Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
■ 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁJUS 4. I Arckepvázlat I Munkásból főmérnök Akiket a bizonytalanság szele megcsapott Egy üzemnek még mindig munkát keresnek Törökszentmiklóson Erdei Sándor csodálkozik, amikor azt mondom, ma 1985-lben aligha tudok elképzelni olyan életutat, mint az övé. Csodálkozik, mert ők bizony most is nagyon figyelnék a fiatal, jóképességű, szorgalmas munkásem- berekre. Van is rá példa, nem egy, meggyőzik őket, vállalják el egy-egy futószalag vezetését, akár segéd- művezetői teendőit is. Igaz, a meggyőzés egyre nehezebb mert manapság a cipőgyárban is úgy van, mint sokhelyütt; egy jól dolgozó, több műszakot vállaló szakmunkás jobban keres, mint a mestere. Ezt Erdei Sándor nemcsak azért tudja, mert termelési főmérnökként a Tisza Cipőgyárban minden- perces munkakapcsolata van majd félszáz művezetővel, hanem azért is, mert maga is sokáig dolgozott középvezetőként. — Az volt a legszebb, az volt a legemlékezetesebb korszak az életemben. A könnyebbség kedvéért mondom a kerek számot: . évek során az ember száz munkást úgy megismer, s úgy tud ve- Itik egy nyelven beszélni, egy ésszel gondolkozni, hogy valóban irányítja a munkát, vállalja annak minden felelősségét. A szakmám, a gépek mellett én az embersze- retetemet tartom minden eddigi sikerem' okának, eredőjének. Aki az embereket szereti, az dolgozik értük, vállal velük minden feladatot. És nem, nem csalatkozhat. Jó húsz éve ismerjük egymást, miént tagadnám. Az ismeretség sóba nem volt bensőséges, s talán nem is alapos. Egy azonban megmaradt a húsz év előtti művezető jellemzőjéből: sose láttam haragosnak. Arcán, szemében mindig bujkált egy parányi nevetés. Jó sokáig feltartottam most, s a találkozás első percétől az utolsóág ugyanazt megtaláltam. Pedig hát, eljárt az idő is, mégha ez csak a negyvennyolcadik éve. És hatalmas terhekkel birkózhat napjában. Az anyagyári, a mezőtúri és a kunszentmártoni telepen 30 cipőgyári tűzöde, 42 aljaműihely — 72! — cipőgyári futószalag éves, féléves, negyedéves, havi gyártási programját tervezi munkatársaival, s felei a tervek megvalósí fásáért. — Ennek a munkának is megtaláltam a szépségét, s mellette jó emberi kapcsolataim is vannak, megmaradtak. Az értelmes célok vezéreltek mindig. Sose voltam hiányában a társadalmi munkának, nevezetesen a pártmunkának. Mindmáig nagy kedvvel dolgozom propagandistaként, ezért igyekszem alaposan ismerni a politikai irodalmat, az esti egyetemen is. ezért szereztem annak idején főiskolai oklevelet. Pár napja is ott voltam Lenin születésnapján, a propagandisták ünnepi tanácskozásán. Alighanem 1985 áprilisa élete egyik legemlékezetesebb hónapja volt, s lesz sokáig. Ekkor kitüntetési ünnepségre is hivatalos volt, a felszabadulás negyvenedik évfordulóján megkapta az Április Negyediké Érdemrendet. — Néztem a kitüntetettek névsorát, s erre a kitüntetésre kicsit fiatalnak találtam. Nevet. Hiába, minden relatív. Egy huszonéves azt mondaná, bácsi, én meg, qz idősebb, fiatalítom. — Amikor elvállaltam, — 1982-t írtunk — a termelési főmérnöki megbízatást, valaki azt mondta, no Erdei Sanyi, ezen a poszton már nem hullanak úgy a kitüntetések, mint eddig. Mi tagadás, korábban talán sok is volt. A vállalat négyszer tisztelt meg a Kiváló Dolgozó kitüntetéssel, háromszor miniszteri elismerést kaplam 1977-ben meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát vettem át a Parlamentben. Hát, látja, nem lett igaza a jósnak, mint termelési főmérnök erre is érdemes'voltam — őszintén mondom, máig is hihetetlen azért egy kicsit. Erdei Sándorról sokan nem tudják, ezelőtt harminckét évvel érkezett Martfűre. A nyolcadik osztályt végző fiú azt se tudta, hol van cipőgyár. Pedig itt, a megyében született, szülőfalujából Kunmadarasról indult az ismeretlen, új világba. Véletlenül. — Nem voltam rossz tanuló, s rajzolni szerettem nagyon. Mint félárva, hadiárva sok jóakaratú támogatásra, kitűnő kunmadarasi pedagógusok hatására a szolnoki, akkori gépipari technikumba adtam be a felvételi kérelmemet. Másodikként beírtam a cipőipari szakmunkásképzőt. Egy nyáron, dolgoztak Madarason messziről jött emberek, azoktól hallottam Martfűt, az iskola hírét. Aztán a technikumból jött az értesítés; helyhiány miatt előjegyeztek a következő tanévre. Martfűről meg behívtak egy elbeszélgetésre, s a végén közölték, felvételi vizsga nélkül szakmunkástanuló lehetek. Lettem! Ennek kereken harminckét éve. Erde,; Sándoron azért nem látszik meg ez az idő. Pedig mindig ott volt, ahol a munka nehezét mérték. Végigjárta a cipőkészítés minden fontos reszortját, irányított kis brigádot, nagy műhelyt, egy egész üzemrészt is, A csákozót amit azért húsz évvel ezelőtt „büntetőlágernek” is tartottak Martfűn. Ez a 250—300 embert foglalkoztató üzem a cipőgyártás kellékeit —talpbélést. bélést, kaplit, sarok- erősítőt (de nehéz még mindig magyarul megmagyarázni) — készíti elő a gyártó műhelynek. Sokáig olyanok dolgoztak ott akik — hm — a futószalag kényes, szép munkáira valamiért alkalmatlanok voltak. Erdei Sándor „ráncbaszedte” a gárdát a maga csendes, mosolygós módszerével. — Tudja, milyen boldogság volt amikor a kitüntetések „jöttek”? Amikor az a brigádunk megkapta a Nép- köztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést? —• Jó szerencsémnek tartóim, hogy annak idején ott voltam az ünnepen, megírhattam. S. 3. A törökszentmiklósi Áfész újonnan szervezett villany- motorokat tekercselő üzemében dolgozó busz asszony sorsa rendeződött biztos munkát találtak. A sebek azonban még frissek, a bizonytalanság érzése még élénken él bennük. Másfél hónappal ezelőtt még nem— Addig hitegettek bennünket, ha az R—20-as elemék készítése meg is szűnik, lesz mit csinálnunk, maradjunk, csak nyugodtan — a történetet egymás szavába vágva, szinte mindenki „szói kérve” fogalmazták meg, voltak persze közöttük „szóvivők”, de az ő nevüket sem írhatjuk ki, kérték, egyikőjük neve se szerepeljen az újságban. Vagy írják ki mindannyiukét.” — Már ■benne voltunk a februárban, amikor közölték, az üzemnek nem találtak terméket, mennünk kell. Állást meg csak a szajoli láda-gyárban kínáltak. Az utolsó pillanatban azután adódott ez a tekercselés is, szinte véletlenül kerültünk ide. Ha az áfész nem csinálja meg ezt a tekercselőüzemet, nem is tudjuk, mi lesz velünk. A beszélgetéskor igen gyorsan parázs lett a hangulat. Az asszonyok élőm vállalatuk szinte minden, az üzem bezárásához kapcsolódó lépését méltánytalannak vélték. Elképzelhetetlennek tartották, hogy közel egy év alatt az R—20-as elemek készítése helyett volt vezetőik nem találhattak volna az üzemnek új feladatot. Felháborodtak azon, hogy „nemre, a vállalatnál eltöltött időre, a munkához való hozzáállásra való tekintet nélkül mindenkinek mennie kellett,” hogy az utolsó munkanapon azt sem mondták nekik, sajnáljuk, de nem tehetünk mást — köszönjük) az eddigi munkái- jukat. Az üzem megszűnésének És következtek, a közgazdasági érvek. Termelés nélkül egyetlen napig sem szabad volt tartani az embereket, hiszen az R—20-as elemek gyártásának megszűntével csökkent a vállalatnál előállított, úgynevezett hozzáadott érték. Hogy a keresetnövekedést szabá>- lyozó mutató (a keresetszint és a hozzá adott érték viszonya) ne romoljék, és ne kelljen megfizethetetlen adókat vállalni, csökkenteni kellett a kifizetett bér összegét. Ez pedig — ha megrendelést kapó üzemeiben nem akar termelési zavarokat okozni a vállalat — csakis létszámcsökkentést jelenthet. De mindenkinek menni kellett, nem lehetett legalább a 10—15 éve „szilikát- iiparisokat” megtartani? Ho- vodzák Lajos, a vállalat munkaügyi vezetője is elismerte, igen sok. náluk már bizonyított, jól dolgozó embertől is megváltak: — Jó lett volna helyettük másokat, kevesebbet érőket elküldeni — mondta, — de nem mertük a munkaügyi vitát vállalni. Gondoltunk mi efféle „minőségi cserére”. A angolnafogás után Befejeződött az angolnafogás tavaszi idénye a Balatonon. A tó ilyenkor esedékes lecsapolása egybeesik é halak vonulásával, ezért a Sió-zsilipnél angolnacsapdákat helyeznek el a halásizok. Rekordot hozott a tavasz: 1500 tonna angolnát fogtak ki,. igen tudták, hol juthatnak 'kenyérkeresethez. Ötven társukkal együtt nemrégiben még a Szilikátipari Vállalat törökszentmiklósi, szárazelemeket készítő üzemében dolgoztak. Január végén közölték veLük, hogy munkát már csak egy hónapig adhatnak nekik: történetét a törökszentmiklósi találkozáskor kétségtelenül az indulatok „írták”. A kikerekedő históriának azonban igen sok valóságos eleme volt. — A budapesti Akkumulátor és Szárazelemgyár, amelynek kooperációban készítettük az R—20-aso- kat, valóban már ’84 áprilisában közölte, ’85 februárja után erre a termékünkre nem tart igényt — foglalta össze a történteket Király Gyula főikönyvelő —, Azonnal kutatni kezdtünk, kitől kaphatnánk munkát adó megrendelést, hiszen ez volt a mi érdekünk is. Az R—20-as elemek készítése során elért 60 .millió forintos termelési érték egyharmadát jelentette az egész vállalaténak, az a tevékenység során képződő 10 millió forintos nyereség pedig majdnem a fele az egésznek... Legalább hat lehetséges partnerrel tárgyaltunk (pontos számot én azért nem tudok mondani, mert a tárgyalásokat az igazgató és a főmérnök vezette), de eddig munkát még nem találtunk. Pedig, higgye el, nem voltunk válogatósak. A legtovább reménynyel kecsegtető tárgyalásokat például a budapesti Likőripari Vállalattal folytattuk. vállalkoztunk volna még italok palackozására is. Ez csak átmeneti megoldás lehetett volna, csak azért vágtunk volna bele, hogy az embereinknek munkát adjunk —. hogy a vállalat bevételhez, nyereséghez jusson. Enélkül ugyanis öngyilkosság fizetni bárkinek is. vállalat jogtanácsosával elmentünk tájékozódni a szolnoki munkaügyi bíróságra, érdeklődtünk, mi van, ha nem a munka nélküli üzemben állományban lévőket küldjük el, hanem azioikat, akikkel elégedetlenek vagyunk. Helyükre tehettük volna azokat, akikre biztosan számíthatunk. Sajtnos, semmiféle biztosítékot nem kaptunk rá, hogy ha csak azért küldtünk el valakit, mert van nála jobb, azt a munkaügyi bíróság nem helyezi vissza munkakörébe. Márpedig a létszámcsökkentésre nálunk feltétlenül szükség volt. Szőke András, a törö'k- saentmiklósi városi pártbizottság gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó munkatársa szerint bizonyos mértékig szerencse, hogy a „szilikátiparinál” fölöslegessé vált emberek a városban minden nehézség né(- kül el tudtak helyezkedni. (Nemcsak az áfésznál elhelyezkedő 22 asszony, hanem mind a 70, régen az R—20-as elemeket készítő dolgozó munkát talált március elejére). Ugyanebben az időszakElkészült a biharkereszte- si Fa-, Fém- és Építőipari Szövetkezetben az új padlógyártó üzem, amelynek teii- mékeit az Ikarus-z gyárnak szállítják. Az autóbuszok alvázait készítő szövetkezetei részint e gyártmány iránt növekvő kereslet, részint a ban kerestek munkát — a törökszentmiklósi párt- és állami szerveinek, valamint a város üzemeinek minden támogatását élvezve — a megszűnt Alföldi Építő- Szak- és Szerelőipari Szövetkezet dolgozói is, — Decemberben az igazgató még maga nyugtatta az embereket — folytatta Szőke András —, nem lesz kenyér gondjuk. Ilyen szavak után az ember legalább azt feltételezné, hogy a vállalat vezetésének van néhány '„csomagterve” a váratlan problémák megoldására.- A Szajolba átmenni nem akaró huszonkét asszony sorsa azonban még február közepe táján is bizonytalan volt. Végül találtak munkát, de csak azért, mert az ikladi Műszeripari Vállalat ekkor tett ajánlatot az áfésznek, kezdjen villanymotorok tekercselésével foglalkozni. Elgondolkodtató az is, hogy az áfész különösebb utánjárás nélkül is tudott itt Törökszentmiklóson munkahelyet teremteni. LÉPÉSHÁTRÁNY Ha a „fölöslegessé” vált hetven ember szemüvegén keresztül nézzük a törökszentmiklósi üzem bezárását, elkerülhetetlen a kérdés: „Csak addig voltak jók, amíg dolgozva, jó nyereséghez juttatva a vállalatot, segítették annak fejlődését. „De nem vitathatjuk, más megközeiíltésből, egy másik kérdés jogosságát sem: „A megrendelés nélkül maradt üzem embereit megtartva veszélyeztetihető-e a Szilikátipari Vállalatnál megmaradt 320 ember kenyere”. (A munka nélkül kifizetett bér ugyanis helyrehoztatlan pénzügyi zavarokat okozna a cégnek). Mindkét felet megnyugtató válasz csak a most üresen álló üzembe munkát víve adható. Ilyen megoldást találni eddig képtelen volt a Szilikátipari Vállalat vezetősége. Tárgyalásokat persze most is folytatnak, például a Tisza Cipőgyárral kiépítendő kooperációról. Ennek az üzletnek, vagy egy másiknak a megkötéséig azonban a 600 négyzetméteres üzemcsarnok kihasználatlanul áll, a vállalat igen jelentős bevéteti tői esik el. Nagy veszteség ez, már- csak azért is, mert a termelés csökkenése a jövedelmezőséget is rontja. A legnagyobb veszteség azonban az „lenne, ha rövid idő múlva újra „profilt” kellene keresni Törökszentmiklóson. Éppen ezért a bevételkiesés pótlására minél előbb törekedve a Szilikátipari Vállalatnál azon is érdemes lenne gondolkodni, hogy miként lehetne a kooperációs partnerektől való függést mérsékelni,. „Saját” termékeket kifejleszteni és a piac változásaihoz alkalmazkodó stratégiát kidolgozni. Mert a Törökszentmiklóson az év elején történtek jórészt azzal magyarázhatók, a tizenöt éves kooperáció felszámolása különösen azért hatott váratlanul, mert a vállalat vezetőinek ..tarsolyából” hiányoztak a megfelelő, előre kidolgozott. fennmaradást’ biztosító tervek. V. Szász József mind magasabb minőségi követelmények késztették arra. hogy régi üzeme helyett saját kivitelezésben — 17 millió forintos beruházással — megépítse az újat. Az automata technológiai berendezéseket is a biharke- resztesiek készítették el. emlékére gf Rönkszállító szekér — nem lehetett köny- I nyű és veszélytelen a legközelebbi' vasúthoz szállítani vele a kitermelt fát, a keskeny és meredek hegyi utakon ötven esztendeje, 1935 tavaszán jelent meg az első olyan hazai erdőtörvény, amely már az erdőgazdálkodásit, a fakitermelést is szabályozta. Nagyon mostoha volt még fél évszázaddal ezelőtt azoknak az élete, akik az erdők gyérítésével kiesték kenyerüket. Az erdőgazdaságokban ma használatos, korszerű kitermelő- és szállító esizközökhöz képest kezdetleges szerszámokkal végzett nehéz munkájukat az aratókéhoz, a bányászokéhoz hasonlították. Most, az erdők évében bizonyára sokan keresik fel a Bükki Nemzeti Parkban azt a szabadtéri múzeumot, amely a korabeli erdei munka névtelenjeinek állít emléket. (Temesközy F.) A múlté már a keresztvágó fűrész is INDULATOK KÖZGAZDASÁGTAN Vevő: az Ikarusz Korszerű padlóüzem c; fi, ja -M m r í ■ ■ Az erdők munkásainak
