Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-29 / 304. szám
1984. DECEMBER 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 OL VASÓN APILÓMBÓ Tükörképek ’84 Kisközösségek művelődése A különböző Formás füzetke fekete fehérben. Fedelén FÁK felirat. A Szolnok megyei Fiatalok Alkotó Klubja tagjainak munkáiból készült válogatást tartok a kezemben. Versek, novellák, szociográfiák, kritikák, képzőművészeti alkotások reprói sorjáznak e szép tipográfiájú kötetkében. Arcok pillantanak rám: mosolygósak és komorsággal barázdáltak, rég ismertek és újonnan felfedezettek, önvallomások, magamegmutatások hökkentenek: hetykén és tanáros szigorral pontosak. Kétéves műhelymunka után lépnek a nyilvánosság elé a klub tagjai, pontosabban a klub írogató tagjai, még pontosabban együttesen most jelentkeznek először egy antológia lapjain, s nyilván elsőízben mutatkoznak be , együtt a klub képzőművészeivel, akik már 1983-ban közös kiállítás keretében közönség elé kerültek alkotásaikkal az őket hűséggel pártfogoló Szolnok megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. (E kötet is a MMIK kiadásában látott napvilágot a KISZ Szolnok megyei Bizottságának és a Szolnok megyei Tanács VB művelődés- ügyi osztályának támogatásával.). Jóllehet a klub alig több, mint kétéves múltra tekint vissza, a tagok legtöbbjének nevével nem most s nem az említett kiállításon találkozik először az olvasó. Lapok, folyóiratok hasábjain, különböző kiállításokon már évek óta szerepelnek, s nem is elismerés nélkül. Körmendi Lajos és Menyhért László pedig már önálló kötettel is bizonyított, hogy az önálló kiállítással már rég felvonult jó néhány képzőművészről már ne is beszéljek. Huszonévesek és az emberi kor „nyarában” már jól benne élők adnak találkozót egymásnak, a Tükörképek ’84. lapjain. A „fiatal” alkotók elnevezés tehát nyilván így értelmezendő ahogyan ez a válogatásból is tükröződik. Mindannyian fiatalosan lelkesek, újat keresők, formabontók, jobbító szándékkal mai s korábbi életünk sötét bugyrait bogozok, vagy egyszerűen magukat s a bennük forrongót látva láttam akarók. Mintha mindannyian Ady szavait írták volna lobogójukra: „Én nem leszek a szürkék hegedűse”. Így van ez még akkor is, ha olykor képben*, ritmjlkáblpn, (stílusban, gondolatvezetésben kitapintható a nagy elődök uj- janyoma. Ezt azonban szemükre vetni fölösleges, de legalábbis kákán is csomót kereső filoszkodás lenne. De lássuk, mit is rejt száLármázunk a magunk módján mi is: a hangorkán növelésére dudák, sípok, ke- repelők, játékdurrancsok szolgálnak. Vajon hogyan alakult ki az óévtől való búcsúzásnak ez a mindenütt honos, ám a fülnek korántsem kellemes szokása? A papírtrombiták rikoltozása és a petárdadurrogtatás réges- régi hiedelmeket idéz, amelyeknek közös célja a rossz, az avítt, a gonosz elűzése — és ezáltal az új esztendőre való egészség, bőség, termékenység megteremtése, megnézése — volt. „A régi hamunkra, olvasók számára e 184 oldalas könyvecske? Mintegy harmadát a már említett alkotói arcképek s bemutatkozások az utolsó 22 oldalt pedig reprodukciók, fotók töltik ki. A szociográfiát kedvelő olvasó Adamik Mária A holnap korlátái ill. Örsi Júlia Egy utcaközösség élete c. írását olvashatja. Az előbbi szakmunkástanulókat, szakközépiskolásokat és gimnazistákat szólaltat meg iskolaválasztásukról, egymás közötti kapcsolataikról, jövő- látásukról. A kissé lehangoló válaszok cáfolni látszanak azt az önnyugtató, de általánosan elfogadott megállapítást, hogy a társadalmi mobilitás legfőbb eszköze ma az iskola. Éppenséggel — s ez a riasztó — e 150 megkérdezett fiatal véleménye a pahs liskolatípusokba járókról olyan sematikusan merev előítéletet tükröz, amely valóban korlátja lehet egy társadalmilag is oldottabbnak várt s remélt holnapnak. Örsi Júlia szociográfiája nem csupán megalapozottságával, vonzó stílusával hívja fel magára a figyelmet, hanem témaválasztásának szokatlanságával is. ő ugyanis széles adatbázisra támaszkodó objektivitással mutatja be egy Karcag városszéli utca, a Damjanich utca lakóinak életmódját, életvitelét, családon belüli és kívüli interperszonális kapcsolatainak jellemzőit úgy, amint mai életünk eme kis embercsoportja — a nagy egészhez hasonlóan — „jön a tegnapból és megyen a holnapba”. A szépprózát Baksán Mária három, Körmendi Lajos egy novellája képviseli a kötetben. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt Baksán Mária írásait olvasni. Gondolom, az olvasó is osztani fogja a véleményem, amikor ezeket a mélygyökerű gyermekkori emlékeket feldolgozó, bal- ladás komorságú s mégis, a világra nyíló gyermekszem látásmódján átszűrt, keserű iróniával megírt sorokat olvassa. Körmendi Lajos formabontó novellája egy nyelvlecke bugyuta mondatainak végnélküli variálásával, sajátos gondolatritmussal érzékelteti egy család három tagjának elidegenedését, az élet munkájával „összegürcölt” ház biztosnak tűnő falai közé való bezárkózás és az oda is szükségképpen betörő kegyetlen élet feloldhatatlan konfliktusát. Mindketten verssel is jelentkeznek. Körmendi egy Baudelaire: A dög c. versének nótájára írt versfüzérrel, az Ámormúzeummal, Baksán pedig négy mépkölbonás szokások létrejöttét viszont olyan áltörténeti mondákkal magyarázzák, melyek inkább eltakarják, mint felfedik a szokás valódi értelmét, célját — írja Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében. — A lármázással, álarcos alakoskodással összekötött szokásokat gyakran a török harcokkal hozzák kapcsolatba.” Hazánkban is több helyütt él ilyen szokásmagyarázó történet. Érdemes a legjellegzetesebbel megismerkednünk, ezt a püspökladányi tési ihletésű, prózájával rokon tartalmú verssel. Egyébként a kötet versanyaga a leggazdagabb. A szerzők közül Dienes Esztert, Szenti Ernőt aligha kell a Néplap szombatonként irodalmi mellékletét rendszeresen olvasóknak bemutatnom. Dienes versei közül a folklór ízű Cigány-sorok, a keserűen kemény Egy apróhirdetés margójára s a történelmi töltésű Országló holtan emelkedik ki. Szenti néhány soros versei egy-egy gondolkodásra késztető, olykor meghökkentően tömör, költői sűrítményei. Dorkovics Ágnes látszólag hagyományos soraiban a költői képek gazdagsága Hell István verseiben a burjánzó kérdéshalmazok, a szürrealista képsorok késztetik gondolkodásra, a rejtett mondandó felfejtésére az olvasót. Egv képzőművészeti és egy színikritikus megnyilatkozásait is olvashatjuk a Tükörképekben. Menyhért László a FÁK 1983 évi kiállításáról ad hites elemzést, szerényen inkább az ott szereplő alkotók bemutatására vállalkozva, de nem hallgatva el kritikai megjegyzéseit sem. Bérezés László „Egy színházlátogató naplójából” címmel öt Paál István rendezte darabról mondja el a véleményét. Miként Paál rendezvényei is rendezőcentriku- sak, úgy Bérezés recenziói is elsősorban a rendezői gondolat megragadására és feltárására irányulnak. Lehet s nyilván kell is vitatkozni Paál felfogásával, egy azonban bizonyos: aligha talál ez a dinamikus, öntörvényű rendező Bérezésnél értőbb kritikust. (Sajnos, Bérezés sincs már Szolnokon!). Nézzék el nékem a FÁK képzőművészei, ha a kötetben szereplő alkotásaik bemutatása helyett csupán utalok Bácskai Bertalan grafikáira, Bokros Júlia és Chlu- metzky Ildikó kerámiáira, Bokros László és a kötet címlapját is tervező Czobor Sándor ceruza-, Fekete Júlia és Sebők Margit tusraj- fcaira, Dede Géza, Hargitai Lajos, Jeney István fotóira, Kolozsi Sándor fotómontázsára, Finta Sándor márványplasztikájára, Győrfy Sándor és Szabó Imre — fia Béla bronzportréira,, Tere- nyei Attila monotípiájára. A válogatás, szerkesztés munkája mellett Fodor Andrással és Loska Lajossal együtt a lektorálást is elvégző László Gyula írta a kötet gondolatébresztő s végig a. realitás talaján maradó előszavát. (Tükörképek ’84. Szolnoki Nyomda V. 184 p.). Szurmay Ernő születésű Igmándy József, a hajdúnánási gimnázium egykori tanára, a debreceni egyetem későbbi bölcsész- doktora jegyezte fel. Hajdúszoboszlón, szerzett megfigyeléseit Szilveszteri népszokás Hajdú megyében címmel adta közre az Ethnogra'phia egyik 1941-es számában. „Szoboszlón — írja — a gyerekek, suhancok és legények pergőkkel, kolompokkal, csengőkkel, dudákkal, ostorokkal és mindenféle eszközökkel felszerelve összegyűltek a piacon, s itt, valamint az utcákon járkálva rettenetes zajt csaptak. Közben lövöldöztek is. Ezekhez járult még a torony, az ablakok kivilágítása, csillagszórók, világító rakéták lövöldözése.” A hajdúvárosban élő idősebb emberek ma is úgy tartják, hogy ez az évbezáró szokás a török háborúk idejére megy vissza. A török épp az esztendő utolsó napján közeledett a hadba vonult férfiak távolléte miatt csupán asszonyoktól és gyermekektől lakott SzoboszlóJanuári színházi bemutatók Januárban 10 bemutatót tartanak a fővárosi színházak. E kép olyan műfaji gazdagságot tükröz, mint az évad kezdete óta eltelt négy, premierekben bővelkedett hónap. A történelmi, a társadalmi dráma csakúgy helyet kap, mint a vígjáték, az operett, a mese és a bábelőadás. Szeptembertől az év végéig 48 új produkciót láthatott a közönség, közülük 25 magyar szerző darabja volt. Az évad első harmadában négy testvéri ország színtársulata: a szófiai 199 Színház, a brnói „Színház a kötélen” az NDK-beli Theater im Palast és a krakkói Slowaokí Színház vendégszerepelt Budapesten. Januárban Shakespeare-, illetve Shaw-mű mellett Nagy András, Bacher Iván, Kürti András, Jacobi Viktor, Arany János, Keleti István, Ivan Bulkovcan, Pancsó Pan- csev, Betty Comden és Adolph Green egy-egy színpadi műve gazdagítja majd a színházak repertoárját. Shakespeare egyik ritkábban játszott drámáját, a Co- riolanust tűzi műsorára a Katona József Színház. Székely Gábor állítja színpadra a művet, Coriolanust Cserhalmi György alakítja majd. Júliusban a Gyulai Várszínházban volt a premierje Nagy András Báthory Erzsébet című drámájának. A darabot most a Várszínház falai közé viszik be. A Nemzeti Színházban Gábor Miklós rendezi Shaw Tanner John házassága című művét. Ez a 'komédia és filozófia műfaji megjelölésű mű — amelynek eredeti címe Ember és felsőibbrendű ember — Shaw filozófiájának első drámai összegzése. Ismét egy Broadway-siker, Betty Comden és Adolph Green Taps című művének bemutatására vállalkozik fővárosi társulat, ezúttal a József Attila Színház. A színfalak mögötti történet — amely egy beérkezett és egy kezdő fiatal színésznő harcát, s a fiatal győzelmét ábrázolja — meghódította a világot. A Taps két riválisa Galambos Erzsi és Pápai Erika főiskolai hallgató lesz. A rendező Iglódi István. Az operett kedvelői 4 év után újra láthatjáfc-hallhat- ják Jacobi Viktor Leányvásár című alkotásét, Seregi László rendezésében a Fő- várorsi Operett Színházban. A gyermekek három nekik szóló előadást láthatnak, a Népszínházban Pancsó Pah- csev bolgár író mesejátékát A négy süveg címmel, a Budapesti Gyermek Színházban Az ördög három aranyhajszála című mesét Kesteti István átdolgozásában, a Bábszínházban pedig Arany János Toldi-ját. hoz. Az asszonyok — szükség szülte női leleményesség — ijedtükben félreverték a harangot, tepsikkel, edényekkel csörömpöltek, hogy a zajkeltéssel megrémítsék és félrevezessék a törököket. A száj- hagyomány szerint tehát a szokás a törökvilág eseményeivel függ össze „ ... 1660. december 31-én — írja Ig- mándy — török martalócok támadták meg a városit. A szoboszlói hajdúk nemcsak visszaverték, a támadást, hanem még űzőbe is vették a rablókat. Közben beesteledett és sűrű köd ereszkedett. Az otthonmaradtak féltek, hogy a vitézek a sötétben nem találnak haza, ezért csaptak nagy lármát, kivilágosították a tornyot s az ablakokat. Más változat szerint a török támadás elől a város határában levő nádasban elbújtatott asszonyok és gyerekek sikoltozása és kongatá- sa azt a hitet keltette a támadókban, hogy a Szobosz- lót védők nagyon sokan vannak, s a megrémült törököket a várost védelmező néhány vitéz visszaverte, sőt elkergette Kaba felé. Hogy aztán ezek visszataláljanak, ezért a toronyba lámpát tettek.” J. N. J. társadalmi szervek és mozgalmak — elsősorban a Hazafias Népfront — keretében az utóbbi években országszerte olyan kisközösségek alakultak, amelyeknek a tagjai a közös érdek, a közös érdeklődés, az élet minőségének javítása iránti szándék jegyében találtak egymásra. Életünk egyre jobban priva- tizálódik, az emberek egyre inkább magukra maradnak, behúzódnak a saját csigaházukba; a sok munka után se idejük, se erejük arra, hogy ápolják a barátságot, hát még hogy közösen gondolkodjanak, cselekedjenek. Igaz, régóta vannak már például ifjúsági klubok, ám azok is túljutottak virágukon, a ‘hetvenes évekbeli nagy mozgás lecsendesedett; a KISZ Központi Bizottsága az idén fölül is 'vizsgálta helyzetüket, más célokat akar kitűzni eléjük, igyekszik megújítani őket. Ugyanúgy kisközösséget szeretne teremteni, mint a Hazafias Népfront. A nagyobb közösség, a nemzet ugyanis csak a kisközösségek révén működhet. Akárhová nézünk, mindenütt a kisközösség óhajg bukkan elő. Hogy éppen mostanában erősödött föl ez a szándék, az korántsem nosztalgia — életbevágó kérdés. A falvakban főleg gazdasági okok miatt még most is csökken a lakosság, pedig — íme, az egyik alföldi falu ábrája: '„Községünk arculata, külső képe, szinte teljesen megváltozott az elmúlt 40 esztendő alatt. A nádtetős, vályogfalú házak úgyszólván teljesen eltűntek, helyettük korszerű lakóépületekből kialakult új utcasorok állnak. A község valamennyi utcája szilárd burkolatú, vezetékes ivóvízellátás van, a közművelődés rendelkezésére korszerű klubkönyvtár áll, a közoktatás megfelelő körülmények között folyik.” Ezt a képet a Hazafias Népfront helybeli községi bizottsága festette abból az alkalomból, hogy csatlakozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának április 30-i felhívásához, amely a felszabadulás negyvenedik évfordulójának társadalmi munkával való megünneplésére szólította fel a falvakat meg a városokat. Az eredeti felhívás, tegyük hozzá mindjárt, azonban hamarosan módosult, s néhány cselekvőkész község a társadalmi munka mellé a valóságos közösségek létrehozatalának a szükségességét hirdette meg. Abban az alföldi faluban, amelynek önarcképét fölvillantottuk, sok minden korszerű. De vajon mekkora az a klubkönyvtár, hányán járnak oda, mi van benne, milyen könyvek, s milyen igazából az élet? Van-e ott közösségi élet, mint a régi olvasókörökben? Főleg a szegényparaszti agrárolvasókörök, a munkás- otthonok olyanra mutattak példát a század végén, a századfordulón, amelyet ma is érdemes volna megszívlelni, új módon föltámasztani. A Hazafias Népfront azt javasolta a falvaknak, a vároHazánkban az agrárértelmiségiek száma az elmúlt években tovább nőtt, és az idén már megközelítette az 50 ezret. Tevékenységük, munkájuk jelentősége is mind nagyobb, mivel a szakmai ismeret alkalmazása ma már alapvetően fontos a nagvüzemi mezőgazdaságban. A MAE 1984-ben mintegy 3000 vitafórum, tapasztalat- csere, bemutató és kötetlen konzultáció szervezésével igyekezett hozzájárulni az agrárterületen dolgozó szakemberek tájékoztatásához, segítve a mind korszerűbb agrotechnológia kialakítását és elterjesztését. A rendezsoknak, hogy mintájukra kíséreljék meg az egész község, az egész kerület vagy egy-egy lakótelep igényeit kipuhatolni, fölmérni, s a könyvtárban vagy a művelődési házban „közösségi házat” teremteni. Akár kuglipálya, biliárdasztal is lehet benne, miért ne, de főleg az egész lakosság életmódját fejlesztő-ajakító, a művelődés, a kultúra egészét szolgáló létesítménysor. Már ke- ,vés az, hogy minden utca szilárd burkolatú. Hogy ennél többre törekedjünk, azt a Hazafias Népfront legutóbbi kongresszusa és az Olvasó népért mozgalom tavalyi gárdonyi konferenciája fogalmazta meg. A könyvtáraknak egyre kevesebb az olvasója, a művelődési házakat egyre kevesebben látogatják: mind a kettő mindenkié, igazából tehát senki sem érzi magáénak. Az az elképzelés is fölvetődött, hogy esetleg még művelődési egyesületek létrehozatalával is meg lehetne próbálkozni. Tagdíjat szednének* s az olvasókör, a községi ház magamaga fönntartásához pénzzel is hozzájárulna. Ez a gondolat akár életképes, akár nem, az mindenképpen rokonszenves benne, hogy el kellene érni: az emberek magukénak tekintsék a művelődés, a közösségi élet színhelyéül szolgáló létesítményeket: a művelődési otthont, a könyvtárat, a sportpályát, a játszóteret, tehát minden olyan közösségi terepet, amelyet „intézményesítettsége” folytán a lakosság nem érzett eléggé belülről is a magáénak. S a kisközösségek életének mi lenne az értelme? Mi lenne a cél? A Hazafias Népfront kisközösségi munka- csoportjának a tervéből idézünk: „A szervezett közösség és az azt alkotó egyének társadalmi és személyes boldogulásának segítésére, a szocialista életmód alakítására, a tartalmas, harmonikus, egymás bflicsülésére épülő együttélés alapjainak erősítésére, az emberi környezet védelmére, kullurált fejlesztésére, a természet és a társadalom törvényeinek-tör- vényszerűségeinek vagyis a tudomány eredményeinek megismertetésére és az ember szolgálatába Állítására, a szépség felismerésére és megbecsülésére, a nemes emberi tulajdonságok, mint a segítőkészség, az igazságosság, a türelem, a példaadó cselekvőkészség értékének való elismertetésére ..törekednének. Néhány község népfrontbizottsága az idén nyáron már össze is gyűlt, elhatározta, hogy efféle művelődő kisközösség magvát létrehozza. Csendben dolgoznak, a közösségek nevét azért nem is említhetjük. Már városrészek is jelentkeztek. Ezt a kezdeményezést a közelgő 40. évforduló teremtette, de azzal, hogy semmiképpen sem kötődhet egyetlen jubileumhoz, csak akkor van értelme, ha anélkül is élni fog. vények között számos rangos nemzetközi találkozó is volt; öt nemzetközi és öt nemzetközi részvételű hazai kongresszusra került sor. Mindezt egybevetve az idén az európai országok közül hazánkban rendezték a legtöbb agrártémájú világkongresszust illetve nemzetközi tanácskozást. Ezeken több mint 2500 külföldi szakember vett részt. A szocialista országok közül elsőként nálunk rendeztek, szintén az idén, agrár- és videofilmszemlét. Az egyesület külön programok keretében foglalkozott egy-egy réteg sajátos helyzetével. Szilveszteri zajkeltés Miért lármázunk újévkor? A „vígságszerző újesztendő” köszöntésének megannyi módja van. Az tóévbúcsúztatás talán legáltalánosabb velejárója |a zajkeltés, a féktelen ünnepi lármázás, amelynek az idén <is tanúi lehetünk, ha \végigmegyünk a szilveszteri utcán, tűjén napján az \emberek igyekeznek világszerte Iminél ngayobb lármát csapni. Dániában például tűzijátékkal, patronok lés petárdák robbantásával növelték a zajt. méghozzá olyan mértékben, \hogy később rendeletekkel kellett megtiltani la szórakozásnak [ezt a fajtáját. Az iNDK-ban |viszont még \ma tis \több mint harmincmillió márka értékű 'tüzijáték^rakétát gyártanak újévre. Gy. L. A MTESZ az agrárértelmiségért
