Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁRCIUS 30, Gyászhír — köszönetnyilvánítás Szomorú szívvel tudatjuk, hogy MAGONY GYULANÉ született CSICSMAN MARIA 1985. március 23-án 64 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 1985. április 1-én 14.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti teme tőben helyezzük örök nyugalomra A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonodnak, szomszédoknak, ismerősökneki, ÖZV BALOGH ISTVANNÉ született MOLNÁR ROZALIA édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok, Tiszajenő. INGATLAN ELADÓ Kocsoroson, ikerházépítésre alkalmas nagy telek, termő gyümölcsössel, kétszobás, gázfűtéses, lakható melléképülettel, megosztva is. Érdeklődni: Szolnok. Kút út 7. IV /14., 18 óra után. Ugyanitt, malomszegi 270 négyszögöl zártkert, mű- út mellett eladó, fizetési kedvezménynyel. (3294) __ K ÉTÉVES, tetőtér- beépítéses. 1 + 2 félszobás, összkomfortos. családi ház eladó. Kp. + OTP-át- vállalással. Török- szentmiklós. Váci M. út__44. (3290)________ E LADÓ szolnoki,, 4 szobás, lakható alsóépületes, központi fűtéses, családi ház, garázs van. Másfél szobás lakást beszámítok. Ara: 850 000 Ft + 100 000 OTP. Érdeklődni: Szolnok, Daru út 1.. 16 óra után, szombat-vasárnap egész nap (Széchenyi lakótelep mellett.) (3288)_____ H ÁROM5ZOBAS r'«:a1ádi ház. központi fűtéses. eladó. Rá- kócziújfalu, Felszabadulj!* út 84. (3280) GAZDÁLKODÁSRA alkalmas. 200o négy- szö«*öl terület, lakóépülettel, garázs. mpMéképület. hide*?- melegvíz van. sürgősen eladó. Mincsics rmr*0' ÓÍQ,7Í1váS. üi- föld út 195 /a. (3275) FIZETÉSI kedvezménnyel eladó 1 + 2 félszobás. OTP-s lakás. Érdeklődni: 16 óra után. Szolnok, dr. Csanádi krt. 8. X/30. (3274) __________ 2 szobás, öröklakás beköltözhetően eladó. Szolnok. Má- tvás király út 5. n/8. Érdeklődni: 17 óra után. (3364) KUNSZENTMAR- TONBAN, Szamuely út 11. sz. alatti 100 m^es úi lakóház, kp + OTP-átválla- lással eladó. Érdeklődni: Kunszentm árion, Szentesi út 33.. vagy 1. sz. fodrász- üzlet. (3281)__________ 3 « m3-es szövetkezeti lakás eladó. Szolnok. Mikszáth Kálmán út 16 fsz. 2., 19 óra útán. (3300)__________ K ERTES családi ház eladó. Jászberény, Ady Endre út 19. (3118)__________________ E LADÓ Tószeg, Árpád út 76. szám alatti. 220 négyszögöl építési telek. Érdeklődni lehet: Kálmán Bálint, Tószeg, Lehel út 10. 6Z. alatt. (2726) ELADÓ 2 szobás, ve- randás tanya. 8 férőhelyes istálló, önitató- és fejőberendezéssel, sertésólak. garázs, fúrott kút és ipari áram van. Gyo- maendrődi műút mellett a 29-es kilométerkő után, szombat-vasárnap egész nap. Juhász Sándor. (3316)_________________ N AGYKÖRŰBEN, Tóalatt, 600 négyszögöl szántó, valamint Homokon 600 négyszögöl gyümölcsös (megosztva is) eladó. Érdeklődni: Nagy Imre. Nagykörű, Honvéd út 6. (3302)__________________ HÁROM szoba, összkomfortos, gázfűtéses, ipari áramos, korszerű, kertes, családi ház eladó. Simon István. Tö- rökszentmiklós,, Nyár út 1. (3306)___ K UNMADARAS. Fürst S. út 51. számú ház, 600 négyszögöl telekkel, melléképületekkel eladó. (3312)____________ TISZAPÜSPÖKI, Béke út 36. számú, szoba, konyha, kamrás ház eladó. Falu szélén, állattartásra alkalmas, villany van, víz bevezethető, azonnali beköltözéssel. Kövesút mellett. Tüzép 2 perc, buszmegálló 5 perc. Irányár: 170 000 Ft. Érdeklődni: minden nap a helyszínen. (3313)__________________ ÜJ vagy beköltözés e’őtt álló háromszobás lakást vennék. ..Társasház” jeligére a szolnoki hirde- tőbe. (H. 699)________ K ÉTSZOBÁS. régi típusú családi ház 160 négysaögöl telekkel, a városköz- nontban eladó. Átalakítási lehetőség van. Érdeklődni: Szolnok. Ady E. út 41. 16 órától, hétvégeken egész nap. (H. (598) FÖLDSZINTES, 2 szobás, kitűnő álla- Dotú. OTP-s lakás kp. -+- OTP-átválla- lással eladó. Érdeklődni : hétvégén egész nap. hétközben 18 órától. Szolnok, Csokonai u. 25. fsz. 1. (H. 695)_______________ E LADÓ Cserkeszőlő, Kertész u. 3. alatt 3 szobás, jó állapotú lakóház 250 négyszögöl telekkel. Fürdőhöz 10 perc. Érdeklődni Szűcs János Abony, Szelei út 4. telefon: 129. A helyszínen szombat- vasárnap. (H. 693) SZOLNOK. Kassai út 2/a. szám alatt levő, komfortos, családi ház eladó. Érdeklődni: minden nap 4 órától 6-ig. (3146) fcZOLNOK városközpontjában. zöldövezetben 43 m2, n. emeleti, szövetkezeti lakás eladó kp. + OTP-átvállalással. Ajánlatokat ..Április közepe” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek, vagy 13-606 telefonra kérek 18—20 őrá között. (H. 682) CSALÁDI ház eladó, Szolnok, József A. út 34/a. szám alatt. Érdeklődni lehet: levélben, Riczkó Lajos, Eger. Puky Miklós út 5. Telefon: Eger 15-389. _(3019) SZOLNOKON, a * Holt-Tisza-parton, Éva út 21. szám alatti hétvégi ház sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Ady E. út 5. H/2. mindent nan 16 órától.__(3029)____________ Z ARTKERT eladó Egertől 7 km-re, a 25-ös út mellett. 1933 m2. magántulajdon, 500 tőke szőlővel, gvümölcsössel telepítve, építési lehetőség. Érdeklődni: Eger, Üttörő út 9. telefon: 15-762. (H. 2886)___________________ E LADÓ 43 m^-es, 1.5 szobás, gázos, I. emeleti. öröklakás. Irányár: 12 000 Ft/m2 „Vosztok 5á” jellgé- re a kiadóba. (2971) TTSZAFÖLDVAR, Óvirághepv 3. út 496 négyszögöl szőlő- pvümölcsös hétvégi házzal eladó. Érdeklődni : Szolnok. Zöldfa út 12. (2640)_____ 2 szobás, központi fűtóses, családi ház piadó. Szolnok. Zöld- fa_út_12. (2639) SZOLNOKON, az árkád üzletközpont felett 3 szobás lakások eladók. Érdeklődni lehet: az OTP Szolnok megyei Igazgatóságánál. (2356) GÉPJÁRMŰ ELADÓ IZ írsz. frissen műszakizott Skoda S 100-as személy- gépkocsi. Érdeklődni: 17 óra után, Szolnok. Csanádi krt. 3. V/27.__(3291)______ T RABANT 4 és fél éves. 48 000 km-rel, eladó. Érdeklődni: dr. Furár Mária, Szolnok, Kossuth tér 10. IV. em. 2/B. Telefon: 18-847. délután 17 órától. (3284)__ Z X-es 2140 T 500-as Moszkvics eladó. Érdeklődni : Szolnok. Orosz György út 24. 1/6., naponta 17 órától^ (3281) ____________ 3 éves Skoda 105 S eladó. Érdeklődni: Gulyás. Bozsó K. út 3. IV/32, (3279>______ T X-es Trabant Spe- ciál vonóhoroggal eladó. Jászberény Déryné út 2. 1/3. (3265) VÁSÁRLÓKNAK JÓ . tanács nyit az LÉTHEZ Az IDEAL Kereskedelmi Vállalat április 2-án nyitja cipő. divatáru, férfi-női felsőruházati cikkeket árusító szaküzletét. Szolnokon, a Beloiannisz—Ságvári körút sarkán, az ARKAd UZLETHAZBAN (3325) LATVIA egytonnás teherautó és egy 550 kg-os utánfutó eladó. Sinka Sándor, Tiszakécske, Babits M._út_l3. (3270)_____ E LADÓ 850-es Fiat. platós UAZ. Mezőtúr, Csokonai út 19. (3269)_______________ TU-s Dácia. friss műszakival eladó. Mezőtúr, Vásárhelyi P. út 11,_____________ TA frsz. garazsiro- zott Wartburg Tourist eladó. Szolnok, Gárdonyi út 10. (3260) TU frsz. Dácia, 1300 em’-es, piros. friss műszakival, igényesnek eladó. Érdeklődni: du. 16 után, szombat-vasárnap egész nap. Kisújszállás. Lenin út 37. (3314)__________________ TU-s Trabant Special 17 000 km-rel, eladó. Érdeklődni 17 óra után. Szolnok. Csokonai út 31. 1/3. TK rendszámú Trabant Univerzál. megkímélt állapotban eladó. Kenderes. Bocskai út 27. (3305) ___ P ANNÖNIA-motorral hajtott, vizsgázott, kéttengelyes kerti traktor, pótkocsival, ekével eladó. Érdeklődni : Szabó József, Jászszentandrás. Rákóczi út 45. egész nap,__(3307) _____ K ÉT és fél éves Ja- wa. 250-es, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Szabó László. Jászszentandrás. Rákóczi út 45. 17 óra után. (3306) TRABANT 601-es személygépkocsii. 12 éves, 23 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: hét végén, Karcag. Kerekes István 70/a. (3202)__________________ ZD s Wartburg 1937- ig műszakizott, eladó. Ugyanitt Wartburg alváz és egyéb alkatrészek eladók. Szolnok. Csallóköz út 27 la.__(H. 702)________ S ÜRGŐSEN eladó 1904. xit hóiban ví adott, teljesen új állapotban levő. eev- trtnnás ZUK. bejáratva. Érdeklőén!: Szolnok. Mátyás kir. út 17. rt/7 16—19 óráig. (H. 697) ELADÓ 125 cm-’ Csepel motorral vontatott utánfutó — kis kerti traktor — hozzávaló kapával, permetezővel. levizsgáztatva. valamint 5 heiktós boroshordók. Érdeklődni: Szűcs János, Abonv. szelei út 4 telefon: 129. (H. 694) _ ÜZEMKÉPES Prága V—3 S iszapszin- pantó, négy és fél éves, valamint egy MTz 50 traktor eladó. Megtekinthető az üzem központi telepén, munkanapokon 7—18 h-le Kun- szen*márton. Vég út 3. (2545)________ Z T-s Wartburg Lim. eladó. Szolnok. Vörösmarty út 9. (2641) adas-vétel EGYÉVES kandisznó fehér, eladó. Ugyanitt Simson Swalbe is. Érdeklődni: Szolnok. Cseresznye út 26. (3295) __________ 4 hónapos bikaborlú és 3 hónapos üsző- borjú eladó. Érdeklődni : Szolnok, Al- csisziget út 79/1. jobbra az első benzinkút. (3286)________ E GY talaj-előkészítő kombinótor eladó. Juhász László, Téglás. Kun B. út 1. (327«)__________________ 100 mázsa savanyú káposzta eladó. Ar megállapodás szerint. Téglás, Rákóczi út 38. (3277)_________ K ETTŐ sodrott, heréit csikó. 2 évesek és tíz hasas birka eladó. Törökszent- miklós. Mártírok út 188. (3271)____________ E LADÓ tehén, egyéves üsző és HTF—1 fejőgép. Mezőtúr. Bem út 6. (3267) EGY 130 ran magas szamár eladó. Mezőtúr, a volt Legbér telepen, szőke Károlynál. (3079)_______ H ÁZI készítésű traktor, szalagfűrész, gyalugép eladó. Tö- röikszentmiklós, Kos- suth út 160. (3111) LENCÖ 830 DD lemezjátszó. kifogástalan állapotban, reális áron eladó, esetleg magnó deekre cserélhető. Érdeklődni: napközben, Szolnok. Arany János út 16. fsz. 4, este. Vörösmező út 197, (3301)_____________ BAROKK ülőgarnitúra. 8 db-os eladó. Fegyvernek. Dózsa György út 83. (3303) EGYÉB 350 kg-os féknélküli utánfutó, egy RK 0.2-es rotációs kapa új állapotban, valamint egy 6x12 méteres fóliaváz (CSŐ) eladó. Érdeklődni : Szolnokon, Juhász Gyula út 6. NAGY méretű garázst bérelnék, hosz- szabb időre Szolnokon. „Villamosított” jeligére a kiadóba. (3276)_________________ V ILLANYSZERELŐ kisiparos, szerelési, karbantartási munkát vállal. Lajkó András, Kenderes, Jézsef A. út 82. (3315) FIATAL, agilis nő, másodállásban elfoglaltságot keres. Jogosítvány van. „Anyagbeszerzés Is érdekel” jeligére a kiadóba. (3298)______ G ARÁZS kiadó a Vosztokon. Érdeklődni: a 14-409 tele- fonon. (H. 891) AUTOBÖRZE Szolnok központjában! Segít önnek a Szinkron járműközvetítő gmk. ha eladni, ha vásárolni kíván! Bemutató telep: Szolnok. Ady E. út 52. Nyitva: hétköznap 10—18 óráig, szombat, vasárnap 9—12 óráig. (1978) __________ S ZOLNOK, Szántó krt—Keskeny J. út térségében szövet- Ikebeti lakásépítésre tagokat szervezünk. Jelentkezés: „Jubileum” Lakásszövetkezet, Szolnok. dr. Csanády krt. 16. Te- lefon: 16-18L (1226) 220 V-os használt betonkeverőt vennék. ..Tavaszi betonozás” jeligére a kiadóba. (2653) LAKÁSCSERE ÜJ, háromszobás, etoédlős, kertes, családi házamat elcserélném 2 szobás lakásra, Szolnokon. Érdeklődni: Tiszapüspöki, Lenin út 37/to. szombat-vasár- nap egész nap, (3285) SZEGED — felsővárosi. 2 szobás, hallos, tanácsi lakásomat elcserélném Szolnok és környékére. minden megoldás érdekel. „Családi ház is” jeligére a kiadóba. (3299) ELCSERÉLNÉM Budapest központjában egy szoba. hallos, korszerű, komfortos, tanácsi, 52 m3-es lakásomat hasonlóra vagy kis családi házra. Ez esetben adok még egy debreceni. 35 m’-es, másfél szobás, összkomfortos lakást, külön is variálható. Maros ■Béla, Budapest 1086, VHI. kér. Erdélyi út 19. fél emelet 7/a. Telefon: 137-180. (3310)__________________ I. kér.. Aroád u. 14. alatti. 208 négyszög- öles ingatlant elcseréljük egy szoba, komfortos, tanácsi lakásért, értékkülönbözettel. Társasház építésére is alkalmas. Érdeklődni: Szolnok. Árpád út 14. 17 éráig, (H. 700) 2 szobás, családi ház kp. + OTP-átvállalással eladó, vagy szövetkezeti lakásra cserélhető. Rákóczi- falva. Vörös Hadsereg út 90/a. (H. 570) elcserélném SzolnoW, Kisfaludy út két szoba, ebéd- lös, tanácsi lakásomat I. emeleti vagy földszinti kisebb tanácsira. „Kisfaludy” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 686) ELCSERÉLNÉM Tö- rökszentmiklós. Fel- szabadulás út 46—48. szám I. emeleti, másfél szobás, tanácsi, gázfűtéses Lakásomat törökszentmiklósi hasonló egyszobásra. Főként a Kossuth Lajos úti szalagépületben érdekelne lakás. Érdeklődni: Törökszentmiklós. Szociá- lis Otthon. (2352) MISKOLCI másfél szobás, tanácsi lakásomat szolnokira cserélem. „Tulipán” jeligére a kiadóba. (2607) __________________ J AS ZBERÉNYBEN. városközpontban 52 ml-es, összkomfortos I. emeleti. tanácsi lakást nagyobb tanácsira cserélnék. „Ráfizetek” jeligére a jászberényi szer- kesztőségbe. (2909) ELCSERÉLNÉM 2 szobás, erkélyes, állomás közelében levő nácsi lakásomat I. emeletire vagy liftesre IV. emeletig, neevedik emeleti, ta- tanácsira. „Otthon” ielieére a szolnoki hirdetőbe. (H. 644) házasság 55 éves, józan életű, elvált férfi vagyok. Keresem korban hoz- zámillő, vidéki, otthonomba költöző, fizikai dolgozó nő ismeretségét. Csak szolidak levelét várom. „Hazavárlak” Jeligére a törökszentmiklósi tv-szer- vizbe. (3311) 30 éves, barna, nőtlen, falusi segédmunkás, szeretne megismerkedni 20— 35 éves nővel, ki hozzá költözne, házasság esetén. „Boldog család” jeligére a kiadóba. (3293) 26 éves, 176 cm magas, középfokú végzettségű, szőkésbarna fiatalember, társaság hiányában keresi korban hozzáillő átlagos külsejű, házias, szerény lány ismeretségét, házasság céljából, aki saját vidéki házamba jönne. „Május 3292” jeligére a kiadóba. (3292) 176 cm magas, 24 éves, káros szenvedélyektől mentes, vidám természetű, term ész etszeretö, érettségizett szakmunkás vagyok. Házasság céljából hasonló adottságú lányok levelét várom. ..Tavasz 3050” jeligére a kiadóba. (3050) KERESEM azt a 40— 50 év közötti, egyszerű. de igényes özvegy vagy elvált asszonyt, aki feleségül menne egy 160 cm magas. 48 éves, káros szenvedélytől mentes. egyszerű, rendezett körülmények között élő. szakmunkás férfihoz. „Ketten köny- nvebb" jeligére a mezőtúri hirdetőbe, Kossuth út 53. (3078) Hirdetmény Jászberény város Tanácsa megalkotta a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról szóló 1985. évi 1. sz. tanácsrendeletét. A rendelet megtekinthető a városi tanács vb. titkárságán. Felvilágosítást ad a városi tanács vb. hatósági osztálya. MÁRCIUS 3&J* -tart IS«'» SSSMSBff1 kabátjáért *OC BESZÁMÍTUNK. VÉTELÁRBA . SZOLNOKI Ft -ot C Centrum Áruház A Rózsa Ferenc Szakközépiskola 6701. Szeged, Pf.: 552. Odesszai krt. 38. Telefon: 12-593. gópjármütechnikusi különbözeti és gépjárműtechnikus-minősitö tanfolyamot szervez. Érdeklődni: személyesen a fenti címen lehet. (3319) A Szolnoki Mezőgép Vállalat felvételre keres: programozó, rendszerszervező, üzemszervező, ügyvitelszervező képesítéssel rendelkező szakembereket, német nyelvtudással rendelkező tolmácsfordítót, továbbá német nyelvtudással rendelkező importanyag-gazdálkodót. Gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezést a vállalat személyzeti és szociális főosztályára kérjük (Szolnok, Vörös Hadsereg út 63.) (2617) Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keresünk felvételre. Bérezés megegyezés szerint. A jelentkezéseket „Városközpont ’85.” jeligére a Szolnok megyei Néplap Kiadóhivatalába kóÉjük eljuttatni. (2474) A PIÉRT KERESKEDELMI VÁLLALAT 46-os számú lerakat Szolnok, Landler J. út gépírni tudó adminisztrátort vesz fel. (2949) A Szigligeti Színház azonnali belépéssel alkalmaz: vízvezetékszerelőt, takarítónőt. Jelentkezés a műszaki vezetőnél, Táncsics M. út 15. (2025) Kőműves, hidegburkoló, villany# víz-, gáz, fűtésszerelő szak- és n) ITCD betanított mun- “V ' kásokat kecskeméti és budapesti munkahelyekre, asztalos szak- ■ munkásokat külső szereléshez, betonozókat és segédmunkásokat azonnali belépéssel is felveszünk. Bérezés teljesítménybérben, vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Csoportos jelentkezés esetén tárgyalásra helyszínre utazunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Duna-Tisza közi Állami Építőipari Vállalat, 6000 Kecskemét, Klapka u. 34 , munkaerő- gazdálkodás Telefon: 76-22-144. (1669) Felvételre keresünk férfi raktári kisegítő és segédmunkást. A munkahely megközelíthető a 12-es autóbusszal. Meteor Ruházati Kereskedelmi vállalat, Szolnoki, Rékasi út. (2598) a kunság fűszert szolnoki raktárháza felvételt hirdet „E” kategóriás tehergépkocsivezető és kocsikísérő munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet: Szolnok, Csaba út 26. szám. (H. 524) Felveszünk kél gözkazánfűtő és vízlágyító vizsgával rendelkező szakmunkást. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Vörös Csillag Tsz Fegyvernek, Felszabadulás út 128. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. (2951) A KSH Szolnok megyei Igazgatósága azonnali belépéssel rendszerprogramozót alkalmaz. Jelentkezni lehet: Szolnok. József A. út 22—24. IH. emelet (az új SZÜV székház). Az Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat azonnali belépéssel kazánkezelőt (gáz) alkalmaz. Jelentkezni lehet személyesen a gazdasági vezetőnél (Szolnok, Tószegi út). (2885) Szolnok megyei Tanács V. B. Titkárság gazdasági osztálya felsőfokú végzettséggel rendszerszervezőt keres tanácsi ügyvitel- szervezési feladatok elvégzésére, jelentkezni lehet: írásban önéletrajz csatolásával vagy személyesen az osztály vezetőjénél. Cím: 5001 Szolnok, Kossuth L. út 2. fsz. 8. (2990) „Tlgzavidék” Szövetkezeti Közös Vállalat SKALA Áruházába felvesz szakképzett eladókat, pénztárosokat, valamint az élelmiszerosztályra segédmunkásokat, és takarítókat. Jelentkezni lehet személyesen az áruház igazgatójánál. A Jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat felvételre keres varrógépműszerészt, vagy varrógépjavításhoz értő más szakmával rendelkező szakembert. Jó kereseti lehetőség! jelentkezés: Jászberény, Bercsényi u. 5. sz. (3223) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel alkalmaz szajoli telepére árukiadó- lcat és anyagkiadókat, jelentkezés: a vállalat anyag-áruforgalmi osztályvezetőjénél. (3170) Esztergályost keres tsz-mellék- üzemág bedolgozó ágazata. Jó kereseti lehetőséggel. Szolnok, Zrínyi út 5. telephelyen. (2733) A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű V. április 1-től a Tiszaligeti strandfürdőjébe felvesz 5 hónapra szerződéses dolgozókat segédmunkás, vízőr-úszómester, karbantartó munkakörbe.