Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-21 / 117. szám

xxxvi. évf. in. sz. 1985. május 21., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Varsói Szerződés Budapesten ülésezik a Katonai Tanács A Fékon Vállalat kisújszállási üzemében divatos férfiinge­ket, női blúzokat és szoknyákat varrnak. A termékek egy- harmada tőkés export, illetve bérmunka Kevesebb pályázat, magasabb színvonal Átadták a BNV díjait Adómorál Emlékezetes vitát váltott ki az új általános jövede­lemadózási rendszer. Az új paragrafusok kapcsán azon­ban sok olyan szubjektív té­nyezőről, egyéni érzésről és hozzászólásról esett szó, ami nem kötődik szigorúan ah­hoz, mennyi is a befizeten­dő adó. Az adómorálról adott érdekes képet a vita, amely talán fontosabb min­den paragrafusnál. Hiszen eleve meghatározza, milyen fogadtatásban részesül egy- egy új intézkedés-. A hibáit, visszásságait, elkerülhetet­len igazságtalanságait vesz- szük először észre, vagy azt, ami kedvező számunkra: a kisebb adókulcsot, a ked­vezményes költségelszámo­lást. Ha ebből az aspektus­ból szemléljük az utóbbi évek legnagyobb adóvitáját, meglehetősen negatív ta­pasztalatokat összegezhe­tünk. A rendeletet alkotó pénzügyi szakembereken kí­vül alig fogja valaki pártját az új jövedelemadó-rend­szernek. A jelenség már nemcsak arra utal, hogy sokan nem igazodnak ki a jogszabályok bonyolult kifejezései között, hanem szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az ál­lampolgári kötelezettségek között a mai napig az adó. . zás, mint szükséges rossz, és lehetőleg a minimálisra csökkentendő kötelezettség szerepel. E tipikusan ma­gyar jelenség okaként néhá- nyan a történelmi hagyo­mányokat jelölik meg. Ha a Habsburg uralom idején va­laki nem fizetett adót; az már az idegen uralom ellen tiltakozók közé számíthatta magát. Mások az adó, mint közgazdasági kategória el­lentmondásos szerepét te­szik felelőssé a még ki sem alakult adómorálért. Hiszen az ötvenes évek gazdaság- politikájában az adózás, mint lassan elhaló polgári szabályozási eszköz szere­pelt. De már azóta is eltelt csaknem harminc esztendő, és a társadalmi közös kiadá­sokhoz való ilyesfaja hozzá­járulás régóta polgárjogot nyert a szocialista gazdaság­iban. Ám a társadalmi fo­gadtatás sehogy sem akarja ezt tükrözni. Az adó — fi­noman fogalmazva — el- íbliccelését a közvélemény hallgatólagos jóváhagyása , teszi legálissá. S míg az adómorál meg­reked ezen a színvonalon, addig a legkedvezőbb ren­delkezések sem válthatnak ki elismerést vagy kedvező fogadtatást. Talán segíthet­ne e helyzeten, ha egy-egy módosítás előtt sokkal szé­lesebb fórumon tájékoztat­nák az illetékeseket az érin­tetteket; s az érdekek egyez­tetéséből szülessen meg a mindenképpen kompromisz- szumot tükröző új rendelet. Az adót, ha jól belegondo­lunk, önmagunknak, közös kiadásaink fedezeteként fi­zetjük. Tehát a mindenáron való csökkentéséhez — vég­eredményben — nem fűző­dik érdek, mert akkor nem jut elég pénz kórházra és óvodára, a gázvezetékre vagy éppen a csatorna épí­tésére. Egy túlságosan szi­gorú adórendszer viszont a költségvetés számára is hát­rányos. hiszen a szigorú sza­bályok miatt szinte minden­ki megpróbálná a jövedel­ménél kevesebbet bevallani, és így kisebb adót fizetni. Vagy rosszabb esetben föl­hagy a társadalmilag hasz­nos tevékenységével. E két szélsőség mellett kell tehát megtalálni a helyes utat, a költségvetés és az állampol­gár számára egyaránt ked­vező kompromisszumot. L. M. A Varsói Szerződés tagál­lamai Egyesített Fegyveres Erői Katonai Tanácsa Buda­pesten tartja soron követke­ző, 31. ülését. A tanácsko­zásra katonai küldöttség élén Budapestre érkezett Viktor Kulikov, a Szovjetunió mar- sallja, a VSZ tagállamai Egyesített Fegyveres Erők főparancsnoka és kíséretében Anatolij Gribkov hadsereg­tábornok, az Egyesített Fegy­veres Erők törzsének főnö­ke. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Oláh István ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter és a tábornoki kar több tagja fogadta. Megérkezett a Bolgár Nép­hadsereg, az NDK Nemzeti Néphadserege, a Lengyel Néphadsereg, a Román Szo­cialista Köztársaság Hadse­rege, a Szovjetunió fegyve­res erői és a Csehszlovák Néphadsereg küldöttsége. A delegációkat a Ferihegyi re­pülőtéren Mórocz Lajos al­tábornagy, honvédelmi mi­nisztériumi államtitkár fo­gadta. A katonai küldöttségek rö­viddel érkezésük után meg­koszorúzták a Hősök terén a hazánk szabadságáért és füg­getlenségéért elesett magyar A termelés, biztonsága ér­dekében létrehozott két mel­léküzemág közül a faipar 23,1 százalékát, a sertésvá­gás a 9,7 százalékát hozta a Mezőtúri Állami Gazdaság, 1980-as 214 milliós évi ter­melésének. A nyereséghez még nem tudtak számottevő­en hozzájárulni, hiszen ép- penhogy rentábilis vf>lt mindkét tevékenység. Ami­kor 1981-ben már a túri ha­hősök emlékművét, valamint a Gellérthegyen .levő Felsza­badulási Emlékművet. A katonai tanács tegnap délután Viktor Kulikovnak. a Szovjetunió marsalljának elnökletével. megkezdte munkáját. A tárgyaló cso­portokat Hriszto Dobrev ve­zérezredes. a bolgár nemzet- védelmi miniszter első he­lyettese, Mórocz Lajos al­tábornagy. Fritz Streletz ve­zérezredes, az NDK nemzet- védelmi miniszterhelyettese. Tadeusz Tuczapski vezérez­redes. lengyel nemzetvédel­mi miniszterhelyettes. Ma­rin Nicolescu vezérezredes, román nemzetvédelmi mi­niszterhelyettes. Vlagyimir Govorov hadseregtábornok, szovjet honvédelmi minisz­terhelyettes, valamint Karel Rusov vezérezredes, a cseh­szlovák nemzetvédelmi mi­niszter első helyettese ve­zetik. Az ülést Oláh István ve­zérezredes nyitotta meg, beszédében emlékeztetett a közelmúlt jelentős politikai eseményére, egyebek között a fasizmus felett aratott győzelem 40., a Varsói Szer­ződés megalakulásának 30. évfordulójára és további tárban is mutatkoztak az aszály jelei, az állami gaz­daságiak nem az eget lesték, hogy vajon tartósnak mutat­kozik-e a csapadékhiány, ha­nem a várható kiesések el­lensúlyozására — a párt és a gazdaságvezetés közösen — intézkedéseket dolgoztak ki. Első helyen szerepelt ezek­ben a termelést nyereségesen növelő melléktevékenység bővítése. meghosszabbítására. Rámu­tatott atya. hogy az eltelt immár több mint három év­tized alatt a Varsói Szerző­dés mindvégig az emberiség egyetemes érdekeit, az euró­pai és a világbéke megőrzé­sét szolgálta. Napjainkban — hangsúlyozta a magyar honvédelmi miniszter — kü­lönösen fontos a testvéri or­szágok közötti politikai, gazdasági kapcsolatok erő­sítése. a katonai együttmű­ködés továbbfejlesztése, az egymás iránti bizalom. a kölcsönös megértés. A Var­sói Szerződés meghosszabítá- sa ezeknek a gondolatoknak a jegyében történt, ami egy­aránt megfelel népeink bé­kevágyának. nemzeti, érde­keinknek és internacionalista kötelességeinknek. A katonai tanács olyan je­lentős feladatok megoldását tűzte maga elé mostani ülé­sén. amelyek hozzájárulnak a Varsói Szerződés védelmi képességének további növe­léséhez. a világon kialakult erőegyensúly megtartásához — mondotta befejezésül Oláh István vezérezredes. A tanácskozás ma folytat­ja munkáját. Jelentősebb fejlesztési esz­közök hiányában nem volt könnyű dolguk a gazdasági­aknak. A tanácsülésen és egyéb településpolitikai fó­rumokon felvetődött igények ismeretében végül is, a ke­reskedelemben és a szolgál­tatásban láttak lehetősége­ket a nagyobb beruházás nél­kül is jövedelmező mellékte­vékenység kialakítására. A kevésbé ellátott városrészek­ben két húsboltot, egy cse­megeüzletet és egy gazdabol­tot nyitottak. A két előbbi kereskedelmi létesítmény létrehozásával nemcsak a húsüzemük vágókapacitását növelhették, hanem a feldol­gozott, jobb áron értékesít­hető termékek arányát is. A négy bolt éves forgalma az­(Folytatás a 3. oldalon.) Tizenegy terméket jutal­maztak az idei tavaszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásár nagydíjával, 41 gyártmányt pedig BNV-díjjal tüntettek ki. A díjakat tegnap a kő­bányai vásárközpontban Ke­lemen Lajos, a vásári díj­bizottság elnöke adta át. Szólt arról, hogy az idén némileg csökkent a pályá­zatok száma — összesen 150 javaslat érkezett a bíráló bizottsághoz —, ám a pá­lyázók igényesebb megoldá­sokkal jelentkeztek, s a dí­jazott termékek műszaki színvonala magasabb, mint a korábbi években volt. A pályázat azt tükrözi, hogy a vállalatok nagy súlyt he­lyeznek a takarékosabb anyag- és energiafelhaszná­lásra és az importhelyettesí­tésre. A bíráló bizottság a BNV- díjak rangjának további emelésére tervezi, hogy az elismerésben részes í tett ter­mékek minőségét a későbbi­ekben is figyelemmel kiséri, így például — a MTESZ- szel együttműködve — az év végén elvégzi a díjazott ter­mékek utóvizsgálatát — Tegnap ülést tartott a XII. Világifjúsági és Diák Talál­kozó Magyar Nemzeti Előké­szítő Bizottsága. A NEB döntött a VIT-re utazó magyar politikai kül­döttség összetételéről. A 600 fős delegáció vezetője Há­mori Csaba, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára lesz. A küldöttségben helyet kap­nak a KISZ KB Vörös ván­dorzászlajával kitüntetett KISZ-szervezetek képvise­Az alkalmazott kutatás és az innováció irányításáról kezdődött nemzetközi sze­minárium tegnap Ráckevén. A háromnapos tanácskozá­son. amelyet az UNESCO megbízásából az Építésgaz­dasági és Szervezési Intézet rendezett, tíz ország képvi­selői és az UNESCO szak­értői vesznek részt. A sze­minárium célja egy kuta­tó-fejlesztő szakemberek ré­szére rendezendő innovációs továbbképző tanfolyam mondotta a vásári díjbizott­ság elnöke. A BNV nagydíjas termé­kei: A Csepel Művek Szer­számgépgyár MK—500 típu­sú CNC kismegmunkáló központja; a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat új propilén terméke; az Egyesült Villa­mosgépgyár atomerőművi fűtőelemáitrakó manipulátor vezérlőrendszere; a Ganz Villamossági Művek köz­ponti forgalomellenőrző rendszere; a Híradástechni­ka Szövetkezet PAL SECAM Pattem generátora; az MTA Központi Fizikai Kutatóin­tézete Megamini számítógé­pe; az MTA Központi Ké­miai Kutatóintézet és a Ke_ mobil Fa- és Vegyipari Szö­vetkezet Corin ipari hűtő- vízrendszerek vízkőgátló, korróziós inhiditorai; a Mát­rai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság EA—03 típusú fa­aprítógépe; a Medicor elekt- rokardiogváf családja; az Ózdi Kohászati Üzemek új betonacéljai és a Szerszám­gépipari Művek esztergomi Marógépgyárának öttenge­lyes marógépe. lói, a KISZ megyei bizottsá­gai által, valamint a NEB által közvetlenül delegált fiatalok. A politikai delegá­ciót kulturális, sajtó-, sport-, szakértői-, tolmács- és tech­nikai csoport egészíti ki. Végezetül a Nemzeti Elő­készítő Bizottság állást fog­lalt arról, hogy a fesztivál idején- Balatoni Mini-VIT címmel Balatonföldváron, Keszthelyen és Balatonfüre- den nemzetközi ifjúsági ta­lálkozót rendeznek. programjának a kidolgozá­sa. Annak érdekében, hogy a program felhasználható legyen a különböző társa­dalmi berendezkedésű és fejlettségű országok számá­ra. a szemináriumra egy­aránt meghívtak szakembe­reket a szocialista, a tőkés és a fejlődő országokból. A továbbképző tanfolyamot a tanácskozáson kidolgozott program alapján az UNES­CO fogja megrendezni. A szolnoki Mezőgép Vállalat kisújszállási gyáregységében évente 500 tonna nyers­anyagból gyártanak csigát. Legújabb megrendelőjük, az olasz Fiat—Laverda részére 1500 csigát készítenek Nem mankó — üzlet Kereskedik és szolgáltat az állami gazdaság Hosszú távon biztonságosabb a termelés Amikor még jobb időket élt, — az időjárást és a termelés, közgazdasági feltételeit illetően — már akkor is folytatott melléküzemági tevékenységet a Mezőtúri Állami Gazdaság. A hetvenes évek végén divatosan három lábra állásnak ne­vezett helyzetben két, alaptevékenységen kívüli ágazatot ala­kított ki a kunsági város határát művelő nagyüzem. A gyo­mai, mintegy százhúsz munkást foglalkoztató faüzemben ál­lattenyésztési létesítmények faszerkezeteit, lakóépületekhez nyílászárókat és kereskedelmi hűtőpultokat gyártottak, a húsüzemben pedig évente ötezer sertés, vágása adott munkát tizenöt állami gazdasági dolgozónak. Minitalálkozó a Balaton mellett VIT-előkészületek Háromnapos tanácskozás Innovációs szeminárium

Next

/
Oldalképek
Tartalom