Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁJUS 25. lArcképvázlatl A tiszasasi MHSZ-ktubtitkár Van, aki már gyermekkorában elhatározza: ha törik, ha szakad, orvos, szakács, motorszerelő, műszerész, vagy éppen ügyvéd lesz. Csak az, és semmi más. Mindez a szókimondásáról, őszinteségéről ismert tiszasasi Pakos Lászlóra — aki több településen foglalkoztatott mesterasztalos, és társadalmi feladatként a helyi, MHSZ honvédelmi klub titkára — még véletlenül sem érvényes. — Dehogy akartam én asztalos lenni! Apám adott a szakmára, mondván: ha jól elsajátítod, ez biztos kenyér- kereset lehet. Bizony, esztendőkig nem füllött hozzá a fogam, és valószínű egykori mestereimnek is okozhattam néhány álmatlan éjszakát. Hogyan, hogyan nem, de egyszer mégis elérkezett a nap. amikor érdekelni kezdett az egész. Az. hogy mennyire vagyok ügyes, és egy darab fából, deszkából, oszlopból mit bírok készíteni. Kapanyelet? (Lécet? Virágtartót? Esetleg polcot? Valahogy így kezdődött. Dolgozott bútorgyárban is, de nem tartotta elég változatosnak a szalagmunkát. 1967- ben az akkori tanácselnök így szólt hozzá: hallod-e Laci, gyere haza Sasra! Itt jártál iskolába, mindenki ismer, no még kellene a falunak egy jó asztalos. Szíves örömest mondott igent, azóta is ebben a parányi Tisza menti településen kisiparos, Igaz. időközben a mestervizsgát is letette, és Kunszentmártoniéi Csépáig, Cserkeszőlőtől Tiszakürtig, Szajoltól Tisza ugig ismerik a nevét, kedvelik a keze munkáját. — Kezdetben nehéz esztendők jöttek, hiszen ennek a szakmának előzményt nem akadt a családban. Édesanyám háztartásbeli, édesapám felcser volt. Mit akar ez a kis Bakos gyerek itt, hallottam pár helyről. Hogy mit akartam? A munkám, a mindennapjaim révén elfogadtatni magam az itt élőkkel. Ez lassanként, fokozatosan sikerült, hiszen mindent vállaltam: legyen szó lambériázásról, ablakjavításról, vagy polckészítésről. Bakos László még egy dolog miatt számít érdekes embernek, mivel 18 éve titkára az MHSZ honvédelmi klubnak, amely három település: Csépa, Tiszasas és Tiszaug fiataljait egyesíti. Akár a szakmájához, ehhez a társadalmi megbízatáshoz is rendhagyó módon jutott. — Mindig szerettem volna vadászni, ezért még ’67 elején beadtam a kérelmem. Egyszer csak hívat a községi párttitkár és azt mondja: nézd Laci. rendes, közülünk való fiatalember vagy, ismerünk. Támogatjuk a felvételedet a vadásztársaságba, de arra kérünk, mivel könnyen szót értesz mindenkivel, vállalj a munkád mellett valamilyen társadalmi feladatot a faluban! Ez a valami az MHSZ községi, klubtitkári tevékenység volt. Kezdetbe/i nem lehetett szívderítőnek nevezni a körülményeket. Akadt néhány, nem éppen pontos puskájuk, de igazi lőtér, megfelelő helyiség az összejöveteleknek nem. Laci érvelt, vitatkozott a helybeli, környékbeli vezetőkkel, iskola- igazgatókkal — és valami elkezdődött. Egyre többen jártak a foglalkozásokra, terem is akadt: nagyon sokan segítettek neki. Lassanként valóságos ünnepnek számított egy-egy lövészverseny, és néhány év múlva ezt az MHSZ honvédelmi klubot a megyében a legjobbak között emlegették. Azért mert rendszeres elfoglaltságot, jó programot biztosított, biztosit a falu fiataljainak. Ma a tiszasasi lövészszakosztály már százhárom tagot számlál, és lelkes aktívái tavaly a határban lőtér építéséhez fogtak. Volt negyvenezer forintjuk, és ebből a község felszabadulásának a 40. évfordulója tiszteletére, október 9-re felépült az új, fedett, öt lőállású lőtér. Igaz. ez az összeg bokáig sem futotta, de segített a téesz is, jöttek a gyerekek, a felnőttek, még az idősebbek, is, megfogták a lapát nyelét Laci hívó szavára.. — Sokszor a fejemhez vágják: könnyű neked szervezni, kisiparos vagy, akkor hagyod abba a munkát, amikor akarod. Ez igaz, de azt is tegyük mellé: nekem havi fixem nincsen, és ha leteszem a gyalut meg a fűrészt, egy petákot sem keresek. Márpedig én a szakmát is, meg a klubtitkári feladatokat is komolyan veszem. Olyannyira, hogy a sasiak már nem is egyszer megnyerték a Körös Kupa lövészversenyt sőt megyei helyezettek is akadnak köröttük. Judit lánya például — aki most másodikos gimnazista — járási, megyei bajnok és országos kilencedik helyezett is volt. Szó szerint igaz: eddig egy kalapnyi érmet nyert, lövöldözött össze a klubnak. A klubtitkár közéleti tevékenységét sok fórumon elismerik. A tanács a településért végzett fáradozásáért már a Társadalmi Munkáért jelvény bronz, ezüst, és arany fokozatával is kitüntette. Az MHSZ-től pedig a fiatalok körében végzett hazafias és honvédelmi nevelésért másodszor kapta meg a Kiváló Munkáért jel-* vény bronz fokozatát. Bakos László hat éve tagja a pártnak is. — Nem tagadom, jólesik az elismerés, bár az ember az efféle feladatot nem a medálokért végzi. Inkába azt szeretném bizonyítani, hogy felénk, a világ végén is — ahol a városokhoz viszonyítva jóval mostohábbak a körülmények — születnek tehetséges, ügyes fiatalok. Csak éppen foglalkozni kell velük, fel kell fedezni őket. A lövészeredményeink ezt egyértelműen igazolják. Az öccse a fővárosban él. Olykor felutazik hozzá, de kis idő múlva már nagyon zavarja a nagyváros forgalma. Az a személytelenség, közömbösség. ahogyan az emberek egymás mellett elmennek. Itt viszonyt a környéken mindenki ismerős: az egyiknek ő köszön, a másik őt üdvözli. — A lányaimról, akik 15 és 16 évesek még nem tudom hogy a tanulmányaik befejezése után hová kerülnek, de az bizonyos, hogy én ebben a faluban maradoK. Dolgozom, és itt szeretném leélni hátralévő esztendőim Amelyekből bizonyára na gyón sok van még, ni szén mindössze 44 éves. D. Szabó Miklós 35 éves Dunaújváros Képeink a 35. születésnapját ünneplő Dunaújvárosban készültek. A modem város Az óváros hangulata Du- napentelére emlékeztet Az ajtó beszögezve, az ablakszemek, porosán, pislán bámulnak a gazverte udvarra. A dudva közt láingvörös sziget. A nagyfejű, nagyszirmú pipacsok talán vadvirág őseikre emlékeznek. . . Az omladozó, málló vako- latú ház falán tábla csúfolódik a világgal: Állami Általános Iskola. _JEIaludt „lámpások” __ C siderberek, Csehhalom. Csergettyű. Törőhalom. Öt- öles. Szárazhatom, Tulakö- rös. Tulahék... Mezőtúr tágas határát osztotta fel ilyen szép nevekkel az emberi fantázia. Eredetükön, jelentésükön eltűnődhet a múltban kutakodó elme, ám ezek a földrajzi nevek még ma is többek puszta adalékoknál, emberi lakóhelyeket A tanyákkal együtt elnéptelenedtek az iskolák is. A felszabadulás után Mezőtúr határában még 18 iskolában tanították, nevelték a gyerekeket a pedagógusok. A padokból harminc-negyven nebuló leste tanítója szavát, de voltak olyan iskolák, ahol 70—80, sőt száznál is több kisdiák tanulta a betűvetés tudományát. Hogy mit jelentett akkoriban tanyasi tanítónak lenni, hogy mit jelentettek a tanyákon élő embereknek a tanyai iskolák? Seres Attiláné, aki férjével együtt 17 esztendőn át a csehhalmi iskola tanítója volt. most az általános iskolai diákotthon igazgatója, egyetlen szóval válaszol: — Mindent. A századfordulón épült tanyai iskolák nem csupán földrajzi elhelyezkedésük miatt töltöttek be központi szerepet a környezetükben élő emberek életében. Egytől egyig a tanyavilág kulturális központjai is voltak. — Aki tanyára ment tanítani sehol le nem írt, soha számon nem kért. „öröklött” feladatokat vállalt magára — folytatja Seres Attiláné. Az ott élő emberek igényelték, szinte kényszerítették arra. hogy törődjön sorsukkal. Ne csupán a gyerekeket tanítsa, nevelje, hanem a felnőtteket is. A tanyai tanítók mindig is ezt tették. Amikor mi 1949-ben a csehhalmi iskolába kerültünk csak” az évtizedes hagyományokat folytattuk. Megszervezték például a felnőttoktatást, ismeretterjesztő előadásokat tartottak, a „filléres” vonatokkal olyan felnőtteket, gyerekeket vittek kirándulni. akiknek mindazodáig a tanya jelentette a mindenséget. Egyre tágult a határ... S az emPusztabánréve — ahol a csehhalmi iskola is áll — egykor Bán nevű révészéről kapta a nevét. Ahol ma a vasúti sín s az út halad, hajdan a Körös folyt. A kocsmában kora délutáni hangulat. csendesen üldögélnek, jönnek, mennek a vendégek. Tigyiné Szatmári Margit kiszolgálás közben jegyzi meg. hogy bizony eléggé magukra vannak hagyva itt az emberek. Olykor a KISZ szervez programokat, diszkót, főleg a gazdaság étterme alkalmas az ilyesmire. Egy éve még filmvetítések is voltak. Szoktak focimeccsek is lenni és időnként „bentről” is hoznák programokat. A „bent” a várost jelenti. Molnár Sándorné a művelődési központ igazgatónője mondja, hogy elsősorban a munkahelyeken keresztül tudnak kapcsolatot teremteni a kerületi lakossággal. A tanyaközpontokban fellépnek amatőr együtteseik, leggyakrabban a pávakör és a citerazenekar, időnként különböző kiállításokat is rendeznek. — Persze a jobbik megoldás az lenne. — folytatja — ha a tanyákon élők körében olyan emberek végeznék a jelölnek. A mezőtúri tanyavilág népessége napjainkban is számottevő. A legutóbbi — 1980-as — statisztikai adatok szerint ezernyolcszázötvenegyen éltek a város külterületén. Az 1970-es adatok még ennek duplájáról szóltak. Tíz év alatt talán többen költöztek el a tanyákról, mint annak előtte bármikor. berek hálásak voltak a törődésért. Az ő munkájuknak köszönhető. hogy a petróleumlámpát villanyvilágítás váltotta fel. hogy kútvíz helyett egészséges ivóvizet kapott az iskola, hogy új tantermek épültek... Elnézem most a csehhalmi iskolát. Itt. ahol alig néhány éve még gyermekzsivajtól volt hangos a környék, hatalmas a csend. A tanyákon már nem élnek kisdiákok. A falső tagozatosokat az állami gazdaság autóbusza viszi naponta a városi iskolába, a kicsik kollégisták lettek. — Az én kislányom még >tt járta az első négy osztályt — mondja Berekszászi Józsefné. A tanító néni nagyon lelkiismeretes volt. pedig nem volt könnyű dolga. Amíg az egyik gyerek számolt. a másik olvasott... de állítom, hogy mindent megtanultak. a felsőbb iskolákban is megállták a helyüket. Az egykori iskola egyébként múzeumi tárgyakat őriz mostanában. A többit megvásárolták, lebontották, lakásnak használják... A földet, amelyen áll Beirek- szásziék vették meg. — Közeleg a nyugdíj, — hallom Berekszászi Józseftől. — Most szolgálati lakásban élünk. Nem akarunk elköltözni a tanyáról, rendbehozzuk a régi épületet, ellakunk benne. A parasztember npm könnyen hagyja el a „fészkét* ... A fentiekből ne tűnjön úgy. hogy „visszasírjuk” a múltat, a tanyai iskolák már valóban nem tudnának eleget tenni a korszerű oktatási követelményeknek. Csak óriási űr maradt utánunk ... Mert átvette-e valaki is a tanyai tanítók, a tanyai iskolák szerepét? népművelői tevékenységet, akik közöttük élnek, ismerik őket, életmódjukat, igényeiket. Sajnois, azonban ilyen emberek nincsenek. Ma már az agrárszakemberek is a városokban laknak, nem él tanyákon, a tanyaközpontokban egyetlen értelmiségi sem. A művelődési központnak ezernyi feladata mellett sajnos kevés energiája marad arra. hogy külön is foglalkozzon a kerületi lakossággal. A mezőtúri állami gazdaság „társadalmi munkás’'’ népművelője Csató Erzsébet azon sajnálkozik, hogy nincs ember erre a munkára. — Pusztabánrévén például volt egy ifjúsági klub. a régi olvasókör (lám egykor még ez is volt!) épületében műkő- dött. de már az is bezárt — mondja. A gazdaság művelődési bizottságában egyébként Bánrévéről is van egy képviselő, ő tolmácsolja az igényeket. Az, hogy milyen igények ezek. nem derült ki. — A múltkoriban rendeztek egy diszkót a gazdaság központjában — meséli Be- rekszásziné. Elengedtem a lányomat, de többet nem teszem, Milyen szórakozás az. amelyet csúnya botrányok kísérnek? Az én fiatalságomban ilyen nem fordult elő. összetartottak, jó barátságban éltek a tanyai emberek. Nagy mulatságokat rendeztünk az iskolában is voltak. akik vigyáztak a rendre. A férjem is mindig ott volt a rendezők között, én meg a ruhatáros voltam. Voltak itt előadások is, mi magunk tanultuk be s adtuk elő a darabokat. Ma már semmi sincs, persze más volt az a világ! A televízió, a rádió, már majd’ minden tanyában ott van, ha villany nincs, akkor a telepes. Régen még rádiót hallgatni is a tanító úrékhoz jártunk ... Azért, nem azt mondom, elmennénk mi most is egy-egy jó előadásra, ha lenne ... Keresztes Imréék 60 éve figyelik Pusztabánréve életét. Ha eddig nem tették már nem is költöznek el innen. — Amerre a szem ellát tanyák voltak ezen a vidéken, most meg nézze meg, alig- alig is lát belőlük egyet — mutat körbe a házigazda. — Volt itt kaszinó, voltak bálok s jó színielőadások. A feleségem még most is őrzi azt a vázát, amit a szerepléséért kapott. Akkor igazi életet élt itt a nép, most meg nincs istápolója. — Lassan már egyéb sem érdekli őket. csak a munka — teszi hozzá a felesége. Pusztabánrévén könyvtár is van. hallottam, azt azonban, hogy mikor tart nyitva, s milyen könyveket kölcsönöznek az emberek, nem tudtam kideríteni. Elhanyagolt kérdés — Amíg léteztek, a tanyai iskolákban ott voltak a könyveink. Nem volt semmi gond. a tanítók a könyvtárosok feladatát is ellátták, olvastak az emberek. Később a művelődési autók szállították az olvasnivalót s a filmeket is. A könyv mindig nagy örömöt okozott, a filmek már kevésbé. Jómagam is vetítettem egy időben tanyaközpontokban, láttam, hogy milyen nagy csalódást okoz az embereknek, ha nem azt kapják, amit várnak. Pedig őket igazán nem lett volna szabad „becsapni”. Olykor kilométereket gyalogoltak egy-egy moziért, este. sötétben, dűlőutakon. S hogy most mi a helyzet? — Túl sok jót nem tudok mondani. Azt hiszem, föltétlenül fel kellene mérni az adottságokat, egyáltalán gondolkodni kellene azon, hogy milyen lehetőségei vannak a közművelődésnek a tanyavilágban. Az igazság az. hogy nagyon elhanyagolták ezt a kérdést, nemcsak itt. mindenhol háttérbe szorultak a külterületeken élő emberek gondjai, igényei. Ügy vélem a művelődési autó változatlanul egyfajta megoldás lehetne, de oly módon, ha a mostaninál átgondoltabb programot vinne a tanyai' lakosságnak és szigorúbb „menetrend” szerint, rendszeresen járna. Könyvet, jó filmeket. ismeretterjesztő vagy más jellegű előadásokat juttatna el az emberekhez. Ha gyakrabban megfordulnánk közöttük, jobban megismernénk életüket, problémáikat. talán „helyettesíthetnénk” az egykori tanyai tanítókat. Valóban tervezni, gondolkodni kellene, mert úgy tűnik a tanyák — ha fogyatkozva is — de mégis dacolnak az idővel. A gyermekekkel már törődünk, de törődünk-e kellőképpen a szüleikkel? Török Erzsébet Öröklött feladatok „Nincs rá ember”
