Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 30. Madarászok, botanikusok, erdészek, könnyűbúvárok Természetvédő fiatalok Tízezren táboroznak az ország különböző tájain Természetjárók, madarászok, botanikusok, erdészek, könnyűbúvárok, sziklamászók, barlangászok és a természet ki tudja még hány csodájának szerelmesei találkoztak április 19-én és 20-án Bükkszéken, a Mátra és a Bükk közé „pottyantotf csodálatos, üdülőfaluban, az És za ki. k őz áphegységn ek azon a pontján, ahonnan széttekintve olyan érzése van az embernek, hogy szinte simítani lehetne a hegyeket. Az idei nyár környezetés természetvédelmi szaktáborainak vezetői cserélték ki tapasztalataikat, tervezgették a jövőt a KISZ Központi Bizottsága Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsának szervezésében. Miért éppen az ifjúsági környezetvédelmi tanács hívta egybe a környezet, a természet megóvásáért tevékenykedőket? Az indíték a KISZ KB múlt év februárjában, a környezetvédelemről hozott határozatában keresendő, amelynek nyomán megalakult — a KISZ KB egyik tanácsadó szerveként, munkabizottságaként — az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács. Nos, hamarosan ösz- szefogott a KISZ, az úttörőr szövetség, az Állami Ifjúsági Bizottság, a SZOT, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal' és a Művelődési Minisztérium, hogy másfél millió forintot ajánljanak föl az idei Szaktáborok támogatására. Az összeg célszerű szétosztásának érdekében országos pályázatot hirdettek, amelyre százhuszonheten jelentkeztek, kétszázhetvennégy tábor szervezéséhez kérve támogatást. Alaposan meglepődtek a pályázat meghirdetői. Ekkora érdeklődésre ugyanis nem számítottak. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy az elmúlt évhez viszonyítva — ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a környezet- és a természetvédelem ügye iránt. Minek köszönhető ez? Többek között annak, hogy a táborokat az emberi környezet, a természet elhivatott védelmezői szervezik, úgymond belső indíttatásból. Jelzi ez az érdeklődés azt is, hogy hazánkban több mint tízezer fiatal — ennyien vesznek részt majd az idei táborokban — akar valamit tenni a természetért, a környezet megóvásáért, a szemléletformálásért. Sőt, ha korosztályok szerint vizsgáljuk meg a „természetvédőket”, annak is örülhetünk, hogy e tízezer fiatal közel fele általános iskolás, egynegyedük középiskolás, ők tehát még hosszú éveken keresztül részt vállalhatnak e nemes feladatból. Éppen az általános iskolás korosztály érdeklődéséből következik, hogy a táborok többségében természetmegfigyelő, feltáró munkát végeznek majd, és csak kevesebb tábor résztvevői vállalnak kifejezetten környezetvédelmi- természetmegóvó feladatokat. Ennek alapján- azonban aligha volna szerencsés hasznosabbnak minősíteni az egyik tábort a másiknál, mert a természet megismerése, folyamatos megfigyelése, rejtelmeinek feltárása — különösen a városlakó fiatalok számára — nem nevezhető kisebb értékű munkának, hiszen — hogy mást ne mondjunk — mindenféle aktív beavatkozásnak értelemszerűen előzménye az alapos felkészülés. És persze az is joggal várható, hogy egy-egy környezetvédelmi, természetvédő feladatra szövetkezett fiatalok az idei ismerkedés, a feladatok meghatározása alapján a következő években tovább folytatják a munkát — immár az aktív beavatkozással. Büszkék lehetünk arra, hogy megyénk fiataljai — úgy tűnik — éberen, felkészülten várták a KISZ ilyenfajta kezdeményezését, hiszen hagyományos szaktáboraik — az úttörők megyei természetvédelmi tábora, a közép- iskolások megyei természet- védelmi kutatótábora, a Középtiszai Természetvédelmi Tábor — tagjai eddigi munkájának elismerését is jelenti, hogy lő—20 ezer forintot kaptak erre az évre támogatásként. Ugyancsak 15 ezer forinttal többel gazdálkodnak az idén a tisza- földvári Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola barlangászai, akik a maguk felfedezte odavári barlangot kutatják és meghallgatásra találtak az „úttörők”, a járatlan útra vállalkozók; így kapott jelentős támogatást — 15, ezer forintot — a Szolnoki Kassai Üti Általános Iskola balatonsze- pezdi szaktábora és a KISZ Abád- szalók nagyközségi Bizottságának környezetés természetvédelmi vízi tábora. És — bár anyagi támogatáshoz ebből a forrásból nem jutottak — föltétlenül meg kell említeni a szolnoki Városi Tanács városgazdálkodási intézményének kezdeményezését, a középiskolás fiatalok környezet- és természetvédelmi építőtáborát, mert az ilyenfajta kezdeményezés ugyancsak példamutató. — E —illetve 10 \ lőször csak a közeli városba került, oda szólította a kötelesség; a tanulás. A diákember biztos hátterét az otthon, a szülői ház jelenti természetesen volt hát, hogy majd minden hét végén hazautazott. Hogy megy a sora az új közösségben, milyen sikereket, kudarcokat hoz a tanulás, hogyan tud alkalmazkodni a városi, élethez; megannyi fontos, izgalmas, megbeszélésre váró kérdés. S ugyan kikkel tudná őszintébben meghányni- vetni a dolgokat, mint a szüleivel? Mert igaz, hogy az iskolában, a kollégiumban is kötődnek barátságok, de ki tudja, mi rejlik egy izgalmasnak vélt, ám ismeretlen (titkokat őrző arc mögött? Az otthon töltött hét vége után jó tanácsokkal és egy kis házi elemózsiával megpakolva tért vissza a kollégiumba. S ha az ennivaló nem is mindig, de az intelmek, a beszélgetések kitartottak a következő hazautazásig. Amikor megkapta tanári diplomáját, egy távolabbi városban helyezkedett el. Férjhez ment, gyerekeket szütt, lakótelepi lakásba költözött, egyszóval városlakó lett belőle. Mint az emberek többsége, ő is próbált, és tudott alkalmazkodni az új környezethez. Mégis, a hétvégék, a nagy ünnepek elszólították a panelház falai közül. Otthon Otthon, a verandán terítettek ebédhez. Az asztal közepén a tálban húsleves, aranyszínű karikák remegtek a itetején. A szőlőlugas levelei között átszökött a napfény, játszott az asztalnál ülők arcán, kezén, be- lesiklott a tányérokba, a tálakba. S aztán ebéd után séta, vagy munka a kertben. Ismert minden zugot, a lakás, a kert minden titkát. Ha külföldön járt. és azzal álmodott, hogy hazamegy, a szülői házat látta. És önmagát. Nem a felnőttet, a komoly, felelősségteljes munkát végző, a gyerekeket nevelő tanárnőt, hanem a húsz-huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Amikor apró gyerekként játszott az udvaron, s későbbt ahogyan kitágult a világ, barangolt az utcán, az erdőben, a réten. Sokszor csöndesen teltek el az otthoni délutánok. A jó tanácsok, intelmek már nem mindig a szülőktől származtak. A bajokkal, gondokkal, örömökkel nem lehet hetekig várni, el kell mondani azonnal, megvitatni, mert elfelejti az ember. Ha volt is szomorúság, vagy öröm, mire hazaért, csak ennyi maradt belőle: ez történt, az történt, megoldottuk, vagy nem sikerült rendbe tenni a dolgokat. S a szülők sem firtatták, megelégedtek a tényekkel, a rövid levelekben irt hírekkel. Beleszólni nem akartak már. Csak tudni róla. S mégis a kötelék nem lazult meg. A hétvégék most is a szülői házban telnek el. Mert itt született. No, nemcsak az a pöttömnyi gyerek, aki valaha volt, hanem az a felnőtt is, aki lett. Mert itt tanulta meg, milyen a virág, a kenyér, a fa, az ember, a szeretet. A szavak itt kaptak jelentést. És tartalmuk itt rejlik ma is, ebben a házban, akkor is, ha az öregedő szülőkkel néha többet hallgatnak, mint beszélgetnek. P. É. A környéken gazdálkodó, pontosabban a földdel évről évre megküzdő parasztember keserű-bölcsen jászsági esőnek titultálta a port, amely a szél hátán lovagolva marta, rágta a zsendülő termést. Mára a helyzet alig változott. Bata János, a Jászsági Állami Gazdaság szellőháti kerületének agronómusa fanyar mosollyal jegyezte meg, hogy két esztendeje 228 hektár cukorrépát „elfújt a szél”. Szélben, porban bővelkedik a vidék, a szájhagyomány szerint Szellőhát is onnan kapta a nevét, hogy nincs olyan évszak, amelyben egy percre is lecsendesedne a szél. Hogy mi úgaz, mi nem a név körüli hiedelemből, nem tudom, bár kétségtelenül ésszerű magyarázatnak hangzik. Ugyanis a Jászkisér szomszédságában szerénykedő Szellőhát néhány sor épülete? vüt+e=e között állandóan portól érdes mozgás csipkedi az emberek arcát. Fiatal település, ha egyáltalán nevezhető annak, hiszen voltaképpen huszonhat család él az állami gazdaság szolgálati lakásaiban. Nem csupán a település, hanem a lakók is fiatalok, jellemző, hogy a legidősebb szellőháti mindössze hatvanhét éves. A letelepedett szakemberek átlagéletkora harminc—negyven év körüli. A hajdani tulajdonos, a hármoszáztízholdas nagygazda törpe-kastélyában kapott helyet az állami gazdasig kerületi központi irodája. Az épületet szépen gondozott park öleli át, láthatóan nem mindegy az ott dolgozóknak, milyen környezetben töltik el a munkaidejüket. Juhász Dezső, a pártalap- szervezet titkára örömmel mutatja be Szellőhátot. Ismeretsége a kerülettel nem újkeletű, mert 1951-ben döntötte el, hogy az ipart felcseréli a mezőgazdasággal. — Egyáltalában nem mondható Szellőhátról, hogy eldugott helyen fekszik, 1960. óta a vonat is megáll jtt — magyarázza a párttitkár. — Annak idején a MÁV némi huzavona után, de mégiscsak teljesítette a gazdaság kérését, hiszen a dolgozóink többsége Jászkisérről és Jász. ladányról utazott a munkahelyére. Ma is alig akad a százhatvan dolgozó között, aki ne ebből a két községből járna át. Egyébként jóleső érzéssel mondhatom, hogy nálunk nem jellemző a vándorlás, évente legfeljebb tízen—tizenöten cserélődnek: a nyugdíjba vonulók helyére veszünk fel fiatalokat. — Sok csáberő nem lehet Szellőháton. Mivel kecsegtetik az ifjú szakembereket? — Mindenekelőtt a szolgálati lakással. Akik megkedvelik a „pusztai” életet, igyekeznek maguknak kellemes körülményeket teremter ni. Bizonyára felfedezték, hogy a házak előtt mindenütt virág is terem. — Nincs szükség1 .csábításra — szói közbe türelmetlenül Bata János agronómus —, aki a mezőgazdasággal elkötelezte magát, számítson arra, hogy gyakran szélben, porban kell dolgoznia. Mert, tudjuk, a mezőgazdaság nem fóliasátor. A kerületünkhöz 1778 hektár földterület tartozik, amelyen minden esztendőben ádáz harcot folytatunk az aszály ellen. A legközelebbi „vízlelőhely” ide nyolc kilométerre van, de nem hagyjuk magunkat kiszolgáltatni a jászesőnek. A csapadékszint mindig az országos átlag alatt mozog, tavaly 12 milliméter volt. Az idén nagyon hiányzik legalább százötven milliméter, hogy nyugodtabbak legyünk a várható búzatermés miatt. — Mi jellemzi a szellőháti kerületet? — A Jászsági Állami Gazdaságon belül csak itt folyik sertéshizlalás és csak itt működik keverőüzem, .ahonnan a környék településeit is ellátjuk táppal a saját boltjainkban. — Egyéb jellegzetessége is van Szellőhátnak, például, hogy több család is él itt, amelynek már nem egy generációja jegyezte el magát a gazdasággal. — Ezt már Bertalan János, a kerület szakszervezeti főbizalmija mondja, és rögtön neveket is sorol: — A Bodor, a Tarkó és a Sziráki család legidősebbjei alapítótagok voltak és mint a Sziráki familiá- ban, nálunk dolgozik a nagyapa, az apa, anya és még az unokák is. A kötődést persze azzal is lehet magyarázni, hogy nincs a közelben elszívó erejű város. Az állami gazdaság sok mindent elkövet, hogy a szellőhátiak ne érezzék magukat hátrányban a nagyobb településeken élőkkel. Rendszeresen elvisz- szük a dolgozókat a jászkisé- ri vagy a jászladányi művelődési ház programjaira, a központi irodaépületben ifjúsági klub működik. A kereskedelmi alapellátásról a Jászapáti és Vidéke Áfész kis-ABC-je gondoskodik, vagyis a körülményekhez képest kényelmesen lehet élni a kerületben. * * * Sziráki János a maga hatvanhét évével a legidősebb szellőháti. Ma is abban a szoba-konyhás-fürdőszobás szolgálati lakásban él, ahová 1955-ben beköltözött. Sziráki János nehezen mozog, két bot segíti a járásban. De amikor a nyugdíjasnapok, hetek elfoglaltságáról kérdezem, mosoly villan párás szemében. A legidősebb szeliőháti — El se tudnám képzelni, hogy tétlenül töltsem az időm, van egy kis kertecs- kénk, ahol mindig akad tennivaló, azon kívül afféle nyugdíjkiegészítésként szombatra és vasárnapra portás- ügyeletet látok el. Az „őrködés” nem szokatlan a számomra, hiszen a gazdaságban eltöltött évtizedek alatt sokáig udvaros, vagyis amolyan nappaliőr voltam a tehenészetnél. Sziráki bácsi két lánya és egy fia ugyancsak az állami gazdaságban dolgozik, sőt, három unokája is. — Mit lehet szeretni ezen az éppencsakhogy-települé- sen? — A szabadlevegőt, és talán furcsán hangzik, de a sose csillapodó szelet is. Észrevehetően f áraszt ja a beszéd, gyorsan elbúcsúzunk. A ház előtti kertben takaros sorokban zöld levelek tolakodnak a napfényre. Vajon igyekeznének-e ennyire, ha tudnák: bármikor jöhet egy kiszámíthatatlan poreső ... A szellőháti emberek tudják. Mégis minden tavasszal vetnek, évről évre vállalják a por, a szél, az aszály kihívásait. Bendó János Fotó: Nagy Zsolt Egyik „különlegességük”, a keverőüzem ktWk' JM # ja * :> , - W 9 fi bin 8SH6y $3 11 AltQ& If ifilllfÍ<!S%! Felvételünk az elmúlt nyáron a kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium hortobágyi természetvédő táborán készült
