Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-01 / 76. szám
1985. ÁPRILIS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP S A hét filmjeiből Menekülés a győzelembe John Huston filmje he- liyett inkább Fábri Zoltán nagyszerű filmjét méltatnám. A két félidő a pokolban ugyanis igaz mű, a gondolati felépítés és a megvalósítás egységével: alkotás; a Menekülés a győzelembe pedig egy jól megcsinált, a talmi ragyogást egyetlen kockájában sem nélkülöző film. A két film témája hasonlítható, legalábbis az alaphelyzetében. Hiába, nincs új a nap alatt. — ki tudná ösz- szeszámolni, hogy a nagy sztorikból hányán készítettek már hányféle filmet. A Menekülés a győzelembe túlontúl is nagy sztori. Akkora, hogy nem is láthatjuk a fáktól az erdőt. Sebaj, legalább jól szórakozunk, feledjük hétköznapi gondjainkat, kipihenjük magunkat. Ez eddig rendben, véljük stílszerűen a látottakhoz, csak akkor feszeng igazságérzetünk, amikor észrevesszük, hogy mivé szelídül előttünk — a vásznon — a történelem Szinte várom, hogy a mellettem ülő fiatalok, akiknek közvetlen tapasztalataik nincsenek, rám támadjanak, számon kérjék apáiktól otthon, a történelemtanártól az iskolában, hogy miket beszélnek, Írnak, zagyváinak maguk össze a Wermachtról, az SS-ről, hiszen láttuk John Huston filmjében, az pedig egy menő fej, csoda nagy rendező, hogy milyen lova- igias klassz palik voltak azok a nácik! Legfeljebb „csak” egy szerénybe kérdő mondattal tudnék visszareplikázni: nos, ha Hitler katonái — általában — olyan derék, lovagias emberek, ha úgy tetszik klassz palik voltak, akkor miért fogott össze ellenük a haladó világ, hogy legyőzzék őket; s ideológiájuk, a fasizmus miért rettegett és megvetett fogalom még ma is, — s marad, amíg az emberiségnek el nem megy a maradék józan esze. Talán hatnak az észérvekre, talán nem, de az tény. hogy ma hazánkban senki sem tud, egyetlen történelemtanár sem olyan nagyszerű futballmeccset rendezni, mint Huston mester, hiszen az ő csapatában Pelé, Ardiles és Deyna játszik. De Lidice ettől még Lidice marad. Oradur is, a krematóriumok is füstöltek. Sztálingrádot sem lehet letagadni, s az elpusztult emberek millióit sem lehet elfelejteni Huston filmje kedvéért. Nagy nevek mozija: Sylvester Stallone, Michael Caine, Max von Sydow, na és az említett focisztárok. Nem hiszünk ebben a párizsi focimeccsiben — lásd: MTK-pálya — bár a film jó- szándékát nem akarjuk kétségbe' vonni, de úgy tűnik örökérvényű az igazság: a poklokhoz vezető út is jószándékkal lehet kikövezve... — ti — Szakmunkások vetélkedttje Szombaton befejeződött Kunszentmártonban a vas- és fémszerkezetlakatos-jelöltek szakmai vetélkedőjének országos döntője. A Szakma Kiváló Tanulója címért a megyei és fővárosi versenyek legjobbjai — tizennyolcán — két napon át adtak számot tudásukról. A helyi 628-as számú szakmunkásképző intézetben az első napon válaszoltak az írásbeli kérdésekre, a másnapi, gyakorlati vizsgán a BVM gyárában betonkocka-sablonokat kellett elkészíteni a résztvevőknek. A versenyben Ferenczi István, a kunszentmártoni 628. sz. Szakmunkásképző Intézet tanulója (szakoktatója: Gyu- lódi András) harmadik lett. Negyven év Amatőr színjátszók megyei bemutatója Az általános, a középiskolai és a felnőtt amatőr színjátszó csoportoknak pályázatot hirdetett a KISZ megyei bizottsága, a Megyei Művelődési ési Ifjúsági Központ és. a Ságvári Endre Művelődési Központ ünnepi műsorok és forgatókönyvek összeállítására, készítésére. A pályázatra 29 színjátszócsoport jelentkezett és 19 forgató- könyv érkezett. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színjátszó bizottságának döntése alapján a 29 csoportból 15 juthatott el a megyei bemutatóra, amely a hét végén, szombaton-vasár- nap volt a MMIK színház- termében. Szombaton hét általános iskolai színjátszó csoport (szolnokiak, jászberényiek, jászárokszállásiak, szelevé- nyiek) mutatták be produkcióikat. Vasárnap pedig a nyolc középiskolai és amatőr együttesi (szolnoki, jászberényi, jászfényszarui, törökszentmiklósi, martfűi, jász- dózsai) összeállításait, előadásait nézték végig a riválisok és a zsűri. A kétnapos megyei bemutató és a forgatókönyvek értékelésére vasárnap délután került sor. A színjátszó csoportok közül a jászfényszarui Fortuna színpad és a jászberényi Lehel vezér Gimnázium 4. b. osztályának amatőr színjátszói nyerték el az első helyet. Második helyezett a jászberényi Csim-bum gyermekegyüttes lett, harmadik helyre került az újszászi 1577-es Rákóczi úttörőcsapat irodalmi összeállítása és a martfűi cipőipari szakközép- iskola műsora. Rendezői kü- löndíjat kapott Kovács And- rásné (Jászfényszaru) és Pecha Bertalanná, (a Csim- bum együttes vezetője). Színészi díjban hárman részesültek, Bordás Ferenc (Jászfényszaru), Tóth Ildikó és Nagy Andrea (Jászberény Lehel vezér Gimnázium). A forgatókönyvek írói közül senki nem kapott első díjat, csak másodikat és harmadikat. Képünkön a jászberényi Lehel vezér Gimnázium együttese Csak félgőzzel A Benkó Dixieland estje Az utóbbi időben immár hagyományszerűen látogat el Szolnokra a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Benkó Dixieland Band. A hét muzsikus lassan már harminc éve játszik együtt; számtalan fesztiváldíj, hazai és külföldi elismerés jelzi sikereik útját. Koncertjeik igazi zenei csemegét ígérnek, bárhol is lépjenek dobogóra. Szombat este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében adták sokadik hangversenyüket, amelyre természetesen minden jegy elkelt. A mexikói úti élmények alapján fogant műsor elején Benkó Sándor egy apróságra hívta fel a nézők figyelmét: este 10 órától a zenekar még egyszer fellép Budapesten, így a mostani koncert után úgymond „frissnek kell maradni”. A fővárosi hangversenyre tartalékolva, Benkó tanár úr hosszúra nyúlt összekötő szövegeivel hallhattuk viszont a régi „di- xi” slágereket. A Halmos Vilmos—Vajda Sándor kettős azért az est főszereplőjévé vált: az általuk előadott úgynevezett „subidubi”-bőgő párbeszéd méltán váltott ki nevetést és tapsot, akárcsak Halmos j.több nyelven’ el- énekelt Nem tudok mást adni, babám, csak Szerelmet című száma, különösképpen ennek cseh nyelvű tétele. Vajda Sándortól láthattuk az egyetlen igazi hangszerszólót (Szentek bevonulása), ugyanakkor zongorán is bizonyította kiválóságát. Nagy Jenő ismét legjobb szerzeményével rukkolt ki, (Rágógumi) de a sokszor hallott „kanál”- mutatvánnyal is tarolt. Nagy Iván kivételes énekesi képességét csillogtatta — Louis Armstrongra emlékeztető „pléhfazék” hangjával — a Hello Dolly című régi számban. A Benkó Dixieland új szerzeményekkel nem kényeztette el a szolnoki közönséget, mindössze egyet hallhattunk tőlük; Zoltán Béla a mexikói gázrobbanás emlékére írta A tűz áldozataiért című requiemet. Ben- kóék dalt írtak ugyan a tűzről, de játékukból most éppen ez hiányzott... Fotó: Dede Amikor az újságírót faggatják hiHii Akit kérdeznek: Vasé István Zoltán — Szereti a kényes kérdéseket? —:Már annyi kérdésit kaptam életemben, és annyit tettem föl. hogy eggyel több vagy kevesebb, teljesen mindegy. — Az is mindegy, hogy ön kérdez vagy önt kérdezik? — Végső soron mindegy. Én ugyanaz vagycto ha kérdezek, meg ugyanaz ha válaszolok is. !— Milyen? \Müyen ember Vass István Zoltán? — Nem tudom. Azt mindig másoknak kell elsősorban tudniuk, hogy milyen vagyok. Nagyon remélem, hogy nem jáitszam szerepéket. Fáraszt mór. nem éri meg. — Régebben sokszor dolgozott a Kék fényben, az utóbbi időben viszont nem látjuk. Miért? — Nehéz volt az időpontot egyeztetni. Én a Rádió munkatársa vagyok. Nem tudtam vállalni, hogy kléb-hórom napos forgatásokra menjek. Hozzá kell tennem- hogy egy idő uitán szakmailag sem érdekelt többé. Az emberek többsége ugyanisi, arra az egy-kót napra kíváncsi, mikor a bűnt elkövették. Engem mindig az előtörténetek érdekeltek, hogyan jutott el odáig az illető? Az ember életében vannak csomópontok miniatűr drámák. Ezeket illenék megragadni. A rtádió- riroortennek az esélye egy a tízezerhez, hogy éppen légyen nála miikroífon, amikor a dráma lejátszódik. Ráadásul fennáll a veszélye, hogy a mikrofon jelenlétében az emberek óhatatlanul viselkednek. Nagyon mélji drámának kell lennie ahhoz, hogy ne így legyen. A sportban éppen az a jó. hogy oft. a drámák egv aidatt időpontban sűrűsödnek. — Hogyan viseli a népszerűséget? — Más az ismeretség és más a népszerűség. Az ismertség talmi dolog. A népszerűség a megszolgált ismertség. Ebben már nem vagyok biztos, hogy megszolgált ez az ismertség. Körülbelül öt évig imponált. Nézze, tele voltam kisebbségi érzésekkel. Kis falusi gyerek voltam — máig is az vagyok valahol a szívem mélyén. Persze, ennek a falusi fiúnak imponált, hogy megismerik az utcán, autogramot kénnek tőle. Aztán rájöttem, hogy ha csak fél évig eltűnnék a képernyőről. valószínűleg a kutya sem ismerne meg többé. Tehát körülbelül ennyit ér az egész. — Évekkel ezelőtt volt egy sikeres riportműsora a rádióban. Azoknak a telefonjaiból állította össze, akik karácsony este egyedül érezték magukat. Miért foglalkoztatja a magány? — Mindig is foglalkoztatott. Exkluzív Interjú — 'Miért? — Karácsonykor az emberek nyitottabbak. érzelmesebbek. Ha valamikor, karácsonykor igazán egyedül érzi magát az, aki egyedül van. Nem feltétlenül a fizikai egyedüllétre gondolok. A társas magány sokszor rosszabb. Egyébként a legmegrázóbb beszélgetés — a hölgy kérésére — nem hangzott el a műsorban. Találomra választottam ki a telefonszámofcajt, ügyelve ama. hogy a nevet, címet ne nézzem meg. Elmondtam a kérdésemet; „Újságíró vagyok, szeretném megkérdezni, boldog-e kamá- Jcslonykor?^ ,JPensze. hogy boldog vagyok — válaszolta a szóban forgó hölgy. Nem sok meggyőződés volt a hangjában. Végül azt mondta: „Nézze, uraim, ha a két ünnep között nem is. de újév után beadom, a válóperem”. Meglehet ez a beszélgetés késztette ama. hogy szembenézzen önmagával. — Végül is, azért készítette |a műsort. mert kíváncsi volt, hogy... — Igen. Hogy mennyire hazudunk önmagunknak. — Magányos? •— ... Átéltem a magányosi- ság élményét. Az életben semmi nem olyan fontoSC minthogy az embernek legyen egy kapcsolata, almi igazán boldoggá teszi. Nem biztos, hogy ez a lángoló szerelem. Valamennyien megélünk félelmeket, szorongásokat. Ha meg tudjuk uszítani valakivel, rettenetesen sok terhet levesz a vállunkród. — Mit tart fontosnak az újságíró munkájában? — Igazat írjon, és tisztességes legyen. Ha valamiért, azt hiszem, ezért kedvelnek. Ha valaki megtisztel a bizalmával, nem adom ki őt, halassá tűzön pirítanak sem. Minden levélre válaszolok, kivéve a szerelmes leveleket, amelyeket most már. hális- tennek — hálistennek? — egyre kevesebbszer kapok. Lidiét — ne vegye nagyképűségnek —, hogy átjön a mikrofonon is: bennem nincs rosszindulat. — Bejárta a fél világot. Hol érezte igazán jól magát? — Mindenütt éreztem már jól is, rosszul is magam. Az ember magával viszi a gondolatait, érzéseit, hangulatait. A jugoszláviai Split volt az egyik, ahol késő ősszel a tengerparton sétáltam. Mindig irigyeltem azokat, akik tengerparton élnek. A másik Rio de Janeiro, amelyhez hasonlóan szép várost még nem láttam. De két hét után az ember vágyik haza. Sokszor egy alföldi este — miikor kigyulladnak a csillagok, és a házaknál lefekvéshez készülődnek —, többet ér, mint Los Angeles. — Úgy tudom. Szolnok me. gyei. — Kunmadarason, Tiszaífü- reden, Tiszaszőlősön, Karcagon éltem gyerekkoromban. Furcsa, högy itt és most mondóm, de nekem Szeged jelenti a hazát. Nézze, magányos gyerek voltaim. Amikor Karcagra kerültem a gfrnná- záuunba, ott ismertem meg az igazi közösséget Tuditalm vidálmi lenni, levetkőzni a gátlásokat, feloldódni. A barátaim ma is azok, akik húszL huszonöt évvel ezelőtt voltak. — Sportújságíróként dolgozik. Mit tart a sportélet negatívumának? — Nagyon teljesítmény- centrilkus világ. Attól félek, hogy az a felszabadult öröm amit a sport nyújthat, itt már elvész. A sportélet sztárjai népszerűek, de az életüket — sokszor a szó valódi értelmében — adják érte. — Sportol? — Ha arra gondol, hogy karbantartom-e testem, igennel válaszolok. Régen versenyszerűen spbrtoltam — a lalbdajéltékök vonzottak — de nem1 voltaim igazán tehetséges. A sport fontösi az ember életében. Aki a testét feladja, az feladja a lelkiét is. Mitől jó az- ha valaki szétfolyik vagy ápolatlan? Paulina Éva Könyvről könyvre CsHIagOS tavasz VOlt Visszaemlékezések hazánk felszabadításáról Üjabb kútfőértékű kötettel gyarapodott hazánk felszabadításának irodalma. A Népszava Lap- és Könyvkiadó Györkei Jenő szerkesztésében jelentette meg a Csillagos tavasz volt című válogatást, amelyben szovjet katonák, a hadműveleteket irányító magas rangú tisztek számolnak be a szovjet hadsereg hazánk felszabadításáért vívott harcáról, a 194 napig tartó, nagy áldozatokat követelő küzdelemről. A visszaemlékezések időrendi sorrendben szólnak a Tiszántúl felszabadításáról, Budapest ostromáról, a dunántúli harcokról, a befejező hadműveletekről. A kötet nyitó, tanulmány- szintű memoárját M. V. Zaharov marsall írta. A kitűnő katona — a háború után a Vezérkari Akadémia parancsnoka, majd a honvédelmi miniszter első helyettese — 1944—1945-ben a 2. Ukrán Front törzsfőnöke volt, néhány hétig Tiszaföldvárról — akkor vezérezredesi rangban irányította az Alföldön harcoló felszabadító hadseregeket. Szemjon Pavlovics Ivanov vezérezredes — a 3. Ukrán Front törzsparancsnoka volt — katonapolitikai kulisszatitkokat — legalábbis a könyv megjelenéséig számunkra azok voltak — közöl visszaemlékezéseiben, majd főleg a dunántúli harci eseményekről ír. A Jászkunság felszabadításában közvetlenül résztvevő Ganyij Szafiullin altábornagy a 25. gárdahadtest parancsnoka volt. A Tisza és a Duna partján című visszaemlékezésében az 1944. október 22-én, Mezőtúh illetve Túrkeve térségében támadásba lendült 227., 303., 36. és 53. hadosztály harcait írja le. Ennek a támadásnak — amelyet a 7. gárdahadsereg parancsnoksága vezetett — köszönhető, hogy a német Dél Hadseregcsoport IV. páncélos hadtestének október 19-én indult, Karcag irányába vezetett betörését felszámolta, s véglegesen felszabadította a térség városait, falvait. Szafiullin katonái részt vettek a Szolnok környéki harcokban is, majd Jászberény, Hatvan felszabadításáért harcoltak. I. N. Mosljak memoárjában a Budapest térségében kibontakozott harcokról olvashatunk. K. Ja. Rajgoro- deckij pedig a miskolci csatáról írt, O. Goncsar Homa és Ferenc című terjedelmesebb munkájában pedig a imagyar főváros 'tragédiáját eleveníti meg. Anatolij Kuzmicsov írótól a Délnyugat című művéből tesz közzé egy részletet a szerkesztő, az olvasmányos feldolgozás bepillantást ad a „másik oldalra” is, pl. Sepp Dietrich és Wöhler tábornok szándékairól közöl fontos mozaikokat. Kitűnő tanulmányok, memoárok a kötet írásai egytől egyig, az olvasmányosságot a műfaji változatosság is segíti. A kötet gazdag képanyagot is tartalmaz, — a Hadtörténeti Múzeum archívumából. A dabasi nyomda nagyon szép kiállításban készítette el a számunkra igen becses könyvet.
