Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
1985. MÁJUS 18. 9 Irodalom* művészet Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Bernáth Aurél Ernst Múzeumban látható emlékkiállításának anyagából válogattuk. Bókkon Gábor: Kis tavaszi fohász Havat csengetyűzve — Észak a cél —, Tovasuhan ezüst szánján a Tél. A rügyek körül, mint fürge méhek Máris viliódznak zümmögő fények; Mindegyik bimbó a ringó ágon: Nyarak illatát rejtő zöld álom. Kis rügy! Dajkál a szél, táplál a Nap. Ne félj! Bontsd ki hóként vakító szirmodat! Dienes Eszter: Dalocska Ülök itt közietek mint aki senkié sok rossz szerető közt — Gondolom, rengeteg beszélni- valónk lenne. Gyere, elmegyünk innen máshová. Furmandy J. kezdte magát rosz- szul érezni, de Döbrög erőszakos ember lévén, hajthatatlan maradt. (Valamikor nagyváltósúlyban kerületi bajnokságot nyert.) Végül is engedett az unszolásnak, elköszönt tisztelőitől, és kicsit remegő léptekkel elindult Döbrög László prózaíró után. Furmandy J. ettől a pillanattól kezdve három napig ki se józanodéit. Döbrög ráköltötte fizetését, kedvenc kiadójától pedig sikerült háromezer forint előleget kicsikarnia, éhből néhány divatos inget, és egy farmernadrágot vásárolt Furmandy számára, a maradékot pedig természetesen elitták. Döbrög- nek prózaíró mivoltja ellenére birtokában volt az eddig megjelent összes H1 otkovits-kötet, amit Furmandy hosszú dedikációkkal hálált meg. A csapás a negyedik napon következett be. Ekkor futottak össze ugyanis Balázsi Hugóval. A botrány leírhatatlan volt. Döbrög László régi sportsikereit idézve laposra verte Furmandy J. fejét. De minden csoda három napig tart, így aztán egy hónap múlva Elsimogatom A rózsabokrok hónaljában legyen belőlük holnap is elsimogatom csókjaid már csak néhányan emlékeztek a Nagykávéházban és környékén lejátszódó eseményekre, kivéve Döbrög Lászlót, aki a történtektől lelkibetegséget kapott: hat hétig kezelték az egyik idegosztályon. Furmandy J. fölépülése egy teljes héttel tovább tartott. Miután meggyőződött róla hogy az utolsó lila folt is eltűnt szemei alól, ismét erőre kapott, és új terveken törte a fejét. Eredeti szakmájáról, a férfi-adminisztrátorságról végképp lemondott, ugyanis az irodalmi élet varázsától bárhogy is szeretett volna már, sehogy sem tudott megszabadulni. Irt néhány négysorost, de "egyetlen szerkesztő sem akadt, aki közölte volna. Ezek után megpróbálkozott egy regény megírásával, de már á harmadik mondatnál megakadt, így aztán ha fájdalmasan is, de tudomásul kellett vennie, hogy ő, Furmandy J., a tehetségtelenség non plus ultrája. De tehetségtelensége ellenére sajnos örök barátságot fogadott az irodalmi élet. napos oldalával. Így aztán hosszas gondolkodás után vásárolt harminckét darab Döbrög László-kötefet. kiváltotta útlevelét, és vonatra szállt mint Döbrög László magyar prózaíró. Remélte, odaát talán megússza néhány könnyű pofonnal. jszaka van, fél négy. Cudar hideg. Február. A hőmérő higanyszála megcélozza a —20 fokot. Jancsi 1500-as, ötéves Zsigulijával most parkol az Akácfa utcai bérházuk előtt. Felnéz a második emeleti ablakukra: sötét van. Felsóhajt — talán ma megússza. Gondosán lezárja a kocsit, és elindul a. kapu felé. Janikáék érdi házában megszólal a vekkeróra. Kegyetlenül zörög. Janika rácsap az órára, az menten elhallgat. Megrázza a mellette pi- hegő feleségét. Icát: — Kelni kell! Az asszony mint egy idegenre néz a férfira1. Aztán kipattan az ágyból. Irány a konyha. A teavíz. Jancsi óvatosan nyitja ki a lakásuk ajtaját. Zokniban közelít a szobája felé. Az egymásbanyíló két szoba kisebbikjében gyorsan levetkőzik, meztelenül az ágyba ugrik, fejére húzza a takarót. A másik szobában asztali (lámpa gyullad. Egy hatvanas, erőszakos arcvonású asszony az éjjeliszekrény órájára pillant. Felsóhajt, szemrevételezi a mellette horkoló idős férjét. Felkel, a két szobát elválasztó zárit ajtó mögül kérdezi: — Hói voltál? Megint hol voltál ilyen sokáig? Tönkre akarsz tenni?! A halálomat akauod?! Hát mikor lesz már vége a csavargásaidnak? A feleséged is azért hagyott itt! Hát mikor nő már be a fejedlágya?! Figyelsz egyáltalán rám? — Jancsii természetesen nem felel. Alvást színlel, semmi megbánás nincs benne. Sőt! A takaró védelmében kajánul vigyorog. Az asszony sóhajt egyet, legyint, és visszabújik a férje mellé az 1950- ben vásárolt ócska kétszemélyes rekamiéra. Leoltja a lámpát, és még sokáig nem jön álom a szemére. A múltján töpreng. Jancsi sorsán, hogy hol, mikor rontották el.. Janika melegítőt húz magára, kimegy az udvarra, vízért. Ugyanis a volt szoba-konyhás ház három szobássá bővítése még csak a felénél tart. Megvan már a fürdőszoba, be is van rendezve, csempe, kád... Csak még a víz nincs bekötve. Majd tavasszal arra is sor kerül. Janika lavórba löttyenti a vizet, amolyan cica-mosdásit végez, és megborotválkozik. Közben Ica megfőzi a teát, vastagon megken két karéj kenyeret zsírral, leül a konyhaasztalhoz és vár. Janika felöltözíködik. óvatosan benéz a gyerekek szobájába, csali egy pillantásra: minden rendben — a kisfiú és a kislány az igazak álmát alussza. Bemegy a konyhába, leül az asztal mellé, étvágytalanul szür- csöli a teáját. Ica ugyanezt teszi. Lassan a zsírosRenyér is elfogy. Janika elsizív egy cigarettát, közben a felesége lerámolja az asztalt. Janika miközben Ica tüsténkedé- sét figyeli, arra gondol, hosszú lesz ez a mai nap. Elnyom egy ásítást, és öltözködni kezd. A felesége ugyanezt teszi. Az udvarból nyíló kamrából előhozzák a bicikliket, Janika gondosan áttanulmányozza a gumik állását, elégedett: lehet indulni a munkába. Az utcán nyeregbe pattannak. Elöl Janika teker, mögötte Ica. A nagy falu, most már városnak mondják, túl- felén Janika leblokkol egy kétszintes, pazar villa előtt. Ica is fékez. Rövid hitvesi búcsúcsók. Janika megvárja, míg Ica elkarikázik, csak azután lép be a villa kapuján. JANCSI: Kezdjük a legnehezebbel: nekem a szüleim nem a „sezüleim”. Én lelencgyerek vagyok. 56 tavaszán születtem, s azután a valódi szüleim az októberi „sajnálatos események” alatt lepattantak. Állítólag anyám visszajött, de nem érdekel. Nem vagyok rá kíváncsi. Nem akarom látni. Gyűlölöm. Szóval. . . állami gondozásba kerültem... Hogy mikor tudtam meg mindezt? Talán húsz vagy huszonegy éves lehettem, mikor mindezt elmondta nekem az anyám. Egyszóval kétéves koromban karoltak fel a szüleim. Állítólag és miért ne hinném el — nagyon kis satnya, halálra ítélt gyerek voltam. Anyáméktól én mindent megkaptam. Mondhatom boldog gyerekkorom volt. Az általános után gimnáziumba írattak, nem is akármilyen szakra: angol— orosz tagozatra Jelessel érettségiztem. Volt ám öröm! Csakhogy nekem nem volt kedvem továbbtanulni. Repülni vágytam. Kihasználva a középfokú nyelvtudásomat, steward lettem. Szóval légikísérő. Átrepültem Európát, mit. mondjak, még Indiában is voltam. Dehát mire emléksizem én ezekből a repülési kísérleteimből? A szállodai szobákra. A világon mindenütt egyformák. Négy fal, egy ágy... Meg a nagy magány. Egy-két ócska kaland. Slussz. Négy év telt el. Valutázni kezdtem. A másodpilóta vitt bele. Mit mondjak? Hatással volt rám. Olyan negyvenes férfi, markáns, tele pénzzel, nőkkel, mit tagadjam bedőltem neki. Aztán sízarban hagyott. Már amikor lebuktam... Még csak el sem jött a fegyelmi tárgyalásomra... Pedig nagyon szerettem... Ügy éltem náluk, mint egy családtag. Mert nős, két kislánya van.. . Rohadjon meg. Szerettem mint a nem létező bátyámat. Szóval távoznom kell etil... Elítéltek. Örökre eltiltottak a repüléstől. Egy év javítónevelő munka az István-kórház büféjében. Javító-nevelő munka! Újhelyi János: Jancsi és Janika Köszönöm szépen. A feleségem akkor hagyott el, a legkritikusabb időszakban. Jó, tudom elsietett házasság volt a miénk, húsz éves koromban nősültem, túl korán. A feleségemet különösebben nem szerettem, mert talán nem szerettem én az életemben senkit. Ügy jött. Jópofa csaj volt, olyan kerámikus- fajta. Ide költöztünk anyámékhoz, néhány hónapig ment is a dolog, aztán két repülésem között ő is elszállt. Egy behemót nagy bikával szűrte össze a levet, akivel már korábban is viszonya volt. Valami festő-mázoló az is. Nem, még nem váltunkból, nekem nem sürgős. A kórház után jött a vendéglátóipar.. Voltam én minden. Csapos, pincér, üzletvezető-helyettes... Négy év alatt nyolc munkahely — ezzel, azt hiszem mindent elmondtam. A rtevelőszüleim elkényeztetitek, agyondédelgettek. Tizennyolc éves koromban kocsit vettek nekem, és telket a Dunakanyarban. A telek nem érdekelt, annál inkább a kocsi. Skoda 100-as volt az első. ösz- szetörtem. Ittas vezetés miatt három évre elvették a jogosítványomat. Imádom a száguldást, legalább ennyi örömöm legyen. A negyedik kocsit gyapálom jelenleg. A nevelőszüleim minden szeretetük ellenére zsarnokság alatt tartottak. A kezdettől fogva. Hová mész, mikor jössz haza, kivel jársz — és így tovább. Nem bírtam. Megszoktam az éjszakai életet, egyre többet kimaradoztam. Anyám ezt nem bírta elviselni. Már a feleségem távozása után, akkor éppen három napig voltam el otthonról, hajnalban, megmondta az igazságot, amit régóta sejtettem, hogy nem vagyok vérszerinti gyerekük, csak egy lelenc. Köszönöm szépen, összecsomagoltam: el innen. De mégiscsak visszajöttem. Hiszen hová is mehetnék? A telket leírták a nevemről, a szekrényeket lelakatolták, már azokat, amelyekben az állítólagos értékek vannak: herendi por-elánok, nippek giccsek, meg egyebek. Mert állítólag loptam belőlük. Ez nem igaz... Kellenek a francnak... Hát ennyi az életem. Jelenleg egy borozó üzletvezetője vagyok, mert közben elvégeztem a vendéglátóipari szak- középiskolát, .. Megyeget az üzlet.. Figyelni kell, és résen lenni. Többet erről nem kívánok beszélni. Otthon a helyzet, változatlan... Csak az az idegesítő, hogy anyám mindig felkapcsolja a villanyt amikor hajnal felé hazaérkezem. A jövőm? Fogalmam sincs. Ahogy lesz, úgy lesz! Barát? Barátnő? Semmi! Alkalmi kapcsolatok. Vegetálás. Ez van. Csak... néha álmomban még repülni szoktam... JANIKA: Nem volt könnyű az életem. Most sem az. Hol kezdjem? A születésemmel? Jó. 1954-ben születtem, apám kórházi dolgozó volt. anvám htb. Ötödiknek jöttem a világra. Az általános után Kaposvárott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben tanultam. Egy húsboltban voltak a gyakorlatok. Három hónapig bírtam, aztán átmentem a Szarmeki készítő Szakmunkásképzőbe. Ez már Pesten volt, mivel a szüleim ide költőitek. 1970-ben sízabaduitam, majd Miskolcra kerültem katonának. Itt ismerkedtem meg az első feleségemmel, Máriával. O tizennyolc éves volt, én húsz. A leszerelésem után összeházasodtunk, az anyósoméknál laktunk. a szakmámban helyezkedtem el, Mari nem dolgozott, mert 1972 májusában megszületett Zolika, s aztán 75-ben János. Közben Pestre költöztünk albérletbe, mert az anyósomékkal nem ment az együttélés. Egy idős néni fogadott be, Rákospalotán volt mindez, egészen 1978-ig, a válásunkig. Mert Mária nem bírta megszokni Pestet, állandóan hazavágyódott. Végül is elment a két gyerekkel, én maradtam az albérletben, de kéthetenként mindig hazajártam. Ahogy ez már lenni sízokatt ilyenkor: ő megismerkedett egy negyvenes elvált férfival, én meg Icával... a mostani feleségemmel. De a kapcsolat még mindig szaros, hál ’isten, a férje rendes, megértő ember, ha ritkábban is, mint korábban, látogatom őket. Még mindig szeretjük egymást,.. Szóval jött Ica. Négy évvel idősebb nálam és elvált, két gyerekes családanya volt, mikor megismerkedtem vele egy búcsúban. A volt férje kőműves és alkoholista. Ezért váltak el. Kálmán. így hívják a fiút, visszaköltözött a szüleihez... Azóta nem nősült meg. Én meg kiköltöztem ide, a szoba-konyhás parasztházba, és bejártam Pestre dolgozni, szóval ingáztam. Két év után összeházasodtunk. Én szerettem volna — és még most is szeretném — ha közös gyerekünk lenne... De Ica ezt nem vállalja. A postán dolgozik, kézbesítő és hajnalonként takarít, elég fárasztó munka, de sok előnnyel jár. Például ő osztja be a munkaidejét. Valahogy így vagyok vele én is. A házasság után munkahelyet változtattam, elszegődtem ide egy maszek ostyasütőhöz. Mit mondjak, borzalmas munka, de viszonylag szabad ember vagyok. Este bekovászolunk. Ica is segít, aztán hajnalban nyomás, amíg bírom. Ketten vagyunk segédmunkások, a főnök az üzletet, a szállítást bonyolítja... Hát van meló, de kell is a pénz. Kb. két év még. és nagyjából készen leszünk az átépítéssel... Három szoba lesz, fürdő teljes komfort. A legfontosabb mégiscsak az. hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt addig se. A saját gyerekeimet is segítem, a kötelezőn túl is. Nyáron, meg az iskolai szünetekben általában nálunk vannak... Olyankor négy gyerekes családapa vagyok. Ezek a legszebb időszakok az életemben. Délután van, fél kettő. Valamit enyhült a hideg, a nap is süt. Csalóka idő. Nincs még vége a télnek. Jancsi a fürdőkádban, habtenger mögül telefonál. Épp az ügyeletes szeretőjével cseveg. Két hete egy butikos hölggyel ismerkedett meg a borozójában. Kicsit már unja a nőt — két hét nagy idő! —, de azért megpróbál türelmest játszani. Az anyja kopog be az ajtón: gyere már, elhüi az étel, s végén még elkésel. Jancsi kikászálódik a kádból. Janika most érkezik haza. Ólomfáradt. A biciklit a kamrába tolja. Ott áll már az Icáé is. A konyhában gőzölgő leves várja, Ica most merte ki a fazékból. Leülnek egymással szemben: esznek. A gyerekek még nincsenek itthon, egyelőre csend van. Nagy csend. Ebéd után Janika melegítőbe öltözik, és lefekszik egy félórára. Arra ébred, hogy Ica mellette fekszik. — A gyerekek? — kérdezi. — Még nem jöttek haza — suttogja Ica. Janika megcsókolja az asz- szonyt... ancsí étvágytalanul turkálja a töltött káposztát. Az anyja szigorú szemmel nézi. összezárt szájjal, szótlanul. A nevelőapja nincs itthon. Jancsi legyűr még egy falatot, feláll, megköszöni az ebédet. Az előszobában búcsúzkodnak, Jancsi megcsókolja az anyja arcát. Elhangzik a szokványosi kérdés: — Mikor jössz haza? Ugye nem olyan későn? Jancsi fejébe csapja a kucsmáját, szó nélkül megy ki az ajtón. .Janika egyedül ébred. Ica már a malacok délutáni etetésével foglalkozik. Janika rágyújt, maga elé fújja a füstöt. Ekkor rontanak rá az iskolából hazajött gyerekei. Birkózni kezdenek. összeállította: Rékasy Ildikó egyiké másiké a délelőtti csendben Önarckép sárga kabátban
