Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-28 / 22. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JANUÁR 28. Március 12-én kezdődnek a szovjet—amerikai leszerelési tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) tőjének helyettese. Mindhár­man igen tapasztalt diploma­ták, a tárgyalásokon szerep­lő kérdések szakértői. Lomejko tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió sikert akar elérni a tárgyalásokon. Felhívta rá a figyelmet, hogy a tárgyalá­sok eredményessége elsősor­ban attól függ, milyen pon­tosan tartja be mindkét fél a megbeszélések céljáról és tárgyáról létrejött megálla­podást. A szóvivő emlékezte­tett arra, hogy mint az And­rej Gromiko és George Shultz külügyminiszterek januári genfi megbeszéléséről kiadott közös nyilatkozat is megál­„Hajózni muszáj!” — tartja a régi latin köz­mondás. Az utóbbi évek eseményei fényében ezt úgy módosíthatnánk: tár­gyalni muszáj! Most, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok túllendülni látszanak a mélyponton, az egész világpolitikai légkör enyhülni tűnik. Ez talán már a kedden Stock­holmban kezdődő ötödik tárgyalási fordulón érez­teti hatását, de talán szükségtelen aláhúzni: most mindenki márciusra tekint előre. Nem csak azért ez a nagy tavaszvárás, mert az idei tél olyan mostohán bánt az emberekkel Európá- • ban, Amerikában, Ázsiá­ban, sőt még Afrika északi részén is. A poli­tikával foglalkozók jól tudják, hogy a tél után mindenképpen tavasz kö­vetkezik a nemzetközi kapcsolatokban is — csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hosszú a fagy és milyen gyorsan bontakozik ki az azt követő enyhülés. A szombat esti moszkvai és washingtoni bejelentés, miszerint március 12-én Genfben kezdődnek a kétoldalú fegyverzetkor­látozási és leszerelési tárgyalások, óriási érdek­lődést váltott ki világ­szerte. Az Egyesült Államok küldöttségének veze­tőit már jó egy hete meg­nevezték. A jobboldali nézeteikről ismert politi­kusok, Max Kampelman, John Tower és Maynard Glitmann, akik jól ismertek a Pentagonhoz és a leg­szélsőségesebb körökhöz lapította, a tárgyalások célja egy olyan hatékony megálla­podás kidolgozása, amely elejét veszi a világűr milita- rizálásának, s megfékezi és megállítja a fegyverkezési hajszát a földön. A megbe­szélések tárgya pedig a nuk­leáris és űrfegyverek teljes kérdésköre, amelynek eleme­it egymással szoros össze­függésben kell vizsgálni. Az Amerikai Egyesült Ál­lamok küldöttségét Max Kampelman nagykövet veze­ti, aki egyidejűleg szintén képviseli az amerikai felet az egyik tárgyalócsoportban. A másik két tárgyalócsoportban az Egyesült Államokat John Tower, illetve Maynard Glilman nagykövet képviseli. fűződő kapcsolataikról, valószínűleg nem lesz­nek egyszerű tárgyaló- partnerek. Már kiválasz­tásuk is azt bizonyítja, hogy a Fehér Ház alapve­tő nézetei nem változtak. Bár a hazai és a világ­közvélemény növekvő nyo­mása miatt tovább már nem lehetett halogatni a megbeszélések újrakezdé­sét, szerződésekig még nagyon hosszú út vezet. Márciusi reményeink elsősorban ahhoz kötőd­nek, hogy sikerüljön hely­reállítani a kölcsönös bi­zalmat, ami nélkül nincs megegyezés. A bizalom, amely az utóbbi időben hiánycikké vált a világ- politikában, csak tettek­kel és bizonyított jóaka­rattal szerezhető vissza. A Szovjetunió a maga ré­széről a bizalomerősítő intézkedések egész sorát javasolta, ezeket azonban rendre elutasította az amerikai kormány. Most a tárgyalások puszta té­nye is bizakodással tölt el mindenkit, de ne fe­lejtsük el, hogy voltak a közelmúltban sikertelen tárgyalások is! A legtöbb, amiben re­ménykedhetünk, az egy olyan —- meglehet hosszú évekig tartó — folyamat megindulása, amely egy­szer majd elvezet a meg­állapodáshoz. Akkor, de csakis akkor sóhajt­hatunk föl megkönnyeb­bülten. Addig is várjuk a márciust! Horváth Gábor SZÉPSÉGÁPOLÁS FELSŐFOKON Intenzív bőrápolásra: FABULISSIMO VITALIZÁLÖ KÚRA FABUIISSIMO HIDROAKTÍV KÚRA A 6-6 ampulla tartalmát KÜLSŐLEG kell az arc és nyak bőrébe masszírozni! Mindennapi használatra: FABULISSIMO VITALIZALÖ KRÉM FABULISSIMO HIDROAKTÍV KKEM A kozmetikai tudomány mai állása szerinti leghatásosabb — kizárólag természetes eredetű— anyagokból készülnek. FIATALÍTJÁK. REGENERÁL .'AK A BORT. ELSIMÍTJÁK A RÁNCOKAT A bizalomért és a biztonságért Második menet Stockholmban Ötödik fordulójával második munkaévébe lép holnap a stockholmi Európa-konferencia. Harminchárom európai or­szág, valamint az Egyesült Államok és Kanada részvételével politikai biztonságerősítő és katonai bizalomerősítő intézke­désekről tárgyal, hogy egy európai leszerelési folyamat út­ját egyengetve kontinensünket a „komplex enyhülés” köve­tendő példájává tegye. A stockholmi konferencia 1984. január 17-én kezdődött, néhány héttel azután, hogy Genfben megszakadtak a szovjet—amerikai fegyver­korlátozási tárgyalások, ame­lyeket az amerikai rakétate­lepítés megkezdése egysze­rűen tárgytalanná tett. A tárgyalások külügyminiszteri szintű szakasza azt kívánta jelezni, hogy Európát illetően nem szakadt meg a kelet— nyugati párbeszéd, s hogy Helsinki szelleme jelentős biztonsági tartalékokkal ren­delkezik. Most az ötödik forduló ja­nuár 29-i megnyitása néhány héttel előzi meg az új szov­jet—amerikai tárgyalásokat, amelyeknek témái — a koz­mikus és az atomfegyverek korlátozása és csökkentése — közvetlenül érintik konti­nensünk katonai erőviszo­nyait, a kölcsönös veszélyez­tetettség történelmileg kiala­kult kényes egyensúlyát. A stockholmi asztalon im­már öt javaslat fekszik. A NATO tisztán technikai jel­legű elképzelései, amelyek a tömb fő erőit mentesíteni törekszenek mindenfajta előrejelzési kötelezettség, te­hát mindenfajta ellenőrzés alól. A kompromissziumos szándékú román munkaok­mány számos „előrefutó” elemet tartalmaz. Az európai semleges és el nem kötelezett országok igen laza javasla­tát később szándékoznak konkretizálni. Májusban, a második for­duló nyitónapján került be­terjesztésre a szocialista or­szágok többségének nézeteit tükröző szovjet javaslat, amely olyan politikai-bizton­sági jellegű követelményeket tartalmaz, mint a katonai erőszak minden formájáról, ezen belül az atomfegyver elsőkénti alkalmazásáról va­ló lemondás, a katonai költ­ségvetések befagyasztása és csökkentése, Európa vegyi­fegyver-mentesítése, atom- fegyvenmentes övezetek létesítése, és csak ezek után foglalkozik a ka­tonai bizalomerősítő in­tézkedésekkel. A szov­jet javaslat a nagyabb had­gyakorlatok és katonai moz­gások előrejelzését és megfi­gyelői felügyeletét összekap­csolja a hadgyakorlatok ará­nyainak korlátozásával, s ra­gaszkodik ahhoz, hogy kellő egyensúly valósuljon meg ál­talában a biztonság- és biza­lomerősítő, a politikai és a katonai-technikai intézkedé­sek között. Végül Málta a múlt év őszén a földközi-tengeri tér­ség biztonságát érintő ja­vaslatot terjesztett elő, amely katonaföldrajzilag fontos kapcsolódási lehetősé­geket villant fel, de a stock­holmi konferenciát nehéz konfliktushelyzetek temati­kájával terhelheti. A nyugatnémet zöldek hét végi Freiburgban tartott tanácsko­zásukon követelték, hogy az NSZK közéleti posztjait tisztít­sák meg a neonáciktól. (Telefotó — KS) Alkotmány-napi ünnepség Indiában Halálkommandók Új-Delhiben A hagyományokhoz híven díszszemlével ünnepelték meg Űj-Delhiben a köztársaság napját. Az indiai nemzeti ünnepen az új alkotmány 1950. január 26-án történt elfogadásáról és a köztársa­ság kikiáltásáról emlékeznek meg. Az ünnepségeket az idén kivételes biztonsági intézke­dések közepette rendezték meg. Egy indiai lapértesü­lés szerint ugyanis az ünnep előtt négy alaposan felfegy­verzett terrorista kommandó érkezett a fővárosba, hogy merényletet kíséreljen meg Radzsiv Sandhi kormányfő és Zail Szángh államelnök ellen. A Hindustan Times tudni véli, hogy a biztonsági szervek -széles körű nyomo­zást folytatnak a Pandzsáb államból érkezett csoportom felkutatására. A lap szerint a terroristák Pakisztánban kaptak katonai kiképzést. Radzsiv Sandhi a szoká­soktól eltérően zárt gépko­csin érkezett a díszszemlére, de a televíziós közvetítésben szereplő utolsó szakaszon át­szállt egy nyitott dzsipbe. Új-Kaledónia rendkívüli ÍLLOPOT Üj-Kaledónián június 30-ig meghosszabbították a rend­kívüli állapotot, miután a francia Alkotmányjogi Ta­nács megállapította, hogy a rendkívüli állapot meghosz- szabbításáról megszavazott törvény nem ellentétes az alkotmánnyal. A törvény megszavazása után ugyanis az ellenzéki RPR azzal a kéréssel fordult a bírósághoz, hogy nyilvá­nítsa alkotmányellenesnek a törvényt. A bíróság a kor­mány kérésére rendkívül gyorsan döntött, s pénteken este már kihirdette az RPR kérését elutasító határoza­tát. Pápai látogatás II. János Pál pápa szombaton négy országot érintő latin-amerikai körútra indult, amelynek során Venezuelát, Ecua­dort, Perut, valamint Trinidadot és Tobagót keresi fel. II. János Pál február 6-án érkezik vissza Rómába. LONDON Az Afrikai Nemzeti Kong­resszus (ANC) mindaddig folytatja a fajüldöző preto­riai rendszer elleni harcot, amíg a dél-afrikai kormány el nem ismeri az ANC-t és nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni a jelenleg illegálisan működő szervezettel — je­lentette ki Nelson Mandela, az ANC egyik vezetője, akit a pretoriai hatóságok 1964 óta szabotázs és a kormány megdöntését célzó tevékeny­ség vádjával tartanak fogva a fokvárosi Pollsinoor bör­tönben. BELGRAD Miguel de la Madrid me­xikói elnök befejezte három­napos jugoszláviai megbeszé­léseit. Veszelin Gyuranovics jugoszláv államfőt tájékoz­tatta a Contadora-csoport közép-amerikai békekezde­ményezéseiről. Gyuranovics támogatásáról biztosította a Contadora-országok erőfeszí­téseit. SANTIAGO A chilei hatóságok meg­szüntették a tavaly novem­ber óta érvényben levő éj­szakai kijárási tilalmat a fő­városban, illetve a második legnagyobb városban, Val- paraisóban. Továbbra is fönnmarad azonban az egész országban novem­ber hatodikén elren­delt ostromállapot, ami az ellenzéki politikai tevé­kenység betiltására, sajtó­cenzúrára és az ellenzékiek bírósági tárgyalás nélküli fogvatartására jogosítja' föl a kormányt. GULCMBO A sri lanka-i pu.li.'n'Tit 30 nappal meghosszabbította az országban 1983. májusa óta érvényben levő rendkívüli állapotot. Az intézkedést an­nakidején az ország szinga- léz többségű lakossága és a tamil kisebbség közti ellen­tétek kiéleződése miatt ren­delték el. Az utóbbi 14 hó­napban az ellenségeskedések 500 emberéletet követeltek, és továbbra is napirenden vannak az erőszakcselekmé­nyek. PÁRIZS Megölték a francia hadügy­minisztérium fegyverzeti hi­vatalának külügyi igazgató­ját. René Audrant péntek es­te, nyugat-párizsi otthonánál terítették le nyolc lövéssel: a helyszínen belehalt sérü­léseibe. PEKING Hu Jao-pang, a KKP KB főtitkára szombaton Peking- ben találkozott Norodom Szihanukkal. a törvényes kambodzsai kormány ellen harcoló emigráns csoportok egyik vezetőjével. Szihanuk egyebek között olyan kijelen­tést tett, hogy (illegálisan) vissza akar térni Kambodzsá­ba és „elnökölni fog a De­mokratikus Kambodzsa kor­mányának kabinetülésén”. NVGGAT-BERLIN Határozatban foglalt állást a nyugat-berlini Szocialista Egységpárt vezetősége május 8-ának, a felszabadulás nap­jának méltó megünneplése mellett. Ez a nap — mutat rá az állásfoglalás — a tár­sadalmi haladás javára vál­toztatta meg a nemzetközi erőviszonyokat. Memento Auschwitz I Negyven esztendeje an nak. hogy 1945. januá: 27-én a Vörös Hadseref felszabadította az auReh witz-birkenaui k*noent ráció« tábort, amelynél területén a fasisztái négymillió különböző nem zetiségű embert pusztítót, taik el. Az emberi történelem érté­ket és kultúrát teremtő fo­lyamata — Marx szavaival — egyben az osztályharcok tör­ténete is. Ezért a jobbra tö­rekvés alkotó munkája mel­lett a véres háborúk, a nagy emberveszteségeket követelő harcok is velejárói voltak az ellentmondásokat hordozó társadalmak történetének. De az emberi élet elleni le­aljasult támadásnak az a módja és nagysága, amelyet a nácizmus követett el Euró­pa népeivel szemben, példa nélküli a történelemben. A hazájukért elesett hősök ha­lála is fájdalmas, de amj a koncentrációs táborokban történt a védtelen, kiszolgál­tatott emberek, köztük gyer­mekek millióival, borzalmai­ban talán csak a Hirosimára és Nagaszakira dobott atom­bombák pusztításával mér­hető. Amikor 40 esztendővel ez­előtt, a győztesen előrenyo­muló szovjet csapatok felsza­badították a legnagyobb ná­ci „halálgyárat”, a négyszáz- ezer nyilvántartott auschwit­zi fogolyból már csak ötezer élt, az is iszonyú állapotban. Máig sem ismeretes azok szá­ma. akik az erőltetett mene­telésekben vesztették életü­ket, és azoké a százezreké sem, akiket nyilvántartásba vétel nélkül, közvetlenül a vasúti kocsikból vittek a gázkamrákba. Itt pusztult el a Magyarországról elhurcolt zsidók túlnyomó többsége is. A halál eme ördögi ala­possággal kimódolt náei „nagyüzemét” 1940-ben kezd­ték el építeni Himmler köz­vetlen parancsára, hogy „véglegesen megoldják a zsi­dókérdést”. És Auschwitz — majd három éven át — maga volt a pokol. Nemcsak a gáz, a tarkólövés, vagy a Menge- le-féle kísérletek pusztítot­tak itt, a legyengülés, a be­tegségek és a kétségbeesés is tízezreket vitt a halálba. A szenvedés és az iszonyat olyan mérhetetlen volt, hogy a túlélőknek és az utókornak az sem adhat teljes elégté­telt, hogy a bűnösök legtöbb­je megbűnhődött. A nürnber­gi, a frankfurti és a jeru- zsálemi perekben igazságot szolgáltattak az áldozatoknak és a világ elé tárták mind­azt, ami az emberi nem leg­nagyobb és legrettenetesebb temetőjében végbement. Az igazság feltárása és a tettesek megbüntetése azon­ban önmagában még nem elegendő annak megakadá­lyozására, hogy Auschwitz ne ismétlődhessen meg soha többé. Őriznünk és ápolnunk kell a négymillió mártír em­lékét, s időről időre felfrissí­teni az ütőkor-nemzedékek emlékezetét! Mert csak az óbrentartott emlékezet és a béke óvhat meg attól, hogy egy hasonló vagy még ennél is szörnyűbb tragédia még egyszer megtörténhessen. * * * Szombaton a tábor egykori foglyai megkoszorúzták Brze- zinkában (Birkenau) a fasizmus áldozatainak nemzetközi emlék­művét, a fetszabaditó harcokban elesett szovjet katonák sírjait és O.swiecünben (Auschwitzi virá­got helyeztek a kdvégzőfal elé, az egykori 11-es barakk fala elé, ahol 20 ezer embert lőttek agyon. A megemlékezés résztvevői fel­olvasták a nemzetközi Ausclt- witz-bizottság békeíelhívását. László GyuU

Next

/
Oldalképek
Tartalom