Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-14 / 61. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁRCIUS 14. Köszönetnvilvánítások Megköszönjük mindazoknak, akik férjem, DR. ANTAL KAROLY nyug. tanár — aki március 2-án hosszas betegség után 63 éves korában elhunyt — búcsúztatásán megjelentek, koporsójához virágot helyeztek vagy részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, özv. dr. Antal Károlyné és fia, Abád- szalók. Köszönetét mondunk rokonoknak, ismerősöknek, a Szolnok megyei Viz- és Csatornamű vállalat dolgozóinak, äKik ÖZV. TÖSI GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. B Zagyvámén« Termelőszövetkezet jászalsószentgyörgyi varrodájába szakképzett és betanított varrókat : vesz fel. A szakképzetlen dolgozók betanítása a ; varrodában megoldható. A közlekedés a tsz saját autóbuszávail történik. Érdeklődni lehet: a varrodában, valamint a tsz. központi irodájában 8—15 óra között Jászberény, Vörösmarty u. 1. sz. (1734.) INGATLAN ELADÓ Szolnokon, az ú. n. mentetleni területen 800 négyszögöl szántóföld, rajta lábakon álló faépülettel. Érdeklődni : Szolnok. Rákóczi út 15. fsz. 1. (H. 563) ELADÓ kis családi ház, komfortos. Irányár: 45o ezer Ft. Érdeklődni: egész nap Sárkány út 21. Kiss. (H. 566) ELADÓ Szolnokon 4 szobás, összkomfortos, családi ház lakható alsóépülettel 4- garázs. Irányár: 950 ezer Ft. Érdeklődni: 16 óra után. Daru út 1. (H. 567) TTSZAFOLDVAR, Szondy út 37. alatti lakóház — mely állattartásra, építkezésre is alkalmas — eladó. Érdeklődni: Sallai, Szolnok, Rákóczi út 79. 1/2. (H. 56«) HOMOKON 1200 négyszögöl jól termő szőlő-gyümölcsös, lakható házazl eladó.' Érdeklődni: Sallai. Szolnok, Rákóczi u. 79. 1/2 (H. 969) ____________________ S ZOLNOK, Szanda- szőlősön 70 m!-es, 2 szolbás, gázfűtéses, új ház 250 négyszögöl teleikkel eladó vagy egri lakásra cserélhető. Érdeklődni: Busi, dr. Sebestyén Gy. krt. 4. Tele- fon: 14-175. (H. (62) HÄJDÜSZOBOSZ- LÖN kis üdülő eladó. Érdeklődni a helyszínen vasárnap délelőtt. Bródy Sándor út 101. szám alatt (2720) ________________ tetötér-beépITESES. 120 mi lakóterületű. kétszintes, három és fél szobás, konyha, fürdőszobás, két éve OTP-re épült családi házam eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár. Kurázsi szőlő 3. út 2. szám alatt. Kovács Gusztáv. (1192) CSEKKESZÖLÖ II. keresztdűlőben 440 négyszögöl szőlő magasművelésű gyűl mölcsössel eladó. Érdeklődni lehet: Ti- szakürt, Tabán út 2. (2346) ELADÓ Homok, Bá- torsző'ő I. 104. alatti lakóház gazdasági épülettel, jószágtar- tásra. fóliázásra alkalmas. ásott kút az udvarban. Villany van, két családnak is megfelel, a terület 1164 négyszögöl. (2411)__________________ S ZOLNOK. Kocsoros, Szilvás út 28. szám alatt 3541 négyszögöl zártkert eladó kis családi házzal Érdeklődni: Szolnokon a 13-617-es telefonon, 17 óra után, (2420) TÖRÖKSZENTMIK- LÖS. Fenyő út 4. alatt 3 szoba, hallos, összkomfortos., családi ház eladó. (2468) ____ T ORÖKSZENTMTK- LOs központjában családi ház eladó Nádasdi út 8. (2527) TÖROKSZENT MIKLÓSON. Vörösmarty út 67. alatti 2 szobás, családi ház melléképülettel. garázzsal, gazdálkodásra alkalmas területtel két család elhelyezésére is megoldható, fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni a helyszínen naponta 16 órától. (2470) ABÁDSZALÖKON családi ház engedményes áron sürgősen eladó. Érdeklődni Törökszentmiklós, Szőke József, Földvárhalom II. d 36. Ugyanitt hasas disznók eladók. (2467) JÁSZBERÉNYBEN, a Bánhegyen (a harangnál) 300 négyszögöl szőlő, közös kunyhóhasználattal eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény, Mező u. 35., Marinka Ferenc. (2537) jászapáti, partizán út 31. alatt ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után. (2539) SZOLNOK, Ságvári krt. 28. 1/3. szám alatti két és fél szobás, összkomfortos lakás eladó Telefon : _ll-545._ (2659)__ T ÖRÖKSZENTMIK- LOSON. Zalka M. út 3 alatti közművesített telek, lábazatig felépített alappal eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Sai- !a_l út 55. (H. 539) _ KÉTSZINTES, félkész családi ház eladó Érdeklődni lehet : Jászberény, Lagzi u. 5. 17 óra után. (2424) JÁSZBERÉNY központiéban, négyes sorházban kétsztn- tss, négy és fél szobás. összkomfortos, garázsos. kos kertes családi ház betegség miatt sürgősen megegyezéses áron, OTF- átvállalással eladó. Érdeklődni: Fáy András u. 30/d. (1214) 2.5 szobás lakás eladó kp. + OTP-át- vállalással. Szolnok, Bajcsy u. 8. IX/54. (H.548) _________ 70 mJ-es társasházi lakás udvari garázs- zsal eladó. Szolnok.. József A. út 48. fsz. 2.___(H. 519) Á LLAMI gyümölcsösben 300 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni Szolnok. Sarló u. 2%. 17 órától (H. 556) TISZÁHOZ közel 600 négyszögöl telek eladó, hobbinak kiválóan alkalmas. Érdeklődni : Tiszavár- kony. Árpád út 18. (H. 557)_______________ T TSZADERZSEN eladó 800 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, háromszotbás. családi házzal és iószág- tartásra alkalmas alsóépületekkel. Érdeklődni: Tiszaderzs. Rákóczi út 2. (H. 546) KARCAG. Délibáb utca 88- számú, ház eladó, Írét család részére alkalmas gazdasági épülettel. (2356)__________________ K UNHEGYESEN. Feketehegy út 2/b. alatt 145 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni: Bethlen G. út 20. fsz. 2. <H. 533)_____________ S ZOLNOK város köz-' pontjában, az Árkád üzletközpont felett, 3 szobás társasházlaké- sok eladók. Érdeklődni lehet: az OTP Szolnok megyei Igaz- gatóságánál (2464) SZAJOLBAN családi ház sürgősen eladó, Damjanich Út 9. (1234)__________ 2 s zoba, konyhás családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Baunok Ferenc. Fegyverneűc. Berényi út 33.__(1994)_________ J ÁSZBERÉNY. Honvéd u. 4. alatt 800 négyszögöl kerttel ház eladó, (1217) ELADÓ Vámosgyörk, Vörös Hadsereg u. 163. alatt öt helyiségből álló mellék- épületekkel ellátott, beköltözhető 2 szobás családi ház nagy kerttel kb. fél hold szántófölddel. Érdeklődni lehet: ugyanitt csütörtökön és vasárnap Ills óra között. (1095) CSALÁDI ház eladó. Szolnok. Vas Gereben út 10. (H. 522) SZOLNOKON, ä mentetlenen 200 négyszögöl telek, fúrt és vezetékes vízzel eladó. „Bekerítve” jeligére a kiadóba. (1039) _______ S ZOLNOKON, a József Attila úton épülő társasházhoz és üzlethez társakat keresünk. Érdeklődni: Ady Endre út 20. II. em. 12. (1149)________' E LADÓ Jászapáti, Antal utca 4. szám alatti 2—3 család részére is alkalmas. 2 ‘különálló, lakható házból és melléképületekből álló, beköltözhető, leválasztható 452 négyszögöles sarokingatlan. Alkalmas : vállalati fióküzem, raktár (400 m* 2), üdülő (termálvíz közelében), kisállattenyésztő telep kialakítására. Ára: 850 000 Ft. Érdeklődni : Soós László, Miskolc, Győrikapu 95. 11 /3. 3532 (260) __ e ladó belvárosi, kétszobás, összkomfortos, felújított OTP-s lakás kp. + OTP-átváUalással. Érdeklődni: Szolnok, Csokonai út 25. fsz. 1. « órától. (H. 491) SZOLNOK, Balassa B u. 2 a. alatti családi ház eladó. Érdeklődni : Szolnok, Ságvári krt. 52. III/2. Telefon: 14-104. <H. 502) ____________________ G ARÁZS eladó a Kassai úton. Érdeklődni : Szolnok, Szántó krt. 13., fsz. 2. (1036)___________H AROMSZOBAS, új családi ház lakható nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen mindennap 16 órától. Szolnok, Sport út 56. szám. (1182) TISZAROFFON 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Tetőtérbeépi- tés lehetséges, készpénz + OTP-átvál- lalás. Érdeklődni lehet: Szabó Sándor, Tlszaroff. Honvéd út 22. (1227) _________ K ÉT építési telek elfogadható áron eladó, utcai front 14 méter, Szapáríalu, Vörös Csillag utcában. Érdeklődni: Debrecen, Markotá- nyos utca 18. sz. 4028. (1248)__________ K ÉTSZOBÁS, összkomfortos, központi fűtéses, családi ház eladó, kp. + OTP-át- vállalással. Szolnok, Szél út 2. 17 órától. (H. 534)_______________ R AKÓCZIFALVAN. Lenin út 48. alatt, 3 szobás, tehermentes családi ház 300 négyszögöl teleikkel eladó, vagy 2,5—3 szobás, gázfűtéses, OTP-s lakásra cserélném. Széchenyi kizárva. Érdeklődni: a helyszínen. (H. 537) CIBAKHAZÁN, a Bánom szőlőben 550 négyszögöles zártkert szőlő eladó. Érdeklődni: Domiterné, Budapest, XXI., Vénusz út 12. 1214. (H. 531) Kútfúrás két év garanciával, teljes felszereléssel, motorcsatlakozóval, minden anyag hozzáadásával (cső, szűrő, pumpa), 3 féle csőátmérővel. Irányár: 10 méter mélységig 5/4”-os csővel 3500 Ft, minden további méter 50 Ft. 6/4”-es csöves 10 méter mélységig 4000 Ft, minden további méter 80 Ft. 63 milliméteres csővel 10 méterig 4500 Ft, minden további méter 100 Ft. Levélcím: Sánta Béla, 6723 Szeged, Murányi u. 2/a., I. em. 5. Telefon; 62 51-239. rAköczifalvi 2,5 szobás, komfortos ház 230 négyszögöl telekkel eladó vagy Szolnokon elcserélném 2 szobás tanácsi lakásra. „III. emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 509)_________ SZOLNOKON, Sallai út 10 alatti ház + garázs beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Sallai út 6. szám alatt du. 3—5-ig vagy 17-497-es telefonszámon. (H. 495) ________ H Az sürgősen eladó. Kunhegyes, Szigliget út 9. (1156) _________ g épjármű WARTBURG Lim. alkatrészek eladók. Kiss Béla, Szolnok, Kiss János út 102. 17_óra után. (H. 559) ELADÓ UF forgalmi rendszámú, friss műszakis (2 éves) kitűnő állapotú Zsiguli Combi. 160x210 cm-es magasítóval, ponyvával ellátott utánfutói Stalker IX. CB rádió azonnal beüzemelhető. Valamint 1 db 6 kW-os, 1 db 4,5 kW-os hőtárolós kályha. Törökszentmiklós, Lenin út 165. szombat-vasárnap. (H. 561)____ Z R-es írsz. 1200-as Zsiguli eladó. Tlsza- földvár. Vasútállomás. (1212) WARTBURG Limousin pY-os 30 000 km- rel eladó. Szolnok, Mikszáth K. út 14. 1/4. (2326)____________ Z F írsz. 1200-as Zsiguli friss műszakival, ugyanott egy egytengelyes, traktor-utánfutó eladó. Karcag. Madách út 11. (2350)_____________ M B lOOO-es október végéig érvényes műszakival eladó. Jászberény, telefon: i2- 506, 14 órától. (2543) ZE írsz. most műszakizott 1200-as Lada eladó. Érdeklődni : hétköznap 16—20 óra között, szombat, vasárnap egész nap, Vegyiművek lakótelep X. ép. fsz. 3-, Vona. (2665)__________ Z N-es Dácia és új 250-es ETz áron alul eladó. Jászberény, Réhely u. 25. (2688) ELADÓ új Skíf sátras utánfutó. Szol- noilc, Kertváros, Gagarin. út 49 (2729). IFA. fixplatós, novemberig érvényes műszakival, betegség miatt eladó. Érdeklődni : Szolnok. József A. út 81. Telefon :_12-684._(2730)__ Z I-s Wartburg eladó. Kiss Imre, Tiszaderzs, Kossuth út 9. (2534) SÜRGŐSEN eladó GAZ—69 Raj érvényes műszakival. Szolnok, Alcsl-lőtér 5/3.__(2319)___________ G ARÁZSBAN tartott Skoda s 100-as eladó. Jászberény, Sárkány u. 18. Érdeklődni: 17 óra után. (2425) ADAS-VÉTEL TÜLL menyasszonyi ruhát, koronáiéi díszt, koszorút veszek. Baloghné, Szolnok. Barta út 18. fsz. 4. (H. 560) 12 V-os, új japán autórádió-magnó 40 W-os equallzerrel eladó. Tanyl László Szolnok. Csokonai út 23. IU/6. (H. 564)___ S ZEKRÉNYSOR eS nagyképernyős színes televízió eladó. Cím: Szolnok, Bihari út 17. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. (1043) PROpÁN-BUTAN gázbojler és melegítő palackkal eladó. Kun Ferenc, Beseny- szög. Bem út 6. (2419) " LEVÁLASZTOTT üszők és bikaborjúk eladók. Törökszentmiklós, Szabadsajtó út 33._(240») _________ N ÉGY fias racka és egy tenyészkos eladó. Kisújszállás, Petőfi út 31. (2487) VÁMKEZELT 56 ITT színes, távirányítós televízió, egy Boeh ütvefúró és egy sztereó oda-visszajátszós autórádió-magnó hangfalakkal eladó. Jászberény, Tompa Mihály u 32. (2541)__ A KVÁRIUMOK, berendezésekkel + díszhalakkal eladók és ugyanitt egy szél- vitorlás. Szolnölt, Jubileum tér 5. II. em. 3.__(2629)_________ E LADÓ jó állapotban levő EU lOOO-es EAN 1000-es esztergagép. Üj, vizsgázott utánfutó, fé- kes. Jászárokszállás, Arany János út 24. (1257)_________________ S AJÄT készítésű. Pannónia motorral hajtott egybeépített szállítójármű eladó. Karcag, Ágota út 48. (2355) ELADÓ új 23 LE Nép ton csónakmotor. Érdeklődni: Szolnok] Kossuth tér 6. IV/3. délután. (H. 523) 45-ös MTZ szalagfűrésszel új hüvelydugó, kompresszor, olaj lehúzó gyűrű, vízhűtő, több alkatrész és főtengely eladó. Simon Imre, Kunmadaras. Mó- •lcz Zsigmond u. 6. (2556) __________________ G RUNDIG típusú videó-képmagnó, vámkezelten, újszerű állapotban, kazettákkal eladó vagy elcserélhető 5 év körüli Trabantra (lehetőleg Combira). Érdeklődni: Szolnok, Orosz Gy. u. 8. IV,/14. 17 órától. (H. 515)__ Ü J, hosszú, női Irha- bunda (török) eladó. Szolnok, Ragó A. u. 22. Vili ;32. Telefon: 18-734 (H. 540) NAPOS- és előnevelt csibe kapható. Szolnok. Barátság út 10. (1179) ___________________ E LADÓ két i éves, könnyen sodrott pej mén csikó, közel azonos jegyűek, vagy elcserélném hasas sodrott lóért 9 évesig Parázsó Miklós. Abádszalóik, Gorkij u. 35. (1168) _______ E LKÖLTÖZÉS miatt eladók diófa háló, konyhabútor és egyéb berendezési tárgyak. Kisújszállás. Marjalaki út 7. (2295) FEHÉR húshibrid, vörös tojótípusú, valamint F—1-es naposcsibék kaphatók és folyamatosan előjegyezhetek. ÜJszá- •■.zi Lászlóné baromfikeltető. 2740 Abony, Szolnoki út 17. (4-es főúton, a tej csarnok mellett). Telefon : 142. <H. 2934) KUVASZ kutyaköly- kök: törzskönyvvel, fültetoválva, védőoltással ellátva eladók. Szűrszabó János, Cegléd. Bársony u. 2700 (H. 558) EGYÉB FIGYELEM! Nagy méretű sátor, asztalok és étkészlet rendezvényekre és lakodalmakra bérelhető. Szállítás megoldható. Érdeklődni lehet : kölcsönző, Besenyőtelek, Hanyi u. 3., Veresné. (2297) KÜTFÜRAS teljes felszereléssel, garanciával. Levélcím: Mészáros. Szeged, Pf. 608. 6701. (2560) MENYASSZONYI ruhák és kellékek kölcsönözhetők Szolnok, dr. Csanádi Krt. 9. alatt. (2433) Március 15-én 9 órakor nyíliki a régiségbolt Szolnokon, a Ságvári krt. 25 alatt. Festmények, porcelán, üveg, Kerámia, dísztárgyak, szobrok, kisbútorok, lámpák, csillárok, ritka régi könyvek adásvétele. Bizományi árusítás! Nyitva: hétfő— péntek 9—18-ig, szombaton 8—14 óráig. Szünnap: szerda. Telefon: 18-459. KISGYERMEKES fiatal házaspár eltartási szerződést kötne idős nénivel. ,,Szolnoki lakásért” jeligére a kiadóba. (1123) __________________ S ZANDASZÖLÖ- SÖN 600 négyszögöl telek bérbe kiadó. Érdeklődni: Szolnok, Széchenyi út l/A. egész nap (H. 545) TÁRSKERESÉS az ország egész területéről diszkrécióval. Bizalom, 3300 Eger, Hell Miksa u. 16. (1564) SZAKCSOPORT vállalkozik meliorációs, rekultivációs útépítési munkák elvégzésére. „Tereprendezés” jeligére ajánlatokat a kisújszállási virágboltba kérünk. (1159) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM másfél szobás, keleti, déli fekvésű, két- erkélyes nagy pin- cés, III. emeleti, Szántó krt.-i lakásomat 2 szobásra. ..Csak belvárosba” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 565) GYÖNGYÖSI két szoba, étkezős, tanácsi lakásom szolnokira cserélném. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: 12- 35l-es szolnoki telefonon. (2657) KERTES házam elcserélném városközponti, OTP-s, másfél szobás lakásra. Szolnok, Vörösmező u. 1. (H. 538) HAZASSÄG 35 éves, lakással rendelkező, elvált férfi megfelelő egzisztenciával, jó anyagiakkal megismerkedne korban hozzáillő, csinos, házias, művelt, megértő lánnyal vagy elvált nővel házasság céljából. Egy gyermek nem akadály „Hűség 647” jeligére a kiadóba. (2722)__________________ 3 4/170 iparban dolgozó, barna, elvált szakmunkás férfi megismerkedne korban hozzáillő, vidám természetű, elvált, gyermekszerető, rendes, házias asszonynyal. Egy gyermek nem akadály, lakás van. „Kölcsönös megértés 40§.” jeligére a kiadóba. (1138) __________________ 2 6 éves, 178 cm magas, jó megjelenésű, minden káros szenvedélytől mentes fiatalember - megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált asszonynyal, házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. „Te meg én” jeligére a szolnoki kiadóba. (1122) (í A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat azonnali belépéssel felvesz utókalkulátort és gépkönyvelőt közgazdasági szakközépiskolai érettségivel, valamint bérszámfejtőt legalább gimnáziumi érettségivel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vízmű út 1. Bihari Imréné számviteli osztályvezetőnél. (1103.) ■VÁLLALAT Március 15-17-ig kínai vacsoraesl 19 órakor a Pelikán Étteremben A kilencfogásos menüt a Növi1 Sad-i Varadin Hotel mesterszakácsai készítik. A zenét a világhírű Janika Balázs és zenekara szolgáltatja. A menü ára: 150.—Ft/fő. (2632.) A Pest Megyei Közúti Építő Vállalat jászberényi Építésvezetősége (Hűtőgépgyár mögött) Jelentkezni lehet: Auer József száHítás vezetőn él, az alábbi munkakörökbe keres munkatársakat: — C 25-ös aszfaltkeverő géphez vezető gépészt, — általános gépészt, — villanyszerelőt, érettségizett személyt asz- faltlabor-vezetőnek, aszfaltút és alépítmény-építéshez brigádot, vagy segédmunkásokat. Bérezés; teljesítmény és megegyezés szerint. Jászberény, Bokor út 3. alatt, vagy a keverőtelepen. (1560)