Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1985. ÁPRILIS 13. JUBILÁNSOK. Hárman 'kétszázhatvan évesek, őket és hat 'társukat köszöntötték a közelmúltban Szolnokon a X-es számú /körzeti pártalapspervezet ünnepi taggyűlésén. Makai Jakabné, Tarjáni Jánosné, Pető Károlyné 40 éves párttagsága emlékére díszoklevelet Kapott, Kádár János főtitkár aláírásával. (B. I.—K. JB.) Megkülönböztetett tisztelettel Törődnek velük A Tiszaimenti Vegyiművek fennállásának három évtizede óta több, mint háromszáz nyugdíjast búcsúztatott el. Közülük mintegy kétszázzal folyamatosan tartják a kapcsolatot a vállalat dolgozói, negyvenhetén pedig továbbra is aktívan kiveszik részüket a termelésből. Vegyi üzemiben dolgozni több éven keresztül nem irigylésre méltó dolog. Tudja ezt a vállalat vezetősége és a nyugdíjasokért felelős szakszervezeti bizottság is. Épipen ezért érzik úgy, hogy volt munkásaiknak .megkülönböztetett tisztelet és törődés jár. Többek között ezért js figyelnek a jól működő nyug- díjaskluibra, amely a kirándulások, előadások, színház- látogatások miatt népszerű. A vállalat rendelkezésére álló üdülőjegyek: odaítélésénél se feledkeznek meg az idősebbekről. A tavalyi csaknem 100 üdülési lehetőség negyedét a nyugdíjasoknak juttatták. Az egyedülállókról a helyi vöröskeresztes alapszervezet tagjai gondoskodnak. A rászorulóknak segélyt, csomagokat küldenék. A minden évben ősszel sorra kerülő nyugdíjas-találkozóra szinte kivétel nélkül ellátogatnak a régi dolgozók, hogy tájékozódjanak a vállalat jelenlegi helyzetéről, találkozzanak a volt kollégák - kai, és egy kiadós vacsora Után felelevenítsék az emlékeket,. beszélgessenek a nyugdíjas hétköznapokról. Erre az alkalomra a gyár külön autóbuszt biztosít, hogy a körülményes utazást megkönnyítse. És ez még nem minden. A Vinlkler János Szocialista Brigád tagjai három évvel ezelőtt különös akciót kezdeményeztek. Évente felhívással fordulnak a többi szocialista brigádhoz, melynek lényege, hogy a barkácsolással, kézi munkával foglalkozók munkáiból hobbi-kiállítást rendeznek. A munkáikat zsűrizik és a legszebb darabokat értékesítik. A pénzt a vörös- keresztes alapszervezet osztja el a rászoruló idősek között. S hogy a későbbiekben se szakad meg a nyugdíjasokkal való törődés szép hagyománya, erre biztosítók a nyugdíj-előkészítés, aminek lényege, hogy minden nyugdíj előtt álló dolgozóval egyénenként elbeszélgetnek. A múlt évben negyvenhét idős dolgozót készítettek fel ily módon a nyugdíjas életre. — bk — Volt egyszer egy fiákeres — A fiákeres? Azt hiszem mindenkiben más-más érzést ébreszt ez a szó. A fiatalok a kuriózumok között emlegetik az egykori „lovas taxit’’. A korombeli öregeknek — akik még megvannak — elmúlt fiatalságuk egy-egy kedves emléke, kalandja jut eszébe. Énnékem? Életem legszebb,- legemlékezetesebb időszaka volt az az évtized, amíg a konflis bakján ültem. Jászberényben Mészáros János, Sánc utcai lakásán, 84 évesen elmélkedik így egykori foglalkozásáról. A tavasz üdítő illatának befogadására kinyitott ablakon át. az autóbusz és a személy- gépkocsik megszokott zaja szűrődik be. Zajok, amelyek emlékeztetik, hogy a fiáker fényesszőrű lovával és a hetykén parádézó hajtójával együtt mái- rég a múlté. — Huszonkét éves se voltam még, amikor először kanyarodtam be vadonatúj fiákeremmel a Lehel étterem előtti oarkírozóba. Nem tagadom, büszke voltam a fényesre lakkozott, bőrüléses kocsimra, délceg járású lovamra. Észre is vettek, néhány nap múlva már elsőnek szólított oda a pincér, ha a távozó vendég kocsit akart. A tisztaságtól mindig ragyogó kocsin és a jól ápolt lovon kívül más magyarázata is volt annak, hogy nekem volt a legtöbb állandó vendégem, hogy a vasútállomásról szinte sose kellett üres kocsival a városba hajtani. A magyarázat: azzal a meggyőződéssel lettem fiákeres, hogy én vagyok az utasért és nem fordítva. — Milyenek voltak az utasok? Megkívánták, hogy a pénzükért színvonalas kiszolgálást és udvarias szót kapjanak. Jogos kívánság volt például, hogy vasútállomáson, vagy a szórakozóhelyek előtt a konflis várjon a vendégre, nem pedig az a fiákerre. Én ezt tudomásul vettem, azért tudtam köny- nyen szót érteni az emberekkel. Kedves utas volt számomra az az idős bácsika, akit 80 fillérért furikáztam ki a vasútállomásra, de a cipészmester is, aki este 10 óra után vitette magát haza Jákóhalmára és előre odanyomta a markomba a bankót. Volt helye a kocsimon a fiatalembernek, aki a bálból fíákeren akarta hazakí- sérni a kislányt, de éppen akkor egy fillér se volt a zsebében. Azt kérdi, miért tartott olyan rövid ideig a csillogásom? így hozta a sors, no persze a fejlődés is közrejátszott (Jászberényben is tért hódított az autóbusz) — a helyijáratokra gondolok —, aztán jött a taxi. Velük nem tudtunk lépést tartani, más szakma után nézett az a nyolc fiákeres, aki jóidéig a város helyi közlekedését szolgálta. Fuvaros lettem, de az se tartott sokáig, végül a gyárban kötöttem ki, onnan mentem nyugdíjba. Rég volt, mégis, ha valaki azt kérdezi, hol dolgoztam, mivel foglalkoztam azelőtt, még most is csak úgy válaszolok: fiákeres voltam. I. A. Gyermekek mamája Újsághír: A mezőtúri Faggyas Sándornét, tizenhat állami gondozott neveléséért, az Ifjúságért kitüntetésben részesítették. — Nekünk nem született gyermekünk, pedig az uram is gyerekbolond volt. Ezért vettünk magunkhoz állami gondozottakat. Először — még 1950-ben — egy ikerpárt kaptunk. Örökbe fogadták őket, ezért váltunk meg tőlük. Azt szoktam mondani magamról, hogy kisegítő mama voltam. Nekem nem kellett kétszer mondani, hogy „fogadja már be ezt a gyereket, míg rendes helyet nem találunk neki”. Aztán rendszerint itt maradtak hosszabb időre. A lányom tizenöt hónapos volt, amikor idevettem. A férjem azt mondta; mit kezdesz egy. ilyen picivel, ne hozd el. Azt feleltem, menj el a felügyelőhöz és mondd meg te, hogy nem kell a kislány, mert én nem tudom megtenni. Erre mondta; ha már ennyire megszeretted, hozd el azt a kislányt. _ Négyéves korában örökbe fogadtuk. Nagy beteg is volt, én adtam neki vért. Most már derék és há- ládatos asszony. Gondozottaim között volt mindenféle. Az utolsó csoportban mind a négy beteg volt. Idegbetegek, egyikük meg epilepsziás. Ö úgy került hozzánk, hogy kimentem az állomásra szipkát venni az uramnak, mert csak ott lehetett kapni olyat, amilyet ő szeretett, A gondozónő éppen akkor hcizta az. egyik nevelőszülőtől, mert az azt mondta, ilyen gyerek neki nem kell. Megsajnáltam, hazavittem. Nekem fájt, hogy olyan beteg volt. Minden évben pesti kórházban töltött egy hónapot, nem tudtam eldobni. Fel is épült, nagyon szépen. István hatéves korában került hozzám. Első szava az volt: „úgyse maradok naiad”. Aztán meg el sem lehetett volna zavarni. Most katona. Azt írta: „Anyuka, véradásért két nap szabadságot kapok, eskütétel után megyek haza”. Mentem volna már hozzá én is, de nyakcsigolya reumám van, most már sokszor elfog a szédülés, nehezen szánom rá magam az utazásra. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy lám, mennyire nem vagyunk egyformák. Az egyik tanár tüdőbeteg lett. Az anyósa meg utcára dobta hat szép unokáját. Közülük kettő hozzám került, szívből örültem, hogy felgyógyult az apjuk. Lakást kapott és visszavette a gyerekeket, összekerült a család. Most egy pöttömke van nálam. Középső csoportos óvodás volt, amikor idekerült, most meg negyedikes. A nevelőszüleivel is baj volt, nemcsak az édesekkel, ezért került ide. Itt maradt ez is. Szépen neveltem valamennyit, pedig dolgoztam világélelemben. Tizennégy évig hivatalsegéd voltam az áfésznél, tizennyolc évig meg a szőnyegszövőnek dolgoztam. Itthon, a konyhában szőttem. Akkor hagytam abba, amikor szegény uram nagybeteg lett. Azt mondta az orvos, nem tud pihenni a férjem, ha zakatolok a szövőgéppel. Meg voltak velem elégedvé mindenhol, minden munkahelyen kaptam oklevelet. Igazi családként élünk. A legpicibb is tudta, mi történik a háznál. Nem számítottam én ezért semmi elis- merés.re. Amikor a gondozónő újságolta, hogy kitüntetnek, és az Országházba kell mennem, á nyakába borultam és sírtam örömömben ... Lejegyezte: Simon Béla Emlékezik a bizalmi Az üzem „kis titkárai” Harmadszor szólunk arról ja pályázatról, jmelyet tavaly augusztusban hirdetett nyugdíjasoknak az \SZMT Ságvári Endre Művelődési Központja. A jVisszaemlékezések című pályázatot a közelmúltban értékelték.. Harminc nyugdíjas 70 pályamunkáját tanulmányozta, bírálta el i ]zsűri. Tizenegyen díjat kaptak: \dr. Borók Imre és Szöllősi Mihály munkája első; i— [Radits fstvánné• Korom ,János és Tfóth Jánosné második; — Balogh Sándor, Nagy Istvánná, Guba András, Kovács Károlyné, Lévai Pálné és Jakab Antalné harmadik helyezést \nyert. [szívből köszöntjük '.mind a harminc pályázót, ,és közülük még egyből /Nagy Istvánná ímunkájából adunk közre {részleteket. •,:Kis titkárok” — így nevezték a szolnoki Május 1. Ruhagyár dolgozói a szak- szervezeti bizalmiakat. Gyárunk a budapesti nagyvállalat kihelyezett gyáregysége. A felszabadulás utáni években, mint bizalmival, velem is megtörtént- hogy munkahelyeimen a szociális juttatásokat kijáró, kikönyörgő embernek tekintettek. Visszaemlékezéseim szerint az 1970- es évek elején, mint bizalminak- konkrét beleszólásom nem nagyon volt például a bérügyi, béremelési kérdésekbe, sem a vezetés gazdaságpolitikai döntéseibe. A bizalminak nem volt meghatározott „gazdasági partnere”. Jó emlékszem, hogy igen sokat foglalkoztam a leendő fiatal utánpótlással, a munka megismertetésével és egyéb különböző kérésekkel, igényekkel is. Ezért mondták, hogy a bizalmiak ,-kis titkárok”. Természetesen a sok fontos szociális kérdés mellett akadtak nagyobb ügyek is. Ilyen volt- amire legszívesebben emlékszem vissza, hatékonyabbá tenni a termelést, javítani a dolgozók élet- és munkakörülményeit. Ez minden szakmai és társadalmi vezetőnek- szakszervezeti bizalminak és az egész munkáskollektívának feladata volt. Ennek hatására a termelés fokozatosan korszerűbbé vált. Dicséretes eredmények születtek. Vállalatunk. termékeire, mint nyugdíjas is még mindig büszke vagyok. Termékeinket nemcsak országszerte, hanem a szocialista és a tőkés piacon egyaránt megismerték, megkedvelték. Emlékezetem szerint körülbelül 1974—75 között került kidolgozásra a hosszabb távú fejlesztési program, melynek hatására termelékenységnövekedést értünk el. A fejlesztés megvalósítása során megújultak a munkafolyamatok: a holtidők minimálisra csökkentek, javult a minőség. A magasabb termelékenység lehetővé tette- hogy egyes részlegek automatákkal gazdagodhattak. Emlékszem, hogy vállalatunkat, mint ’vidéki gyáregységet kiemelten kezeltek. A vezetők és szak- szervezeti bizottságunk- a munkáskollektívával együtt sokat tettejt azért, hogy szín. vonalas; jó árut kibocsátó termelést alakítsanak ki. A munkásoknak- a vállalat kollektívájának segítsége, lelkesedése nélkül azonban nem lehetett volna ezeket az eredményeket elérni. Különösen hasznos termelést segítő munkát végeztek a brigádok. Vállalásaik összeállításához a versenyfelhívásokban szereplő, a munkafolyamatoknak megfelelően összeállított célokat választottak. Mint szakszervezeti bizalminak,- ettől kezdve évrő évre nőtt a partneri kapcsolatom a gazdasági vezetőkkel. Ma is öröm visszaemlékezni, hogy minden brigádtag, a vállalat egész kollektívája az üzem- és munkaszervezés sikeréért dolgozott. Megértették- hogy a fejlődés az érdeküket szolgálja. Végre, ha késve is, megérkezett a tavasz. A délelőtti -napsütésben még az |újság ,is érdekesebb a Tiszaparti sétányon (Fotó: Dede Géza) Idősebbek is elkezdhetik Napjainkban, amikor a különböző keringési zavarok, érelmeszesedés, szívinfarktus, a magas vérnyomás valósággal népbetegséggé vált, egyre nagyobb figyelem fordul az idősebbek sportolásának nem is olyan könnyen megoldható problémájára. Azt is mondhatnánk persze, hogy mivel a természet- járás, futás, kocogás, sőt az úszás, a kerékpározás sem jelent ma már különösebb gondot — sőt, ha egyikhez sincs kedve valakinek, még mindig vásárolhat magának expandert, súlyzókat, nem is szólva a különböző kispályás labdajátékokról, a teremfociról, tollaslabdáról, asztaliteniszről —, nem kell eltúlozni ezt a problémát. A gyakorlatban sajnos, korántsem ilyen egyszerű a dolog, mert idő, alkalom, kedv, készség hiányában még mindig igen csekély a hegyven éven felüli rendszeresen sportolók száma. Pedig a hangsúly a rendszerességen van. A korosodó test karbantartásához rendszerességre van szükség. Ahhoz, hogy valaki a nyugdíj előtti nagyhajrá időszakában rendszeresen időt tudjon és akarjon magának szakítani a jól kiválasztott, és folyamatosan végzett sportolásra, feltétlenül szeretnie kell magát a sportolást. Vitathatatlanul legnépszerűbb sportág nálunk a labdarúgás. Negyven-ötven éven felül már nem ajánlatos. igazi mérkőzéseket játszani, főként annak nem, aki sok évvel korábban abbahagyta a rendszeres focit. Bárhol módot találhat viszont arra, hogy különböző lazító, átmozgató gyakorlatokat végezzen egy labdával, akár egyedül, akár társaival közösen. Nagyon célszerű a lábtenisz, a kétka- puzó fejelés. Azt mégiscsak versenyszerűen lehet űzni, és szinte semmi veszélyt nem jelent, nem okozhat rándulást, ficamot, viszont a test minden Részét felfrissíti. Az úszás szintén olyan sportág, amelynek univerzálisan jó a hatása öreg és fiatal szervezetre egyaránt. Kifogásokat persze itt is lehet találni. Valóban nem mindenki bírja a hidegebb vizet, ráadásul a meleg víz a szívnek árthat — az is igaz, hogy a városokon kívül többnyire csak a nyári meleg napokon van lehetőség az úszásra, és egyéb vízi elfoglaltságokra. A tekézés, a valamikor tömegszórakozást jelentő sportágunk, sajnos, halódik. A művelődési házak, igényesebb vendéglátóhelyek, hobbiparkok építői -és szervezői viszonylag kevé& anyagi eszközzel felébreszthetnék ezt a sportot csipkerózsika-álmából. Hasonló módon lehetne ajánlani az atlétika különböző ágazatait is, de a falusi, üzemi sportpályák állagát tekintve nemigen lehet abban reménykedni, hogy szigorúan amatőr módon, csupán a mozgásért tömegek tóduljanak atlétikai pályáinkra. Futni viszont mindenki, mindenhol tud. Akinek a kocogás is nehezére esik — még mindig megmarad a természetjárás, a turisztika. Szép tájakban hazánk valóban igen gazdag. Jól esik látni a nagyival együtt menetelő unokákat. Az ilyen közös, programok összekapcsolják a család együttélő nemzedékeit, az egészség óvása mellett tehát társadalmi haszna is van a sportolásnak. Lám, milyen hosszú a skála, milyen kimeríthfetetlen lehetőségeket nyújt a sportolás az öregedő idős emberek számára is. Csak élni kell azokkal. Mindenkinek a saját érdekében, egészsége védelmében. — vf — összeállította: Sóskúti Júlia
