Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-25 / 46. szám
1985. FEBRUÁR 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Röplabda A szép játék kevés volt NB I. Női: Almásfüzitői TSC—Szolnoki Vegyiművek 3:1 (12, —12, 3, 9,). Almásfüzitő. Szolnok: Vargáné, Takács Zs., Kovácsné, Bak, Va- sicsek, Kolláth. Csere: Pin- czi, Takács L.. Radics Zs., Edző: Vasicsek János. Szolnoki pontokkal kezdődött az első játszma. Kovácsné nyitásai révén 7:l-es vezetéshez jutott a vendég együttes, de előnyét nem tudta tartani, és 12:12 után már az ATSC együttese gyűjtötte pontjait, melyek nem nagy akciókból, hanem eg”szeri hibákból születtek. A következő játékrész hasonlóan kezdődött, ll:10-nél azonban a szolnoki játékosok lelkesedése, győzDMVSC—Szolnoki MÁV MTE 3:1 (2:1). Debrecen, 300 n. V.: Divinyi. DMVSC: Mező—Paróczai, Szigeti, De ákvári, Kiss, Tóth, Bücs, Fodor (Sándor)—Magyar B. (Magyar Zs.), Mörtel. Benyó. Szolnok: Boros (Gyémánt)— Porhanda, Ág, Repka, Za- váczki—Varga, Sugár, Ba-' ran—Kántor, Csató, Roma- nek (Csontos). A 2. percben már gólnak tapsolhatott a kisszámú, de lelkes közönség. Magyar B. jobbról, laposan középre adott, és a jó ütemben érkező Tóth E. 10 méterről a bal sarokba rúgta a labdát. Harminc másodperc múlva újra a szolnoki kapuban táncolt a pety- tyes. Ezúttal bal szélről Benyó ívelt be, és a jó ütemben érkező Mörtel 13 méterről fejjel ívelt a hálóba a kifutó Boros fölött. Ezután fokozatosan lendült bele a MÁV MTE. Formás támadást szabálytalanul akasztottak meg a hazaiak. A balról beívelt szabadrúgást Ba- ran a kapufára fejelte, a kipattanó labdát Csató nagy erővel vágta a jobbsarokba. 2:1. A 22. percben Csató egyedül vezette kapura a labdát, de a kifutó Mező fölött ívelte. Nagy egyenlítési alkalom volt! A II. félidőben továbbra is a Szolnok irányította a játékot, de pontatlanságok miatt rendre meghiúsultak a kedvező helyzetek. A 80. percben 30 ni akarása a befejező pontoknál sefn hiányzott, és szép játékkal egyenlítettek. 1:1. A harmadik játszmában a szolnoki csapat hibát hibára halmozott. A sok rossz nyitásfogadáson a cserék sem javítottak. A támadások nem tudtak kibontakozni, és nyert az ATSC. Az utolsó játékrészben ismét szép játék alakult ki. 9:9-ig együtt haladt a két csapat. Ekkor a vegyis lányok pillanatnyi megingása elég volt a rutinos, lelkes hazaiaknak a játszma és a mérkőzés megnyeréséhez. A Vegyiművekből Takács Zs., és Kovácsné nyújtott átlagon felüli teljesítményt. méteres szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Tóth E. futott a labdára, amely a sorfalon irányt változtatva a balsarokba került. 3:1. Az első 10 percet kivéve, jobbára a Szolnok irányította a játékot. A tartós mezőnyfölény ellenére azonban nem tudott igazi gólhelyzetet teremteni. Mezőtúri Honvéd—Orosháza 6:1 (3:0). Mezőtúr. V.: Tóth. Mezőtúr: Horváth— Kosztolnik, Tyukodi, Nyilas, Dávid, Hrotkó, Vékony, Oláh, Domanyik Hegedűs, Lehota. Csere: Mihalics, Béres, Zsuró, Öz, Felföldi, Kiss, Tolnai. Jól előkészített, salakos pályán került sor a találkozóra. Különösen az első félidőben játszott szemre is tetszetősen a mezőtúri csapat, és ez gólokban is megmutatkozott. Góllövők: Domanyik (2), Hegedűs (2), Öz, Tolnai. Jászberényi Lehel—Gyöngyös 4:1 (0:1). Jászberény, v.: Hagyó. Lehel: Balázs— Szántai T. (Palásti), Fényes, Lakatos (Bukhár), Sulyok, Lukácsi (Kaszab), Kádár, (Szántai AJ. Szívós, Petró, Gombos (Váczi). Nagy (Derne). A hótol borított pályán az első játékrészben kiegyenlített küzdelem folyt. Szünet után fölénybe került a Lehel. G.: Petró (2), Lukácsi (11-esből,). Váczi, ill. Csomány. Hírek, eredmények — Kézilabda. Jászberényi Lehel—Karcagi SE 49:25 (18:7, 20:11, 11:7). A Lehel góllövői: Faul, Darázsné (8—8), Gaál (7), Kovács (6), Vágóné, Csala (5—5), Hadházi (4), Borgulya, Szabó (3—3). Karcagé: Boros, Lev- ka (8—8), Soltész, Pocnai (3—3) Szűcs (2). Mándi (1). A 2x30 és 1x20 perces mérkőzésen jó benyomást keltett az Nb Il-es karcagi csapat, sőt 15 percig egyenlő partnere volt az NB I-es Lehelnek, és kezdetben 5:3-ra vezetett is. A Karcagon játszott mérkőzés jól szolgálta mindkét csapat felkészülését a bajnokságra. — Birkózás. A Szolnoki MÁV MTE birkózói Tatabányán országos serdülő kötöttfogású minősítő versenyen indultak, és kilenc minősítő pontot szereztek. Eredményeik, 45 kg (21 induló) : 3. Hunyadi T., 62 kg (25): 5. Varga Sz., +78 kg (11): 5. Pintér, 6. Nedbalek. Edző: Felbert András, aki bíráskodásért versenyelnöki dicséretet kapott. Kosárlabda Csak a lányok dicsérhetök NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Kőbányai Sör 75:62 (32:31). Szolnok, tisza- ligeti sportcsarnok, 300 n. V.: Bukta, Pázsitka. Olajbányász: Szalay (13), Mikola (9), Molnár (4), Tóth (8), Smolnicki (15). Csere: Kiss (16), Vécsey, Kékesi (7), Abonyi, Farkas (3). Edző: Pál Szabó Sándor. Nem tudott játékba lendülni a hazai csapat a vendégek „halogatói’ kosárlabdázása miatt. A sörgyári együttes a támadási idő maximális kijátszása után próbálkozott kosárszerzéssel. Ez a játékmodor nem volt szimpatikus a bányász játékosoknak, sokat kapkodtak, és hibáztak, nem tudták gyors ritmusú játékukat játszani. Női: SZMÁV MTE—Kiskunfélegyháza 80:35 (35:21). Szolnok, v.: Dobronyi, Ná- ron. MÁV MTE: Szalai (21), Vas (15), Krékits (4), Mohácsi (12), Rontó (7), Csere: dr. Kováts (4), Tóth (10), Juhász (3), Belvaracz (2), Molnár (2). Edző: Tapodi László. A találkozó igazolta a két csapat táblázaton elfoglalt helye közötti különbséget. A MÁV MTE gyorsasága, taktikai érettsége végig kidomborodott. KÖZGYŰLÉSEK Szolnoki MÁV MTE, ÁÉV Mártírok úti munkásszálló, 16. Jászárokszállási Vasas SE;, munkásklub, 16,30. Zagyvarékasi Községi SE, művelődési otthon, 18. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Televízió |A rádió és „ a televízió műsora I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Brazil ritmusok. Sergio Mendez együttese játszik. — 17.15: Közgazdasági kislexikon (ism.). — 17.20: Új népdalfeldolgozások. a mezőtúri Petőfi dalkör előadásában. — 17.30: Kulturális figyelő. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Színház farsang idején — Mulató magyarok — Könyveik: között — Téli kedvtelések.) — 16.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Nyugdi.ja.sok műsora. — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30: örök út. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Házy Erzsébet operettfelvételeiből. — 11.05: Przemysli história. — 11.25: Szovjet dalok. — 11.40: Jókai Mór élete és kora. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Jogi arcképcsarnok. — 13.05: Magyar előadóművészek albuma. — — 14.10: Schubert : VI. szimfónia. — 14.42: Nők zenéje. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Világablak. — 15.30: Hol- nan közvetítjük ... — 16.05: Ugróiskola. — 17.00: Eco-mix. — 17.30-: Az új zene szolgálatában. — 1-7.59: Külföldről érkezett. — 19.15: Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! — 20.45: Két Offen- bach-nyitány. — 20.55: A Rádió- színház bemutatója. Egy fölkelő árnyéka. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Tusa Erzsébet zongorázik. — 23.30: Nótacsokor. PETŐFI: 8.0-5: Népzene Kuvaitból. — 818: Népdalcsokor. — 8.50: Délelőtti torna. — 9.05: Napközben. — 12.10: Indulók, táncok. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Kettőtől —ötig. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top parádé. —. 19.05: Nóták. — 19.30: Sportvilág. — 20.03: Show, ami show. — 23.20 : Köny- nyűzene éjfélig. — 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: A török Itáliában. —10.09: Szimfonikus zene. — 11.30: Hain- rich Schiff és Roger Vignoles hangversenye. — 13.05: Lovakru. — 13.35: Népzene. — 14.00: Annie. — 14.26: A Quiet Rio* felvételeiből. — 14.56: Puccini: Manón Lescaut. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Dzsessz. — 18.00: Diszkókká. — 19.05: Fiataloknak — kortnrs zenéről. — 19.35: A Ma- övar Rádió Händel-ciklusa. — 2f»; a zeneirodalom remekműveiből. — 21.37: Operaest. — 22.30: , Marsbóli krónikák.”. — 23.00: A hét zeneműve. MOSZKVA I. 12.30: Hírek. — 12.50: Tv-doku- mentumfilmek. — 13.25: Anyák iskolája. — 13.55: Szóljato-k harsonák! — 14.25: Hírek. — 14.30: V. Szevolod Ivanov: Visszaemlékezések és találkozások. —15.15: Tv-fkarcolat Kuvaitról. — 15.45: Baráti hadseregek 10. téli spar- takiádja. — 16.20: Emberek és ügvek. — 16.45: Ma a világban. 17.00 : szmetana: Eladott menyasz- szony. Opera. 19.00: Tv-híradó. 21.10: A mozilátogató kalauza. — 21.55: Hírek. 22.05: .,A bűnügyi vizsgálat adatai szerint” — játékfilm. — 23.10: Népi dallamok. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.10: Hírek. — 17.15: Karikák — pionírok sportmagazinja (ff). — 17.45: A felhőkből szállt alá — 8. rész (ism.). — 18.17: Telesport. — 18.25: Kocogni egészséges. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.00: Tévé- torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv-híradó. — 20.20: SportvisszhangoHc. összefoglaló az elmúlt hét sporteseményeiről. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárási elentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: A hegyek szerelmesei — tévéjáték. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.15: Gazdasági figyelő. — 20.35: Népművészet. — 21.00: Verdi. Folytatásos film 2. rész. — 21.50; Tv-híradó. Számadás a négy év munkájáról Vezetöségválasztó küldöttközgyűlés Szolnokon és Mezőtúron I A héf végén megyénk két nagyobb sportegyesülete tartott vezetőségválasztó küldöttközgyűlést, amelyeken beszámoltak a négy év alatt végzett munkáról és határoztak a további feladatokrób Szolnokon, az Alföldi Olajbányász, Mezőtúron a Honvéd Szabó Lajos SE közgyűlését, tartották meg, az utóbbin részt vett és felszólalt Móricz Béla, a városi pártbizottság első titkára. Alföldi Olajbányász Az olajbányászok sportegyesületének négyéves munkáját a siker és a kudarc egyaránt jellemezte. Mint Szili József elnök szóbeli kiegészítésében is elhangzott, az egyesület fejlődött, de ez elmaradt a lehetőségektől. Egyértelmű elismerést csak a tízéves múltra visszatekintő természetbarát szakosztály kapott, amely tavály például 40 túrát rendezett, s ezeken félezernél többen vettek részt. Elégedetten szóltak a tanácskozáson az ország különböző területein dolgozó olajbányászok tömegsporto- lási lehetőségeiről is, kialakult aktívahálózat mozgósít, jelentős összeget fordítanak a tömegsportra, amelyben a résztvevők száma, a különböző egyéni tevékenységek miatt csökkenést mutat. Az NB II-ben szereplő férfi kézilabdacsapat a megyei bajnokság és a másodosztály között ingázott, tavaly az osztályozó sikeres megvívása után maradt NB II-es.. Az idén előbbre lépés várható. Kedvező, hogy most már a tiszaligeti sport- csarnokban edzenek és játszanak — néhány bajnoki mérkőzést közösen rendeznek a kosárlabdázókkal — fejlődik az utánpótlás, saját nevelésű játékosaik vannak, s az sem elképzelhetetlen, hogy az élcsoportban végeznek. Javultak az edzés- lehetőségeik és független edző szerződtetését tervezik. A férfi kosárlabda szakosztály a sikerek és a kudarcok miatt került a reflektorfénybe. Két bajnoki évben játszott az NB I-ben, és mindkétszer kiesett. A rövidtávú célkitűzések egyértelműen meghatározzák, hogy a csapat induljon és maradjon az NB I-ben, a hosszútávú pedig tartós szereplést tervez. Megnyugtató az utánpótlással való foglalkozás, sok a fiatal. Kérdés: ha kinőnek az ifjúsági korból, hol játszanak majd? Ezért vetődik fel sürgetően és ismételten egy saját munkacsarnok építésének gondolata. Elégedetten szóltak a küldöttgyűlésen a megyei csapatbajnokságban szereplő sakkozókról is, akiknél az OB Il-be jutás a cél. Urbán Szabó János, a számvizsgáló bizottság elnöke az egyesület gazdálkodásáról szólva kijelentette, hogy az Olajbányász SE működésének anyagi gondjai nem voltak. A közgyűlés ismét Szili Józsefet választotta elnöknek, ügyvezető elnök Acsay Attila. H. Szabó Lajos SE Mezőtúron a Honvéd Szabó Lajos SE — mint általában a honvédségi sport- egyesületek — feladata a sorkatonai szolgálatra bevonult sportolók edzési és versenyzési feltételeinek megteremtése. Ezt a feladatot a területi párt- állami és társadalmi szervekkel együttműködve valósítja meg, s amint azt Szirony György alezredes, egyesületi elnök beszámolójából hallottuk, összeségében tennivalóinak az egyesület eleget is tett. A tenisz és a teke szakosztály túlteljesítette célkitűzéseit, a sportlövők szereplése megfelelt a követelményeknek, a labdarúgó szakosztálynál viszont ez csak részben sikerült. A Honvédelmi Minisztérium, Mezőtúr pártós állami szerveinek anyagi és erkölcsi támogatása folyamatos volt, ugyanúgy a bázisszerveknél, a város lakossága pedig sajátjának tekinti az egyesületet. A szakosztályok közül a labdarúgóknak volt a nehezebb dolguk. Három évvel ezelőtt nerri sikerült az NB II-ibe maradni, két éve a területiben bajnokságot nyertek, az osztályozón visszakerülték az NB Il-be, de csak egy évig. Most ismét bajnokjelölt a csapat, s a cél nem lehet más mint a bajnokság megnyerése és túljutni az NB Il-be jutásért kiírt osztályozón. Arra törekednek, hogy a csapatban kialakuljon öt—nyolc játékosból álló, polgári foglalkozású törzsgárda, tovább javuljon a szakmai munka az utánpótlás nevelése, növekedjen a pártoló tagok száma és a saját esziközű bevétel. A szakosztály iránti bizalom jele, hogy a HM többször a mezőtúri csapatra építette a néphadsereg vá loga tot tjá nak menedzselését, külföldi vendégek fogadását és hasznosnak bizonyult a Mezőtúr—Nowi-Be- cej közötti kapcsolat. A skeetlövők magyar bajnoki címekkel és országos rekordokkal hálálták meg az irántuk támasztott bizalmat, sok nemzetközi versenyen helyt álltak, Bondor István ismét válogatott kerettag. Javult a lőtér műszaki állapota, a létesítményt a legjobbnak tartják az országban. Bravúrosan dolgozik a tenisz szakosztály. Két év " alatt az OB Illából az OB I alsó ágába került, hatvannál több a létszáma, s további két pályát építenek a versenyzőknek. Fejlődött a teke szakosztály is, tavaly már a dobogón végeztek a bajnokságban, ifjúsági csa- potot is indítottak, a versenyzők száma megháromszorozódott. Az egyesületi munkát az jellemzi, hogy erősödött a vezetés, javult a sportszakmai, a porpagan- da munka, a sportdiplomáciai tevékenység, elmélyültek a kapcsolatok a különböző szervekkel, szervezettebben dolgoznak. Az egyesület előtt álló négyéves feladatok között hangsúlyozottan szerepelt az utánpótlás nevelése, a szakemberek magasabb szintű képzése, az elért eredmények megszilárdítása, a sportolási feltételek további javítása. A résztvevők a beszámolót elfogadták és további színvonalas, eredményes munkát kértek és ígértek. A tanácskozás végén megjutalmazták a jól dolgozó társadalmi munkásokat, majd megválasztották a vezetőket. Elnök ismét Szirony György alezredes, ügyvezető elnök pedig Varga Gábor lett. Pataki István Asztalitenisz Sikertelen hétvége NB i. Férfi: Budapesti Postás —Honvéd Killián FSE 17:8. A fővárosiban lejátszott bajnoki mérkőzésen a Káposztás nélkül felálló honvéd csapat kissé túlzott arányú vereséget szenvedett a házigazdától. A győzelmeket szerezték: Varga, Németh, Mayer (4—4), Fischer (3), Kreisz (2), ül. Lőrinczi (4), Krenhardt (3), Leinwéber (1). NB II. Női: Kecskeméti Spartacus—Honvéd Killián FSE 9:7. A győzelmeket szerezték: Nagy II, Dessewfy (4—4), Laczkó (1), ill. Vágó. Major, Padányi (2—2), Török (1). Férfi: December 4. Drótmű SE —Jászberényi Lehel SE 14:11. A Lehel SE győzelmeit szerezték: Szarvas (4), Somogyi (3), Pisz- ter, Törőcsiik (2—2). Hivatalos totóeredmények 1. Ascoli—Avellino 2-2 X 2. Cretnonese—Atalanta 0-0 X 3. Fiorentina—Sampdoria 0-3 2 4. Internaz.—Torino 1-1 X 5. Juventus—Verona 1-1 X 6. Udinese—Come 4-1 1 7. Parma—Taranto 2-1 1 8. Pescara—Perugia 0-0 X 9. Arezzo—Triestina 2-1 1 1(>. Cagliari—Empoli 1-0 1 11. Campobasso—Varese 1-0 1 12. Lecce—Bari 1-0 1 13. Monza—Pisa 0-0 X Pótmérkőzések: 14. Catania—Cesena 2-2 X 15. Napoli—Lazio 4-0 1 16. Roma—Milan 0-1 2 Hatalmas mezőny indult Szolnokon a Tisza Kupa országos úttörő kötöttfogású birkózóversenyen, amelyen az egyetlen megyei győzelmet a törökszentmiklósi Szlávik (felül) aratta. Tudósítás a holnapi lapszámunkban