Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
1985. FEBRUÁR 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Készülnek az ellenfelek is Debrecenben a biztos bentmaradás a cél A Debreceni Kinizsi • labdarúgó-csapatára legutóbb akkor irányult az érdeklődés reflektorfénye, amikor majd egy évvel ezelőtt — 1984. március 12-én, bajnoki találkozón — 2:0-ra legyőzte az NB I-be pályázó DMVSC együttesét. Azóta sok minden megváltozott a hajdúság fővárosának labdarúgó-életében. A cívis város, Debrecen első számú csapata bravúrosan szerepelt az első vonal őszi küzdelemsorozatában, ahol a második helyen zárta az idényt. A kikér kotvácsa a váratlan hirtelenséggel nemrég elhunyt Nagy György volt, aki előzőén a Kinizsi gárdájánál működött,, mint szakvezető. A kiváló szakember halála nagy vesztesége Debrecen sportéletének. A DMVSC kitűnő sorozata mögött kevesebb szó esik mostanában az élelmezésiek szerepléséről, akik 8. helyezettként várják a tavaszi rajtot. A piros-fehérek vezető edzője Makray Balázs, aki korábban NB I-es labdarúgó volt. majd edzőként a DVSC. később a DMVSC szakosztályánál tevékenykedett. Kuvaitban is dolgozott közel két évet. A pályaedző tisztet. Csende Sándor látja el. (Mindketten másodállásban edzősködnek, de amíg a pályán Makray a „főnök” és Csende a „beosztott”, úgy munkahelyükön, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem testnevelési tanszékén fordított a helyzet, Csende Sándor a tanszék- vezető, Makray Balázs pedig adjuntus. — A biztonságos bentmaradás a célunk. Ehhez őszszel huszonegy pontot gyűjtöttünk — mondta Makray Balázs, majd a tavaszi felkészülésről nyilatkozott, de nem a legderűsebben. — Január 3-án kezdtük a munkát, majd 9—19-ig Kékesen és Mátraházán edzőtáboroztunk. Azóta itthon folytatjuk az edzéseket. Sajnos az időjárás ezen a télen nem kényeztette el a labdarúgó-csapatokat. A páBilek István nemzetközi nagymester és Molnár Károly sportújságíró lesz a vendége a kunszentmártoni könyvtárnak ma 17 órakor. A tíz héten át tartó nagyközségi lyák állapota legtöbbször alkalmatlan a játékra. A téli időszak egyik fociszenzációja volt Farkas Béla távozása, majd átigazolása az FTC-be. Miért engedték el? — Kitűnő képességű labdarúgó, de emberi hibái miatt kénytelenek voltunk lemondani róla. A Ferencváros 200 ezer forintot fizetett a középpályásért. — Történt-e más változás a keretben? — Leigazoltuk Kupás Lászlót Nyírbogátról, leszerelt Barna József (Asztalos SE)', aki minden bizonnyal visz- szatér hozzánk. Bizonytalan még Huszálk Géza (Bp. Honvéd) sorsa, ö szintén letöltötte katonaidejét, ám valószínű, hogy az NYVSSC játékosa lesz. — Sérülések? — A 38 éves Kun Gyula, a mezőny talán legjobb kapusa, ősszel a Szolnoki MÁV MTE elleni meccsen súlyosan megsérült, szárkapocs- törést szenvedett. Sajnálatos, hogy másik két kapu- védőnk is maródi. Vadon esete a súlyosabb, neki eltörött az ujja. Szántónak a könyökízületével van baj. Remélem a rajtig közülük ketten rendbe jönnek. — Milyenek a D. Kinizsi esélyei |a avasz\ folytatásban?-— Nagyon nehéz a sorsolásunk, ennek ellenére bí- zem abban, hogy a mezőny első harmadában végzünk. — Kiket tart esélyesnek az NB I-be történő feljutásra? — Véleményem szerint a Volán a favorit, a második helyre három együttes egyenlő eséllyel pályázik. Ezek: Nyíregyháza, Siófok és Szolnok csapatai. — Március 10-én Debrecenben játsszák |a D. Kinizsi—Szolnoki i MÁV MT.E bajnoki mérkőzést. \Milyen eredmény várható? — Háromesélyes a találkozó. Amennyiben megtaláljuk a sok helycserére épülő szolnoki támadójáték ellenszerét, esélyünk lehet a győzelemre is. fizentgyörgyi János sakk-csapatbajnokság zárónapján élménybeszámolót és 20 táblás sakkszimultánt tartanak. Az utóbbin a csapat- bajnokság legjobbjai vesznek részt. 11. Mezőgép Kupa nemzetközi sakkverseny Élesedő küzdelem A hetedik fordulóhoz érkezett a nemzetközi sakkverseny, amelyen az „A” és a „B” csoportban is élesednek a küzdelmek. Eredmények. 7. forduló. „A” csoport. Andronov (bolgár)— Hausner (cseh) 0:1. Sötét látványos tisztáldozattal átvette a kezdeményezést és biztos győzelmet aratott az addig vezető bolgár versenyzővel szemben. Kiss A. (Mezőgép)—Mozer (román) 0:1. Világos túlértékelte esélyeit. Berebora (Mezőgép)—Káposztás (Vasas) 1:0. Világos elfogulatlanul kezelte a megnyitást, majd kihasználta a nemzetközi mester hibáját, ezzel értékes pontot szerzett. Kádas (Mezőgép)—Dobosz (lengyel) 1 ’2: 12. Kádas mester nem tisztelte jónevű ellenfelét. Bátor játékkal két gyalogelőny- re tett szert, de sötét aktív játékkal ellensúlyozta. A játszma igazságos pontosztozkodással ért véget. Mád! Ildikó (Mereszjev)— Perényi (Mezőgép) függő. Sötét kitért az örökös sakk elől. A játszma függő értékű. A függőállásban világosnak minőségi előnye és nyerési esélye van. Németh ((Mezőgép)—Mlarasescu (román) 0:1. Az izgalmas „adóik -kapók” csatában az utolsó hibát a világos követte el. Az időzavaros kapkodásból viszont sötét került ki győztesen. Az elmaradt és a függőjátszma befejezése előtt 5 pontos: Marasescu, Mózes, Andronov és Berebora, 4 1/2 pontos: Kádas, 4 pontos Dobosz. A „B” csoport eredményei. 7. forduló: Siklósi—Dobos 0:1, Sárosi—Kiss L.. 1/2 :l/2, Szegedi—Szöllősi 0:1, Györkös—Müller 0:1, Valkó—Forgács 0:1, Szűcs—Radics 1:0, Nagy—Horváth 1/2:12, Restás—Orbán 1:0, Bordás'— Hajdú 1:0, Aljosin (szovjet) —Varga 0:1. dr. Nagy—Mozsár 1:0. Az élcsoport állása: 1. Dobo6 (Makói SVSE) 5,5 pont, hét sakkozó 4 ponttal áll a versenyben. Igen kiegyensúlyozott az élmezőny. Szimultán Kunszentmártonban Négy esztendő szenzációk nélkül Közgyűlést tartott a Szolnoki MÁV MTE Hétfőn délután tartotta küldöttközgyűlését a Szolnoki MÁV MTE. A megye legnagyobb egyesületének tanácskozásán részt vett dr. Bozsó Péter, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese. A nagy gonddal összeállított beszámoló 13 sportág „bizonyítványát” tartalmazta. Belső László levezető elnök szavai után Ambrus János, az egyesület elnöke tette meg szóbeli ajánlását, majd értékelő vitára kérte fel a jelenlevőket. A beszámolóból kiderült, hogy tulajdonképpen szenzációk nélkül telt el a MÁV MTE életében négy dolgos esztendő. Az, hogy a nehezedő gazdasági körülmények között is lépést tudtak tartani a követelményekkel, és nem szolgáltak negatív rekordokkal, mindenképp örvendetes. Viszont' néhány sportágban szívesen vették volna az egyesület sportbarátai a zajosabb sikereket. A ciklus legeredményesebb esztendeje a tavalyi volt, amikor is az atlétika, az ökölvívás és a súlyemelés versenyporondjain sportolók „hozták” a megye sportközvéleményének elvárásait. A labdarúgóknak sincs szégyenkeznivalójuk, ám nem szabad elfelejteni, hogy eléjük az NB I-be jutás mércéjét állították. A kosárlabdázók, táj"- futók, tekézők, természetjárók. teniszezők és tornászok — egyszóval szinte valamennyi „T” betűs sportág — alatta maradt a várakozásnak. A birkózók és a vívók számára nem volt kudarc az eltelt esztendő, de őket a hagyományok többre kötelezik. A torna szakosztály teljesen érthető és elfogadható okokból megszüntette versenytevékenységét. E méregdrága sportág jelenlegi feltételei mellett csak a versenyzés illúzióját tudta nyújtani a sportolóknak. A kecses mozgás számára Jászberényben kellene otthont teremteni a jövőben. Varga Ferenc, a számvizsgáló bizottság tapasztalatait összegezte. Az egyesület ügyrendjében, gazdálkodási fegyelmében semmi kivetnivalót nem találtak, ám nem árt a takarékosság gondolatát újra és újra' felvetni a klubnál. Fenyves József. Szolnok város tanácselnöke is felszólalt a vitában. Méltatta az egyesülés óta megtett utat, s kiemelte az edzők szerepét a versenyzők egyéniségének kialakulásában. Örömmel tekintett szét a Véső úti sporttelepen és megállapította, hogy a szűkösebb gazdálkodás ellenére is egyre jobban áll létesítmények dolgában a MÁV MTE. Gyakran esik szó a sportvezetők körében arról, hogy mi legyen előbb; az eredmény, aztán szaporodjanak meg a nézők, akik belépőjegyeikkel, pártoló tagsági díjaikkal anyagi támaszt jelentenek a klubnak. Avagy; előbb fordítsanak jelentős összeget egy-egy sportágra a bizalom jegyében, s aztán várjanak csak eredményt. E vitában a városi tanács elnöke az eredményesség elsőbbsége mellett szavazott. Lódi László, a labdarúgó szakosztály vezető edzője elmondta, hogy a csapat felkészülése zavartalan volt, amennyiben a labdarúgók levetkőzik kisebbrendűségi érzésüket, nincs akadálya annak, hogy az első öt hely valamelyikén végezzenek. Török Tamás a labdarúgó szakosztály elnöksége nevében a még bátrabb fiatalításra buzdította a szakvezetőket. Varga Sándorné. a városi pártbizottság első titkára úgy vélte, hogy a megye legnagyobb sportegyesületének fóruma igazi közéleti eseménynek számít. Ö is megnyugodva vette számba, hogy sem létesítménygondok, sem az anyagi szűkösség nem szab gátat a versenypályákon az eredményes szereplésnek. Az iskolákkal és a megye többi sportegyesületével való termékenyebb kapcsolatra hívta fel a sportvezetők figyelmét. Révai Sándor, a vasutas szakszervezet nevében ígérte a további támogatást a piros-kékek számára, majd Szabó József, a megyei sport- hivatal elnöke tette mérlegre az egyes sportágak tevékenységét. Elmondta, hogy a megyei és a városi sportvezetés rendszeresen figyelemmel kíséri a klub munkáját — és hozzászólásával bizonyította is, hogy valóban napra kész az együttes munka, hiszen az ő mérlege alig-alig tért el a beszámoló értékelésétől. Az egyesület függetlenített apparátusa évről évre eredményesebben dolgozik, és ez a versenyeredményekben is lemérhető, hiszen 1984-ben 312,5 olimpiai pontot szereztek, ami az elmúlt esztendők legszebb sikerének számít. Szót kért Zsiga József, a Vízügy SE ügyvezető elnöke is, aki elmondta, hogy valóban szükség van a klubok közötti termékeny, jó kapcsolatra, és erre a két egyesület akár jó példával is szolgálhat. A küldöttek ezután megválasztották a 11 tagú elnökséget és a tisztségviselőket. A MÁV MTE elnöke továbbra is Ambrus János, ügyvezető elnöke pedig Hollóy Tamás lett.- Pb Kosárlabda A lelkesedés kevés volt NB II. Női: Salgótarjáni KSE—Kisújszállási MÁV Egyetértés SE 77:40 (43:16). Kisújszállás, Móricz Zs. Gimnázium. V.: Gerda, Halmi. Kisújszállás: Szőke (3), Mező (4), Demeter (3), Nagy (12), Tatár (5). Csere: Horváth (7), Szabó, Előd (2), Pardi (2), Zsoldos (2). Edző: Szabó Tibor. Az utóbbi hetekben sorozatban jó eredményeket elért Salgótarján ellen lelkesen, nagy igyekvéssel játszott a hazai csapat, a vendégek döntő magassági fölényét azonban nem tudták ellensúlyozni, s így a végig sportszerű mérkőzésen fejet kellett hajtaniuk a nagyobb tudási előtt is. A játékvezetők méltó partnerei voltak a két csapatnak, igen jól látták el feladatukat. A Néplap 9. heti totótippje 1. Leverk.—Hamburg 2. Bielefeld—Mannh. 3. Oberh.—Solingen 4. Atal an ta—Ascoli 5. Avellino—Flór ént. 6. Como—internaz. 7. Milan—Napoli 8. Lazio—Torino 9. Cesena—Lecce 10. Empoli—Pescara 11. Padova—Arezzo 12. Sambened.—Monza 13. Taranto—Cagliari Pótmérkőzések: x, 2 2 2 2 1111 x2 x2 x2 x2 1 1 X X X 2 X 2 X2 X2 X2 X2 1 X X 1 12 12 12 12 X2 x2 X2 x2 1111 2 X 2 X X 2 2 X 2 2 X X 1, 1. Események SZOLNOKI STUDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Pat Boone énekel. — 17.10: Hétköznapi meditáció a boldogságról. Riporter: Cseh Éva. — 17.20: Filmek zenéjéből. 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Tamási László. (A tartalomból: Üresjárat őrjárat — „Zebrapiktor” szezon előtt — Rutin-pálya gondok.) — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Világablak. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Romantikus zene. — 9.49: Francia népdalok. — 10.05: Rádiószínház. — 10.57: Mi ez a gyönyörű? — 11.13: Klasszikus operettekből. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Nagy mesterek —- világhírű előadó- művészeik. — 13.51: Cherubini: F-dúr szonáta. — 14.10: A magyar szépróza századai. — 14.26: ODeraslágerek. — 15.01: Népzenei Hangos Üjság. — 15.41: Üjhold. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Vizsgálatok nyomában. — 17.25: A hegedű virtuózai. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 19.15: Visszapillantó tükör. — 20.25: Népdalok. — 20.40: Dzsessz. — 21.30: 40 éves az ENSZ. — 22.30: Tíz nerc külpolitika. — 22.30: Opera- áriák. — 22.44: A magyar föld kincseit kutatta. — 22.59: Kamaramuzsika. — 0.10: Gát József csembalózik. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Nagy mesterek fúvószenéjéből. —12.25: Néhány szó zene közben. —12.30: Népi zene. — 13.10: Pophullám. — 14.00: Sokféle! — 15.05: Szabó Évának hívják. — Kb. 15.35: Színe — java. — 17.05: Lugosi Tibor klarinétozik. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Könnyűzene. — 19.05: Operettrészletek. — 19.55: A Frankié goes to Hollywood felvételeiből. — 20.40: Az élő népdal. — 20.50: Üj „háziállatunk” — a giliszta. — 21.05: Közkívánatra! — 23.20: Nóták. — 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: A magyar muzsika múltiából. — 9.38: Balassa Sándor műveiből. — 10J8: Ivan Szusza- nyin. — 11.10: Balettzene. — 12.02: Alberto Ginastera műveiből. — 13.05: Szonda. — 13.35: Régi magyar dalok és táncok. — 14.00: Kórusmuzsika. — 14.25: A Quatz együttes „Camel in the City” nagylemeze. — 15.51: Operatörténeti ritkaságok. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30; Dzsessz. — 18.03: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. — 18.30: V materins- kom jazyku. — 19.05: Iskolarádió. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. — 21.30: Operaegyüttesek. — 22.18: Az éjszaka és a magány. — 22.34: A Return to Forever együttes ’ era ezei. |Tdevtzi6~l 1. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). — 8 05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) A testek úszása (ff). — 8.35: Angol nyelv. Follow Me! 24. How can we get there? — 8.50: Fizikai kísérletek III. A részecske- és hullámmodell. — 9.00: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Társválasztás a szerkezetek közt I. — 9.30: Élő múzeum. A Pergamon Múzeum kincsei (ff). — 15.55: Hírek. — 16.OS: Képmagnóso'k. figyelem! (ism..). — 16.35: Képújság. — 16.40: Sherlock Holmes legkedvesebb fivérének története. Amerikai film. — 18.05: Reklám. — 18.10: Agrárvilág. Kertünk, házunk. udvarunk. — 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: ,,A” Rátonyi. — "0.50: A velünk élő történelem. Dokumcntumfil msorozat VII/4. rész: „A vas és acél országa . . .” — 21.55: Tv-híradó 3. — 22.05: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.00: Képújság. — 18.05: Cimbora. Művészeti magazin gyerekeknek (ism.). — 19.00: Tv-BA- SIC-tanfolyam XVI'7. rész: A programozás módszere. — 19.30: Gippsföld. Lefelé a folyón. Ausztrál kisfilm (ism.). — 20:00: Gondolkodó. Tudományos magazin. — 20.50: Tv-hiradó 2. — 21.10: A tv galériája. Kecskeméti Sándor keramikusművész. — 2140: Képújság. MOSZKVA I. 12.36: Hírek. — 12.50: Szocialista országok: dokumentuimfilm- jei. — 13.30: J. Szidorov játszik. — 13.50: Vidám startok. —- 14.35: Hirek. — 14.40: Itt a mi hazánk — dokumentum film, — 15.30: Baráti hadseregek 10. téli sparta- kiádja.' — 16.15: Az ember és a törvény. —16.45: Ma a világban. — 17.00: Béke és az ifjúság. — 17.35: Elbeszélések a szerelemről — film. — 19.00: Híradó. — 19.35: N. Tyihonov költészete.— 20.00: Zene mindenkinek.—21.T5: Ma történt a világban. — 21.30: Tv-filmbemutató: Lépések a határon 3. Látom a célt, 4. Különleges övezet. — 22.24: Koncert. — 23.10: Hírak. — 23.15: Az állami kubányi kozák kórus műsora. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: A barátság krónikája — dokumentum- műsor (ism.) (ff). — 17.30: Kicsinyek műsora. — 18.15: A huszonegyedik emelet adása — Ifjúsági műsor. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A bratagne-i Malvina — tévéjáték (ism.). .— 20.40: Közérdekű társadalmi problémákról. — 21.30: Időszerű eseményeik. — 21.56: Időjárásjelentés. -— 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Irodalmi revü. BUKAREST: 20.09: Tv-híradó. — 20.15: Tv- fórum. — 20.35: Történelmi személyiségek. — 21.00: Fiatalok a harcban. Folytatásos film-4. rész. — 21.50; Tv-híradó, Röplabda. Magyar Nép- köztársaság Kupa, férfi: Sz. Vegyiművek—Malév SC, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 16. Sakk. II. Mezőgép Kupa nemzetközi verseny, Szolnok, Május 1. u. 38., 16. Labdarúgás. Előkészületi Szentesen az úttörő II A korcsoportú (12 évesek) vízilabdázóknak Fedett Kupát rendeztek. A kupa célja az erők felmérése volt. az 1985. évi bajnokság megkezdése előtt. A kupán a tavalyi vidékbajnokság 1—3. helyén végzett (Szolnok, Szentes, Tatabánya) csapatain kívül a Budapest bajnokságban szerepelt Bp.' Vasas, Tungsram, illetve Kecskemét indult. A Budapest bajnokságban a Vasas a 2., a Kecskemét a 3., a Tungsram az 5. helyen végzett. (A kecskemétiek egyéni kérésük alapján szerepelnek a Budapest bajnokságban). Eredmények: Szolnok—Tatabánya 18:3, . Szentes— Tungsram 7:1, Vasas—Szenmérkőzés Tisza Cipő SE— Rákóczifalva, Martfű, 13.30. Közgyűlések. Szolnoki Spartacus SE, Kiszöv székház, 16.30. Besenyszögi Községi SE, művelődési otthon, 16.30. Törökszentmiklósi SE, GMV, Bethlen u. 47—49. 16. Szolnoki ÁÉV SE, Mártírok u. munkásszálló, 15.30. tes 6:12, Vasas—Tungsram 9:6, Szolnok—Tungsram 10:3, Tatabánya—Kecskemét 20:0, Vasas—K ecs kémét 28:1, Tungsram—Tatabánya 10:4, Szolnok—Szentes 8:7. A Fedett Kupa végeredménye: 1. Szolnoki Vízügy SE, 2. Szentesi Vízmű, 3. Vasas, 4. Tungsram, 5. Tatabánya, 6. Kecskemét. A kupa legjobb kapusának, illetve legjobb góllövőjének felajánlott díjat Botka László és Nagy Tibor vette át. A szolnoki csapat tagjai: Botka László, Tönköl Tamás, Csörögi István, Monostori Attila, Nagy Tibor, Lukács Dénes. Háfra Zsolt. Krasznai Béla, Ignácz Béla, Bacsó Attila. Vargyas Gyula, Gajdos Zoltán, Csol- lák Attila. Edző: Berkes Péter. I MŰSOROK I Vízilabda Szolnoké a Fedett Kupa i