Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1985. JANUÁR 26. } f .... * Jobb itt, mint otthon Rákócziújafalu nem tartozik a nagy települések kö- zés. A körülbelül kétezer lakost számláló falucska mégsem sorolható az elmaradott, elhanyagolt kis települések sorába. A helyi irányító szervek az elmúlt szűkösebb esztendőkben is lépést tartottak a kor diktálta fejlődéssel. Ezt bizonyítják azok az erőfeszítések is. melyek a lakosság szociális körülményeinek javulását érintik. A ’80—81-es felmérések adatai szerint az ott lakók tíz százaléka, megközelítőleg kétszáz ember már átlépte a nyugdíjkorhatárt. Az idős lakosok nagyobb része a mezőgazdaságban dolgozott, és sokan közülük egyedül maradtak hátralevő napjaikra. Elsősorban rájuk gondoltak, amikor tavaly februárban átadták a szépen felszerelt öregek napközi otthonát, s ezzel párhuzamosan megszervezték a házi szociális gondozást. A húsz személyre tervezett otthon az eltelt egy év alatt olyan népszerű lett, hogy az idei esztendőben további öt ember jelentkezett felvételre. Pedig, ahogy Máté Miklós- nénak, az otthon vezetőjének szavaiból kiderült, nem kevés feladatot jelentett a toborzás. Családlátogatások sorozata előzte meg az alapító tagok önkéntes jelentkezését. Az eredmény nem sokáig váratott magára. Ebben nagy szerepe volt annak a vonzó körülménynek is, hogy az első évben valamennyi tag térítésmentesen vehette igénybe a napközi nyújtotta lehetőségeket. Az idei esztendőben a létszám- bővülés miatt ezen változtatni kellett. A kétezernégyszáz forint feletti nyugdíjjal rendelkezők minimális térítési díjat fizetnek. A népszerűséget mutatja az is, hogy az otthon szinte valamennyi tagja hozzá szeretne járulni a kiegészítő ösz- szeg előteremtéséhez. Az otthon 9—17 óráig várja lakóit, de sókan már 8 órakor megjelennek. A két tágas, ízlésesen berendezett társalgóban csendes derűben telnek a hétköznapok. A közhiedelemmel szemben nem unatkoznak a napközi lakói. Van tv, rádió, lemezjátszó, társasjátékok, de nem ezek a tárgyak jelentik a fő vonzerőt, hanem az, hogy mindenki talál magának olyan apróbb elfoglaltságot, kisebb munkát, aminek végzése közben hasznos tagnak érezheti magát. Mivel az átlagéletkor 70—72 év, nem kell kemény fizikai munká ra 'gondolni. Az asszonyok kézimunkáznak, segítenek a terítésben, a férfiak kertet ápolnak, télen a fűtésben segédkeznek. Az ebéd a szomszédos Rákóczifalva egyik étterméből érkezik. Se mennyiségre, se minőségre nincs panasz. A patyolat- tisztaságú fürdőszobát bármikor, bárki igénybe veheti. Sokan itt ismerkedtek meg a kádbanfürdés „tudományával” és örömével. A szobák, a pihenőhely, a tálaló esztétikus berendezési tárgyai, bútorai arról tanúskodnak, hogy a tervezők és kivitelezők nyugodt, és igazán emberhez méltó környezetet kívántak teremteni az időseknek. Mindez természetesen nem valósulhatott volna meg társadalmi összefogás nélkül. Rengeteg segítséget jelentett a helybeli politechnikai műhely és a Hajdú-Bihar megyei Szolgáltató Vállalat szolnoki kirendeltségén dolgozó Kandó Kálmán Szocialista Brigád patronáló munkája. A távlati tervek között szerepel az otthon bővítése egy új irodaépülettel, majd az egészhetes foglalkozás megszervezése. Pénteki napokon ugyanis sokan sóhajtanak fel: — De hosszú lesz a hétvége napközi nélkül! Sokkal jobb itt “mint otthon. És a vezető szemében ilyenkor leírhatatlan öröm csillan. Jelenleg egy valami árnyékolja be az örömtől sugárzó arcot: a fűtés hiányosságai. Az épületben alkalmazott kazán kicsinek bizonyult az utóbbi fagyos napokban, s a szokatlan hideg miatt használhatatlan állapotba kerültek a mellékhelyiségek. A segítséget a helybeli Gaimesztól remélik és várják. Hisznek benne, hogy nem reménytelenül... —bk— M. Anna néniék a nyugdíj mellett kiegészítésként sertés- és baromfitartással is bíbelődnek Nem valószínű, hogy Ti- szaug felnőtt lakosai között akad valaki, aki ne ismerné Meilinger Ferencnét. Ennek, akár a magyar igazságnak, valószínű három oka van. Az egyik az, hogy köztudomású: szerejük a hasunkat. Már pedig Anna néni világéletében a főzéssel foglalkozott, és a munkaviszonya utolsó kilenc évét az általános iskola szakácsnőiéként töltötte. Finomabbnál finomabb ízekkel fűszerezte a napközi napi, heti ételkínálatát, már amennyire az akkori tízegynéhány forintos pénzügyi keret engedte. A másik ok: Anna néni aktív, szókimondó szerepet vállalt és vállal a település életében. Nincsen falugyűlés, tanácstagi beszámoló, amelyen ne venne részt: érdekes, sajátos szóhasználatú hozzászólásaival, javaslataiKEDVŰ val ne „bombázná” az előadót, tanácstagot. Igaz, nem • csak a nyelve pereg, de ha szükséges, a keze sem tétlen: például a szolgáltatóház építésénél rengeteget takarított a helyiségekben; tisztította. mosta az ablakokat, súrolta a szobákat. A harmadik tényező hallatlanul egyszerű: van a falunak egy tízéves Pávaköre. Ennek a közösségnek nem csak alapító tagja, hanem jelenleg is az egyik leglelkesebb, legaktívabb résztvevője. A tizenegynéhány dalos közül Anna nénire fenntartás nélkül lehet számítani. Ez a kollektíva nem csak a helyi rendezvényeket lép fel rendszeresen, le a minősítő versenyekről se marad távol, legutóbb is ezüst fokozatra tartotta érdemesnek őket a szigorú zsűri. Meilingeréknek egy fiuk van aki jelenleg az „angyalbőrt” hordja, s ha levél érkezik tőle, hogy" eltávozásra, szabadságra jön. esténként képes órákig vir- rasztani, várni a család sze- mefényét. Közben köt. horgol, kézimunkázik, dudo- rászgat, dalolgat, hogy jobban teljen az idő. A kedvenc népdala: Rózsa, rózsa, labdarózsa levele. A nótája pedig: Nem hiszek a szerelemben, hogy örökké tartson . . . Mikor élete pártját, Feri bácsit megkérdeztük, hogy mi a véleménye^ az utóbbi számról, csendesen így szólt: biztosan igaza van. Ö csak tudja, mert énekelte már vagy ötszázszor... D. Sz. M. Átmenő szállás volt... — 1925-ben a szolnoki úrihölgyek egylete építtette a szegényházat — mondja dr. Juhász Irma az igazgatói parányi irodában. — Az akkori főorvos feljegyezte róla, hogy átmeneti szállásként épült, s első lakója huszonhat koldus volt. A konyhájáról a szandaszőlősi szegényeknek vittek napjában egy tál ételt, ki a régi iskolába. Az alapítás dátumát most is tábla jelzi, de a szolnoki szociális otthonban azóta — mondjuk bátran — minden megújhodott. A hatvan év alatt négyszer alakították át, korszerűsítették, bővítették, s ma már kényelmes, szép otthona kilencven gondozottnak. Nem elesett szegénynek, nincstelennek, hanem magáramaradt, idős, beteges embernek, akit ezért-azért nem tud a családja ápolni. Nem lenne gond, ha hirtelen több ágy állna a jelentkezők rendelkezésére. Van olyan idős gondozottjuk, aki azt mondja, soha többet nem menne vissza a sajátjába, s a magányba. Tizenhét szakgondozó, tizennégy nővér vigyázza az idős emberek egészségét, életét. Helyben megkapják a szükséges orvosi ellátást, a napi koszt mellett gyógyszert, ruházatot, s a mozgásszervi betegek különféle kezeléseket. Megfelelő gyógyászati A pihenés Van, ahol érzékeny búcsút vesznek tőlük, aztán félév múlva már nem emlékeznek a nevükre. Máshol — annak hangsúlyozása mellett, hogy nem feledkeznek meg a volt (munkatársakról — minden évben egyszer meghívják őket disznótoros vacsorára. Szerencsére ezek egyedi esetek. A legtöbb helyen — és lassan már ez az általános — élő és emberséges, hasznos és tartalmas a kapcsolat a munkahely és az onnan nyugdíjba vonult, idős emberek. volt munkatársak között. A nyugdíjasok és járadékosok helyzetéről Bujdosó József, a jászberényi Kossuth Tsz főkönyvelője elmondta, hogy a téesz ezer- egyszáz tagja közül ötszázhatvan a nyugdíjas és járadékos. A magas szám is elárulja, hogy a gazdálkodásban, a szociálpolitikában kiemelt feladatok közijtt szerepel a nyugdíjas-kérdés, a munkában megfáradt, idős tagokról való gondoskodás. Az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központja tavaly nyárutón pályázatot hirdetett a szakszervezeti nyugdíjas klubok tagjainak, a szakszervezetek egykiori aktivistáinak, vállalatok, üzemek nyugdíjasainak. Azt kérték, hogy Visszaemlékezések címmel írják meg élményeiket a felszabadulás óta eltelt negyven esztendő fontosabb politikai, társadalmi, gazdasági kulturális eseményeiről A pályamunkák egy részét mi is megkaptuk, s az eredményhirdetésig és azután is néhányat rövidítve közreadunk. Először Borók Imre kisújszállási nyugdíjas Az ország első embere voltam című írásából idézünk egy részletet; aki 1957 augusztus húszadikának, a Nagykun Napoknak egy számára felejthetetlen perceit idézte föl: „1957. augusztus 20-án az állomáson az MSZMP városi bizottsága első titkárának, Zagyi Jánosnak és a tanács elnökének, Jónás Jánosnak a társaságában vártuk a kormány különvonatát. A kölcsönös üdvözlések és bemutatkozások után az ünnepség színhelyére, a szomszédos sporttelepre mentünk, eszközökkel is rendelkezik intézmény. Most épp a legújabb gyógyeszközt, az Evo- lite seb gyógyító lámpát rendelték meg részükre. Sok a beteg, a magát ellátni képtelen, sajnos gyarapodik az agyi érelmeszesedésesek száma is. Senki se tagadja, rengeteg munkát adnak az intézmény dolgozóinak, s talán annál is több türelmet igényelnek tőlük. Pedig a hatvanéves szociális otthon a bentlakók mellett a város négy nappali otthonának is gazdája, s Ez a korosztály az ötvenes évek után, vagyis a fejlesztés éveiben jött a szövetkezetbe. Őket is alapítótagoknak tekintik és ez méginkább kötelező arra. hogy a lehetőségekhez mérten mindent megtegyünk azért, hogy az idős emberek nyugdíjba vonulásuk után minél kevesebb gonddal terhelve töltsék a pihenés éveit. Egy másik fontos szempont: a nyugdíjasok közül sokan — töbh mint százan — továbbra is dolgoznak és olyan időszakban vállalnak munkát, amikor legnagyobb szükség van a dolgos kezekre. A kérdésre, hogy milyen juttatásokban részesülnek a szövetkezet nyugdíjasai, elmondta, hogy továbbra is megkapják a háztáji földet. Aki bírja erővel, megműveli, aki nem pénzben kapja meg ezt a juttatást. Ez minden évben 5 ezer forint jö- vedelemkiegés'zítést jelent, tavaly négyszázötvennyolcan részesültek ilyen juttatásban, a téesz 2 és félmillió foahol mintegy 130 ezer ember lelkesedése köszöntött bennünket. ^\z emelvényre vezető lépcső alján előre kívántam tessékelni vendégeinket, Kádár János és Dobi István elvtársakat. Kádár elvtárs azonban ezt az udvariassági gesztusomat az alábbi szavak kíséretében hárította el: „Menjen csak ön elől! Most ön az ország első embere, mert egy olyan gyűlés elnöke, amelyen Dobi elvtárs és én is csak felszólalunk!” így foglaltuk el a helyünket az emelvényen, és a Himnusz elhangzása után szerénységem nyitotta meg és zárta be a nagygyűlést. Dobi István elvtárssal már több ízben találkoztam. Volt szerencsém fehér asztal mellett is élvezni jó hangulatban dalos kedvét. Most azt kellett jóleső érzéssel tudomásul vennem, hogy Kádár János elvtárs nemcsak jó 180—200 idős szolnokinak a házigondozását is ellátja, összesen négyszázötven idős ember sorsa van a vállukon, évi 13 millió forintos költségvetésből gazdálkodnak. A hatvanas év előtti koldusok átmeneti szállása ma meleg, barátságos, kényelmes otthon, ahol nemcsak gyógyszerrel, hanem jó szóval is gyógyítanak hivatástudatból, csupaszív gondozók. rintot fizetett ki ilyen címen. — Teljes jogú tagoknak számítanak azok a nyugdíjasok — folytatta a beszélgetést —, akik továbbra is részt vesznek a közös munkában. Olyannyira, hogy ők az év végén nyereségrészesedést is kapnak. Szövetkezetünk nem feledkezik meg azokról a tagokról sem, akiknek kevés a nyugdíja. A szociális bizottság javaslatára segélyt utalunk ki számukra. évente 180 ezer forintot fordítunk erre a célra. Nyugdíjasaink is részesülnek a kedvezményes üdültetésben, rendszeressé tettük a nyugdíjas találkozókat. 1984-ben négyszázan vettek részt a nyugdíjas napon ahol tájékoztattuk őket a szövetkezet gazdálkodásáról, eredményeiről. Cserébe sok érdekes javaslatot, hasznos jótanácsot kaptunk, a tapasztalatokban gazdag, a szövetkezet sorsát még mindig szívükön viselő, idős tagoktól. politikus, hanem igen közvetlen, szerény ember is.' A gyűlés után a tanácsházán rendezett közebéden. az egész rendezvény Népfront jellegét kidoborítandó, Czi- nege elvtársék Kádár János mellett jelölték ki a helyemet az asztalfőn. Az ízes kunsági falatok közben a Kádár elvtárssal folytatott beszélgetésem egy életre maradandó élményt jelentett. Elismerő szavakkal szólt rendezvényeinkről és azok időszerűségéről. Ekkor a rádió hulámain keresztül (Kisújszállásra figyelt egy ország, sőt világvisszhangról is voltak értesüléseink. Egy kudarcba fulladt ellenforradalmi kísérletből kilábolt ország vezetőinek első vidéki nagy találkozója volt ez a dolgozó alföldi százezrekkel. Így voltam egy pár órán keresztül az ország első embere !” Sosem szabad abbahagyni! Az ember életútjának delén túl mindenki több kritikus periódusnak néz elébe: ilyen az életközép-vál- ság a nagyszülővé válás, egy költözéssel járó gyökeres élethelyzet-változás, de mind között a legsúlyosabb a nyugdíjazást követő szakasz. Egyik alapkérdés, hogy milyen a társadalom életkort becsülő szemlélete? Vajon a nyugdíjazást a fölöslegessé válás döntő bizonyítékának tekintik-e, amely aztán a munkakörtől való visszahúzódáshoz, a munkatársakhoz, a munkahelyi barátoktól való elszakadáshoz vezethet? A másik fő kérdés: mit tud nyújtani a nyugdíjas számára a család, van-e egyáltalán háttér a nyugdíjba vonuló egyén mögött? Más a helyzet az egyedülálló nyugdíjasok esetében. Nagy kérdés, hogy valaki csak a munkáját hagyja-e abba, vagy a rendszeres tevékenykedést is? Orvosok állítják, hogy sok öregedő betegük nem is lenne beteg, ha merő jóakara- tú gondoskodásból nem ítélték volna tétlenségre, őket'. Selye János, a s,tressz-elmé- let atyja szerint a tevékenység biológiai szükséglet. Használat hiányában az izmok, az agy és más szervek hatékonysága csökken. Mind testünket, mind szellemünket edzeni kell, hogy ép és friss maradjon. A tétlenség akadályozza a velünk született építő és alkotó hajlam kibontakozását, s ez a belső feszültséghez vezet. A célok hiánya pedig a bizonytalanság érzését kelti. Ne feledjük: az érzékenység , növekedése az időskorban ún. életkori sajátosságnak tekinthető. Az idős ember tehát nemcsak igényli, hogy a társadalom elismerje korábbi, fiatalabb éveinek a munkáját, s ezért biztosítsa számára a jól megérdemelt „nyug-díjat”, ha- hanem a rendszeres, társadalmilag hasznos tevékenységet is. Így érezheti minden nyugdíjas azt, hogy a közösség nemcsak a tegnapjáért becsüli, időskorban is számít rá. M. M. Levélféle egy tiszasülyi nyugdíjasnak örültünk ám a levelének, s leginkább annak, 89 évesen jut eszébe, hogy a figyelemért, a segítségért pár jó, köszönő szót mondjon. A helyzet, de főképp a tanácsok munkájának ismeretében azonban úgy gondoljuk, nem kell külön elismerni, dicsérni azért a tanácsot, mert tehetségétől függően gondol az idősekre, akik özvegyen, vagy gyerekeiktől távol magányban pergetik életük naptárát. Valószínű, kedves olvasónk napközis, hisz a napi jó kosztot is elismerőleg említi. Nos, a tanácsoknak bármennyire kevés a pénze, az idősekre a nehéz esztendőkben is jut, s egyenesen kötelességük, hogy segítenek a kisnyugdíjasokon, járadékosokon. Az, hogy karácsony előtt arra is volt gondja a tanácsnak, hogy az emberség jelét adja, annak is jusson egy kis ajándék, vagy az ünnepekre való költőpénz — azt bizonyítja, ' hogy társadalmunk gondoskodása, segítőkészsége eljut a távoli kis falvakba, éppúgy, mint a nagyvárosok peremkerületeire. Annak örülünk a legjobban. hogy ezt ön és sorstársai is érzik, értik, s mindebben részesültek. Kívánjuk, az idén, meg azután is élvezzék ezt a társadalmi gondoskodást! —S— összeállította; Sóskúti Júlia Fotók: Tarpái Zoltán —Sj— évei kevesebb gonddal I. A. Visszaemlékezések
