Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám

A Szolnok megyei Gabonaforgalmi Vállalat törökszentmiklósi üzemében megkezdődött az éves nagyjavítási munka. A be­rendezéseket átvizsgálják, ahol kell, kijavítják az őrlőhen­gereket, futócsöveket, szitákat. A fenntartási munkákat a tmk- és az őrlőmunkások együtt végzik. Tervek szerint július elején indul a gabonaőrlés,.Képünkön: futócső-felújítás Kádár János látogatása az Országos Baleseti Intézetben II népgazdasági terv teljesítéséről tárgyalt a SZOT Többletmunkával is pótolni a veszteségeket Felszólalt Marjai József Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára tegnap az Országos Bal­eseti Intézetbe látogatott. Az elmúlt négy év során tel­jesen felújított, kibővített, s az egyik legkorszerűbb gyó­gyító intézményünkké for­mált kórház megtekintésére elkísérte Radics Katalin, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és' (kulturális ősz. tályámak vezetője. A vendégeiket dr. Medve László egészségügyi minisz­ter, Gál János, a VIII. kerü­leti pártbizottság első titká­ra és az intézet vezetői fo­gadták. Dr. Manninger Jenő főigazgató és dr. Gyárfás Fe­renc, az intézet pártbizottsá­gának titkára kalauzolta Ká­dár Jánost a hazánkban leg­magasabb színvonalú balese­ti ellátást nyújtó — korábbi nevén Tkaumiatológiai Inté­zetként ismert — kórházban. Elsőként a 11 szintes épület hetedik emeletén az intenzív osztály munkájával ismer­kedtek; itt korszerű műsze­rek segítségévei percről pereme követhetik nyomon a legsúlyosabb sérültek álla­potát az orvosok. A 363 ágyas intézet néhány kórtermét tekintette meg ez­után a párt főtitkára. Ven­déglátói elmondták, hogy a betegek szükség esetén a nő­vérhívó készüléken azonnal beszélni tudnak az ápolónők­kel; a 3—5 ágyas kórtermek mondhatni összkomfortosaik, fölszerelésük az itt fekvők nyugodt gyógyulását segíti. Kenéz József, aki tíz hete szenvedett közúti balesetet. Kádár János érdeklődésére elmondta, s meg is mutatta, hogy ágyának dőlésszögét egy gombnyomásra tudja változtatni, így az előírt te­rápiának megfelelően moz- dulaitflian maradhat mégis kényelmesen étkezhet, olvas­hat. Egy másik betegszobá­ban egy balesetben megsé­rült, s nehéz műtéten átesett asszony gyógyulásáról szá­moltak be, akinek a csípőjé­be protézist ültettek be. A megújult kórházban két szinten 10 műtőt helyeztek el, így az azonnali beavatko­zást igénylő sérülitek eUlátá- sia mellett aiz úgynevezett programozott — tehát előre megtervezett — műtéteket is fennakadás nélkül elvégezhe­tik. Betekintve az egyik liég- kondícionált operálóterembe megnézték a baleseti sebé­szet speciális igényeinek megfelelő modern berendezé­seket. A rcntgienosizitályon fejező­dött be a kórházi körséta. A részleget a többi között olyan készüijéklkeil szerelték' fel, amelyen a legbonyolultabb vizsgálatokat is elvégezhetik. Megmutatták a vendégeknek a rendkívül összetett feladatot jelentő orvosi bravúr: a vég- tag-visszaülltetés fázisait rög­zítő képeket is; legutóbb egy fiatal nő karját operálták vissza sikerrel. Végezetül az intézet igaz­gatótanácsának tagjaival folytatott kötetlen ‘beszélge­tést Kádár János. MedVe László szólt a baleseti ellá­tás országos helyzetéről, a kórház vezetői pedig beszá­moltak arról, hogy a korsze­rűsítés tovább folytatódik: most újítják fel a baleseti sérülitek utókezelését végző rendelőintézeti épületet, s a tervek között szerepel egy orvcs- és nővérszálló, építé­se is. Kádár János miután megköszönte a tájékoztatást, elismeréssel szólt a látottak­ról!, a nagy jelentőségű re­konstrukciós munka sikeres befejezéséről. A Szakszervezetek Országos Tanácsa tegnap ülést tartott. A tanácskozáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese is. A testület megtárgyalta az idei népgazda­sági terv teljesítésének eddigi tapasztalatait és a tennivalóit. A napi munkában még min­dig sok kiesést okoz az anyag- és alkatrészhiány, a fegyelmezetlenség, a szer­vezetlenség. Rendkívül fon - tos tehát, hogy a munka­szervezésben, a munkaerő - gazdái kodásban és a terme­lőberendezések kihasználásá­ban határozottabb megoldá­sokat alkalmazzanak, s mindenekelőtt arról gondos­kodjanak, hogy a dolgozók érdemi munkával tölthessék a napi munkaidőt. Ahol a törlesztési program szüksé­gessé, a termelési feltételek pedig lehetővé teszik, pót- műszakok szervezésével, túl­órával, vagy a munkaerő át­csoportosításával is segítse­nek a gondokon. A szakszer­vezeti bizottságok kezdemé­nyezzék olyan szabadságold - si tervek kidolgozását, ame­lyek a hiányzó létszám elle­nére is lehetővé teszik a zavartalan termelést. A szakszervezeti mozga­lom kimelkedő feladata, hogy segítse a dolgozók kez­deményezéseit a kongresszusi és felszabadulási munka- verseny lendületének folyta­tását, az idei terv teljesítése és a VII. ötéves terv indí­tásának megalapozása érde­kében!. Flontos az is, hogy a vállalatok belső érdekeltségi rendszerük fejlesztésével is jobban ösztönözzék a dol­gozókat e feladatok teljesí­tésére — mondta a SZOT titkára. (Folytatás a 3. oldalon.) Manninger Jenő főigazgató üdvözli Kádár Jánost te tett gazdaságszervezési lé­péseket. A szakszervezeti tagság, a dolgozók egyetértenek azzal, hogy ha kell, akár többlet- munkával js meggyorsítsák a veszteségek pótlását, nö­veljék a gazdaságosan érté­kesíthető export-árualapo­kat, javítsák a munka és a gazdálkodás hatékonyságát, s jobban kibontakoztassák az energia- és anyagtakaré - kosság fokozására elhatáro­zott intézkedések végrehaj - tását. A vállalatok felmérték a termeléskiesést, a pótlására programokat dolgoztak ki és nem egy helyen a többlet- munkával már részben tör­lesztették az- év eleji tarto­zást. Az üzemek többségé • ben a dolgozók vállalták, hogy a jelentős kiesések el­lenére is teljesítik idei ter­vüket. Egyebek között ilyen elhatározásra jutott a Tau­rus, a Tiszai Vegyi Kombi­nát, az Ikarus, a Csepel Autógyár és a Diósgyőri Gépgyár is. A SZOT titkára hangsú­lyozta, ihógy a veszteségek mind teljesebb pótlására va­lamennyi gazdálkodó egy­ségnél és vállalatnál meg kell tenni a szükséges in­tézkedéseket, mert vannak még feltáratlan tartalékok. Gál László, a SZOT titká­ra előterjesztésében rámuta­tott, hogy a termelésben dol­gozó kollektívák tiszteletre­méltó erőfeszítéseinek ellené­re sem sikerült eddig nép- gazdasági szinte pótolni a szokatlanul kemény tél és az energiakorlátozások miatt keletkezett. termeléskiesést. Az év első öt hónapjában az múlt év azonos időszakához viszonyítva az ipar termelé­se emelkedett ugyan, de ah­hoz, hogy elérje az idén elő­irányzott növekedést, az év további részében 4—4,5 szá­zalékkal magasabbnak kell lennie a termelésnek, mint egy évvel korábban. Gál László emlékeztetett arra, hogy a Minisztertanács és a SZOT képviselői néhány héttel ezelőtt megbeszélése­ket folytattak ezekről a kér­désekről. . Akkor elhangzott, hogy a kormány a ked­vezőtlen -hatások ellen- súlyozására, a népgaz­daság ez évi terveszerű fej­lődésének elősegítésére kü­lönböző ösztönző gazdasági és szervezési intézkedéseket tett. Ezeknek az intézkedé­seknek indokoltságával a szakszervezetek egyetértettek és továbbra is igénylik a kormányzattól, hogy tegye meg a tervteljesítés érdeké­ben szükségessé váló, egyez­MA: Elodázhatatlan volt a Tisza-hid felújítása — A megyei tanács el­nökhelyettese nyilatko­zik a rekonstrukció szük­ségességéről, a közleke­dés feszültségét enyhí­tő intézkedésekről. 3. oldal Energiatakarékossági verseny Tiszántúli első a Szolnoki Cukorgyár Befejeződött a tavalyi ti­szántúli ipari energiagazdál­kodási verseny értékelése. A vetélkedésben 33 tiszántúli iparvállalat vett részt. Közü­lük első helyen a Szolnoki Cukorgyár végzett, a harma­dik helyet is megyénk egyik vállalata, a Karcagi Üveg­gyár szerezte meg. A hato­dik helyezett a Beton- és Vasbetonipart Művek szol­noki gyára lett. Nemcsak a kollektívákat, hanem az eredményesen dolgozó energiagazdálkodási szakembereket is jutalmaz­ták. Megyénkből ketten vet­Hazai nemesítésű takar - mányfüvek, gyepnövények egész sorát termeli a karca­gi központtal működő Alföl­di Gyepvetőmag Termesztési Rendszer, feleslegessé téve ezzel a számos drága vető­mag import behozatalát. A rendszer 88 taggazdasága eb­ben az évben 14 ezer hektárt meghaladó fűféléket és pil­langós gyepnövényeket tele­pített, a magtermő terület tek át oklevelet, értékes munkájukért: Sagáth Kornél, a. Tisza Cipőgyár és Bene- sóczky Dezső, a karcagi Szer­számgépipari Művek főener • getikusa. Az energiagazdálkodási versenyben részt vevő válla­latok jelentősen csökkentet­ték az esti csúcsidőben a fo­gyasztást, az egységnyi ter­melési értékre eső energia­felhasználást. Nagyobb arányban használtak olcsóbb energiafajtákat és törekedtek a hulladék tüzelőanyagok hasznosítására. pedig eléri a 9 ezer hektárt. Különösen jó eredmények születtek a gyepnövények, a parkfüvek nemesítésében. Kiváló tulajdonságuk, hogy a négyzetkilométerenkénti haj­tásszámuk magas, keveseb - bet kell nyírni. Lényeges előnyük a külföldi fajtákkal szemben a télállóság, a szá- razságtűrés és a hosszabb élettartam. Gorbacsov és Osszad tárgyalásai Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon. Csongrádban aratnak Megkezdődött az aratás Csongrád megye Duna-Tisza közi homokvidékén, ahol a legkorábban érnek be az Őszi kalászosok. A rúzsai Népsza­badság Termelőszövetkezet határában tegnap hat kom­bájnnal láttak munkához^ hogy idejében betakarítsák a 300 hektár árpa termését. A tsz szakemberei szerint a kemény telet jól tűrték a gabonák és igen sokat hasz­náltak a kiadós tavaszi esők. Azon a területen, ahol jelen­leg a kombájnok dolgoznak, májusban és júniusban több mint száz milliméter csapa­dék áztatta á földeket. Szép teltek a kalászok, a szövet­kezetben őszi árpából re­kordtermést várnak. Nem­csak a szemtermés ígéretes, hanem lesz elegendő szalma is, mert nyolcvan-kilencven centiméter magasra nőtt az árpa. A kombájnosok gon­doskodnak arról, hogy va­lóban bőségesen legyen alomnakvaló; alacsony tarlót hagynak maguk mögött. Karcagi nemesítés Új hazai gyepvetőmag-fajták Az örmenyesi Hungaroterm Gépgyártó Leányvállalat a tatai Hűtőtechnika részére szi­getelt légbefúvó egységeket szállít. Jelenleg 1150-re kaptak megrendelést Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxvi. évi. 143. sz. 1985. június 20., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom