Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-29 / 23. szám
1985. JANUÁR 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sakk MEGYEI BAJNOK NÉMETH ZOLTÁN Erőgyűjtés a nyugati végeken Sopronban alapozott a szolnoki pólóosapat Befejeződött az év első nagyszabású megyei sakkversenye. A majdnem egy hónapig tartó újrendszerű, kétcsoportos nyílt bajnokság sikeresen vizsgázott. A Mezőgép sakk szakosztályával karöltve, a megyei sakkszövetség nagy érdeklődést kiváltó kezdeményezést indított útjára. Ki kell emelni, hogy az ötletet adó és a lebonyolítás rendszerét kidolgozó Kiss Attila és Pete Ferenc nagyszerű munkát végzett. A mindvégig izgalmas versenyen egyedül Németh maradt veretlen és megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. Voltak nehéz és kétes állásai, amelyekből azonban legtöbbször mintaszerű játékvezetéssel vágta ki magát. Több helyen holtverseny alakult ki, a sorrendet a versenykiírás szabályai döntötték el. A „B” csoportból feljutók közül egyedül Takács tudott a mesterek közé beékelődni, egy vereséget szenvedett. Kitűnő helyezése meglepetésnek tűnik, de teljesen megérdemelt. Kisst gyengébb kezdése, míg Kádast többszöri bizonytalankodása ütötte el a jobb helyezés elérésétől. Nagy ezúttal nem állt hadilábon a szerencsével, amely végül is hozzásegítette az értékes második hely megszerzéséhez. Forgács tiszta játékával és logikus állás megítélésével tjűnt ki, jól kombinált és pontosan bonyolított. A „B” csoportban az első helyen Szombaton az NB III-as Szabados ,csoport küzdelmei során a Szolnoki Spartacus Kecskemétre látogatott. A vendéglátó jól felkészült a mérkőzésre, az első fordulóhoz képest teljesen új ösz- szeállításban állt fel. A mérkőzés elején a szolnokiakat meglepte a kemény ellenállás és a kecskemétiek 5:3-ra elhúztak. Nehezen Vívás Szombaton és vasárnap rendezte meg a megyei vívó szakszövetség a Véső úti sportcsarnokban az 1985. évi megyei felnőtt egyéni vívóbajnokságot női, férfi tőrben, párbajtőrben és kardban. A tét a jövő hét végén ugyancsak Szolnokon sorra- kerülő körzeti felnőtt bajnokság részvételi jogának a megszerzése volt. Az első nap a női tőrözők és a párbajtőrözők léptek pástra Mindkét fegyvernemben kevés volt az induló és gyenge a színvonal. Női tőrben a 15 nevezőből csak hét, párbajtőrben pedig tizenegyből csak hat jelent meg. További negatívum, hogy a nőknél 16 éves volt a legidősebb, párbajtőrben pedig csak ketten érték el a felnőtt korhatárt. A kevés létszámra való tekintettel a verholtverseny alakult ki, amely dr. Hajdú Lajosnak (Karcag) kedvezett. Gyenge kezdése miatt nem tudott az „A” csoportba jutni, majd fokozatosan javuló játékkal sikerült feltornáznia magát és megszerezni a „B” csoport első helyét. Eredmények. XI. ford.: Kádas—Merena 1:0, Csala— Mohácsi 1/2, Németh—Hajdú 1:0, Forgács—Rábai 1:0. Nagy—Csőm E. 1:0, Kiss— Takács 1:0, Lőrinczi—Makula 1/2. XII. ford.: Makula— Kádas 1/2, Merena—Csala 1/2, Mohácsi—Németh 0:1, Hajdú—Forgács 0:1, Rábai— Nagy 0:1, Csőm—Kiss 1:0, Takács—Lőrinczi 1:0. XIII. ford.: Kádas—Lőrinczi 1:0, Csala—Makula 1/2, Németh —Merena 1:0, Forgács—Mohácsi 1:0, Nagy—Hajdú 1/2, Kiss—Rábai 1:0, Csőm E.— Takács 0:1. A bajnokság végeredménye „A” csoport: 1. Németh 11,5, 2. Nagy 10, 3. Forgács 10, 4. Takács 10, 5. Kiss 8,5, 6. Kádas 8,5, 7. Csala (mijid Szolnoki Mezőgép) 6,5, 8. Csőm E. (Törekvés) 6. 9. Makula (Olajbányász) 5.5, 10. Merena (Vízművek) 5,5, 11. Mohácsi (Kunhegyes) 5,5, 12. Rábai (Karcag) 5,5, 13. Hajdú (Mezőgép) 5,5, 14. Lőrinczi (Olajbányász) 4 pont. A „B” csoport élmezőnye: 1. dr. Hajdú 9, 2. Fodor (mindkettő Karcag) 9, 3. Juhos (Vízművek) 8,5, 4. Balogh (Űjszász) 8, 5. Bánczi (Olajbányász) 8, 6. Rácz (Karcag) 7,5 pont. vette fe! a fordulatot a vendégek legénysége, de küzde- nitudásból újból jelesre vizsgázott és nagy hajrában győzött. A csapat továbbra is három pont előnnyel vezeti a tabellát. Szolnoki . Spartacus—Kecskeméti Spartacus 10:6. Győz: Sku- máth (4), Molnár (3), Rátfai (2), Baráth (1). ill. Vad (3), Juszt (2), Tőzsér (1). senybíróság dupla találatra vívatta a mezőnyt e két fegyvernemben, mely a MÁV MTE háziversenye volt. Az első három hely sorsa a következőképpen alakult: Női tőr (7), Bajnok: Vasas Kornélia, 2. Piros A.. 3. Kazinczi M. Párbajtőr (6). Bajnok: dr. Erdei Gyula, 2. Pákái J., 3. Gajdos A. Vasárnap a férfi tőrözők és a kardozók mérték össze tudásukat. Itt némileg kedvezőbb volt a helyzet, ugyanis a megye mind a négy szakosztálya képviseltette magát. Ezekben a számokban selejtezőt és döntőt is rendeztek. Különleges esemény volt a kisújszállásiak és a karcagiak mesterének a 75 éves Szabó Jánosnak a szereplése, aki kardban elindult és példát mutatva a fiataloknak, szoros asszókat Ma: Magyarország —NSZK válogatott labdarúgó mérkőzés A magyar csapat összál- lítását illetően Mezey nem küzd a bőség zavarával. Hegedűs. Szabó és Hannich sincs teljesen rendben. Varga pedig csak csoda esetén játszhat. Így az őszi VB-selejtezők sikercsapatában annyi a változás (a korábbi Disztl p. — Andrusch cserén kívül), ihogy minden valószínűség szerint Péter a balhátvéd. Ezek szerint Magyarország Disztl P.—Sallai, Róth. Ga- raba, Péter—Kardos. Nagy. Détári—Kiprich, Nyilasi, Esterházy osszeállíHást tervez, s a mérkőzés folyamán, mivel négy játékost és egy kapust lehet cserélni, mások is szerepet kaphatnak. A magyar játékosok különben hétfőn délelőtt még ..szállófogságra'' voltak ítélve, mert az ígért Adidas sportkabátok kicsit késtek. — A kabátot hétfőn megkapjuk — de ruha remélhetőleg nem lesz kedden — mondta Garaba. . . Kosárlabda Karcagi siker NB II. Férfi: Karcag—Me- zőberény 88:74 (44:43). Karcag, 100 n. V.: Gerda, Ná- zon. Karcag: Földvári (46), Kele (5), Tapodi (4), Vajó (11). Milinghoffer (17), Hajdú (5). Banai, örlős, Szabó, Bakrónagy. Az első félidő közepére Karcag 10 pontos előnyt szerzett, de a félidő végén pontos távoli dobásokkal, szorossá tette a mérkőzést a vendégcsapat. A második félidőben fokozatosan elhúzott a Karcag és a mérkőzés végén már tetszés szerint érte el kosarait. Korrekt játékvezetés mellett a szezon legjobb játékával hálálta meg a lelkes közönség biztatását a hazai együttes. A mezőberényiek legjobb dobója: Iványi (20), Hidasi (20). Női: Mezőberényi SE—Kisújszállási MÁV Egyetértés SE 89:31 (27:16). Kisújszállás, 40 n. V.: Gerda, Názon. Kisújszállás: Szőke (2), Mező (12), Demeter (4), Horváth (2), Tatár (3). Csere: Zsoldos, Borókné (2), Szabó, Előd (4). Pardi (2), Edző: Szabó Tibor. A rendkívül agresszív, „korszerű” kosárlabdát játszó Mezőberény a második félidőben flokoza- 'tosan felőrölte a hazai csapatot, s megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Serdülő mérkőzés: Kisújszállási Móricz Zs, DSK— Mezőberény 55:23 (24:13). Kisújszállás. V.: Jámbor. Szénási. Kosárdobók: Győr- fi (13), Vatai (10), Semsei (9), Sotus (7). Egyed. Kun (6), Posztós (6), Kerék (4). vívott Katona Ferenccel, a törökszentmiklósiak mesterével együtt. Mindkettőjük felszerelése is példás és szabályos volt. Legerősebb volt a férfi tőrözők küzdelme, ahol meglepetésre a II. osztályú szolnoki Pozderka Imre szerezte meg az elsőséget klubtársával, az I. osztályú Csányi Imrével szemben. A hiányosságok mellett örvendetes, hogy tőrben már ott láttuk Dávid Péter fiatal neveltjeit, párbajtőrben pedig Mészáros György öttusázóit. A döntők első három helye az alábbiak szerint alakult: Férfi tőr (II). Bajnok: Pozderka Imre, 2. Csányi, 3. Lakatos (mind MÁV MTE). Kard (9): Bajnok: Bozsó Zoltán, 2. Patakvölgyi A. (mindkettő MÁV MTE), 3. Katona (Törökszentmiklöß). Reggel ébresztő, éhgyomorra futás vagy hegyi túra. A pálya kínálja magát az emelkedőkben bővelkedő háromszögben, melynek pontjai: Lokomotív Szálló. Sportkombinát. Károly kilátó, uszoda. A táv váltakozva 4—6 kilométer. Futás után reggeli, rövid lazítás, majd másfél órás foci a féllábszárig érő hóban. Ebéd. pihenő, amire mindenki rászolgált. Kora este kilométeres gyalogséta. és otthonos közegben, a vízben a nap harmadik erőpróbája. Bemelegítés után iramúszás. 8x200 méter gyons. Telnek a napok és zsugorodik az idő a 200 méterek között, és egyre jobb időt mutat a stopper a távok végén. Néhány kiugró teljesítmény miatt a mezőny kissé széthúzott. Babarczv mester szeme mindent regisztrál: foci köz-ben valaki ingerülten reklamál, a többiek ügyet sem vetnek rá. de az esti tekeparti melletti beszélgetéskor kiderül, hogy ez is jelent valamit. Gyengék a játékos idegei. Megvan a terápia is; nem idegnyugtató, hanem speciális, testre szabott terhelés. A negyedik napon a 10 kilométeres hegyi túra létszáma hiányos, távol van Rekita és Lengyel. A hotelszoba ajtaja a kulcsnak ellenállt, és csak a lakatos kezeinek engedelmeskedett. A két nehézsúlvú ígv némi késedelem után csatlakozott. A hatodik napra a terhelés azt a szintet érte el. amire tovább lehet építeni: tehát sikerült betonalapokat rakni. Nyersbetont. amely nagyon sok vizet kíván... Hogvan tovább? Kideríteni. kiben mennyi a tartalék, és „rászállni” az elakadtak- ra. Együtt van 13 játékos, közöttük három egészen újonc — Bíró Viktor. Vasi- csek János és Czibulka Ákos. Jó hangulatú az együttes, az összhang a fiatalok és az ..öregek” között, kifogástalan. „A legénység valóban hadra fogható” —• állapítja Rádió SZOLNOKI STUDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hirek, — 17.05: A Jackson fivérek slágereiből. — 17.20: Kulturális figyelő. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Megújuló művelődési házak — Grafikai műhely Kecskeméten. Alföldi színházi esték — Könyv- és folyóiratszemle.) — Közben: stú- dióDódium. A törökszentmiklósi zeneiskola tanárai játszanak. — 18 00: Alföldi krónika. — 18.15: A KFT ui felvételeiből. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Játsz- szunk a billentyűkkel! — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: A csodafu- rulvás juhász. — 10.53: Üj Melódia-lemezeinkből. — 11.40: Wilhelm Meister tanulóévej. —12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hangverseny délidőben. — Kb. 13.40: Hangszerszólók. — 14.10: Madarán szólva. — 14 25: Orvosok a mikrofon előtt — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 14.59: Arckének a cseh irodalomból. — 15.16: Nemes Katalin zongorázik. — 16.05: Látogatóban. — 17.00: Ül ráolvasva. — 17.30: A Magyar Néphadsereg Központi fúvósze- nckara játszik. — 17.45: A Szabó család — 19.15: Dosztojevszkij. — 20 21 : Muzsika és mikrofon. — 21.11: simándy József énekel. — 21.30: A vesekövesség megelőzéséről. — 22.20: Tíz perc i-ulnolitika. — 22.30: Zorba. a "öröe. — 22.50: A falu krónikása. — 23.00: Tompa Mihály kottás dalgyűjteménye. — 23.16: Zenekari muzsika. — o.lO: Szeszler Tibor oboázik. PETŐFI; 8.80: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben — 12.10: FUvószene. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Pop- hullám. — 13 45: zenés délután. — 14 00: Nyilas Tünde énekel.— 14.15: Népi hangszeres muzsika. — 14.40: Fiatalok muzsikálnak. — 15.05: Operettfelvételek. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Disputa — a búcsúzásról. — 18.30: Gramofonsztárok. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Meseautóban. — 20 40: A hanglemez- bolt könnyűzenei újdonságai. — 2105: Az aranyszamár. — 21.42: Elvis Presley összes felvételei. Mi az alapozás? Ba- barczy mester azonnal kész a definícióval: a játékos rávezetése az elvárható teljesítményre, a hadra foghatók összetartása. A táj ideális. Sopron, szub-alpin légáramlat, a Károly magaslattal fémjelzett Soproni hegység vonulata, magas hó, minden igényt kielégítő fedett uszoda. meg dr. Vezsenyj Péter túravezető. Nem mindig volt ez így... Ez a csapat most egy irányba húz, klikkek nem léteznek. Az öregek ké- iése a fiataloknak parancs, de érezni, hogy a tisztelet nem egyirányú. A standard pólósnak doppingszere a fiatal, akik alulról jönnek és megszállottként produkálnak. A Pintér István vezette, technikailag gyengébb fiatalok csupaszív játékkal kétszer is győzn; tudtak a hófociban. Több forduló után, azonos pontszámúnál, jobb gólaránnyal végül is az öregek kerekedtek felül. De a fiatalok- érzik, hogy itt az alkalom; „belépőt” lehet váltani. Szóljunk a csapat „korfájának” két végpontjáról. Cseh Sándor példásan sportszerű — némi túlzással a Nagy öreg — aki kiérdemelte a Hóeke becenevet. Emlékezzünk! Maradandó élményt nyújtott a Vasas ellen. idei tervei között szerepel Csapó semlegesítése, de Csapó inkább Siracusát Választotta. Terhelése kettős; játékos és edző. Mint játékos, a csapat ideológusa és nem szekérhúzója. Mint edző, a feladatai meghatványozódtak. Agócs Gyula elvesztésével tátongó szakadék keletkezett. Ennek áthidalását Cseh Sándor többed magával vállalja. A „kor-fa” legfiatalabb hajtása Czibulka Ákos. Szimpatikus tempójátékos, mozgékony. gyorsan helyzetbe kerül, ifjúsági szinten olyan — 2*2.45: Népdalok. — 23.20: Rákóczi. — 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: A Szlovén Oktett hangversenye. — 9.57: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 10.50: Híres filmek zenéjéből. — 11.26: Mai magyar szerzők művei két cimbalomra. — 12 00: Lortzing operáiból. — 1.7.05: Intermókrotfon. — 13.20: Népdalfeldolgozások. — 13.50: Zenekari muzsika. — 15.10: A Modern rézfúvósegyüttes játszik. — 15.30: Labirintus. — 15.45: Ben Webster dzsessz együttese játszik. — 16.10: Két szonáta. — 16.45: Századunk gyermekmuzsikájából. — 17.00: iskolarádió. — 17.30: Romantikus szimfenikus zene. — ifi.30: Na maternjem je- ziku. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Muzsikáló természet. Kagu. — 19.40: Együttesek muzsikálnak. — Közben: kb. 20.25: Annuska. — Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.30: Operakettősök. — 22.19: Napjaink zenéje. 1 Televízió | 1. MŰSOR: 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). — 8 10: Iskola- tévé. Angol nyelv. Follow Me! 9. Have you got any wine? — 8.25: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). Fény- és hőjelenségek. — 8.40: Deltácska. Megy a gőzös. (A vasút története I.) (ff). — 9.00: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) A csillagászat. — 9.25: Aki mer, az nyer! Matematikavetélkedő az ált. isk- 5—0. osztályosainak. — 16.00: Hírek. — 16.05: Az orosz nyelv kicsiknek. — 16.15: Tv-BA- SIC tanfolyam XVI'2. rész: Ujjgyakorlat (ism.). — 16.45: A világ nagy városai. Francia dokumentum fi i m-sorozat. Montreál (ism.). — 17.35: Kétmillió. Nyugdíjasok műsora. — 18.05: Képújság. — 18.10: Nemcsak nőknek! — 18.25: Kockázat. A külpolitikai szerkesztőség világgazdasági ma- e^/inja. — 18.55: Reklám. —19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Az Alte ljesitményt nyújtott, amely Babarczy mestert „megfogta.” Milyen is a szolnoki póló stílusa? Tempójáték, lefordulás. sok úszás, betörés szélről, A szolnoki játékstílus jegyeit a fiatalok magukon viselik. Feladat? Minél hamarabb kemény közegbe helyezni és fokozatosan „becsempészni" őket az élvonalba. Szolnoki hagyomány az is. hogy ifi korban kell OB I-es szintet teljesíteni (példakép Urban Lajos, a Vezsényiek. Hegmann stb.). Az alapozás jól előkészített, árban szolid, a játékosok és a vezetők nem pazarolták a bázisszervek pénzét. A kísérők (két ember) ha mással nem, azzal segítettek, hogy a desszertet minden esetben felajánlották a fiataloknak, de nem ritkán megosztották az ebédet, vagy a vacsorát is. Ebéd a „Jocó” étteremben; olcsó és tartalmas. Mégis mi a gond? Sokkal olcsóbb készpénzzel fizetni, mint csekkel. Ennek feltétele a vezetővel szembeni teljes bizalom. A mester ezt nem kapta meg? Reméljük, nem arról van szó. hogy négy év alatt- nem szolgált rá ... Sopront a vízilabdázóknak Babarczy Roland fedezte fel. És milyen sikerrel? Szolnok. Szeged, a Ferencváros és végül a magyar válogatott egymásnak adták a kulcsot. A soproni „kiképzésre” hárman is ..továbbszolgáló” parancsot kaptak Rusorán Péter kapitánytól; Hasznos István. Tóth Csaba. Pintér István készül tovább a íegjobbak- kal. A csapatgyúrást szolgálja az esténként] lazítás; diszkó, tévé. teke, majd az utolsó este a „gólyák” elmaradhatatlan avatása. A hagyomány régi, de tartalmában más. A kemény kezű vízilabdázók méretes tenyerüket nem a hagyományos „testi ráhatásra”, hanem tapsra használták. Tapsolták a fiatalok rögtönzött műsorát. Krasznai Géza dr. lami Népi Együttes műsorából. Székely Levente—Tímár Sándor: Vajdaka marási páros. — 20.10: NSZK—Magyarország labdarúgómérkőzés. Közvetítés Hamburgból. A szünetben: Reklám. — 22.00: Tv-híradó 3. — 22.10: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.25: Képújság. — 18.30: Kuckó. — 19.00: len hab vermaínt. Zenés beszélgetés Kuncz Lászlóval. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19.30: Megvalósult álmok. Amundsen. NSZK rövidfilm — 19.50: Machete. Kubai rajzfilm (ism.). — 20.00: Egy ember fia. Csehszlovák tv-dráma. (14 éven felülieknek!) — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Reklám. — 21.25: ,,ö, szerencse, ne hagyj el’:. A Hob© Blues Band műsora. — 21.50: Képújság. MOSZKVA I. 12.30: Hírek. — 12.50: Dokumentumfilm. — 13.30: Koncert. — 14.00: Hírek. — 14.05: M. Dusyin költészete. — 14.35: Dokumentumfilm. — 15.20: Vidám hangjegyek. — 15.35: Az 1905— 1907-es forradalom 80. évfordulója elé. — 16.05: Rajzfilm. — 16.15: Élet és tudomány. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: Az ember és a törvény. — 17.30: Szovjetunió jégkorongbajnoksága. Dinamo (Moszkva)—Spartak. — 19 00: Híradó. — 19.35: Csehov: ..Egy orvos életéből”. — 20 20: Ma történt a világban. — 20.35: Sportműsor. — 21.15: ..Bátor emberek1”. Játékfilm. — 22.50: Iza- dora Duncan — filmkoncert. — 23.15: Hangverseny. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17 20: Hirek. — 17.25: Az élet múzeuma 4. rész (ism.). —17.55: Tarka bazár. Keleti mesesorozat 2. rész (ism.). — 18.30: Szakmunkástanulók műsora. — 19.00: Tv- törna. — i9.l0: Esti mese.—19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tv- klubja. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Martin Eden. Olasz filmsorozat 3. rész. BUKAREST: 20.00: Tv-hiradó. — 20.15: Gazdasági aktualitások. — 20.25: Operaest — Bizet: Carmen. — 21.30: A család világa. — 21.50: Tv-hiradó. Szemben • bajnok Németh Zoltán A sztalltenlsz Továbbra is veretlenül Háziversennyé devalválódott megyei verseny IA rádió és a televízió műsora