Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-06 / 104. szám

1985. MÁJUS 6. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 3 Nagy kanállal, négy estén Bankett a szövetkezetben A hivatalos ünnepség utolsó percei szívmelengetőek. Pe­dig csak annyi a történés, hogy a messzeföldön híres férfikó­rus énekli a Szózatot. Mennyire más, milyen gyönyörű így, sokáig feledett dalunk, mint hanglemezről, recsegő, ropogó gépről. Az ünneplő sokaság gyorsan szedelőzködik. Érthető, a zöld iskoláitól a Hangulat étterem terített asztalsoraihoz min­denki idejében akar érkezni. — Ez a harmadik kiváló ki­tüntetésünk, s ez már így szokás nálunk — Árvái Mi- hályné, akiknek a nevét az imént a pénzjutalmazottak között sorolták, az asszony- koszorú szélén mesél. — A szövetkezet mind a négyszáz dolgozója hivatalos ilyenkor az ünnepi birkavacsorára. Bár a miénk az étterem is, de mi se tudjuk a falait nyújtani. Ezért az ünnepség estéjén azok vacsoráznak, banketteznek együtt, akik kitüntetést kaptak, a többiek pedig megmondják, hogy szombat, vasárnap és hétfő közül melyik estét választják­— Nagy kanállal, négy es­tén? Tóth Lajosné ellenőr, friss Kiváló Dolgozó oklevelét si­mogatja a szemével és körbe­mutat : — Nincs semmi nagy kanál, egy jóízű birkaperkelt, vö­rösbor, hopv csússzon. Egyetlen nagyterem jobbik végében szaporán húzza a talpalávalót a cibakházi Bó- di István és zenekara. Az asztalsor közepe táján a ven­dégek, akik jöttek osztozni a földváriak örömében. Ó, az a birkatest, az az aranyló csípős-vörös szaft. Tűzről lekapott, gőzölgő krumplihalmok, kemence me­legét még illatozó karéj ke­nyerek! Még az se szomorú, aki a birkát nem állja! Kap kárpótlásul tányérról lecsün­gő óriási rántott szeleteket. Mindehhez ropogós levelű, gyönyörű salátafejet. Csúszik a vörösbor, táncra serkent a prímás. Bizony táncolnak. A kun áfészelnök táncba hívja a szomszéd város főkönyvelő­jét. Németh Magdolna, a KPVDSZ megyei titkára Forró Andort, a pesti kollé­gát. Angyal Mihály — aki a legnagyobb kitüntetést kapta, a Kiváló Szövetkezeti Mun­káért jelvényt — engem. — Mióta dolgozik az áf észben? — bizonyítom, hogy tánc közben is lehet dolgozni. — Ó, most csak ’79 óta, de innen mentem, jöttem. Mart­fűn én „csináltam a Sport vendéglőt, a János vitéz ét­termet, aztán elindítottam az öreg faluban ugyanott a 8-as bisztrót. Régi vendéglátós vagyok, már az egész áfész vendéglátási munkáit irányí­tottam. Ott ül balra az asz­tal végén az a szép szál em­ber. Most ő igazgatja Mart­fűn az öreg faluban az áfész vendéglátását. Benkő Gyula poharát fog­ja, úgy mondja. — Tíz tagú szocialista bri­gádunk először kapott arany­fokozatú kitüntetést. Nyolc­ezer forint jár vele. Abból pedig majd a saját biszt­rónkban rendezünk brigád- bulijt. Csakhogy előbb ren­geteg dolgunk van. Szomba­ton például száznegyven em­berre terítünk Kókai János cipőgyári művezető lányának a lakodalmán. Túloldalt az asszonykoszo­rúban Lévai Sándorné előtt is Kiváló Dolgozó kitüntetés. — Hatszáz gyereknek fő­zök én, ellátom őket napjá­ban tízóraival, ebéddel, uzsonnával. Nagy öröm, hogy észrevették mennyit dolgo­zunk mi, amióta az áfész vette át az iskolaétkeztetést. „Kár összeveszni velem...” — gyorspolkába csap a ze­nekar, s az állandóan szíves szóval kínáló minden asztal­hoz, kis társasághoz odakuk­kantó elnökasszonyt, Jánoki- nét gyorstáncba viszi Patkó István, a martfűi vendég. Enyedi Ferencné a cipő­bolt vezetője nem megy táncba. — Nem való az már nekem, — mondja szégyen­lősen, — pár év és nyugdí­jas leszek. Hanem ennek a mostani elismerésnek nagyon örülök. Húsz éve vagyok az áfész dolgozója, sok éve ve­zetem a cipőboltot, és most kapftuk meg a fogyasztók megyei tanácsa kitüntetését. Adja hozzá, hogy a Zrínyi Ilona Szocialista Brigád aranyfokozatot érdemelt, csak elhiszi, hogy örülök. Egy asztaltársaság szép csendesen dúdolgat. Orimn- tik a prímást, s jóhangú fér­fikórus kerekedik: „Te vagy nekem az az asszony, akinek én oly keveset adtam”. Szál a nóta a csendes ti- szaföldvári éjszakában a szövetkezeti bankett első napján. Négy nap után ma ér véget. — s j — Virágcsokor - arany fokozattal Összeszoktunk ben. Édesanyám, bár a het­Szombat délelőtt a török­szentmiklósi pártbizottságon. Ceremónia nélküli, bensősé­ges ünnepség. Középen ül Berecz Sándorné. Mellette a férje és négy munkásőr fia. Borzák Lajos, a Munkásőr­ség Országos! Parancsnoksá­gának osztályvezetője — Borbély Sándor országos pa­rancsnok megbízásából — átadja Berecz Sándornénak a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát. Az indoklás egyszerű, mint a nagy igazságok mindig: a szülőföld szeretetének, a Szocialista társadalmi rend védelmének szellemében ne­velte négy fiát és két lányát. Zsovák László megyei mun- kásőrparancsnok virágcso­korral kedveskedik, Berecz- né személyében jelképesen köszöntve minden munkásőr édesanyját. A néni megilletődve ül, s önkéntelenül szakadnak fel benne az emlékek: „Hathó­napos terhesen másztam az uraság répaföldjén cukorré- pa-egyeléskor.” — „A .pal­lért kocsival hordták, én meg kilenc kilométert gya­logoltam a tábláig.” — „Volt úgy, hogy a férjem egész napi munkára ment, és semmit nem tudtam neki csomagolni. A társa is mind­össze egy görhét vitt, azt fe­lezte meg a férjemmel.” — „Jó, hogy elmúlt az az idő. Boldogan, szeretetben élünk. Van tizenkét unokám. Min­dig jönnek, főleg ha bodagot sütök.” Papp Lajos, a városi párt- bizottság első titkára a gra­tulációhoz annyit fűz: — Kí­vánom, hogy a múlt gyötrel­mei a jelen örömeiben ol­dódjanak fel. Odakint szépen süt a nap. Városszerte virágot visznek az édesanyáknak. S. B. Képünkön: Családi kép az ünnepség után — Szívesen beszélgetek magával, de előbb harangoz­nom kell. Eljön velem? Csak pár ház távolság. Azért szeretem én a hiva­tásomat, mert munka köz­ben rengeteg újjal találko­zom. Harangozni még nem hívtak. Azért rábólintok, s Juliska már szatyrába is süllyeszti az asztalon főhe­lyen álló ébresztőórát. Tényleg csak pár lépés, pár háznyi a távolság. A református templommal szemben a ház. ahol a ve­randán kinyitja a villany­órának tűnő üvegajtós szek­rényke ajtaját. A vekker a korláton, s pár másodperc­cel dél előtt Juliska meg­nyom egy gombot. Delet harangoznak Nagy­réven, az ezerlelkes kis Ti­sza menti faluban. — Örököltem — mosoly­gott a menyecske. — Apámék voltak évtizedekig a haran­gozok, aztán, hogy megöre­gedtek, én meg a sok beteg­ség miatt, — utóbb a sok gyerekem miatt — nem vál­lalhattam nagyobb munkát, hát ez van. Ezer forintot ka­pok az egyháztól. Harangoz­ni kell, ha halott van, és természetesen minden dél­íven harmadik évét tapossa!, vasárnap délben mindig jön, mondja, főzzed lányom az ebédet, megyek én helyetted harangozni. Az ebédfőzés sok munká­val jár. Juliska a levest tíz­literes fazékban teszi a szép új gáztűzhelyre, s tízliteres lábasban fő az a három tyúk, vagy nagyobb csirke is, ami pörköltnek, rizzsel, tésztával a család vasárnapi ebédje. Mindennap főzni kell. Estére megjönnek a férfiak! Biztos a harangszó kong még fejemben, mert ilyet mostanában sehol se hallot­tam! Juliska hét férfit ültet mindennap asztalhoz. Pon­tosabban öt férfit, meg két gyerekembert. Mondták a tanácsi kirendeltségen, őt kérdjem csak, ha mai anya­sorsra, jó anyára vagyok kí­váncsi. Mi se természete­sebb, először a gyerekeket sorolja: — Gyula 27 éves, tizen­nyolc voltam, hogy a világ­ra hoztam. Ö már a maga ura. saját házában él a ked­ves kis menyemmel, tán rö­videsen nagymama is leszek. Autószerelő a téeszben. Ti­bor bolti eladónak tanult, Video az egész világ A budapesti Fotoelektronik Szövetkezet szolnoki szervi­zében (a Rákóczi úton) film­vetítők mellett a különböző típusú elektronikus fényké­pezőgépek javítását, alkatré­szek beszerzését iís vállalják. Képünkön Orosz Imre mű­szerész egy Canon fényképe­zőgép elektronikáját javít­ja Kötvénypiac Kötvénypiac létrehozásá­ról döntött a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank el- höksége. Az értékpapírok elterjesz­tésének fontos feltétele, hogy a bankok az eddiginél aktí­vabban kapcsolódjanak be a kibocsátásba, s széles körben teremtsék meg a kötvények rendszeres adásvételének és újraértékesítésének feltéte­leit. A kötvénykibocsátással ed­dig hat pénzintézet foglalko­zott. Az Állami Fejlesztési Bank. valamint a takarék- szövetkezetek, a lakosság és a vállalatok körében egy­aránt szervezték az értékpa­pírok kibocsátását és értéke­sítését. A kibocsátásba be­kapcsolódott a Központi Vál­tó- és Hitelbank Rt., az OTP, a Magyar Külkereske­delmi Bank Rt., az Építő­ipari Innovációs Alap is. Mostantól az MNB hitelfő­igazgatóságai is foglalkoznak értékpapírok kibocsátásával. Saját kötvényeik egyaránt Szolgálhatják meghatározott fejlesztés finanszírozását, vagy általános forrásaik bő­vítését. A pénzintézeti ér­tékpapírok előnye, hogy a vásárlók számára a bank ga­ranciát jelent a kötvények értékállóságára. Legalábbis az a mérhetetlenül nagy ré­sze. amelyet az emberi talá­lékonyság eme új csodája megmutathat, feltárhat, rög­zíthet. Naponta kapjuk a hí­reket a világ minden sarká­ból a képrögzítés új eszközé­nek térhódításáról és továb­bi tökéletesedéséről. Szűkös anyagi viszonyaink között sokaknak úgy tűnhet, hogy a videokészülékek mindenna­pos használata számunkra — távol; jövő. Pedig számtalan jel bizonyítja, hogy ez a jö­vő egyáltalán nem olyan tá­voli. Az elmúlt években első­sorban a külföldön munkát vállalók egyéni importja nyomán kerültek -képmagnók az országba, s a bizományi áruházakon, illetve az ellen­őrizhetetlen feketepiacon ke­resztül cseréltek gazdát — méregdrágán. Ha valaki egy­szer megírja a videózás ha­zai történetét, ezt a korsza­kot minden bizonnyal a „reprezentációs videózás” koraként aposztrofálja majd. A több százezer forintot érő felvevő és lejátszó készülé­kek rendszerint az igazgatói irodákat díszítették, s rész­ben az úgynevezett „vagyon­védelem” szempontjai, rész­ben a hozzá nem értés mi­att vajmi kevésszer kapcsol­ták be őket. Arról többnyi­re szó sem lehetett, hogy a birtokló intézményekben dol­gozó közművelődési csopor­tok rendeltetésszerűen hasz­nálhassák is. ezt a nagyszerű technikát. Lassan azonban növekedett a készülékek száma, csökkent az áruk, s elveszítették az újdonság va­rázsát. Ettől kezdve néha már azok is kézbe vehették a kamerát, használhatták a lejátszóberendezéseket, akik valóban életet lehelhettek a technikába. Elkezdődött az a fejlődési folyamat, amelynek eredmé­nyeként Magyarországon — eltérően a fejlett ipari orT szágok gyakorlatától — ki­alakult a közösségi videózás. Miután hazai jövedelmi vi­szonyaink között kevesek en­gedhetik meg maguknak a drága készülékek megvásár­lását és fenntartását, első­sorban kulturális, közműve­lődési és sportszervezetek szerezték be és működtetik. Kiderült, a videónak nem­csak képrögzítő, tároló sze­repe van, hanem arra is al­kalmas eszköz, hogy segítsé­gével egyének vagy csopor­tok jobban megismerjék ön­magukat, szűkebb-tágabb vi­lágukat. Erre a közösségi vi­deózás adja a legnagyobb lehetőséget. Szinte csak öt­letszerűen sorolva is, meny­nyi új lehetőséget kínál ez az eszköz a művelődési há­zakban! Egy jól összeállított videotárból csak elő kell venni a legutóbbi tanácsta­gi beszámoló felvételét, hogy a résztvevők szembesíthes­sék terveikkel a megvaló­sult elképzeléseket. A sző­kébb környezet népszokásai­nak, népművészetének emlé­keit felvéve évekre forrást, mintát adhatunk a népmű­vészetekkel foglalkozó cso­portoknak. Az iskolateleví­zió filmjeit rögzítve hasznos segédeszközöket kaphat az ismeretterjesztés. Ez csak azoknak a lehetőségeknek egy része, amelyekkel a vi­deo a hagyományos közmű­velődési formákhoz kapcso­lódhat. Ezen túl számtalan más alkalmazási forma kép­zelhető el az iparban, a gyó- gyászatban és más területe­ken egyaránt. Az elmúlt hónapokban több olyan gazdasági intéz­kedés született, amelynek nyomán várhatóan meggyor­sul e technika elterjedése. A Videotonban és az Orionban megkezdődött a hazai gyár­tása, importálunk a Szovjet­unióból és a vámszabályok módosítása után várhatóan emelkedni fog az egyénileg behozott készülékek száma is. Ezzel párhuzamosan meg­kezdődött az egységesítés. A típusok és rendszerek csatá­rozásából világszerte a vhs rendszer látszik győztesen kikerülni. Mind a behozata­li kedvezmények, mind pe­dig a gyártási-fejlesztési irányok kijelölésénél már érvényesült ennek a felis­merése. A technikán túl szükség van azonban a tel­jeskörű jogi szabályozásra is. A ma érvényben lévő jog­szabályok a felhasználást egyes területeken túlbonyo­lítják, más területeken pe­dig nem adnak elégséges útmutatást. Tisztázatlanok a szerzői jogi kérdések is. En­nek az összevisszaságnak az eredményeként az eszközö­ket nem lehet igazán kihasz­nálni. Fel kell készülni az új esz­köz adaptálására. Rugalmas szervezeti keretekkel, tanfo­lyamokkal kell előkészíteni a terepet arra, hogy a videó már ma, de legkésőbb hol­nap a mindennap használa­tos eszközök között találjon helyet magának. P. F. de kisiparosnál dolgozik itt a faluban, 22 éves. itthon la­kik. Zoltán is hazajár, igaz Kecskemétről, napjában, a BÁCSÉV gépszerelő lakato-= sa, 20 éves. István 19 éves, tehenész a téeszben, ő is ve­lünk lakik, épp úgy, mint a 17 éves öccse, József aki Kunszentmártonban tanul villanyszerelést. László 12 éves hatodikos, a legkisebb Béla 10 éves, harmadikos. — Hét fiú — szinte mo­tyogom. A mai egy-kétgyer- mekes világban! _ — Két éve elmúlt, hogy így vagyunk! Lassan megértem mégis. Juliska, a hétgyermekes negyvenötéves barna me­nyecske a hétből hármat mondhat, a három legidőseb­bet. a maga szülöttének. Há­rom serkenő fiúval maradt nagy betegen özvegyen. Fa­lubeli jóakarói utóbb féltői — mondták neki, itt van ez a szegény, nálad is boldog­talanabb józan életű zetoros, aki azt se tudja, mit kezd­jen a felesége halála után a négy fiúval. Hát a gyere­kek kedvéért megpróbálhat­nátok. Juliska ismerkedett, barát­kozott a gondolattal. Az öz­vegyember majd’ egy évig koptatta a küszöbét míg rá­adta a fejét. Költözzenek össze, próbálják meg együtt az életet. — Azért mondom, hogy ne kérdezze a nevünket, mert nekünk aztán sok nevünk van. Az élettársam hozta a közös életbe, tán mondha­tom, hogy a nagy családba, az elhalt felesége korábbi házasságából származó két fiát, meg a maga két el- 'anyátlanodottját. Nem volt lelkünk azt mondani, hogy a két árvához semmi kö­zünk! Nem mehettek vi­lággá! Helyük van itt. s már igazolta eddig az élet, ők is itthon érzik magukat. A két legkisebb szájáról már csak az a megszólítás járja; Anyuci! A nagyobbak meg segítenek. amit tudnak. Nagy a család, rengeteg a munka a ház körül. És ugye falu­helyt állat is van. Sertést hizlalnak, főleg saját fogyasztásra. A ke­mény télben két, kétszázöt­ven kilós hízót vágtak, nyá­ron is szoktak, egyet-kettőt. A hús drága, ilyen nagy csa­ládnak sok hús kell. És a pénz? — Nem panaszkodom, jól keres az élettársam, s mind­egyik kereső fiunk is haza­ad havonta ezer-ezer forin­tot. Ha nagy családi vásárlás van. többet is. Vettünk már közösen gyönyörű, tízezer forintos kályhát hűtőszek­rényt, harmincezres szoba­bútort, és hát ruhaféle is sok kell ott, ahol legalább hetenként kétszer, sokszor háromszor van nagymosás. — Nem fáradt, Juliska? Szép szeme is nevet, úgy bizonygatja, hogy nem, sőt, megerősödött, feljavult a sok és nagy betegség, a műtétek után. Nem mondja, jólesik, ha a fiúk segítenek óltaka‘rí- tásban, moslékcipelésben, de elbírja a háromszobás nagy ház, a hétférfis nagy család gondját. — Szeretik a gyerekek? — Nem kell, hogy mond­ják. érzi azt az ember. Leg­előbb a saját fiaimat mon­dom, azok felnőttek már, maguk is elfogadták annak idején az elhatározásom, s máig nem változott a véle­ményük. összeszoktunk. A családfő is éppúgy elfogad­ja az enyémek minden örö­mét, gondját, ahogy én az övéit. Különben sincs ilyen, hogy enyém, tiéd, övé. Ezért sokszor el is mondogatjuk, a párommal, hogy ha meg­öregszünk. ránk nyitják majd az ajtót, nem felejte­nek el bennünket. Talán így is neveljük őket. — Vasárnap anyák napja, Juliska. Készülnek ilyenkor rá a gyerekek? — Az eddig mindig kide­rült még. Különben nekünk ezen a napon közös progra­munk is van, ebből nem en­gedünk. — Virággal kimegyünk, együtt minden gyerekünkkel a temetőbe. Anyák napján mindig így szoktuk.... Sóskúti Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom