Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-31 / 126. szám
r 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁJUS 31. Beszédnevelés a családban Az anya példája döntő A beszéd az emberek közötti érintkezés, a személyes kapcsolatok legfőbb eszköze. Sajátosan emberi tevékenység, a közös munkával fejlődő emberi közösség jelző- rendszere. A beszéd egyben a személyiség jellemzője is, egy nyelvközösségen belül Az utóbbi évek fejlődéslélektani és idegélettani kutatásai, s az élőbeszéd vizsgálatának előtérbe kerülése alapján a szakemberek a beszédnevelést, a gondolkodás és személyiségfejlődés kölcsönhatásban vizsgálják. Ezért terelődött világviszonylatban fokozott figyelem a beszédfejlesztésre. A beszéd idejében való elsajátítása ugyanis nagyobb jelentőségű, mint azt korábban gondolták. Az elmúlt 5 év logopédiai felmérései azt igazolják, hogy növekedő tendenciát mutat a beszédhibás gyermekek száma, s ezen belül is a súlyos kommunikációs nehézségekkel küzdő, akadályozott beszédfejlődésű gyermekek száma. Ennek okait vizsgálva felfedezhetünk organikus károsító tényezőket, de nem egy esetben beszéd- nevelési hiányosságokat, olykor szociálisan károsító hatásokat, amelyek hátráltatják a beszédfejlődés harmonikus menetét. A beszéd kialakulása hosz- szú folyamat. A születés pillanatától több évet vesz igénybe. míg a tökéletes artikuláció helyes ejtésű, megfelelő rmen- datszerkesztés. s a kifogástalan, emberi érzelmeket kifejezni tudó beszédstílus kialakul. Kialakulásához szükséges az ép intellektus, az ép hallás, ép látás, ép beszédszervek és a beszélő környezet. Az anyanyelvet hallás után tanulja a gyermek. Az öszA születés pillanatában felhangzik az első hang, a sírás, amely a gyermek első kommunikációs jele a külvilág felé. Szinte ettől a pillanattól kell elkezdeni a beszéd fejlesztését. A kismama, amikor a csecsemővel foglalkozik állandóan beszéljen hozzá tiszta, érthető hangon, nem gügyögve, selypítve, hanem tiszta kiejtéssel. Nagyon fontos a beszédfejlődés szempontjából, hogy a gyermek sírására reagáljunk. Meg kell győződni arról, hogy miért sír a gyermek? Az elhúzódó sírás legyengíti a csecsemőt, s ez károsan hat a hangképzésre is. Az első hetek egyhangú, diffe- renciátlan, kiáltó hangja a 4. hétre színesebbé válik. Az elégedetlenség jó érzését minden ember ugyanazt a nyelvet beszéli, mégis mindenki másképpen, neveltsé- gének. kulturáltságának, egyéniségének megfelelően: jól, rosszul, szépen, csúnyán, tömören, szétfolvósan stb. szes előző tényező hiába van együtt, ha nincs beszédpélda, néma marad a gyermek. A beszédfejlődést tehát tudatosan kell kialakítani.1 Erre kell felhívni a családok, különösen az édesanyák figyelmét, ugyanis beszélni anyjától tanul a gyermek, ezt fejezi ki a szó is: anyanyelv. Társadalmunkban biztosított a családtervezés. Minden emberpár irányíthatja, mikor jöjjön az utód. A gyermekgondozási segély, iatí5-tol a gyermekgondozási díj lehetőséget biztosít az anyáknak, hogy 3 éves korig nevelhessék gyermeküket. Erre nagy szükség van a beszédfejlesztés szempontjából is. Ha egészséges ép utódokat akarunk világra hozni, már a fogamzás előtt fel keli készülni rá. Nagyon fontos, hogy a terhesség ideje alatt a kismama hogyan táplálkozik, milyenek a szociális körülményei, milyen a pszichés és neoíitikus állapota. Az utóbbi években egyre többet hallunk a mértéktelen kávézás, alkoholfogyasztás, cigarettázás ártalmairól, melyek a magzatra károsító hatással vannak. Tehát különös figyelemmel kell lenni arra a terhesség alatt is, hogyan táplálkozunk, hogyan élünk. Ha a terhesség zavartalan lefolyású, tudatosan mindent megtesz a kismama a magzat egyenletes fejlődése érdekében, feltehetően ép gyermeke születik. lágy, a fájdalom, vagy kellemetlenség rossz érzését kemény íelsírással jelzi a csecsemő. Ez a differenciált hang az anya beszédpéldájából épül be a csecsemő kommunikációjába. Fontos megfigyelni, hogy jól hall-e, lát-e a gyermek. Az anya hangjára reagál-e, figyel-e, a hang, fény irányában. Amennyiben hallás- és látászavarokat észlelnek azonnal szakorvoshoz kell fordulni. Az 5. hét után már nemcsak sír a kisgyermek, hanem elkezd gagyogni. A ga- gyogás mindig új hangole- mekkel bővül, gazdagodik. Az egészséges, ép idegrendszerű csecsemő egyre több hangot formál. A 7—8. hónaptól kiválogatja az anyától kapott hangokat, s egyre tudatosabban kezdi figyelni az anya, s a hozzá beszélők beszédét. Ezért fontos, hogy már az újszülött csecsemőt érjék hangingerek, mert már akkor megindul a beszédfejlődési folyamat. A csecsemő örül. mosolyog* az ismerős arcra, hangra. Daloljon a kismama napi teendői végzése közben. De szűrjük ki a felesleges hah »ingereket (zaj- és fényforrásokat). Amikor alszik biztosítsunk maximális nyugalmat. A csecsemő fejlődéséhez elengedhetetlen az ingergazdag. de nem zajos nyugodt légkör. A beszélni kezdő 1—1,1 2 éves gyermekkel nézegessenek sok képeskönyvet, dúdoljanak rövid ritmusú mondókákat,- meséljenek nekik minél’ többet élő szóval is, ne csak meséskönyvből felolvasva. Hívják fel a figyelmét minden vele, vagy a könyezeté- vel kapcsolatos dologra, jelenségre. Vigyék sétálni, közben állandóan beszéljenek hozzá. Nevezzék meg az útközben látottakat, hallottakat. Ne restelljenek válaszolni állandó kérdéseikre. Csak így érhetik el, hogy 6 éves korára megszerzi a mondatokhoz való kifejező, nyelvtanilag helyes beszédhez szükséges 2500—3000 szóból álló alapszókincset, vagyis beszéde alakilag, és tartalmilag megfelel az iskolaérettség kritériumának. A logopédiai kezelés haszna A beszéd alaki részének, a tiszta kiejtésnek normál beszédfejlődés mellett 5 éves korra rendeződnie kell. Az a kisgyermek, aki 1—1,1 2 éves korában elkezdi a szavakat utánmondással megtanulni, annak be is fejeződik erre az időre. De annál a gyermeknél, akinél megkésik a beszéd indulás, 2—3 éves korban kezd beszélni, a beszéd- szervei is ügyetlenek, ebben az esetben a beszédfejlődés kitolódik. Ilyen (esetben még iskoláskorban is lehet beszédhibával találkozni. Nagyon fontos, hogy ezekben az esetekben minél előbb logopédushoz kerüljön a gyermek. A szakszerű logopédiai kezelésekkel meggyorsul a beszédfejlődés, korrekciót nyer valamennyi hibásan ejtett hang. Minden súlyos beszédhibás gyermek időben megkezdett kezelése fontos annak érdekében, hogy 6 éves korukra beszédük alakilag és tartalmilag megfeleljen a követelményeknek, s beiskolázásuknak ne legyen akadálya a beszédhiba. Patakvölgyi Jánosné logopédus Több a beszédhibás gyermek A születéskor kell kezdeni Népfrontkitüntetések A békemozgalomban végzett munkáért Tegnap, a Hazafias Népfront megyei sjnökségi ülésén kitüntetéseket adtak át a békemozgalomban végzett kiemelkedő munkáért. Az Országos Béketanács Kitüntető Jelvényét KiskovácsMi- hályné a HNF tiszaszentim- rei községi bizottságának titkára. és dr. Székely András a HNF Jászberényi Városi Bizottságának elnöke kapta. A kitüntetéseket dr. Krasz- nai Géza, a HNF megyei bizottságának elnöke adta át. A közelmúltban vette át Emlékplakett kitüntetését a jászkiséri MÁV Építőgépjavító Üzem kollektívája, és a KISZ megyei bizottsága politikai képzési központjának politikai kaszinója. Tizenöt kollektíva kapott az Országos Béketanácstól emléklapot, amelyet a béke és barátság hónap rendezvényein adnak át. Szentendrén Magyar-szovjet szeminárium A gyermekek iskolán kívüli esztétikai neveléséről tartottak tegnap magyar- szovjet közművelődési szemináriumot Szentendrén. A két ország szakemberei — immár hagyományosan — több mint tíz éve cserélnek eszmét a közművelődési gyakorlat tapasztalatairól és az elméleti kérdésekről. E találkozók lévén magyar példára a népművelő szakemberek képzésébe a Szovjetunióban is beépítették a szociológiát, míg a magyar oktatás elsősorban az elmélet és a gyakorlat közelítésének szovjet tapasztalatait vette át. A tegnapi tanácskozáson megállapították, hogy a felnövekvő nemzedékek teljes emberié . formálása érdekében az esztétikai nevelésre a korábbinál nagyobb gondot kell fordítani mindkét országiban. Ebben az iskolán iklívülii intézmények, a művelődési házak, a múzeumok, a közgyűjtemények, a levéltárak. a TV. a rádió is lényegesen többet tehetnek. Mint Szabolcsi Miklós akadémikus elmondta: bár számos jól bevált forma van a fiatalok esztétikai nevelésének, mégis csökken az érdeklődés a fiatalság körében a kultúra valódi értékei iránt. Immár harmadik alkalommal rendeznek kiállítást a jászsági amatőr művészék munkáiból a jászberényi Touring Szálló előterében. Jelenleg Muhari László jászberényi fafaragó munkái láthatók a mini galériában HÉTVÉGI ÜGYELETEK Gyógyszertárak Szolnokon szom- ^^kbaton fl—14 óráig A Fehérkereszt ^^gyógyszertár lesz hétfőn reggelig nyitva. Ugyanott tartanak ügyeletet. Sürgős esetekben kereshetők lel. Jászberényben g Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyitva fi—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Martfűn szombaton, vasárnap ügyeletet tartanak a patikában. Kunszentmártonban 8 és- 12 óra között juthatnak gyógyszerhez a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—5. szám alatti gyógyszer- tár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügyelet van. Jászapátin szombaton és vasárnap 8—18 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi napján pedig állandó éjszakai ügyelet van. Karcagon a Horváth F. úti, Kisújszálláson a Kossuth u. 12-ben lévő, Tisza- földváron a belterületi Tiszafüreden a Baross u. 26- ban lévő. Törökszentmiklóson a Kossuth u. 171-ben lévő és Túrkcvén a Kenyérmezei u. 18-ban lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje júniüs 1-én — szombaton — 07 órától június 3-án — hétfőn — 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fiziko- therápia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11- 732. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tiszavár- kony, Várkonyi-szőlő, Tisza- jenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Ügyelet ideje: szombaton 07 órától hétfőn 07 óráig tart. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 15-312. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelő szombaton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától másnap 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös Hadsereg u. 39—41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület; Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelő, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Sonkoly Lajos, Körösi Cs. S. u. 8. Be- senyszög: dr. Bek kér Sándor, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Karácson János Nagykörű, Rákóczi u. 4. Üjszász; dr. Nemes József, Erkel u. 44. Jászberényben szombaton 07 —13 óráig a kórház-rendelőintézetben; a sebészeten, fogászaton, röntgenen és a laboratóriumban fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12- 226. Ellátási területe; Jászberény, Jásztelek, Jászjákó- halma, Jászfényszaru, Jász- felsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárokszállás. Gyermekgyógyászati ügyelet szombaton és vasárnap: 9— 12, illetve 15—18 óráig. Jászberényi terület; Jászágó: dr. Paulai Gyula, Kókai tér 3. Jánoshida központi körzeti ügyelet: Fő u. 41. Ellátási te- rüiéte; Jánoshida, Alattyán, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., tel.: 33. Ellátási területe: Jászapái:, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jászszentandrás. Karcagon szombaton 8-—13 óráig a rendelőintézetben : belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös Hadsereg u. 27., tel.: 222. Ellátási területe; Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái Állami Gazdaság, Márialaka. Mezőtúron szombaton a fogászaton 8— 11 óráig (Kossuth u. 7—11.), a gyermekgyógyászaton 8— 10 óráig fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7—11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Me- zőhék, Mesterszállás. Törökszentmiklós I. központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellátási területe; Törökszent- miklós, Tiszapüspöki, Tisza- tenyő. Törökszentmiklós II. központi összevont ügyelet: Fegyvernek, központi orvosi rendelő. Ellátási' területe: Fegyvernek, örményes, Kun- csorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület; Kengyel: dr. Herbály Éva, Kossuth u. 141. Kunszcntmárton központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni1 terület; Cibakháza: dr. Litkei Tamás, Hősök tere 10/a. Tiszafüred központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe; Tiszafüred, Tisza- szentimre, TiSzaörs, Tisza- derzs, Nagyiván, Kócs, Tisza- igar. Kunhegyes központi körzeti ügyelet; -Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tisizaroff, Tiszabura, Ábádszalók, To- majmonostora. Túrkeve központi rendelő: Kálvin u. 3. Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alatytyán, Jásztelek, Jánoshida, Jásziboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Szedő József Jászboddogháza. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Kriston Károly Jászapáti és dr. Hob- lyák József Jászszentandrás. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Rada Illés Jászdózsa, Jászkisér Jászladány, Üjszász: dr. Szűcs Antal Jászkisér. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma. Jászfényszaru: dr. Fenyvesi Máté Jászberény. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Galambos Sándor Jászkisér. Karcag, nagyüzem: dr. Magyar György, Hajnal u. 22., városi körzet: dr. Fűzfői Béla. Eötvös u. 3. Kisújszállás: dr. Töiligyvári Béla, Nyár u. 45/a. Kunszentmárton és környéke: dr. Terhes Vilmos Kun- ■ szentmárton, Állami Gazdaság központ. Tiszaföldvár és Martfű: dr. Tátrai József. Tiszaföldvár Lenin Tsz: dr. Tátrai József. Szolnoki kerület: Besenysizög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona István, Palotási Állami Gazdaság, Szolnok, Vörös Csillag u. 40. Kengyel, Ti- szatenyő. Rákócziújfalu: dr. Komád Ede Kengyel, Szabadság u. 9. Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő: dr. Kerekes Ernő Fegyvernek, Felszabadulás u. 150. Béke Tsz Zagyvarékas: dr. Harka Ödön Zagyvarékas, Fekete L. u. 53. Szolnok város; Szolnok, Szájai: dr. Gulyás László Szolnok Keskeny J. u. 31. 1/2., tel: 11-779. Rákóczifalva: dr. Vissi Ferenc Szolnok, Vörösmező u. 223. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza jenő, Vezseny: dr. Csizmás István Tószeg, orvosi rendelő. Törökszentmiklós és Tiszapüspöki városi körzet: dr. Kőrötsi Gábor Kossuth u. 127. II lh., üzemi körzet: dr. Tóth Béla. November I. u. 37. 1,6. Tiszafüred, város: Tiszafüred, Ti- sízaigar, Tissaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős: dr. Balogh Sándor Tiszaörs, Rákóczi út., Ábádszalók, Tisza- derzs, Tiszaszentimre, Tiszabura. Tiszaroff, Tomajmo- nostóra: dr. Baranyi Gábor Tiszaroff. Dózsa Gy. u. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Lenin u. 17. Mezőtúr és Kétpó: dr. Lázár József, Petőfi u. 29. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán, Kenyérmezei u. 2. (Az ügyelet csak sürgős esetekben vehető igénybe!)