Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-28 / 73. szám

Tanácskozik a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa 5 Táviratok, levelek a kongresszushoz Továbbra is nagy ér­deklődés kíséri az MSZMP XIII. kongresszu­sát: újabb táviratok és üdvözlő levelek érkeztek a kommunisták tanácskozá­sához az ország minden részéről. Az üzemi, válla­lati és intézményi kollek­tívák, szocialista brigá­dok, párt-, KISZ, és tár­sadalmi szervezetek, a te­lepülések lakói köszöntöt­ték a párt legfelsőbb fó­rumát, beszámolva ver­senyvállalásaik teljesítésé­ről. A Pécsi Hőerőmű dol­gozóinak távirata például a tavalyi versenyeredmé­nyekről tájékoztatta a kongresszust: a terven fe­lüli villamosenergia-ter- melésről, a fajlagos tüze­lőanyag-költségek 75 mil­lió forintos csökkenéséről. A száj ki Béke Tsz — mint a levélből kitűnik — 36 éves fennállása óta a leg­jobb évét zárta: kukoricá­ból több mint 11 tonnát, búzából 6 tonnát takarított be hektáronként. Az Oros­házi Állami Gazdaság dol­gozói arról tudósítanak, hogy a tavalyi aszály át­húzódó hatásait ellensú­lyozva kívánják idei ter­veiket teljesíteni. Üdvözölték a kongresz- szust a Borsodi Vegyi Kombinát, az Egyesült Vegyiművek, a Videoton Elektronikai Vállalat, a jászberényi Hűtőgépgyár, a zalaegerszegi 16-os szá­mú Volán Vállalat, a Fővá­rosi Autótaxi Vállalat, a Thorez Bányaüzem, a Bu­dapesti Elektromos Mű­vek, a kiskunhalasi Sem­melweis Kórház dolgozói, a Kalocsai Állami Gaz­daság Széchenyi Szocia­lista Brigádjának tagjai, s a munkásőrsége a határőr­ség, a honvédség több egy­sége. Rendhagyó névadóval köszöntötte a kommunis­ták képviselőinek tanács­kozását a Tungsram Rt hajdúböszörményi Alkat­részgyárának hatszoros szocialista brigádja: táv­iratuk arról tudósít, hogy az alkalom tiszteletére fel­vették a XIII. kongresz- szus nevét, ezzel is kife­jezve eltökéltségüket a legfelsőbb pártfórum ha­tározatainak végrehajtá­sára. A legkisebbek is eljut­tatták jókívánságaikat a kongresszusnak: a pakodi kisdobosok beszámoltak arróL, hogy szerdán ün­nepelték a falu felszaba­dulásának 40. évforduló­ját. Táviratuk így fejező­dik be: „Tisztelettel kö­szöntjük a felnőttek ta­nácskozását, amelyen a mi jövőnkről is döntenek”. (Folytatás a 4. oldalról.) atomerőmű biztonsági rend­szerei jól működnek. — Az atomerőműben lét­rejött magreakció kézbentar­tása — folytatta — különö­sen nagy munkafegyelmet igényel. Mióta az erőmű üze­mel, megszüntettük a fegyel­mi eljárásokat; nem lehet al­ku tárgya a fegyelem. Ugyan­akkor elfogadjuk az emberi tévedéseket, egyes esetekben jutalmazzuk a tévedések be­vallását, mivel az elősegíti a hiba gyors felismerését. A legtöbb figyelmeztetést en­gedély nélküli lelkes munka­végzésért adunk, mert ná­lunk ez is fegyelmezetlen­ségnek számít. Ezután arról szólt, hogy a paksiak sokat tanultak az atomerőmű-építésben és -üzemeltetésben más szocia­lista országoktól, főként a Szovjetuniótól, ugyanakkor már a tapasztalatátadók so­rába léptek: két év alatt több mint 1300 szocialista és tőkés országbeli szakember járt nálunk tanulni és tapasz­talatot cserélni. JUHÁSZ ILDIKÓ. a nyír­egyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola hall­gatója, Szabolcs-Szatmár me­gye küldötte az ifjúsági szö­vetség ellentmondásos hely­zetéről szólva megállapítot­ta: ez szinte minden terüle­ten érezteti hatását. A jó­szándékú próbálkozások el­lenére sem Sikerült elérni. hogy a passzív fiatalok ará­nya né, növekedjék. Ennek oka többek között — mint mondta — az a túlszerve- zettség, amely magában hor­dozza a veszélyt, hogy a fia­talok nem elkötelezettségből, hanem egyéni érdekeiket előtérbe helyezve vállalják a KISZ-tagságot. Ez, sajnos, az alacsonyabb szintű alapszer­vezeti munkában is jelentke­zik. Főiskolánk fennállása óta több mint 12 ezer diplomát adott ki. Ezáltal számotte­vően hozzájárult Szabolcs- Szatmár, Hajdú-Bihar, Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyé­ben a tanári ellátottsághoz. Enyhült a pedagógushiány, kevesebb a képesítés nélküli, jobb a területi elosztás és kiemelkedő eredmény - ! a készségszakosok számának növekedése. - Bizakodással tölti el a pályakezdőket, hogy központi elképzelés is van élet- és munkakörülményeik javítására. Kedvezően hatott a legutóbbi bérrendezés. A továbbiakban kiemelte: a fiatalok igénylik a pers­pektívát adó feladatokat, és a bennük rejlő alkotókedvet, lendületet az elkövetkezők­ben jobban kibontakoztatják. Erre alkalmasak a főiskolák, az egyetemek is, ahol a jó személyi és tárgyi feltételek elősegítik, hogy szakmailag jól felkészült, a párt politi­káját támogató személyisé­gek formálódjanak. A kezdett, lépések után to­vább kell haladnunk — mondotta —, hogy az értel­miségi, főleg a pedagógus- pálya társadalmi megbecsü­lését növeljük, hiszen a ta­nár a jövő társadalma szem­pontjából a legfőbb értékkel, az emberrel foglalkozik, szel­lemi tőkét termel. GYURITY JÓZSEF, a her­cegszántói községi pártveze­tőség titkára, Bács-Kiskun megye küldötte felszólalása elején a kongresszusi felké­szülésről, a község fejlődésé­ről, gazdasági, kulturális gya­rapodásáról szólt. Kiemelte: — Községünk lakossága nagy többségének megélheté­sét a helyi Lenin Tsz bizto­sítja. A termelőszövetkeze­tünk gazdálkodására jellem­ző a folyamatos fejlődési. Ma már hektáronként búzából 6 tonna felett termelünk, ku­koricatermelésünk eléri a 0 tonnát. Büszkék vagyunk arra, hogy a kedvező körülmények közölt sikerült közös összefo­gással új művelődési otthonit, orvosi rendelőt építenünk, és bővült az úthálózat is. Köz­ségünk elért eredményeit an­nak is köszönheti, hogy la­kosságunk közérzete ki­egyensúlyozott, hangulata jó. A mi falunkban pártmun­kát végezni bonyolult, de na­gyon szép feladat. Ez közsé­günk sajátosságaiból fakad, amelyek .közül legjelentő­sebb, hogy Bajától 30 km-re délre, az országhatár mellett fekszik, határátkelőhely, la­kói magyarok, horvátok, szerbek és németek. Községünkben mindenütt megtalálhatók a kétnyelvű feliratok. Segítséget, támoT gatást kapunk ahhoz, hogy anyanyelvűnket megőrizzük, szokásainkat, hagyományain­kat, kultúránkat megtartsuk és továbbfejlesztve ápoljuk. Egyetértek a Központi Bi­zottság beszámolójának nem­zetiségiekkel , foglalkozó ré­szével is. Az a véleményem, hogy ezt a helyes nemzetisé­gi politikát pártunknak to­vább kell folytatnia. Mi eh­hez a mindennapi munkánk­kal továbbra is hozzájáru­lunk, hogy tovább gazdagod­jék jelszavunk tartalma: „Több nyelven, egy akarat­tal”. Felszólalását a kongresz- szus rövid, horvát nyelvű kö­szöntésével fejezte be. TATAI ILONA, a Taurus Gumiipari vállalat vezér- igazgatója, Budapest küldöt­te azokról a szervezeti, irá­nyítási és magatartásformák változtatásának szükségessé­géről beszélt, amelyek felté­telei a vállalati gazdálkodás javításának. Elmondotta: a magyar iparszerkezetet gyak­ran éri a túlcentrizáltság jo­gos vádja; fúl sok a nagy- vállalat. A hatékonyság azonban nem a vállalati méret kérdése. A nagyválla­latok közül csak azok tudják 'saját létjogosultságukat bi­zonyítani, amelyek eredmé­nyességükkel, műszaki szín­vonalukkal, jövedelemterme­lő képességükkel valóban a gazdaság húzóerejévé tudnak válni. A Taurus csaknem tízmil- liárd forintos termelésének Művészek a tanácskozás szünetében. A képen jobbról balra Avar István, Jancsó Miklós, Ruttkai Éva és Szabó István (Telefotó: —KS) 40 százalékát külpiacokon értékesíti. A vállalatnál sze­lektív termékfejlesztéssel si­került kialakítani azokat a termelési ágakat, amelyek iránt a világpiacon tartós ke­reslet várható. Ez azonban azt is jelentette, hogy a ha­zai igény kielégítését szolgá­ló, csaknem száz termékcsa­ládot (16 ezer féle terméket) jelentős gyártási ág minde­gyikére a Taurus nem vál­lalkozhatott. A hazai igények kielégítésének forrásává így nemcsak a saját termelés, hanem a hazai kis- és közép­üzemek termelése, a szocia­lista és tőkés beszerzésből származó import vált. így lett kitüntetett szerepe a Taurusnál a hazai és nem­zetközi munkamegosztásnak, különösen a KGST-integrá- ciónak. ténő megoldására. Az igé­nyekkel összhangban folya­matosan változik a tanácsok­nál a döntéselőkészítés, a végrehajtás és az ellenőrzés gyakorlata, amelyet a külön­böző szintű pártszervek megfelelő politikai útmuta­tással, ösztönzéssel segítenek. Elmondta: a körülmények változásához igazodva kezde­ményezték a megyei, tanács irányító munkájának to­vábbfejlesztését, s ennek keretében tudatosan csök­kentették a közvetlen újrael­osztó, szerepét. POSTAS SÁNDOR, a deb­receni városi pártbizottság első titkára, Hajdú-Bihar me­gye küldötte részletesen ele­mezte, hogy milyen új köve­telmények jelentek meg a pártmunkában. további gondolkodásra ösz­tönző ellenvéleményektől is. — Irányító munkánk gyen­gesége az is — folytatta —, hogy esetenként csak a vég­rehajtást és nem a felelős­ségteljes gondplkodást igé­nyeltük az alapszervezetek­től. Éppen ezért növelni szükséges a helyi Határozatok végrehajtásához kötődő idő­szakos pártmegbízatások szá­mát és ezek közmegbecsülé­sét. Ezután a soros elnök beje­lentette: összesen 199-en je­lentkeztek felszólalásra. A szerdai tanácskozási végéig, a központi előadókkal együtt 58-an kaphattak erre lehe­tőséget. Javasolta, hogy mindazok, akik jelentkeztek, de nem kaptak szót, felszólalásukat írásban juttassak el a kong­resszus titkárságához, s azo­kat csatolni fogják a kong­resszus jegyzőkönyvéhez. elnökség javaslatát a kongresszus küldöttei egy­hangúlag elfogadták. * * * Ezzel az MSZMP XIII. kongresszusának harmadik munkanapja — amelyen Fock Jenő, Duschek Lajosné, Takács István és Berend T. Iván elnökölt — véget ért; a küldöttek befejezték a vi­tát a Központi Bizottság be­számolójáról, a Központi El­lenőrző Bizottság jelentésé­ről, valamint az ezekhez kapcsolódó szóbeli kiegészíté­sekről. A tanácskozás ma reggel a szerkesztő bizottság jelenté­sének előterjesztésével foly­tatódik. DEVCSICS MIKLÓS, a Nógrád megyei Tanács elnö­ke, Nógrád megye küldötte hangsúlyozta: azok a nagy társadalmi változások, folya­matok, amelyek a közelmúlt­ban végbementek, megköve­telik a közigazgatási mun­ka, a tanácsok tevékenysé­gének minőségi fejlesztését. Ennek néhány megyei ta­pasztalatairól szólt. Egyebek* között kiemelte: az állam­polgárok mind nagyobb bele­szólást igényelnek a terület- és településfejlesztési elgon­dolások alakításába, a ren­delkezőre álló erőforrások felhasználásába. Az eddigi és a várható változások — különösen a kis települése­ken — megnövelték a vára­kozást, reményeket keltettek gondjaink közös erővel tör­A pártszervezetek Debre­cenben is betöltötték funk­cióikat — mondotta —, ugyan­akkor a munka hatékonysága több területen elmarad a mai követelményektől. A legutóbbi ötéves időszak és a kongresz- szusi felkészülés tapasztala­tai alapján ugyanakkor ma tisztábban megnyilvánulnak a helyi pártmunka tovább­fejlesztését igénylő elemei és hatékonyabbá tételének mód­szerei is. — Gondot okoz — foly­tatta —, hogy a vélemények feltárására, összegezésére és a döntési folyamatokba va­ló beépítésére esetenként nem kapunk és így mi sem adhatunk megfelelő időt. Emiatt a jobbító szándék is megtörhet, és elesünk a Magyar— szovjet barátság/ gyűlés Az SZKP küldöttsége Székesfehérvárra látogatott A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának küldöttsége, amely Grigorij Romanovnak, az SZKP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a Közpon­ti Bizottság titkárának veze­tésével részt vssz az MSZMP XIII. kongresszusán, tegnap Székesfehérvárra látogatott. Elkísérte a küldöttséget vi­déki útjára Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. A vendégek elsőként a Videoton Elektronikai Válla­latot keresték fel. Knizse Gyula, a Fejér megyei párt- bizottság titkára, Pap István, a nagyüzem vezérigazgatója és Horváth Gáspár, a válla­lati pártbizottság titkára fo­gadta és tájékoztatta őket a itöbb mint 18 ezer embert foglalkoztató gyáróriás mun­kájáról, eredményeiről. El­mondták, hogy termékeik fe­le a Szovjetunióban talál ve­vőre. A szovjet vállalatok­kal, intézményekkel kialakí­tott eredményes együttműkö­dés keretében a Videoton számítógéprendszereket, nyomtatókat és lokális háló­zati rendszereket fejlesztett ki a Szovjetunió részére. A vendégek és vendéglátóik között kibontakozott élénk beszélgetés során elhangzott, hogy e berendezéseket ered­ményesen hasznosítják a szovjet gazdaság különböző területein. Az együttműködés azonban — mint rámutattak — még eredményesebb lehet, ha azt egészen a mérnöki munka szintjéig megszervez­nék, kiterjesztenék. A rögtönzött eszmecsere után a Videoton vezetői gyárlátogatásra invitálták a szovjet vendégeket. A számí­tástechnikai gyár korszerű üzemcsarnokában Gantner János igazgató kalauzolta őket. Grigorij Romanov és a küldöttség tagjai nagy ér­deklődéssel figyelték a mun­kát, hiszen a Videoton szá­mítástechnikai termékeinek, berendezéseinek több mint 70 százalékát a szovjet kül­kereskedelem vásároljS meg. A gyárlátogatást követően a szovjet küldöttség barátsá­gi gyűlésen vett részt a Vi­deoton oktatási és művelődé­si központjában. Knizse Gyula köszöntötte a résztvevőket, s méltatta a Fejér megye gazdasági fejlő­dését is nagyban segítő ma­gyar—szovjet együttműködés eredményeit. Ezt követően Grigorij Romanov (középen) ban Kaplonyi Emil, a televízió- gyár „Univerzál 2” Szocia­lista Brigádjának vezetője kért szót. A Videoton és a vele kapcsolatban álló szov­jet vállalatok között szövő­dött szoros barátságról szól­va emlékeztetett arra, hogy üzemük indulásakor szovjet szakemberek segítségével is­merték meg a korszerű tech­nikát, később pedig a televí­ziógyártás megkezdéséhez, illetve a színes technika al­kalmazásához kaptak nélkü­lözhetetlen segítséget a test­véri ország üzemeitől, mér­nökeitől. Mint a továbbiak­ban elmondta, 1974 óta csak­nem 100 ezer színes televízió­szett érkezett a gyárba a Szovjetunióból, s ez mind a hazai színestelevízió-gyártás fejlődését, mind pedig a gyártás mennyiségi növelését nagy mértékben elősegítette. A Videoton ugyanakkor ;csakno|m egymillió autórá­diót szállított a Zsiguli sze­mélygépkocsikhoz, 1982-ben pedig rádiógyár tó-sort ter­veztek és szállítottak a bará­ti ország számára. A megren­delők minden bizonnyal elé­gedettek voltak a székesfe­hérvári szakemberek munká­jával, mert jelenleg újabb nagy kapacitású gyártósor szállítására van szerződése a Videotonnak a szovjet part­nerrel. A következő felszóla­ló — Gantner János — arról beszélt, hogy a jövőben to­vább akarják javítani termé­keik minőségét, s növelik a szállítások ütemességét. Felszólalt a barátsági gyű­Székcsfehérvárott a Videoton- (Telefotó — KS) lésen Grigorij Romanov, az SZKP küldöttségének veze­tője. Elöljáróban arról szólt, hogy a Videoton márka jól ismert a Szovjetunióban. A gyár számítógépes rendszerei nagy segítséget jelentenek a szovjet olajtermelés irányí­tásának automatizálásában, a vasúti szerelvények rendezé­sének gyorsításában, az ener­gia ésszerűbb elosztásában. A szovjet és a magyar vál­lalatok között kialakult mű­szaki-tudományos együttmű­ködés mindkét félnek szem­léletesen és meggyőzően bi­zonyítja, hogy a termelési szakosodás és a kooperáció milyen nagy segítséget je­lent a gazdasági fejlődés gyorsításához, milyen fontos szerepe van a tudományos­műszaki haladás elősegí­tésében. A szovjet és a ma­gyar üzemek, tudományos intézetek együttműködésének jó példájaként említette az SZKP Központi Bizottságá­nak titkára a moszkvai, és a debreceni Golyóscsapágygyár, a Volgái Autógyár és a Ba­kony Művek, a Lvovi Autó- buszgyár és az Ikarus Gyár között kialakult igen ered­ményes, jó munkakapcsola­tot. A barátsági gyűlést köve­tően az SZKP küldöttsége az ősi Székesfehérvár történel­mi belvárosának nevezetes­ségeivel ismerkedett. A láto­gatás végén elhelyezték a kegyelet virágait a csúcsos­hegyi szovjet hősi emlékmű­nél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom