Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
xxxvi. évf. 96. sz., 1985. április 25., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János fogadta a román kormányfőt Látogatás a BHO Híradástechnikai Vállalatnál Tegnap elutazott Constantin Dascalescu Kádár János, a Magyar* Szocialista Munkáspárt főtitkára tegnap a KB székházában fogadta Constantin Dascalescut, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának tagját, a Román Szocialista Köztársaság kormányának elnökét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. Az elvtársi légkörű találkozón — amelyen részt vett Lázár György miniszterelnök — véleményt cseréltek a magyar—román kapcsolatok alakulásáról. Kádár János hangsúlyozta, hogy az MSZMP a politikai, a gazdasági, a kulturális együttműködés fejlesztésére, a lakossági érintkezések bővítésére, a nemzetiségek népeink barátságát erősítő szerepének érvényesítésére törekszik. Mindent megtesz azért, hogy az érvényes megállapodások alapján, a közös érdékeknek megfelelően minden területen előrelépésre kerüljön sor. A megbeszélésen jelen volt Banity Miklós, hazánk bukaresti és Nicolae Veres, Románia budapesti nagykövete. A román kormányfő délután a BHG Híradástechnikai Vállalat tevékenységével ismerkedett. A vendéget a gyárban Horváth Ferenc ipari államtitkár fogadta, majd Huszti Györgyné személyzeti és szociális igazgató tájékoztatta a 9 ezer dolgozót foglalkoztató nagyvállalat történetéről, ismertetést adva a jelenlegi termékskáláról. A tájékoztatót követően a házigazdák az elektronikus telefonközpontokat gyártó üzembe invitálták Constantin Dascalescut, aki elismerően szólt a látott termékek magas műszaki színvonaláról. Constantin Dascalescu programjának következő állomása az érdi Benta Völgye Termelő- szövetkezet volt, ahol a kormányfőt Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes fogadta. A román kormányfő hivatalos programjának befejezéseként Lázár György és Constantin Dascalescu a Parlament delegációs termében emlékeztetőt írt alá a gazdasági együttműködés kérdéseiről. Gheorgihie Petrescu román minisztenéllnök-hélyettes — Maróthy László miniszterelnök-helyettes társaságában — a Központi Fizikai Kutatóintézetibe látogatott. A Vendégeket Szlabó Ferenc, a IríFKI főigazgatója tájékoztatta az intézet tevékenység géről, majd bemutatta a dé-i zer, a mikroelektronikai ósi tsz atomkutatási labor'atóri- lümJban folyó munkát. (Folytatás a 2. oldalon.) Csalogatók szépséghibákkal Nagyáruházi pillanatfelvételek Szolnokon 5. oldal Béke és barátsági hónap Díszünnepség, konferenciák, találkozók A béke- és barátsági hónap eseményeinek sorát május 8- án, a győzelem napja előestéjén sorra kerülő budapesti díszünnepség nyitja meg. Az ezt követő hetekben a fővárosban és a megyékben a HNF-bizottságok koordinálásával, a különböző társadalmi szervezetek közreműködésével békegyűléseket, ünnepi hangversenyeket, barátsági rendezvényeket, munkásgyűléseket, ifjúsági békemeneteket, békenapokat és határmenti találkozókat tartanak. Május 8—15. között Euró- pa-hetet szervez az OBT az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságával közösen. Ennek keretében a fórumokon és a konferenciákon láthatóan foglalkoznak majd az európai béke és biztonság kérdéseivel. Ebben az időszakban tartják — május 17-én — a „pedagógusok a békéért” mozgalom első országos konferenciáját. Kecskeméten megrendezik a békemunkában élenjáró szocialista brigádok I. országos találkozóját. A MÉM. Repülőgépes Szolgálat kaposújlaki területi központja lett a Dél-DunántúL és a KGST-országok növényvédő repülőgépeinek javítóközpontja. Csehszlovák, lengyel, jugoszláv és magyar gépek nagyjavítását végzik itt. A 180 fővel működő javítószolgálat az idén 29 repülőgép javítását vállalja Május elsején a fővárosban Nagyszabású felvonulás Sportbemutató A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepét az idén is az immár hagyományos május elsejei gondolatok: a proletár internacionalizmus; a beikéért, a szocializmusért folytatót harc; az alkotó munka megünneplése jegyében szerveizzük — hangsúlyozta Kovács Károly, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára a május elsejei rendezvénysorozat fővárosi programjáról itartott sajtótájékoztatón,’ tegnap a Magyar Sajtó Házában. A rendezők szándéka szerint a demonstráció üzenete azzal teljesedik ki, tükrözi az aktuális politikai tartalmat, hogy megemlékezik hazánk felszabadulásának és a fasizmus felett aratott győzelem napjának 40. évfordulójáról, hitet tesz a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusán hozott határozatok valóra váltása mellett. A Dózsa György úti felvonulásra az idén is mintegy 250 ezer fővárosit várnak. A délelőtt 10 órakor kezdődő demonstráció az út-, törők hagyományos köszöntőjével kezdődik. A nyitóképeket megformáló mintegy hatezer fiatal bemutatója után indul a budapesti dolgozók felvonulása. Az idén először mind a 22 fővárosi kerület képviselői elhaladnak a tribünök előtt. A tér teljes szélességében 9 oszlopban felvonuló kerületek sorát a nagy munkásmozgalmi hagyományú városrészek képviselői — többek között az angyalföldiek, az újpestiek, a csepeliek, a kőbányaiak — indítják. A dolgozók menetét a Magyar Honvédelmi Szövetség sportolói követik. Ez után sportbemutatót láthatnak a nézők. A zárókép: „eleven” vörös csillag, amely előtt a pártot éltető jelszót formálnak a felvonulási tér betonján. A munka ünnepén idén is gazdag, színes program várja a fővárosiakat. Évről évre jobban alkalmazkodtak a követelményekhez Kiváló Vállalat a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Kádár János fogadta Constantin Dascalescu román kormányfőt A megyei tanácsnál Élénk érdeklődés, néhány helyen hármas jelölés, érvényesülő demokratizmus Sajtótájékoztató a választási előkészületekről Tegnap a megyei tanács székházában a június 8-ra kitűzött országgyűlési képviselői és tanácstagi választások előkészítéséről, a 10 napja tartó jelölő gyűlések tapasztalatairól és mindazokról a szervezési feladatokról, amelyek a választási események demokratizmusát és törvényességét hivatottak biztosítani, tartott sajtótájékoztatót Tóth János, a megyei választási elnökség elnöke, dr. Kuti György, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára és Tóth Lajos, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárhelyettese. Tóth János tájékoztatójában elmondta, hogy az első konkrét tennivaló két hónappal ezelőtt volt, amikor elkezdődött a választói névjegyzék összeállítása. A helyi tanácsok kialakították az új tanácstagi választókerületeket, amelyek száma köztudottan lényegesen csökkent (2424-ről 1735-re). Változatlanul 79 marad viszont a megyei tanácg választott testületé tagjainak száma. Csak ezúttal, küiön figyelmet fordítanak arra, hogy minden k ezernél nagyobb lélekszámú település képviselője helyet kapjon a megyei tanácsban. Március 22-én megalakult a megyei és az 53 helyi választási elnökség amelynek tagjai az illetékes tanács elnöke előtt letették az esküt. A választási elnökségek többek között a választás, és az cLTft megelőző eseménysorozatok törvényességét hivatottak biztosítani. Az ország- gyűlési választókerületek székhelyén létrehozott választási elnökség feladata továbbá a képviselői jelölő gyűlésekkel kapcsolatos kifogások elbírálása, a választási eredmények megállapítása és majd a megválasztott képviselőknek a megbízólevél átadása. Az 54 választási elnökség 270 tagjának nevét közzé tették. A tanácsok épületében', minden kérdésben állnak a választópolgárok rendelkezésére. Mint azt már lapunkban is többször megírtuk április 15-én a tanácstagi, április 22-én pedig kezdetét vették a képviselői jelölő gyűlések. Tóth János tájékoztatása szerint ánrilis 22-ig 1127 tanácstagi jelölő gyűlés volt a megyében. Az emberek hallatlan nagy érdeklődését bi(Folytatás a 3. oldalon.) Tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban adták át a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kollektívájának az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, valamint a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete elnöksége által a múlt évi gazdálkodási eredményeiért adományozott Kiváló Vállalat címet. Az ünnepség résztvevőit — közöttük az elnökségben helyet foglaló Sáli Ferencet, a HVDSZ főtitkárát, Simon Józsefet, a megyei pártjizott- ság titkárát, Árvái Istvánt, az SZMT vezető titkárát, Ul- veczki Tibort, a megyei tanács elnökhelyettesét és Sándor Lászlót, a Hazafias Népfront megyei titkárát — Nagy Miklós, a vállalat üzemi pártvezetőségének titkára köszöntötte. Május elsejére, a munka ünnepére is emlékező szavai után Kaposvári Kázmér igazgató elemezte a Víz- és Csatornaművek kollektívájának tavaly végzett munkáját. A vállalat — mondotta — az országban működő 35 közüzemi vállalat közül nyerte el a kitüntető címet. Tavaly Szolnok megye 73 településén és 10 külterületi lakott helyen látta el a lakosságot és a közületeket jó minőségű ivóvízzel. A tavalyi 142 ezer 159 köbméter napi víztermelő kapacitással 430 ezer embernek több mint 25 millió köbméter ivóvizet szolgáltatott, s ezt 2237 km hosszú vezetéken juttatta el a fogyasztókhoz. Szennyvízelvezetés; és tisztítási feladatait 14 településen oldotta meg a vállalat napi 16 ezer 130 köbméteres kapacitással. A megyében keletkezett összes szennyvízből 9 millió 645 ezer köbmétert vezetett el, és 4 519 ezer köbmétert tisztított meg, 1355 ezer köbméterrel többet, mint az előző évben. A Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek tavaly 11 fürdőt üzemeltetett, 1 320 ezer látogató színvonalas kiszolgálását biztosította. Az ünnepi beszéd után Sali Ferenc, a HVDSZ főtitkára átnyújtotta a Kiváló Vállalat cím elnyerését tanúsító oklevelet Kaposvári Kázmér igazgatónak, majd Sándor László, a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának titkára a vállalat kollektívájának az utóbbi években végzett társadalmi munkáját méltatva — tervező tevékenység, óvoda és öregek napközi otthonának felújítása, szökőkutak rendbehozatala — adta át a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést. Az OVH elnöke Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Szuda Nagy Józsefnek, a szolnoki Damjanich uszoda vezetőjének és Török Ferencnek, a vállalat igazgatóhelyettesének. Az OVH elnökének elismerését ketten kapták meg. Az ünnepségen kollektív és egyéni vállalati kitüntetésekkel ismerték el a munkában élenjárók erőfeszítéseit. A kitüntetések után Ul- veczki Tibor a megyei pártvégrehajtóbizottság és a megyei tanács nevében gratulált az elismerést kiérdemlőknek. Méltatásában kiemelte, a tavalyi sikert leginkább az magyarázza, hogy a vállalat évről évre mind jobban tudott alkalmazkodni a változó gazdálkodási követelményekhez. Az ipari miniszter Kiváló VáOlalat kitüntető címet adományozott az alábbi vállalatoknak : Kőbányai Gyógyszeráru- gyár, Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, Pa~ píripari Vállalat.