Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-04 / 284. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 4. I lKotnmen- Itárunk Tanácskozik a VSZ honvédelmi miniszteri bizottsága Spanyol üzenet gymillióan vonultak Spanyolország városainak utcáira a hétvégén.- A fővárosban több mint 500 ezer ember követelt békét, rakétamentes Európát, semleges külpolitikát. „Nem akarunk a NATO-ban maradni" — hirdették Barcelonában a békemenet résztvevői. Egy spanyol kommunista politikus így értékelte a demonstráció-sorozatot: mindez a spanyolok békevágyát tükrö- ziA azt, hogy nem akarnak az eurorakéták árnyékában (Folytatás az 1. oldalról) sebb imperialista, militarise ta körei egyre elvakultakban tőrnek a szocialista országok, általában, minden fajta társadalmi haladás ellen. A kibékíthetetlen ideológiai ellentéteket újra és újra átviszik a gyakorlati politika síkjára, önző, embertelen céljaikat akarják rákényszeríteni a világ népeire. Ennek érdekében erőfölényre próbálnak szert tenni, de legalábbis azt szeretnék elérni, hogy a felfokozott fegyverkezési versennyel gazdasági nehézségeket s ezek következményeként súlyos társadalmi-politikai gondokat okozzanak a szocialista államoknak. Az e törekvések elleni küzdelemben különleges felelősséget viselnek a kommunista pártok, a szocialista államok vezetői, valamint a Varsói Szerződés legfelsőbb politikai és katonai vezető testületéi. Továbbra is folytani kell a politikai-diplomáciai kezdeményezéseket — hangoztatta, utalva arra, hogy nagy várakozás előzi meg a szovjet és az amerikai külügyminiszter közelgő találkozóját. A túlzott reményektől azonban óvakodnunk kell — mutatott rá, —, és tovább szükséges erősíteni a szocia- Uista országok egységét, védelmi szövetségünk erejét. Ugyanakkor ezt összhangba kell hozni a szocializmus építésének társadalmi, politikai és gazdasági céljaivál, a népek jólétének emelésére irányuló erőfeszítésekkel — hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. A tanácskozás kedden folytatja munkáját. Uruguay fővárosában hatalmas tömeg ünnepelte Wilson Ferreira Aldunatét, a Blanco párt vezetőjét, akit öt hónapja letartóztattak a katonai hatóságok, hogy így akadályozzák meg részvéterét a november végi választásokon Wojciech Jaruzelski lengyel miniszterelnök figyelmeztetésben részesítette a toruni vajdát és leváltotta két helyettesét: Józef Czaját és Stefan Stefanskit, mert a v/ajdaságban súlyos visszaéléseket követtek el. üdülőtelkek parcellázásakor. Rajtuk kívül leváltották Torun város polgármester-helyettesét, a vajdasági tanács két osztályvezetőjét, a vajdasági és a városi főépítészt — jelentette a lengyel tévéhíradó. SAN JÓSÉ A rendőrség és a nemzeti gárda egységei ötven embert sebesítettek meg a Costa Ri- ca-i fővárosban vasárnap egy tüntetés feloszlatása során. A felvonuláson résztvevő kiskereskedők amiatt tiltakoztak, hogy a kormány megtiltotta számukra a város utcáin való árusítást. SAN FRANCISCO A fajüldöző dél-afrikai rendszer elleni tüntetésre Az NDK fővárosában tanácskoznak a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei Várkonyi Péter külügyminiszter tegnap délelőtt a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett, hogy részt vegyen a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek tanácskozásán. Várkonyi Pétert Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere fogadta a Eerlin- schöpefeldi repülőtéren. Ugyancsak tegnap délelőtt érkezett Berlinbe Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter is. A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának kétnapos ülése tegnap délután megkezdődött. Az első napi tanácskozás befejeztével Oskar Fischer az £NDK külügyminisztere vacsorát adott a résztvevők tiszteletére. Radzsiv Gandhi kezdeményezése Radzsiv Gandhi indiai kormányfő az Űj-Delhiben januárban tartandó csúcstalálkozóra hívta meg annak az öt államnak a vezetőjét, akik a néhai Indira Gandhival együtt ez év elején közös felhívást tettek közzé. A nukleáris leszerelésre és a vülágbéke magvalósítására felszólító okmányt Görögország; Svédország, Mexikó, Argentína és Tanzánia vezetői, valamint Indira Gandhi írta alá. Lengyelország lövőre parlamenti választások Lengyelországiban legkésőbb 1985 utolsó negyedévében megtartják a parlamenti választásokat, s ezekhez új választójogi törvényt dolgoznak ki — jelentette be tegnap a szejm ülésén Kazi- máerz' Barcikowski, a LEMP képviselőcsoportjának elnöke. A választások konkrét időpontját később fogják meghatározni. A szejm-vá- lasztásokhoz szolgáló választási szabályzatot az Államtanács dolgozza majd ki. s előzőleg széles körű társadalmi vitára bocsátják a tervezetet. Hétfőn a szejm a jelenlevő képviselők egyhangú szavazásával elfogadta azit az alkotmánytörvényt, amely szerint a szejm mandátuma 1985. augusztus 31-én jár le. Barcikowski, a sízejm Toruni teiekbotrány mandátumának lejártáról szóló törvénytervezetet is- miertetve kiemelte: a törvény elfogadása újabb lépést jelent a politikai válság legyőzésében és a belpolitikai stabilizálódásban. MOSZKVA Dom Mintoff máltai miniszterelnök december második felében hivatalos látogatásra a Szovjetunióba látogat. A máltai miniszterelnök a szovjet kormány meghívásának tesz eleget. BRÜSSZEL A NATO-központban tegnap összeült az egyesített katonai szervezethez tartozó országok vezérkari főnökeiből álló katonai bizottság Comelis de Jager holland tábornok elnökletével. A bizottság ülésén részt vesz az európai, az atlanti, és a La Manche-csatomai főparancsnokság vezetője. A vezérkari főnökök ülésén előkészítik a hadügyminiszterek ma kezdődő téli tanácskozására a megvitatandó kérdéseket. Leszerelés élni. Az ibériai ország NATO- tagsága körüli vita egyre élesebbé válik — országon belül és kívül egyaránt. A kívülállók keveslik, hogy Madrid csak a politikai tömbhöz csatlakozott, de nem a NATO katonai szervezetéhez. A spanyol átlagembernek meg a jelek szerint a jelenlegi állapot is elfogadhatatlan. Az atlanti tömb arra akarja rábírni Spanyolországot, hogy gyorsítsa fel a NATO-hoz való teljes csatlakozás folyamatát, a spanyolok pedig egyre keményebb, nyíltabb és szervezettebb ellenállást fejtenek ki — az ellenkező előjelű folyamat érdekében. González miniszterelnök nincs könnyű helyzetben. Hisz nehéz lenne figyelmen kívül hagynia legbefolyásosabb gazdasági partnerei, nyugat-európai szövetségesei véleményét, ám attól is nehéz eltekintenie, hogy az ország, amelyet kormányoz, tömegméretekben ellenzi immár a NATO-val kapcsolatos eddigi politikáját. Lassan két esztendeje, hogy a szocialisták kormányra kerültek, de — a választások idején kilátásba helyezett kilépés helyett — a jelek szerint nem akarják igazából megbolygatni az északatlanti szervezethez való tartozás kényes kérdését Szó volt népszavazásról, ez azonban egyre késik. hogy múlik az idő, úgy válik óvatosabbá a madridi magatartás. A legutóbbi nyilatkozatok szerint a referendumot 1986-ig kell megtartani, mivelhogy a kormány és a törvényhozás mandátuma addig szól. A szocialista pártnak decemberi kongresszusán elkerülhetetlenül állást kell foglalnia majd e sorsdöntő kérdésben, de a várakozások semmiképp sem derűlátók. Való igaz, nem a Gonzalez vezette spanyol szocialista kormány lenne az első a törté- ■nelemben, amely egy választási ígéret végrehajtását szemmel láthatóan minden módon halogatja. Gonzalez- nek azonban számítania kell arra, hogy időben nincs már messze az újabb törvényhozási voksolás, ahol a tömegek — szavazatokban kifejeződő elfordulással — fejezhetik majd ki véleményüket a madridi kabinet következetlenségéről. Győri Sándor Varsói Szerződés —Berlin Külügyminiszteri megbeszélések az NDK fővárosában Moszkva valódi megegyezési szándékot vár Washingtontól Reflektorfényben a szovjet—amerikai párbeszéd A jövő évre tervezett új szovjet—amerikai tárgyalások témája áll az érdeklődés középpontjában a Szovjetunióban. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke két ízben is szólt a megbeszélésekről, a Szovjetunió velük kapcsolatos álláspontjáról. Neil Kin- nockkal, a Brit Munkáspárt vezérével, majd Fred Sino- watz osztrák szövetségi kancellárral folytatott tárgyalásain Csernyenko megerősítette. hogy a Szovjetunió a legradikálisabb megoldások felkutatására is kész a világűr militarizálásának megakadályozása, a hadászati és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek számának csökkentése érdekében. , Leszögezte azt is, hogy szovjet részről e két témakört egymáshoz szorosan kapcsolódónak, együtt meg- oldandónak tekintik. A szovjet vezető nem hagyott kétséget afelől sem, hogy Moszkvában becsületes tárgyalási stílust, a megállapodások elérésére irányuló valódi szándékot várnak az Egyesült Államoktól. Csak az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek tisztelet- bentartása mellett kerülhet sor megegyezésre. Több cikkben foglalkoztak az utóbbi napokban a tárgyalások esélyeivel, a várható amerikai magatartási- sal a szovjet lapok. A sajtó- elemzések ismétlődő végkövetkeztetése, hogy bár a tárgyalásokra tett javaslat elfogadása kétségtelenül pozitív tény, egyelőre nincs bizonyíték az amerikai vezetők politikájának alapvető megváltozására. A Novoje Vremja, tekintélyes moszkvai politikai hetilap a tárgyalásokra tett javaslat elfogadását az amerikai vezetés szempontjából a világpolitikai realitások által kikényszerített, de nem jó szívvel vállalt döntésként jellemezte. Brand! szófiai tárgyalásai Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára vasárnap ismét tárgyalt Willy Brandttal, a Német Szociáldemokrata Párt elnökével, aki a bolgár vezető meghívására látogatott Szófiába. Mindketten üdvözölték a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodásók érdekében tárgyalásokat kezdenek a nukleáris és az űrfegyverzet kérdéséről. Willy Brandt tegnap elutazott Szófiából Stockholm Elfogadták a semlegesek és az el nem kötelezettek indítványát A stockholmi konferencián tegnap Matti Kahiluoto nagykövet, finn küldöttségvezető előterjesztésében elfogadták a semleges és az el nem kötelezett országok indítványát, hogy az egyenlőségen alapuló politikai és katonai jellegű európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedések konkrét áttekintése céljából hozzanak létre két munkacsoportot. Ezek vitatnák meg a többi között az atomfegyver elsőként való alkalmazásáról történő lemondásról, a katonai erő kiiktatását rögzítő szerződés megkötéséről és más kérdésekről szóló szovjet javaslatokat. Oleg Grinyevszkij nagykövet a szovjet küldöttség vezetője a sajtó képviselői előtt kijelentette: az elfogadott határozat egybecseng azzal a szovjet politikai irányvonallal, amely szerint a politikai és katonai jellegű bizalomerősítő intézkedéseket össze kell vonni annak érdekében, hogy biztosíthassák a stockholmi konferencia sikerét. A munkacsoportok — mondotta a szovjet diplomata — előmozdítják a konferencia eredményes munkáját, ha az Egyesült Államok és a többi NATO- ország valójában hajlandó az európai politikai légkör javítása érdekében becsületesen és komolyan tárgyalni. került sor San Francisco kikötőjében, ahol a rakodó- munkások megtagadták egy Dél-Afrikából érkezett holland teherhajjó kirakását. A fajüldöző rendszer ellenes jelszavakat skandáló több száz felvonuló támogatásáról biztosította a dél-afrikai rakomány kirakását megtagadó dokkmunkásokat. CHICAGO A leszerelési és biztonsági intézkedésekkel foglalkozó tekintélyes nemzetközi testület, a Palme-bizottság négynapos chicagói értekezlete befejeztekor szorgalmazta, hogy fagyasszák be az új atomfegyverekkel történő kísérleteket és a nukleáris fegyverek rendszerbe állítását. SANTIAGO-Chilében az országos ellenzéki megmozdulások elfojtására a katonai diktatúra az ostromállapot elrendelésén kívül további szükségintézkedéseket foganatosít. Az országban a megtorlásokkal szemben a baloldali erők mellett mind határozottabban hallatja szavát a polgári ellenzék és az egyház is. DUBLIN Tegnap délután a dublini várban megkezdődött az Európai Gazdasági Közösség tíz tagországának csúcsértekezlete, amelyen az állam- és kormányfők, valamint külügyminisztereik vesznek részt. TRIPOLI A csádi csapatkivonásról szeptember 17-én kötött francia—líbiai megállapodás megsértésével vádolta Franciaországot Abdusszalam Dzsallud, a líbiai forradalom vezetőségének tagja. KUVAIT Kuvait csapatokkal, - harckocsikkal és légvédelmi rakétákkal erősíti meg két stratégiai fekvésű szigetét — közölte Szalem esz-Szabah kuvaiti hadügyminiszter. Az A1 Vatan napilapnak adott interjújában a lépést azzal indokolta, hogy Kuvaitot megfenyegették, de nem nevezte meg, hogy mely ország részéroi.