Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-29 / 99. szám

1985. ÁPRILIS 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kézilabda LABDARÚGÓ NB II sportesemény A hét végén zajlott a Ti- szaligetben a Szolnok megyei teniszbajnokság. Néhány év­vel ezelőtt még egy kézle­gyintéssel el lehetett intézni az egészet, hiszen a jóízű játszadozás örömén kívül túl sok sportélményt nem vehe­tett számba az, aki nézője volt a bajnokságnak. Idő­közben alaposan megválto­zott a helyzet, hiszen a Me­zőtúri Honvéd csapata az OB I-be került, és úgy tűnik, Szolnokon is kilábolt tartós hullámvölgyéből a sportág. A MÁV MTE vezető edzője az a Sziráki László lett, aki néhány évvel ezelőtt még NB II. yiői: Szolnoki MÁV MTE — Salgótarján, 61:50 (26:25) Sal­gótarján, vezette: Beley J., Tolnai J. MÁV MTE: Sza lai (8), Krékits (5), Vas (18), Rontó (6), Molnár (15), cse­re: Tóth (9). Turóczii, Ölti Káplár, Kurucz. Edző: Tá­pod! László. Kezdeti bizony­talankodás után fokozatosan ragadta magához a kezde­ményezést a szolnoki együt­tes. Élvezetes, küzdelmes já­ték alakult ki. Mindkét csa­pat főleg a védekezésre for­dított nagyobb gondot. Vé­gül is a helyzeteit jobban kihasználó MÁV MTE biz­tosan győzött. Vívás Döntő Szolnok A Szolnoki MÁV MTE a Véső úti sportcsarnokban rendezte meg ni. osztályú férfi tőr or­szágos minősítő versenyét. Ti­zennégy egyesület negyvenhat versenyzője lépett pástra. Ki­emelkedtek a mezőnyből a bé­magyar bajnoki címmel büsz­kélkedhetett. Ezúttal ver­senyzőként is színre lépett, és egyéniben három és félórás kemény csatát vívott a dön­tőben a Mezőtúron katonás­kodó Noszekkel, aki a ma­gyar ranglista 22. helyezett­je. A férfi döntőben a mező­túri versenyző nyert 2:6, 6:4, 7:5 arányban, míg a férfi pá­ros döntő mezőtúri háziver­senyt hozott, itt a Noszek— Kiss páros 6:3, 7:5 arányban győzte le a Varga—Zsitva kettőst. Mi tagadás — régen láttunk ilyen jó mérkőzése­ket a tiszaligeti teniszsta­dionban ! NB II. férfi: Olajbányász — Kandó SC 98:85 (46:55), Budapest, Ki­nizsi út, vezette: Szilvássy, Száj jártó. Olajbányász: Sza- lay (17), Mikola (25), Mol­nár (18), Smojavicki (6), Farkas (2), csere: Kiss (10), Tóth (20), Vécsey(-), Pók (-), Edző: Pál Szabó Sándor. Nehezen lendült játékba az „olajos” csapat, a vendéglá­tók perceken belül jelentős előnyt szereztek, a bányász csak a 13. pereiben érte utol ellenfelét. Ä második félidő­ben jelentősen javult a szol­noki csapat védekezése, így több gyors támadást tudott indítani, melyeket kosárral fejezett be. megyeiek nélkül késcsabaiak, akik közül hárman is bejutottak a nyolcas döntőbe. Sajnos, a megyénket képviselő törökszentmiklósi és MÁV MTE vívók közül egyetlen döntős se volt. A Lehel kihagyta helyzeteit NB I. női: Borsodi Bá­nyász—Jászberényi Lehel 25:15 (10:9). Szolnok. 500 né­ző, vezette: Géczi, Péntek. B. Bányász: Kovács M.-né— Vinczéné 8, Kandiné 8, Do­bálná 3 Enginé 3, Bereczky- né 1. Nagyné 1. Csere: Ko­vács L.-né, Bocsiné, Feke- téná 1, Egerszeginé, Deme­ter (kapus). Edző: Pecsenye András. Lehel: Nagy É.— Dukát 2, Borgulya, Gál 1, Vágóné, Csala 5, Faul 2, cse­re: Kovács, Hadházi 1 Csen­des 1, Agócs 3, Edző: Lip- ták Zoltán. A Lehel a mérkőzés ele­jén 3:3-ig lépést tudott tar­tani ellenfelével. Aztán a nézők nem akartak hinni a szemüknek, mert a herényi lányok jobbnál jobb helyze­teket hagytak ki. S mint ez ilyenkor lenni szokott, az el­lenfél fokozatosan elhúzott. A félidő végére még sikerült felzárkózni, de a második játékrészben a Lehel 12 percig nem dobott gólt, s ez valamennyire minősíti is a játékát. Pénteken Békéscsabán: Bcs. Előre Spartacus—Le­hel 30:14 (15:6). Röplabda Megyei rangadó vegyis győzelemmel Nb II. Férfi: Hejőcsabai Cement—Tószeg (12, 12, —10, 11). Tószeg. V.: Hajdú. V. Nagy. Tószeg: Boros, Dóra, Hegedűs Z., Szunyogh, Ke­nyeres, Hegedűs S. Cs.: Pal­lér, Egedi. Edző: Hegedűs Sándor. Romhány—Kunhegycsi ESE 3:0 (1, 10, 4). Romiháuy, 50 n. V.: Bíró. Balogh, Kun­hegyes: Szabó M.. Tóth I., Balázs. Szabó J., Pál, Eodó. Csere: Damsik, Czupp. Ed­ző: Csapó Ferenc. Szolnoki Vegyiműveik— Tószegi KSK 3:0 í9, 5, 10). Tószeg, 150 n. V.: Zsillé, V. Nagy. Vegyiművek: Fekete, Hayer, Czanek, Pető, Tósze­gi, Tompa. Csereő Tamasi, Tihanyi. Edző: Policsányi István. Tószeg: Boros, He­gedűs Z„ Kenyeres, Hegéi dűs S., Ilyés, Kollár, Csere: Egedi, Dóra, Szunyogh. Ed­ző: Hegedűs Sándor. Élénk érdeklődés előzte meg a me­gyei rangadót. A nagyobb játékerőt képviselő Vegyi­művek higgadt játékával megérdemelt győzelmet ara­tott az időnként izgalmas és szép labdamenetekkel tar­kított mérkőzésen. Jó: Tó­szegi, Tompa, Czanek, ill. Hegedűs S., Kollár, Hegedűs Z. Szép sikert értek el a szolnoki karatézők az IBUSZ—Oyama kupán a fővárosban. Borza József (képünkön szembeni első lett az Európa legjobbjait felvonultató versenyen Kosárlabda Vendégként is győzelem í A rádió és la televízió műsora Rádió SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Szerkesztő: Dalocsa István. — 18.00-—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30: Tudom én, meglelem. — 9.39; Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék — 10.35: Haydn: B-dúr szimló­nia. — 11.05: Bioritmus. —11.25: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara énekel. — 11.40: Sírkő pántlikával. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk- tája. — 13.00: Magyar előadórrv''- vészek albuma. — 14.10: Kül­földről érkezett. — 14.31: A tűz estéje. — 14.55: Édes anyanyel­vűnk. — 15.00: Veszélyben. — 15.30: Kóruspódium. — 15.53: Muzsikáló természet. — 1o.05: Észkerék. — 17.00: Eco-mix. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Hétfő este mindenkinek. >— 20.59: Húszas stúdió. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Halló, itt vagyok. — 23.30: Ope­raáriák. — 0.10: Toronyzene. PETŐFI: 8.05: Nótamuzsika. — 8.50: Dél­előtti torna. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvószene táncritmus­ban. — 12.25: Kis magyar nép­rajz. — 12.30: Népdalok. —13.05: Slágermúzeum. — 14.00: Kettő­től — ötig... — 17J)5: Újdon­ságainkból. — 17.30: ötödik se­besség. — 18.30: Zeneközeiben. — 19.30: Sportvilág. — 20.C5: Szerpentin. — 21.05: Fényes Sza­bolcs: Királyi szélhámos. — 22.52: Hubay Jenő—Farkas Gyu­la hangszerelése: Hejre Kati.— 23.20: A mai dzsessz. — 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Zenés játékokból. —9.30: Zenekari muzsika. — 10.55: Dzsesszarchívum. — 11.05: Öpe- raáriák. — 11.38: Susanne Grützmann (zongora) hangver­senye. — 13.05: Ambrose Bierce: Bagoly folyó. — 13.35: Régi ma­gyar dalok és táncok. — 13.55: Két szimfonikus költemény. — 14.45: Bemutatjuk új felvétele­inket. — 15.13: Verdi: Don Car­los. — Közben: 17.00: Iskolará­dió. — 17.30: Az operaközvetítés folytatása. — 19.05: Két han­gon. — 19.35,: Az Avenger fel­vételeiből. — 20.05: Zenekari muzsika. — 21.21: A zeneiroda­lom remekműveiből. — 22.05: Jacquieline du Pré (gordonka) és Daniel Barenboim (zongora) szonátafelvételeiből. — 23.00: A hét zenemüve. 14.30: Iskolatévé. Érettségizők­nek ajánljuk! Balassi: Búcsú hazájától. Verselemzés (ff). — 15.15: Ujjé, tavasz van! (az al­sótagozatos környezetismeret­hez) — 15.35: Itt és ott. (A 4. osztályos környezetismerethez..) — 1G.00: Hírek. — 16.00: Tévé­BASIC-tanfolyam XVI/15. rész: Adatállományok (ism.). —16.35: Három nap tévéműsora. —16.50: Jégkorong-VB: Döntő. Közvetí­tés Prágából. Az 1. szünetben: Reklám. — 19.20: Gyöngyszem az óceán partján. Szovjet kis- film (ism.). — 19.30: Családi kör. Kié lesz Ferike? — 2. rész. — 20.20: Jégkorong-VB: Döntő. Közvetítés Prágából. Az 1. szü­netben: Reklám. — 22.50: Hí­rek. — 22.55: Himnusz. Televízió MOSZKVA I.: 12.30: Hírek. — 12.50: Doku­mentumfilmek. — 13.35: Tudo­mányos-ismeretterjesztő műsor iskolásoknak. — 14.05: Szovjet zeneszerzők dalai. — 14.35: Hí­rek. — 14.40: Az ember a föld gazdája. — 15.40: Koncert. — A Sopron hamar megadta magát Szolnoki MÁV MTE—Sopron 4:0 (2:0), Szolnok, Tiszali- get, 2500 néző, vezette: Aczél. Szolnok: Boros—Csató (Szőke), Katona. Ágh, Baran, Repka, Sugár, László, Kántor, Rostás, Romanek (Varga). Edző: Lódi László. Sopron: Horváth G.— Gosztola, Benkő, Horváth G. I., Vámos, Fehér Gy., Wilcsek, Csóka (Tamás), Horváth G. II., Szalay, Dercsár (Kovács). Ed­ző: Gunyhó Ferenc. Eső után napsütés. A csú­szós pályán kellő tisztelettel „ízlelgették'’ egymást a csa­patok. Minden okuk meg­volt rá, hiszen ősszel a szol­nokiak Sopronban sem szen­vedtek vereséget, míg a ven­dégek félelmetes eredmény- listával érkeztek. Aztán ki­sütött a Nap, s előbb Roma­nek fejese ígért ünnepet a hazaiaknak, ám néhány centi hiányzott a találathoz. A másik oldalon Dercsár tette ugyanezt, így a helyzetek számában nem tehettek szemrehányást egymásnak a csapatok. Aztán a 25. perc­ben gólhoz jutott a MÁV MTE. Romanek betört a 16- oson belülre, egy védővel üt­között és elesett. A közelben álló Aczél határozottan mu­tatott a büntetőpontra. Ba­ran a megítélt 11-est élesen a jobb alsó sarokba lőtte. 1:0. Szalay 30 méteres lövését Boros az alsó sarokból tor­nászta ki, majd öt perc múl­va parádés gólt szerzett a hazai csapat. Katona beadá­sát Rostás megállította a le­vegőben és mielőtt a labda földet ért volna, a- hálóba lőtt. 2:0. A soproniak egyre inkább elkedvetlenedtek, és az első félidő hajrája a pi­ros-kékeké volt. A második félidőben feltá­madt a Sopron, élénkebb lett a játék, mindezt Vámos sárga lapja dokumentálta. A 63. percben aztán végleg padlóra kerültek a vendé­gek. Kántor nagy lövését Horváth még kiütötte, de Csató beadását Rostás a léc alá fejelte. 3:0. A soproni vé­delem átjáróházzá vált, Su­gár szabadrúgását Horváth a léc alól öklözte szögletre, majd jött az újabb találat a 75. percben: Rostás szögletét hozzá fejelték vissza a vé­dők, ő ismételhetett és a be­nyesett labdát Sugár közel­ről a hálóba továbbította. 4:0. A kifutó Horváth mel­lett Varga elgurított, László az üres kaput vette célba, de egy védő a gólvonal előtt el­csípte a labdát. A „vastag” gólkülönbséget a hajrában szolgálta meg a szolnoki csa­pat. Az utolsó percekben a szépítés lehetősége még egy­szer felvillanyozta a sopro­niakat, de ez a tűz sem lo­bogott soikáig. A két csapat között nincs ekkora tudásbeli különbség, ám a hazaiaknak szerencsés napjuk volt, s a hazai pálya előnyével is jól éltek. A ven­dégek hamar megadták ma­gukat. Kár. mert színvona­lasabb 90 percre lett volna kilátás. Ennek a teljesít­ménynek a töredéke is elég lett volna a MÁV MTE szá­mára Veszprémben a pont­szerzéshez. Jók: Sugár Kán­tor, Rostás, Romanek, Csató illetve: Horváth, Wilcsek, Szalay. —palágyi — az nb ii Állasa l. Bp. Volán 28 17 6 5 58-32 40 2. Siófok 28 16 6 6 50-29 38 3. Vác 28 14 8 6 50-26 36 4. Szolnok 28 14 6 8 50-30 34 5. Nyíregyh.* 28 15 7 6 43-23 33 6. Salgótarján 28 13 7 8 36-27 33 ft. Debr. Kin. 2ft 12 8 8 441—40 32 8. Sopron 2» 12 8 8 36-32 32 9. K.-barcika 28 10 10 8 37-34 30 10. D.-újváros 28 10 10 8 34-36 30 11. Diósgyőr* 27 11 8 8 49-43 26 12. Metripond 27 9 8 10 30-28 26 13. Ózd 28 9 7 12 32-35 25 14. Keszthely 28 9 5 14 34-35 23 15. Baja 28 8 7 13 31-41 23 16. N.-kanizsa 28 7 8 13 39-53 22 17. Szekszárd 28 6 9 13 27-45 21 18. Bakony V. 28 6 6 16 25-49 18 19. 22. Volán 28 4 6 18 31-61 14 20. Tapolca 28 3 8 17 28-65 14 * A Nyíregyházától és a Diós­győrtől 4—4 büntetőpont levonva. Botladozik a Lehel Németh—Fürtös, Hábensusz, Kesjár I., Tóvizi, Földi Kes. jár II., Hegedűs, Szántai, Nagy, Palcsó. Edző: Csendes Imre. Élénk érdeklődés előzte meg a találkozót, sokan a bajnokesélyes miskei csapat­ra is kíváncsiak voltak. Már a 3. percben vezetést szerzett á Martfű: Palbsó beívelt labdáját Fürtös csúsztatta fejjel a bal alsó sarokba, 1:0. A gól után is a Martfű tá­madott többet, a vendégcsa­pat szétesően játszott. A 31. percben növelték előnyüket a „tiszások”, Földi ívelt lab­dáját a miskei középhátvéd csak felfejelni tudta, és a jókor érkező Kesjár II. a lehulló labdát biztosan fejelte a jobb felső sarokba, 2:0. Szünet után nagyon rá­kapcsolt a vendégcsapat és az 55. percben Illés fejesgól­jával szépített, 2:1. — lepsényi — Karcag—Püspökladány 5 :Ö (2:0). Karcag, 1400 néző, ve­zette: Kozsla. Karcag: Kiss— Orenstein, Sándor, Varga, Nagy, Szilágyi, Lengyel, An­tal (Tüdős), Váczi, Borók, Szabó. Püspökladány: Kiss— Szentjobbi, Nemes, Danai, Szabó, Cs. Kiss, Pusztai. Tő­kés, Maczkó, Mile, Béres (Szilágyi). A hazaiak vették fel ha­marabb a ritmust, s a 15. percben Szabó közeli lövésé­vel, majd a 18. percben Vá­czi szólójával 2:0-ra alakult a félidő. Fordulás után szinte ismét­lődött az első játékrész: ne­gyedórás mezőnyjáték után az 59. percben szögletből Nagy felhőfejesével 3:0 lett az eredmény. Az egyre na­gyobb kedvvel rohamozó KSE több kihagyott helyzet után a 84. percben Lengyel, majd a 86. percben Szabó góljaival állította be a vég­eredményt. Karcag ifi— Püspökladány ifi 2:0. — szöllősi — Volán-Rákóczi SE-—Jász kisér 3:0 (1:0). Rákóczifalva, 400 néző, vezette: Boros. Rá­kóczifalva: Majer—Horváth, Sebők, Bencsik, Ladányi, Rácz, Menyhárt, Molnár, Tu­bák, Szénási (Bugyi), Nyol- czas (Török). Edző: Somogy- vári József. Jászkisér: Kö­kény—Farkas F., Vértesi, Kisnémeth, Kovács, Tóth L., Farkas L., (Farkas J.), Silye, Balogh, Gócza, Tóth. Edző: Bukhár László. A hazaiak ragadták ma­gukhoz a kezdeményezést és erőfeszítésük a 10. percben góllá érett. Rácz és Tubák kényszerítő átadása után az utóbbi lőtt a hálóba. 1:0. Ma- jernak hazaadáson kívül csak a ;41. ’ptercben akadt dolga, amikor Tóth mintegy 30 méteres lapos szabadrú­gását kellett hárítania. Az 54. percben Bérezési távoli lövését kellett védenie a hazai kapusnak. Rákóczi­falva kettős cserét hajtott végre. A 82. percben Bencsik jobb oldali beadását Tubák a kapufára fejelte, a kipatta­nó! labdát; Menyhárt előre vetődve viszont a hálóba jut­tatta, 2:0 Mindenki a mér­kőzés végét várta, amikor a hazai kapus hosszú kirúgá­sát Tubák Kökény mellett elegánsan a kapuba gurítot­ta, 3.0. Jásakisér, ifi—Rákóczifal­va ifi 2:1. — bagi — Kisvárda—Jászberényi Le­hel 1:0 (1:0). Kisvárda, 700 néző, vezette: Hunyadi. Le­hel: Balázs—Szívós, Lakatos, Sulyok, Kaszab, Lukácsi, Bukhár, Nagy (Gombos), Vá­czi (Gál), Deme. Edző: Pé- czeli Szabolcs. Szemerkélő esőben a ha­zaiak a második percben Si­mon révén szereztek veze­tést. A 6. percben Váczi ka­pufával válaszolt, ezután hiába támadott a Lehel, a csatárok gyámoltalansága miatt nem tudott számotte­vő gólhelyzetet Jflafjakítaní. Jók: Kovács II., SÉajzinger, Szántó, illetve: Balázs, La­katos, Lukácsi. További eredmények: DU­SE—Mátészalka 2:0, Honvéd Asztalos SE—Rakamaz 1:0, Hajdú-Vasas—Baktalóránt- háza 6:1, Leninváros—Bal­mazújváros 3:1. Labdarúgó területi bajnokság Mezőtúri Honvéd—Hajdú- böszörmény 2:1 (1:0), Mező­túr, 700 néző, vezette: Vi- rágh. Mezőtúr: Horváth— Kosztolnik, Tyukodi, Nyilas, Oláh, Hrotkó, Quirikó, Sán­dor, Hídvégi (Hegedűs), Le- hota (Mihalics), Dómján. Ed­ző: Földesi János. Hajdúbö­szörmény: Gencsi—Kocsis, Tóth, Kapusi, Bezzegh, Me­zei, Darányi, Barna, Tabár, Sütő, Biren. Edző: Nagyka- posi Elemér. Síkos, csúszós talajon ke­rült sor a mérkőzésre. Az el­ső kínálkozó lehetőséget a 8. percben használta ki a hazai csapat: Oláh baloldali beadása a védőkről Dómján elé pattant, aki 7 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 1:0. Az első félidő hazai mezőnyfö­lénnyel telt el. A második félidő vendég­góllal kezdődött: a késlekedő védők között Sütő talált a hálóba. 1:1. Az 52 percben Dómján nagyszerűen indítot­ta bal oldalon felfutó Oláht, akinek éles beadása Bezzegh lábáról vágódott a hálóba, (öngól!) 2:1. Az 58. percben a fegyelmezetlenkedő Hrot- kót a játékvezető kiállította. — tury — Tisza Cipő SE—Miske 2:1 (2:0). Martfű, 500 néző, ve­zette: Maginecz. Tisza Cipő: 16.00; A jelenkor és a munkás- mozgalom. — 16.30: Minden raj­zon — a Nap. — 16.45: Ma' a világban. — 17.00: Emberek és ügyek. — 17.30: Népi dalla­mok — 17.45: A győzelem stra­tégiája XIII. — film 1. rész. — 19.00: Híradó. — 19.35: Csaj­kovszkij szimfóniái. — 20.30: Jégkorong-VB, döntő. — Kb. 21.15: Ma történt a világban. — 21.30: Jégkorong-VB-közvetítés folytatása. — 22.15: ,,A huszár leánykérése” — játékfilm. — 23.20: Hírek. — 23.35: A mozilá- togató.k útikalauza. — 23.55: ,A májusi Moszkva”. Koncert. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.15: Da­lok. — 20.25: Gazdasági figyelő”. — 20.40: Népművészet. — *1.00: Verdi. Folytatásos film 11. rész. — 21.50: Tv-híradó. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.55: Hírek. — 17.00: Pionírok magazinja (ism.). — 17.30: Ker­tészkedni nagyszerű. NDK tv- í'ilmsorozat 3. 'rész. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.00: A. Alyen: Változatok szaxofonra és zongorára. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Drága nagy­bácsi. Tv-komédia (ism.). — 21.20: Tankisták hagyatéka. Do­kumentumműsor. — 21.30: Idő­szerű események. — 21.56: Idő- járásjelentés. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22.1Ö: A régi Mezopotámia kultúrák. 1. rész: út a sumér királyságból. Elutasították az Inter óvását Az európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) fegyelmi bizottsága Zürichben tartóit rendkívüli ülést, amelyen az Internazioná- le óvását tárgyalta. A bizottság 3 és fél órán át tárgyalta az óvást, s végül a következő döntést hozta: a mér­kőzést a pályán elért 3:0_ás Real-győzelemmel igazolja, így a május 8_i és 22_i döntőbe 3:2- es összesítéssel a spanyol Real Madrid jut. A fegyelmi bizottság a mérkőzést rendező Real Mad­ridnak ugyanakkor 30.000 svájci frank pénzbüntetést szabott ki. Totóeredmények 1. St. Pauli—Aachen 1-1 X 2. Freiburg—Kassel 2-1 1 3. Blau W. 90—Wattensch. 0-1 2 4. Bürstadt—Oberhausen 1-1 X 5. As coli—Udinese 0-1 2 6. Atalanta—Milan 1-0 1 7. Avellino—Sampdoria 2-1 1 8. Como—Torino 0-0 X 9. Roma—Napoli 1-1 X 10. Arezzo—Monza 11. Campobasso—Empoli 1-1 X 12.. Taranto—'Triestina 0-1 2 13. Varese—Bari 2-3 2 Pó tm érkőz és ek: 14. Pescara—Catania 1-1 X 15. Cagliari—Parma 1-0 1 16. Cesena—Sambenedett. 1-0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom