Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-06 / 30. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. FEBRUÁR 6. Nyolcvanöt százalékos pontosság Megbízható-e az orvosmeteorológia? Az időjárás és a műtét utáni bevérzés Hasznos-e az orvosmeteorológia? Ebben ma még sokan kételkednek. Nem csoda, hiszen nehéz bizonyítani, hogy éppen a helyes előrejelzés csökkenti a közlekedési balesetek számát egy kritikus időszakban. Ám nem vitatható, hogy az időjárás változása hat szervezetünkre. A. témával kapcsolatos kérdéseinkre Bártfai Erzsébet orvosmeteorológus válaszol: — Miként fejlődött Magyarországon ez a tudomány? — Magyar tudósok és szakemberek mintegy száz esztendeje foglalkoznak a biometeorológiának e/ze. az ágazatával. Azt vizsgálják hogyan reagál az emberi szervezet az időjárás változásaira. Európa más országaiban már jóval korábban hozzákezdtek e kutatásokhoz, de annak intézményesítése másutt; is csak Később fejlődött ki. Nálunk, az Országos Meteorológiai Szolgalat Központi Előrejelző Intézetében én vagyok az első orvosmeteorológus, négy éve dolgozom ebben a munkakörben. — Milyen tapasztalatai liánnak? — Adódnak olyan időszakok, többféle is, amikor az erős és változékony légmozgások következtében ingerlékennyé. feszültté, figyelmetlenné válunk. A statisztika szerint is ilyenkor a legtöbb a sérülés, a baleset. Az előrejelzés viszont mérsékelheti a veszélvt. — Mennyire pontos az előrejelzés? — Nem tudjuk százszázalékos pontossággal előre megállapítani miként hat rá*k az időjárás. Ez a követelmény valójában nem reális. — Mégis ezt várják az emberek! — De a legigényesebb munka segítségével is csak 85 százalékos pontossággal határozhatjuk meg a várható reakciókat. Ezen nem változtat az orvostudomány és a meteorológia további gyors fejlődése sem. Gondoljunk csak arra. hogy két. külön- külön is rendkívül bonyolult rendszer, az emberi szervezet és az időjárás viszonyát elemezzük, értékeljük. A tudomány jelenlegi fejlettsége szerint egyiket sem ismerjük tökéletesen, önmagában sem. Bár egyre több információ. új felfedezés segíti a munkát, mindig marad felderítésre váró terület. — Bizonyára akadnak mérhető eredmények js .. . — Természetesen. Például ugyanannak a szénbányának az egvik tárnájában dolgozókkal egv esztendőn át naponta közölték az időjárás alakulását, míg a másikban nem. így az elsőben az emberek a kritikus napokon Irü’önos gonddal ügyeltes magükia és egymásra. Énben a közösségben a korábbihoz képest lényegesen, eg.vharmadával csökkent a balesetek száma. De még így is nehéz bebizonyítani, mennyi ebben az orvoson- leoroiógia szerepe és mi az. ami egyéb emberi, pszichikai tényezőnek, például a figyelmeztetés utáni fokozott óvatosságnak, vagy a jó munkaszervezésnek köszönhető. — A fejlődés további iránya? — Ma még főként a vállalatok igénylik szolgáltatásainkat. a huszonnégy órás előrejelzést, hiszen érdekük, hogy csökkenjen az üzemi balesetek száma. Kevésbé ismert, hogy munkánknak a gyógyászatban is hasznát vehetik. Például bizonyított, hogy elkerülhető a műtét utáni bevérzés, ha a beteget kedvező időjárási viszonyok között operálják. Kivéve természetesen, ha nincs mód a halogatásra. Különösen az erős melegedés és a heves ziva/aros idő idézheti elő a vérzékenységet. Mindez azonban rendkívül bonyolult. hiszen az időjárási viszonyokon kívül döntő a beteg testi, lelki állapota, el- lenállóképessége. szívóssága. Soha nem állíthatjuk, hogy az eredmény csakis az orvosmeteorológiának tudható be. Mégsem szabad lebecsülni valódi jelentőségét: az orvosmeteorológia nem kizárólagos. de nélkülözhetetlen útmutatót is adhat. Cs. J. Siótour-tervek 1985-re Eredményesen zárta az elmúlt esztendőt a Siótour .Idegenforgalmi Vállalat, Valutaforgalma tizenhárom százalékkal nőtt. bruttó bevétele fennállása óta először haladta meg az egymilliárd forintot. Tavaly több mint száztíz milliót kiütött a szálláshelyek korszerűsítésére, a hálózat bővítésére, a siófoki sportközpontra és Szántód- ,puszta fejlesztésére. Növelték a szórakoztató programok választékát. Az idei tervek között szeretjei a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ, rekonstrukciójának befejezése, amit június végén látványos rendezvényekkel ünnepelnek meg. Addigra elkészül a puszta régi belső csárdája is. A szezon elején megnyitják a Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei népi iparművészetet, népművészetet bemutató kiállítást. A már megszokott népművészeti vásiárok, lovasversenyek és kutyabemutatók mellett először kisállattenyésztési kiállításokat :s rendeznek. Befejezik a bala- tonszárszói kemping felújítását és Siófokon az üdülőhelyi klub melletti sportközpont építését. Vas megyében Továbbképzés vadászoknak A Magyar Vadászok Országos Szövetsége továbbképző tanfolyamokat szervez hivatásos vadászoknak a Vas megyei Velemben. Az első turnus tegnap kezdte meg a .foglalkozást. Ebben a csoportban százan szereznek új szakmai, közgazdasági, természetvédelmi ismereteket. Ilyen jellegű továbbképzésre eddig nem volt lehetőségük a vadászoknak. Most a MAVOSZ megyéi intéző bizottsága vállalta ezeknek a kéthetes tanfolyamoknak a szervezését. Nők a nyomdában A DATE mezőtúri Gépészeti Főiskolai Kar tanüzemének házi nyomdájában igen sokféle munkát végeznek. Elkészítik a hallgatók jegyzeteit, belső használatú vegyes nyomtatványokat, színes tájékoztató prospektusokat. A kari kutatómunkát segítik a műszaki fénymásolatok, stencilek. Vállalnak külső megrendeléseket is. Jelenleg tizenketten dolgoznak a nyomdában. A montírung felrakása az eredeti tartóra fényképezés előtt Nyomólemezt készít Balogh Készülnek a nyomtatványok Rozália A vágógépen Hodos Istvánná vágja egyformára a lapokat A tűzőgépnél Szilágyi Istvánná dolgozik Fotó: Tarpai Asszony az ablakban ég sötét volt, amikor bevetette az ágyát. A parányi konyhában gázra tette a teafőzőt. A reggeli teázás még abból az időből való, amikor a .gyerekek jegyes, olcsó tejet kaptak, s a férjével megbeszélték, nekik egy kevés tea lesz a reggeli. Ezt sokszor elgondolta míg a teát főzte. Nem forrázta, mint manapság szokás, nem is vett még soha kis papírzacskós teadrágaságokat. Csak egy zacskó akármilyen füvet. Na és, a háborús években a Planta tea is kincs volt. A teát már rendszerint a nagyszobában, az ablak mellé tolt székben fogyasztotta el. Olykor kiiS pirítóskenye- ret is evett vele. A pirítóst is megszokta. Életében soha, egy szelet kenyeret se dobott el, ha mégis rászáradt, morzsának darálta a diódarálón. A menye sokszor csú- fondárosan nevetett ezért. — Anyuka dühítően takarékos, — mondta, s látszott, a takarékosság inkább őt dühíti. Kinézett az ablakon. A legkorábban munkába sie- tők már szállingóztak. A (iyol#:adi'k elteleti mérnök is, aki minden áldott nap kocsival megy. Még élt a férje, amikor erről mindkettőjüknek lesújtó volt a véleménye. — Micsoda pazarlás — mondta ő, s a férje is igazat adott neki. A lányuk — akkor még diák volt — fölpaprikázottan leszólta őt ezért. — Anyukának csak azért kellett a kocsi, hogy lássák, ez is van — mondta mérgesen. Igaz, egyik gyerekét se engedte, hogy vezetni tanuljon, s mikor a lánya főiskolásként az ösztöndíjból valamilyen kedvezménnyel megszerezte a jegosítványt, haragudott érte. Attól tartott, hogy majd kéri a kocsit, s baja lesz vele, vagy a járművet teszi tönkre. Ezért figyelt, s amikor eljött a kérés ideje, a lánya megvárta, míg apjával megbeszélheti a dolgot, ífájuknyitott, s ellentmondást nem tűrő hangon figyelmeztette a férjét, ne legyen engedékeny. A lány később, négyszemközt azt mondta neki, azért a kocsiért se ő dolgozott meg, minden, de minden amijük van az apja munkája. Ez sokszor jutott évek óta az eszébe, s nagy sóhajokkal inagában folytatta a vitát, amit a férje életében elkezdeni se mert. Igaz, ő nem dolgozott sohase. A .gyerekei nem tudhatják, őt a férje nem engedte el dolgozni. Féltette. Házasságuk első éveiben vitáztak is ezen, hisz az egy kereset kettőjüknek is kevés volt, s mikor meg a gyerekek jöttek, gyakran volt lemondás a sorsa. Az ablakból látta: az iskolások mennek már. A legelsők, a legkorábban indulók még betértek a boltba, kifliért, kalácsért. Ellátott a boltig, s nem ment a fejébe miért nem visz a gyerek otthonról két szelét összeborított kenyeret. Az is pénzkidobás — morcogta magában, s nyolc óra tájt kis.icllőztette a nagyszobát. Olyankor a hivatalnokok húztak el otthonról. Volt pár lakótársnő, aki ugyancsak kiöltözve ment nap mint nap. Ha meglátta rajtuk ez új kabátob divatfos kosztümöt, sóhajtott. Neki, fiatal koréban ez se jutott.. Akkor még mindenki szerényen élt, s egy keresetből kiváltképp. A teázás után legtöbbször ottfelejtette magát az ablakban tíz óráig. Az utca elcsendesedett forgatagában nem volt sok nézelődni valója, inkább el-elrévedt emlékein. Azért szép fiatalsága volt. Megértő, dolgos férjet választott, s bár a kezdet kezdetén az összeszokás idején volt vitájuk is. szépen, helyes mederben folyt életük. Óh, ő mindig nagyon igyekezett. A férjét este frissen főtt étellel várta. Magának, a gyerekeknek déltájt — sose jártak napközibe, az külön kiadás, meg egyébként is, az ő anyjuk otthon volt — szóval déltájt ittak a gyerekek egy csésze tejet, kis vajas kenyérrel, vagy gyorsan leütött négy tojást, forralt fél liter tejet, s bele kását, vagy grízt, — elverték hamar az éhségüket. Késő délután ültek asztalhoz, a családfővel. Később, a lánya közép- iskolás korában, ez fölbomlott, a lány gyakran szakkörre, irodalmi színpadra, meccsre hivatkozva mulasztott. Ö megpróbált ellene tenni, de a férje leintette. Élje csak az életét, lassan felnőtt lesz már. Később, hogy a fiú megnősült, a lány egyetemre, messzire került, ketten ültek asztalhoz. Nem mindig jókedvvel. Koptak az egymáshoz fűzött szálak, olykor úgy találta, türelmetlen a férje, s nem ért már vele mindenben egyet. Sokszor próbálta rábeszélni, menjenek kirándulni, egy-rgy munkahelyi kompániával szórakozni. Ű nem állt kötélnek. Később ezen már veszekedtek is, még később volt, hogy a fér. je elment oda is, ahol mások a családjukkal együtt szórakoztak. Hiába mondta, pénzpocsékolás, magamutogatás, divatbemutató — a férje legyintett, s vita nélkül otthonhagyta. A nyugdíjazása előtt majdnem kenyértörés is bekövetkezett. Nyűgös lett. nem tetszett neki semmi, amit rég megszokott, szeretett. Volt, hogy hétvégén kocsiba ült, s nem került elő, csak másnap. Akkor sokat sírt az ablakban. Ki látja, hogy a negyediken a könnye csordogál? És a nyugdíjazás évében, pár héttel az utolsó szabadság előtt a férje egy hajnalban, a szokásosnál is hamarább felkelt, s kiment a konyhába, kitekerte a kávéfőző sróíját, s szép csendesen elzuhant. Már nem élt, amikor utána kíváncsiskodott. — Szegény apám, — mondta a lánya a temetésén, — nem volt tán egy saját akarata szerint megélt napja se az életben. Ö megdermedt ettől, s a fia karjába keresett védelmet. — Ne sírjon anyám — mondta az, — a maguk élete ilyen volt, kár imár ezen gondolkozni is. Azért ő, évekkel utána is sokat gondol erre. Hát milyen is volt az ő életük? A gyerekei nem úgy látják; szorgalmas, igyekvő emberek voltak, akik mindent, de mindent elterveztek, meggondoltak, s a maguk lehetőségeiből még tehetősek is voltak? Csak egyszer próbált erről beszélni, egy halottak napján, amikor a temetőből a gyerekekkel ment haza. Leintették. — Anyánk sose tudott élni — érvelt a lánya, s a fia megtoldotta: — Aki örökké a holnapra gondol, aki sose ereszti el magát, akit mindig fékeznek, boldogtalan ember. Az ablakból meglátta, a botos öregasszony a hatodikról indul az ételhordóval. Ment a konyhába, kis tejet forralt, rizst főzött bele. Annyira megszokta az évtizedek alatt, hogy az ebédnek máig se volt semmi értelme a szemében. A délutáni kis szunyókálásnak annál inkább. Ahogy az álmot kidörzsölte a szeméből, már állt is az ablakba. Lent diákok hancúroztak, néhány nyugdíjas húzódott a park padjaira. Jó lenne kicsit beszélgetni — gondolta el sokszor, de aztán megmaradt az óhajnál. Nem tud mit mondani közöttük. Ö sose volt beszédes, nem mozgott emberek között. Maradt az ablak. Nézte a gyorsan hazafutó kikapós menyecskét, aki után félórával jött a jóképű férfi. Látta a hobbiról hazatérő, zöldséget krumplit nagy szatyrokkban cipelő fodrász családot, a lottóárust, aki bőrtáskával a nyakában délutáni műszakba indult, pénzt keresni, szerencsét kívánni. — Mit csinál maga mindig az ablakban — kérdezte az egyik szomszédasszony a jómúltkorában. Csak mosolygott, nem felelt. Mondja el, hogyan él? Hogy embereket lát, s odagondolja magát közéjük? Hogy neki már csak ez van, az ablak, az ismerős ismeretlenekkel? Próbált róla leszokni. Takarítás közben mégse állta meg sose. Amikor fölfedezte, hogy a szomszéd házban is állnak, ülnek idősödő asz- Iszonyok, férfiak az ablakban, még meg is vigasztalódott. Nincs egyedül. Sóskúti Júlia
