Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-27 / 48. szám

1985. FEBRUÁR 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé I I képernyője előtt Emberekre nyitott közművelői Benda Kálmán történésszel kétszer is találkozhattunk az elmúlt héten; kedden este a Stúdió ’85-ben, vasárnap a budapesti filrrffesztiválról ké­szült riportíilmben. És mind­két alkalommal ugyanarról beszélt: történelmi tudatza­varainkról, illetve arról az igényről, amellyel minden nemzedék, minden kor szem­benéz a múlttal, hogy meg­keresse benne magának mindazt, amire épp szüksége van. A história helyes isme­rete, kétségtelen, azonosság- tudatunk egyik feltétele. Nos, televíziónk e tekintet­ben mérhetetlen szolgálatot tesiz. íme az újabb bizonyság rá: Széchenyi napjai címmel a reformkor kiemelkedő sze­mélyiségét hozza emberkö­zelbe a képernyő. Széchenyi — emberközelben Talán egy kicsit meglepő, hogy Széchenyi nyalka hu­szárkapitányként robogott be a képernyőre a róla készült hatrészes film első jelenetei­ben. S gáláns széptevőként, sőt, sízenvedélyes szívrabló­ként tette le névjegyét a kez­detek kezdetén. A gondola­tok, országos reformok gróf­ja valahogy nem így él a köztudatban, ennél színtele­nebb képet rajzol róla az is­kolás történelemkönyv, s alakja vértelenebb a külön­böző sematikus ábrázolások­ban. A Nemeskürty István írta és Horváth Ádám ren­dezte film tehát már indulá­sában szembeszegült a meg­szokással, hátat fordított a konvencionális Szécfaenyi- képnek azzal a szándékkal, hogy a nagy reformgondolko­dónak egy valóságosabb ké­pét kívánja átnyújtani ne­künk. Ezt az újdonságát a filmnek — anélkül, hogy ér­tékeit mérlegelnénk — már az első rész alapján isi érde­mes leszögezni. „Széchenyi pályafutása a lobogó romantika példatára. Egy költő — mondja róla Illyés Gyula Kunszabó Fe­renc Széchenyiről írott köny­vének előszavában —, aki nem megverselni akarja az életet, hanem megélni. Ady valamiféle előfutára? Olyan, akit a Disznófejű Nagyúr jól ellátott arannyal, nővel és sikerrel, s nemcsak kanosé­ból nyelhette a mámort és az álmot. Ha rímkészsége van, Byron méretű költő lehetett volna, érzékelték már kortár­sai.” Majd később még hoz­záteszi Illyés: „az a kielégít­hetetlen vágy — már-már in­dulat égett benne —, ami Túri Dani alakját az iroda­lom mércekezelői számára úgyszintén elfogadhatatlanul romantikussá, a valóságba helyezve aránytalanná teszi”. Elnézést a kicsit hosszabb idézetért, de újabb érvvel, Illyés szavaival kívántam megerősíteni a film alkotói­nak igazát, hogy tudniillik Széchenyi megértéséhez a ro­mantikán keresztül vezet az út. Leányvásár Végre ezt is megértük, mondhatjuk a. szombat esti Leányvásár láttán; megér­hettük, hogy egy operett nem zanzásítva, töpörödötten, megzsugorítva, félórába szo­rítva, a háromfelvonásos mű cselekményét, hanem csak­nem teljes alakjában jelenik meg a képernyőn. Végre te­levíziónk merte vállalni ezt a nálunk kissé lenézett mű­fajt. . Vállalta, méghozzá Zsurzs Éva rendezésében, s ez mindenképp jó dolog, aki je­les tévédrámák, neves soro­zatok alkotójaként írta már be nevét a televíziós művé­szet aranykönyvébe. Ezúttal már nemcsak a halhatatlan zene szépségeire ügyeltek, iz­galmas látványt is. igyekeztek odavarázsolni a képernyőre. Igaz, a vadnyugati west- ernekből ismert, jellegzetes „települést” tornácos faházi­kóival egy kellemes hazai táj zöld környezetébe ültették. Alaposan el is ütöttek egy­mástól. De a két elváló ka­rakterű világ így együtt ér­zékletesen mutatta meg, hogy a Leányvásár csupán játék, tartalma mondhatni mesés, a valósághoz kevés köze van, vagy csak a felszínen érinti azt. Továbbá az is örvende­tes; kellemes meglepetése e produkciónak, hogy nem rös- tellette az operett humorát sem, ami bár nem túl eredeti, ám ha egy Garas Dezső adja hozzá kivételesen eredeti ko­mikumát, ahogy ez most tör­tént, akkor rendkívül szóra­koztató lehet. Kitűnően szól­tak a dalok is, Jacobi Viktor fülbemászó zenéje, Kalmár Magda és Gulyás Dénes hangján, a két szerelmes sze­repében, legfeljebb az zavart kissé, hogy a prózában meg­szólaló Tom egészen másként hatott (Bubik István játszot­ta) mint a dalrafakadó — az eltérő hangszínek miatt. De- hát hol van ma már olyan színész, kérdhetnénk, aki já­tékosként és énekesként is egyaránt kiváló lenne. (Vagy talán nem ismerik őket, akiknek ismemiök kellene.) Ennek ellenére mozgalmas jelenetekben bővelkedő, ízlé­sesen érzelmes, ritmusában jól pergő Leányvásárt láthat­tunk. Ezzel a tévéváltozattal — szerényen így nevezi ma­gát a produkció — alighanem egy évek óta vagy tán évti­zedek óta húzódó pert nyert meg a műfaj: helye csorbí­tatlanul ott van már a képernyőn, tehetségesen mű­velve. Röviden Csak azoknak, akik nem látták legutóbb Vitray Ta­más esti műsorát, nekik mon­dom el: egy cím trónfosztá­sára került sor pénteken. Vesszen a Tóksó! — követel­ték írásban és szóban a né­zőik, éljen a Telefere kiáltot­ta egy ötletes nyelvújító. Az idegen hangzású és nyakate- kert Tóksó jóformán meg stem melegedett a helyén, az­az a műsor címében, máris távoznia kellett. Mindez a szemünk előtt zajlott le, a meakulpázó műsorvezető lát­ványos gesztussal a függö­nyök mögé is dobta a frigy­ládát, akarom mondani a fa­ragott tóksót. Bárcsak min­den haszontalan tárgytól, tő­lünk idegen dologtól ily gyorsan és egyszerűen tud­nánk megszabadulni! — jut­tatta eszembe ez a tanulsá­gos. cselekedet. Egyébként jó volt viszontlátni és hallani Benedek professzort, minden ismeretek tudóját, ugyanak­kor „Nagy Feró’’ sajátos Hamletje (rockmutatvány dalban és mozgásban) nem győzött meg a vállalkozás művészi jogosságáról. Amennyire megnyugtatott a tóksó eltávolítása nyel­vünkből, annyira nyugtalaní­tott, sőt bosszantott egy ide­gen kifejezés tolakodó jelen­léte a hét egy másik műsorá­ban, méghozzá a középiskolá­sok irodalmi vetélkedőjében. Mikor először hallottam, hogy ambivalens, — ez ama kérdéses szó — méghozzá Ady magyarságverseivel kap­csolatban, azt hittem a szó használata a diák egyéni le­leménye. Mikor azonban má­sok is rendre ambivalens ér­zésekről beszéltek, például József Attila költeményének elemzésekor, egyre gyanúsab- bá vált a dolog, közös for­rásra gyanakodtam, s meg is találtam: a tankönyvben. Jó, legyen, ha már a tankönyv­író ily módon kívánta növel­ni tudományának rangját (és homályát), azt azonban már kevésbé értem, hogy a nyelv, anyanyelvűnk értő művelői, sőt művészei miért engedték, tűrték szótlanul, hogy ez a magakellető idegen kifejezés nehezítse az elhangzottak megértését mindazok számá­ra, akik netán ambivalens helyett csak kétértelműség­ről, azaz kétféleképp is ért­hetőségről tanultak hajdan az iskolábaTi. V. M. Székesfehérváron a Március 15. utca 5. {Számú házban ita­látható a több |mint £00 éves Fekete Sas patika, amely 1975. óta múzeumként láto­gatható. A 200 éves patika rokojkó belső berendezése Baumgartner Bernát fafara­gó mester taiűheflyében ké­szült Dokumentumok, visszaemlékezések Új könyvek a 40. övfordulóra Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a magyar könyvkiadók számos új kötetet adtak s adnak köz­re. A leggazdagabb választé­kot a Kossuth Kiadó kínálja: a jubileum tiszteletére több mint 30 művet jelentetnek meg. A listán szereplő köny­vek fele már tavaly, illetve az idén januárban a boltokba került. A további kötetek sorában a napokban adják ki Föglein Gizella írását Mit kell tudni hazánk négy évtizedéről? címmel, amely a népi demok­ratikus Magyarország törté­netét a legfontosabb nemzet­közi eseményekkel való köl­csönhatásban mutatja be. A magyar népi demokrácia 40 évéről tanulmánykötet jele­nik meg. amely az 1944—1984 közötti társadalmi átalaku­lást elemzi. Az írások egye­bek között bemutatják a szo­cializmus építésének főbb fo­lyamatait, eredményeit és el­lentmondásait. A magyar antifasiszta el­lenállás 1941—1945 közötti történetét enciklopédiában adják közre. A mintegy 1500 címszót tartalmazó kötetben a kommunista ellenállás be­mutatása mellett helyet kap­nak az ellenállási mozgalom népi, polgári, liberális, kon­zervatív és vallásos irányza­tai, csoportjai is. A Vissza­emlékezések a magyarországi munkásmozgalom történeté­ből 1941—1944 című kötet írásai a második világháború árnyékában, az illegalitásban dolgozó kommunisták nehéz harcát elevenítik fel. A Négy évtized című soro­zatban öt újabb kötet jelenik meg, közöttük adják ki Strassenreiter Erzsébet Az együttműködéstől az egyesü­lésig 1944—1948 című köny­vét. amely a két munkáspárt egyesüléséről szól. A felsza­badulás­sal új kor­szak kez­dődött ha­zánk mű- velődés- történeté- ben is. Megszűnt az egykori uralkodó osztályok és réte­gek kulturális kiváltsága, egyszersmind megteremtőd­tek a feltételek a marxista­szemléletű, haladó művelő­dési tervek megvalósítására. Az idő és a gyakorlatban el­ért eredmények ezeket az el­induláshoz nélkülözhetetlen terveket, elképzeléseket ha­marosan meghaladták. A fel- szabadulás óta eltelt idő alatt a lakosság kulturális viszo­nyainak javítására, a közmű­velődés fejlesztésére, az ál­lam mindig nagy figyelmet fordított. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt XII. kong­resszusa így fogalmazott: „a művelődés a társadalom szo­cialista fejlődésnek szer­ves része, gazdasági elő­rehaladásunk fontos tényezője”. Különös je­lentőséget kap ez a meg­fogalmazás a társadalmi, gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában, amikor a fel- készültség, az ismeretek sze­repe minden korábbinál fon­tosabbá vált. Szolnok megyében a kö­zelmúlt esztendőkben .— te­rületenként és intézménytí­pusonként eltérő módon — a közművelődés minőségi, tartalmi jegyei erősödtek, a feltételek fejlődése azonban lassult, illetve némiképp el­lentmondásossá vált. Első­sorban a művelődési ottho­nok hálózatában dolgozók kényszerültek végiggondolni új szempontok szerint tevé­kenységük rendszerét, hiszen a létesítmények fenntartása, korszerűsítése, ellátása je­lentősen megdrágult. Ugyan­akkor a művelődési otthonok szolgáltatásai iránti igények nem csökkentek, sőt új szük­ségletek jelentkeztek (szá­mítógépes, audiovizuális technikákra irányuló érdek­lődés, a mindennapi életvi­telt segítő közhasznú tanfo­lyamok, körök iránti igények fokozódása stb.). A közmű­velődésre vonatkozó 1983-as statisztikák összegzésekor az derült ki, hogy ha szerényen is, de emelkedett a megye 93 művelődési otthonának láto­gatottsága, a 3 évvel koráb­bihoz viszonyítva. A leglát­ványosabban talán az isme­retterjesztő szakkörök és tanfolyamok iránti érdeklő­dés nőtt. míg a hagyományos ismeretterjesztő előadások száma és látogatottsága is azt jelzi,'hogy e forma meg­újításra vár. A művelődési otthoni há­lózat 1980-tól mostanáig lé­nyegében véve változatlan létesítményi keretek között dolgozott, dolgozik. Egy ki­emelkedő beruházásról lehet számot adni: Jászkiséren ta­valy avatták fel a nagyköz­ség rendkívül szép művelő­dési házát, amely központi és helyi anyagi erőből, á társa­dalmi összefogás szép példá­jaként készült el. Jászla- dányban bővítették, korsze­rűsítették a művelődési ott­hont, s nem látványos, de annál hasznosabb beruházá­sok eredményeképp a megye számos intézményében kor­szerűsítették, takarékosabbá tették a fűtést. A nagyobb, elsősorban központi szerep­kört betöltő művelődési ott­honok technikai eszköztára, Ifelszereltsége is zavartala­nul gyarapodhatott, — ter­mészetesen az „okos takaré­kosság” jegyében. Mindez — közvetlenül is — a tartalmi tevékenységet segítette. A megye közművelődésé­nek a ’80-as években végbe­ment változásait jól jellem­zik azok a tények, amelyek a személyi feltételek, a mun­ka elméleti, szakmai meg­alapozására vonatkoznak. Ami a személyi feltételeket ille­ti: a fluktuáció ugyan to­vábbra sem szűnt meg, ám a kulcsfontosságú, a városi a nagyközségi, a nagyobb Szakszervezeti jbftéziményék döntő többségében állandó­sult szakképzett, tapasztalt népművelőgárda dolgozik. Az 1979-ben fölépült Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont módszertani munkájá­nak új alapokra helyezése az elmúlt években történt meg, s a Magyar Népművelők Egyesülete Szolnok megyei Szervezete elemző felméré­sekkel, szakmai programok­kal segíti a szakemberek, a fenntartók, az irányítók ösz- szehangoltabb tevékenységét Több Szolnok megyei nép­művelő ért el a különböző országos pályázatokon kitű­nő helyezést, gyarapodott a szakmai publikációk száma. Ez — sok egyéb mellett — a 'szakmja, a pálya „felnőtté válásának” a fokmérője le­het s jelzi — ha közvetve is — a művelődés társadalmi presztízsének növekedését. Mindennek eredményeként a művelődési intézmények munkájában erősödött a Po­litikai tudatosság, az igények differenciált kielégítésére irányuló törekvés. A könyvtárak fejlődése hosszú idő óta tö­retlen, bár nem mentes a fe­szültségektől sem. Értéktes tény, hogy 1980 óta is növe­kedett a könyvtári hálózat alapterülete, Kunhegyesen és Jászapátin szép otthont ka­pott a nagyközségi biblioté­ka, s Tiszaörsön, Csépán, Jászladányban is minőségileg javult a létesítmények hely­zete. A hatvanas, hetvenes években épült, vagy méltó otthont kapott könyvtárak is alkalmasak funkcióik meg­felelőszintű ellátására. A köz­könyvtárak szerepe ma már nem szorítkozik a könyvek puszta kölcsönzésére, hanem lehetőséget biztosítanak a helyben olvasásra, a zene- hallgatásra (a nyolcvanas években épült ki a fonoté- kák egész sora), az elmé­lyült tanulásra, az önkép­zésre, a kutatómunkára. A könyvtári rendezvények — író-blvasó találkozók, elő­adások, az ünnepi könyvhét eseményei stb. — szervesen illeszkednek a közművelődés egészébe. A beiratkozott olvasók száma 1980 óta, ha kis mértékben is, de növe­kedett, s nem csökkent az általuk kölcsönzött könyvtá­ri egységek száma sem: 1983- ban például a több, mint háromszáz tanácsi és szak- szervezeti könyvtárnak 119 ezer beiratkozott olvasója volt. A ’80-as években bekö­vetkezett könyv- és lapár­emelések miatt a könyvtá­rak állománya évről évre ki­sebb ütemben gyarapodik — a könyvállomány növelésére fordítható összegeket a leg­több helyen nem lehetett az áremelések arányában mó­dosítani. Ez a helyzet meg­követelte a könyvtárosoktól, illetve a fenntartó szervek munkatársaitól a könyvren­delések, vásárlások, lapelő­fizetések alapos végiggondo­lását, de a már meglevő ál­lomány fokozott védelmét is. Ebben még vannak további tartalékok. A megye könyvtári háló­zatában, a könyvvel való el­látásban sajátos szerepet töltenek be az általános, a közép- és a főiskolák könyv­tárai, melyek elsősorban az oktató-nevelő munkát segí­tik hatásosan. örvendetes, hogy a leg­nagyobb üzemek, vállalatok, sajátos feladatok ellátására (hivatott intézmények kitű­nően fölszerelt szakkönyvtá­rakat tartanak fenn (pél­dául: a Tiszamenti Vegyi­művek, a megyei kórház, a Damjanich Múzeum). Ezek a könyvtárak jól és gyakran nélkülözhetetlen módon szolgálják a szakemberek munkáját. Meggondolásra méltó tény viszont, annak ellenére, hogy szűkebb ha­zánk mezőgazdasági kultúrá­ja igen fejlett, az agrárértel­miség pedig igen jelenté­keny csoport, — mind ez ideig nincs mezőgazdasági szakkönyvtára a megyének. A múzeumi hálózat sajátos helyet foglal el a megye kul­turális életében. A múzeu- Imok tevékenységéjnek fon­tos részét képezi az embe­rekre nyitott közművelődés, amelyeknek alapvető célja a néphez, nemzethez való tar­tozás érzésének erősítése, nevelés, a proletár interna­cionalizmusra. Ugyanakkor a múzeumi szervezet 1984 óta tudományos kutatóhely, szerződésekben rögzített mó­don vesz részt az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Aka­démia kutatásaiban; a me­gye muzeológusainak; nép­rajzosainak, régészeinek pub­likációit nemcsak hazánk­ban, de a határon túl is szá­mon tartják. A közművelődési tevé­kenység mértékét jelzi, hogy 1983-ban a megye 17 mú­zeuma és kiállítóhelye ösz- szesen 98 kiállítást rende­zett, a látogatók száma min­den korábbinál magasabb volt, meghaladta a 206 ezret. A szolnoki Damjanich Mú­zeumban 1982-ben megnyi­tott Szolnok megye a népek országútjén című kiállítást nemcsak a megye és a me­gyeszékhely lakóinak ezrei, de az ország más tájairól, külföldről érkezett kirándu­lók is szívesen látogatják. A kiállításokhoz tartozó kiad­ványok a művészeti ismeret- terjesztés kitűnő eszközei. Néhány településen javult a múzeumi hálózat létesít­ményi helyzete is: korszerű­sítették a védő- és bizton­sági felszereléseket, Jászbe­rényben új szárnnyal bőví­tették a Jász Múzeumot, Karcagon tájházat alakítot­tak ki. A filmkultúra terjesztésé­ben a megyei moziüzemi hálózaté a főszerep. Mint mindenütt a világon, Szol­nok megyében is csökkenő vagy stagnáló tendenciát mutatnak a látogatottsági statisztikák. 1983-ban, a 120 filmszínházban — amelynek több mint a fele keskenyfil- mes — 2 millió 501 ezer lá­togatót regisztrálhattak, ami az 1980-as 2 millió 100 ezres nézőszámhoz víkzonyítjval azt mutatja, hogy jó műsor­politikával be lehet „csalo­gatni” a nézőket. Külön ör­vendetes a tematikus vagy nemzeti filmhetek, hónapok, sorozatok egyik-másikának a sikere, hiszen ezeken a vetí­téseken értékes mondaniva­lót hordozó alkotásokat tűz­nek műsorra. Föntebb a megye közművelődésének közel­múltjából igyekeztünk né­hány jellemző adatot, tényt, eredményt, eseményt fölvil­lantani, amelyek önmaguk­ban talán nem mindenki számára tűnnek jelentősek­nek. Tegyük tehát hozzá, hogy a közművelődés egyik legfontosabb sajátossága az, hogy benne, általa, a kultú­ra elsajátítása, a személyi­ség formálódása az önkén­tesség alapelvén nyugszik. Innen nézvgt: kétségkívül nagyok a közelmúlt művelő­déspolitikájának eredmé­nyei. Vágner János ff II Ismét látható az antik művészetet bemutató kiállítás ,a Szép- művészeti Múzeumban. A mintegy 1300 műtárgy történeti fo­lyamatában — í. e. £000-től i. sz. XI—XII. századig — mu­tatja be Görögország és Itália, illetve a római birodalom mű­vészetét. Mellettük holyet kapott a föníciaiak és punok, a görög kultúra kialakulását megelőző égéi kultúrák, valamint a római császárkorban a birodalommal határos kultúrák mű­vészete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom