉ született Halász Mária éle­tének 30. évében elhunyt. 1985 június 17-én. Temeté­séről hamvasztás után törté­nik intézkedés. Gyászoló csa­lád, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, ismerősök­nek. akik szeretett férjem, édesapánk, CSOMBORDI IMRE temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek. részvétnyilvánításuk­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, Karcag. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, a Kossuth Tsz melléküzemág dolgozóinak, az iroda dol­gozóinak, akik felejthetetlen halottunk, BOROS SÁNDOR temetésén megjelentek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, Besenyszög. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, BURAI JANOS temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család, Tiszafüred. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek, a békésszentandrási résztvevők­nek. akik drága édesanyánk, ÖZV BUSI ZSIGMONDNÉ született Kondor Eszter te­metésén részt vettek, virága­ikkal, koszorúikkal gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család. Mezőtúr. Köszönetét mondok mind­azoknak a rokonoknak; jó szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek és a Tisza­menti Vegyiművekben dol­gozó munkatársaknak, akik tragikus hirtelenséggel el­hunyt egyetlen gyermekem, CSÖMÖR FERENC temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút helyez­tek, részvétnyilvánításukkal örök fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló édes­anyja, Rákóczifalva. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, MÓRI LAJOS temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesége és gyermekei, Kisújszállás. INGATLAN ÚJ, 3 szobád köz­ponti fűtéses, csa­ládi ház eladj}. Kar­cag, Bethlen G. út 51. (6216) ____________ A BÁDSZALÓKON, Bem út 17. szám alatt, új, 3 szobás, komfortos, családi ház, garázzsal el­adó. Érdeklődni: Bem út 1. sz. (6301) 530 négyszögöl te­lekkel, családi ház eladó. Jászárokszál- lás, Kazinczy út 7. (6379)__________________ 5 60 négyszögöl szőlő vegyes gyümölcsös — jól gondozott —, télen is lakható kis házzal eladó. Víz, villany van. Homok, Bátorszőlő II. u. 8/'a. (H. 1430)______________ S ZOLNOKON. a Seftsik telepen 2 szobás, családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Rá­kóczifalva, Bartók Béla út 106. (H. 1480) RÁKÓCZIÉ ALVÁN sürgősen eladó 358 négyszögöl telek, gyümölcsös, építésre alkalmas, műút, vil­lany, víz. Részletfi­zetés megoldható. Érdeklődni: Bartók Béla út 14. (6742) 3 szobás, központi fűtéses, kertes, csa­ládi ház, nagy ga­rázzsal és állattar­tásra alkalmas mel­léképülettel eladó. Érdeklődni a hely­színen, Tószeg, De­ák F. út 20. szám alatt, hétköznap 18 órától, szombat és vasárnap egész nap, vagy hétköznap a 14-3^0-es szolnoki te­lefonszámon 8—16 óráig. (6724> ’_______ KI SÜJSZ ÁLLÁST” Megyeri út 14. szám alatt, családi ház 196 négyszögöl te­lekkel, Lógókertben 1304 négyszögöl szántóterület eladó. (6669) ________________ F IGYELEM! Ken­gyel, Kossuth út 208. szám alatti ház sürgősen, olcsón el­adó. Falu szélén 900 négyszögöl telek­ikel. sok gyümölcs­fával, víz, villany van. Irányár: 150 000 Ft. (6568) TÖRÖKSZENTMIK- LÖS, Vörösmarty út 67. szám alatt 2 szobás, kertes, csa­ládi ház fizetési kedvezménnyel el­adó. Érdeklődni a helyszínen, naponta 17 órától. (6569) KARCAG, Kungát utca 3. számú ház, sürgősen eladó. (6494) _________________ K ARCAG. Kelet út 16. számú, 3 szobás, összkomfortos ház garázzsal, mellék- épületekkel, sürgő­sen eladó. Érdek­lődni: hétvégén. (6400)_________________ K UNSZENTMÁR- TON központjában. Mátyás kir. út 20. szám alatt ház el­adó, beköltözhető­en, üzletr aktárral, ami lakásnak is át­alakítható. Érdek­lődni: Orosná'za, Hubai út 23. Tele­fon: 122. (Garai Bó­láné). (6461) _________ E LADÓ Szojiok központjában 4 szo­bás, családi ház, Sütő út 13.. társas­ház is építhető. Ér­deklődni : Magyar út 18. «(6309) KISÚJSZÁLLÁS. Széchenyi út 29. számú, kertes, csa- ládi ház eladó. (6180) SZOBA. konvhás, családi ház eladó. Szolnok, Vadász út 3., ugyanott két 3 szárnyas redőnyto­kos ablak eladó. Érdeklődni: Szol­nok. Mester út 31. (6191)_________________ E LADÓ egy három- szobás, új, kertes, komfortos, családi ház, lakható alsó­épülettel. Termő szőlő-gyümölcsös. Mellette egy másfél szobás, úi, kertes ház, 300 négyszögöl kerttel mind a ket­tő. Víz. villany van. Ár megegyezés sze­rint. Érdeklődni le­het a helyszínen bármikor, jászszent- andrás, Vörösmarty út 2. szám alatt. (6258) EGYSZOBÁS, kony- hás, fürdőszobás ház, 450 négyszögöl termő gyümölcsös, telekkel, megosztva is eladó. Hobbinak is megfelel. Érdek­lődni : Rákóczifalva, Rózsa F. út 112. Csak szombaton és vasárnap. (6057) SZOLNOK-Szanda- szőlősön, a Krúdy Gy. út 128. szám alatt, 270 négyszög­öl zártkert eladó, vagy művelésre ki­kiadó. Érdeklődni: Szolnok. Szántó krt. 59. (5930) KERTES. családi ház eladó. Abony, Árpád út 38. Érdek­lődni: 17 óra után. NAGYKÖRŰBEN cseresznyés eladó. Érdeklődni lehet: Máj zik Károly, Nagykörű, Vörös­marty út 9. és Tóth Károly. Szandasző- lős, Veres Péter út 3., 16 óra után. (6018)_________________ 2 00 négyszögöl épí­tési telek Rákócziúj- falu újtelepen eladó. Víz bevezetve, vil­lany van. Érdeklőd­ni: Szandaszőlős, Karinthy u. 126. (H. 1444) __________________ 3 szoba, összkom­fortos, gáz központi fűtéses, családi ház garázzsal eladó. Ér­deklődni: Szanda­szőlős, Szabó Pál út 16. 17 után. (H. 1478) GÉPJÁRMŰ VOLKSWAGEN Pas­sat, 3 ajtós, áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: jászla­dány, Széchenyi út 13. páros héten dél­előtt, páratlan hé­ten délután, hétvége- ken egész nap. (5473) UY frsz. 1200-as Zsi­guli építkezés miatt eladó, sürgősen. Jászszentandrás, Hu­nyadi út i4. (6551) __ Z C-s Wartburg Tou­rist, 2 éves műsza­kival eladó. Érdek­lődni : szombat, va­sárnap egész nap. Jászberény, Kengyel út 9. (6545)_________ J Ó állapotban levő UE rendszámú Zsi­guli eladó. Érdek­lődni: Szolnokon, a Múzeum éttereimben. ,(6255)_________________ E LADÓ Pannónia meghajtású, egyten­gelyes, nem vizsga- köteles lassú jár­mű, egytengelyes pótkocsival, io q-ig. Varga István, Tó­szeg. Várkonyi út 12. (6091)_____________ T I írsz., Trabant eladó. irányár: 65 000 Ft. Érdeklődni: Szolnok. Ady-Ságvá- ri út gyermek divat- üzlet, 9—18 óráig. (61115)__________________ E GY 500 kg-os, fé- kes utánfutó eladó. Kisújszállás. Ságvá- ri út 8/a. (6739) * IV. IR-es Trabant sür­gősen eladó. Tisza­füred, Váci M. út 3. IV. emelet 10. ajtó. (6714)_________________ Z G-s Dácia reális áron eladó. Érdek­lődni: egész nap Szolnok, Radnóti M. út 7. Illés. (H. 1482) ZS frsz. Wartburg Limousine eladó. Rákócziújfalu. Pe­tőfi Út 32. (6176) PJ-s Trabant Com­bi eladó, friss mű­szakival, utánfutó­val. Kisújszállás, Marjalaki út 50/a. Érdeklődni 16 óra után. (6670)_________ J Ö állapotú, garázs­ban tartott, 10 éves 1200-as zöld színű Lada személygépko­csi eladó. Karcag. Vajda út 4., Gom­bos__Attila. (6491) U Z frsz. Záporo- zsec, 2 éves műsza­ki vizsgával eladó. Karcag. Vörös Had­sereg út 26. Makai. J6495) ________________ E LADÓ 9 éves Tra­bant 60l-es. Szanda­szőlős, Tinódi út 19. Érdeklődni: 16 órá­tól, minden nap. (5906) _________ V ERHOVINA segéd­motor eladó 500 km-rel. Szolnok, Dózsa György út 2. 1/2. 18 óra után. (H. 1484)__________________ 8 éves TB-s rend­számú 1200-as fehér Lada eladó. Szolnok, Tanács út 8. (5832) PK-s Lada 1500-as kifogástalan állapot­ban. garazsírozott, eladó. Érdeklődni 16 óra után. a 12-443- as szolnoki telefo­non. (6618) adas-vétel TÖRZSKÖNYVE­ZETT kuvasz köly­kök eladók. Jászbe­rény. Négyszállás, 49. Kisjuhász. (6554) ÚJ, 4 személyes sá­tor, előteres, háló­fülkés eladó, sürgő­sen, áron alul. Fá­bián, Szolnok, Cse- resznye út 15. (5921) GYÖNYÖRŰ. törzs­könyvezett. 8 hóna­pos ír szetter ku­tyák eladók. Érdek­lődni: Süveges Zol­tán. Kenderes. Fel­sőszőlő 6. szám (6299) 4 éves kancaszamár, stráfkocsival, szer­számmal együtt el­adó. Szolnok. Strom­feld A. 49. (Üjszan- da). (5931) EGY 6 kW-os hőtá­rolós villanykályha, két fűtési idényt hasznait eladó. Fegy­vernek, Arany J. út 5/a^ _(6661)___________ 2 éves, fekete, dog kan eladó. Jászbe­rény, Klapka György ÚJ__16.__(6710)_______ 9 hónapos törzs­könyvezett kuvasz szuka eladó. Szajol, Ady E. út 25. (6181) VINYISZTÓ kazán, egy nagy teljesít­ményű terményda­ráló és kézikocsi eladó. Rákóczifalva, Béke út 15._(6747) __ S ÜRGŐSEN eladók: gáztűzhely palaak- kal. olajkályhák, szekrények, aszta­lok. székek, egyéb bútorok. fogorvosi berendezés. Érdek­lődni: dr. Csordás. Szolnok, Ság vári krt. 27. (6732)______ Z X Spectrumu 48 K—S, 25 000 Ft-ért eladó. Nagy Zoltán, Tiszafüred, Szeretet út 4. (6713)________ E LADÓ hordozható hétvégi ház, gáz- zsámoly, 22 kg-os palackkal, gáztűz­hely 11 kg-os pa­lackkal, szódásbfil- lon, konyhai felsze­relések. Érdeklődni: Szolnok, Madách út 47. 18 órától. (6515) keveset használt iker, mély gyer­mekkocsi eladó. Ér­deklődni lehet, Szol­nok, Thököly út 5. SZ-ám, Csatáriék. (6174) ______ _ 1 8 család méh. NB kaptárban eladó, ugyanott 15 mázsa teherbírású levizs­gáztatott lassú jár­mű eladó. Érdek­lődni : Besenyszög. Damjanich út 55. este 18 óra után. (6193) _________________ K ÉT kétkazettás, japán sztereó rádió­magnó, levehető hangfallal eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Jubileum tér 3. IV/23. (6130)_____ M OZAIKLAP készí­tő gép, teljes fel­szereléssel eladó. Rákóczifalva, Vö­rös Hadsereg út 77. (6130) ELADÓ nyolc üres, NB kaptár és egy pergető. Szajol, Ti­sza Antal út 34. (6260) VILLANYTŰZHELY. olajos hordó gázosí­tás miatt eladó. Ga­lambos Ernő. Szol­nok, Óvoda út 5. (5425)______________ N ÉGYSZEMÉLYES campingsátor eladó. Szandaszőlős, Vö­rösmező u. 68. Ér­deklődni : 16 órától szombat, vasárnap egész nap. (H. 1487) SÖTÉT színű, intar­ziás, márványlapos ebédlőbútor eladó. Levélcím: Üjszász, Nagy út 17. 5052. (H. 1486) TENYÉSZÉRETT ja­pán fürjek eladók. Szolnok, Dózsa György út 2. 1/2. 18 óra_után.__(H. 1485) S ZOLNOKI piacnál levő lángossütő pa­vilon eladó teljes felszereléssel. (H. 1483)_________________ MENYASSZONYI ruhát eladok kel­lékekkel igényesnek. Tüllös, egyedi da­rab. Érdeklődni: Szolnok, Rozgonyi út 1/a. 17 óra után. (Hl 1481) ___ _____ N AGY házra való bontásból tégla, ge­renda, sóder eladó. Érdeklődni; Szol­nok, Sashalmi út 54. (H. 1480) EGYÉB BÚTOROZOTT, fő­bérlő nélküli, egy-, másfél szobás lakást vagy garzont bé­relnék szeptemberig a városközpontban. ,, Egyetemista” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (6254) ÉPÜLETEK talajned­vesség elleni szigete­lése közületeknek is. Podonyi János kis­iparos, 3000 Hatvan, Hunyadi tér 2. Te­lefon 11-381. 17 óra után, szombat, va- sárnaD egész nap. (6192) MÁTÉM ATIKÁB ÓL középiskolásoknak pótvizsgára felkészí­tést vállalok.,.Siker” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1429) Barkácsolók, felhasználók, viszonteladók figyelem! A Szolnok Megyei Tanács Vegyesipari Vállalata különféle — elektromos gépekhez, készülékekhez (mosógép, porszívógép barkácsgép, motorok, stb.) — motorkerékpár, permetező, fűkasza kertigépekhez, — olajkályhákhoz, — háztartási és ipari hűtőgépekhez, — személygépkocsikhoz (Wartburg, Trabant, Skoda, Lada, P. Fiat) alkatrészekből kiárusítást tart. Érdeklődni és vásárolni a vállalat központjában, a beszerzési és értékesítési osztályon, Szolnok, Hunyadi út 4. sz. alatt lehet. (1460.) ÜJ családi ház ki­adó vállalat részére raktárhelyiségnek vagy olajosoknak munkásszállásnak. Ajánlatokat a me­zőtúri hirdetőbe, Kossuth út 53. (6385) 500 kg-ig bíró, te­herfelvonó gén bér­be adó. Üjszász. Szekszárdi út 4/a. (6921) REDŐNY­és reluxa­készítés kedvező áron. Cím Zúbor Károly, Kunhegyes. Besenyő út 21. (6022) ló éves fiúgyermek mellé úszóoktatót keresek július hó­napra, aki őt egyé­nileg tanítaná. Tel.: 14-189, este: 19—20 óra között. (H. 1479) KISEBB üzletet, ke­reskedelmi, vendég­látóipari egységet vagy büfét vállalnék. 10 éves kereskedel­mi-vendég látóipari gyakorlattal. ..Pon­tos elszámolás” jel­igére a kiadóba. (6179) LAKÁSCSERE SZOLNOKI, 43 m*-es, városközponti, OTP-s öröklakást. 1,5 szobás, tanácsira cserélek. „Vasútállo­más környékiek előnyben” jeligére a kiadóba. (5534) HÁZASSÁG 28 éves, 168 cm ma­gas férfi keresi korban hozzáillő lány vagy elvált asszony ismeretsé­gét házasság céljá­ból. Egy^‘ gyermek nem akadály. „Nyá­ri találkozás” jeligé­re a kiadóba. (5811) 54 éves, 152 cm ma- * gas, őszülő, elvált asszony megismer­kedne hozzáillő fér­fival, házasság cél­jából. „Piros szek- fü” jeligére a ki­adóba. (6177) ________ 2 7 éves, 165 cm ma­gas, szőke és 25 éves, 170 cm ma­gas, barna barát­nők házastársat ke­resnek, egy-egy gyermekkel. „Sze­rencse” jeligére a kiadóba. (6253)______ 3 8 éves, i67 cm ma­gas, barna, elvált asszony, két gyer­mekkel hozzáillő házastársat keres. Lakás van< kocsi várható. „Nyári boldogság” jeligére a kiadóba. (6259) Pályázati felhívás! A Tiszaföldvár és Vidéke Áfész pályázatot hirdet az alábbiakban felsorolt üzletek szerződéses rendszerben történő üzemeltetésére: 15. sz. Sport presszó II. o. Tiszaföldvár, Kossuth u. 117. 1985. augusztus 1. napjától 12. sz. Sportbüfé III. o. Tiszaföldvár, Kossuth u. 115. 1985. szeptember 1-től A versenytárgyalás időpontja mindkét egy­ségre vonatkozóan: 198|5. július 23-án, 14 órakor. Helye: Tiszaföldvár, Rákóczi u. 5. sz. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágo­sítást írásban adunk, melyet az áfész fő­könyvelőségén vehetnek át az érdeklődők a fenti címen 1985. július 1-től. (6657.) " -----^ D olgozókat alkalmazunk ^ ^ A Túrkevei Háziipari Szövetke­zet felvételre keres szakképzett munkavédelmi ügyintézőt kap­csolt munkakörben, továbbá szövőiparban jártas művezető­ket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a szövetkezet el­nökénél. (6482) A SZOTÉV jó kereseti lehető­séggel felvesz egyszerű szak­munkára lakatos és asztalos szakmunkásokat, valamint köny- nyű munkára férfi és női beta­nított ‘munkásokat a Szolnok, Landler Jenő úti csőgyártó és asztalosüzemébe. Jelentkezni le­het: Mihályi Zoltán, asztalos üzemvezetőnél és Kiss Tibor lakatos művezetőnél, Szolnok, Landler J. út 29. (5739) Leinformálható takarítónőt ke­resünk felvételre. Szolnok, Má­tyás király úti iskola gondnok­sága. (6530) A Zagyvarékasi Béke Tsz felvételre keres mikroszámítógépes rendszerek fejlesztéséhez — mikroprocesszoros ismeretekkel rendelkező rendszerprogramozót — felhasználói rendszerek fejlesztésében jártas programozót, rendszertervezőt rendszerszervezőt v: Jelentkezni lehet: a 18-790 48 telefonon, vagy személyesen a számítóközpont vezetőjénél (6535.) A Gyógyászati Segédeszközök Gyára kisújszállási üzemegysége felvételre keres gyakorlattal ren­delkező vagy pályakezdő laka­tost, varrógépműszerészt vagy mechanikai műszerészt és asz­talos szakmunkásokat, jelentke­zés : pokorádiné munkaügyi ügy­intézőnél. Bér a kollektív szer­ződés szerint. (6465) A Kelet-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat kisújszállási telepe képesített lángvágót és segédmunkást ke­res. Jelentkezni lehet a telep­vezetőnél. (6530) A Szigligeti Színház azonnali be­lépéssel alkalmaz lakatost és fő­könyvi könyvelőt 5 éves gya­korlattal. Jelentkezés a műszaki vezetőnél Szolnok, Táncsics M. út 15. (6329) KEVIÉP Váll. 4. sz. főépítésve­zetősége lakatos, hegesztő, víz­vezeték-szerelő, ács-állványozó, kőműves, vasbetonszerelő szak­munkásokat keres felvételre. Je­lentkezni lehet a főépítésvezető­ség telephelyén: Szolnok. Land­ler Jenő út 22 . (H. 1488)

Next

/
Oldalképek
Tartalom