Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-22 / 93. szám

7 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 22. ISPortSportSport I Vízilabda OB I Szolnokon elfelejtettek pólózni? Labdarúgó NB II Harmatgyenge mérkőzésen Bakony Vegyész—Szolnoki MÁV MTE 2:1 (2:0) Veszprém 400 n. V.: Kőrös. Bakony-Vegyész: Palla— Alföldi, Belső, Mater Sánta, Csornai, Marth, Fülöp (Bognár). Árki, Házi, Tóth (Jugovits). Edző: Temesvári Tibor. MÁV MTE: Boros—Porhanda, Katona, Ágh, Baran, Repka, Rostás, László (Varga), Kántor, Csató, Romanek. Edző: hódi Lásztó. A címben feltett kérdés teljesen jogos, mert amit a Szolnoki Vízügy SE csapatá­tól a hétvégi kettős forduló­ban láttunk, az elkeserítette a szakembereket, a sportve­zetőket és a szurkolókat egy­aránt. Ismeretes, hogy a fu­ra sorsolásból adódóan, a Szolnok a tavaszi fordulóban kilenc mérkőzést a Damja­nich uszodában játszik. A si­keres őszi forduló után, ami­kor Egerrel szemben csak az egymás elleni eredménnyel szorult negyedik helyre a csapat, és a kedvező sorso­lást figyelembe véve, min­denki a még jobb folytatás­ban reménykedett. Feltéte­lezvén, hogy a harmadik hellyel járó bronzérem meg­szerzése, vagy az esetleges még jobb helyezés elérése, fokozza a harci kedvet és az őszinél is eredményesebb já­tékra ösztönzi a Vízügy SE játékosait. Nem így történt. Már szombaton, az Űjpesti Dózsa ellen döcögött a játék. Száz százalékos helyzeteket hagy­tak ki a szolnokiak, hét (!) emberelőnyös helyzetet nem tudtak gólra váltani, s bár egy góllal végig vezettek, az újpestiek a befejezés előtt egy perccel megfordították az eredményt, s a Vízügy SE emberelőnyből, a lefújás előtt csak hat másodperccel tudott egyenlíteni. Vasárnap a táblázat köze­pén tanyázó Szentes ellen NB I. Női: Almásfüzitői TSC—Szolnoki Vegyiművek 3:2 (12, -2, -7, 9, 9). Tiszalige- ti sportcsarnok, 200 n. V.: Tirpák, Újhelyi. Sz. Vegyi­művek: Vargáné, Kolláth, Vasicsek, Pinczi, Kovácsné, Takács Zs,. Csere: Bak. Edző: Vasicsek János. Jó játékkal kezdődött a mérkőzés, mind­két oldalon jól helyezett üté­seket, látványos védéseket láttunk, a vendégek 10:10 után húztak el. A második játszmában a csoport máso­dik helyén álló ATSC vissza­esett, a Vegyiműveknek vi­szont minden sikerült s nem kis meglepetésre 2-re nyert, ami dicséretes, teljesítmény. A harmadikban is magasan lobogott a harci kedv, a küz­dőszellem, jót tett Bak Vera beállítása és már 2:l-re ve­zetett a Vegyiművek. A ven­dégek edzője a mérkőzés vé­gén azt mondta, hogy ekkor egy lyukas garast nem adott volna a győzelemért. Az ATSC játékosai azonban ma­gukra találtak, higgadtan kijátszották a három érintést, pontosan ütöttek, jól véde­keztek, kiütközött nagyobb tapasztalatuk. A Vegyiművek ritmusa megtört, sorozatosan NB II. Férfi: Alföldi Olaj­bányász—ÄSE 102:87 (59:40). Szolnok, tiszaligeti sportcsar­nok, 300 n. V.: Bagi, Tóth. Olajbányász: Szalay (8), Mol­nár (25), Tóth (17), Smolnic- ki (25), Farkas (—). Csere: Vécsey (4), Mikola (4), Kékesi (7), Abonyi (10), Pók (2). Ed­ző: Pál Szabó Sándor. Nehe­zen lendült játékba a szolno­ki csapat, az egyetemi játé­kosok ügyesen és eredménye­sen játszottak. Az első félidő 10. percétől azonban csak a szolnoki játékosok voltak a pályán és megnyugtató előny­nyel zárták a félidőt. A má­sodik játékrészben a sok'sza­bálytalanság miatt a főváro­siak kipontozódtak, végül csak 3 játékosuk volt a pá­lyán, amit a szolnoki csapat még a szombatinál is gyen­gébb játékot nyújtott a Szol­nok. Semmi elképzelést nem fedeztünk fel a játékban, a lelkesedésnek, a küzdeniaka­rásnak a nyomát sem láttuk. Álló játékkal, gépiesen ível- gették a kapu elé a labdát, keveset mozogtak s aligha­nem az idegekkel is baj van, mert Rekitát már az első ne­gyed harmadik perce után cserével végleg kiállította Császár játékvezető. Miköz­ben a szentesiek rendkívül higgadtan, okosan és fegyel­mezetten kihasználták elő­nyös helyzeteiket, küzdőké­pességből jelesre vizsgáztak, addig a szolnoki játékosok sorozatban hagyták ki a jobb­nál jobb gólszerzési lehető­séget. Hegyvári például két­szer is egyedül úszott kapu­ra, de mindkétszer rosszul lőtt. Lengyel többször is a kapufára, vagy a kapu mellé húzta a labdát emberelőny­ben, Bogdán a kapusba lö­völdözött, Hasznos toronyma­gasan a léc fölé, Pintér a lé- iceit bombázta. A vendégek viszont még hátrányos hely­zetből is bevették a szolnoki kaput. Mintha a szolnoki já­tékosok elfelejtettek volna vízilabdázni! A végén min­denki lehangoltan, csalódott­tan távozott az uszodából, érthetetlenül állt a befekte­tett kemény munka elherdá­lása fölött. A kettős hazai mérkőzésen elképzelt négy pontból így maradt mindösz­túlütött labdák, pontatlan ejtések, hálóbaérések jelle­mezték a játékát és egymeg- nyertnek látszott mérkőzést veszített el. Ezzel ismét g kiesés szélére sodródott. Jó: Póczos, Majorosi, Árgyelánné, ill. Vargáné, Pinczi, Kovács­né. Takács Zs. NB II. Férfi: Szolnoki Ve­gyiművek—Borsodi Építők 3:0 (3, 2, 2). Szandaszöllősi Ált. Iskola. V.: Tirpák, Bu­rai. Sz. Vegyiművek: Fekete, Hájéi-, Czanek, Pető, Tószegi, Tompa. Csere: Nagy, Tiha­nyi, Juhász, Tamási. Edző: Policsányi István. Az új helyszínen is magabiztos., fö­lényes győzelmet aratott a Vegyiművek a fiatal miskol­ci csapat ellen. Ifi: Vegyiművek—Borsodi Építők 3:0. Kazincbarcika—Szolnoki Titász 3:0 (12, 7, 5). Szolnok, dr. Csanádi u. V.: Tirpák. Titász: Kiss, Nagy A., Cseh, Mészáros, Balázs, Nagy T. Csere; Sülé, Kovács, Pegáty. Edző; Surányi Márton. Az el­ső játszma kivételével a Ti­tász nem tudott különösebb ellenállást tanúsítani, így a jól játszó vendégek biztosan győztek. nem tudott kellően kihasz­nálni. Női: Szolnoki MÄV MTE— Nyíregyházi MGFSC 94:41 (51:14). Szolnok, Véső úti sportcsarnok. V.: Perlyési, Erdélyi. MÁV MTE: Szalai (15'. Krékits (14), Vas (12). Rontó (6), Molnár (10). Cse­re: Tóth E. (19), Makai (4), Ölti (4), Juhász (8), Túróczi (2). Edző: Tapodi László. Nagy lendülettel kezdett a MÁV MTE és a 10. percben már 28:6-ra vezetett. Ezután a ' cserejátékosok is átvették a lendületet és az egész I. félidő nagyszerű játékot ho­zott. Fordulás után már kis­sé kiegyenlítettebb volt a já­ték, de így is biztos szolnoki győzelem született. sze egy a Damjanich uszodá­ban, a gyenge játékra pedig aligha találni magyarázatot. A Szentes ellen kilenc (!) emberelőnyös helyzetet ha­gyott ki a Szolnok. A két mérkőzés jegyző­könyve. Szombaton: Szolno­ki VSE—Űjpesti Dózsa 8:8 (3:2, 1:2, 2:1, 2:3). Damjanich uszoda 500 n. V.: dr. Csillag, Erdős. Szolnok: Pintér F.— Bogdán 1, Rekita, Tóth Cs., Lengyel 4, Pintér I., Hasznos 3. Edző Babarczy Roland. Az Űjpesti Dózsa ggllövői: Kiss I. 4, Dömsödi 2, Pál 1, Ko­vács. Vasárnap: Szentesi Vímű— Szolnoki VSE 10:7 (4:3, 2:1, 1:1, 3:2). Damjanich uszoda 500 n. V.: Császár, Pék. Sz. VSE: Pintér F.—Bogdán 1, Rekita, Tóth Cs., Lengyel 1, Pintér I., Hasznos 1. Csere: Hegyvári 1, Dudás, Mohi 2. Szentes góllövői: Horváth Cs. 3, Sprok 2, Szénászky 2, Komlósi 2, Beleon 1. Országos női bajnokság: Bn Honvéd—Szolnoki VSE 6:2 (3:2, 1:0, 0:0, 2:0). Dam­janich uszoda 200 n. V.: Var­ga. Szolnok: Molnár—Fodor, Dunai K. G., Valuska, Kele­men 1, Nagy G. 1, Sebestyén Csere: Czakó. Edző: id. Hasz­nos István. A felkészülési gondokkal küszködő szolnoki lányok lelkesen játszottak, Molnár pedig egészen kima­gaslóan védett. A Bp. Hon- lvéd góllövői: Kálmánné 3, Schillingné 2, Kiss É. 1. A Magyar Néphadsereg mezei futóbajnoksága Szolnokon, a Killián György Repülő Műszaki Fő­iskolán rendezték meg a Ma­gyar Néphadsereg 1985. évi mezei futóbajnokságát. A hi­deg, szeles idő alaposan pró­bára tette a versenyzők ké­pességeit, meg kellett küzde­ni a jó helyezésékért. Eredmények. Gyakorló öl­tözetben, 4 ezer méter, baj­nok: Lajkó István (Zalka Máté Katonai Műszaki Főis­kola) 13:53,2, 2. Faludi. Csa­patbajnok: Zalka Máté KMF (Lajkó, Faludi, Szalai, Rát- kai) 54 helyezési szám, 2. Killián György Repülő Mű­szaki Főiskola (Kosztyu, Tóth Z., Papp, Varga) 55 hsz., 3. Kossuth Lajos Katonai Főis­kola 70 hsz. Sportöltözetben, 7 ezer m. Bajnok: Kardos Ist­ván (Beneze tcs.) 21:59,8. Csapatbajnok: Beneze tcs. (Kardos, Lénárt, Boczonádi, Sulyok L., Haraszti Z.) 38 hsz., 2. Ónodi tcs. 70 hsz., 3. Lelkes tcs. 88 hsz. Középiskolák. Lányok, 2 ezer m: 1. Kocsis Erika (Verseghy), 2. Gulyás Jolán (Kereskedelmi Szakközépis­kola), 3. Németh Andrea (Verseghy). Csapatban: 1. Verseghy Ferenc Gimnázium, 2. Kereskedelmi Szakközép- iskola. 3. Pálfy János. Vegy­ipari, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola. Fiúk, 3 ezer m: 1. Orvos György (Kereskedelmi), 2. Gyöngyösi János (Pálfy), 3. Vaszkó Ottó (Vízügyi SZKI). Csapatban: 1. Pálfy János VFMSZ, 2. Vízügyi Szakkö­zépiskola, 3. Kereskedelmi Szakközépiskola. Hivatalos totóeredmények 1. Bochum—Bremen 1-3 2 2. Hamburg—B. München 2-1 1 3. Schalke 04—1. FC Köln 2-3 2 4. Franki.—VfB Stuttgart 2-0 1 5. Fort. Köln1—B. Weiss 9o 1-0 1 G. Stuttg. Kirck.—Offenb. 3-2 1 7. Ascoli—Juventus 1-1 X 8. Lazio—Sampdoria 0-3 2 9. Milan—Verona 0-0 X 10. Napoli—internazionale 3-1 1 11. Udinese—Roma 0-2 2 12. Bologna—Catania 1-1 X 13. Genoa—Lecce 2-0 1 Pótmérkőzések: 14. Padova—Campobasso 0-0 X 15. Pescara—Arezzo 2-0 1 16. Triestina—Cesena 1-0 1 Mindkét oldalon szögletek­kel inauu a mei'Kózés. A ha- zaiaivai akar temetni is le­iteten volna, na itthon ki­kapnak — ez érződött az el­szántságukon. A 9. percben egy sonaion megperaúit sza­badrúgás elcsúszott a felső sarok mellett, a szöglet nyo­mán Házi kapura lőtt és a gólvonalon álló Porhanda fejéről a léc alá vágódott a labda 1:0. Boros egy szabad­rúgást bravúrral ütött ki az alsó sarokból. Ideges, kap­kodó. alacsony színvonalú volt a játék. A 19. percben Csató kitört és fordulásból az alsó sarok mellé durran- t.ott. Palla már verve volt. Porhanda Árki visszahúzó.-1 sáért sárga lapot kapott, a szabadrúgást Boros kis hí­ján a hálóba ejtette. (Szem­mel láthatóan zavarja a ka­pust a korábbi kézsérülése). Baran szabadrúgása centik­kel zúgott el a jobb alsó sa­rok mellett. Ezután Por­handa mellett Tóth beadott Mezőtúri Honvéd—Volán - Rákóczi 1:0 (1:0). Mezőtúr, 800 n. V.: Terenyei. M. Hon­véd: Horváth—Kosztolnak. Tyukodi, Molnár (Öz), Oláh, Dómján, Krecska, Quirikó, Hídvégi, Mihalics (Hegedűs), Lehota. Edző: Földesi János Volán-Rákóczi: Mayer—Ko­csis, Sebők, Bencsik, Ladá­nyi, Rácz, Menyhárt, Molnár, Szénási (Gergely), Tubák, Török (Nyolczas II). Edző: Somogy vári József. Napsü­téses időben enyhe hazai fö­lénnyel kezdődött a mérkő­zés. A 20. percben Kosztol- nik. Lehota volt a labda út­ja, az utóbbi beadásáról Le­hota egy ütemmel lekésett. Négy perc múlva Török be­adását a kapufára lőtték a vendég csatárok. A 29. perc­ben Lehota a bal oldalról ke­resztbe játszott Domjánhoz, akinek beadását MTKalics ér­tékesítette. 1:0. Alacsony Közönségcsalogatónak egy­általán nem nevezhető idő­ben rendezték Rákóczifalván a salakmotoros OB II. baj­noki nyitányát. A szemerké­lő esőben 16 vaspapucsos kezdte meg a versengést, köztük 5 szegedi, 3 debrece­ni, 2—2 gyulai, miskolci és nyíregyházi, míg a Volán- Rákóczi SE színeiben Föld­vári János és Seres József. Földvári első színrelépésekor letette névjegyét, miután a viadal egyik esélyesét, a sze. gedi Kocsót győzte le szép motorozással. Seres hasonló bemutatkozását ugyan nem kísérte szerencse, később azonban szorgalmas pont­gyűjtővé vált. Természetesen a győzelmi babérokra töb­ben is pályáztak, legnagyobb elánnal a nyíregyházi Balogh, aki — némi túlzással — té­vedésből köröz a másodosz­tályban, annyira kimagaslik a mezőnyből. Csupán a ki­lencedik futamban kellett kissé iparkodnia Kocsóval a háta mögött, de első befutó­ja ekkor is egyértelmű volt. A tizenegyedik futam látvá­nyos küzdelmet, hozott hazai sikerrel: a vezető pozíciót a nyírségi . Kovács motorhiba miatt átadni kényszerült a mögötte spriccelő Seresnek, s Volán-Rákóczi SE újabb futamgyőzelmet könyvelhe­tett el. A tizenötödik futam­tól az eső megtette a magáét, ellatyakosodott a pálya, a versenyzők többsége abszolút biztonsági motorozásra töre­kedett, A kockáztatók nem és Házi a kapu torkában elcsúszott. A félidő hajrá­jában Házi került nagy hely­zetbe, Boros ekkor még vé­dett, de néhány másodperc múlva Házi beadását az üresen hagyott Fülöp közel­ről befejelte, 2:0. A 42. percben Romanek két lépés­ről a kapu mellé lőtt. A második félidő elején Boros egy 40 méteres lövést az oldalhálóba ejtett. Nem rajta múlt... Ezután két ha­zai védő összerúgott a lab­da Kántorhoz pattant, aki kiugrott vele és ez a lövés is hajszállal zúgott el a jobh alsó sarok mellett. Az 55. percben Baran 20 méterről a felső sarokba talált 2:1. A labda mind a két lécet érintette. Valamit élénkült a játék, a Szolnok rohamozott, egy alkalommal a partjelző 2 méteres lesről engedte el Jugovitsot. Még ebben a percben a kitűnő Romane- ket az ötösön lerántották, ti­színvonalon folytatódott a játék. Jó: Krecska, Kosztol- nik, ill. Mayer, Sebők, Meny­hárt. Tubák. — tury — Jászberényi Lehel—Olefin SC 2:2 (1:0). Jászberény, 600 n. V.: Virágh. Lehel; Balázs —Kádár, Fényes, Lakatos, Sulyok, Váczi, Lukácsi (Szí­vós), Szántai T., Petró (Kiss), Kaszab, Deme. Edző: Péczely Szabolcs. A 37. percben Lu­kácsi pontos labdával indí­totta Lakatost, aki Petró elé tálalt és ő a jobb sarokba lőtt. 1:0. Az 52. percben Pet­ró vitte fel a labdát, jól ívelt Váczi elé, aki a léc alá bom­bázott. 2:0. Kihagyott Lehel­helyzetek után a 70. percben a játékvezető a vendégek ja­vára büntetőt ítélt, amit Bo- dolai értékesített 2:1. . A 75. percben Deme lövését Do­hány védte, majd a 90. perc­ben durva védelmi hiba után Kocsonak jártak túl szerencsésen, kö­zéjük tartozott Földvári, aki bukásával értékes helyezés­től esett el átvitt értelemben is. Akiknek a kockáztatás„be_ jött”, azokat a bajnoki vi­adal első hat helyezettjeként örökítették meg a jegyző­könyvben. A verseny végeredménye: Egyéni világbajnoki selej­tező salakmotorversenyt rendeztek tegnap Miskolcon hét ország legjobb vaspapu- csosainak részvételével. A vé-' gig színvonalas küzdelemre jellemző, hogy a dobogós he­lyezéseket csak külön futa­mokban tudták eldönteni. Győzött a szovjet Kuznye- cov, második lett a lengyel zenegyes. Baran büntetőjét Palla kiütötte. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a második fél­időben jelentős mezőnyfö­lényben játszott a MÁV MTE de. reneeteg volt az összjátékban a pontatlanság és elsősorban az döntött, hogy a hazai védők harco­sabbak voltak, mint a szol­noki csatárok. Ez az elfe­csérelt pont is nagyon fog hiányozni a végelszámolás­nál. Jók: Palla, Alföldi. Sán­ta, Árki, illetve: Ágh, Baran, Rostás. — pb — A bajnokság állása: 1. Bp. Volán 27 16 6 5 55-30 38 2. Vác 27 14 8 5 49-24 36 3. Siófok 27 15 6 6 48-28 36 4. Szolnok 27 13 6 8 46-30 32 5. Sopron 27 12 8 7 36-28 32 G. Debr. Kin. 27 12 8 7 43-27 32 7. Nyíregyh.* 27 14 7 6 41-23 31 8. Salgótarján 27 12 7 8 35-27 3i 9. D.-újváros 27 10 9 8 34-36 29 10. K.-harcik a 27 9 10 8 36-34 28 11. Diósgyőr* 26 11 8 7 49-42 26 12 Meripond 26 9 7 10 30-28 25 13. Keszthely 27 9 5 13 34-34 23 14. Ózd 27 8 7 12 31-35 23 15. Ba.ja 27 8 7 12 31-40 23 10 Székszárd 27 6 9 12 27-43 21 17. N.-kanizsa 27 6 8 13 36-52 20 18. Bakony V. 27 6 6 15 23-46 13 19. 22. s. Volán 27 4 5 18 29-59 13 20. Tapolca 27 3 7 17 26-63 13 * A Nyíregyházától és a Diós­győrtől 4—4 büntetőpont levonva. Bodolai egyenlített 2:2. Hely­zetei alapján a Lehelnek gó­lokkal kellett volna nyernie a mérkőzést. Jók; Lakatos, Váczi, Petró. illetve: Bodolai. Kertész, Lukács. Ifi: Lehel—Olefin 2:2. Kakamaz—Karcag 3:0 (1:0). Rakamazon játszották. Kar­cag; Kiss.—Török, Sándor, Varga, Nagy, Tüdős, Szabó (Venczel), Szilágyi, Váczi. Lengyel (Mészáros), Hajdú Edző: Néder István. Mátészalka—Jászkisér 4:0 (1:0). Mátészalkán játszották. Jászkisér: Kökény—Korsós, Bérezési, Kisnémeth, Kovács, Tóth, Farkas I, Silye, Balogh, Gócza, Farkas II. Edző: Buk- hár László. További eredmények: Bal­mazújváros—Hajdú Vasas 2:1, Baktalórántháza—H. Asztalos SE 1:0, DUSE—Püspökladány 2:1, Hajdúböszörmény—Kis- várda 2:2. 1. Balogh (Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa) 15, 2. Kocsó (Sze­gedi Volán) 13, 3. Kahai (Debreceni Volán) 10, 4. Űj- helyi (Borsodi Építők-Volán) 10, 5. Nagy R. (Szegedi Vo­lán) 10, 6. Seres (Volán-Rá­kóczi SE) 9 ponttal. — lazányi — * Zaiuski, harmadik Petriko- vics József. A világbajnoki selejtezőn most bemutatkozott Tihanyi Sándor az 5., Sziráczki Jó­zsef a 7—8. helyen jutott to­vább a május 5-én Wiener- Neustadban tartandó elődön­tőbe, ahol kiemeltként Ador. ján Zoltán is csatlakozik hozzájuk. Röplabda A női csapat nem bírta a hajrát Kosárlabda Fölényes hazai sikerek Területi labdarúgó-bajnokság Csak a Mezőtúri Honvéd győzött Salakmotor Esőben és sárban nyírségi siker A hetedik futamban szép rajt után „ült le” motorostól a deb­receni Kábái, átengedve ezzel a győzelmet a mögötte lévő Fotó: Tarpai

Next

/
Oldalképek
Tartalom