Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-19 / 142. szám

1985. JÚNIUS 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 NB ll-es osztályozók Oroszlányban kezdenek a mezőtúriak Tegnap délelőtt az MLSZ- ben elkészítették a labdarú­gó NB II-be jutást eldöntő osztályozok párosítását. Az utolsó pillanatban meggon- lolta magát a MOTIM TE vezetősége, nem kívánt élni osztályozós jogával, így a Bakony-csoport 2. helyezett­je, a Sabaria lépett elő. A június 23-án és 30-án — mindkét napon 17 órakor kezdődnek a találkozók — sorra kerülő osztályozok (az elöl álló területi bajnokok játszanak az első mérkőzé­sen otthon): Oroszlány—Sza­bó L. SE, DÉLÉP SC—Ganz Mávag. Komló—Sabaria. A felújításról — pontszám —illetve igólikülön bségegyen - lőség esetén — a nemzetközi kupasizabályok döntenek. Ha a pontszám azonos, úgy az idegenben lőtt gólok duplán számítanak. Ha az összesí­tett gólkülönbség megegye­zik, úgy a második 90 perc után kétszer 15 perces hosz- szabbítás következik. Ameny- nyiiben ez sem határoz, akkor 5—5 büntetőt rúg­nak a csapatok, és ha itt is egyenlőek, akkor az első hibáig lövik a 11-eseket. Falusi spartakiád Pontversenyben első Kunhegyes A XXXIV. Falusi Sparta­kiád nyári versenyszámainak jnegyfcji döntőjét szomibaiten rendezték Szakiakon. A köz­ségek és a körzetközpontok között elkészült az eredmé­nyességi pontverseny sioo> rendje, amely a következő: községiek között; 1. Kunhe­gyes 247. 2. Űjsiziász 152, 3. Jásizapóti 131, 4. Jászárok- szálfflás 83, 5. Kunszentmiár- ton 80, 6. Tiszaiöldvár 73 pont. A körzetek közötti sor­rend: 1. Szolnok 442, 2. Jász­berény 334, 3. Mezőtúr össze­vont terület 275. 4. Kunszenít- máinton 225, 5. Törökszent­núiklós 173, 6. Tiszafüred 131 pont. A falusi spartakiád (1085. évi versenyeiben (té­li—nyári együtt), 41 község szerzett pontot. Jövőre a fa­lusi spartakiád országos döntőjét a téli vensenyszá­mofiöbam (asztalitenisz* sakk, telke) Szolnokon mendézik. Képünkön a férfi 2800 mé­ter befutója. A jászfénysza- rui Dofoák alig két méterrel előzte mpg az újszászi Bar- tált, aki előtte megnyerte az 1500 métert. Események Labdarúgás. Magyar Nép­köztársasági Kupa, megyei selejtezői: Cibakháza—Rákó- czi falva, 17, Karcag—Mező­túri Honvéd. 17, Jászberényi Lehel—Jászkísér, 17, Tisza Cipő SE—Szolnoki MÁV MTE, Martfű, 17. Hírek, eredmények — Birkózás. A Szolnoki MÁV MTE serdülői Nagy­kőrösön a Konzerv Kupa or­szágos minősítő kötöttfogású versenyen indultak. Ered­ményeik, 49 kg: 4. Hunyadi T., 62 kg: 2. Varga S., +78 kg 1: Nedbalek, 2. Pintér. Ezzel valamennyien serdülő arany­jelvényes minősítést szerez­tek. Kőszegen, a Jurisich Kupa A és B korcsoportos úttörő szabadfogású minősítő versenyen, B—korcsoportban 53 kg: 4. Kis T„ 63 kg: 5. Búzás. Edző Felber András és Kiss József. — Horgászat. Az elmúlt hét végén rendezték meg a már hagyományos jászjákóhalma horgászversenyt. Ezúttal a Tárná morotváján találkoz­tak a horgászok, mintegy hatvanam A szeles, rossz idő­ben felnőtteknél ifj. Bene József, ifjiüságiaknád Nagy András, gyermekeknél pedig ifj. Bene Sándor szerezte meg az első helyet. A verse­nyen részt vett a jászberényi Vasas Horgászegyesület el­nöke és ifjúsági felelőse, aki — a helyiekkel együtt — ér­tékes díjakat adott át a győz­teseknek. — Vívás. A Szolnoki. MÁV MTE kardozói Egerben IV. osztályú országos minősítő versenyen indulta!?:, ahol Bo- zsó Zoltán a döntőbe jutott, és végül második lett, im­már harmadszor. Mivel egy­szer első is volt, biztatóan halad az ifjúsági aranyjel­vény megszerzése felé. Tenisz Győzelem az utolsó mérkőzésen is Szontoaioii <u időjárás nem fogadta kegyeibe a MÁV MTE teniszcsapatát, Az eső miatt vasárnapra ha­lasztották a találkozót, így a tervezett egy helyett kétnapos lett a rudabányai kirándu­lás. Vasárnap csodás időben 8:i arányú győzelmével meg­erősítette helyét az élmezőny­ben a csapat. MÁV MTE— Rudabánya 8:1. A győzel­meken dr. Bathó 1,5 Tolna 1,5 Barha 1,5 dr Szarvas 1,5 Sziráki 1,5 Tanka 0,5 oszto- tozott. Ezúttal nem okozott gondot még a tartalékos fel­állás sem. Kováts Zsolt ugya­nis érettségi vizsgái miatt kényszerült távolmaradásra. A tavaszi fordulót tehát győ­zelemmel zárta az együttes. Még a Salgótarján—Dunake­szi mérkőzés eredménye nem ismeretes. A MÁV MTE számára ez azért lényeges, mert ezen mérkőzés eredmé­nyétől függően első vagy második helyen zárja a ta­vaszt. SZOLNOKISTÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Az Alphaville együttes slágereiből. — 17.15: Noteszlap. — 17.20: Üj felvételeinkből. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium kórusa énekel. — 17.30: Zenés autóstop. Szerkesz­tő: Cseh Éva. (A tartalomból: Lakókocsi-kölcsönzési lehetősé­gek — Gumiköpeny-centírozás: szelíd stopposok.) — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: teverdi kórus két josquin des Prés-mot-^át énekel. PETŐFI: 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Jámbor László daljáték­felvételeiből. — 12.25: Ütikalauz — üdülőknek. — 12.30: Verbun­kosok. — 13.10: A tegnap slá­gereiből. —“14.00: Az én rádi­óm ... — 15.05: Író és rádiós. lohov-sorozat. Idegen vér. Szov­jet film (ff). — 17.45: Képújság. — 17.50: Egészségünkért! Az Or­szágos Egészségnevelési intézet tájékoztatója a dohányzásról.— 13.05: Reklám. — 18.10: Agrár- vüág. A belpolitikai főszerkesz- tőség műsora. — 18.50: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 13.55: Reklám. — 18.10: időseb­ek is elkezdhetik. Tévétorna. --- 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Talpig olaj­I MŰSOROK I 4.30: Jó reggelt! — 8.20: Vi­lágablak. — 8.40: Kis magyar néprajz. — 8.45: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. — 9.30: Népzene. — 9.49: Muzsika gye­rekeknek. — 10.05: Hegedűs Gé­za hang játékaiból. — 11.20: Mi ez a ^vönyörű? — 11.36: Népdalkó­rusok. — 12.30: Ki nyer ma? — 12 45: Törvénykönyv. — 13.00: Régi híres énekesek műsorából. — 13.20: Bóka László: Alázato­san jelentem. — 14.09: A^ma- .gyar széppróza századai. — 14.25: Operasilágerek. — 15.00: Népzenei Hangos Újság. — 15.40: Holnap közvetítjük ... — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Vizsgáitok nyo­mában. — 17.25: Magyar nép­zene. — 17.47: Két részlet Le­hár: A víg özvegy című1 ope- rettiéből. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 19.15: Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból: Homburg hercege. — 20.55: Né­pi muzsika. — 21.30: Negyven­éves az ENSZ V. rész. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Haydn: h-moll vonósnégyes. — 22.51: Még egyszer az eutaná­ziáról. — 23.08: Szimfonikus ze­ne. — 0.10: A Hamburgi Mon­— 15.45: Szint-java. — 17.05: könnyűzene. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Az á dal, az a perc... — 19.05: Musical hangverseny. — 10.55: Hóolvadás. — 20.05: Az Ue együttes felvételeiből. — 20.50: Kataklizmák és más bio­lógiai tévedések. — 21.05: Köz­kívánatra! — 23.20: Könnyűze­ne. — 24.00—4.30: Éjféltől — ha- nalig. 1. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). — 8.30: Szün­idei matiné. 1. Füst. Lengyel rajzfilm. 2. Beszélj velem (ff). Szovjet kisfilm. 3. Szarvasbőgés. NDK film. — 9.30: Delta. Tudo- m.ányos híradó (ism.). — 9.55: Menekülés az arany földjéről. Csehszlovák filmsorozat Jack London Tüzes napsugár című regénye alapján. VII /2. rész (ism.). — 10.55: Képújság. — 16.15: Hírek. — 16.20: Mihail Só­ban. Francia filmvígjáték. — 21.30: Szó, zene, kép. — 22.20: Tv-híradó 3. — 22.30: Himnusz. 3. MŰSOR: 9.08: Muzsikáról versben, pró­zában. — 9.39: Verdi: Don Carlos — Jelenet és hármas a II. felvonásból. — 9.53: Artúr Rubinstein (zongora) és a Guar- neri vonósnégyes felvételeiből. — 11.41: Ünnepi hangverseny. — 13/S: szonda. — 13.35: zenekari muzsika. — 15.00: A tavaszi fesztivál hangversenyeiből. — ’626: zenekari muzsika. — 17.36: székely Endre műveiből. — 18.30: V materinskom jazyku. —19.05: Három Vivaldi-concerto. — i9.4ö: Külföldi tudósoké a szó. —20.00: Weber: A bűvös vadász. Három- felvonásos opera. 22.51: Dzsessz. * MŰSOR: 17.20: Képújság. — 17.25: Cim­bora (ism.). — 18.10: Ifjúsági centrum. — 19.10: Nasa Obra­zovka. A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 19 30: Átváltozások. Port­Élesben hajtanak a kettes fogatok Tét a világbajnoki kiküldetés Az abádszalóki Muszkán István pompásan kezdett Muszkán István, az abádszalókiak hajtója A szilvásvárad! világbaj­nokság elsöprő magyar si­kere a négyes magyar foga­tokat állította a világ lovas közvéleményének „kirakatába”, Mögötttük a kettesek amolyan tanu­ló lovacsikázók voltak, akis közül a legügyesebbek vala­mikor majd négyesben is számításba jöhetnek, mivel­hogy ez a volt világbajnoki szám. Az| idén alapvetően megváltozott a helyzet: ki­írták a kettesek számára is a világbajnokságot, így a vá­logatott címért nagy lett a tülekedés. Ezt tükrözte az elmúlt hét végén az országos bajnokság is, melynek egyik fordulóját Tápiószentmár - tanban rendezték. A csupa­szív házigazdák egyetlen dolgot nem tudtak elintézni, és ez az időjárás volt. Szom - baton a maratonhajtás ver­senyszáma alatt vigasztalanul zuhogott az eső, így a terepen bizony megizzadtak a pari­pák, míg a célba vontatták a négy-öt mázsás kocsikat a hajtójával és persze a fogat­bíróval együtt. A borongós idő a Szolnok megyeiek szá­mára azért tartogatott réhány vidító napsugarat is. Az abádszalóki Muszkán István — aki a díjhajtásban és be­mutatásban második lett, kü­lön elismerést aratva nagy­szerű szerelésével — a mostoha terepen is kitett ma­gáért. A többieknél súlyo­sabb terepkocsiját imponáló idő alatt juttatta célba, s az akadályhajtásban vasárnap már csak arra kellett vi­gyázni, hogy nagyót ne ba­kizzon. Rutinos hajtó lévén nem is tette, így az abádsza­lókiak versenyzője a váloga­tott kategóriában a kecske­méti Nyúl előtt az első he­lyet szerezte meg. Érthetően nagy volt az öröme .hiszen a szombati „sárdagasztás” után mindössze az első öt között szeretett volna helyet nézni magának. E bravúros siker azt jelenti, hogy meg­erősítette válogatott kerettag- aágát s egyben a kettesek első világbajnokságának részvételi jogát is könnyeb­ben biztosíthatja. — Pb — Kézilabda Karcag előkelő helyen A Néplap 25. heti totótippje 1. Bröndb.—B—93 1 1 1 1 2. Frem— B 1913 x2 x2 X2 X2 3. Esbjerfí—OB 1 1 1 1 4. Bröndby—Kastrup 1 1 1 1 5. Herfőige—Aarhus x2 X2 x2 x2 6. Ikast—Köge 12 12 12 12 7. Naestred—Vejle 1 1 1 1 8. Lungby—Hezidavre 1 1 1 1 9. Brage—Norköping X X 2 ' 2 ló. Hammar.—Kalmar 1 2 2 1 11. Mjällby—Halmstadt X 2 2 X 12. Trelleb.—Göteborg X 2 X 2 13. örgryte—Malmö Pótmérkő zések: 2, x2 x2 2. 1. x2 x2 révázlat Pártái Lilla baletttnű- vészről (ism.). — 20.00: A 25. miskolci rövidfilmfesztivál díj­nyertes filmjeiből. Psalmus hu­mánus — Szent-Györgyi Albert. Magyar portréfilm. — 21.05: Tv- híradó 2. — 21.25: Rideg Sándor: Indul a bakterház. Tévéfilm (ism.). — 22.30: Képújság. MOSZKVA I : 12.30: Hirek. — 12.40: Doku­mentumfilmek. — 13.40: Kon­cert. — 14.00: Hirek. — 14.05: ..Emlékezik egész Oroszország...” — 15.05: A. Glazunov: IV. szim­fónia. — 15.45: „...Tizenhat évig és azon túl”. — 16.30: Nép­szerű-tudományos filmek az al­koholizmusról. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: A Szovjet­unió labdarúgó-bajnoksága. ' — ’345: Ha egészséges akarsz len­ni. — 19.00: Hiradó. — 19.35: Sz. Osztnova költészet. — 20.00:' Koncert. — 20.30: Ma történt a világban. NB II. Női: Szeghalom— Karcagi SE 24:18 (11:8). Szeghalom 250 n. V.: Nagy, Szűcs. KSÉ: Nagy—Boros 1, Tollas 4, Soltész 6, Szarvas 1, Levika 6. Németh, Mándd, Szűcs. Ediző: Osváitih Gyudlá- né. A tavaszi forduló utol­só mérkőzésén óriási csatát vívott a lkát együttes. Az eredmény nem érzékelteti kellően a küzdelmet, amely fogesilkorgatóan kemény, de sportszerű volt. Mindkét csapat minden trükköt beve­tett a győzelem érdekében, amely most a Szeghalomnak Sikerült. Ezzel végétért az NB Il-és kézilabda-bajnok­ság tavaszi fordulója is. Az újonc Karcag az előzetes szá­mítások alapján a tavaszi fordulóiban a negyedik he­lyen végzett. Az értékes he­lyezés meglepetés, de a kö­vetkezetes, kemény munka gyümölcsözött. Karcag — amely egyetlen reprezentáns csapata ímegyéniknek aiz NB II-ben — dicséretesen sze­repelt. Miklós Kupa A törökszentmiklósi városi Eipont.fedügyielíöség ötödik al­kalommal rendezte meg út­törőiknek a Miklós Kupát. Eredményeik leányok: Hu­nyadi Ú. Ál—Bethlen Ü. Ál. 12:6, Hunyadi—Kunhegyes 19:3, Bethlen—Kunhegyes 12:8, Tisza tény ő—Csikós J. Ál. 6:4, Csikós J.—Kunma­daras 13:9, Kunmadaras— Tiszatenyő 14:7. A döntő: Hunyadi—Kunmadaras 10:4. A 3. helyért: Csikós J.—Beth­len 19:14. Az 5. helyért: Ti- stzatenyő—K unh egyes 3:0. Az első helyezett testnevelő tanára: Kiss Sándor. A- tor­na legjobb kapusa: Takács Éva (Hunyadi) és Sebőik Beá­ta (Csikós). A torna gólkirá­lya: Pató Margit (Bethlen) 20 gól, a torna legjobb me­zőnyjátékosai : Benei Edit (Hunyadi) és Ladányi Edina (Kunmadaras). Fiúik: Bethlen —Rózsa 16:9, Kőcser—Ró­zsa 10:10, Kőcser—Bethlen 17:13. 1. Kőcser 3, 2. Bethlen 2, 3. Róizsa 1 pont. Az első helyezett testnevelő tanára Boros László. A torna leg­jobb kapusa: Tóth Pál (Kő­cser). A torna gólkirállyá: Pintér Béla (Kőcser) 23 gól. A torna legjobb mezőnyjáté­kosai: Pólyik Péter (Bethlen) és Száva Tamás (Rózsa). Vízilabda 0 ' Elen a szolnokiak SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Mese­filmek kicsinyeknek. — 17.55: Műrepülő-VB. Riportműsor. — 1"35: Irodalmi revü, — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kis mese. Tv-film. — •’0.40: Időszerű társadalmi prób­álnák. Magazin. — 21.30: Idő­szerű események. — 21.56: Idő­járás jelentés. — 22.00: Ez történt óra alatt. — 22.10: Labdarúgó ligatükör. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.35: Költé­szet. — 20.45: Tv-fórum. —21.00: Pno Wolodv.iowski. Lengyel film. — 21.50: Tv-fórum.­Tatabányán rendezték az úttörő II/A korcsoportú baj­nokság (1973 vagy után szü­letett, igazolt sportolók kor­csoportja) 3. kupaforduló­ját. Eredmények: Szolnok— Szeged 8:0, Szolnok—Eger 19:1, Szolnok—Tatabánya 12:0 Szentes—Szeged 12:2, Szen­tes.—Eger 16:1. Szentes— Tatabánya 11:1, Sze­ged—Eger 9:3, Szeged— Tatabánya 7:2, Tatabánya— Eger 6:4. A 3. forduló végső sorrendjét a Szolnok—Szen­tes mérkőzés döntötte el, amelyen a Szolnok 5:3 arányban. megérdemelten diadalmaskodott. Ezen'a mér­kőzésen a szolnoki csapatnak gyengébb pontja nem volt. A szolnoki csapat tagjai: Botka, Tönköl, Csörögi, Mo­nostori, Nagy T., Lukács, Háfra. Krasznai B., Vargyas, Szendrei, Matejcsik, Ignácz B. Edző; Berkes Péter, Hasz­nos István A 3 kupaforduló végeredménye: 1. Szolnok 4 4 — — 44- 4 8 2. Szentes 4 3 — 1 42- 9 6 3. Szeged 4 2 — 2 18-25 4 4. Tatabánya 4 1 — 3 9-34 2 5. Eger 4 — 4 9-50 0 A bajnokság állása a 3. foruló után: 1. Szolnok 12 10 1 1 153- 26 23 2. Szentes 12 1» 1 1 150- 26 23 3. Szeged 12 5 — 7 59-100 10 4. Tatabánya 12 4 — 8 59-111 8 5. Eger 12 —12 19-182 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom