Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-11 / 135. szám
1985. JÚNIUS 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Soha ennyi résztvevő a TOT Kupán Augusztus 24—25: Szolnok lesz a házigazda Javában zajlanak az augusztus végén sorra kerülő TOT Kupa sportrendezvény előkészületei. A hétvégén a tiszaligeti stadion pályáin Szolnok megye mezőgazdasági szövetkezeteinek legjobbjai azért vetélkedtek, hogy eldöntsék: ki lesz a résztvevője a hazai pályán rendezendő TOT Kupa küzdelmeinek. Hol tart a készülődés, és kiket várhatnak a megye- székhelyen a sport bar átok? — erről kérdeztük dr. Felker Tamást, a szervező bizottság elnökét. — Először is hadd mondjam el, hogy Szolnok megye azért kapta a rendezés jogát, mert országos híre van annak a munkának, amit a mező- gazdasági dolgozók' sportéletének szervezésében kifejt. Más megyékben példaként emlegetik a tiszaörsi Fut a falu, a kuncsorbai Csorba Kupa vagy a kengyeli Kengyelfutás hangulatos eseményét. A táj vonzása’ is közrejátszik viszont abban, hogy minden korábbinál több résztvevőre számíthatunk: hivatalosan 103 csapat, ezerharminc versenyző nyújtotta be a nevezését, és ez a résztvevők számában rekordot jelent. Korábban Szombathelyen 870 sportolót kellett vendégül látni. — Melyek a legnépszerűbb sportágak? — A férfi kézilabda és a férfi labdarúgás, itt mind a 21 területi szövetség nevezett csapatot. A szakmában már márkás neveknek számítanak a jaki futballista lányok, a Duna Tsz kézilabdázói, a debreceni férfi röplabdázók és a jákiak nagy riválisai, a leveleki női focisták. — Szolnok megyét kik képviselték korábban sikerrel a TOT Kupán? — Tiszaszöllős kézilabdában ismertté tette a nevét, most a megyei döntőn nem remekelt, Besenyszög váltotta fel. Ugyanígy adta át a helyét a kunhegyes! férfi kézilabdacsapat Tiszaföldvár- nak, míg a megyei döntő nagy meglepetése volt, hogy az országos VIT-Kupa győztes mezőtúriakat legyőzték a jászárokszállásiak. Női fociban Tiszaszentimre, röplabdában Besenyszög és a férfiaknál Tiszaszöllős biztosított magának helyet az országos döntőben. A Teszöv Kupára Szolnok megyéből 27 tsz négyszázhúsz versenyzője érkezett, de a korábbi előcsa- tározások során mintegy ötezer fiatalt mozgósított az esemény. A TOT Kupa versenyein a különböző szinteken országszerte 50—60 ezer sportoló állt sorompóba. A Szolnok megyeiek ezúttal is példás házigazdának bizonyultak hiszen minden szervezési feladatot időarányosan végrehajtottak. Megyei "Kikapott a Vegyiművek labdarúgó- r ■■■ ■ ■ ■■■ . ■■ ■ r bajnokság es Torokszentmiklos Középtiszai Medosz—Jász- árokszállási Vasas 2:0 (0:0). Jászárdkszállás, 250 n. V.: Si.pos. J. Vasas: Tóth L.— kei, Nagy S., Varga, Szirá- ki, Boibák T. (Guba Zs.). Papp S., Molnár, Rédei L., (Bobák M.) Banya. Csikós,. Az első félidő krónikája több kimaradt helyzet mindkét részről. Az 52. percben Bak- tai T., két hazai védőt is kicselezve szerzett vezetést. 1:0. A 60. percben vétlen összecsapásnál Varga olyan sérülést szenvedett, hogy tovább játszani nem tudott. A hazai együttes tíz főre csökkent. Ezután is a hazai csa pat támadott többet de a befejezések nem sikerültek. A 70. percben ismét Baktat T., cselezte be magát a kapu előterébe, és a kimozduló kapus mellett biztosan lőtt a hálóiba. 2:0. Ifi: Középtiszai Medosz— Vasas 4:1. Jászfényszaru—Török- szentmiklós 3:0 (2:1). Jászfényszaru, 300 n. V.: Tren- csényi. Jászfényszaru: Kátai —Farkas L., Rózsa, Szászi, Pető, Fózer, Gergely. Palócz, Szabó, Tóth S., Tóth I. (Farkas Gy.). A vendégek már a 4. percben vezetést szereztek Ramos I. révén. 0:1. A gól után feljöttek a hazaik, és több gólveszélyes támadást vezettek. A 25. percben Szabó, majd a 43. percben Tóth S., góljaival 2:l-re fordítottak. Szünet után az 54. percben Tóth S., újabb góljával már 3:1 volt Jók: a hazaiak minden játékosa. A vendégek dicsérete helyett álljon itt edzőjük, Bana János nyilatkozata: — Húsz év óta próbálok valamit tenni Törökszent- milklós labdarúgásáért. Csapatom mai játéka és az eredmény volts eddigi legnagyobb csalódásom. Ifi: Törökszentmiklós— Jászfényszaru 4:2. Jászjákóhalma—Szolnoki Vegyiművek 1:0 (1:0). Jász- jákóhalma, 100 n. V.: Amb- lánczky. Jászjákóhalma: Rostás—Móczó, . Szőllősi. Rácz, Gólya. Kuli, Treba, Csőke, Beszten (Kalla), Ge- csé (Káló), Rafael. Nagy iram jellemezte a heves széliben lejátszott mérkőzést. A 34. percben Treba beadását Csőke Kuli elé csúsztatta áki közelről a hálóba lőtt A második félidőben, a széllel hátban játszó hazai csapat a helyzetek sokaságát dolgozta ki, de ezek rendre kimaradtak. A vendégek legveszélyesebb embere Csizmadia volt szabadrúgásai révén. A területi bajnokságban a Vegyiműveknek sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége. Jók: a hazai csapat minden játékosa, a vendégek között nem volt kiemelkedő teljesítmény. Ifi: Sz. Vegyiművek—Jászjákóhalma 2:1. Tiszaföldvár—Kunhegyes 3:1 (2:1). Tiszaföldvár, 350 n. V.: Tóth S. TISE: Hermek —Farkas A., Makó, Berta, Nagy, Szőke, Jakab Farkas I. , (Németh F.), Tóth L., Vass, Németh J., (Dutkon). Jó iramú, eseménydús és színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidő 20. percéig kiegyenlített volt a játék. Ekkor megszerezték a hazaiak a vezetést. Fölénybe kerültek, s ez újabb gólt eredményezett. A félidő 'befejezése előtt egy vitatott helyzetben gólt ítélt a játékvezető. Ez felborzolta a nézőket és a hazai csapatot is. A második félidő fele a vendégeké volt, Hemek a kapus több ízben is jól hárított. A cserék a hajrára feljavították a hazai támadásokat, aminek eredménye a harmadik gól lett. A kapu előtti határozottabb játékkal a hazaiak győzelme megérdemelt G.: Tóth L. (3), ill. Kiss L. Jók Tóth L., Hernek, Jakab, Berta. ill. Kiss Herbai y, Lukács. Ifi: KESE—TISE 3:0. Jászapáti—Tószeg 5:0 (1:0). Jászí/páti, 300 n. V.: Somogyi. Jászapáti: Végh—Tajti, Tóth, Urban, Vágó—Mezei (Sóti). Kimák, Illés, Csőke (Krigel), Szabó, Utassi. Az iíicsapat nélkül érkezett tószegi gárda higgadt játékkal lepte meg a hazaiakat. Az első félidőiben még akadozott a jászapáti gépezet, de a másodikban, elsöprő lendületük, ügyes játékuk, gólokat eredményezett A megfiatalított Jászapáti lelkesen, szemre is tetszetős játékkal búcsúzott közönségétől. Újoncként várakozáson felül szerepelt a bajnokságban. Góllövők: Sóti (2), Krigel, Utassi. Szabó. Jó: az egész hazai csapat kiváltó teljesítményt nyújtott, ill. Dallas, Perjést Besenyszög—Szajol 2:2 (1:2). Besenyszög 250 n. V.: Füzesy. Besenyszög: Boros B.—Csajbók, Dudck, Varga J. . Danyi T.—Bálint Danyi K. , Boros Gy.,—Maródi, Varga T. (Hajdú), Varga Gy. A hazaiak korai (3 perc) vezetését a vendégek a félidő közepén kiegyenlítették, majd hamarosan előnyt is szereztek. Besenyszög a második félidőben végig mezőnyfölényben volt, de az csak az egyenlítéshez volt elegendő, összességében jó iramú, helyenként színvonalas összecsapáson igazságos eredmény született. Gól: Danyi K. (11- esből). Varga Gy.. ill. Gál, Szabó. Jók: Danyi K., Bálint, Dudok, ill. Molnár, Kántor, Golyha. Ifi: Besenyszög—Szajol 0:2. Szolnoki Cukorgyár— Abádszalók 4:3 (1:2). Szolnok, 150 n. V.: Jancsó. Sz. Cukorgyár: Csécsei—Papp, Gönczöl Bosnyák, Kovács J., Kovács S., László. Tímár Szeberényi, Koncsik. Pusztai, Horváth. Az első félidőben meglepetésre a vendégcsapat jutott egygátas előnyhöz. A második játékrészben rákapcsolt a Cukorgyár, és két perc alatt 'behozta hátrányát, majd vezetéshez jutott. A 70. percben tovább növelte előnyét a hazai csapat. A mérkőzés lefújása előtt egy perccel 11-eshez jutott az Abádszalók, melyet értékesített. A büntető végrehajtása után Csécseit Jancsó játékvezető kiállította. Abádszalók az utóbbi időben mutatott formáját igazolta. A zöld-fehér csapat a második félidei gólratörő játékával megérdemelten szerezte meg a fontos bajnoki pontokat. GL: Horváth (2). Pusztai, Szeberényi, áll. Varga, Szabó, Pataki (11-esből). Jók: Posnyáfc, Kovács S., Pusztai, Horváth, ill. Pataki. Varga. Szabó. Ifi: Cukorgyár—Abádszalók 12:2. Szászberek—Tiszafüred 2:2 (2:0). Szászberek, 300 n, V.: Lékó Szászberek: Farkas— Oomkó Kovács, Gyárfás, Nagy, Magony, Tóth Göb- lyös. Vasas, Bezzeg, Laki J. A hazai csapat biztos győzelmet szalasztott él köny- •nyelmű játékával. GL: Laki J., Bezzeg, i'll. Somogyi. Szabó. Kunszcntmárton—SZMÁV MTE junior 5:2 (1:0). Kun- szentmárton, 250 n. V.: Kökény. KTE: Szvoboda—Király, Szarvak, Hábensusz F., Dudás (Dézsi). Pálinkás. Veres, Geller—Kerekes, Hábensusz S., Petróczki (Tóth Z.). Színvonalas és kiegyensúlyozott, de gólszegény első félidő után fölénybe került a KUTE és a széleken indított támadásaival a 75. percben már 5:0-ra elhúzott. A hajrában azonban a jó erőnlétű juniorok két góllal is szépítették a kitűnően vezetett sportszerű mérkőzésen. melyen, győzelmével öt kieső esetére is biztosította a KUTE a bentmaradást a megyei bajnokságban. Gól- lövők: Pálinkás, Tóth Z., Geller, Hábensusz S., Kerekes, ill. Kerepesi, Kun (11- esből). Jók: Kerékes (a mezőny legjobbja). Szarvák, Gellér, Király, ill. Fazekas, Kerepesi, Kun. Ifi: Szolnok—KUTE 2:1. Területi labdarúgó- bajnokság Pontszerzés idegenben Tisza Cipő SE—Lajosmizse 1:1 (1:1). Lajosmizse, 200 n. V.: Maginyecz. Tisza Cipő: Németh—Kardos I, Hábensusz, Fürtös!, Szőke, Földi, Kesjár I (Kesjár II), Hegedűs, Palcsó, Szántai, Nyitrai (Rigó). Edző: Csendes Imre. Élénk iramban kezdődött & találkozó, sok kemény bele- menésgpl. Lendvainaki volt| kétszer is gólszerzési alkalma. majd Hegedűs Diószegi elé fejelt egy labdát, akinek még állítani is volt ideje, és a 26 méteres lövés a jobb felső sarokba vágódott. 1:0. A 20. percben egyenlített a Martfű. Szántai kapott szabadrúgást. A sértett gyorsan Nyitrai hoz passzolt, aki néhány lépés után a jobb alsó sarokba lőtt. 1:1. Ezt követően is mindkét csapat támadott, sok helyzet maradt ki a kapuk előtt, de gólt már egyik sem tudott szerezni. Végig izgalmas, kemény mérkőzésen az eredmény igazságosnak mondható. — Lepsényi — Táblázatok Labdarúgás Területi Tisza 1. Mez. Honv. 2. DUSE 3. Olefin "■»4. Lehel 5. Hajdúbösz. 6. Balmazújv. 7. Volán-R. 8. PMÁV 9. H. Asztalos 10. Karcag 11. Rakam az 12. Kisvárda 13. M.-szalka 14 Hajdú V. 15. B -láránth. 16. Jí^zkisér bajnokság csoport 29 19 7 3 48- 9 45 29 19 6 4 57-21 44 29 15 10 4 40-20 40 29 14 10 5 55-29 38 29 13 8 8 45-31 34 29 12 8 9 50-40 32 29 11 9 9 40-37 31 29 12 5 12 48-45 29 29 10 9 10 34-35 29 29 11 4 14 40-52 20 29 10 5 14 39-42 25 29 8 9 12 37-52 25 29 9 4 16 30-48 22 29 5 9 15 34-53 19 29 5 6 18 24-G8 16 29 3 3 23 13-65 9 A 30. fordulóban, június 16., vasárnap 17 óra: Jászkisér— Mezőtúri Honvéd, Veress, Karcag—Olefin SC, Tamas- kovits, Püspökladány—Jászberényi Lehel, Nagy, Bakta- lórántháza—Volán-Rákóczi, Virágh, DUSE—Kisvárda, Balogh, H. Asztalos SE—Hajdú Vasas, Boros, Rakamaz—Balmazújváros, Mozgó, / Mátészalka—Hajdúböszörmény, Tombor. A megyei bajnokság állása 1. Sz. Vegyi. 2. K. Medosz 3. T.-földvár 4. T.-miklós 5. Jászapáti 6. Besenyszög 7. Szajol 8. T.-füred 9. SzMÁV j. 10. K.-hegyes 11. Sz.-berek 12. KuTE 13. Sz. Cukor. 14. J.ároksz. 15. Jj.-halma 16. Tószeg 17. J.-fénysz. 18. A.-szalók 33 19 7 7 69-38 45 33 17 10 6 64-43 44 33 16 98 56-29 41 33 16 98 69-46 41 33 15 9 9 47-36 39 33 16 6 11 56-51 38 33 12 13 8 60-38 37 33 15 7 11 75-54 37 33 14 7 1 2 64-62 35 33 15 3 15 71-61 33 33 9 15 9 33-37 33 33 12 7 14 55-59 31 33 11 8 14 48-56 30 33 10 6 17 38-54 26 33 10 6 17 34-55 26 33 8 6 19 34-69 22 33 8 3 22 48-85 19 33 7 3 23 50-98 17 A 34. fordulóban, június 16., vasárnap 17 óra: Középtiszai Medosz—Tószeg, Abádszalók— Jászapáti, Szajol—Szolnoki Cukorgyár, Kunhegyes—Besenyszög, Törökszentmiklós— Tiszaföldvár, Tiszafüred— Jászfényszaru, Szolnoki MÄV Mte junior—Szászberek, Mátyás kir. u., Szolnoki Vegyiművek—Kunszentmárton, Jász- árokszállás—Jászjákóhalma. Kosárlabda Bajnokhoz méltó NB II. Férfi; Alföldi Olajbányász—Közgazdasági Egyetem 101:94 (50:45). Szolnok, 400 n. V.: Balázs, Kelecsényi. Olajbányász: Molnár (15), Mikola (21), Kékesi (6), Tóth (12), Smol- nicki (17). Csere: Kiss (4), Szalay (18), Vécsey, Abonyi (5), Farkas (3). Edző: Pál Szabó "Sándor. Eddigi egyetlen vereségét a fővárosi csapattól szenvedte el az Olajbányász, s így presztízsmérkőzést játszott a két éllovas Fej fej mellett haladt a két csapat, minimális bányááz- vezetéssel, a tizedik percben 24:17 volt az eredmény. A továbbiakban is hevesi küzdelem folyt a játéktéren. A második félidőben jobban kezdőit a bajnokcsapat és fokozatosan elhúzott, a 30. percben már 78:59-et mutatott az eredményjelző. Ezek- után a sok csere megtorpan- totta kissé a szolnokiakat, s a vendégek szépíteni tudtak. NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Békési Áfész 103:40 (54:15). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok. V.: Hutai, Dobronyi. MÁV MTE: Szálai (8), K rétki tsi (8), Vasi (23), Rontó (17), Molnár (15). Csere: Ölti (18), Mohácsi (6), Túróczi (4), Tóth (4), Káplár Edző: Tapodi László. Az idei utolsó bajnoki mérkőzésen elsősorban félidei jó játékukkal szerezték megérdemelt, nagy arányú győzelmüket a szolnoki lányok, amellyel bronzérmesek lettek. Molnár ezúttal is ponterős volt NB II. Női: Nyíregyházi MGFSC—Kisújszállásii MÁV Egyetértés 68:44 (34:22). Kisújszállás. V.: Kertész, Fodor. Kisújszállás: Szőke (4), Demeter (5), Zsoldos (4), Horváth (8), Tatár (21). Csere: Pardi (2), Egyed—Kun, Sem- sei. Edző: Szabó Tibor. Kitűnő játékvezetés mellett, végig pergő ritmusú mérkőzésen dőlt el a két pont sorsa a támadásban labdabizto- sabb vendégek javára. Vízilabda Bemutatkozás Nagykanizsán A Zalai Hírlap egyik száma adta hírül olvasóinak, hogy negyven évi szünet után ismét vízilabdázók veszik birtokukba a nagykanizsai strandfürdő régi medencéjét. Ott rendezték meg a vidéki úttörő 1/B. bajnokság (1971. vagy utána született igazolt sportolók) 3. kupafordulóját, amelyen a házigazda Nagykanizsa Vízmű SE csapatán kívül a Tataibányai Bányász SC, a SZEOL AK, a Szentesi vízmű, a Hódmezővásárhelyi SE és a Szolnoki Vízügy SE vízilabdázói vettek részt. Sporttörténeti esemény szereplői voltak a szolnokiak, mivel a házigazdákkal a kupaforduló első mérkőzését játszották, és magabiztos játékkal 14:2-re győzték le a lelkes hazaiakat, s erről a Zalai . Körzeti Tv-stúdió stábja Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely kábeltelevízió-előfizetőd részéré felvételt készített. További eredmények; Tatabán ya—Hjód mezővásár-i hely 15:5, Szolnok—Szeged 7:7, Szentes—Tatabánya 7:4, Szeged—Hódmezővásárhely 9:0, Szentes—Szolnok 10:4, Szeged—Tatabánya 5:4, Nagykanizsa—Szentes 2:10, Szolnok—Tatabánya 8:2, Nagykanizsa—Hódmezővásárhely 5:8, Szentes—Szeged 8:2. A 3. kupaforduló végeredménye: 1. Szentes, 2. Szolnok, 3. Szeged, 4. Tatabánya, 5. Hódmezővásárhely, 6. Nagykanizsa. A szolnokiak jobb gólkülönbséggel a 3. kupaforduló második helyezését szerezték meg. A szolnoki csapat tagjai: Juhász ZS., Magyar I., Papp S., Nagy T., Lukács D., Bársony P, Krasznai B., Kóczi Z., Berki P., Monostori A., Háfra Zs, Botka L. Megbízott edző: Berkes Péter. KÉZILABDA Sportszerű mérkőzés NB II. Férfi: Vác—Kunhe- gyesi ESE 30:29 (11:14). Vác, 300 n. V.: Hifbauer, Vadai. KESE: Libor—Lőrincz (3), Gál A. (1), Tar Z. (10), Burján (1), Gál J., Nagy (2), Antal (11), Péteri, Túri J. (1). Bótha. Edző: Cseh Zoltán. A két sportszerű csapat mérkőzése jó hírverése volt a kézilabdasportnak. Az I. félidő kiegyenlített, változatos küzdelmet hozott, a csapatok felváltva vezettek. A hazaiak megpróbálkoztak a játék felgyorsításával, de ezt a KESE jó helyzetkihasználásával, fegyelmezett védekezésével megakadályozta. A II. félidőben folytatódott az izgalmas, változatos, színvonalas küzdelem. A hazaiak mindent elkövettek az egyenlítésért, ami a 16. percben sikerült is. Ezután ismét felváltva estek a gólok. Lehetett érezni, hogy amelyik csapat hibáz támadásban vagy védekezésben, az lépéshátrányba került. 29—27- es váci vezetésnél a KESE egészpályás támadást alkalmazva ismét felzárkózott egy gólra, de a hajrá a hazaiaknak sikerült. Jó: Antal (a mezőny legjobbja), Tar Z„ Lőrincz. Tenisz Újabb MÁV MTE> győzelem Vasárnap a Tiszaligetben folytatódott az OB III. osztályú CSB. Szeles, időben a MÁV MTE gárdája biztosan fektette két vállra a vendég MEAFC (Miskolc) csapatát. Eredmények (elől a szolnokiak) ; Kováts Zsolt—Dévai György 6:4, 3:6, 4:6, Tanka Attila—Vucskó Sándor 2:6, 6:13, 1:6, dr. Bathó Gábor— dr. Mészáros Zoltán 6:2, 7:5, Tolna Károly—Erdei György 6:4, 4:6, 7:6, dr. Szarvas Pál —Kovács Tamás 6:1, 6:2, Sziráki László—Nagy Péter 6:1, 6:1, Tanka—Kováts— Vucskó—Erdei 6:3, 6:4, Bathó—Tolna—Dévai—Nagy 6:3, 6:4, Sziráki—Bartha— Mészáros—Nagy 6:0, 6:3. A végeredmény tehát 7j2 a MÁV MTE javára. LABDARÚGÓ-TOBORZÓ A Szolnoki Vegyiművek SE labdarúgó-toborzót hirdet 10—15 év közötti fiúknak. Jelentkezni lehet június 13-án csütörtökön 15 órától a Vegyiművek sporttelepén. A jelentkezők csak tornacipőt vigyenek magukkal. b