Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 24. Gazdaságirányítás — szabályozók Megéri többet vállalnunk Beszélgetés Maczó László vezérigazgatóval Néhány nap múlva hatályba lepnek a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése keretében született rendeletek, az üzemekben új szabályokhoz és — remélhetőleg — új mércéhez kell igazodni. Maczó Lászlóval, a martfűi Tisza Cipőgyár vezérigazgatójával vállalatvezetői várakozásairól, a gazdálkodás új lehetőségeiről és feladatairól beszélgettünk. — A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről kibontakozó, a sajtó által is közreadott viták tanúsítják, az elméleti szakemberek is, a vállalati vezetők is igen különbözőképpen vélekednek az eddigi reformlépésekről. Önök a Tisza Cipőgyárban hogyan látják, növekedték-e lehetőségeik a, vállalat hatékonyabbá tételében, a kollektívának jobban érdekében áll-e a hatékonyság fokozása? Fejlődhessék,, aki képes rá — Én realistán közelítek ezekhez a változásokhoz. Nem várható egy-két éven belül látványos javulás, csak több év, legalább egy közép távú terv időszaka alatt. Ez azt jelenti, hogy az irányítási rendszert nem azért korszerűsítették, hogy valamit hirtelen helyrehozzanak (bár az irányító szervek egy részénél tapasztalok türelmetlenséget) — ez a mechanizmus hosszabb távon lesz alapja az ipar működésének. Ebből a szemszögből nézve a továbbfejlesztés alapelvei alkalmasak a kívánt cél felé „terelni” a vállalatokat. Alkalmasak, mert a rendeletek szerint ezentúl már nemcsak hangoztatni fogjuk, hogy ahol több érték keletkezik, több is maradjon. Az még csak elfogadható, hogy egy vállalattól fejlesztési lehetőségeinek korlátozására népgazdasági érdekeket szem előtt tartva pénzt vonnak el. De, ha az elvonások és támogatások eredményeként — mint az elmúlt években történt — azok kerülnek (nemcsak relatíve) hátrányos helyzetbe, akik több értéket képesek termelni, akkor éppen az életképes üzemekben válik a munka fékjévé a társadalmi, politikai hangulat. — A Pénzügyminisztérium számításai szerint az elvonások összege jövőre sem csökken, sőt növekedésük valószínű. — Mi a biztosíték arra, hogy a jövőben a maguk megtermelte jövedelmet jobban, saját fejlődésük érdekében hasznosíthatják? — Ha nem vagyunk képesek jobban dolgozni, és csak annyi jövedelmet tudunk termelni mint eddig, akkor az új szabályozókkal rosz- szul járunk, hiszen több jövedelmet vonnak el. Mi azonban hónapok óta számolunk és látjuk: a nyereség növekedésével párhuzamosan egyre nő a nálunk maradó rész aránya. Ha például az idei 100 milliós nyereséget jövőre 35C ’•e növeljük, már jobban jártunk, mint az előző évben, ha viszont 400 millióra, akkor az újabb 50 millió forintos többletből több marad nálunk, mint az első 50 millióból. — Ha nem módosítják a szabályozókat, akkor talán nem is keresik olyan intenzíven a nyereségnövelés lehetőségeit? — Mi eddig nem abból indultunk ki, hogy nem érdemes erőlködni, mert a többletet úgyis elvonják. Az azonban biztos, hogy a vezetést és végeredményben minden dolgozót elkedvetlenített a korábbi gazdaságirányítási gyakorlat. Mert csak a szabályozás változása miatt valóban nem javul egyetlen vállalat gazdálkodása sem, áíh ha remény van az erőfeszítések nagyobb kamatoztatására, többen hajlandók nagyobb lendülettel dolgozni. — Igen, de mások az elvek. Ha egy vállalat képes 200 millióról 250 millióra növelni a nyereségét, érdeke, hogy meg is tegye, mert a több pénzből több marad nála. Legalábbis a rendeleteket olvasva, mi ebben bízunk, és a bizalom megőrzése érdekében az alapelvekhez nem szabad hozzányúlni. Az alapelvek megvalósítására hozott eddigi gyakorlati intézkedéseket is úgy kell végrehajtani, ahogy le vannak írva. Ezt azért hangsúlyozom, mert vannak aggodalmaink, hogy nem így lesz. A napokban megjelent például egy jogszabály, amelyik egy egyhónappal ezelőtt hozott rendeletet módosított: az amortizációt mégsem költhe- ti el teljes egészében szabadon a vállalat, felét hitelek törlesztésére kell fordítani . . . Mi a biztosíték arra, hogy jövőre év közben nem lesz több hasonló módosítás? — A vállalatvezetők felelősségét át kellene érezni „feljebb” is. Az év elején a különböző fórumok elé elfogadásra terjesztett tervet, mi az ebben a pillanatban ismert szabályozási feltételekhez alkalmazkodva dolgoztuk ki. Többek között 7—8 százalékos béremelést tűztünk ki célul, a tervet azonban egykét „módosító intézkedés” meghiúsítja és akkor a vállalat vezetősége lehetetlen helyzetbe kerül... — Miként kíván élni a Tisza Cipőgyár a személyi jövedelmek növelésére kínálkozó lehetőségekkel, a keresetszabályozási formák melyikét választották és miért? — Ügy döntöttünk, hogy az úgynevezett keresetszintszabályozás keretei között dolgozunk tovább. A keresetek nálunk alacsonyabbak a környezetben levő más üzemekben elérhetőknél, a felzárkózáshoz 7—8 százalékos bérfejlesztésre van szükség, és erre a választott forma lehetőséget ad. Persze, több adót kell fizetnünk — az 1984-es 5 százalékos bérfejlesztésért 15 millió forintot fizettünk, 1985-ben 30—32 millióra számítunk — a vállalat azonban képes ezt a terhet elviselni. — A bérfejlesztéssel csak a lemaradás behozása a céljuk? — A lemaradást úgy akarjuk mérsékelni, hogy közben a vállalati célok eléréséért legtöbbet tevők az átlagnál jóval többet kapjanak. — A vállalatuknak eddig jelentős érdekei fűződtek a nem rubel elszámolású exporthoz. Ez várhatóan a jövőben sem változik. 1985-ben milyen feltételek között dolgoznak ezen a piacon? . — Nagy mértékben — a sportcipők esetében 10 százalékkal — sikerült emelni exportárainkat. Ráadásul az idei stagnálás után értékesítési lehetőségeink jelentősen növekednek majd. Nincsenek eladási nehézségeink a szocialista országokban és itthon sem. Ez azzal magyarázható, hogy a „Tisza” árai összehasonlítható (tehát máshol is gyártott) termékek esetében legalább 100 forinttal olcsóbbak bármelyik más magyar gyártmánynál. A kedvező piaci helyzet adott alapot a termelés 300 millió forintos növekedését tervezni. — Változik a gyár termékszerkezete ? — Évekkel ezelőtt megkezdtük az egyszerűbb technikai feltételek között is elkészíthető termékek „kitelepítését”. Ezeket a lábbeliket, például a tornacipőket, termelőszövetkezetek melléküzemágai gyártják bérmunkában. Jövőre a kismamacipők helyett is munkaigényesebb termékeket készítünk. A hasonló változásokkor igen jól jön, hogy élve az új szabályozók kínálta lehetőségekkel, szabadabban dönthetünk a bérekről. Mert az igényesebb munkát végzőket jobban meg is kell fizetni. A jobb munka előnyt jelent — Az előbb szóba kerültek a Tisza Cipőgyár árai. Minek köszönhető alacsonysá- guk, illetve, ha a vállalat az új szabályozás keretében módot kapna árai szabadabb alakítására, hogyan élne ezzel a lehetőséggel? — Az alacsony árak mögött kemény munka van: a takarékos költséggazdálkodással, a gazdaságos szériák elérésével, a magas termelékenységgel magyarázhatók. Mi nem feltétlenül törekszünk a jövőben sem áremelésre, hiszen kedvező értékesítési lehetőségeink egyik oka éppen az alacsony ár. Néhány esetben azonban nem mondhatunk le arról, hogy magunk is élvezzük a nagy erőfeszítésekkel elért olcsó termelés hasznát. Mert ha olcsóbban dolgozom, és olcsóbban is kell adnom az árumat, ki fizeti meg magasabb színvonalú termelésért vállalt áldozatokat? Az ellentmondás feloldása, a termelés fejlesztéséhez szükséges minél több pénz előteremtése érdekében kértük — az új szabályozókat kihasználva — felvételünket az úgynevezett „árklubba”. (Ebben a „klubban” az árat gyakorlatilag a vevő és az eladó alkuja határozza meg.) Ha pályázatunkat elfogadják, és felmentenek a kompetitiv árképzés szabályai alól, nem leszünk csak azért kénytelen lemondani a különben elérhető haszon egy részéről, mert jobban dolgozunk mint mások. Hiszen minden a reform keretében most megtett lépés csak akkor szolgálhatja az egész gazdaság megújulását, ha az eredményesen dolgozó vállalatok képesek lesznek munkájuk másokénál nagyobb jövedelmét további fejlődésük finanszírozására fordítani. jV. Szász József Csak előrelépve járnak jó! Az Alföldi Téglaipari Vállalat kisújszállási üzemében B—30-as téglát gyártanak. Várható termelési értékük közel 41 millió forint lesz „Ha én főnök lennék...” VEZETÉSRŐL 1. A főnöknek igaza van. 2. A if önöknek mindig igaza van. 'S. Ha a beosztottnak van igaza, akkor \az 1. lés .2. pont lép érvénybe. Bizonyára soikan ismerik ezt a tréfás „házirendet”, amely vicces ugyan, de mindenképpen a vezető [és ,a beosztott bonyolult, előítéletekkel s 'ellentmondásokkal Vemhes |viszonyát tükrözi. Ez a kapcsolat különösen manapság áll a figyelem Ikereszttüzében, mikor a gazdasági gépezet fogaskerekei sokszor csikorognak, mikor ja lkövetelmények gyorsan nőnek, mikor ... !Hosszan porolhatnák még. Fontos tehát tudnunk, hogyan vélekednek e kapcsolatról a |vezetettek, miként látják a kérdést „alulnézetből”. ALULNÉZETBEN Kemenczei Imre, Juhász Zoltán és Képes József, a Tiszamenti Vegyiművek dolgozói mindenekelőtt az ideális vezető képét vázolták: — Mivel ő a vállalat, az üzem életének kulcsfigurája, arra törekednék, hogy a többiek válasszanak meg, annak alapján, hogy a legjobbak között vagyok rátermettségben, képzettségben. Ezért, ha főnök lennék, örülnék, hogy most már pályázat, választás révén kerülhetek a termelés élére, hisz ha ez valóban a szabályok betartásával történik, nyilván a munkatársaim bizalmát bírva ülhetek a „bársonyszékbe”. Kemenczei Imre, a kén- savüzem dolgozója: — Ha én főnök, pontosabban vezető (rosszízű szó számomra a főnök) lennék, kifejezetten a beosztottakra számítva irányítanék. Például a végső szót én mondanám ki, de a döntés előkészítésében az embereimet hagynám kibontakozni. Egy főosztály döntését is „lenn”, az üzemben, az ott dolgozókra építve finomítanám tovább. A beosztottak nem csupán végrehajtók lennének a kezem alatt. Persze, éreztetném, hogy én vagyok a központ, a „mágnes”, vagyis a vezető. Nem, nem hatalmi eszközökkel, orrom magasan hordozásával — de munkával, amit a beosztottak is jól ismernének. Mert bizony, sokan most kevéssé tudják, mi is a főnök napi dolga. A beosztottak legföljebb nagy vonalakban vannak tisztában a főnök teendőivel, az ő kockázatával, felelősségével. — Persze, lennék-e egyáltalán főnök? Elismerésből nem sok jut a vezetőnek, főképp középtájon. Ezért neon is szívesen lennék „főnök”, s emiatt vélekednek a munkások közül sokan ek- 'Jklélnt: „nem képezem magam túlságosan, mert a végén még kiemelnek, s akkor nő a felelősségem, csökken a fizetésem; különben is — a jó szakira van szükség, művezetőt minden sarkon találhatnak”. Holott ez korántsem így van, mivel épp a kiemelkedő szakmunkásokban. kellene kiválasztani a középvezetőket. Több elismerésben részesíteném őket, hisz egy üzemiben ők a kollektíva „motorjai”. Képes József, a nátrium- tripolifoszfát-üzem dolgozója: — Ma, beosztottként azt látom, tényleg nem könnyű ma vezetőnek lenni. Szinte percről percre változnak a körülmények, nehéz eligazodni, márpedig megbízható információk nélkül lehetetlen dolgozni. Ráadásul a vezetés meg az üzem eredményessége között, úgy látom, nincs szoros összefüggés, attól még kerülhet a termelés nejhéz helyzetűbe, hogy jól képzett, rugalmas a főnök. Az önállóság, a szakember- gárda, a szerszám- és anyag- ellátás problémáira gondolok. de nyilván sorolhatnám még . .. Én szívesen lennék főnök a munkahelyemen, mert modern üzem, és szinte mindőnk ’79-ben, az induláskor került ide. Így könnyebb volt összerázódnunk, s eléggé fölkészült, fiatal csapat a miénk. — És ha tényleg én főnök lennék? Reálisan értékelném a munkát, nem skatulyáznám be az embereket, hanem mindig az adott időszakban teljesítmény szerint ítélném meg, ki milyen, mennyit ér. Igyekeznék minden héten beszélni egy-egy beosztottal; mindennap nemigen lenne értelme, nincs is rá idő. Olyan vezetőt igyekeznék formálni magamból, amelyiket az előrelátás s a gyors reagálás, a türelem, de nem az engedékenység, az elnézés jellemez. Juhász Zoltán, a villamos - üzem dolgozója: — Nálunk a közelmúltban szinte teljesen kicserélődött a vezetőség. Az újak fiatalabbak, lelkesebbek. Nemrégiben véleményeztük vezetőinket, és eközben szinte mindenütt a gyárban fölvetődött, hogy nincs időnk egymásra, a vezetők és vezetettek között nem elég szoros a kapcsolat. A közvetlenség érdekében csökkente- ném az adminisztrációt, nem engedném, hogy mindenféle csip-csup üggyel is a főnök foglalkozzék. — A véleményezéskor azt is többen fölvetették, hogy esetenként elfogultan értékelte, jutalmazta a vezető a munkatársait. Pedig a tárgyilagosság nagyon fontos lenne ... Különben azt. hittük. a bírálatok sértődöttséget szülnek, de szerencsére nem ez történt, én sem tennék mást főnökként — meghallgatnám a beosztottakat, elfogdanám a kritikájukat. No, ez persze, korántsem olyan egyszerű a gyakorlatban, de mindenképpen erre kell törekedni. A „monológokból” jóné- hány nélkülözhetetlen követelmény körvonala rajzolódott ki. persze a kép korántsem teljes. De hogyan is lehetne az, mikor — egy társadalomtudományi intézet kutatási eredményei szerint — 79 tulajdonság szükséges ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen. A dolgot bonyolítja, hogy e tulajdonságok jobbára az átlagemberből sem hiányoznak — tehát továbbra is. kérdés: milyen a jó irányító? A TVM munkatársait hallgatva azonban annyi mindenképpen kiderült: vállalkozó, a maga fejéből „megélő”, magasan képzett, gyakorlatias és demokratikus irányítók kellenek minden posztra. fSz. Tamás Tibor
