Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 4. Az újjászületés első napjai ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK A FELSZABADULÁSRÓL A négy ve ru év előtti sorsfordító események részesei közül sokan még közöttünk élnek, de jó néhányan már eltávoztak örökre, magukkal vive olyan emlékeket is, amelyekkel minden bizony- nyál gazdagabb lehetne a felszabadulásról bennünk élő kép. Pedig a szemtanúk semmi mással nem pótolható, közvetlen élményei, olyan részét jelentik történelemtudatunknak, amit a nemzedékeknek meg kell ismerniük és őrizniük — kötődésül és tanulságul. Apáink, nagyapáink elmondásaiból sokat megtudtunk már erről az időről, dfe 4M 80 i * MÜMf Í*** í MU itt * É * r « * 8 f A « 4 & & ***»*MK*Ur *• íM. I T t « * j <* » * T A L t * Magyarország felszabadult és fi at **€»*» Wrofe j} * VUrÖ* ff*d**reg hetében - Sllf-ftre« feartx>k iléfí* Jt Svavjrf Tudósító fr*®du fetentésefbóf Mogyaroríicg ünnepe ■"sjr z.% ««.V2T az irás maradandóbb a szavaknál. Ezért külön is értékesnek tekintjük, ha a fel- szabadulás pillanatainak átélő! — idős koruk ellenére — tollat vesznek a kezükbe, s visszaemlékezéseiket megörökítik az utókor számára. Így történt ez most is. A Hazafias Népfront, a Központi Sajtószolgálat és a Szolnok megyei Néplap által meghirdetett „A magyar újjászületés első napjai” pályázatra közel húsz írás érkezett. A bíráló bizottság közülük ötöt tartott díjazásra és közlésre is alkalmasnak. Ezekből adunk most közre válogatást. (Részletek) 1944 november közepét írtuk, amikor Jászberény városát a Vörös Hadsereg fölszabadította a német megszállás alól. Ekkor találkoztam az utcánkban három szovjet katonával, akik felderítő-járőr szolgálatot teljesítettek. Bár egymás nyelvét nemigen ismertük, kézzel-lábbal magyarázva, úgy-ahogy mégis megértettük egymást. Az első kérdésük az volt, hogy vannak-e németek a városban, és hol? Sikerült megértetnem velük, hogy igen, vannak. Egy német tank a találkozásunkat megelőző éjszaka ment végig az utcánkon a város északi részébe, és a Munkás utca Fehértói temető felőli részen helyezkedett el tüzelőállásban. Meg kellett, hogy értsék, mert a következő nap reggelén a szovjet tüzérség jól irányzott lövésekkel megfutamította onnan. Ki sem tudom fejezni azt az érzést, ami a szovjet katonákkal való első találkozásom jelentett. Annál is inkább, mivel előtte a jászberényi rendőrkapitányság elfogató parancsot adott ki ellenem illegális pártmunkám miatt. Az első találkozás szívélyes, baráti volt, így biztos voltam benne, hogy Az illegalitástól a földosztásig héttel később hivatalosan is szövetkezetünknek adták az illetékes szervek. Ilyen mozgalmas volt az életünk egész télen, át. Elérkezett 1946 tavasza, és elkezdődött a rendszeres közös munka. Nappal a fákat metszettük és végeztük a téli permetezést. Éjszaka pedig — ha fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála — meggyújtottuk a télen odakészített szalmástrágyakupacokat és hatalmas füstöt csináltunk, hogy a barackost megvédjük a fagytól. Most már naponta jártunk ki a gyümölcsösbe dolgozni és figyelembe se vettük az olyan gúnyos megjegyzéseket, hogy: „(hol hagytátok a csajkát, közösen használjátok-e már az asszonyokat, nem értetek a fákhoz, tönkreteszitek a gyümölcsöst. ..” Igaz, a fák gondozásához a tagok többsége nem értett, de volt között tünk három tag, akik a régi tulajdonosnál megtanulták a formája körül robbant ki. Az alapszabályban ugyan rögzítettük, hogy mindenki köteles a munkában folyamatosan részt venni és joga a termésből végzett munkája alapján részesedni, de ennek gyakorlati alkalmazását mindenki másképpen képzelte el. Végül is abban egyeztünk meg, hogy az elosztás — a tartalék levonása után — alapvetően a végzett munka szerint történik, de meghatározott arányban figyelembe vesszük azt is, ki, hány kh. gyümölcsöst kapott az eszmei elosztás során. A jó termést, a tagok boldogulását látva megnőtt a kívülállók érdeklődése a szövetkezetek iránt. Jelentkeztek tagnak olyanok, akiknek földje nem volt a de a szövetkezetben szerettek volna dolgozni. A fegyelmezett munka eredménye a következő években is megmutatkozott a termés növekedésében és a tagok anyagi helynem kell többé bujkálni az elnyomók elől, szabadnak érezhettem magam. Első lépésként — társaimmal — azt a célt tűztük magunk elé, hogy megértessük a helyi dolgozókkal, hogy a szovjet katonákat ne ellenségként, hanem barátként kezeljék. Városunk akkord munkás lakóinak többsége meg is értette ezt, és önként vállalt segítséget, nemre és felekezetre való tekintet nélkül. Elsősorban a hidak és utak helyreállításánál, — hogy a szovjet hadsereg előrenyomulását segítsük —, és a sebesültek ápolásában se- gítkeztek. A hadsereg ellátásához szükséges élelmet és egyéb dolgokat is igyekeztünk előteremteni. 1945 első hónapjaiban megszerveztük városunkban a Nemzeti Bizottságot. Ezzel egy időben folyt a Kommunista Párt. az SZDP, a Nem- zeti Paraszt Párt, és a szak- szervezetek helyi szervezeteinek megalakítása is. Mikor ezen szervezetek már szilárdan működtek, megszerveztük a földosztó bizottságot és a szakmaközi, a termelési és egyéb bizottságokat, az új rend szükségletei szerint. Helyre kellett állítani a közrendet és a közbiztonságot is, amely nem kis gondot okozott, mert akkor még igen kisszámú megbízható káderrel rendelkeztünk. A legnagyobb gond abból adódott. hogy kit válasszunk a megszervezendő városi karhatalom élére. MiveL ebben az időben igen kevés megbízható jó káderünk volt, így egy-egy elvtársunknak több funkciót is el kellett Látnia, hogy a bonyolult és sokrétű feladatokat el tudjuk végezni. Én magam is, nemzeti bizottsági tevékenységemen túl, majdnem minden bizottságban ott munkálkodtam. Ez mindannyiunk számára roppant kimerítő volt, de lelkesen csináltuk, hiszen láttuk munkánk célját és értelmét: a szabadságot! Az új társadalom felépítéséért adtuk minden tudásunkat és erőnket — ellenszolgáltatás nélkül, ahogyan ma mondanánk: társadalmi munkában. Sokszor előfordult, éjjeleken át, korgó gyomorral dolgoztunk. Munkánk végzéséhez sok segítséget nyújtottak az itt tartózkodó szovjet elvtársak és a Magyar Kommunista Párt. Jelentős esemény volt városunkban a földosztás. A városi földigénylő bizottság egyik kommunista tagjaként vettem benne részt. A bizottság a felosztható úri. egyházi birtokokat radikális eljárással igénybevette és gyors tempóban igyekezett azt az arra illetékes paraszt és munkás igénylők között kiosztani. A radikális eljárás két ok miatt vált szükségessé: részben azért, mert a Kisgazda Párt helyi vezetősége, amely csak a nevében volt Kisgazda Párt, — nem volt hajlandó bekapcsolódni a földosztásba. A Szociáldemokrata Pártban is akadtak olyan vezetők, akik akadékoskodtak. Akartak ugyan ők is földet osztani a nincstelen földmunkásoknak, de csak részes krumpliföldet, és azt is rövidlejáratú időre. Másrészt azért, mert városunk lakosságának több mint egyhar- madát a nincstelen paraszti munkások alkották. Végül is 750 paraszt és munkáscsalád kapott földet, a család nagyságától függően 10 kh-ig terjedő területet... Így kezdődött negyven évvel ezelőtt Jászberényben a mi új életünk. Cseh Dénes >IRTOKLEVÉL AMELY AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNYNAK A NAGYBIRTOKRENDSZER MEGSZŰNTETÉSÉRŐL tis a földmíves nép földhözjuttatásáről SZÓLÓ 600 1945. ML E. SZÁMÚ, DEBRECENBEN. 1945 MÁRCIUS 15.ÉN KELT RENDELETE ALAPJÁN állíttatott ki. „ község Főíöigényíő Bizottsága íiziégben **+**««.*.' dúióixn kíöstíásí szám alatt felvett . " ', ..... k át. Hold aégyszögöl kittfjcdésű föW ingatlant lakos birtokába «tj«. HrtMevél ünnepélyben tanmhfz a kiriokszerzö azon Jogát, hogy « nemzet által adott ingatlant háborítatlanul birtokolja. Köteles azon a tnago és as egész nemzet fekmelíteáését szolgáié moéún gazdáifeodoi és a rtfiévíetvkbtti előirt tóétekktt be tar tép L A hm oklevél a juttatott Ntgaflan tkvi tufaídoojogáaalt szeríését« is szolgál, Keit ms. . y hó yfe;'. Megalakult az első szövetkezet 1945 tavaszán Fegyvernek községben a földreform-törvény szerint kiosztható és művelhető szántóterület minden holdjának már megvolt a jogos igénylője, és befejezéséhez közeledett az igényelt földek kiosztása. Nem volt azonban igénylő a Középtiszai Ármentesítő Társulattól igénybe vett 33 kh gyümölcsösre. Ezért a földigénylő bizottság a hazatérő katonáknak ajánlotta fel a gyümölcsöst. Mi, 22-en a bizottság ajánlatát elfogadtuk, bár közülünk is többen — mivel nálunk nem volt hagyománya a gyümölcstermesztésnek — szántó területet szerettek volna kapni. Kimentünk, hogy szét mérj ük az egy táblában lévő gyümölcsöst, láttuk, hogy azt igazságosan szétosztani nem lehet. Ugyanis a tábla egy részén dió, barack, majd alma, szilva volt telepítve, míg egy része szántónak volt meghagyva. régen faiskola volt. A felosztás újabb módszerein gondolkozva támadt ez az ötletem, hogy jobb lenne, ha nem foglalkoznánk tovább a felosztás gondolatával, hanem együtt hagyva a táblát közösen művelnénk meg, a termést közösen osztanánk el. Javaslatom éles vitát váltott ki, megegyezés nem jött létre, a döntést elhalasztottuk. Mivel az őszi munkákat nemsokára el kellett volna kezdeni, feltétlenül dönteni kellett a művelés módjáról, formájáról. 1945 szeptember elején ismét összejötütnk és egész napos vita után úgy határoztunk, hogy a területet csak eszmeileg osztjuk szét, a művelést közösen végezzük. A közös művelés formájaként alakítottunk gyümölcstermelő és értékesítő szövetkezetét. Megválasztottuk a szövetkezet vezetőségét, amelynek tagja és egyben vezetője lettem. A vezetőség feladatul kapta az alapszabály elkészítését, az alakulás jogi formájának intézését, a közös munka szervezését Mivel ismeretlen volt előttünk: a szövetkezet, mint gazdálkodási forma, igen nehéz volt az alapszabályt elkészíteni. Ebben a munkában nagy segítséget kaptunk feleségemtől. aki kereskedelmi iskolába járt. így sikerült alapszabályt készíteni, amely megfelelt a törvény előírásainak, tartalmazta a munka szerinti elosztást. Ez volt a feltétele annak, hogy a szövetkezet hatóságilag is elismerést nyerjen, amelyre az alapszabály jóváhagyása után 1945. november 16-án került sor. Ezzel jogilag is megalakult a megye első sajátos mezőgazdasági termelőszövetkezete, a Fegyverne- ki Gyümölcstermelő és Értékesítő Szövetkezet 22 taggal, 33 kh területtel. A szövetkezet megalakítására nemcsak az ösztönzött bennünket hogy a területet igazságosan szétosztani nem lehetett, hanem az is. hogy a földreform-törvény szerint gyümölcsöshöz tartozó felszereléseket (szeszfőzdét, tárolót, aszalót, lófogatot, motoros permetezőt, stb.) csak szövetkezet kaphatta meg. A következő feladat volt a közös alap létrehozása, az alapszabályban meghatározott részjegyek értékének természetben (árpa, kukorica, olaj) V való begyűjtése és ebből a termeléshez szükséges anyagok, permetezőszerek beszerzése, az első közös munka megszervezése, amire november második felében került sor. A fák bekötözésé- vel kezdtük, majd folytattuk az épületek, felszerelések tatarozásával, javításával. Alig végeztük el a fák kötözését, leesett az első hó. Néhány nap múlva kimentem, hogy megnézzem, hogy a fák bírják-e a kötözést, nincs-e valami probléma. Sajnos volt A fák egy részéről levágták a dróttal odakötözött csutkaszárat és így a nyíllak a fákat megrágták. Hogy kik voltak ezek a barbárok, csak sejtettük, a felbujtójukat azonban ismertük. A közmondás szerint a baj nem jár egyedül. Ez szövetkezetünkre is érvényes volt. Pál nap múlva az állatgondozó szövetkezeti tag rohan hozzám és elmondja: „Reggelre ellopták a két lovat, szekeret, motoros permetezőt és egyéb felszereléseket!” Azonnal tudtuk, hogy a volt tulajdonos megbízottjainak keze van a dologban, mivel még a hivatalos juttatás nem történt meg. Megtudtuk, hogy a fogatot Tiszaszőlősre vitték, ahol még megmaradt a Társulatnak 17 kh gyümölcsöse. Tiszaszőlős akkor Heves megyéhez tartozott. Biciklivel átmentünk az ottani földigénylő bizottsághoz. Nem tárgyalták velünk, mert * a Társulat megbízottjától olyan tájékoztatást kaptak, hogy az ottani gyümölcsös is kiosztásra kerül és ehhez jár a lófogat és a motoros permetező is. Kijöttünk a faluból, mert ellenünk 'Lazították az embereket, és azon gondolkodtunk, hogy mit tegyünk. Ha a megyéhez megyünk, akkor leküldenek Heves megyébe, azok meg vissza. Ekkor valamelyik tag azt javasolta: ha a Társulat emberei tőlünk, jogos igénylőktől ellophatták, „lopjuk” ml vissza. Éjszaka visszamentünk és csendben visszaszereztük. Jogosan cselekedtünk így, mert pár szakmát és tudásukat átadták a többieknek. Hogy mennyire jól gondoztuk a fákat, metszettük, permeteztük, igazolta az első évben elért termés is. Így a szeszfőzdét is üzembe helyezhettük és megkezdtük a bérfőzést. Az eredmények jó hatással voltak a tagság hangulatára, munkakedvére. Most már minden tág a közösben dolgozott azon, hogy év végén a lehető legnagyobb termést tudjuk betakarítani. Kissé rnegzavarta azonban a nyugalmat az a — sokszor nem éppen mértéktartó — éles vita, ami az elosztás l á. i/ a í*#v;/ &»*»%> i m>(UyÚ zetének gyors javulásában. Most már olyanok is jelent- keztj&k (szövetkezeti tagnak, akik szántófölddel rendelkeztek. A tagság új tagok felvételét az első időkben elutasította. Végül beláttuk, hogy képtelenség teljesen elzárkózni. Ennek következtében a Gyümölcstermelő és Értékesítő Szövetkezet 1949 végén területileg is kibővült és Kossuth Termelő Szövetkezet néven folytatta tevékenységét. Az átfogó egyesülési folyamat idején pedig egyes ült a Vörös Csillag Termelőszövetkezettel. Boda Mihály Akkor. 1944 novemberében már olyan közelről hallatszott az ágy5dörgés, mint ha a kerti alatt szólna. Köd volt és hideg. Tankok és gépkocsik vonultak a szomszéd község irányába. Egyedül éltem kis házamban Jászapátiig egy eléggé ft»r- gJBlmas sarkon. Ki-kimentem kíváncsiskodni az utcára a szomszédokkal. Este felé már csak lovas kocsik vonultak vissza, telve katonákkal, akiken látszott a fáradtság. az elcsigázottság. Ha közülük egy-egy leesettt a kocsiról, társai felemelték, s máris mentek tovább. Mi nem láttuk jól, hogy magyarok-e, vagy más nemzetiségűek, s azt sem, hogy sebesültek-e, vagy a menekülés tette olyanná őket . A szomszédasszonyommal elmentünk a templomtérre. ahol sok magyar katona ácsorgott. Sárosak, elit ín zottak voltak, fáztak. Kérdezősködtünk tőlük: mi lesz, hogy lesz? Azt felelték, hogy egy órán belül itt lesznek az oroszok, de nem keLl félni tőlük, mert a magyarokat, és főként a lakosságot nem bántják, inkább örüljünk, mert, ha megérkeznek, vége lesz ennek a sok szörnyűségnek! — Mi aztán ezen megnyugodva még álldogáltunk egy kicsit, majd haza ballagtunk. És este meg is érkeztek a szovjet katonák, szinte csendben, minden lövöldözés nélkül, hiszen akkor már a mi falunkból rég elmeneNévtelenek (Részletek) kültek a németek. Hozzám egy kapitány kopogtatott be, s nagy nehezen megértettem, hogy kvártélyt keres. El is-szállásoltam a nagyobbik szobában. Másnap jöttek többen is. Hoztak egy kis mozsár kályhát, fát, szenet, ennivalót. Ezek olyan kincsek voltak akkoriban, hogy azt ma már fel sem tudjuk becsülni igazán. Négyen-öten — felváltva — mindig pihentek ott. Begyújtottak, főztek, énekelgettek, és engem is mindig hívtak enni. Az egyik közeli házban rendezték be a faluban elszállásolt katonák központi konyháját. Mi, asszonyok, többedmagunkkal oda jártunk mindennap segíteni, tyúkot koppasztani, krumplit, zöldséget pucolni.’ Közben a pihenőben lévő katonák énekelgettek, balalajkát pengettek, és biztosan az otthonukra gondoltak. A szakács, aki a Kaukázusból jött , sokat viccelt, mindig nevettünk a tréfáin. Volt köztük egy szépszál kozák is, aki egyszer azt mondta nekem, hogy ha vége lesz a háborúnak elvisz magával a hazájába feleségnek. (Hogy mi lett vele, azóta nem tudom. mert elvonulták Budapestre harcolni, és nem hallottam róla többé.) Karácsony reggelén szokás szerint nekifogtunk a főzésnek, a kaukázusi szakács jó erős káposztalevest akart készíteni, sok hússal, fűszerekkel. Már javában főtt az étel amikor tisztek jöttek, köréjük gyülekezett az összes katona, valami nagyon fontosról beszélgethettek, mert azonnal nekiláttak összepakolni. Annyit azonban megtudtunk, hogy azért siettek, mert jött a parancs, és indulhattak harcolni Budapestért. Meg sem várták a finom ebédet, felrakodtak, és elindult a sok autó. Mi ettük , meg helyettük a jóízű kaukázusi levest. A sebesültek egy része azonban ott maradt, azokat mi is ápoltuk. Sokan meggyógyultak közülük, de néhányan a mi falunk temetőjében pihentek meg örökre. Azóta is gondozom azt a két hősi sírt, amelybe eltemették őket. D. E,
